132359 ima található a honlapon, összesen 326003 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!
A zsolozsma a nap rendjét az Isten szolgálat szabja meg. A közösség, amely összegyűl az imaórák – zsolozsma – ünneplésére, maga az imádkozó Egyház.
A zsolozsma ünneplése nem egyéni imák összessége! Az imaórák révén megemlékezünk, (memoriale) Isten üdvözítő tetteiről, de nem pusztán, mint múltbeli eseményekről, hanem éppen az ünneplés révén jelenlévő valóságról – még pedig a jövőben (eszkaton) várt valóságról. Az imaórák ünneplése szoros kapcsolatban van a Jelenések könyvében leírt mennyei liturgiával, annak mintegy szentségi megvalósulása (miszterium, sacramentum). A nap során a közösség az imaórák szolgálatát végzi, ezzel szenteli meg az időt napról-napra. Isten dicsérete csatlakozik ahhoz a dicsérethez is, amelyet az egész teremtés (kozmosz) mutat be Alkotójának.
ÉVKÖZI 15. VASÁRNAP
N A P K Ö Z I I M A Ó R A
Az imaóra kezdése
Istenem, hallgass hívásomra! Uram, siess segítségemre! Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek. Miképpen kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön-örökké. Ámen. Alleluja!
Himnusz
Az ég delén a napkorong
Most teljes fényben tündököl:
Urunk, igaz nap, új tüzet
Így gyújt a földön lángod is.
2. Te ős igazság, szép sugár,
Lelkünk homályát űzzed el,
S napunk gyümölcsét hozza meg
A fényben érő szeretet.
3. A jó Atyát, az Alkotót,
Bűntől megváltó szent Fiát,
S ki szeretettel pártfogol,
A Lelket áldjuk egyaránt. Ámen.
1. antifóna Zsolt 118,68
Jó vagy, s jóságosak műveid, * tárd fel, Uram, előttem minden rendelésed.
118. zsoltár • Isten törvénye fölötti öröm
VII. (zájin)
Emlékezz szolgádnak adott igédre, * benne reményt adtál nékem.
Gyötrelmeim közt az vigasztal engem, * hogy szavad önt belém életet.
Bármennyire gúnyolnak is engem a gőgösök, * törvényedet el nem hagyom.
Emlékezem hajdani végzéseidre, Uram, * vigaszt találok bennük.
Haragra gyúlok a bűnösök miatt, * akik megvetik törvényed.
Rendeléseid énekszó fülemnek * a földön, ahol zarándok vagyok.
Éjszaka nevedre gondolok, Uram, * és megőrzöm törvényed.
Osztályrészem ez lett nékem, * mert megtartom parancsod.
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentlélek Istennek,
Miképpen kezdetben, most és mindenkor * és mindörökkön-örökké. Ámen.
VIII. (chet)
Az Úr az én örökrészem: * ígérem, hogy megtartom szavad.
Teljes szívemből könyörgök színed előtt; * irgalmazz nekem igéd szerint!
Megfontolom minden utamat, * lépteimet parancsaid felé fordítom.
Késedelem nélkül sietek, * hogy megtartsam végzésed.
Ha gonoszok hálója vesz is körül engem, * törvényedet el nem feledem.
Az éj közepén is felkelek, * hogy áldjalak igaz végzésed miatt.
Barátja vagyok mindazoknak, kik félnek téged, * s akik megőrzik parancsod.
Irgalmad, Uram, betölti a földet, * rendeléseidre taníts meg engem!
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentlélek Istennek,
Miképpen kezdetben, most és mindenkor * és mindörökkön-örökké. Ámen.
IX. (tet)
Jóságosan bántál szolgáddal, * szavad szerint, Uram.
Taníts meg okosságra és helyes tudásra, * mert parancsaidat hittel fogadtam.
Mielőtt nyomorúság ért, téves úton jártam, * most azonban szavadat követem.
Jó vagy, és jóságosak műveid, * minden rendelésed tárd fel előttem.
A gőgösök cselt szőnek ellenem, * de én teljes szívemből megőrzöm parancsod.
Szívük érzéketlen a jóléttől, * ám én törvényedben találom örömöm.
Jó nekem, hogy megaláztatás ért engem; * így megtanultam minden végzésed.
Ajkad törvénye számomra többet ér, * mint ezernyi arany és ezüst.
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentlélek Istennek,
Miképpen kezdetben, most és mindenkor * és mindörökkön-örökké. Ámen.
1. antifóna Zsolt 118,68
Jó vagy, s jóságosak műveid, * tárd fel, Uram, előttem minden rendelésed.
Olvasmány I. hét Ez 20,19-20
Én, az Úr vagyok a ti Istenetek! Igazodjatok törvényeimhez, tartsátok szem előtt parancsaimat, és teljesítsétek őket. Szenteljétek meg szombatjaimat, hogy jelül szolgáljanak köztem és köztetek, s így megtudják, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek.
V Bárcsak bizton vezetnének útjaim,
R Hogy megtartsam, amit rendelsz! Zsolt 118,5
Zárókönyörgés
Istenünk, te megmutatod igazságod fényét a tévelygőknek, hogy visszataláljanak a helyes útra. Add meg híveidnek, hogy elutasítsunk mindent, ami a keresztény névvel ellenkezik, és vállaljuk, ami méltó hozzá. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Az imaóra befejezése
Mondjunk áldást az Úrnak!
Istennek legyen hála!
Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."