Cseri Kálmán - A kegyelem harmatja

De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. (LK 24,21)

Jézus Krisztus többször beszélt tanítványainak arról, hogy szenvedése és kereszthalála után a harmadik napon fel fog támadni. Mégsem akadt közülük senki, aki várta volna a harmadik napon.

A két emmausi tanítvány aznap reggel hallotta a sírtól jövő asszonyoktól, hogy angyalok jelenését látták, akik azt mondták, hogy Jézus él. El is mentek néhányan a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok elbeszélték, őt azonban nem látták. S a két tanítvány mondja mindezt a feltámadott Jézusnak szomorúan, reménytelenül - éppen a harmadik napon!

Miért? Mert nem hitték, amit hallottak. Miért nem hitték? Mert olyan szokatlan, az értelem számára elképzelhetetlen volt. Ők látták, hogy meghalt Jézus - ez a biztos, a többi csak asszonyi fecsegés. És a nagy húsvéti örömhír birtokában is csüggedtek maradtak. Így írja ezt a Biblia: „de nekik nem használt a hirdetett ige, mivel nem párosult hittel azokban, akik hallgatták." (Zsid 4,2) Ha hittek volna az igének, akkor reggel óta örvendezhetnének. - Sok bajtól, gondtól megóvna bennünket, ha komolyan vennénk Isten igéjét!

Az ördög kérdése is így hangzott az első emberhez: Csakugyan azt mondta Isten? És ma is sok minden igyekszik kétségbe vonni Isten igaz kijelentését. Légből kapott valótlan állítások: átírták a Bibliát, ami benne van, ma már nem érvényes, azt nem úgy kell érteni, nem is az írta, aki írta...

Tudományosan bizonyított, hogy a Szentírás szövege történelmileg hiteles. Ahhoz pedig már hit kell, hogy valaki elfogadja: benne Isten jelenti ki magát, és szól hozzánk ma is időszerűen és személyesen. Aki ezt hittel komolyan veszi, tapasztalni fogja, hogy így igaz. Párosítsuk hittel azt, amit hallunk, és akkor sok-sok áldása lesz életünkben Isten igéjének!

Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban? (Lk 24,18)

Egy halott Krisztus emlékével, az élő Krisztus nélkül csak ilyen csüggedten járhat az ember, ahogy ez a két emmausi férfi. Ma is többen mennek így kifelé a templomból, a vallásból, kedves, de halványuló emlékekkel, nem tudva, hogy Krisztus él.

Miközben keseregtek, hozzájuk csatlakozott a feltámadott Úr, de egyelőre nem ismerték fel. Mindig Jézus lép oda mellénk, mert ő számon tart, név szerint ismer, és nem hagy reménytelenségben. Kérdezgeti, beszélteti őket. A férfiak pedig elmondják, milyen nagy baj az, hogy őt megölték és nincs többé. Ilyen okosakat mondunk ám, ha nem tudjuk, hogy mi is történt valójában Jeruzsálemben azokban a napokban. Mert ők csak a felszínt látták, az eseményeket. De hogy mi volt Jézus halálának a valódi oka és célja, azt nem. Mert nem csak annyi történt, hogy a nép akkori vezetői kivégeztették őt. Hanem ezzel egy örök isteni terv valósult meg, mert ez nyitotta meg előttünk az Istenhez visszavezető utat. Mi az Isten elleni lázadásunkkal kizártuk magunkat a vele való közösségből, s ezzel halálra ítéltük magunkat. Jézus Krisztus ezt az ítéletet vállalta magára, és helyettünk elszenvedte. Rajta hajtotta végre az igazságos Isten azt a büntetést, amire mi szolgáltunk rá, s amit nekünk kellett volna elszenvedni. Így viszont szabadok vagyunk, még egyszer nem hajtja végre azt Isten, hanem mindenkit, aki ezt komolyan veszi, gyermekévé fogad. Ez a helyettes elégtétel történt meg Jeruzsálemben azokban a napokban.

Aki ezt tudja és hiszi, az azt is tudja, hogy Isten feltámasztotta Fiát a halálból, és Jézus Krisztus ma is él. Semmi okunk tehát a csüggedésre, de minden okunk megvan az örömre, reménységre, hálára. Mert nem egy halott Megváltóra emlékezünk, hanem élő Urunkat követjük és magasztaljuk.

Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izraelt. (Lk 24,21)

Az első húsvét délutánján két szomorú férfi ballagott haza Jeruzsálemből Emmausba. Teljesen rájuk telepedett az előző napok tragikus látványa: hogyan feszítették keresztre azt a Jézust, aki mindenkivel csak jót tett, aki isteni hatalommal és személyválogatás nélküli szeretettel járt közöttük, s aki egyedül tudott volna segíteni népük elesett helyzetén is. Most azonban már ez a reményük is meghiúsult, semmi jót nem várhatnak a jövőtől.

Emmaus Jeruzsálemtől tizenegy kilométernyire nyugatra feküdt, a lemenő nappal szemben haladtak, s ez jól kifejezte lelkiállapotukat. Egyre sötétebb lesz, s végül ránk borul a sötét éjszaka.

Valószínűleg sokunknak ismerős ez a lelkiállapot. Amikor váratlanul valami tragédia történik, vagy éppen tartósan kell hordozni nehéz terheket, amikor dédelgetett remények meghiúsulnak, és már semmi jót nem tud várni az ember. Sokan mennek így „kifelé Jeruzsálemből". Sőt mindnyájan így megyünk kifelé az életből, szemben a lemenő nappal, amíg egyszer életünk napja majd leáldozik.

A két férfi csüggedésének az volt az oka, hogy elveszítették Jézust. Amikor nem sokkal ezután találkoztak a feltámadott Krisztussal, teljesen megváltozott a közérzetük. Ugyanolyan körülmények közt  el is múlt a csüggedésük, depressziójuk. Jézusról úgy szólt a prófécia, hogy benne „meglátogat minket a felkelő fény a magasságból" (Lk 1,78). S aki vele jár, az egyre teljesebb világosságra jut, a hite látássá lesz, reményei megvalósulnak, míg eljut majd a mennyei beteljesedés állapotába. S ez már ebben az életben elkezdődik.

Merre tart az életünk: szemben a lemenő nappal, vagy a felkelő nap felé haladva? Jézus mondta: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága." (Jn 8,12)

Akkor bement a másik tanítvány is (Jézus sírjába)..., és látott, és hitt. (Jn 20,8)

János apostol a görög nyelv finom árnyalataival fejezi ki, hogyan jutottak el az emberek Jézus Krisztus feltámadásának napján boldog húsvéti hitre. Jézust pénteken feszítették keresztre, szombaton nem volt szabad tenni semmit, vasárnap már hajnalban kimentek a sírhoz az asszonyok. A magdalai Mária „látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől", elfutott tehát a tanítványokhoz, és azt mondta nekik, hogy elvitték az Urat a sírból.

Erre Péter és János azonnal odamentek. Péter benézett a sírba, látta, hogy a halotti leplek ott vannak szépen összehajtogatva.

Utána János is bement, ő is ugyanazt látta, de neki közben eszébe jutott, amit Jézus korábban mondott, hogy a harmadik napon fel fog támadni. Ma van a harmadik nap - akkor az Úr feltámadt! Látott, és hitt.

Hármójuk látását három különböző szóval fejezi ki a szentíró. Mária éppen csak odapillantott, s annyit látott, hogy nincs a helyén a zárókő, s már futott is, hogy ezt hírül adja. Ez a legfelszínesebb „látás". - Péter alaposan szemügyre vett mindent, s közben gondolkozott, de nem tudta megfejteni a rejtélyt, hova lehetett Jézus teste. Az itt használt szó az alapos vizsgálódást fejezi ki. - János pedig - miközben szintén vizsgálódott - kijelentést kapott, a Szentlélek eszébe juttatta Jézus szavait, s az ige és a Szentlélek mindig hitet ébreszt az ember szívében, vagy megerősíti a hitet, és a teljes valóság látására segít el. Nemcsak a felszínt észlelem, nemcsak a racionális gondolkozásig jutok el, hanem komolyan veszem „a láthatatlanokat" is (2Kor 4,18), és helyes következtetésre jutok. Isten igéjének a fényébe kerül, amit látok, s így helyes távlatból a teljes valóságon tudok tájékozódni. Ne érjük be kevesebbel, ne akadjunk el az első kettőnél!

Amikor pedig a százados és akik vele őrizték Jézust, látták a földrengést és a történteket..., így szóltak: „Bizony, Isten Fia volt ez!" (Mt 27,54)

Erről a római tisztről csak annyit tudunk, hogy ő vezette azt a kivégzőosztagot, amely Jézus és a két gonosztevő keresztre feszítését végrehajtotta nagypénteken. Hogyan jutott el vajon arra a felismerésre, hogy Jézus az Isten Fia? Három lépcsőn:

Megfeszítette Jézust. Minden bizonnyal nem sokat tudhatott róla. Tette, amit mondtak neki. Két gonosztevővel együtt egy harmadik. Úgy ölt meg valakit, hogy nem tudta, mit cselekszik. Hamis információk alapján, különösebb gondolkozás nélkül lett Krisztus-gyilkos.

De szemlélte Jézust. Hallotta, hogy így imádkozik: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. Ő sem tudta - talán őérte is imádkozik Jézus? Ilyet még nem hallott eddig. Aztán újra Atyjának szólította Istent. Ez volt az egyik vád Jézus ellen, hogy Isten Fiának tartja magát. És ha ez igaz? Ez lehetséges, amilyen hatalommal kijelentette a mellette szenvedőnek: még ma velem leszel a paradicsomban. Jézus szava igévé vált a számára, „szívében forgatta", gondolkozott rajta, és a Szentlélek meggyőzte őt az igazságról.

S ezek után meggyőződéssel vallotta: Bizony, Isten Fia volt ez! Az ördög és Jézus gúnyolói így kezdték: Ha Isten Fia vagy... Akit a Szentlélek elvezet az igazságra, ezt vallja: Bizony, Isten Fia vagy.

Ma is sok hamisságot, féligazságot, rágalmat, vádat mondanak Jézusról. Ezt hisszük el, vagy azt, amit ő mondott magáról? Aki előítélet nélkül olvassa a Bibliát, annak az értelmét megvilágosítja Isten Lelke, és felragyog neki Krisztus valósága. S az ilyen ember bátran meg is vallja a hitét, hadd tudják meg mások is, ki halt meg a kereszten, s mi ennek a haszna személy szerint ránk nézve is!

Hol tartok én ezeken a lépcsőkön?

Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba. (Lk 23,42)

Amikor Jézus Krisztust nagypénteken keresztre feszítették, vele együtt két gonosztevőt is kivégeztek. Először mindketten csúfolták őt, azonban egyikük figyelni kezdte a Megváltót. Hallotta, amint imádkozott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." Ez megrendítette, ilyet még nem hallott. Akkor felhangzott lentről a gúnyolás: „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni." Kik azok a mások? Esetleg ő is? Feje felett három nyelven ott volt: Jézus, a zsidók királya. Ő lenne a Király? „Én Istenem, miért hagytál el?" Hogyan beszél a Mindenhatóhoz! - S amit hall ez az ember, igévé válik számára, és hitet ébreszt a szívében. Jézus titka megnyílik előtte, és utolsó erejével még segítségét kéri: Jézus, emlékezz meg rólam, amikor eljössz királyságodba!

Ez egy tömör hitvallás. Szerinte Jézus király, aki túléli halálát, élni fog örökké, s őrajta is segíthet. A keresztre feszítés az ő trónfoglalásának előjátéka. Ez az ember már hisz, és így kér kegyelmet. És kap: „Még ma velem leszel a paradicsomban" - mondja a Király.

Nem különös, szinte botrányos? Ez a gonosztevő nem járt templomba, nem élt erkölcsös életet, nem hivatkozhat jó cselekedeteire, és mégis üdvösséget kap. Miért? Mert Jézushoz fordult. Látta a maga helyzetét „tetteink méltó büntetését kapjuk", és elhitte, hogy Jézus az, aki. Ő rászorul a kegyelemre, Jézus pedig képes megadni - el kell fogadnia. „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék." (Ef 2,8-9)

A másik ugyanolyan helyzetben volt, de sem a bűneit nem látta, sem Jézusban nem hitt. Keserűségében csak káromolta őt.

Jézus mondta: „Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el..." (Jn 6,37)

Akkor szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és kiszolgáltatta, hogy feszítsék meg. (Mt 27,26)

Barabbás azért menekülhetett meg a biztos halálból, mert Jézus meghalt helyette. Mi is csak ezért menekülhetünk meg az örök halálból, ha hiszünk Jézusban.

Az evangélium feljegyzi, hogy Barabbás tolvaj volt, gyilkolt, és lázadás miatt volt börtönben. Lehet, hogy egész életét ott töltötte volna, vagy valamelyik római ünnepen kivégzik. Az ilyenek számára nem volt kegyelem. A neve egyébként ezt jelenti: az apa fia.

Mi is egy Atya gyermekei voltunk, teremtő mennyei Atyánké. És mi is olyan sok mindent összelopkodunk: egymás idejét, örömét, csendjét, mások jó hírnevét, Isten dicsőségét... És gyilkoljuk a magzatainkat, önmagunkat, egymás idegeit... És lázadunk egyfolytában Isten ellen, felelősségre vonjuk tetteiért, őt vádoljuk azért is, amit mi rontottunk el. Közben láthatatlan bilincsek kötöznek meg: a félelem, alakoskodás, számítás, gyávaság, önzés, hiúság bilincsei. S vár ránk a biztos ítélet.

Jézus Krisztus azért jött, hogy ebből a reménytelen állapotból kiszabadítson. Ő soha nem lázadt az Atya ellen, senkit semmivel nem rövidített meg, de magára vállalta rablógyilkos életünk minden bűnét és igazságos büntetését, s el is szenvedte azt a Golgotán. Amikor meghalt, elvégeztetett a Barabbások halálos ítélete, és elvégeztetett a benne hívők jogerős felmentése is.

Hiszem-e, hogy valóban Barabbáséhoz hasonló a helyzetem? Hiszem-e, hogy nem tudok magamon segíteni? Hiszem-e, hogy Jézus az én büntetésemet is elszenvedte a kereszten? S hiszem-e, hogy ezért valóban szabad vagyok? Szabad minden kényszertől, megkötöző erőtől, szabad arra, hogy ne vétkezzem, hanem Isten akarata szerint éljek. Szabad nem inni, nem hazudni, nem paráználkodni, nem lopni, szabad Isten dicsőségére élni.

Melyiket bocsássam nektek szabadon: Barabbást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak? (Mt 27,17)

Pilátus választás elé állította a népet, hogy Jézus vagy Barabbás szabadon bocsátását akarják-e. Barabbás rablógyilkos volt, akit lázadás miatt börtönöztek be. A nép őt választotta, s Jézus kivégzését követelte. Miért népszerűbb Barabbás, mint Jézus? Melyiküket mi jellemzi?

Barabbás az erőszak embere, Jézus a szereteté. Barabbás szerint az ellenséget ki kell irtani, Jézus szerint azt is szeretni kell és meg kell menteni. Barabbás alulról kér segítséget, ő felkelő. Jézus felülről vár szabadítást, ezért szelíd és alázatos. Barabbás a maga kezébe veszi az ügyek intézését, Jézus az Atya kezére bízta magát. Barabbás odaüt és visszaüt, Jézus pedig tűri az ütlegelést. Barabbás a seregére néz és parancsol, Jézus az Atyára néz és engedelmeskedik. A barabbások felemelik kezüket, és tőrüket az ellenségbe döfik, Jézus is felemeli a kezét, s még haldokolva is ellenségeiért imádkozik. Barabbás azért jön, hogy neki szolgáljanak, s ő uralkodjék. Jézus azért jött, hogy ő szolgáljon és adja életét váltságul sokakért. A barabbások üvölteni szoktak, Jézus nem kiált és nem lármázik. Az ő igazsága halkan kimondva is megáll. Barabbást halál és pusztulás követi, Jézus azért jött, hogy életünk legyen és bővölködjünk. Ahol Barabbás megjelenik, ott előbb-utóbb meghalnak sokan. Ahol Jézus megjelenik, ott ő hal meg másokért, hogy azok éljenek.

Mennyit szenvedett már a világ a Barabbások miatt, és a sokaság mégis újra és újra Barabbást választja!
Nekem melyikük a követendő példa? Merem-e Jézust választani akkor is, ha Barabbás népszerűbb? A Barabbások felett átszalad az idő, Jézus Krisztus azonban tegnap, ma és örökké ugyanaz. Boldog ember, aki benne bízik!

Hosszasan kérdezgette őt, de Jézus semmit sem válaszolt neki. (Lk 23,9)

Jézus Krisztus születésekor Nagy Heródes volt Galilea fejedelme, halála idején a fia, Heródes Antipász. Feltűnő, hogy amikor nagypénteken Pilátus átküldte Jézust Heródeshez kihallgatásra, Jézus egyetlen szót sem szólt hozzá. Vajon miért?

Heródes többször hallotta Isten igéjét Keresztelő Jánostól, de nem vette komolyan. János nagy erővel prédikált, nevén nevezte az emberek bűneit, és bűnbánatra, megtérésre hívta őket. Heródesnek is megmondta: „Nem szabad a testvéred feleségével együtt élned." Emiatt az említett asszony elérte, hogy Jánost börtönbe vessék. Heródes ezután is tisztelte őt, Isten prófétájának tartotta, de annak, amit mondott, nem engedelmeskedett. Márpedig aki megveti Isten igéjét, az Istent veti meg. A végén - akarata ellenére - Keresztelő János gyilkosa lett Heródes, lefejeztette őt. Egy alkalommal Jézust is figyelmeztették, hogy Heródes meg akarja öletni (Lk 13,31). Aki megöli magában Isten igéjét, az képes mások életét is kioltani.

Most mégis örül Heródes, hogy látja Jézust, mert „azt remélte, hogy valami csodát tesz majd a szeme láttára". Most sem igét akar hallani, ami segíthetne rajta, hanem mutatványt akar látni. Jézus azonban nem mutatványos, hanem Szabadító. S aki a korábban elhangzott igét semmibe vette, nem kap újat addig, míg annak nem engedelmeskedik. És Jézus hallgat.

Mit teszünk mi a hallott igékkel? Nagy kegyelem, ha Isten szól hozzánk a Biblián vagy szolgáin keresztül. Mi az az egy bűn, amivel talán még mindig nem szakítottunk, mint Heródes? Mi lehet az oka, ha nem szól Isten? Hálásak vagyunk-e, amikor szól? Tudjuk-e, hogy egyszer utoljára fog szólni?

Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit..., vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára, és így szólt: „Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől." (Mt 27,24)

Pilátus több kísérletet tett arra, hogy megmentse Jézust, de ezért ne neki kelljen vállalni a felelősséget.

Először megpróbál úgy kitérni a döntés elől, hogy átküldi őt Heródeshez, mint aki szintén illetékes ítélkezni Jézus felett. Ő azonban visszaküldi Pilátushoz. Aki hallott már Jézusról, nem térhet ki a döntés elől: vele vagy ellene.

Azután visszadobja az ügyet a zsidóknak, mondván: ez vallási kérdés, ő nem ért ehhez. Igen ám, csak hamar kiderül, hogy Jézus királyi igénye nem csupán vallási jellegű, hanem az ember egész életével kapcsolatos, és Pilátusnak érinti már a házasságát is (felesége üzen neki), karrierjét is.

Akkor vitázni kezd Jézussal. Ebben viszont Jézus minden szelídsége ellenére is Pilátus marad alul, és kiderül: semmi hatalma nem lenne Jézus felett, ha nem Istentől kapta volna azt.

A népre bízná a döntést: kit választanak, Jézust vagy Barabbást? De a nép mindig Barabbást választja.

És ha megostoroztatja Jézust, megesik-e vádlói szíve rajta? „Íme az ember..." Az értelmetlen gyűlölet azonban nem ismer szánalmat.

Végül mossa kezeit, s hangoztatja ártatlanságát és Jézus bűntelenségét is. Ez azonban már senkit nem érdekel, és semmin nem segít, örülnek, hogy vihetik Jézust a vesztőhelyre.

Pilátus valóban ártatlan? Ő is tudja, hogy nem. Mert Jézus ügyében senki sem maradhat semleges. Vagy mellette, vagy ellene dönt mindenki. Sose tegyünk erőszakot a lelkiismeretünkön, mert ezért mindig nagyobb árat kell fizetnünk, mint ha hallgatunk rá! S ha hallgattunk rá, békességünk lesz.

Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról... (Jn 18,37)

A nagytanács halálra ítélte Jézust, de az ítéletet végrehajtani csak a római helytartó hozzájárulásával lehetett. Viszik tehát Jézust pénteken reggel Pilátushoz. Pilátus, Tiberius császár veje, Kr. u. 26-36-ig Szíria tartomány prokurátora volt. A Jézus elleni politikai vád: királynak vallja magát.

A jó hír: noha Pilátus pogány, hivatalból ellenség, és Jézus mindent tud róla, mégis minden előítélet nélkül, szeretettel beszél vele. Tisztázzák, hogy ő valóban király, de országa nem e világból való, s miközben Jézus beszél, mintegy meghívja őt Isten országába. Csodálatos, kivételes alkalom ez Pilátus életében, ami soha többé nem ismétlődött meg.

A rossz hír: a helytartó nem engedett ennek a meghívásnak. Pedig Jézus nagyon rokonszenves volt neki, több kísérletet tett, hogy megmentse őt a kivégzéstől. Érezte szavainak és egész személyiségének igazságát, de nem merte vállalni a mellette való nyílt döntés következményeit. Mert mi történik, ha emiatt feljelentik őt Rómában, és kegyvesztett lesz? Elhitte, hogy lelki értelemben Jézus király, de jobban félt a császár esetleges haragjától, mint hogy meghódolt volna ez előtt a Király előtt. Pedig aki Jézus hű alattvalója lesz, annak ő nemcsak új rendet és rendelkezéseket ad, hanem olyan védelmet is, amilyet sehol másutt nem élvezhet az ember. Így azonban végül is „kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék". S hét év múlva Tiberius császár száműzetésre ítélte Pilátust visszaélései miatt, s ott halt meg nyomorultul. Mi lett volna, ha Jézus miatt kapja ezt a sorsot?!

A Jézus melletti döntésnek vannak következményei. De boldog ember az, aki ezeket vállalja, mert mérhetetlenül többet kap, mint amit esetleg elveszít.

Mit teszek Jézussal: megkoronázom vagy megfeszítem?

Mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem. (Mt 26,75)

Amíg Jézust vallatták Kajafás kihallgatási termében, addig Péter az udvaron háromszor letagadta, hogy ismeri őt. Ez önmagában is gyalázatos tett volt, de még szomorúbb, hogy előző este még fogadkozott, hogy mindvégig kitart Jézus mellett, „kész vagyok veled menni a börtönbe vagy akár a halálba is". Péter nagyon öntudatos ember volt. Mindig voltak ötletei, javaslatai, s meg volt győződve arról, hogy mindent jobban tud, mint mások. Nagyot hibázott, amikor nem akarta elfogadni, hogy Jézus küldetése a váltság, vagyis az, hogy elszenvedje az emberiség büntetését a kereszten. Péter szerette Jézust, de kereszthalála ellen tiltakozott. Pedig Jézus többször említette, hogy egyenesen e célból jött. Ez a hallgatag Krisztus-tagadás aztán egy kritikus helyzetben - nagypéntek hajnalán - nyílt Krisztus-tagadássá vált. Nem gondolta Péter, hogy ennyi gyávaság, hitványság lapul hősnek vélt szíve mélyén. Nem ismerte magát. A bűneit egyszer már felismerte, de önmagát még rosszul értékelte. Meg kellett látnia, hogy nemcsak bűnei vannak, hanem bűnös, az egész lénye romlott. És ezen csak sírni lehetett. Viszont segíteni csak az ilyen emberen lehet, aki már nem hősködik, nem maga akarja megoldani lelki kérdéseit, végre helyes önismeretre jut, kéri és elfogadja Jézus bocsánatát. Mert az Úr mindezt eddig is tudta Péterről, és mégis szerette. Használni azonban csak ez után tudta.

A jó szándék, tenni akarás, ötletgazdagság még nem jelenti azt, hogy valaki érti is Jézust, és egyetért vele mindenben. Enélkül viszont senki sem lehet az ő szolgája. Boldog, aki teljes ráhagyatkozással el tudja mondani, amit Péter húsvét után vallott: „Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek téged". Ez után kapta a megbízást: „Legeltesd bárányaimat!"