Cseri Kálmán - A kegyelem harmatja

Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. (Lk 2,7)

Az a népszámlálás, amit Augustus császár akkor elrendelt, tulajdonképpen az adóköteles polgárok összeírása volt, s egyben alkalom az adó emelésére is. Mindenkinek a származási helyén kellett jelentkeznie. Ezért volt kénytelen József is Názáretből Betlehembe gyalogolni a várandós feleségével mintegy százhúsz kilométert. Ott már nem éltek rokonaik, így az egyetlen karavánszerájban kerestek szállást. Ennek ajtajában hangzott el a karácsonyi történet két sötét szava: nincs hely. Aztán végül valaki mégis befogadta őket a ház alatti birkaistállóba, ott szülte meg Mária első gyermekét - ki tudja, milyen segédlettel vagy anélkül.

Ez a karácsony igaz története, minden ráaggatott díszítés nélkül. Miért nem volt hely nekik? Mert a fél ország úton volt, s lehet, hogy valóban megtelt a fogadó. És mert József és Mária nem ígérhetett nagy bevételt a fogadósnak, inkább csak gondot, ha ott születik meg a kisbaba.

A mi életünk ajtajára nem ugyanez van kiírva: nincs hely? Tele vagyunk tennivalókkal, gondokkal, félelmekkel, nincs hely Jézus számára az időnkben. Reggel sem és este sem. Talán még ma sem fér bele az esti programunkba. Vagy legfeljebb így karácsony este meghívjuk vendégnek, remélve, hogy utána hamar távozik. - De nincs hely számára a költségvetésünkben sem. így is nehéz beosztani, Jézus ügyére, Jézus kicsinyeinek már nem jut semmi.

De nem lehetne helyet szorítani neki? Ha ez a fogadós mégis befogadja őket, búcsújáró hellyé lett volna a háza, még anyagilag is jól járt volna. De ki hitte ezt erről az elcsigázott fiatal házaspárról?

Nagyon megszegényíti magát, aki kizárja életéből a világ Megváltóját. Ezzel kizárja önmagát az Isten országából, ahol csak azoknak lesz helyük, akik itt befogadták Jézust az életükbe.

...fala nagy és magas volt, tizenkét kapuja, előtte tizenkét angyal... A város falának tizenkét alapköve volt... (Jel 21,10-14)

János apostol látomásban látja a mennyei Jeruzsálemet, ami az üdvözültek gyülekezete, a megdicsőült egyház. Egyik jellemvonása, hogy szilárd alapja, magas falai és nyitott kapui lesznek. Bizonyos értelemben ennek kell jellemeznie ma is minden egészséges gyülekezetet és minden újjászületett hívő keresztényt.

Legyen szilárd alapja! Az egyház és a mi hitünk alapja Jézus Krisztus személye (1Kor 3,11). Amit ő értünk tett, az az üdvösség szükséges és elégséges feltétele. Semmivel nem lehet és nem is kell kiegészíteni. Erről az alapról soha nem szabad lelépnünk.

A fal mutatja meg, mi tartozik a városhoz, és mi van azon kívül. Isten akarata az, hogy a benne hívők szentek legyenek, vagyis egészen az ő számára legyenek elkülönítve. A hívő elkötelezett Krisztus-követő, aki semmiben nem elegyedhet az Isten nélküli világgal. Minden kettősségtől meg kell tisztulnia, mert a falakon nem lehet lakni, vagy bent él valaki, vagy kívül. Ézsaiás 1. fejezetében részletesen tanít erről Isten. Ezért feltétele a hívő életnek a hűség.

A nyitott kapuk arra utalnak, hogy bejöhet mindenki, aki „megmosta ruháit a Bárány vérében", vagyis Jézus Krisztus érdeméért bocsánatot kapott. Ellenség nem jöhet be, angyalok őrzik a kapukat. A hívők pedig kimennek a kapukon, hogy hirdessék az evangéliumot minden népnek, és hívogassanak Jézus Krisztushoz.

Az alap arról szól, hogy mit hiszünk, a fal arról, hogy kik vagyunk, a kapuk pedig arról, hogy mi a feladatunk. Jellemez-e minket mindez? Jézus személyére, váltságművére épül fel minden. Világos identitástudatunk van, amelyet vállalunk is. És elfogadó, mentő szeretettel, Jézusi felelősséggel hívunk mindenkit Isten közelébe, az igazi életbe.

Könyv kereszthivatkozásai ehhez: 12.23 Alapok, falak, kapuk

Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét... (Jn 1,14)

A karácsony elnevezés a latin carnatío = megtestesülés szóból származik. Karácsony az Úr Jézus emberré lételének ünnepe. Jézus Krisztus az ő örök isteni természete mellé magára vette a mi emberi természetünket is, mert csak így lehetett segíteni rajtunk. Minden karácsonykor erre kellene emlékeznünk, és ezért hálát adnunk.

Az ünnep tartalma azonban az idők folyamán eltorzult. Sokak számára egyenesen teher a hozzá tapadt sok szokás és többletkötelesség. Ilyenkor felbolydul az ország, aki teheti, vásárol, utazik, vendégeskedik - s az ünnep kimerül ebben, és sok ember is kimerül az ünnep végére.

Segítség lehet, ha megtervezzük a tennivalókat, csak a valóban szükségeset vesszük célba, elosztjuk a feladatokat, és csendet is készítünk az ünnepekre. Az ajándékozás ne legyen kényszer, ne versenyezzünk egymással, ne fokozzuk le üzletté! Az ajándékot ne a forintértéke, hanem a szeretetértéke tegye kedvessé. Saját kézzel készített tárgyak, amelyek mögött figyelmesség, szellemesség van, nagyobb örömöt szerezhetnek, mint bármi más. Egyáltalán az örömszerzés legyen a cél! S örömöt szellemi értékekkel is lehet szerezni, egymást ilyesmivel is gazdagabbá tehetjük.

És ne feledkezzünk el azokról, akiknek senki nem készít ajándékot! Nézzünk körül, imádságban kérjünk tanácsot Istentől, s legalább egyvalakinek készítsünk így szép ünnepet!
Az ünnep lényege pedig, az élő Krisztussal való közösség, a benne való öröm, maradjon meg a hétköznapokban is, tegye ünneppé legszürkébb óráinkat is!

...legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban... (Fil 2,15)

A református templomok tornyán levő csillag arra emlékeztet, hogy a napkeleti bölcsek egy csillag fényét követve találtak oda a gyermek Jézushoz. Mai igénk pedig arra biztat, hogy mi magunk legyünk csillagokká. Mit jelent ez?

Mit tesznek a csillagok? Egy kicsit világítanak, s nem mondják, hogy ilyen sötétségben nincs értelme ennyi fényt adni. De ennél is fontosabb, hogy a csillagokhoz igazodni lehet. Amikor még nem voltak műszerek, a hajósok a csillagok állása alapján állapították meg, merre kell menniük.

Isten akarata az, hogy minden hívő ember ilyen útmutató „csillag" legyen. Ezen a világon nagy sötétség van. Az emberek szívében, fejében sok sötét indulat, gondolat lakik. Az önzés, gyűlölet, durvaság, hazugság világában Isten gyermekeinek mutatniuk kell a Jézus Krisztushoz vezető utat, és azt, hogy másképpen is lehet élni. Hogyan történik ez?
Egy gyárban az egyik munkás javasolta, hogy a karácsony előtti utolsó munkanapon mindenki hozzon egy üveg bort, és csinálnak egy nagy murit. Ekkor valaki azt mondta: tudjátok, mi van a Bélával. (Mindenki tudta: Béla négy ujját levágta a gép, most egyedül van otthon, s nem tudja, tud-e majd dolgozni.) Jó lenne, ha mindenki elhozná egy fél üveg bor árát, és vinnénk neki valami ajándékot karácsonyra együtt. Nem könnyen, de ráálltak. A sötétben felragyogott egy kis fény, csillaggá lett valaki.

Jézus Krisztus eljövetelével maga a nap kelt fel. Ő a világ világossága, tőle kaphatunk fényt mindnyájan.

Ma a legrövidebb a nappal, és leghosszabb az éjszaka. Mától kezdve nőni fog a világosság, és csökken a sötétség. Legyen ez így a mi életünkben is!

A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek! (Ézs 30,15)

Pilinszky János ezt írja az ünnepek lényegéről: „A statisztika azt mutatja, hogy az ünnep sokak számára a napi felelősségből az ünnepi felelőtlenségbe való menekülést jelenti... A keresztény ünnep a pihenés, a hálaadás, a megszentelés napja kell hogy legyen. A kikapcsolódás erre kevés..., valójában bekapcsolódásnak kell lennie. Az ünnep az élet egészébe való visszatalálás lehetőségét kínálja."

Az ünnepet Isten rendelte el, amikor a hetedik nap megszentelését megparancsolta. Célja az, hogy ilyenkor az ember tegye félre a maga munkáját, és Isten munkájára összpontosítson. Úgy is, hogy Isten nagy tetteiről beszélgessünk, s úgy is, hogy nyissuk ki magunkat, s kérjük, hogy ő munkálkodjék bennünk.

Az ünnep célja nem a semmittevés, de nem is a még lázasabb tevékenység, hanem kapunyitás felfelé. Tartom a kezemet, hogy Isten ajándékait átvegyem, s aztán legyen mit továbbadnom másoknak. Nincstelen leszek, ha soha nem állok csendben Isten elé, hogy beszéljen velem és gazdaggá tegyen. Előbb dolgozik bennem, utána pedig dolgozik általam.
Óvakodjunk attól, hogy ehelyett teletömjük ünnepeinket tennivalókkal, s a végére még fáradtabbak és üresebbek legyünk! Ezt csak tudatos tervezéssel lehet megvalósítani. Ne engedjünk semmilyen kényszernek! Az ajándékozást, utazást, vendéglátást is ehhez a célhoz lehet igazítani.

Az ünnep központjában az ünnepelt álljon: karácsonykor Jézus Krisztus. Ez nem a szeretet ünnepe úgy általában, hanem Isten irántunk való szeretetének ünnepe. Nem az ajándékozásé, hanem az Isten nekünk adott ajándékáé: Jézusé. Neki örüljünk, érte legyünk hálásak, vele keressük a közösséget! Akkor egymásnak is jobban tudunk örülni, hálát érezni és egymással mélyebb közösségre jutni.

...aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el... (Jn 6,37)

Egy fiú egy alkalommal nagyon összeveszett a szüleivel. Mindkét fél durva volt, de a fiú különösen szemtelen és tiszteletlen. Utána megszökött otthonról. Keserves hetek következtek, gazdátlanul hányódott, veszélyes helyzetekbe is került. Aztán közeledett a karácsony, és egyre jobban vágyódott haza. De vajon visszafogadják-e? Írt egy levelet a szüleinek, amelyben bocsánatot kért, és jelezte, hogy karácsony délután melyik vonattal érkezik. Azt kérte, hogy ha meg tudnak bocsátani, kössenek egy fehér zsebkendőt a ház előtti almafára. Ha nem, akkor nem megy többé haza. A vonaton nagyon ideges volt, félt kinézni az ablakon, mert ha nem lesz zsebkendő, nem tudja, mitévő legyen. Amikor azonban a házuk előtt haladt el a vonat, megrendülve látta, hogy négy-öt fehér zsebkendőt is lenget a szél a fán. Boldogan ment haza, és kibékült a szüleivel.

Karácsony ezt az örömhírt hirdeti: télvíz idején kivirágzott az almafa, Isten szeretetének a fehér zsebkendője Jézus Krisztus testet öltése, közénk érkezése. Isten bűnbocsátó kegyelme nélkül a mi sorsunk is teljesen reménytelen lenne. De ő kész megbocsátani, mert Jézus eleget tett az ő igazságának, helyettünk elszenvedte bűneink ítéletét. S aki ezt komolyan veszi, vagyis hisz Jézusban, az új életet kezdhet.

Készen vagyunk-e mi is ugyanígy megbocsátani az ellenünk vétkezőknek? És akarunk-e hálából egészen Isten akarata szerint élni, ami a legjobb, sőt az egyetlen életlehetőség a számunkra?

„A bűnből hozzád sietek, mert szomjazom kegyelmedet. Te nyugtass meg, én Jézusom! Ím neked szívem átadom.”
(Philipp Melanchthon)

Ezért maga az ÚR ad jelt nektek: Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuelnek nevezik őt. (Ézs 7,14)

Kodály Zoltán Adventi ének című műve egy középkori himnusz feldolgozása. Ez a himnusz Ézsaiás könyvének négy Messiás-jövendölését sorolja fel, így ragyogtatja fel az eljövendő Krisztus nagyságát.

Immánuel ezt jelenti: velünk az Isten. Karácsony, Jézus testté létele azt bizonyítja, hogy Isten nem ellensége az embernek, nem is közönyösen nézi, hogyan „forog keserű levében", hanem utánanyúl, kiemeli abból a szakadékból, amelyből önerejéből nem tud kijönni. A testté lett Krisztusban Isten ezt a mentő szeretetét kínálja nekünk.

A Jessze vesszeje (Ézs 11,1) kifejezés arra utal, hogy mivel Jézus Isainak (ennek másik alakja a Jessze), Dávid apjának a leszármazottja, benne teljesednek be mindazok a próféciák, amelyeket Isten az eljövendő Messiásról kijelentett.

Ő a „napkelet", a felkelő nap is, aki az Istentől elszakadt világ lelki sötétségébe olyan fényt hozott, ami leleplez, útbaigazít, segít tájékozódni, sőt kivezet a halálból az életbe (Ézs 9,1; Károli: 9,2).

És ő a Dávid kulcsa (Ézs 22,22), aki megnyitotta minden benne hívő előtt a mennyország kapuját, lehetővé tette a bűnös embernek az élő Istennel való találkozást, ezért hasadt ketté halálakor a templom kárpitja. Erre egyedül ő volt képes.

A himnusz utolsó verse pedig Adonájnak nevezi őt, ami a mindenható és örökkévaló Isten megszólítása, személyes hitvallás: Uram. Ne csináljunk ebből a hatalmas Úrból „kis Jézuskát", mert neki adatott minden hatalom mennyen és földön. Ő már testté lételekor is ilyen hatalmas Isten volt, és így jelenik majd meg második eljövetelekor is nagy hatalommal és dicsőséggel.

Kodály Zoltán Adventi ének 

Jövel, jövel Emmánuel,
Csak téded áhít Izrael
És hozzád sóhajt untalan,
Mert Isten híján hontalan.
Meglásd, meglásd! Ó Izrael,
hogy eljövend Emmánuel.

Jövel, ó Jessze vesszeje,
És állj a rossznak ellene.
A mélyből, mely már eltemet,
S a tűzből mentsd ki hívedet.
Meglásd, meglásd! Ó Izrael,
hogy eljövend Emmánuel.

Jövel, jövel ó napkelet,
Ím árva néped költöget;
Törd át a sűrű éj ködét
És oszlasd gyászát szerteszét,
Meglásd, meglásd! Ó Izrael,
hogy eljövend Emmánuel.

Jövel, ó Dávid adta kulcs,
Hogy fényességes napra gyújts;
A mennyországba tárj utat
És rekeszd el a poklokat.
Meglásd, meglásd! Ó Izrael,
hogy eljövend Emmánuel.

Jövel, jövel ó Adonáj,
Ki Sinaj hegyről szólalál,
Hogy törvényt lássál népeden,
Jöjj fenségednek teljiben.
Meglásd, meglásd! Ó Izrael,
hogy eljövend Emmánuel.

Amen.

Könyv kereszthivatkozásai ehhez: 12.18 Immánuel

Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten. Magasztalnak a népek... (Zsolt 46,11)

Ezekben a napokban nagyon sok tennivalónk van, a legtöbb ember készül karácsonyra. De hogyan?

Tervezni és szervezni kell, pénzt és időt beosztani, munka után zsúfolt üzletekben vásárolni... Aztán mire megérkezünk az ünnephez, elfogy az erő, kiürül a pénztárca, kimerülten próbálunk illedelmesen viselkedni, és sokan el is feledkeznek arról, hogy karácsony az Úr Jézus Krisztus születésnapja.

Ebben a hangos, kapkodó időben Isten különös szeretettel figyelmeztet: csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok Isten! S aki elolvassa az egész zsoltárt, megtudja belőle, hogy

a. Isten az üdvtörténet Ura. Neki szép terve van ezzel a világgal. A gonoszság erői próbálják ezt meghiúsítani, de éppen karácsony csodája mutatja: Isten Jézus Krisztus személyében utánunk jött, hogy segítsen rajtunk.

b. Isten a történelem Ura is. Sokszor úgy tűnik, hogy a pénz, a hatalom, a hazugság diadalmaskodik, de mi tudjuk, hogy a kormány Isten kezében van.

c. És Isten a mi személyes életünk Ura is. Ő a mi erős várunk, biztos oltalmunk. Aki ismeri őt és bízik benne, annak minden körülmények közt békessége van. Őt megismerni ebben a csendben lehet.

Legyenek hát csendes adventi estéink, akár egyedül, akár családban élünk, amikor ha röviden is, de magasztaljuk őt, figyeljünk igéjére, lássuk meg nagy tetteit - köztük azt is, hogy karácsonykor Jézusban egészen közel jött hozzánk Isten!

Készüljünk karácsonyra másként, mint a világ! Az Isten előtti csendben az is hallható lesz, amit a lármában és rohanásban nem hall meg az ember. Így közelebb kerülünk Istenhez, egymáshoz és önmagunkhoz is.

Csak légy egy kissé áldott csendben: Magadban békességre lelsz, Az Úr-rendelte kegyelemben Örök, bölcs célnak megfelelsz!
(G. Neu mark)

...sebed gyógyíthatatlan..., mert van-e, akin nem gázolt át örökös gonoszságod?! (Náh 3,19)

Náhum próféta megjövendölte, hogyan fog elpusztulni Asszíria fővárosa, Ninive. A könyvében leírtak Kr. e. 612-ben olyan pontosan beteljesedtek, hogy némelyek gyanakodtak, hogy ez nem is jövendölés, hanem utólagos leírás volt. A tudományos vizsgálat azonban állítja, hogy ez a rövid könyv jóval 612 előtt keletkezett.

Ninivének olyan fekvése és védfala volt, hogy bevehetetlennek tartották. Szinte elképzelhetetlen kincset halmoztak fel benne, amelyet hírhedt kegyetlenséggel zsákmányoltak folyamatosan. A leírás ragadozó oroszlánhoz hasonlítja ezt a várost. De Náhum megjövendöli, hogy Isten nem hagyja büntetés nélkül a bűnt, és Ninive el fog pusztulni.

Isten azonban soha nem az ítélet végrehajtásával kezdi, hanem figyelmeztet az ő igéjével. Korábban Jónás prédikált ebben a városban, amire akkor ijedtükben hallgattak is, de érdemi változás nem követte azt az alkalmi felbuzdulást, és így visszaestek régi bűneikbe. Vigyázzunk erre mindig: Isten igéjét csak egészen komolyan érdemes venni, aminek radikális és végleges életváltozást kell jelentenie.

Isten viszont nemcsak irgalmas, de igazságos is. Az ítélet késése gyakran megtéveszti az embereket, úgy gondolják, lehet következmények nélkül vétkezni. Szeretnénk is magunknak egy olyan Jóistent elképzelni, aki nem néz oda, amikor vétkezünk. Az élő Isten azonban nem ilyen. A bűnbánó bűnösnek megbocsát, de a makacsul vétkezőt megítéli. Ne irigyeljük azokat, akik ninivei módra élnek!

Az egész emberiség is egy nagy ítélet előtt áll, amelyet a visszatérő Jézus Krisztus hajt majd végre. Ez elől az egyetlen menedék, ha valaki hiszi, hogy bűneink büntetését ő már elszenvedte a keresztfán, és neki engedelmes életet élünk. Aki azonban nem törődik ezzel, annak a sebe valóban gyógyíthatatlan.

...de a te szavadra mégis kivetem a hálókat. (Lk 5,5)

Egy sötét éjszaka. A Genezáreti tóban a halak éjszakára a mélyebb vízbe húzódnak, mert ott nem hűl le olyan gyorsan a víz, nappal viszont a part menti sekélyben szétszóródnak. A halászok ezért éjjel dolgoztak, s a mélyben halásztak. Péter és társai ezt jól tudták, egyik éjjel azonban szorgos munkájuk ellenére sem fogtak semmit.

Hajnali derengés. Ahogy ilyen kudarcos éjszaka után a hálóikat tisztogatták, Jézus jött oda, s azt kérte Pétertől, vigye egy kissé beljebb a parttól, hogy onnan tanítsa a sokaságot. Péternek nem nagy kedve volt ehhez, de megtette, s így ő is kénytelen volt hallgatni Jézus szavait.

Nappali világosság. Befejezve a tanítást arra kérte Pétert, evezzen a mélyre, és vesse ki a hálókat. Péter válaszából kitűnik, mennyire bosszantotta ez a kérés, amiben a teljes hozzá nem értés is megszólalt: ilyenkor a mély vízben nincsenek halak. Jézus szavai azonban dolgoztak Péter szívében, s elhangzott egy sorsdöntő „de": nem látom értelmét, de mivel te mondod, megteszem. És annyi halat fogtak, hogy két hajót megtöltöttek.

„Péter ezt látva leborult Jézus lába elé, és így szólt: Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!" Nem a nagy zsákmánnyal foglalkozott, mert teljes világosságban meglátta, ki ő valójában, és ki Jézus. Már nem Mesternek szólította, hanem Uramnak.

Néha engedi megtapasztalnunk Jézus, milyen tehetetlenek vagyunk nélküle. Átéljük a kudarcok éjszakáját, amikor hiábavalónak bizonyul minden jó szándék, erőfeszítés, hozzáértés, nem fogunk semmit. - Jézus szavai nyomán mindig derengeni kezd valami, de az ő isteni teljhatalmát és érthetetlen szeretetét csak az tapasztalja meg, aki kész neki önmaga ellenében is engedni. Nem értem, mást gondolok, de a te szavadra mégis megteszem, amit mondtál. Ekkor látjuk helyesen önmagunkat is és Jézust is.

Mire kellene ezt most kimondanom?

...tanúja leszel minden ember előtt arról, amiket láttál és hallottál. (ApCsel 22,15)

Azt szokták mondani, hogy egy ember életén a kapuk szerepét az értelem, a szem, a fül és a száj tölti be. Ezeken keresztül jön be és megy ki információ. Egyáltalán nem mindegy, hogy mi jön be és mi megy ki. Amikor Jézus Krisztus elhívta szolgájának Saul-Pált, ezekre a kapukra nézve adott neki ígéreteket.

1. „...hogy megismerd az ő akaratát..." Mi Isten akarata? „...hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében..." Hogy hagyjuk abba a kételkedést, okoskodást, hiszékenységet, és vegyük komolyan, amit ő mondott magáról. S őt megismerve felismerjük majd Isten akaratát életünk konkrét vonatkozásaiban is.

2. „...meglásd az Igazat..." Ó, milyen sok szennyes és felesleges dolog jön be a szemünkön! Az első kísértés is ezen a kapun érkezett az emberhez, amikor nézte a tiltott gyümölcsöt. Ez az ígéret arra vonatkozik, hogy felismerhetjük a názáreti Jézus személyében az Isten Fiát, személyes Megváltónkat.

3. „...hangot hallj az ő ajkáról." Külön kegyelem, hogy Jézus kijelenti magát, szól ahhoz, aki felismerte és hitt benne, „...igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt" - vallja Jeremiás próféta (Jer 15,16).

4. „Mert az ő tanúja leszel" - hangzik tovább az ígéret. Arról tud tanúskodni valaki, amit maga is látott és hallott. S végül is ez Jézus célja Pállal és minden benne hívővel, hogy ami bejött a fülünkön (a tőle hallott ige), az átalakítson minket, és továbbmenjen a szánkon. Így nem a magunkét fogjuk mondani, hanem olyan igét adhatunk tovább, ami tőle származik. Ennek az igének ereje van, ezen keresztül maga az élő Jézus Krisztus munkálkodik. Ő legyen őrizője, megszentelője életünk kapuinak!

...nem mentek be a helytartóságra, hogy ne legyenek tisztátalanokká, hanem megehessék a húsvéti vacsorát. (Jn 18,28)

Ez aztán a képmutatás teteje! A nép vezetői évek óta Jézus halálát készítik elő, most csütörtök éjjel végre halálra is ítélték, és szeretnék, ha még pénteken ki is végeznék. Ehhez kell a helytartó hozzájárulása. Ezért mennek reggel mindjárt Pilátushoz. Sürgős a dolog, mert aznap este kezdődik a nagy ünnep, a páska, és ők szeretnének nyugodtan ünnepelni. Ennek érdekében nem lépik át a pogány ember küszöbét, mert akkor vallásilag tisztátalanokká lennének.

Öljük meg minél előbb Jézust, hogy utána áhítatosan ünnepelhessünk! Pusztítsuk el az ártatlan Isten Bárányát, hogy ünnepélyesen megehessük a páskabárányt! Közben pedig ügyeljünk nagyon az előírások megtartására! Erre mondta Jézus: fényesre tisztítjátok a tál külsejét, de belül rothad benne valami.

Nem ismerős ez: a családi összejövetelre szépen felöltözünk, eltüntetjük a gyanús könyveket és üvegeket, kioktatjuk a gyerekeket, szépen mosolygunk, s amikor elmentek a vendégek, gyilkos megjegyzések, gonosz rágalmak hangzanak el.

De vajon nem jobb így kulturáltan leplezni a bennünk levő szennyet? Csak kellemesebb így az együttélés, mintha nyersen az lenne a szánkon is, ami a szívünkben. Kellemesebb, de nem tisztább. Jézus azt akarja, hogy a szívünk tartalma változzék meg, s aztán legyen a szánkon, ami az új szívünkben van. És ne formai előírások megtartásától reméljünk bármi jót, miközben belül tele vagyunk tisztátalan gondolatokkal és vágyakkal, hanem az az indulat legyen bennünk, ami Krisztusban, és ez mutatkozzék meg a külső viselkedésben, beszédben is! Ezt csak ő tudja megvalósítani életünkben, de ő megtudja. Akarjuk-e ezt őszintén?