Böjte Csaba ofm gondolatai

„Életünk fonala olyan, mint egy végtelen pamutgombolyag, amelynek első centimétere a földi élet, a többi az örökéletünk. Rövid vándorlásunk, küszködésünk végtelen hosszúnak tűnik, de minden könnycseppünket mennyei Atyánk szárítja fel.” 

„Utad nem ért még véget. Ahogy lassan, mint fölösleges lim-lomot, szerre [sorra] elengeded e világ dolgait, méltósággal megöregedsz. Jó dolog a jól végzett munka után megpihenni. És ahogy visszanézel, tudod, hogy kár lett volna életed útján akárhol is megállni. Életed attól teljes, hogy bejártad azt, minden életszakaszodnak megvolt a maga szépsége, ajándéka, ami teljessé tette létedet.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Életem édes és gyönyörűséges tapasztalata: a lemondásban rejlő végtelen gazdagság, a "kisebb testvérség". Az a mindent magával ragadó sodrás, amely Gondviselő Atyánktól árad éhes világunkba.

„Nem hiszem, hogy Isten csak úgy szórakozásból engedné meg a nehézségeket, a betegséget, a gondokat, a tragédiákat. Nem lehet, hogy véletlenül elbóbiskolt, és emiatt becsúszott egy fájó esemény. Mindennek értelme van a földön.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

„…minden nap ajándék, hogy te magad is ajándék legyél.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

„Bízz Istenedben, aki létrehívott, aki megajándékozott a bontakozó élet csodájával. Ő azt akarja bölcsességével, jóságával, szeretetével, hogy mindent megismerj, és te is megtapasztald a létezés örömét.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Nem az a feladatunk, hogy felnőttként is kiskamaszt, bulizgató sihedert játsszunk, hanem hogy váljunk gyümölcstől roskadozó fává, aminek ágairól gyermekeink, unokáink bőven lakmározhatnak, s melynek hűsítő árnyékában szívesen megpihennek, váljunk olyan fává, amely életében és holtában is gazdagítja szeretteit.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

„Utad nem ért még véget. Ahogy lassan, mint fölösleges lim-lomot, szerre [sorra] elengeded e világ dolgait, méltósággal megöregedsz. Jó dolog a jól végzett munka után megpihenni. És ahogy visszanézel, tudod, hogy kár lett volna életed útján akárhol is megállni. Életed attól teljes, hogy bejártad azt, minden életszakaszodnak megvolt a maga szépsége, ajándéka, ami teljessé tette létedet.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

„Isten biztos kézzel tartja kezében életünket, Ő jól tudja, mikor vagyunk leginkább megérve az üdvösségre, és akkor szakaszt le minket.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

„Sokszor a földön nem látjuk Isten jóságos jelenlétét, sok mindent nem értünk, de egészen biztos, hogy halálunk után fejünkhöz kapunk, és megdöbbenve látjuk, hogy minden nehézségnek, fájdalomnak megvolt az értelme, mennyi csoda volt az életünkben, egy-egy nehéz pillanatban hányszor jelent meg Isten a szeretetével, és lendített át egy-egy akadályon, amit mi véletlennek tudtunk be, vagy esetleg csak legyintettünk rá: »Áh, ez semmiség!«” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

„Az lenne jó, ha az idős korral és annak megannyi nyavalyájával való találkozás nem egy béka lenne, melyet erőszakkal kell lenyelni, hanem a mennyei Orvosunk bölcs gyógyszerének tekintenénk, amit ha elfogadunk, életet ad nekünk.” 

„Életünk fonala olyan, mint egy végtelen pamutgombolyag, amelynek első centimétere a földi élet, a többi az örökéletünk. Rövid vándorlásunk, küszködésünk végtelen hosszúnak tűnik, de minden könnycseppünket mennyei Atyánk szárítja fel.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)