Barsi Balázs Szentbeszédek

 

 

 

 

 

Amiről a mai Szentleckében olvasunk, az a feltámadott Jézus legnagyobb csodája a történelemben, amely a mélyben már megvalósult, de a felszínen még az Egyházon belül is csak néhány kivételes pillanatban válik láthatóvá. Az eredeti bűn olyan hasadást támasztott ember és ember között, hogy a szívek és lelkek igazi egységét csak Jézus Krisztus, az Isten Fia volt képes visszaállítani kereszthalála által, amelynek gyümölcse a Szentlélek kiáradása, az újjászületés a keresztség szentségében. Ez a fajta, az egyazon belső isteni élet szerinti egység ugyanis emberi erőfeszítéssel elérhetetlen, viszont a keresztség által már létrejött ott, ahol mindegyikünk legegyénibb, legszemélyesebb élete ered. Hatékonnyá azonban csak akkor válhat, ha felismerjük és vállaljuk. Nekünk, keresztényeknek tehát nem az a feladatunk, hogy létrehozzuk az Egyház egységét, mert azt a Szentlélek a mélyben már megvalósította, hanem hogy vállaljuk ezt az egységet, és felszínre hozzuk az élet minden területén.

 

Ezek után nem nehéz megjósolni, hiszen a mélyben már megvalósult, hogy mi lesz az Egyház jövője: csakis az, ami a jeruzsálemi közösségben a kezdetekkor már megmutatkozott. A jeruzsálemi ősegyház azért örök példakép előttünk, mert tagjai mindenekelőtt Istenben, az élet ősforrásában kapcsolódtak össze, s ez a köztük lévő egység ragyogott fel mindennapjaikban: az értelem, az akarat, az erkölcs és az érzület világában, sőt még az anyagi javak megosztásában is.

 

 

 

 

 

 

Péter és János által a Szentlélek ma a hiteles keresztény szemlélődésre és az ebből fakadó imádságra tanít bennünket. Négy összetevője van ennek a hiteles szemlélődésnek, s így a keresztény imának és életnek is. A keresztény szemlélődés nem okok után kutat, hanem a hit figyelő szemével egységben látja ezt a négy elemet: azt a valóság, amelyet mi magunk tapasztalunk; a teremtés isteni tényét; az ószövetségi kinyilatkoztatást és a mi Urunk, Jézus Krisztust, a Feltámadottat. Ez a négy elem úgy kapcsolódik össze, hogy mindazt, ami történik velünk, Isten kinyilatkoztatásának fényénél értelmezzük. A kinyilatkoztatás első igazsága pedig a teremtés, vagyis az, hogy létezésünk mindenestől a teremtő Istennek köszönhető, aki a nemlétezésből hívott elő és tart fenn bennünket. Az ószövetségi kinyilatkoztatás azért lényeges, mert Isten választott népének adott üzenete keresztény létünkre is érvényes, végső értelmét pedig éppen Jézus Krisztus halálának és feltámadásának fényében nyeri el, hiszen Jézus az a kulcs, amely az Ószövetség zárját megnyitja értelmünk előtt, s akiben beteljesedik mindaz, amit Isten Izraelnek megígért.

 

Az az imádság, amelyben ez a négy elem együtt található, mindenekelőtt az Egyház zsolozsmája. Benne a zsoltárok az Ószövetségben adott isteni kinyilatkoztatást foglalják össze imádság formájában, és már a Jézus Krisztusban nyert beteljesedés fényében. A teremtés titkát pedig nem csupán a zsolozsma zsoltárai és himnuszai idézik fel, hanem mély értelműen utal rá a zsolozsmázás maga, amely átszövi a nappalt és az éjszakát, s ezzel az idő egészét, valamint cselekedeteinket, életünk minden eseményét kapcsolatba hozza a teremtő Istennel.