Böjte Csaba ofm gondolatai

Nincs olyan reggel, hogy Isten ne indítana bennünket a jóra, a szépre, amikor fölkelünk, nincs olyan rossz tett, amely után belülről ne birizgálna: menj, békülj ki, kérj bocsánatot, kezdd újra!

Hiszem, hogy a mainál sokkal szebbé lehet a világunkat tenni, még sok probléma, szenvedés van, amelyet meg kell szüntetni, hatalmas kapuk előtt állunk, mernünk kellene döngetnünk, feltárnunk azokat. Történelmi szemlélet szükséges, hogy azt is lássuk, honnan jöttünk: milyen óriási távot tett meg az ember ezen a földön. 

El tudom képzelni, hogy az emberiség nagy fájáról ágak fognak letörni és pusztulnak el – törtek le eddig is a történelem folyamán –, de valamilyen módon ez a szent törzs kihajt. Isten munkálkodik.

A gonoszt, a sötétet nem Isten teremtette. A sötét a fény hiánya, a gonosz a szeretet hiánya. A gonosz lélekben nincs jelen a szeretet, az Isten, mert tudatosan kizárja Őt. Isten senkitől nem vonja meg áldó fényét, mi magunk zárkózunk be a fény elől, választjuk a sötétet.

Minden, ami létezik ezen a földön, egymásra találásból születik. A napfény rátalál a vízpárára és felemeli magával az égbe. Az egész emberi test egy hatalmas összetartozás, szolidaritás: sejtjeink, szerveink egymást kölcsönösen segítve létben tartják egymást. A férfi és a nő egymásra találásából, szeretetben való összeforrásából születik a gyermek. A bűn a másiktól való tudatos elfordulás következménye.

Az ördög nem valami füstös, kénköves, patás, szarvas lény, akit könnyedén felismerhetünk. Nincs keze, nyelve, nem tud megütni, nem tud rosszat mondani, de megtesz mindent, hogy mi mondjunk rosszat, mi okozzunk fájdalmat, hogy egymást bántsuk és szomorúvá tegyük, elrontsuk Isten szép álmát, szép ajándékait széttapossuk.

Amikor haraggal, gyűlölettel vagyunk egymás iránt, áskálódunk és rágalmazunk, akkor nem a Szeretet Istenének befolyása alatt vagyunk, hanem a sötétség, a félelem, a bizalmatlanság, a kishitűség útján járunk. Akkor a gonosz lélek munkálkodik a mi szívünkben.

Nem Isten űzte ki az embert a Paradicsomból, hanem az ember űzte ki a maga világából Istent: hitetlenségével, elfordulásával, engedetlenségével, bizalmatlanságával.

Ha én megengedem, hogy a gyermekkönyvtárunkba valami bekerüljön, arról hiszem, hogy a fiatalok javára válik. Isten jobban elrejthette volna az atomvilág vagy az univerzum titkait, de ha csak olyan „magasra” tette, hogy mi is el tudjuk érni, akkor igenis gyermeki kíváncsisággal fel kell ütni a könyv lapjait, de ezt a több ezer éves múltunk által szerzett tapasztalatok elővigyázatosságával kell megtennünk.

Minden felfedezés olyan, mint a hajdani kőbalta, melyet Káin és Ábel kézbe vett. Nagyszerű szerszám, általa megvédhették magukat a vadállatoktól, élelemhez juthattak, óriási mérföldkő volt az eszközök kézbevétele, de sajnos gonoszságot is lehet tenni vele, lehet vele ölni. Isten minden ajándékát lehet jó és rossz célokra felhasználni. Ugyanazokkal a betűkkel Istent dicsőíthetjük, de gonosz rágalmakat is leírhatunk, terjeszthetünk.

Kész vagyok egy-egy gyermekért, népünkért, nemzetünkért meghalni, de nincs az a délibábos, rózsás jövő, melyért kész lennék megverni egy gyereket, vagy mások vérét ontani.

Csak egyetlen út áll előttünk nyitva: a szeretet útja. Minden más út zsákutca, mely nem vezet sehova. Ha lenne valahol egy kis rövidítő az erőszak poklán keresztül, akkor legalább nagypénteken Krisztus rálépett vol na, de nem tette. Ő kitartott a szeretet útján nagycsütörtökön, nagypénteken keresztül a kereszthalálig, a húsvét hajnali dicsőséges győzelemig.