Cseri Kálmán - A kegyelem harmatja

...azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról... (Jn 18,37)

Pilátust nagyon bosszantotta, hogy éppen a nagy ünnep alkalmával vitték hozzá Jézust, és követelték, hogy végeztesse ki. Ingerülten kezdte a kihallgatást: Ki vagy? Mit tettél? - Jézus szelíden válaszolt: Én azért jöttem, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra. Az én országom nem e világból való...
Jézus arról beszélt, ami Pilátust nagyon érdekelte. Azonnal rá is kérdez: Mi az igazság? - De mielőtt Jézus felelhetne, feláll, kimegy, és tovább tárgyal Jézus vádlóival.

Ez a rövid kérdés nagyon sokat elárul. Amikor elhangzik, a hivatalnokból egy pillanatra előbújik az ember. Ez hiányzik Pilátus életéből, erre vágyik, de nem vallja be magának sem. Ő vallat, és nem vall. Kihallgatja Jézust, de nem akarja meghallgatni.

Pedig ezek kegyelmi pillanatok egy ember életében: megnyílik a szív Isten előtt, Isten meg akarná ajándékozni, de az ember mégis elfut, és szegény marad. Nem cserél helyet Jézussal, ragaszkodik ahhoz, hogy ő a bíró, és Jézus a vádlott.

Pedig az igazság nem ijesztő, éppen az az örömhír. Mi az igazság? Az igazság az, hogy mi Istentől halálos ítéletet érdemlünk. Az igazság az, hogy ezt az ítéletet Jézus Krisztus magára vállalta és ténylegesen elszenvedte, amikor meghalt a kereszten. Az igazság az, hogy aki ezt hiszi, azt Isten igazzá nyilvánítja, és nem bünteti meg. Mert az igazság egy személy, úgy hívják: Jézus. Akinek Jézusa van, azé az igazság. Ezért jött ő a világba.

Ne vallassam Jézust, hanem vallják neki ma! Ne én kérjem számon, mintha bírája lennék, hanem üljek a vádlottak padjára, engedjem, hogy leleplezzen és kegyelemmel felmentsen! Aki őbenne hisz, nem megy ítéletre (Jn 5,24)!

...tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel. (2Kor 7,4)

Mivel van tele a mi életünk? Gondokkal, feladatokkal, félelmekkel, hirtelen támadt nagy baj esetén kétségbeeséssel, van, aki önmagával van tele, vagy szerelemmel (fülig szerelmes), van, aki egy másik emberrel, vagy a semmivel - üres az élete.

Sokan tapasztalják, hogy ha kitölti is valami őket, mégis marad hiányérzetük, még valami kellene a teljes boldogsághoz. Amikor pedig megszűnik az addigi tartalom (abba kell hagyni a munkát; meghal, akiért élt az illető...), összeomlik az életük. Csak az tartotta, s most nincs miért élni.

Isten arra teremtett minket, hogy mint üres edények, ővele legyünk tele. Az iránta való szeretet (teljes szívedből) és tisztelet töltsön be, és így legyünk szerelmesek, szorgalmasak, szenvedők stb.! Aki ővele van tele, az soha nem veszíti el élete tartalmát, s benne minden más tartalom is a helyére kerül.

Ezért hordozza az ilyen ember egészen másként a veszteségeket, próbatételeket. Istenben szerető Atyja van, akire mindig számíthat, akivel közösségben mindent megkapott, amire szüksége van ebben az életben és az örökkévalóságban. Hogy emellé olykor nehézségek is jönnek, azok őt is meggyötrik, de Isten a benne bízókat előre felkészíti erre, s ezért már előre kapnak vigasztalást és erőt is. Nem akkor kapkodnak valami segítség után, amikor bajok érik őket, legfeljebb akkor még erősebben kapaszkodnak szövetséges Istenükbe, aki a nehéz időkben még inkább érezteti gyermekeivel hatalmát és szeretetét.

Ezért nem túlzás, amit itt Pál apostol ír. Abban az időben különösen is sok szenvedésben volt része. De Krisztussal való szoros közösségén ez nem változtatott. Az elég volt ahhoz, hogy megvigasztalt, reménykedő ember maradjon.

Mi ismerjük ezt az elrejtettséget és lelki biztonságot?

Jézus így válaszolt: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom!, te kértél volna tőle..." (Jn 4,10)

A samáriai asszony nagyon magabiztosan kezd tárgyalni Jézussal. Hozzáértően beszél a vízmerítés technikájáról, különböző vallási kérdesekről, úgy tűnik, tájékozott, mint aki kapott vallásos nevelést. Jézus nem bántja meg őt, de szelíd határozottsággal mégis érezteti vele: nem erről van szó. Ő pontosan tudja, hogy e mögött az álarc mögött egy boldogtalan ember áll.

Ezért mondja neki: ha ismernéd Isten ajándékát... Akkor nem ment volna tönkre minden házasságod, nem lennél emberkerülő, aki a déli hőségben jön vízért, nem bújnál vallásos elméleti kérdések mögé a megoldatlanságaiddal.

Nem kísért-e minket is: magabiztos okoskodás mögé bújni életünk gubancaival? Ha ismernéd Isten ajándékát, Jézust, és azt a gazdagságot, amit ő a benne hívőknek ad, akkor nem ilyen légkör lenne otthon, nem lenne annyi rendezetlen kapcsolatod, nem lenne ennyi feszültség benned, ilyen félelem és büszkeség a szívedben. Ha ismernéd Isten ajándékát, és hogy ki Jézus, akkor ő lenne a legfontosabb számodra, öröm lenne a vele töltött idő, és nem halogatott kötelesség, akkor keresnéd a csendet, jobban ismernéd magadat, s régen átadtad volna már életed trónját neki.

És akkor te kérnéd őt, hogy adja neked azt az életet, amelyet csak tőle lehet kapni, amely egyedül érdemli meg az élet elnevezést, aki tulajdonképpen ő maga.
A beszélgetésük végére megtudta ez az asszony, hogy ki Jézus, hogy mi az Isten ajándéka, és mindenről megfeledkezve boldog örömmel futott be a faluba, és hirdette az embereknek, kivel találkozott. Egy magányos, boldogtalan, kudarcos ember élete meggyógyult, és az evangélium boldog hírvivője lett. Olyan ajándékot kapott, amelyet azonnal megosztott másokkal is.

Én vajon ismerem az Isten ajándékát, és hogy ki valóban Jézus?

Könyv kereszthivatkozásai ehhez: 10.08 Ha ismernéd...

Tőlem is távol legyen, hogy vétkezzem az Úr ellen, és ne imádkozzam többé értetek. (1Sám 12,23)

Sámuel búcsúbeszédének a végén elmondja, mi lesz az új feladata. Mit tesz az idős ember üres kezeivel? Ha Isten üresíti meg a kezünket, akkor az a kéz sohasem csupán üres, hanem szabad is. S az ilyen ember élete nem üressé válik, hanem szabaddá egy másik küldetés végzésére.

a. Egyik feladatát abban látja Sámuel, hogy az eddiginél is többet, mélyebben, gyakrabban imádkozzék. Aktív korában mindenki amiatt panaszkodik, hogy nincs elég ideje az Isten előtti elcsendesedésre. Mindig tenni kell valamit, s alig van lehetősége csak lenni, Isten előtt állni. Most már nem tudja járni az országot az idős próféta, ezért az emberek gondját viszi Isten elé. A körülményei miatt nem tud másoknak Istenről beszélni, de annál inkább akar másokról Istennek beszélni.

Az ilyen imádkozó öregek benne maradnak az élet pezsgésében, mindig friss információik vannak, láthatják Isten tetteit az emberek életében, fontos szereplőivé válnak Isten országa építésének, és áldássá azok életében, akiket imádságban hordoznak.

b. A másik feladat: „tanítalak majd benneteket a jó és egyenes útra". Szabaddá vált kezét útjelzőként használja. Aki ismeri a helyes utat, annak kötelessége megőrizni másokat az eltévelyedéstől. Sámuel már nem közlekedik, de segíti a közlekedőket. Mint egy tapasztalt révkalauz, óvja a veszélyektől a többieket. S úgy látja, ha ezt nem tenné, vétkezne Isten ellen.

S mit tegyen az az idős ember, aki még nem ismeri a helyes utat, amely az életre vezet? Ismerje meg, amíg arra ideje van, s ugyanígy áldássá lesz szerettei és mások számára.

S mit tegyen, aki még nem öreg? „Gondolj Teremtődre ifjúságod idején, míg el nem jönnek a rossz napok..." (Préd 12,1) Mindenki fiatalon készíti elő az öregségét. Ez a két feladat mindnyájunk nagy lehetősége, minden életkorban!

Tanú az Úr veletek együtt..., hogy nem találtatok semmit a kezemben (1Sám 12,5)

Miért tartja Sámuel fontosnak, hogy ezt mintegy jegyzőkönyvbe vegyék? Mit jelent az, hogy üres kézzel megy nyugdíjba? Több mindent:
Jelenti, hogy amíg a nép bírája volt, senkitől nem fogadott el megvesztegető ajándékot. De nem élt vissza a pozíciójával sem, nem vett el sem szavakkal vagy fondorlattal senkitől semmit.

Jelenti azt is, hogy senkinek nem adósa. Nem terheli kötelességmulasztás, megtett minden tőle telhetőt, nem vádolják teljesítetlen ígéretek.

De jelenti ezt is: szabad vagyok, nem ragaszkodom semmihez, amit Isten a kezembe adott, elfogadtam, amit most visszavesz, visszaadom. Eddig is ő használta a kezemet, ezután is használja ő, amire akarja! Az ilyen ember nem keserű és boldogtalan, hanem kíváncsi, és kész elfogadni Urától az új feladatokat.

Sámuelnek nemcsak a munka jelentette az élete tartalmát és értelmét. Sok ember élete üressé válik, ha már nem igénylik a munkáját, vagy nem tud dolgozni. Isten gyermekének az Úrral való közösség tölti ki az életét. Ezen belül megvan a munka szerepe is, de ha az háttérbe szorul, nem omlik össze semmi, mert az Urat nem veszítette el, élete értelme változatlan marad, szíve ővele van tele.

Mennyivel gazdagabb egy ilyen üres kezű ember, mint az, aki visszavonulásakor szorongatja, amit megszerzett. Keze tele van rendjeleivel és sérelmeivel, vagy önmagával, s egyszer kiderül, hogy semmije sincs, érdemei elolvadtak, mint gyerekek markában a hó.

Sámuel üres kezei ezt is tanítják: az öregség az alázat iskolája. Akkor még inkább Isten kegyelmére hagyatkozzék az ember! De ne feledjük - elég nékünk az ő kegyelme.

Most már a király jár előttetek, én pedig megöregedtem és megőszültem... (1Sám 12,2)

Sokak problémája, hogy nehezen tudnak visszavonulni. Van, aki belebetegszik abba, hogy nyugdíjba kell mennie. Az idős Sámuel próféta szép példát ad arra, hogyan teszi ezt Isten gyermeke.

Ő Kr. e. 1000 táján élt, és népének legjelentősebb lelki vezetője volt évtizedeken át. Amikor úgy látta, eljött visszavonulásának ideje, egy megrendítően őszinte, szép beszéddel búcsúzott az emberektől (1Sám 12). Három megállapítást tesz önmagáról, ebből ma az elsővel foglalkozzunk: megöregedtem és megőszültem.

A tények józan megállapítása ez. Isten gyermekeit mindig jellemzi a józan egyszerűség. Az élet rendje az, hogy megszületünk, felnőtté válunk, aztán megöregszünk, és végül elmegyünk a minden földiek útján. Ezt a rendet Isten szabta meg, így a megöregedés sem tragédia, hanem isteni rend. Aki ezt tőle elfogadja, az nem akarja ezt tagadni, késleltetni, az ellenkezőjét mutatni, mert azzal csak nevetségessé válik. Vállalja természetesen az ezzel járó kellemetlenségeket is.

Az Istenre figyelő ember pedig felismeri azt is, mikor kell abbahagynia, amit egész életén át gyakorolt. Sámuel ezért mondja: itt az új vezető, Saul, átadom neki a munkámat. Jobban szerette volna, ha a fiai követik őt, és Saul ellen is több kifogás felmerülhetett (Sámuel egyáltalán nem helyeselte, hogy a nép pogány mintára királyt választott), de így alakult, elfogadta, s ő visszalépett. Nem sértődötten, hanem emelkedetten és józanul. Neki soha nem saját személye volt fontos, hanem mindig, most is Isten dicsősége és a nép jövője.

Sáfárnak tekintette magát. Amit Isten rábízott, igyekezett hűséggel elvégezni. Most más folytatja. Lehet, hogy másként fogja csinálni. De a lényeg nem változik: Isten az marad, aki volt. Sámuel nem nélkülözhetetlen, Isten nélkülözhetetlen, de ő hű marad népéhez. Isten állította be őt a munkába, és most ő hívja vissza. Ez így van jól.

...akkor karjába vette (Jézust), áldotta az Istent... (Lk 2,28)

Az idős Simeon lelkileg mindvégig nagyon fiatalos, felszabadult, boldog ember maradt. Miért?

Isten igéjére figyelő ember volt. Kapott egy kijelentést korábban, és szívében hordta Isten igéjét, bizonyos volt abban, hogy az igaz, és semmi nem hiúsíthatja meg. „Azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát."

Várakozó ember volt. Tudta, hogy Isten megtartja ígéretét, s reménykedve várta azt. Oly sok idős ember amiatt keserű, hogy már semmit nem vár az élettől. Fontos, hogy ismerjük Isten ígéreteit, és legyünk bizonyosak abban, hogy azok rendre beteljesednek. Egyebek közt az is, hogy azt a Krisztust, akiben most hiszünk, meg fogjuk látni olyannak, amilyen valójában.

Simeont Isten Szentlelke vezette. A Lélek indítására elment a templomba, amikor a gyermek Jézust bevitték szülei. Aki időskorában is figyel Isten Lelkére, aki egész életében begyakorolta ezt az alázatot és engedelmességet, az lelkileg rugalmas, vezethető, fiatalos marad.

És Simeon tudott örülni. Előzőleg azt olvastuk róla, hogy „várta Izráel vigasztalását". Nyomasztó, nehéz körülmények közt élt akkor a nép, Simeon is szenvedett a sok csüggesztő jelenség miatt. Ő azonban túllátott ezeken, és látta Jézusban a pogányok világosságát, saját népe dicsőségét és minden nép üdvözítőjét. Ez elég volt ahhoz, hogy öröm legyen a szívében minden ellenére.

Mindez nekünk is lehetséges: megismerni Isten igéjét, reménykedve várni ígéreteinek teljesedését, engedni a Szentlélek vezetésének, és örülni az Úrban mindenkor:

Fil 4. 4 Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom: örüljetek! 

Most bocsátod el, Uram, szolgádat... békességgel, mert meglátták szemeim üdvösségedet... (Lk 2,29-30)

Amikor az öreg Simeon a csecsemő Jézusban felismerte a világ Megváltóját, áldotta Istent, és békével kész volt meghalni. Mert megízlelt valamit az örökkévalóságból. Erről a lelkiállapotról egy igehirdetésben így tanított Joó Sándor lelkipásztor:

„Az ilyen embernek az idő többé nem múlik, hanem telik. Mert ha az idő múlik, akkor minden órával, esztendővel kevesebb van belőle, s egyszer egészen elmúlik. Ha azonban telik, akkor nő, minden nappal közelebb jut a kiteljesedéshez. Telik, azaz telítődik, mint egy pohár, egy edény - aztán egyszer egészen megtelik, kiteljesedik benne az élet.

A múló idő viszi az életet, egyre messzebb. A telő idő hozza az életet, az örök életet, egyre közelebb. Aki felett múlik az idő, az rendszerint hátrafelé néz, a múltba. Aki számára telik az idő, az előrenéz, a halálon át is az örökkévalóság felé. A múló idő öregít, a telő idő pedig megérlel. Az idő múlása nyugtalanná és szomorúvá tesz, az idő telése pedig megbékéltet és vigasztal. Akinek telik az idő, az ősz hajjal nem a szép ifjúság elmúlásának, hanem a közelgő örökkévalóság dicsfényének a jelét látja már. A múló időben a halál kapuzárás, érthető hát előtte a pánik. A telő időben a halál kapunyitás, érthető hát előtte a nyugalom. A múló időben a halál az életünk vége. A telő időben azonban a halál csak a mulandóság vége, és az örök élet kiteljesedése.

A te számodra, testvér, múlik az idő vagy telik?

Simeon előbb meglátta Jézust, mint a halált. Az tud békességgel elmenni a földi életből, és átlépni az örökkévalóság küszöbén, aki nem akkor döbben rá arra, kicsoda Jézus, hanem már itt találkozott vele. Ez a hit lesz látássá odaát.

Érett korban térsz a sírba, ahogyan a kévéket idejében takarítják be.(Jób 5,26)

Vajon az érett kor azt jelenti, hogy hosszú élettartam? Sokan ezt gondolják. Pedig a gabona sem attól lesz érett, hogy még tovább hagyják lábon állni, hiszen akkor kiperegne a szem, hanem attól, hogy eljön az ideje. Vannak magas kort megért emberek, akik mégis lelkileg éretlenek maradtak, és vannak érett fiatalok is.

Milyen jó, hogy Isten dönti el, hogy „idejében" érjen véget földi életünk. Dávidnak is nagy békességet adott ez a bizonyosság: „Életem ideje kezedben van" (Zsolt 31,16 - Károli).

De vajon ki az, aki érett korban tér a sírba? Jézus Krisztus harminchárom éves volt, amikor kivégezték. Ő vajon érett korban halt meg? Igen, mert amikor számot ad az Atyának, így szól: elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál (Jn 17,4). Pál apostol is bizonyos volt abban, hogv amíg Jézus őt használni akarja, addig nem halhat meg. Utána pedig minek élne? Neki is az Istentől kapott küldetése volt fontos, az jelentette az életet.

Ma általános lett az, hogy az életük tartamáért mindent megtesznek az emberek. De kevesen és keveset foglalkoznak az életük tartalmával Hogy mivel bízott meg bennünket Isten, mi a tőle kapott feladatunk, mivel akar még megajándékozni, hogy azt továbbadjuk másoknak. S hogy ő mit akar elvégezni még bennünk. Mert van olyan, hogy nekünk már nem sok tennivalónk maradt, de még nem vagyunk készen arra, hogv megjelenjünk előtte,  Ő még tisztogatni, formálni akar lelkileg.

Ó, de nagy kegyelem, hogy Isten szabja meg földi életünk kezdetét és végét is! Ne csak a hossza izgasson bennünket, hanem a mélysége, tartalma, célja is! Aki a küldetését végzi, az boldog az élete során, s aki küldetését elvégezte, az megy haza békességgel az örök hazába.

Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között... (2Kor 2,15)

Egy idős férfi ezt mondta egyszer: tudja, mit ér az ember, ha vén? Semmit. A nagy akaraterőmből megmaradt az akarat, és elszállt az erő. így pedig nem érdemes élni.

Igaz ez? Valóban annyit ér egy ember, amennyit teljesít? Akkor egy csecsemő sem ér semmit, csak gond és munka van vele. És csak fizikai teljesítménnyel gazdagíthatjuk magunk körül az életet? Akkor miért mondta egy sokat dolgozó férfi az évek óta ágyban fekvő beteg anyósának egy este: Mama, ha maga nem lenne, nem bírnánk ki az életet. Mert annak az idős asszonynak a szíve tele volt derűvel, szeretettel, megértéssel, hálával, mert tele volt Krisztussal. Jézus Krisztussal töltötte a napjait otthon egyedül, és Krisztus jó illata áradt belőle este, amikor hazajött a család. Ezt lehet betegen és időskorban is „teljesíteni".

Mit ér az ember, ha vén? Nagyon sokat érhet, ha nem a maga keserűsége, hanem Krisztus illata árad belőle. Azt a fontos szolgálatot végzik az ilyen öregek, amit a nagyvárosban a parkok. Kémények ezreiből dől a füst, de a fák oxigénnel tisztítják a levegőt. A füstöt mindenki látja, a fákból áradó oxigént nem. Ők úgy vannak jelen, hogy hatnak, áldásukat érzi a környezetük. Akkor derül ki, mit jelentettek, amikor már nincsenek.

Egy erőtlen, magatehetetlen idős ember is sokat jelenthet a környezetének, ha olyan lelki kincseket tud adni, amelyekre nekik szükségük van, de nem tudnak hozzájutni. Egy Jézusban hívő, vele lelki közösségben élő, az ő igéjével táplálkozó, az imádság csendjében formálódó idős ember kimondhatatlan áldássá lesz mások számára. Sáfár lesz, közvetít Isten és a hajszában őrlődök között. Ha nem önmagával van tele, hanem Isten szeretetével, nem a magáét mondja, hanem helyén mondott igét. Legyünk hálásak az ilyen öregeknek, s készüljünk magunk is ilyen öregségre!

...elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak... (Zsid 9,27)

Lassan közeledik az ősz, az érett gyümölcsök, a színesedő lombok az elmúlásra emlékeztetnek. Mit tanít a Biblia az elmúlásról és életünk őszéről?

Felix Salten Bambi című regényében két falevél beszélget erről. Úgy vélik, az emberek nem szeretnek erre gondolni, inkább a megszépített múltat emlegetik, halogatják a szembenézést azzal, hogy egyszer mindnyájunk földi élete befejeződik. Sokan félnek ettől. Miért? Mit tudhatunk erről bizonyosan?

Tudhatjuk, hogy életünknek ez a szakasza egyszer véget ér. Vagy azért, mert meghalunk, vagy azért, mert Jézus Krisztus második eljövetele elérkezik.

Tudhatjuk, hogy életünknek csak ez a szakasza ér akkor véget, mert a létünk folytatódik. Aki itt Jézussal járt, vele tölti az örökkévalóságot, aki itt nélküle élt, nélküle kell eltöltenie azt is.

Mivel nem tudjuk, mikor ér véget a földi élet, most kell felkészülni az örökkévalóságra. Felelős ember ezt nem halogatja és nem mulasztja el. Felkészülni azt jelenti, hogy rendezzük a kapcsolatunkat Istennel. Ha a kapcsolat nem jött még létre, akkor keressük Őt és a vele való közösséget, ha már létrejött, naponta erősítjük azt.

És Isten igéjéből biztosan tudhatjuk azt is, hogy mi van a halál után „...elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik..." Aki Jézusban hisz, az akkor már nem megy ítélelre, mert annak az ítélete végrehajtatott a Golgotán Jézus halálakor. Aki őbenne nem hisz, az maga szenvedi el bűnei ítéletét, ami a kárhozat.

Ezért fontos, hogy idejében keressük a vele való kapcsolatot, s ránk is érvényes legyen: „ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe (Jn 5,24). Így nincs mitől félnünk.

Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? (Mt 16,26)

A lelkében kárt vall kifejezés így is fordítható: az életét elveszíti. Jézus arra figyelmeztet itt, hogy a legnagyobb nyereség is kevesebb, mint maga az élet, mert ha az életet elveszíti valaki, a nyereséget sem tudja élvezni. Milyen egyszerű és világos igazság, és mennyire nem vesszük komolyan!

Amerikában kigyulladt egy kaszinó, és néhányan azért égtek benn, mert nyerésre állt a játszmájuk, és nem akarták abbahagyni. Sok ember nyerni akar, de közben elfelejt élni. - Valaki agyonhajszolta magát, gyűjtött, hogy nyugdíjas korában sokat utazhasson. Mielőtt nyugdíjba ment, megállt a szíve. Nem mindenki jár így, de ezek intő példák. - Autópályán szokatlan sebességgel zúgott el mellettünk egy kocsi. Két óra múlva az árokban láttuk összetörve. Megtudtuk: két fiatal fogadott, hogy mindenkit leelőznek. Sikerült, de nem érkeztek meg a célba.

Mi fontos nekünk: mindent megnyerni, vagy élni? Érdemes a nyereséget hajszolni, ha közben belepusztulunk? Jézus nem azt mondja itt, hogy nem kell dolgozni, tanulni, fejlődni, gyarapodni. Csak a mértéket és az arányokat hangsúlyozza. A lélek, az élet rovására nem érdemes törni magunkat. Semmi nem használ, ami lelki károsodással jár.
S ez a kóros egyoldalúság azzal jár: étkezni fontos, Bibliát olvasni nem fontos. A tévézésre szánunk időt, nyugodt imádkozásra nem. A barátokkal fecsegni fontos, otthon egymással beszélgetni nem. A gyerekeinknek igyekszünk megadni mindent, csak a lelkük nem kap semmit, mellettünk kárhoznak el. Minden fontosabb lett, mint a legfontosabb: az élet. Ez a földi is, és az örökké tartó része is.

Jézus arra bátorít: akarj élni! S mivel az élet teljessége ő maga: keresd őt, és ragaszkodj hozzá - akkor is, ha ezért valamiről le kell mondani! Több az élet, mint akármilyen „nyereség".