Böjte Csaba ofm gondolatai

Szent Péter volt az első pápa, az összes többi az ő utóda. Nem nagyképűség vagy beképzeltség, hanem a kétezer éves hagyomány ad alapot nekünk arra, hogy elhiggyük, elfogadjuk, hogy anyánk, a Katolikus Egyház krisztusi alapítású, és ez a hit minket boldoggá tesz, erőt ad, segít, hogy Isten mellett döntsünk.

Számomra a kereszténység nem verejtékszagú, nem arról szól, hogy önmagamra figyelve erőlködöm, hogy megtisztuljak, testemet, lelkemet különféle gyakorlatokkal megzabolázzam, nem görcsölök azon, hogy tökéletessé váljak – jó nekem egyszerű, ferences kistestvérnek lenni.

Milyen képek fejezik ki számomra a tökéletességet? Semmiképpen sem a vágyaktól való tökéletes szabadság, a lét fölött való lebegés, hanem például az édesanyjához odabújó gyermek.

Advent van! A határtalannak tűnő éjszakában mit ér meggyújtani egy pislákoló lángot? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy égni kell! Hogy újra kell kezdeni minden vesztes csata után. Hogy bármi is történt, fel kell állni, és újra fellobbantani a fényt, a szeretetet, a jóságot, az erényeket. Égni kell, még ha önmagadat égeted is fel.

Mikor én letérdelek, nem egy személytelen lénynek ismételgetem a mantrákat, hanem megszólítom a teremtő Atyámat. Az én Istenemet Atyámnak szólíthatom, hol bűnbánó, hol hálaadó, hol kérő imámban. Valakivel beszélgetek.

Valóban mindennap újjá kell születni, újra kell kezdeni, gyarlóságainkat mind jobban le kell vetkőzni a saját életünkben, a saját helyünkön, a saját bőrünkben, de nem egy másik testben, egy másik korban, egy másik életállapotban.

Én nem egy lakatlan paradicsomra, egy megsemmisült állapotra vágyom, számomra az embertárs, a testvér jelenléte a mennyország, melyet Isten színről színre való látása szentel meg.

Mit gondolok a lélekvándorlásról? Több mint ötven évet éltem, sok mindent megtapasztaltam, és csúfos kitolásnak tartanám, ha az egész életet újra kellene kezdenem. A jó harcot igyekszem megharcolni, a pályát hosszan futom, sok örömöt találok az életemben, de hogy én megint a nulláról, elölről kezdjem, nagy kibabrálásnak érezném a Jóisten részéről. Ha rosszul sikerül az életem „számítógépes játéka”, Ő megnyomná a „reset”, az „újrakezd” gombot, és kezdjem elölről az egészet mint sas vagy kutya, vagy mint méhecske… Ennek nem látom a logikáját, az evangélium egyetlen sora nem utal erre.

Jézus Krisztusnál semmi nyomát nem láthatjuk annak, hogy ember és ember között különbség lenne. Elismeri ugyan, hogy küldetése elsősorban a saját népéhez, „Izrael házának elveszett juhaihoz szól” [Mt 15,24], mert a szeretetnek koncentrikus körei vannak, nekem is elsősorban a saját gyermekeimet kell jóllakatnom, utána következnek a többiek, de ez nem jelenti azt, hogy ember és ember között különbség lenne.

Mi hisszük, hogy Isten minden embert ugyanabból az anyagból teremtett, nem volt „selejtes masszája”, amiből egyes népeket, embercsoportokat formált.

Én nagyobb urat, mint a lábunkat alázatosan megmosó Jézus Krisztust, nem láttam, nem tapasztaltam, ezért szeretnék életem végéig Neki szolgálni.

Az eszmék piacán a szövetségesek kínálatában nem látok Jézus Krisztusnál nagyobbat, erősebbet, bölcsebbet, jobbat, akinek a zászlaja alatt én el mernék indulni.