67824 ima található a honlapon, összesen 156864 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium

Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium
Naponta frissül

A Mária-ünnepek és jelesebb napok hazai és közép-európai hagyományvilágából

Karácsony, húsvét, pünkösd folytatása és ezzel az egyházi év teljes hagyományvilágának áttekintése.

Olvasóink között akadhatnak, akik öncélúnak, hosszadalmasnak, ezért elhagyhatónak érezhetik egyes terjedelmesebb régi, illetve népi szövegeknek: kódexeink legendáinak, énekeknek, imádságoknak, litániáknak idézgetését. Ezek azonban szakszerű mondanivalóinkat, következtetéseinket szemléletesebbé teszik, valósággal illusztrálják, mert jámborsági stílusokat és formákat, hivő magatartást közvetlenül jellemeznek. Forrásuk valami régi, legnagyobbrészt már alig hozzáférhető könyv, nyomtatvány, kézirat. Puszta utalással, hivatkozással a nagyvárosi könyvtáraktól távol élő olvasó mire sem menne, mert sem ideje, sem lehetősége nincs utánanézni, lelőhelyükön tanulmányozni.

Élőszavas és írásbeli forrásainkat távolról sem merítettük ki, bár folyton emlékeztetünk rájuk. Nem művészettörténetet, illetőleg ikonográfiai szakmunkát, sajátos módon felfogott település- vagy társadalomtörténetet, sem a vallásos érzület, illetőleg folklór summázását, hanem mindezeknek egyensúlyával népéleti munkát iparkodtunk írni.

Illesse köszönet a Kiadót, továbbá mindazokat: élőket és megholtakat, akik négy évtizedes gyűjtő- és kutatómunkánkban támogatták.

Szeged, 1975. Fehérvasárnap Bálint Sándor

Bálint Sándor Ünnepi KalendáriumApostolok oszlása

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
15

Apostolok oszlása, a Winkler-kódexben Tizönkét Apostol, liturgikus nevén: festem divisionis Apostolorum számontartott középkori ünnepnap, amelyet azonban a Tridentium a szakrális néphagyomány világába száműzött, a Kalendarium Romanum már nem említi. A Gyula-várbeli Capella Apostolorum (1445) nyilván e napon ünnepelte a búcsúját.* Titulusa még egy kis Körmöcbánya-vidéki falu, Ókörmöcke (Stara Kremnička) templomának (1674), a közeli Urakvölgye (Vallis Dominerum, Herrengut) kápolnájának, napjainkban Szabadka-Kelebia új egyházának (ad SS. Apostolos 1936).

A naphoz fűződő göcseji időjárási regula szerint, ha főszél (északi szél) fúj, drágaság lesz, és tavaszra fölmegy a búza ára.* Németpróna (Slovenské Pravno) régi hagyománya: kilenc zivatar támad e napon és utoljára belecsap a villám a búzakeresztekbe. A zivatarok ezután szétoszlanak és mindegyik a maga országába tér vissza. Többé nem is kerülnek össze és most már nincs is akkora erejük.*

Padányi Bíró Márton az Evengelico-Apostolicae, avagy Evangyéliomi Kenyér-Morzsalékok és Apostoli Búza-kalászok előszavában írja, hogy a szent tanítványok szombaton szedték a kalászokat. A tizenkét kosár morzsalékot a Tizenkét Apostolok tisztességére Konstántzinápoly várossában Constantinus Magnus által épített templomban nagy tisztességgel bétették.

Az ünnep a XI. században bukkan föl. Valószínűleg Írországból és a skót bencésség közvetítésével terjed* a latin szertartású Európa nagy részében. Nem válik általánossá, liturgikus jellegű kódexekben alig fordul elő.

 

A Tizenkét Apostol kőszobra jelenik meg a Mester társaságában Ják román kapudíszén.

Az ábrázolással gótikus művészetünkben már többször találkoztunk. Nem könnyű eldönteni, hogy a pünkösd ünnepét, vagy a tanítványok szétoszlásának napját akarják-e idézni, vagy csak egyszerűen a gloriosus Apostolorum chorus jelenik meg előttünk.

A bártfai Szent Egyed-templom freskója a XV. századból való.*

Táblaképek: Esztergom (Keresztény Múzeum, 1470), Kisszeben (Sabinov, Keresztelő Szent János-főoltár: Krisztus és a Tizenkét Apostol, 1500), Liptószentmária (Liptovská Mara, Szépművészeti Múzeum, 1450), Liptószentmiklós (Liptovsky Mikuláš, 1520), Svábfalva (Švábocve, Kassai Múzeum, 1510), Szepesszombat (Spišska Sobota, 1480).*

Szobrok: Bakabánya (Pukanec, Apostolok oltára, 1488), Garamszentbenedek (Hronsky Benadik, most Esztergom, Úr koporsaja, 1480), Korpona (Krupina, Mária-oltár, 1500), Lőcse (Szent Jakab-főoltár, 1508).*

*

A középkori magyar egyház ezen a napon áldotta meg az új kenyeret, amellyel nyilvánvalóan archaikus hagyományt szentelt meg. Az áldást (benedictio novi panis in festo divisionis Apostolorum) a Telegdi Miklós-féle Agendarius (1583) még közli:

 

V. Adiutorium nostrum in nomine Domini.

R. Qui fecit caelum et terram.

V. Domine exaudi orationem meam.

R. Et clamor meus ad te veniat.

Oremus. Benedic Domine †: creaturam hanc novi panis, in alimentum hominum, sicut benedixisti quinque panes in deserto, ut gustantes ex eo, tam corporis, quam animae percipiant sanitatem. Per Christum Dominum nostrum Amen.

Et aspergatur aqua benedicta.*

 

Nyilvánvalóan e hagyománykör sajátos helyi fejleménye, hogy Ercsi falu hívei a XVIII. században föltétlenül eucharisztikus megfontolásból húsvét utáni első csütörtöktől az aratás csütörtöki napjáig (usque ad diem Jovis in messe) minden csütörtököt ünnepként (festa fori) ültek meg. Papjuk diába igyekezett őket ettől eltéríteni. Amikor az első kévéket megkötötték, elvitték a templomba és nagymisén megáldatták, majd szentelmény gyanánt szétosztották.* A hagyományt a falubeli Corpus Christi-társulat ápolhatta legbensőségesebben.

*

Az újkenyérnek e naphoz kötött hazai liturgiáját elsöpörte a Tridentinum, majd a jozefinizmus szele. A magyar néphagyomány azonban máig őrzi szakrális szándékát, jelentőségét, és az újkenyeret valamiképpen szentelménynek tekinti.

A szegedi katolikus tájon az újkenyér nagy tiszteletben részesül: minden családtag egyszerre eszik belőle, amíg csak el nem fogy. Ilyenkor külön kúdúscipó is sül. Voltak olyan családok, ahol az újkenyérből addig nem ettek, amíg a koldusoknak nem adtak cipót. Egyszerre esznek Halimbán, Kesztölcön is. Mezőkovácsházán is az újkenyérből a szegények kapnak először. Szentsimon palóc faluban, mielőtt az újkenyérből ennének, a család közösen el szokta mondani a Miatyánkot.

A kálvinista Ormánság is még világosan középkori hagyományt őriz. A közös úrvacsora vételét máig gyónás, a megáldott kenyeret pedig gyónókenyér néven emlegetik. Annak a búzának pedig gyónóbúza, másként zsöngebúza a neve, amelyet az asszonyok még nyomtatás vagy cséplés előtt deszkán kévéből kivertek, galambtisztára válogattak, majd talpig fehérben a magukszőtte fehér ruhával letakart tálon vitték papjukhoz. Az így összegyűlt búzából készült azután az egész évi gyónókenyér. „Az újkenyérből az első falatot – emlékezik* Kiss Géza – az Úr Jézus drága halálának pecsétjét az Isten házában” kívánták magukhoz venni. Régi egyházi jegyzőkönyvek szerint amikor aratás után megsütötték az újkenyeret, a szlavóniai Haraszti reformátusai is az újból úrvacsorát vettek magukhoz. Hasonlóképpen újbor idején is.*

Baranyában az új asszonynak aratásig nem volt szabad kenyeret megkezdeni, megszegni, nyilván azért is, mert még az új családban nem aratott.* A magyaregregyi gazdasszony az új lisztből sütött első kenyeret elvitte az anyaegyházba, Kárászra és a papnak ajánlotta föl.

Szíhalom gazdasszonyai az új lisztből először a koldusoknak és olyan szegény családoknak sütöttek, amelyek bolti kenyeret ettek.

Szuhafő református gömöri faluban a legszegényebb családnak aratás után István király ünnepére nagy kenyeret sütöttek. A hozzávaló lisztet házról házra járva gyűjtötték össze. Ami megmaradt, szintén a megajándékozott család kapta. Panyola református családjaiban az új lisztből mindig a férjhezmenendő lány sütötte a kenyeret. Sára és Telkibánya hagyománya: a szomszédok vagy küldtek belőle, vagy meghívták egymást az új kenyér megízlelésére. A bihari molnárpogácsa szintén új lisztből sült, a molnárnak vitték ajándékba.*

Békéssámsonban a papnak, orvosnak is sült új cipó.

Amikor a dusnoki katolikus „rác” gazdasszony először kovászolt az új lisztből, az egész család térdepelve imádkozott körülötte. Ilyenkor külön cipó, ciganski cipov sült a szegényeknek, kéregető cigányoknak is.

A mohácsi sokác hagyomány szerint az újkenyérből először a kutyának, macskának adnak. A közismert népi legenda szerint az emberek gonoszsága miatt a búzát, amely valamikor tövéig kalászos volt, az Úr ki akarta pusztítani. Péter azonban a kalász felső végét marokra fogta és így könyörgött: Uram, Teremtőm legalább a kutyák, macskák ne haljanak éhen! Így aztán az ember is jól járt mellettük.

A középkori gyakorlatnak sajátos maradványát őrizték még a múlt században is az erdélyi Homoródvidék unitárius magyarjai. Augusztus derekán az újsütetből vett úrvacsora után zsoltárokat énekelve, falunként fölsereglettek a közeli Homoródfürdőre, ahol megülték a zsengére nevezetű búcsúfélét: néhány napig ettek-ittak, mulattak, tüzet gyújtottak.*

A kenyérnek szántás kezdetén többféle foganatos erőt, áldást tulajdonítanak. Így a jó termés reményében Göcsejben, a Csertamelléken első szántás alkalmával az ekekormányra kenyeret raktak, és egy darabig így szántottak.* Krasznokvajda hagyománya* szerint a gazda első tavaszi szántás előtt az udvaron fehér kendőre – eredetileg talán a karácsonyi, illetőleg húsvéti abroszra – kenyeret tett. Ekéjét a kenyér fölött vontatta ki az udvarból. Nem lehetetlen, hogy ez a kenyér még a középkori húsvéti aulógia, esetleg az Apostolok oszlásának ünnepére rendelt szentelmény emléke.

A népnek ezt a megilletődött újkenyér-hagyományát az első világháború utáni évtizedekben többen is megpróbálták a liturgia rendjébe iktatni, mintegy hivatalossá tenni. Így születtek meg a hatóságokkal és társadalommal karöltve az aratóünnepek, ecsédi palóc nevükön kenyeresbúcsúk,* amelyek azonban már nem tudtak mélyebb gyökeret ereszteni; a liturgikus kenetű parasztélet és magatartás akkoriban már utolsó napjait élte.

Mindenesetre tiszteletet érdemlő, de már megkésett kezdeményezés volt Mahunka Imre horti plébánosé.* Jellemző azonban rá, de arra a korra is, hogy sem a liturgiatörténeti előzményeket, sem a még élő szakrális néphagyományt nem ismeri, számba nem veszi.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Bálint Sándor Ünnepi KalendáriumAntiochiai Szent Margit vértanú szűz

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
13

Margit, szent névrokonaitól való megkülönböztetésül Antiochiai Szent Margit vértanú szűz, a bizánci egyházban Marina. Életét csak legendákból ismerjük, nyilván Diocletianus idejében (307) szenvedett vértanúhalált.

Margit legendája a középkor századaiban jámbor kalandregénnyé színesedett, és antik, keleti elemeket is fölszívott magába, köztük a sárkány hitregei és mesei alakját. Számos, egykori német, francia, angol verses földolgozása van, élt tehát az énekmondók világában is. Nyugaton igazi népkönyvvé válik. Király Györggyel* elmondhatjuk, hogy Margit bevonult a középkor világirodalmába.

 

Hazánkban is igen népszerű. Szűz Szent Margit asszony legendáját az Érdy-kódex* a Legenda Aurea és Pelbárt előadása nyomán így adja elő: keresztény hitéért pogány atyja eltaszítja. Törvénybe kerül, ahol meggyötrik, majd beveték az temlecben és nagy fényesség betelé az temlecöt. Mikoron imádkozott vóna, kéré Úristent, hogy mutatná meg őneki személy szerént az ő ellenségét, ki ellene viaskodnék. És íme megjelenék ő előtte egy nagy kegyetlen sárkány, ki mikoron őtet el akarná nyelni, szent keresztnek jegyét veté reá, és ottan elenyészék. Annak utána esmég neki jelenék embernek képében és mondá: elégödjél meg immáron én felőlem és ne háborgass. Szűz szent Margita asszony szent keresztnek jegyét veté reá, és ottan isteken (üstökön, vagyis hajánál fogva) ragadá és lábai alá nyomá, mondván: aláztassál meg kevély ördög egy asszonyállatnak lábai alatt. Az sátán kedég kezde kiájtani: óh bódog Margita meggyőztettem immáron. Ha firfiú győzne meg engemet, nem gondolnék vele, de íme egy gyenge szűztül győzetőm meg. Szűz szent Margita asszony kedég megkérdé... miért háborgatná ollyan igen az keresztyéneket. Mondá: miért mi az erek boldogságot elvesztöttük, hova az embereket viszik, természet szerént bánjok és azon való nagy irigységből háborgatjok őket, hogy ő velök es veszthetnők. És ellyen dolgokat jelentgetvén, fölemelé Szent Margita asszony torkáról lábait és mondá: fuss el ennen hamar nyavalyás és ottan elenyészék.

Margitot a pogányok most égő fáklyákkal gyötrik, majd utána egy teljes hordó vízbe vetették, hogy gyetrelme öregbölne. Az Úr erre nagy földindulást támasztott, mire az emberek megrettentek és ötezren megtértek. A fejedelem fejét véteté Margitnak, aki előtte így imádkozik: hogy valakik őróla ájotatussággal megemléköznének, és őneki segedelmét hínák akármi nemű szökségben, jelesen gyermekszülő asszonyállatok meghallgattatnának. Szózat jöve mennyből, hogy azonképpen lenne.

 

Margit legendáját ismeri a Kazinczy-, Lázár-, Cornides-kódex is.* Az épületes életregény összefügg még, illetőleg vegyül Euphrosina (Debreczeni-, Lobkovitz-, Nádor-kódex), Marina (Érdy-, Érsekújváry-kódex), és Eugénia (Tihanyi-kódex) legendáival is.* Középkori hiedelem szerint magának a Margit-legendának olvasása, sőt a könyv érintése is csillapítja az asszonyi fájdalmat.

Margit a Tizennégy Segítőszent, továbbá a négy Virgines Capitales (Ágota, Dorottya, Margit, Katalin) egyike. Nevével már a Pray-kódex misenaptárában találkozunk, de az egész magyar misetörténet számontartja. Radó Polikárp 1498 tájáról közöl* egy szerencsés szülésért való kéziratos liturgikus könyörgést, amelynek nyugati párhuzamai* is vannak: Deus, qui gloriosam virginem et martyrem Margaretham invocantibus salutis remedia promisisti, exaudi nos pro N. famula tua in martyris tuae suffragio confidente, ut eius meritis partus fiat sine sui et foetus periculo iocunda, quae tuo ex munere concepta est gravida.

Margit tisztelete hazánkban különösen II. András keresztes hadjárata után lendült föl. A király a Szentföldről szentünk ereklyéjét, éspedig fejét, koponyáját is magával hozta és a szepesi prépostsági templomnak ajándékozta, ahol máig tisztelik.* Margit hallatlan Árpád-kori népszerűségére jellemző, hogy a Patrona Regni megtisztelő címet is elnyerte. Föltételezhetjük, hogy IV. Béla nemcsak jámbor megfontolásból, hanem szakrális névmágiából is szándékosan választotta a tatárjárás rettenetei között újszülött kislányának, a majdan szintén szentté leendő Margitnak védőszentjéül.

A pozsonyi klarisszáknál őrzött és a XVII. században sokat emlegetett Szent Margit asszony öve aligha lehetett a mi Margitunké, amint Takáts Sándor állítja.* Igazat kell adnunk Magyary-Kossa Gyula kiváló orvostörtönészünknek, aki külföldi analógiák idézésével Antiochiai Margit kultuszörökségét látja benne.* A gyakorlat még nyilvánvalóan a pozsonyi középkorba nyúlik vissza, amelynek a klarisszatemplom lehetett a tűzhelye. Belső portája fölött Rómer Flóris még látta* a sárkánnyal küzdő Margit freskóját, amely századunkra már tönkrement.

Takács értékes levéltári adataiból kiderül, hogy a pozsonyi apácáktól gyakran kérték kölcsön az övet fájdalmaik enyhítésére a boldog állapotban lévő asszonyok. Hogy valahogyan – írja Takáts – veszendőbe ne menjen, rendesen katonai őrséggel vitették a beteghez is, meg vissza a pozsonyi klarissza-apácákhoz is. Az efféle kíséret sok költséget emésztvén föl, nem minden beteg juthatott szent Margit asszony övéhez. Csak a főúri családoknak sikerült azt megszerezniök. De még a legmagasabb rangú és leghatalmasabb főúri családok is csak rövid ideig tarthatták az övet maguknál, mivel folyton mások és mások kérték, Az 1689. évben például a haldokló Batthyány Ferencné viselte az övet. A férje állítása szerint a szent öv igen megkönnyítette a különben menthetetlen asszony szenvedéseit. Batthyány gróf a felesége halála után nem küldé azonnal vissza az övet Pozsonyba, s emiatt az apácákat mély aggodalom fogta el. Eszterházy Magdolna Viktória nővér tehát levélben kérte meg Batthyány grófot, küldené vissza szent Margit asszony övét. Én igen. félek – írja a főúri apáca –, hogy Istenben elnyugodott szegény grófnő asszonyom ő nagysága halálán való keserűségben ki tudja hová tévelyedett? Talán nem is tudták az emberek, mirevaló légyen? Minekünk az, édes gróf uram, igen nagy kincsünk! Bizony igen nagy neheztelést vennék magamra az szent szerzettől, ha eltévelyednék, mivel immár sokszor kértem el palatinusné asszonyom ő hercegsége javára is az fejedelemasszonytól, de ilyen sokáig még soha ki nem maradott. Ezen üdő alatt egynéhány rendbeli főasszonyok is kérették immár az övet. Kezünknél nem lévén, oda nem adhattuk!

E levélre Batthyány gróf megbízható kísérettel visszaküldé Pozsonyba az övet. Az 1689. év december 15-én Eszterházy Magdolna Viktória már imígyen ír vala néki: édes gróf uram! Az nagyságod levelét böcsülettel vettem az szent Margit asszony övével együtt! Hogy ennyi ideig kin maradott, abban semmi vétek nincsen!

 

*

 

Antiochiai Margit életét, halálát ábrázoló freskóciklusaink* már csak a középkori ország peremein, a hajdani gyepűvidékeken találhatók meg. A Székelyföldön, illetőleg Erdélyben Gelence (Ghelinta, a László-legendával együtt 1400 táján), Homoródszentmárton (Martinuş, szintén Lászlóéval együtt a XIV. századból), Bögöz (Mugeni, Lászlóéval XIV. század), Sepsikőröspatak (Valea Cristului: töredékek, koruk bizonytalan), Szék (Sâg, 1360 táján), Székelydálya (Daia Secuiascâ, református templom: feltárták, később elmeszelték). A László-legendával való együttes előfordulás talán azt a föltételezést is megengedi, hogy a sárkányon, vagyis ellenségen győzedelmeskedő Margitnak is tulajdonítottak gyepűvédő hivatást.

Északon is mindenesetre ott találjuk Margit freskóciklusait a gyepűhatár táján: Haraszt (Charast, XV. század), Süvete (Šivetice: a szent legteljesebb hazai ciklusa, XII. század), Szalonna (református templom, itt is Szent László harca a kunokkal. Ez a Margitlegenda igazi Biblia Pauperum a XIII. századból). Már külön szóltunk a pozsonyi freskóról. A gyepűket idézik még Zboró (Zborov, Szent Lászlóval) a sárosi Palocsa (Plavec nad Popradom), a szepesi Malompatak (Mlynica) patrociniumai.

Már az Árpád-korban számos nemzetségi monostort alapítanak és szentelnek Margit nevére, föltehetően azzal a célzattal is, hogy a nemesi, főúri család gyermekszülő asszonyait vegye különös oltalmába, és így a nemzetségnek, hadnak magva ne szakadjon. Ilyenek a bencés Hahót (XI. század, Hahót-nemzetség), Meszes (Álmos herceg, 1108, Garáb (Grabovo, Tibold-nemzetség, 1234), Béla (1332), a premontrei Hatvan (bizonytalan nemzetség, 1273). A kultusz bencés vonatkozásaira jellemző a Boldva apátsága mellett,* továbbá a tihanyi apátság újlaki birtokán (1298) virágzó Margit-kápolna és a nyilvánvalóan tatai monostorhoz tartozó Szent Margit asszony földe (1392). Pornó cisztercita apátsága is Margit nevét viselte. A Ják-nembeli Csépán bán alapította (1233). A sági premontrei prépostság mellett is volt Margit-kápolna (1299). Karcsa (1187, ma református egyház),* Csurgó (1226) johannita templomának és rendházának is ő volt az oltalmazója. Székesfehérvárott a dominikánusok választották védőszentül (1231).*

Dömös világi prépostságát a Szentföldről hazatérő Álmos herceg szintén Margit oltalmába ajánlotta (1108). Építését Vak Béla fejezte be (1138).* Itt nyílván még a bizánci egyház közvetlen hatásával kell számolnunk. Említésre érdemes, hogy az Esztergomból Dömös felé vezető útnak via Margarethae a jellemző középkori neve.*

Talán még királyi alapítás volt, egyben a híres szőlőket oltalmazta a viharral dúló sárkánytól Somlóhegy Margit-kápolnája, amely már nagy időktől fogva búcsújáró hely.

 

Somlyóvásárhely 1714-ben Mária hét örömének tiszteletére fogadalmat tesz: a Te örök szolgálatodra lekötjük magunkat és ezt a szegény várost mezeivel, erdeivel és szőlőhegyeivel, szántóföldeivel, egyéb körüllévő határival és benne lakó lelkes és lelketlen állatival egyűit... Fogadást teszünk Néked... hogy míglen élünk ebben a városban, szokásul vesszük minden esztendőben a Te hét örömödnek a tiszteletire hétszer processzióval való menetelt ezen határunkban levő Somló hegyin helyeztetett Szűz Szent Margit kápolnájához, hogy ott a Te oltárod előtt tehetségünk szerint tisztelhessünk... ... Azt is fogadjuk... ... minden szombaton és újhold vasárnapokon olajban égő mécset vagy gyertyát gyújtatunk a Te szent oltárod előtt Szűz Szent Margit kápolnájában...

 

Margit napján Sümeg népe a XVIII. században búcsút járt ide.

Ennek a fogadalomnak, illetőleg kultusznak eredménye, hogy a kápolna is újjáépül: HONORI SANCTE MARGARITHAE VIRGINIS FUI DECORATA EX INTEGRO (=1727).*

Nyilvánvalóan még a középkort idézik a Karancs tetején épült Margit-kápolna romjai is. A múlt század végén följegyzett néphagyomány szerint Forgách Zsigmond nádor özvegye, Pálffy Katalin építtette és mezítláb szokott ide fölzarándokolni. A néphit szerint az a lány, aki búcsú napján térdencsúszva kerüli meg a kápolnát, meglátja, hogy ki lesz majd az ura. A romokhoz nem messze szentkút is van.

A gombaszögi pálos templom romjaihoz, illetőleg a szomszédságban lévő Margit-forráshoz a következő monda fűződik: a forrás vize Szent Margit napján éjfélkor minden esztendőben véresen buggyan föl. Egy Margit nevű lány ide járt ki a kedveséhez, aki haramia volt. Egyszer hiába várták haza. A lány eltűnt, csak a vére festette pirosra a forrás vizét. A mondát kétségtelenül a legenda is ihlette.

*

Margit táblaképét ott láthatjuk Almakerék (Malmkrog, Malacrav 1450), Alsóbajom (Boian 1490), Bakabánya, (Pukanec 1480), Bártfa (1460, 1480), Berki (Rokycany 1480), Csíkcsatószeg (Cetatuia 1530), Frics (Fričovce, 1500), Héthárs (Lipany 1520), Jánosrét (Lucky pri Kremnici 1470), Késmárk (1493), Kisszeben (Sabinov 1520), Leibic (Lubica 1521), Liptószentandrás (Liptovsky Ondrej 1512), Liptószentmária (Liptovsky Mara 1450), Lőcse (1460, 1476), Ludrófalva. (Ludrova 1510), Nagyekemező (Prostea Mare 1480), Nagylomnic (Lomnica 1495), Somogyom (Smig 1500), Szepeshely (Spišské Pohradie, 1470), Szmrecsány (Smrečany 1480), Zsidve (Seiden Jidveu 1508), gótikus szárnyasoltárain.*

Malompatak (Mlynica) főoltárán egész Margit-ciklust találunk: 1. juhokat legeltet, 2. megkínozzák, 3. az ördög meghunyászkodik előtte, 4. lefejezik.*

Gótikus faszobrait megőrizte Bakabánya (Pukanec), Bártfa (1480), Berki (Rokycany 1510), Budapest (Szépművészeti Múzeum 1510), Busóc (Bušovce 1390), Csíkménaság (Armaşeni 1543), Dénesfalva (Danišovce 1490), Farkasfalva (Vlková 1480), Kislomnic (Lomnická 1400), Kisszeben (Sabinov, Virgines Capitales, 1510), Liptószentmiklós (Liptovsky Mikuláš 1480), Lőcse (1494), Maldur (1360), Malompatak (1515), Mosóc (Mošovce 1470), Nagyjeszen (Horné Jaseno 1480), Sopron (Storno-gyűjtemény, 1480), Székelyzsombor (Jimbor 1540), Szepesszombat (Spišska Sobota 1464).*

Megviselt gótikus kő domborműve a másik sárkányölő György társaságában ott látható a soproni Szent György-templom homlokzatán is. Bent barokk kápolnája.*

 

Alig lehet vitás, hogy e templomi ábrázolások előtt való ájtatoskodás, fogadalom, továbbá érintésük a pszichikai besugárzás révén a vajúdó, bajoskodó asszonynépnek átmeneti könnyebbülést is szerezhetett.

 

Margit oltárát emlegetik az esztergomi Szent István-templomban (1397), a soproni Szent György-kápolnában (1398), a váci Szent Miklós-kápolnában (1474).*

Margit tiszteletére szentelt harangot őriz Alsórákos (Racosul de Joş) református temploma: AD HONOREM SANCTE MARGARETHE VIRGINIS ET MARTIRIS. 1498.*

A barokk időkből ismeretes a kókai kápolna oltárképe, továbbá a zalai Pakod szentélyfülkéjében* látható paraszttarokk szobra, amint a sárkánnyal küzd.

Antiochiai Szent Margit tiszteletére szentelt templomaink vagy még a középkorban épültek, vagy középkori helyi hagyományok nyomán születtek a hódoltság után újjá. Elenyésző azoknak a száma, amelyeket a barokk kegyúr feleségének, lányának neve, de közvetlenül már nem Margit régi kultuszhagyománya ihletett.

Esztergom: Csataj (Čataj, 1390), Hosszúfalva (Dlha 1390), Lamacs (Lamač 1397), Bős (Gabčikova 1397), Litva (Litava 1397), Ipolyvisk (Vyskovce, XIV. század), Bucsány (Bučany 1440), Samot (kápolna, Somorja mellett), Kismácséd (Mala Mača). Elenyészett Vágsellye (Šaly 1252) és Ciffer (Ziffer, Cyfer) középkori patrociniuma.

Besztercebánya: Nagyjeszen (Horné Jaseno 1321).

Nyitra: Kesselyőkő (Pohszdie).

Rozsnyó: Süvete (Šivetive, XIV. század),* Svedlér (Schwedler, Švedliar, 1569), Miksi (régi, új dedikációja Kisasszony).

Győr: Csapod (1359), Egyházaskesző (1786), Mosonszolnok (1230?), Dénesfa (kastélykápolna), továbbá a Burgenlandhoz tartozó Haracsony (Horitschon), Bánfalva (Apetlon).

Veszprém: Botfölde (1247), Veszprém (1327), Noszlop (1332), Hosszúpáti, másként Bőrpáh (1369), Henye (1376, pálos, Köveskál táján), Döbrönte (1388), Szentmargitfalva (1503). Ug (1522).  Ezek elenyésztek,* Ma is élnek: Almádi, Gecse, Külsővat, Nagygomba (1753), Kacorlap (1750 táján, titulusa később megváltozott),* Nagygörbő, Marcali (új).

Pécs: Ug (1289, elenyészett),*Pellérd (középkori).

Vác: Vác (XIV, század vége), Irsa (XV. század, elenyészett), Kóka (1725, temetői kápolna, a titulus középkori), kultusza már Árpárkori Margitéval keveredik.

Eger: Csenger (1322), Szalonna (1332), Szentmargitapuszta (régi, de felújítva 1895).

Kalocsa: Acsa (1318, elenyészett).*

Csanád: Szentmargita (1256, Makó határában). Világos, Temesvár, Negyed.*  Elenyésztek.

Erdély: Pócstelke (Paucea 1508).*

A reformáció és hódoltság után már nem tudtak feltámadni és újakkal gyarapodni a váci, kalocsai, csanádi, váradi, erdélyi és az új szatmári egyházmegye hajdani Margit-patroniciumai. A hagyomány folytonossága megszakadt, a kultuszon is eljárt az idő.

 

A sárkányölő szűz emlékezetét őrző helynevek: Szentmargita (Szolnok-Doboka, Szabolcs, Zala), Szentmargitta (Somogy), Mezőszentmargita (Torda-Aranyos),* nyugaton Szentmargitbánya (Margarethen), Margitta (1216, Bihar).*

Sajátos, nem könnyen tisztázható népéleti körülmények között Margit kultusza az újkorban lassanként elenyészett és a barokk időkben sem bontakozott újjá: tiszteletét, szakrális-mágikus szerepkörét Szent Anna asszony, Jézus nagyanyja örökölte. A Krisztusatyafiság késő-középkori képzetköre, feladatmegosztása, franciskánus kordivatja okozta a patronátus megváltozását. Erről Anna asszonynál még bővebben is szólunk.

Zsámbék lélekharangját 1778-ban Margit tiszteletére szentelték, hogy a sátán ne ragadja el a haldokló lelkét.*

Egészen napjainkig azt hittük, hogy Antiochiai Szent Margit hazai tisztelete, illetőleg magyar népi kultusza már a régmúlté. Voltunk az egyik, neki szentelt régi baranyai templomban, amelynek sem a papja, sem a hívei már nem tudtak róla semmit, és más Margitokkal igyekeztek azonosítani. Az oltárkép sárkányalakját, nagy eszkatológikus szorongások vetületét már illetlennek, nem templomba valónak érzik, nem tudnak mit kezdeni vele.

 

A kutatás azonban sokszor szerez meglepetést. Kallós Zoltán, a moldvai magyar népélet érdemes búvára számos archaikus bájoló imádság között* a sátán-művelte jégverés, nagyidő, vagyis vihar ellen egy olyan szöveget is föltárt, amelyben Margithoz fohászkodnak: Szíz leány Szent Margit elindula széjjes utcán elé viszi arany medencéjét. Arany medencébe viszi Krisztus Jédusnak harminchárom csepp vérit, szenvedőknek szárnyát, szárnyékját. Szent Antalnak kötelit hét sing olvasóját. Megtalálkozik sátányval, sátányval. Azt kérdik a sátányok: Szíz Leány Szent Margit, mi az ok hejzád nem közeledhetünk? Hejzám nem es közeledhettek, mert tik tiszta lelkek vagytok. Én húnyam alatt viszem arany medencémet. Arany medencébe viszem Krisztus urunknak harminchárom csepp vérit, szenvedőknek szárnyát, szárnyékját Szent Antalnak kötelit, hét sing olvasóját. Arra megtérnek a sátányok, sátányok. Azt mondják: Szíz leány Szent Margit ki ezt elmondja jég eső eleibe, az Úr Jédus Krisztus megérzi a határát, mezeit, szöllősöket, kerteket a jégtől. Uram Jédus Krisztusom vidd el a jég esőt, nagy havasokra, nagy kősziklára.

Egy pusztinai, szemverés ellen való ráimádkozás Szűz Máriához, hogy hozza el a gyerekhez Margit levágott fejét: olyan szép tiszta legyen a feje, mint a szép tiszta víz!*

 

Nem kétséges, hogy e mondanivaló még a középkorban, a Margit-kultusz virágjában született, amelyet az élőszavas hagyományozás évszázadokon át lényegében, rendeltetésében változatlanul, de archaikus fogalmazásában is – a moldvai népballadákhoz hasonlóan – egészen napjainkig megőrzött. A moldvai csángók ugyanis a középkori magyarság katolikus kultuszegységétől elszakadva, a jámborságnak számos praetridentinus vonását tartották fönn. Ennek maradványa a Margit-imádság is.

Hogy a szomszédos Székelyföldön Margitot szintén bensőségesen tisztelték, azt már csak Gelence, Sepsikőröspatak, Homoródszentmárton freskóciklusai igazolják, amelyekről előbb már szólottunk.

 

Ehhez még idézhetünk* a szegedi táj hitvilágának középkori rétegeiből is egy szőregi sűly, vagyis bőrbetegség, skorbut ellen való ráimádkozást:

 

Uram Jézus Krisztus, mondom a te szent nevedben:
Töksűly, makksűly, hályogsűly, hetvenféle kögyetlen sűly!
Körösztöllek tégödet a Jézus Krisztusnak.
Atyaisten † teremtsön,
Fiúisten † gyülöljön!
Az egész tetemödben sűly, köszvény mög në maradhasson!
Az ű szent vérivel, halálával,
Mönnyei harangnak hangjával,
Szűz Margit asszony szüzességivel,
Körösztölő Szent János arany gyűrűjivel!
Amen! †

*

Baranyából ismerünk még egy máig élő Margit-hagyományt, amely egy Máriakéménd és Monyoród között dombtetőn álló kőoszlophoz fűződik. Ott áll négy ecetfa árnyékában. A fákra borostyánt futtattak. Az oszlopon Margit, a helyi nép ajkán Markret, amint a sárkányt eltapossa.

 

Mondáját tudomásunk szerint először Rudolf Kriss*  örökítette meg: négyszáz esztendővel ezelőtt itt egy lány tehenet őrzött. Hirtelen, amikor nem voltak férfiak a közelében, sárkány támadta meg. A lánynak azonban volt annyi ereje, hogy a szörnyeteget lábbal taposta, és így nem tudott ártani. 1926-ban a szobor elpusztult, összetörték. A föld gazdája ismét fölállíttatta. Újabban az a hiedelem, hogy amikor rossz az idő, a határt jég veri, a szent így bosszulja meg magát a sérelemért. A mondának más változatait Müller Géza gyűjtötte össze. Egy helybeli sokác asszony szerint a szobrot a német Martin Péter emeltette. Az történt volna ugyanis, hogy egy Margit nevű rokonukat, aki jószágokat őrzött, a sárkány itt falta föl. Az asszony még azt is elmondta, hogy serdülő lány korában kint a mezőn ő is látta a sárkányt fölöttük elrepülni: feje mint a kígyóé, szárnya mint a denevéré. Várták is nyomában a jégesőt. A Martin-család egyik még élő, magyarul nem tudó idős asszonytagja úgy mesélte, hagy a szobor eredetileg a kéméndi határban a pincesor előtt állott, mostani helyétől jó száz lépésre. Nyilván azzal a célzattal helyezték ide, hogy a szőlőktől tartsa távol az ártalmas időt, amelyet éppen a sárkány képében nyargalászó gonosz hoz az emberek munkájára. Ennek ellenére is többször elverte a jég a határt, s ezért a szobrot már többször ledöntötték, de a család mindig helyreállította, végül mégis átvitte a szomszéd falu, Monyoród földjére. Hogy a további versengések, illetőleg képzelgések megszűnjenek, a kéméndi plébános legújabban a falu búcsújáró templomának oldalfalánál helyezte el.

 

Mindezek ellenére Margit helyi tisztelete mégis újjászületett. Az új monyoródi telepesek egy része ugyanis a csallóközi Kismácséd helységből való. Ennek temploma éppen Margit vértanút tiszteli védőszentül; jóleső örömmel ismertek a szoborban szülőfalujuk sárkányölő védőszentjére, akiről búcsúkor annyiszor hallottak beszélni.

Öreg kéméndiek még emlékeznek rá, hogy nagy szárazság idején a falu öregasszonyai jártak ki a szoborhoz esőért könyörögni. Az ünnepnek helyi gazdasági hagyományára is tudunk utalni. Dány faluban július derekán a sárgadinnye negyedik kapálásának margitolás a neve,* ami nyilvánvalóan a szomszédos Kóka Margit-kápolnájának nevezetes búcsúnapjával függ össze.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Bálint Sándor Ünnepi KalendáriumTizennégy Segítőszent

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
12

Tizennégy Segítőszent (júl. 12), deákul Quattuordecim Auxiliatores, másként Quattuordecim Advocati, németül Vierzehn Nothelfer: Ákos (jún. 22), Balázs (febr. 3), Borbála (dec. 4), Cirjék (aug. 8), Dénes (okt. 9), Egyed (szept. 1), Erazmus (jún. 2), Euszták (szept. 20), György (ápr. 24), Katalin (nov. 25), Kristóf (júl. 25), Antiochiai Margit (júl. 13), Pantaleon (júl. 28), Vitus (jún. 15) mennyei közössége. Egyikük-másikuk helyén vidékenként Apollónia (febr. 9), Lénárd (nov. 6), Osvald (aug. 5), Rókus (aug. 16), Miklós (dec. 6) tűnik föl. Nem tisztázott, miért vannak éppen tizennégyen. Valószínűleg azért, mert 14 a szentmágikus 7 kétszerese.

A kultusz kezdete, kialakulásának kora is bizonytalan. Mindenesetre az európai nagy pestisjárvány (1348) körüli időkben bontakozik ki a középkori német népi áhitat televényében és terjed el villámgyorsan. Kápolnákat, oltárokat, ispotályokat szentelnek a tiszteletükre.*

A kultusz hazánkban a XV. században bukkan föl. Radó Polikárp egy kassai misekönyvbe jegyezve, miséjük szövegét is megtalálta.* Ennek könyörgése így hangzik:

 

Omnipotens Pater, mitissime Deus, qui electos tuos Georgium, Blasium, Panthaleonem, Vitum, Christophorum, Dyonysium, Achatium, Eustachium, Aegidium, Erasmum, Cyriacum, Katherinam, Margaretham, et Barbaram specialibus privilegiis prae cunctis aliis sanctis decorasti: ut qui in necessitatibus eorum implorant auxilium secundum tuae promissionis gratiam petitionis suae salutarem consequantur effectum, da nobis quaesumus veniam peccatorum et ipsorum intercedentibus meritis ab omnibus adversitatibus nos libera et deprecationes nostras benignus exaudi.

 

A Tizennégy Segítőszent tisztelete leginkább hazánk német városaiban a középkor végén tűnik föl: Kassa (oltár, 1483), Csegöld (oltár, 1494), Kelénpatak (oltár, 1509). Képek: Garamszentbenedek (Hronsky Sväty Benadik, most Esztergomi Keresztény Múzeum, oltár, 1510), Liptószentmárton (Liptovská Mara, táblakép, 1500), Lőcse (Szent Miklós-oltár predellája, 1507), Besztercebánya (faszobor, a Szent Borbála-oltár predellája, 1509).*

Kápolnájuk volt a budavári Magdolna-templomban (1539).*

A hazai kultusz, ismereteink szerint, a hitújítással és hódoltsággal megszakad, és csak a XVIII. század német bevándorlásaival születik újjá. Barokk forrása Vierzehnheiligen, a híres délnémet búcsújáróhely.

Pest (1719, a Kecskeméti-kapunál), Etyek,* Zsámbék, Vörösvár, Soroksár, Dág, Hajós (szőlőbeli kápolna, 1944-ben elpusztult), Gádor, Pilisborosjenő (1756), továbbá a baranyai Dárda (1729),* Kisdorog bevándorolt népe kápolna építésével plántálja hazánk szakrális barokk televényébe a maga délnémet hagyományait. Tiszteletükre oltárt emelt Siklós, Nagytevel, Bodajk (1747), Győrsziget, Győr-Újváros.

Pécsvárad Mindenszentek tiszteletére szentelt temetőkápolnájának igen szép parasztbarokk oltárképén alul a Tizennégy Segítőszent, közepén az égbe emelkedő Boldogasszony oltalma alá lelkek sietnek, legfölül a teljes Szentháromság fogadja őket.

 

Most köznapi nyelvre fordított litániájukból idézzük a legjellegzetesebb részletet:

Szent György, te az üldözöttek bátor védelmezője, hatalmas pártfogó a hit elleni kételyekben...

Szent Balázs, te a hízelgés és fenyegetőzés állhatatos meggyőzője, hatalmas pártfogó a torokbajokban...

Szent Erazmus, te iszonyú ütlegeknek alázatos elszenvedője, hatalmas pártfogó az altest fájdalmaiban….

Szent Pantaleon, te nagy orvos és vértanú, Jézus szent nevének erejéért hatalmas pártfogója minden betegnek, ki ájtatosan fohászkodik: Jézus, Mária...

Szent Vitus, te hősies legyőzője a leggyalázatosabb csábítóknak, hatalmas pártfogója az ifjaknak, a szemérem elleni kísértésekben...

Szent Kristóf, te alázatos szolgája a segély nélküli vándoroknak, hatalmas pártfogó a tűz, jég, éhség, döghalál és a gonoszlélek támadásai ellen, halálunk óráján...

Szent Dénes, te az isteni sugallatoknak gyors követője, hatalmas pártfogó a lelkiismeret nyugtalanságában…

Szent Cirjék, te a gonoszlélek hatalmas kiűzője, hatalmas pártfogó a pokoli kígyó incselkedései ellen...

Szent Akácius, te alázatos elszenvedője szégyenteljes ütéseknek, hatalmas pártfogó a kínteljes aggodalomban, mely olykor a halál előtt jelentkezik...

Szent Euszták, te a legváltozatosabb végzetnek türelmes elviselője, hatalmas pártfogó a legzavartabb bonyodalmakban...

Szent Egyed, te a mezíteleneknek jótékony felruházója, hatalmas pártfogó az álszégyen ellen a gyónásban...

Szent Margit, te állhatatos megvetője a pogány vőlegénynek, hatalmas pártfogója az asszonyoknak, kiknek élete gyermekük életével együtt veszélyben forog...

Szent Katalin, te a bálványunódás dőreségének értelmes legyőzője, hatalmas pártfogója a bűnbánóknak a megtérés útján.

Szent Borbála, te a leggyengédebb földi érzelmeknek hősies megvetője, hatalmas közbenjáró az utolsó szentségek fölvételére.

Könyörögj, könyörögjetek érettünk.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Bálint Sándor Ünnepi KalendáriumDániel próféta

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
11

Dániel próféta ünnepe már a Pray-kódex misenaptárában fölbukkan. A pécsi egyházmegyében a középkor végén különösen tisztelték.*

Lajta Edit kutatásaiból* tudjuk, hogy a besztercebányai Thurzó-ház mostanában föltárt falképein többek között Dániel próféta is fölbukkan. Az ábrázolás régi hazánkban egyedül áll. Már most tudnunk kell, hogy a próféta a középkorban a bányászoknak egyik kedvelt védőszentje volt (Tirol, Svájc, Csehország, Szilézia) egy legenda alapján. Eszerint egy Dániel nevezetű sziléziai bányász álmában angyal jelenik meg és így szól hozzá: menj reggel az erdőbe. Ott emelkedik egy magas fenyő, ennek ágai között majd egy arany tojásokkal telt fészket találsz. Másnap reggel csakugyan kiment az erdőbe, de a fészket nem találta meg. Ekkor egy ággal a fa gyökerénél kezdett kutatni, és gazdag ezüstlelőhelyet talált.

Georg Schreiber feleletet próbál adni* arra a kérdésre, hogy miért és hogyan lett Dániel a bányászok védőszentje.

 

Az oroszlánbarlangba vetett Dániel az ókeresztény művészetben a halottaiból feltámadott Krisztust jelképezi: a bányászok is hasonló épségben jöjjenek a föld mélyéből a napfényes világba. Schreiber arra is gondol, hogy a próféta tiszteletét Jövendöléseinek egy részlete is előmozdította. Szól bennük Nabukodonozor király álmáról, aki azonban fölébredve megfeledkezik róla. Maga elé hívatja a kaldeus bölcseket és fejvesztés terhe alatt követeli tőlük, hogy mondják meg, és fejtsék meg neki, mit álmodott. Dániel égi sugallatra elmondja (Dániel 2, 32 – 49), hogy a király álmában képszobor jelent meg, amelynek

feje finom színaranyból vala, melle pedig és karjai ezüstből, hasa pedig és tomporai rézből, szárai pedig vasból, lábai pedig részint vasból, részint cserépből valának.

Így látád, míglen kiszakada egy kő a hegyből kéz nélkül, és megüté a képszobornak vas- és cserép-lábait, és összetöré azokat.

Akkor összetörének egyetemben a vas, cserép, réz, ezüst és arany, és lőnek, mint a nyári szérű polyvája, melyet a szél elragad, hogy helye sem található; a kő pedig, mely megütötte vala a képszobrot, nagy heggyé lőn, és betölté az egész földet.

Nabukodonozor az aranyfő, utána ezüstország, majd rézország, végül vasország keletkezik. A próféta könyvének következő versei már a tüzeskemencére, az ércolvasztás alkalmas jelképére is utalnak.

Dániel eucharisztikus előképként számos barokk úrnapi játékban, illetőleg felvonuláson megjelenik: Trencsén (1663, 1676, 1768), Szakolca (1672, 1750), Kassa (1674), Selmbecbánya (1760), Buda (1763).*

Dániel próféta tiszteletét a keresztnév, továbbá Dániel, székelyesen Dánél, továbbá Dán, Dani, Daniss, Danyi, Dános, Danés családnevünk is tanúsítja.*

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Bálint Sándor Ünnepi KalendáriumKilián, Würzburg vértanú püspöke

Napi Ima7 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
06

Kilián Würzburg ír származású vértanú püspöke († 689 táján).* Karddal ölték meg társaival együtt. Főleg a németországi Franken tartomány tiszteli.* Régi misekönyveink számontartják. A Kélián (1279),* Gellén, Kiliyén családnév* illetőleg a háromszéki Kilyén (Chilieni) helynév arról tanúskodik, hogy középkori jámborságunk ismerte. Gelén János szegedi főbíró volt (1642).  Más idetartozó nevek Gilyén, Ghyllány.

Püspöknádasd, újabban Mecseknádasd Árpád-kori, temetőben emelkedő, elhagyatott templomocskáját a falu Frankenből bevándorolt német népe Kilián oltalmazó nevére szentelte. A titulust később István királyéra változtatták át. E kettősségben összefonódik a régi német szülőföld és az új magyar haza szakrális világa.

A bánáti német falukban Kilián volt az aratás kezdőnapja.*

A szegedi késes céhet a XVIII. században bevándorló német mesterek ivadékai alapították (1835). Nem véletlen, hogy Kilián püspököt választották, az éles kard vértanúságának eszköze miatt védőszentül. A szegedi minorita templom főbejáratán több barokk fadombormű látható. Az egyik Kiliánt ábrázolja, amelyről írásbeli adatok híján sem lehet vitás, hogy a szegedi késesek áldozatkészségét dicséri.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Bálint Sándor Ünnepi KalendáriumUlrik, latinosan Udalricus Augsburg püspöke

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
04

Ulrik, latinosan Udalricus Augsburg püspöke és védelmezője a kalandozó magyarok ellen. A Lech-mezei győzelmet német kortársai az ő imádságának, a nyakában viselt keresztnek tulajdonították. Hallal szokták ábrázolni, mert legendája szerint egy darab nekiajándékozott hús csütörtöktől péntekre virradóra hallá változott.

Érthető, ha Ulrik tisztelete hazánkban, a magyarság körében nem tudott gyökeret verni, inkább német városainkban virágzott.* A vasi Pereszteg, Hosszúpereszteg középkori neve Ulrik-patrociniumunkra emlékeztet: Szent Ulreh Peresztege, Szent Odor Peresztege, Szentodorfalva (1476). Ulrik volt Fertőmeggyes hajdani templomának is a védőszentje.* Gótikus táblaképe maradt ránk Jánosrét (Hannesheu, Lucky pri Kremnici) Szent Miklós-oltárán. (Szépművészeti Múzeum 1476), Farkas társaságában. Oltára volt Kassán (1453), Sopronban (1480).* Középkori misekönyveink számontartják. Batthyány Boldizsár misekönyvének naptárában (1489): Zent Olry pispek napja. Csallóközi Ollé, Orlé, Orlay családneveink Mikesy Sándor kutatásai* szerint az Ulrik magyar származékai.

Egyszer föltűnik a jezsuita játékszínen is: Zágráb (1701).*

A sajátos alakú, barokk időkben keletkezett, nyakban viselt Ulrik-kereszt (Ulrichskreutz)* tudomásunk szerint, hazánkban nem terjedt el. Kialakulásához a szent legendájának egyik mozzanata adott ösztönzést. A püspök Rómából keresztet hozott magával, amelybe Krisztus keresztjének ereklyéjét is belefoglalta. Ezt viselte az augsburgi csata idején; ezért később Siegeskreuz névvel is illették. Lehetséges, hogy ezt a keresztpartikulát – Krisztus jelképül – eredetileg hal-alakú ereklyetartóban őrizték. Ebből fejlődhetett azután ki a már említett attributum, illetőleg hiedelem.

 

A magyar nyelvű Csodák könyve Ulrik legendaköréből elmondja,* hogy mit ér egy Miatyánk:

Ulrik püspökhöz minden nap eljárt egy vén koldus. A konyhán ebédet kapott, és ezért hálaköszönetül a püspökért mindig elmondott három Miatyánkot:

Történt, hogy egyszer nagy éhínség támadt, amely az adakozó szívű Ulrikot nagyon elszomorította. Találkozott a koldussal és megkérdezte tőle:

– Hogy vagy öreg?

– Mint mindig, méltóságos püspök!

– De én nem úgy vagyok, sok a bajom. Szomorú vagyok, mert te nem imádkoztál értem.

– Csakugyan nem imádkoztam, mert a szakács elutasított. Azt mondta, hogy ma nekem ott nincs ebédem.

A püspök hazatérve, elővette a szakácsot, és szemrehányást tett neki, hogy az ő fösvénysége megfosztotta egy Miatyánktól. A szakács tamáskodott, nem érhet az olyan sokat. A püspök most megparancsolta neki, hogy azonnal induljon a pápához Rómába és kérdezze meg tőle: mennyit ér egy Miatyánk?

A szakácsot, mint Ulrik püspök emberét, a pápa szívesen fogadta. A kérdésre ezt felelte: egy Miatyánk megér egy aranypénzt. A felelettel a szakács visszasietett a püspökhöz, aki azonban most ezzel a kérdéssel küldte vissza Rómába: milyen nagy legyen széltében-hosszában ez az aranypénz? A pápa így válaszolt: egy Miatyánk olyan aranypénzt ér, amely széltében-hosszában akkora, mint az egész világ. A szakács ezt is elmondta gazdájának. Ulrik azonban újra kérdezett: de milyen vastag legyen ez az aranypénz? A szakács kénytelen volt megint Rómába zarándokolni. A pápa szava most ez volt: egy Miatyánk olyan aranypénzt ér, amely széltében-hosszában akkora mint a világ és olyan vastag, amilyen hézag van az ég és föld, föld és ég között.

Ulrik meghallgatva szakácsát, így oktatta: most már te is tudod szolgám, hogy mit ér egy Miatyánk. Számold ki magad: hány fillért ér. Mostantól azonban minden nap adj az öreg koldusnak ebédet, hogy a három Miatyánkot elvégezze érettünk.

Nyilvánvaló, hogy ez az olvasott népkönyvi szöveg ihlette a Szilágy baranyai faluban megörökített,* rövidre fogott élőszavas változatot:

Egy koldus papi házhoz ment kéregetni, de a pap elkergette. A szakácsné kérte, hogy adjon neki, mert azért a kis ebédért, amit kap, elmond egy Miatyánkot.

Hát olyan nagy dolog egy Miatyánk – kérdezte a pap –, hogy még ebédet is lehet érte adni?

Elkergette a koldust. A szakácsné tovább is erősködött, mire a pap elküldte Rómába, hogy a Szentatyától kérdezze meg, mit ér egy Miatyánk?

Amikor a szakácsné megjött, kérdezte a pap; mit mondott a Szentatya? Mit ér egy Miatyánk? Ér egy aranyat?

A szakácsné úgy tett a kezével, hogy az semmi.

A pap tovább kérdezgette, mire a szakácsné megmondta a Szentatya üzenetét, hogy nem is lehet megmondani; hogy mekkora aranyat ér. Azután a pap mindig adott a koldusnak ebédet.

Egy másik Ulrik-legendát Taxonyi János épületes történetei* között olvasunk.

Ulrikot egy rajnavidéki gróf várába hívta ebédre. A fényes lakoma a püspöknek nem tetszett. Közben behoztak egy megösztöveredett és elhalványodott asszonyállatot, kinek a nyakáról függ vala egy emberi eves fő. Az asszonynak a kutyák között egy darab árpakenyeret vetettek. A megdöbbent püspök kérésére a gróf elmondta, hogy az asszony az ő hitvese volt, de megcsalta. Szeretőjének fejét vétette, majd felesége nyakára kötötte.

Ulrik isteni sugallatra megérezte, hogy az asszony ártatlan. Ebéd végeztével a grófot kérdezgette a dolog felől. Kiderült, hogy feleségét csak azon kapta rajta, hogy azzal a nemes férfiúval beszélgetett. A püspök penitenciára szólította föl, a gróf azonban vonakodott.

Ulrik most papjaival Istenhez fohászkodott, mire a fej megszólalt: én ezzel az asszonyállattal nem vétkeztem. Ezután a püspök a halott testét is kiásatta az akasztófa tövéből, és szolgáinak megparancsolta, hogy a fejét vessék oda a lábaihoz. Erre a fej megindult és odaforrott a nyakhoz. A holttest most megelevenedett, és a férjhez fordult, megismételve az asszony ártatlanságát. A gróf felesége lábához borult és könnyezve kért tőle bocsánatot.

A halottaiból feltámasztott nemes soha nem panaszkodott a grófra, mert a másvilágon megtanulta volt az Isten titkos ítéletének igazságát.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Bálint Sándor Ünnepi KalendáriumSarlós Boldogasszony

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
02
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Sarlós Boldogasszony

Sarlós Boldogasszony, a muramelléki vendek ajkán magyar tükörszóval Srpnja Marija,* a nehézkes Máriának, Szent Erzsébetnél, Keresztelő Szent János édesanyjánál való látogatása (visitatio Beatae Mariae Virginis). Ez egyúttal az örvendetes olvasó második titka is. A középkorban vigíliáját és nyolcadát is emlegetik.

Azokban a napokban – írja Lukács (1,39 – 56) – Mária útrakelt és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Zakariás házába érkezve, köszöntötte Erzsébetet. Alighogy Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, fölujjongott méhében a magzat és Erzsébetet eltöltötte a Szentlélek. Hangos szóval fölkiáltott: Áldottabb vagy te minden asszonynál, és áldott a te méhednek gyümölcse! Hogyan lehet az, hogy Uram anyja jön hozzám? Amint fölhangzott fülemben köszöntésed szava, örömtől repesett a magzat méhemben. Boldog vagy, mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked. Erre Mária így szólt:

Magasztalja lelkem az Urat,
És ujjongjon szívem üdvözítő Istenemben.
Hiszen tekintetre méltatta alázatos szolgáló leányát:
Lám, ezentúl boldognak hirdet minden nemzedék.
Mily nagy dolgot művelt velem
Ő, a Hatalmas és a Szent!
Irgalma az istenfélőkre száll
Nemzedékről nemzedékre.
Nagyszerű dolgokat művel karja erejével:
Szétszórja a szívük szándékában gőgösködőket.
Uralkodókat taszít le trónjukról,
De fölemeli az alázatosakat.
Éhezőket tölt be minden jóval,
De üres kézzel bocsátja el a gazdagokat.
Fölkarolja szolgáját, Izraelt,
S amint megígérte atyáinknak,
Nem feledi irgalmasságát
Ábrahám és utódai iránt mindörökre.

Ezekre az evangéliumi igékre a nap hagyományainak megértésénél sűrűn kell emlékeznünk.

*

Sarlós Boldogasszony aránylag kései Mária-ünnep. A franciskánusok, az emberré, testvérünkké vált Krisztus apostolai kezdik először, a XIII. század folyamán megülni, illetőleg terjeszteni.* Az összefüggésekről Szent Anna napjánál szólunk bővebben.

Sarlós Boldogasszony ünnepe, tisztelete egy század múlva (1389) vált az Egyházban egyetemessé. Hazánkban elsősorban föltétlenül az obszerváns ferencesség buzgólkodására vert gyökeret még a középkor végén, igazában azonban a barokk világában bontakozik ki.

 

Az obszerváns Temesvári Pelbárt fejtegeti,* hogy a Magnificat tartalmazza mind az Úr imádságát, mindpadig az Üdvözlégyet.

Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben egyezik ezzel: Magasztalja Lelkem az Urat, vagyis az égi Atyát.

Az első kérés: Szenteltessék meg a te neved, bennfoglaltatik ebben: Örvendez lelkem, az én üdvözítő Istenemben…

Második kérés: Legyen meg a te akaratod. Ott: Levetette a hatalmasokat a fejedelmi székből és felmagasztalta az alázatosakat.

Harmadik kérés: Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Ott: az éhezőket betöltötte jókkal.

Negyedik kérés: És bocsásd meg a mi vétkeinket. Ott: és az ő irgalmassága, amely megbocsátja bűneinket nemzedékről-nemzedékre száll az őt félőkön.

Ötödik kérés: És ne vígy minket a kísértetbe. Ott: hatalmas dolgot cselekedett az ő karjával, azaz Krisztussal, aki hatalmasan megvédi a hívőket minden kísértésben.

Hatodik kérés: De szabadíts meg minket a gonosztól. Ott: Oltalmába vette Izraelt, az ő szolgáját, megemlékezvén irgalmasságáról. Amint szólott atyáinknak, Ábrahámnak és az ő ivadékainak örökre.

Üdvözlégy Mária tartalmilag benne van ebben: Magasztalja az én lelkem az urat. Malaszttal teljes. Ott: És örvendez lelkem az én üdvözítő Istenemben. Az Úr van teveled. Ott: mert megtekintette szolgálójának alázatosságát. Áldott vagy te az asszonyok között. Ott: Íme mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék. És áldott a te méhednek gyümölcse. Ott: Mert nagy dolgokat cselekedett nekem a Hatalmas, kinek szent az ő neve.

Lukács szavaiból kitetszik – írja* többek között hajdani nagyhírű népkönyvünk, a Makula nélkül való Tükör – mondván: És azon üdőben föllele Mária, sietséggel a hegyes tartományra méne. Most azért kelj föl keresztény lélek és tekintsd meg micsoda szarándokságot járt akkor a Szent Szűz. Azt véled te, hogy nagy dolgot teszel, ha egynehány órát töltesz az isteni tiszteletben való fáradságban. De vajon hasonlíthatod-é azt a Szűz Mária fáradságához? Mert az első útjára meg kellett erősíttetni, mivel Názáretbül Jeruzsálemhez jó három napi járóföld vala, Jeruzsálembül vadig Júda várasában öt óra hosszáig járóföld van. Názáretbül pedig a Galilea hegyútja tart hét óra hosszáig. Onnét kijövén Esztrának szép nagy mezejére, akin egynehány óráig menvén jutnak a kastélyhoz, ahol Krisztus a tíz poklost meggyógyította. Onnét mennek egynehány hegyen, Szamaria tartománya által és Sikhemben érkeznek. Ezen helyeken pedig nagy és kősziklás hegyek vannak, az utak pedig kövecsesek és egy hegyről másikra kell menni. Ily kemény utat kellett a tizenöt esztendős Szüzecskének terhes lévén immár, felvállalni…

Ó vajha valaki hallgathatta volna, mit beszéltek együtt az úton! Soha semmi papi rend nagyobb tisztelettel és ájtatossággal az Oltáriszentséget az utcán által nem viszi, mint a Szűz Mária az Istennek szent Fiát az ő méhében vitte, mint valami éltes monstránciában bézárva. Soha Dávid király az Frigynek Szekrényét oly tisztelettel és örömmel késérte, mint Szent József ezen eleven Frigynek Szekrényét késérte…

Óh ti két földi Szerafimok, mondjátok meg nékünk vigasztalásunkra, mint voltatok az úton, mit szólottatok együtt és hol nyugodtatok meg? Mert Te óh Mária, aki magát az istenséget méhedben hordoztad, semmit kívüle nem szólhattál, te pedig Szent József oly közel lévén az igaz Naphoz, meg kellett tőle gyulladnod.

Méne azért az édes Szűz Mária nagy sietséggel és örömmel Júda városába, kívánván látni az ő rokonát, Erzsébetet… A Szent Szűz Szent Brigittának megjelentetve mondván: midőn Erzsébet egy kútnál velem egyben találkozott volna, egymást megöleltük és megcsókoltuk, a gyermek meg kezdett benne mozdulni és vígan ugrándozni és csudálatosan örvendezni. Én is hasonlóképpen, kiváltképpen való új édességgel bételni és nyelvem Istentől kezde szólani. És a lelkem nagy öröm miatt magát meg nem foghatta. Erzsébet is nagy örömmel bételvén, nagy fennszóval kezde kiáltani: Áldott nagy Te az asszonyi állatok között és áldott a Te méhednek gyümölcse… Honnét vagyon ez nékem, hogy az én Uram anyja hozzám jöjjön? Óh én szegény bűnös honnét érdemlettem, hogy az én Megváltóm anyját nemcsak lássam, hanem látogatásomra jöjjön…

De méltó megfontolni a Szűz Mária énekének édességét, szentségét és méltóságát, kit a Szentlélek sugarlásábul, az Isten jóvoltának és hozzá mutatott isteni, kegyes szeretetiért legnagyobb alázatossággal, ájtatossággal és örömmel éneklett mondván: Magasztalja az én lelkem az Urat és örvendezik az én megszabadító Istenemben, mert megtekintette az ő szolgálójának alázatosságát…

Sokan azt mondják, hogy az egész Szentírásban ehhez hasonló ének nem találtatik és a Miatyánk, Üdvözlet után semmi nagyobb erejű imádság nincsen…

Ott maradott azért három hónapig a Zakariás házánál, hogy az Írás bételjesedjék: a Frigyszekrény Obededom házánál három hónapig volt és megáldotta Isten az ő házát és cselédit a Frigyszekrényért. Mária vala az igaz Frigyszekrény, akiben mennyei manna vala. Az Isten ez eleven Frigyszekrényért nagy áldásokkal megáldotta a Zakariás házát… Szent Bonaventúra azt mondja: Óh micsoda ház, micsoda nyugodalmas hely volt ott, ahol oly anyák oly magzatokkal együtt lakoztak: Mária, Erzsébet, Jézus és János és a hét vén, József és Zakariás sokszámú angyali karokkal. Bizonnyal jobban megdicsőíttetett a Zakariás háza, mintsem Salamon temploma…

*

Szakrális művészetünk emlékeiből, illetőleg patrociniumainkból egyaránt az tűnik ki, hogy Sarlós Boldogasszony a XV. századtól válik hazánkban és népünknél tiszteltté, majd azután a barokk időkben, még inkább a népi jámborság őszi virágzásában, a múlt század folyamán teljesedik ki.

 

Mária és Erzsébet találkozását ábrázoló, legtöbbször szárnyasoltárokhoz tartozó gótikus táblaképek: Almakerék (Malkrog, Malamcrav, 1440), Berethalom (Birthälm, Biertan, 1515), Csíkcsatószeg (1530), Csíkmenaság (1543), Csíksomlyó (1520, a kolozsvári múzeumban), Dovalló (Dovalovo, 1500, 1520), Dubrava (1510), Eperjes (1497), Farkasfalva (Vlková, 1480), Esztergom (Keresztény Múzeum, 1510), Héthárs (Lipiany, 1520), Kassa (1474), Késmárk (1450), Kisszeben (Sabinov, 1510), Liptószentmária (Liptovská Mara, 1450), Liptószentmiklós (Liptovsky Mikuláš, 1470), Lőcse (1476, 1494), Malompatak (Mlynica, 1480), Mosóc (Mošovce, 1480), Nagylomnic (Velká Lomnica, 1495), Nagyőr (Strážky, 1524), Nagyszalók (Velky Slavkov, 1483), Németlipcse (Partizánská Lupča, 1450), Selmecbánya-Tópatak (Studenec, 1506, most Szépművészeti Múzeum: M. S. mester képe, középkori művészetünk kimagasló alkotása), Somogyom (Smig, 1500), Sorostély (Şoroştin, 1500), Szászbogács (Bogeschdorf, Bagaciu, 1518), Székelyzsombor (Jimbor, 1540), Szepeshely (Spišske Pohradie, 1470, 1480, 1499), Szmrecsány (Smrečany, 1480). Egy részük a Mária élete-ciklushoz tartozik.*

Gótikus faszobrait őrizte meg: Alsóbajom (Bonnesdorf, Boian, Mária-oltár, 1410), Bártfa (Mager Veronika Mária-oltára, 1489), Kassa (Sarlós Boldogasszony-oltár, 1470), Kisszeben (Keresztelő Szent János-főoltár, 1510), Szászsebes (Sebişul Sasesc, 1524).*

A Sarlós Boldogasszony-patrociniumot rendjeink közül elsősorban a franciskánusok és pálosok (Sajólád, Tőketerebes)* karolják föl a középkor végén. Később szélesebb körökben is egyetemessé válik.

Esztergom: Vedrőd (Voderady), Balony (Balon), Bátorkeszi (Vojnice), Bikszárd (Buková), Borsós (Hrachoviste), Budapest-Újlak (1742), Hegy (Cierny Brod), Nagycétény (Velki Cetin), Nagylévárd (Velké Léváre, kápolna), Piszke (1900), Pozsony (irgalmasok), Szenice (Senica), Szomor (kápolna), Teplafő (Teplá).

Besztercebánya: Barsszentkereszt (Žiar nad Hronom, 1709), Besztercebánya, Korpona (Karpfen, Krupina, 1726, kápolna).

Nyitra: Berencs (Berenč), Gergőfalva (D'urd'ove), Szaniszlófalva (Staškov), Vágbeszterce (Považká Bystrica).

Rozsnyó: Szomolnok (Schmöllnitz, Smolnik, 1735, hegyi templom), Losonc (Lučenec, 1783), Feled (XVIII. század), Guszona (Husiná, 1833), Lévárt (Strelnica, 1740), Szögliget.

Szepes: Frigyesvágása (Friedmann, Frydnam), Haligóc, Háromrevuca (Revúca), Késmárk, Lőcse (búcsújáró kápolna), Óbabcsa, Podbiel, Thurik, Zár (Ždiar).

Eger: Gyöngyös (1390?, barátok), Sajólád (1730), Jászdózsa (1732, kápolna), Jászladány (1733), Borsodszemere (1766), Kistálya (1767), Egercsehi (1769, ma Olvasós Boldogasszony), Tiszaörs (1783), Sajógalgóc (1785), Demecser (1895), Kutyina (1928, kápolna), Négyszállás (1936).

Kassa: Alsóköcsény (Kučin, középkori), Finta (Fintice, 1755), Óruzsin (Ružin, 1769), SzéIesmező (Velopolie, 1775), Kisida (Mala Ida, 1795), Bodoló (Bodolov), Monok (1814).

Veszprém: Csatka, Farkasgyepű, Gelse (1746), Mernye, Nagykanizsa, Nemesvid, Siófok, Somogyszob, Somogytarnóca, Takácsi, Vinár, Zics.

Győr: Kópháza (1700), Mezőörs (1789), Bodonhely (1789), Szárföld (1869, kápolna), Kálnok (búcsújáró kápolna), Magyarkimle, Kismarton.

Szombathely: Szombathely (Székesegyház, 1791), Badafalva (Marienbild), Kenyeri, Tófej (1771, szőlőhegy, Mihálynak szentelt haraggal), Szarvaskend.

Székesfehérvár: Adony (1723), Etyek (1723), Csór (1747), Pesthidegkút (1752), Előszállás (1786), Lovasberény (1832), Csobánka (1840 körül), Hantos (1863), Mezőfalva, Kisapostag (kápolna), Nagyhantos, Torbágy (kápolna).

Pécs: Mánfa (régi), Máriagyűd (1742), Lakócsa (1742), Kajdacs (1753), Pincehely (1762), Kővágószöllős (1763), Egerág (1774), Mágocs (1805), Hercegszabar (1806), Dunaszekcső (1810), Mecsekfalu (1856), Baranyakisfalud (1858), Palotabozsok (1892, kápolna), Boldogasszonyfa.

Vác: Kecskemét (1713, kápolna), Kiskunfélegyháza (1761), Szolnok (1799, kápolna), Békéssámson (1822).

Kalocsa: Topolya (1764), Kerény (Krnjaja, 1797), Nemesnádudvar (1807), Adorján (Nadrljan, 1858), Palics (1892), Csonoplya (szentkút), Dusnok (mezei kapatna).

Csanád: Kladova (középkor)*, Szabadfalu (Freidorf, kápolna), Temesszlatina (Slatina Timişuli, 1740), Temesújfalu (Neudorf, 1772), Csiklova (Ciclova, 1777), Elek (1796), Garabos (Grabe, 1837), Bégafő (Klekk, 1846), Zsombolya (Hatzfeld, Jimbolia, kápolna), Kevermes (1847).

Nagyvárad: Nagyvárad (kapucinusok, XVIII. század).

Szatmár: Kisdomása (Malá Domaša, 1724), Felsődomonya (Onokovce, 1761), Dombó (Dubovoje, 1775), Nagyszokond (Socond), Szenna.

Erdély: Kőrösbánya (Baia de Cris), Nagyszeben, Csíkkotormány (Cotormani), Csíksomlyó, Gyergyóújfalu (Suseni), Karácsonfalva (Cračiuneşti), Magyarzsákod (Jacul Secuesc), Marosillye (Ilia), Tibód (Tibudeni).

*

Szerencsére több Sarlós-titulus történeti és mondai hagyományairól is vannak följegyzéseink.

A csíkrákosi (Racul) templomban ez a felírás olvasható: HOC OPUS FECIT PETRUS ZABLYA. Építését, helyesebben fölújítását (1574), az odavaló nép így tudja: Zablya Péter hatalmas úr volt, kemény, kegyetlen ember. Mindenki félt tőle, de áldott lelkű felesége miatt mégsem gyűlölték. Az asszony nem egészen a maga jószántából ment nőül Péter úrhoz, hanem hálából, mert a törökök rabságából ő váltotta ki. A menyecskére folyton féltékenykedett. Egyszer egy sarkantyú kerekét találta az asszony szobájában, amely a bátyja csizmájáról esett le. Zablya Péter nem hitt neki, sőt tűzpróbára ítélte a feleségét. Ez abban állott, hogy megtüzesített ekevason kellett a gyanúsítottnak végiglépkednie. Ha nem égette meg, akkor ártatlan volt.

Az asszony hiába rimánkodott, ura nem engedett. A Sarlós Boldogasszony képe előtt imádkozott erőért, mialatt Péter az ablakon át az érésben lévő búzát nézte. Hallod-e – szólt a feleségéhez – ha igazán ártatlan vagy, akkor Isten megsegít: arasd le magadban a termést, különben a tűzpróbát nem kerülheted el. Az asszony keservesen sírni kezdett, majd pedig elaludt.

Péter látta ám, hogy száz meg száz csillagba kapaszkodva, angyalok ereszkedtek a búzába. Előttük egy királynői alak haladt. Feje körül glória, kezében sarló. Gyorsan learattak. Péter belátta, hogy gyanakvásáért vezekelnie kell. Búcsút járt, magába tért. Hazaérkezve felesége fölébredt. Hálából azután megépítette a rákosi templomot.

A helyi hagyomány azt is tudja, hogy rabló katonák a templomot meg akarták semmisíteni. Tűzre vetették a kereszteket, de ezeknek áttüzesedett szögei kiugrottak és kiégették a martalócok szemét.*

A templom titulusa egyébként Kisasszony. A Sarlós Boldogasszony ünnepéhez, illetőleg alakjához kapcsolódó mondát nyilván egy Napbaöltözött Asszony-ábrázolás holdsarlója ihlette.

Jászdózsa kápolnájáról az a mondai hagyomány, hogy egy lány látta, amint a Szűzanya bal karján a Kis Jézussal, jobb kezében pedig sarlóval aratott*. A látomás helyén épült a kápolna.

Temesszlatina (Slatina Timişului) temploma a Bánátban vadászó Ferenc és Károly lotharingiai hercegeknek a törökök, illetőleg a rablók kezéből való kiszabadulásának emlékezetére, III. Károly özvegyének, Erzsébet császárnénak fogadalmából és Mária Teréziának áldozatkészségéből épült. Felírás szerint:

 

QVOD FRANCISCVS POST CAESAR ET CAROLVS

FRATRES LOTHARI VENANDO ERRANTES

HIC TVRCAS EVASERVNT:

LARGITATE VIDVAE AC AFFINIS MARIAE

THERESIAE RESTRVCTA.

 

A kecskeméti Sarlós Boldogasszony-kápolnát Darányi György, helybeli református polgár fogadalomból emelte (1713), amelyet akkor tett a Szűzanyának, amikor egy megvadult bika üldözte és halálos veszedelemben forgott.

A méltatlan ünneplés hagyományvilágához tartozik Jászladány Sarlós Boldogasszony-patrociniumának sorsa. Amikor a nap megszűnt ajánlott ünnep lenni, az akkori bíró, Cs. József azzal a kérelemmel fordult az egri érsekhez, hogy az aratási munkára való tekintettel a búcsút ne napján, hanem a rákövetkező vasárnap tartsák meg. Az engedélyt meg is kapta. Nem sokkal később azonban Cs. József megzavarodott, a családot is sok csapás érte. A nép között az a hit támadt, hogy ezeknek a megpróbáltatásoknak oka az, hogy a család őse a búcsút eltétette eredeti napjáról, és nem ülik meg azzal a fénnyel, mint valamikor tették. Ez a vélekedés olyan hatással volt a család még élő tagjaira, hogy kérelmükre az érsek visszahelyezte a búcsúnapot régi helyére.

A bánáti Ürményháza (Jermenovci) magyar falu határában 1888 nyarán hatalmas jégverés pusztított. Ezért a nép Sarlós Boldogasszony napját fogadalmi ünnepnek nyilvánította. Megfogadták azt is, hogy abban az esztendőben nem lesz tánc a faluban és engesztelésből csak a templomba járnak. A lányok és legények azonban nem bírván magukkal, túl akartak járni az öregek eszén, és ki a pusztába készültek mulatni, táncot járni. A bíró csendőrökkel oszlatta szét őket, hogy a fogadalom méltóságán ne essék csorba.

*

A különleges Sarlós Boldogasszony-elnevezés utal az ünnepnek, az aratással, termékenységgel való szimbolikus-szakrális párhuzamára:

Az isteni Szűzanya indul hosszú útra,
Szent Erzsébet rokonának látogatására.
Siet drága terhével, isteni gyümölcsével,
Amerre megy, ahova lép, áldás derül fel,
Mert az égi jó Atya áldását osztogatja:
Gazdag termés, istenáldás virul nyomába.

Hetény János* az ünnephez fűződő néphagyományt a következő elemekre bontja: virágszentelés, szegénygondozás, anyaság, aratás. A felosztást mi is követjük. Hetény több adalékát átvesszük, de ki is egészítjük.

Virágok nyíllanak Mária útján,
Szivárvány ragyog a kék egek alján.
Szíve alatt nyugszik az ég kincse,
A mennyből szállt megtestesült Ige.
 
Fényes angyalsereg megyen utána,
Előtte meghajlik a cédrus ága,
Istenáldás van azon a helyen,
Ahol a Szent Szűz keresztül megyen.

Vagy amint Telek József mondja: a hegyes tartományokra utazó tisztaságos Szüzet hegyek, völgyek, mezők, erdők, virágok, zöldségek, angyalok, emberek és minden alkotmányok magok módjuk szerént vígaduzva tisztelték.

Mintha M. S. mester képén is az Énekek Énekének a nap szentleckéjére rendelt igéi (2, 8 – 13) elevenednének meg: Íme ő jön szökellve a hegyeken, átszökellve a halmokat... mert már a tél elmúlt, a záporeső elállott és eltávozott. Virágok nyílnak földünkön. Eljött a szőlőmetszés ideje, gerlice szava hallatszott földünkön. A fügefa megtermette első gyümölcsét, a virágzó szőlők kiárasztják illatjukat…

 

Az ország északi részein ezen a napon felvirágoznak egy széket és a ház elé teszik. Ha erre jönne a nehézkes Mária, legyen hal megpihennie.

Gölnicbánya (Gelnica) népe ilyenkor szokott a lőcsei Máriahegyre búcsút járni. Előtte böjtölnek, az utat pedig mezítláb teszik meg, mert Mária is így ment Erzsébet látogatására. Mintegy 50 km-es hegyi út után érnek céljukhoz. A gazda különös kegynek veszi, ha a búcsúsok az ő rétjén, földjén haladnak keresztül, mert így bővebb termésre számíthat.*

Sarlós napján Szeged és a környék faluinak, tanyáinak templomában máig fodormentát (Mentha crispa) szoktak szenteltetni. Szatymazon, Tápén, állítólag még Nagykörűn az asszonyok sarlóval metszik le tövéről, és úgy viszik a templomba. Olykar búzát is visznek vele együtt szenteltetni. Tápén a betegnek teát főznek belőle, amelyet nem cukorral, hanem mézzel szoktak édesíteni. Köhögésről is foganatosnak tartják. Mária nagy útjára emlékeztetve a tápaiak fájós lábat szoktak vele párolni, a sövényháziak pedig borogatni. Halott másvilági útjának megkönnyítésére koporsójába is szokták tenni a Nagyboldogasszony napján szentelt comborkával együtt.

A jószágtartó gazdák Algyőn az ünnep hajnalán napkölte előtt sarlóval szokták levágni a fodormentát. Megszárítják, majd szükség esetén a beteg jószágot ezzel az előzőleg vízbe mártott mentával kínálták meg.

Egyébként e napon az egykori Dömötör-templom előtti Rozália-kápolnában az egész város és környék jámbor népének jelenlétében, nagymise alatt történt a fodormentaszentölés. Ez a szentelmény tudtunkra egyedül áll a katolikus liturgiában, így egyelőre helybéli szertartási fejleménynek kell tekintenünk, amely még a pestisjárványok ellen való szakrális-mágikus bajelhárításban gyökerezik. Nyilván nem véletlen, hogy a szentelés is éppen Rozália kápolnájában ment végbe.

A Somodi (Drienovec) hívek is e napon tüzet szenteltetnek a templomban: kakukkfüvet, tisztesfüvet, fodormentát. Ezt teszik a beteg párnája alá, a halott koporsójába, továbbá az ellő tehén szénájába.*

Mint láttuk, a piszkei templomot Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelték. A búcsút tréfásan fokhagymás búcsú néven emlegetik; mert a környékbeliek állványokra függesztve fokhagymakoszorút árulnak és a hívek téli szükségletüket itt és most szerzik be. Lehetséges, hogy helyi paraliturgikus szentelmény nyomaival van dolgunk.*

*

Sarlós Boldogasszony a szegények és szükségben szenvedők gondviselője, a betegségben és fogságban sínylődők pártfogója, a halottak oltalma.

Hetény János mutat rá, hogy egyik hazai misekönyvünk Sarlós Boldogasszony ünnepére voltaképpen a keresztjáró napok leckéjét és evangéliumát rendeli. A meghosszabbított leckében Jakab apostol még így tanít: testvéreim, ha valaki közületek eltéved az igazságtól és valaki megtéríti őt, tudja meg, hogy aki a bűnöst visszatéríti helytelen útjáról, megmenti a lelkét a haláltól és betakarja bűneinek sokaságát.

Az Apor-kódex liturgikus előírásai, éspedig a három jeles szolgáltatás között* olvassuk, hogy a premontrei rend halottjainak egyik ünnepén, Sarlós Boldogasszony nyolcadában az mise elvégezvén, az eledelek idején egy szegénynek annyi prevenda (praebenda) adatik, mint egy atyafiúnak. A néphagyományban sokfelé máig ismeretes az etetés, vagyis a szegények többszöri megvendégelése a halott üdvösségére, ami nyilvánvalóan összefügg e kolostori, de általában a középkori gyakorlattal is.

A hazai liturgikus előzményekből, de egykorú német párhuzamból is érthető, hogy a Sopron városában hajdan virágzó nyomorultak, száműzöttek céhe (fraternitas exulorum, Ellendzech) a Szent Mihály-templomban lévő oltárát Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelte.* A céh feladata az volt, hogy segítsen a börtönben sínylődőkön, továbbá a halálos ítélettel sújtottakon. Elsősorban lelki vigasztalásra gondoltak. Ezt papjuk által látták el. Nyilván ők temették el a kivégzetteket is. Igyekeztek a szegényeken, koldusokon, nyomorékokon, özvegyeken is segíteni.

*

Sarlós Boldogasszony áldott állapotában a várandós édesanyák oltalma. Ez magyarázza a templomi ábrázolásokat is. Középkori misekönyveink az ünnep vigíliáján emlékeznek meg Mária anyaságáról. Nyilvánvaló, hogy ezt a misét nehézkes anyák oltalmára más napokon is elvégezhették.

 

Egy keltezetlen ponyvatörténet elmondja,* hogy Komáromban az idén Vörös András nevezetű gazda feleségével Sarlós Boldogasszony napján kiment aratni. Egyszercsak Mária jelent meg fényes angyali sereg kíséretében előttük. Ijedtükben térdre estek. A Szűzanya szólt Vörösnének, hogy a még lábon álló gabonában találni fog egy szegény asszonyt, aki éppen most szült egy kis leányt. Vegye őket gondozásába, Fia majd meg fog érte fizetni. Ezután Mária és az angyalok eltűntek.

Vörösné pár lépésre csakugyan meg is találta a szegény anyát és magzatát. Ha a Szűzanya idejében meg nem jelenik, András gazda kaszája bizonyára halálra sebezte volna őket. Vörösék hazavitték és gondos ápolással meg is mentették mindkettőjüket.

Kiderült, hogy az asszony ura három hónappal azelőtt meghalt. Ami kevéskéjük volt, fölélte: dolgozni már nem tudott, kéregetni szégyellt. Elhatározta, hogy egyik távoli rokonához megy, és ott kerül majd a Boldogasszony ágyába, vagyis gyerekágyba. Útközben azonban a búzában lebetegedett, miközben a Szűzanya oltalmába ajánlotta magát. Utána elvesztette eszméletét.

Nem kétséges, hogy e csodatörténet még az ünnep teljesebb hiedelemvilágának maradványa. A gyermekáldás, továbbá az aratás nagy ajándékai megérdemlik a könyörgést és hálaadást, amely országszerte a Sarlós Boldogasszony-napi zarándoklatokban is kifejezésre jut. Erről azonban bővebben a hazai búcsújárásról készülő munkánkban szeretnénk megemlékezni.

*

A köztudat az aratás kezdetét leginkább Péter és Pál ünnepéhez kapcsolja. Ez azonban inkább kalendáriumi jelentőségű. A hozzáfűződő kultikus hagyományok, archaikus hiedelmek miatt igazában Sarlós Boldogasszony napját kell az aratás ünnepélyes népi előjátékának tekintenünk.

Az ünnep jellegzetes magyar neve nem függ össze az eredeti egyházi elnevezéssel: Máriának Erzsébettel való látogatásával (visitatio). Inkább a búza beérése, az aratás kezdete kapcsolódik népünknél ehhez az asszonyi, vegetációs jellegű ünnephez.

Kálmány Lajosnak a szegedi tájon gyűjtött adatai szerint magán az ünnepen valami keveset arasson az asszony is sarlóval, szedjen kalászt, hogy – mint mondják – a jószág ne pusztuljon. Ekkor került a szobába a búzaborona néven emlegetett, művészien összefont kalászcsomó is. Ott maradt egész éven át.

Tápiógyörgyén e napon háromszor beledobták a kaszákat az aratandó búzába, hogy a munka jól haladjon.

Szil rábaközi faluban Sarlós Boldogasszony ünnepe volt az aratás kezdete. Misét hallgattak, mialatt a szerszámokat a templom falához támasztották. Utána a búzában mindenki vágott egy rendet, majd hazatértek. Csak másnap fogtak igazában a munkához.* Zsidány horvát aratóit és szerszámaikat a munka kezdete elölt a plébános megáldotta.* Pusztaföldvárott ez kint a búzaföldön történt.

Ünnep sokácainknál is. Hercegszántón hallottuk, hogy valaki vakmerőségében ezen a napon is aratni akart. Sarlóját azonban a búza helyett forgószélbe vágta. A szél a sarlót megfordította és megsebezte az ünneprontót.

*

Angyalsereg szálldos Libanon hegyére,
Istenáldás szállott a földi emberre.
Itt van az aratás, jön az égi áldás,
Szálljon fel szívünkből buzgó hálaadás.
 
Áldd meg fáradságát a földi embernek,
Áldd meg a hegyeket és a szántóföldeket
Szűzek szép virága, Hebronnak csillaga,
Látogass áldással egek Királynéja.

Sarlós Boldogasszony, az aratás édesanyja és királynéja gondoskodik a szegényekről is. Hetény János idézi egy XIV. századbeli hazai misekönyvből az ünnepnek akkor előírt leckerészletét: Sokat tehet az igazak állhatatos könyörgése. Illés hozzánk hasonló ember volt, szenvedésnek alávetve. És imádkozva imádkozott, hogy ne essék eső a földre, és nem esett három évig és hat hónapig. És ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld megadta termését (Jakab 5,16 – 20). A hozzátartozó evangélium (Lukács 11,5 – 13) meg az állhatatosan esdeklő barátról szól, aki éjszakának idején könyörög kenyérért. Meg is kapja. Tehát kérjetek és adni fognak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak. Mindaz, aki kér, kap. Aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtó nyílik. Ha pedig valakitől közületek kenyeret kér, fia talán követ ad neki?

Telek József szerint* Sarlós Boldogasszony maga az irgalmas Ruth: könyörületes a nyomorult szegényekhez és az ügyefogyott szűkölködőkhöz. Ő maga is munkálkodik, arat ezen a napon:

Sarlós Boldogasszony napját Isten elhozta,
A szegény és a gazdag nagy örömmel várja.
Itt van már az aratás, jön az isteni áldás.
Szálljon fel hozzád Mária buzgó hálaadás.
 
Mária is munkálkodik Paradicsomban,
Angyalokkal és szentekkel a mennyországban.
Szép arany kalászokat, aratja a rózsákat,
Szent Fia csűrébe gyűjti az igazakat.
 
Minket is vár Szűz Mária, hogy learasson,
Szent Fiának, Úr Jézusnak hogy bemutasson.
Te is arany halász vagy, de bűnökkel rakva vagy,
Folyamodjál Máriához, akkor el nem hagy…
 
Óh Mária, Örzsébettel jöjj segítségül,
Nyerjetek nekünk kegyelmet az Úristentül:
Bűneink megbocsássa, szálljon reánk áldása,
Amint szállott Örzsébet és Zakariásra.

 

Régi gyakorlat és hagyomány szerint még a XVIII. században is az asszony sarlójával aratott, a férfi pedig nyomában járva, kötözött. Jellemző, hogy a református Kalotaszegen a férfiak fejfájára ekevasat, az asszonyokéra pedig orsót, vagy sarlót festettek.* Régi hazánkban talán itt élt legtovább az asszonynép sarlóval való aratása. Helyesen mondja Hetény János, hogy a nép szimbolikus szemléletében a Szűzanya arat, és Fiára hagyja, hogy gyűjtsön és a búzát a konkolytól elválassza.

 

Ezt a gondolatot fejtegeti* Telek József is: Minek utána a szorgalmatos aratók a tövisses füveket és keserő vad konkolokat az aratásból kisarlózzák, abban is törekednek, hogy a tiszta gabona- s búzafejeket alkalmatos időben learatván, tsomónként az Úr tsűrében összvegyűjtsék… Majd hasonlóképpen arat a názáreti szentséges Szűz a nagy Istennek aratásában, a földön vitézkedő Anyaszentegyházban… Az eretnekséget kisarlózza… (hogy) legalkalmatosabb időben az üdvösségre érendő lelkeket esedező szavainak foganatos sarlójával a mindenható Istennek áldott tsűrébe, a soha véget nem érő boldogságba béarathassa és bégyűjthesse…

*

Az aratás a parasztember életében és munkájában nagy esemény, amelyre még napjainkban, a gépesített munkatechnika korszakában is bizonyos áhítattal és komolysággal készül. Az élet, vagyis a mindennapi kenyér régi parasztok szemében Isten ajándéka, valamiképpen Krisztus teste (Oltáriszentség), illetőleg jelképe (úrvacsora). A Miatyánkban is ezért könyörögnek a hívek.

Az aratásra induló újkígyósi lány valamikor búzakalászból rögtönzött koszorút viselt a fején.

Göcsejben mielőtt az aratók munkába fogtak volna, térdepelve imádkoztak. Két gabonaszálat a derekukra kötöttek és ez mindaddig ottmaradt, amíg magától le nem esett. Aratás közben, ha a gazda, vagy akárki idegen meglátogatta az aratókat, az ország több vidékén a marokverő lányok szalmakötéllel körülvezették és csak némi jutalom ellenében eresztették szabadon. Felgyőn a lány az idegent hirtelen átölelte és a kötéllel leszorította a karjait, miközben ezt mondta: Isten éltesse sokáig! A szokás nyilván szorongás maradványa: az idegent megkötik, hátha rontó szándékkal közeledik a szertartásnak érzett aratás munkásaihoz.

A kálvinista Ormánságban,* Csökölyben minden férfi tiszta fehér ingben, gatyában fogott az aratás, cséplés munkájához.

 

Az Alföldön az idősebbje valamikor szent énekeket énekelt munka közben. Mint mondottuk, a néphit bizonyos párhuzamosságot érzett az evangéliumi élő kenyér, Krisztus és a mindennapi kenyér között. Hasonlatosnak látta a maga aratását az Utolsó Ítélethez, amikor az Úr a lelkeket mennyei csűrjébe takarítja, amikor az evangéliumi magvető példázata valóra válik: a konkolyt elválasztják a búzától, a kárhozottakat az igazaktól. Ezért énekelték régebben a tápaiak aratás kezdetén:

Eljött az aratásnak nagy napja,
Emlékeztet ítélet napjára.
Mink vagyunk az Isten gabonája,
Eljön Jézus maga aratásra…
 
Amikor az ércharang megkondul,
Király, szegény, gazdaghoz, dúshoz szól.
Szólít bennünket szent áldozatra,
Az Úristen fényes országába…
 
Jó búza közt terem sok konkoly is,
Megtérők között kárhozott lélek is,
A megtérő lélek a búzaszem,
A kárhozott lélek a konkolyszem.
 
Az ítélet utolsó napjára,
Eljön Jézus maga az aratásra.
Levágatja mind a gabonáját,
Elválasztja konkolyt és a búzát.
 
Úr Jézus elküldi angyalait,
Egybegyűjti hű imádó népit.
A jobb felén angyali seregben,
Örvendeznek dicsőült szentekkel…
 
Az Úr Jézus megrostál bennünket,
Rostába teszi a mi lelkünket.
Kit a rosta kihullajt a földre,
Nem juthat az mennyei örömbe…
 
Lélek gabonájának gazdája,
Az Úristen igazság bírája,
Jó és gonoszoknak ítélője,
Megtérő lelkek üdvözítője…

 

Az éneknek a magyar verselő hagyományban múltja van. Az ítéletről, a konkolyos búza példázatjának magyarázatából című versezetével* Bornemisza Péter nyitja meg a sort.

A tápaiak ezt is énekelték:

 

Itt az aratás,
Gyün az égi áldás,
Amelyért légyön néki
Ezör hálaadás.

Pénteken nem jó belefogni az aratásba, ezért csütörtökön egy pár kaszavágást végeznek a táblában.

Nemessándorháza aratói a munkát mindig a föld keleti sarkában kezdték. Az első két kévét azonnal keresztbe fordították, majd pedig a legelső kepébe rakták.

A munka megkezdésénél legalább a fohászkodás, kalapmegemelés ma is általános. Nagybörzsöny német aratói letérdelve elmondották a Miatyánkot, csak azután fogtak munkához. Öreg szegedi, tápai parasztemberek még századunk első évtizedeiben is déli harangszóra levett kalappal, kévére ülve elimádkozták az Úrangyalát. A végén nemcsak magukra, hanem az egész búzaföldre keresztet vetettek. A bukovinai Andrásfalva emberei a harabkálás néven emlegetett aratáshoz e szavakkal fogtak hozzá: add meg Uram a mindennapi kenyerét mindenkinek!

Ha aratáskor az első keresztet a mezőn meglátják, a bátyaiak keresztet vetnek, a férfiak kalapot emelnek. Régebben le is térdepeltek. Ezt szokták mondogatni: Jézus segíts, itt az újkenyér.*

Sokfelé emlékeznek rá, hogy régebben akadtak férfiak, akik az aratás idejére tartózkodtak a házasélettől.

Sajátos hagyomány élt a XVIII. században Tárnok faluban: minden jobbágy aratás alatt egy manipulus, vagyis köteg gabonát adott a templomnak az égiháború elharangozásáért.* Az ormánsági Hirics faluban, amikor villámlik, az aratók keresztbe rakják lábukat, hogy ne legyen bajuk.*

Az aratás technikájáról, munkaszervezetéről, gazdasági vonatkozásairól, a hozzájuk tartozó mondanivaló bősége miatt nem szólhatunk. Szándékunkhoz híven ragaszkodnunk kell a szakrális-kultikus hagyományok előadásához, amelyek leginkább a munka végét, koronáját: az aratókoszorú készítését és felajánlását ünnepelték még századunk elején is.

*

A hajdani bencés apátságáról, középkori eucharisztikus szentvér-kultuszáról híres Báta faluban, amelynek magyar népe átvészelte a hódoltságot, az aratókoszorúnak szentgyörgy, szentgyörgyvitéz, röviden vitéz volt a neve. Az uraságnak, gazdának való átadása közben – Rónai Béla följegyzése szerint – ezt énekelték:

Készül, készül a szép Szent György vitéz,
Gyere haza szép Szent György!
Most vöszi rá fehér gyolcs gatyáját,
Gyere haza szép Szent György!
Most vöszi föl vitézi dolmányát,
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Bálint Sándor Ünnepi KalendáriumPéter – Pál

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Jún
29
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Péter – Pál

Péter – Pál, Buják palóc népének ajkán Pál-Péter, az apostolfejedelem és a népek apostola közös ünnepe. Vigíliája és nyolcada is volt, de az új liturgia eltörölte. Régi tiszteletre méltó, de nem igazolható hagyomány szerint ezen a napon szenvedtek vértanúhalált (†67)*.

Péter-Pál napja ősi nagy ünnep. A hivő nép megtiszteli és illendően számon tartja, nincsenek azonban olyan liturgikus sajátosságai, amelyek szakrális jellegű népszokásokat ihlettek volna. Hagyományviláguk így szegényes és másodlagos.

Áttekintve templomdedikációinkat – miután az ünnep elsősorban mégis Péteré – joggal soroljuk ide az egyszerű Péter-patrociniumokat is.

Legrégibbnek a pécsi székesegyház és egyházmegye patrociniuma látszik (1009), amelyet egyes kutatók a salzburgi Szent Péter-apátság térítő tevékenységével is kapcsolatba hoznak. Mindjárt nyomon követi az óbudai Péter és Pál-prépostság, Szent István alapítása. Bencés apátságaink közül Kács (XII. század) Abasár (1042?), Csatár (1138), Tapolca (1214, Miskolc mellett), Szentpéter (1225, Pécs közelében), Szerencs (1247), Mágocs (1251), Tata (1263) őt, illetőleg őket tisztelte védőszentül.

 

Az ünnep felkutatott hazai titulusai leginkább a barokk időkben keletkeztek, és föltétlenül összefüggnek a tridenti zsinat szándékaival, az egyházi hierarchia, főleg a pápai méltóság föltétlen tiszteletével.

Esztergom: Óbuda (1012), Esztergom (Belváros, 1683), Pest (1700 után, később elenyészett)*, Bogdány, Budajenő, Csehi, Detrekőszentpéter (Plavecky Peter), Dunaszentpál, Egeg (Hokovce, 1489)*, Pozsonyeperjes (Jahodna), Farnad (Farná), Egyházgelle (Holice), Hodrusbánya (Banska Hodruša), Illésháza (Eliašovec), Komját (Komjatice), Nagykálna (Kálna nad Hronom), Nagyemőke (Velké Janikovce), Pozsonybeszterce (Záhorská Bystrica), Pozsonynádas (Trstin, 1812), Terbegec (Trebušovec, 1425)*

Besztercebánya: Óhegy (Staré Hory), Szentpéter (Turčiansky Peter), Zsarnóca (Žarnovica, 1773).

Nyitra: Nyitra (franciskánusok), Nagysándori (Velké Ostratice), Pruszka (Pruské), Zsolna (Žilina), Felsővesztény (Horné Vestenice), Kisappony (Malé Oponice), Merény (Merikova), Vágkohány (Kochanovce).

Rozsnyó: Velkenye (Vlkyna, 1344)* Rimakokova (Kokava nad Rimavicour, 1820), Fülekpilis (Piliš, 1830), Debrőd (Debrač, 1834), Jolsva (Jelšava, 1838).

Szepes: Ágostháza (Velbachy), Óleszna (Lesné), Szepesmátyásfalva (Matiašovce), Szepesszentpál (Pavlan).

Eger: Abasár (XIII. század), Nagybúcsú (1321), Petri (1332)*, Kisvárda (középkor), Kál (1761), Kisköre (1777), Nagykálló (1780), Túrkeve (1783), Tard (1815), Váraszó (1849), Sajónémeti (1861), Kótaj (1910), Püspökladány (1923).

Kassa: Lazony (Ložin, 1726), Ósva (Olšoviany, 1748), Felsőkörtvélyes (Vyšny Hrušov, 1757), Barancs (1764), Rubó (Hrubov, 1764), Kavocsán (Kavečany, 1783), Hernádpetri (1795), Detek (1800), Alsólánc (Nižny Lánc, 1842), Ránk (Rankovce, 1859), Taktaharkány (1926), Visnyó (Víšnov, 1934), Nagygéres (Velky Horeš, 1936), Bárca, Szina (Sena).

Szatmár: Királyháza (1778), Mérk (1813), Körösmező (Jasina, 1814), Fehérgyarmat (1816), Aknasugatag (Ocna Şugatag, 1836), Szobránc (kápolna).

Veszprém: Somogyvár (1210, kápolna), Törek (1211), Nagypécsel (1244), Ollár (1292)*, Tüskeszentpéter (1301), Lesence (1301), Feldörgicse (másként Szentpéterdörgicse, 1312), Pusztaszentpéter (1316), Tab (1320), Kehida (1322), Keszi (1346), Becse (1360), Szentpéterfölde (1389), Vinár (1393), Igrici (1428), Balatonfőkajár (1426)*, Fok (Siófok, 1488). Berénhida (1522). Ma virágzanak: Balatonrendes, Borzavár, Doba, Háromfa, Kapospula; Látóhegy, Lesencetomaj, Mezőkomárom, Nemesbükk, Szápár, Szentpéterúr, Szenyér, Szepetk, Tüskeszentpéter, Vindornyaszöllős, Ugod, Zalagalsa.

Székesfehérvár: Székesfehérvár (XIII. század), Budafok (1762, kápolna).

Győr: Sopronhorpács (XIII. század), Zurány (Zurndorf, középkor), Sajtoskál (1718), Császár (1771), Mosonszentpéter (1772), Alsórámóc (Unter-Rabnitz), Harka, Kertes (Baumgarten), Lépésfalva (Loipersbach), Völgyfa (Zillingthal), Gönyű.

Szombathely: Egyházasfüzes (Kirch-Fidisch), Kemenesszentpéter, Őriszentpéter, Páka, Pásztorháza (Stinac), Pinkafő (Pinkafeld), Szenpéterfa (Prostrum).

Pécs: Pécs (székesegyház, XI, század), Bogdása (1242, 1749), Izsép (1722), Helesfa (1722), Tengöd (1767), Mőcsény (1776), Pálfa (1789).

Vác: Palotás (1743), Vácbottyán (1764), Nógrádbercel (középkor, 1467), Kiskunhalas (1770), Farmos (1786), Pálmonostora (középkor, 1880).

Kalocsa: Monostorszeg (1752), Baja (1765), Bajmok (1817).

Csanád: Nagylak (Nadlac), Németszentpéter (Sanpetrul german), Torontáloroszi (Rusko Selo), Kengyeltó (Rafnic). Elenyészett: Nagyszöllős (Pécska mellett), Kemecse, Kisszentpéter, Nagyszentpéter.

Nagyvárad: Szentpéterszeg (XII. század), Kőrmösd (1235), Diószeg (1338), Mikepércs (1347), Bihar (1438), Károly (1326)*.

Erdély: Alvinc (Vinţul de Jos), Kisbács (Baciu), Brassó, Csíkmadaras (Madaras Ciuc), Csíkpálfalva (Pauleni Ciuc), Csíksomlyó (Várdotfalva, Şumuleu), Ehed (Ihod), Erzsébetváros (Dumbraveni), Gyergyócsomafalva (Ciumani), Kápolnásoláhfalu (Capalniţa), Kerelőszentpál (Sinpaul), Kolozsvár, Magyarigen (Ighiu), Székelyudvarhely (barátok), Teke (Tekendorf, Teaca).

Péter tisztességét, részben hajdani patrociniumát hirdetik a nevét viselő helységek is: Barcaszentpéter (Sinpetru), Bábaszentpéter (1422, Bács, elenyészett)*, Burszentpéter (Bursky Peter), Detrekőszentpéter (Plavecky Sväty Peter), Füzesszentpéter (Sinpetrul Almaşului), Gyódszentpéter (1464, elenyészett)*, Hegyhátszentpéter, Homoródszentpéter (Horrorod–Sinpetrul), Ikerszentpéter (1351, Valkó)*, Kajászószentpéter, Kemenesszentpéter, Kisszentpéter (Sinpetrul Mic), Komáromszentpéter (Dolny Peter), Mosonszentpéter, Nagyszentpéter (Sinpetrul), Németszentpéter (Sanpetru german), Nógrádszentpéter (Potor), Őriszentpéter, Papiszentpéter (1400, elenyészett)*, Patalaszentpéter (elenyészett)*, Pogányszentpéter, Pusztaszentpéter, Sajószentpéter, Tarcaszentpéter (Petrovany), Túrócszentpéter (Turčiansky Peter), Tüskeszentpéter, Újszentpéter (Sinpetrul), Uzdiszentpéter (Sinpetrul de Cimpie), Vágszentpéter (Hlohovec), Szentpéter (Csongrád). Összetételben: Szentpéterfa, Szentpéterfalva (Hunyad, Szilágy), Szentpéterfölde, Szentpéterhalásztelep, Szentpéterpuszta (Baranya, Pozsony, Somogy), Szentpéterszeg, Szentpéterszőlőhegy, Szentpéterúr, Szentpéteralapja (1361, elenyészett)*, Szentpéterdörgicse (1516).*

Péter, illetőleg Pál freskóit őrzi: Almakerék (Malmkrog, Malamcrav, XIV. század), Bántornya (Turnisce: csodálatos halászat, Péter lefejeztetése, XIV. század), Etrefalva (Turicky, XV. század), Feketeardó (Corny Arduy, Jézus és az apostolok a genezáreti tavon, XV. század), Hidegség (XI. század), Homoródszertmárton (Martinus: Péter Beliál nyakára tiporván megnyitja a lelkek serege előtt a mennyország kapuját. XIV. század), A templomot a századforduló táján lebontották. Magyarremete (Remetea, XIV. század), Marosszentanna (Sfintana de Mureş, XIV. század).*

Táblaképek: Berethalom (Birthälm, Biertan, 1515), Csegöld (Keresztény Múzeum, 1494), Cserény (Čerin, 1483), Csíksomlyó (1510), Felsőerdőfalva (Stará Lesná, 1490), Hervartó (Hervartov, 1460), Jánosrét (Lncky pri Kremnici, 1476), Késmárk (1470), Kisszeben (Sabinov, 1520), Liptószentkereszt (Sväty Križ, 1510), Liptószentmiklós (Mikulaš, 1520), Ludrófalva (Ludrová, 1510), Pónik (Poniky, 1512), Szászbogács (Bagaciu, 1518), Szepeshely (Spišska Pohradie, 1470), Túrócbéla (Belá, 1520), Zsidve (Jidveu, 1508).*

A lőcsei Jakab-templom Péter és Pál-oltára a két apostol életét képciklusban örökíti meg: 1. Pál a damaszkuszi útra készül, 2. Barnabás látogatása Pálnál, 3. Pál megtérése, 4. Pál beszéde a templomban, 5. Péter beszéde, 6. Péter és Pál a torony előtt, 7. Péter és Pál Nero előtt, 8. Pál lefejezése, 9. Pál látogatása Péternél, 10. Pál egy öregember ágyánál, 11. Péter elhívatása apostolnak, 12. Péter vértanúsága.*

Gótikus faszobrok: Bakabánya (Pukanz, Pukanec, 1484), Bártfa (1489), Krig (Vojnany, 1300), Lőcse (oltár, 1490), Tapolybeszterce (Bystré nad Toplou, 1510), Túrócszentpéter (Sväty Peter, 1500).*

 

Péter és Pál ikonográfiai hagyományai új hangsúlyozást nyernek a tridenti zsinat rendelkezésével, amely az igehirdetést, tanítást különösen lelkére köti a papságnak. Szentjeink szoboralakban odakerülnek a templomok homlokzatára, elejére (óbudai, tolnai templom, egri székesegyház), főoltárokra, még akkor is, ha nem ők a patrónusok.

Császár falu Péter és Pál tiszteletére szentelt barokk templomának freskóit idősebb Dorffmeister István festette (1776). A szentélykupolán a Szentháromság és az égbe fölvett Mária. A középső kupolaképen Krisztus átadja a mennyország kulcsait Péternek. A harmadik kupolafreskón Pál a pogányoknak prédikál. A főoltárkép Péter és Pál búcsúját ábrázolja. A hajóalakú szószék az emberek halászára, Péterre, továbbá az Egyházra emlékeztet.* Hasonló Somlóvásárhely barokk szószéke is, amely a győri franciskánusok vármegyeházzá alakított templomából került ide. Hajóalakú Nezsider (Neusiedl am See) szószéke is. A csodálatos halfogás tűnik föl Szák, Magyarkeresztúr, Piliscsaba barokk szószékén. Ez utóbbin még az emmausi jelenet is látható. Az Egyház hajóját ábrázolja Szécsisziget szószékének rokokó domborműve is.*

Búcsúszentlászló szószékén Tóbiás és Péter domborművei: angyal vezeti őket. Ott látjuk még Magdolnát a kenettel, Keresztelő János fejét, Katalint.

Kemenesszentpéter főoltárképe Pétert törődött bűnbánóként ábrázolja. A szentély falfestményei: Péter a tengeren jár, a csodálatos halfogás, megtagadja Jézust. Valamennyi idősebb Dorffmeister István alkotása (1779)*.

A váci Gombáspatak hídjának barokk szobrai között Forgách Pál megyéspüspök felajánlásaként egymás mellett ott áll Péter és Pál alakja is. Kronosztichonos felírása: APOSTOLORUM PRINCIPES DOCTORES NOSTRI ITER COELI DOCETE PORTAMQUE APERITE (1758, kétszer): apostolfejedelmek, tanácsadóink tanítsátok az égi utat és a mennyország kapuját nyissátok meg.*

Szent Péter halászember volt. Érthető tehát, hogy a halászok patrónusuk gyanánt tisztelik, vagy inkább már csak annak emlegetik. Kultuszáról csak a céhes időkben beszélhetünk. A keszthelyi halász céh artikulusai (1713) között olvassuk:

 

Ezen gyülekezetnek mesteri minden Szent András, úgyszintén Szent Péter és Szent Pál napján tartozzunk a Szent Márton templomában énekes misét szolgáltatni az anyaszentegyháznak  gyarapulásáért, és a keresztény fejedelmeknek megegyesüléséért, és az szent békességnek végig megtartásáért. Az papnak pedig, az ki az szentmisét mondja, tartozunk annuatim (= évenként) ötven pénzzel, az mesternek (= kántornak) pedig huszonöt pénzzel. Minden halászmester pedig tartozik hiti kötelessége alatt a szentmisét mindvégig meghallgatni. Hogyha pedig elmulatná, egy forénttal büntettessék. Ha pedig ollas dolga volna azon a szent napon, az kiért el kölletnék az szentmisét múlatni, tartozik céhmesterének megjelenteni. Azon a napon pedig tilalmaztatnak az egész napi halászástól négy forint büntetés alatt.*

 

A keszthelyi halászok céhzászlaján Péter balatoni bodonhajóban gyékényes eresztőhálóval, két társával együtt Jézus előtt térdepel. Felírása Jézus mondá Péternek: Ne félj! Ezután embereket fogsz.*

Péter volt a patrónusa Somorja (Šamoryn) halászcéhének is. Ehhez tartoztak Gutor, Szemet, Doborgaz, Vajka, Bodak, Baksa magyar halászai is. Jézust és Pétert csónakban ábrázoló céhzászlaja a templomban, a halászok padjában állott. Az úrnapi körmeneten halászlegények vitték. Sajnos, a zászló megsemmisült, de a céhpecsét ismeretes: Szent Pétert a mennyország kulcsával, szoknyaszerű ruhában, ködmönben, csizmában ábrázolja. Két oldalán viza, a legértékesebb dunai halfajta.

A céhgyűlés Péter-Pál napján történt. Ekkor volt az inas felszabadítása, továbbá a legény- és mesteravatás.

Patrónusuk tiszteletére a somorjai halászok ötvenedik életévüket elérve, nem borotválkoztak. Szakállat eresztettek, amelyet szentpéterszakáll névvel illettek.*

Közbevetőleg meg kell jegyeznünk; hogy tréfásan Szent Péter szakálla néven emlegették valamikor a dunántúli, főleg Sopron vidéki polgári bormérések hosszú farúdról lecsüngő lombkoszorúját, háncsfonatát. Erről Czuczor Gergely is megemlékezik:

 

Hej Péter szakála, csapházak czímere,
Szomjúságos gégék csalogató szere.
Hosszú rúd végérül lógsz te az utczára,
Sok gyarló léleknek tántorítására.*

 

Székelyföldön Szent Péter karja.

A felső-tiszavidéki halászok valláskülönbség nélkül Pétert tisztelik pártfogójuknak. Így szoktak fohászkodni hozzá: Szent Péter segíts! Jól tudod, hogy hova megyünk. Azt is tudod, mit akarunk!* Ősi halászhiedelem szerint ugyanis nem szólnak arról senkinek, amikor halászni mennek, nehogy a gonosz a halfogást megakadályozza.

A szegedi halászok Szent Péter-kultuszáról nem tudunk összefüggő képet rajzolni, de a töredékek mégis igen jellemzőek. Így a híres alsóvárosi Havi Boldogasszony-templom helyén a középkorban Szent Péter egyháza állott. A patrónus megválasztását nyilván az ősi szegedi foglalkozás is magyarázza.

Nagy szorongást vált ki minden vízenjáróból, így a halászból is az örvény, amelyet névmágiás szorongásában éppen a halászok patrónusának nevével iparkodik megszelídíteni, ártalmatlanná tenni, és ezért a szegedi halász Szent Pétör vize néven emlegeti.

A Szeged-felsővárosi, Kistisza utca 7. számú ház a század végén Bitó Ferenc halászé volt: Ő festtette ki (1896) a szárazbejárat falait. A naiv freskók leginkább a halászat bibliai tisztességét örökítik meg: Jónás a cethallal, Jézus a háborgó tengeren, Péter, a halász átveszi a Mennyország kulcsait, A csodálatos halfogás, végül Az öt árpakenyéren és hét halon való vendégség. Egy össze nem függő kép: Saul a damaszkuszi úton, nyilván csak Péter-Pál nevének az ünnepben való összeforrottsága miatt került a falra.

Dunaszekcsőn a halászok Péter-Pál vigíliáján felvirágozott, rúdra kötött hatalmas ponttyal szokták a falut végigjárni, és vásárlóikat, jóembereiket felköszönteni. A házaknál már kaláccsal, borral várják őket, és a jövő esztendőre jó haljárást, jó jeget kívánnak nekik. Az ünnepen elmennek a nagymisére. Délben a Duna-parton paprikás hal, túrós csusza mellett vendégeskednek, amelyre most a halászok hívják meg azokat, akiket este meglátogattak.

 

*

 

Péter-Pál napját a nagyvárosi köztudat is az aratás kezdő időszakaként tartja számon. A munkakezdet kultikus hagyományai azonban inkább Sarlós Boldogasszonyhoz fűződnek. Mindenesetre Péter-Pál ünnepének aratók miséje néven emlegetett nagymiséjére régebben Apátfalva férfinépe elment, hogy fáradozásait majd áldás kísérje. Magyarkimlén az aratók miséjére a szerszámokat is el szokták hozni. Kint hagyják a templom előtt. Mise után valamikor az Egyház áldásában részesülhettek ezek is.

 

*

 

Napjukon a hangonyiak este az úton szalmát gyújtanak. Ez a Péter–Pál tüze. A gyerekek körültáncolják és rigmusolnak: Szent Pál, szent Péter, hasznos legyen az én tisztesfüvem. Ha nem hasznos: has fájjék, használjék az én tisztesfüvem. A tüzet át is ugorják. A szokás nyilvánvalóan a Szent Iván tüzének áttétele.

Ezzel szemben Bócsa tanyavilágában az ünnepen nem szabad tüzet gyújtani. Nyilván a búzakereszteket akarták valamikor tűzvész ellen Péter és Pál oltalmába ajánlani.

Vallásos mondáinknak egyik legfőbb hőse a gyarlóságaiban, de jóravalóságában is annyira emberi Péter, aki Urával a földön, a világi nép között vándorol. Apró történetei, megesett dolgai akárhányszor, szinte klasszikus népi példázattá válnak. Kíváncsiságával, akadékoskodásával sokszor az emberiség képviselőjének tetszik, aki a teremtés és természet titkait, érthetetlen furcsaságait, az embersors nagy bökkenőit iparkodik kifürkészni, megérteni. Sokszor elégedetlen azzal, amit lát, tapasztal. Ki is fakad; Majd megmutatná ő, ha Isten lehetne belőle. A végén azonban mindig belátja, hogy Mesterének van igaza, ő tud és intéz mindent a legbölcsebben.

Természetesen nem lehet célunk, hogy itt Szent Péter-mondáinkat akár rendszerezve bemutassuk, akár európai összefüggéseikre utaljunk.* Szószéki exemplum gyanánt mindenesetre már a középkori szakrális európai hagyományban föltűnnek.

 

Első magyar irodalmi megnyilatkozását Vencel fordította németből magyarra (1649): Krisztus Urunknak Szent Péterrel való beszélgetése ez mostani világnak elfordult és gonosz s veszedelmes állapotjáról.*

Péter kíváncsi a világ folyására, szét akar a földön nézni. Miután az Úr hiába próbálja szándékáról lebeszélni, egy hónapi szabadságra a föld fiai közé ereszti. Alig telik el két hét, fölháborodva tér vissza az égbe. Elmondja, mit látott. Kéri az Urat, hogy csak egy napra engedje át neki a világ kormányzását, majd elbánik ő az elvetemült emberiséggel. Isten azonban a mennyország kapujának gondos őrzésére utasítja.

 

Amikor Jézus az ő egyházát megalapította, a mennyország kulcsait Péterre bízta (Máté 16, 19). Ezért részesítette az üdvösség után sóvárgó hívő ember Simon Pétert Mihály arkangyal mellett mindig nagy tiszteletben. Ezért szokták kezében kulccsal, olykor kettővel is: az oldó- és kötőhatalom jelképével ábrázolni. Ezért lett sokfelé, így Szegeden is, a lakatosok céhének védőszentje.

Péter mint a mennyország bölcs, tapasztalt kapusa, föltűnik népmeséinkben, tréfáinkban, sőt modern élclapjaink találó történetei között is. Szinte már ő dönti el, hogy ki érdemes az üdvösségre. Ezekre is csak utalhatunk, mert sokaságuk, olykor terjedelmük miatt sem idézhetjük őket. Mindenesetre Szent Péter tisztsége is szálka Szkhárosi Horvát András szemében:

 

Tisztet osztottunk az megholt szenteknek,
Porkolábságot adtunk Szent Péternek
Kik nem esmérik, mind kirekesztetnek.*

 

Pál apostol az ünnepen Péter mellett kissé háttérbe szorul, bár tisztelettel emlegetik. Pál fordulása (jan. 25) azonban egészen az övé.

 

A patrociniumok, ábrázolások legtöbbször együtt idézik Pétert és Pált, ezért utalunk arra, amit a közős kultuszról mondottunk. Természetesen Pál egymagában is előfordul.

Pál apostol oltalma alatt állott a középkori bácsi püspökség, amelyet 1135 táján a kalocsai érsekséggel egyesítettek. A patrocinium az 1968-ban alapított szabadkai (Subotica) püspökség titulusában újjászületett.

A bácsi prépostságnak, hasonlóképpen Monostorpályi premontrei monostorának Pál a középkori patrónusa. Nyilvánvalóan az ő elenyészett, külön patrociniumait őrzik a róla elnevezett helynevek: Szentpál (Arad, Baranya); Dunaszentpál, Homoródszentpál (Sinpaul), Kerelőszentpál (Sanpaul), Porrogszentpál, Szepeszentpál (Pavlany), Tótszentpál, Vitenyédszentpál, Zselicszentpál.

Pál-patrocinium: Melléte (Meliata, XIV. század)*

Pál életének középkori ciklikus ábrázolása egyedül Lőcsén maradt ránk. A Jakab-templom Péter és Pál-oltárának (1490) szárnyképei: 1. Pál a damaszkuszi útra készül, 2. Barnabás látogatása Pálnál, 3. Pál megtérése, 4. Pál szónoklata a templomban, 6. Péter és Pál a torony előtt, 7. Péter és Pál Nero előtt, 8. Pál lefejezése, 9. Pál látogatása Péternél, 10. Pál egy öregember ágyánál. Az oltáron ott van a szobra is.*

Gótikus faszobrai: Bakabánya (Pukanz, Pukanec, 1480), Bártfa (Mager Veronika oltára, 1489), Krig (Vojnany, 1300), Szepesszombat (Georgenberg, Spišska Sobota, 1464), Tapolybeszterce (Bystré nad Toplou, 1510), Turócszentmárton (1510), Turócszentpéter (Sväty Peter, 1500).

A barokk időkből külön kell szólanunk a szombathelyi püspökvár Szent Pál-termének freskóiról, Dorffmeister István alkotásáról, mint a tridenti zsinat ikonográfiai dokumentumáról, a főpásztor kötelességeiről, aki Pál példájára mindenkinek mindene és halálig hűséges.

A hatalmas kompozíció első képe: Pál, lábán bilinccsel, előtte trónon Agrippa király, aki jóindulattal van iránta (ApCsel 26, 29).* A második képen Pál máltai hajótörése (ApCsel 27). A harmadikon: athéni tartózkodása, az ismeretlen Istenről való tanítása (ApCsel 17, 22). A negyediken: az efezusiak Szent Pál ösztönzésére elégetik ördögűző könyveiket (ApCsel 19, 19). Az ötödiken: Milétosban az efezusi papoktól búcsúzkodik (ApCsel 20, 17). A hatodikon: Pál és Barnabás megakadályozza a pogány papokat, hogy áldozatot mutassanak be nekik (ApCsel 14, 17). A hetediken: az inaszakadt meggyógyítása Lisztrában (ApCsel 14, 9). A nyolcadikon Pált Lisztrában megmarja a kígyó, ő azonban a tűzbe rázza és semmi baja nem történik (ApCsel 28, 5). Az ajtók fölötti apróbb képek a nyolc boldogságot jelképezik.*

Eszmeileg összefügg vele a püspöki szeminárium könyvtárának mennyezetképe, amely a négy egyházatyát ábrázolja.*

 

*

 

Péter apostolnak, az Egyház első fejének ünnepével kapcsolatosan egész röviden utalnunk kell a hazai Ecclesia–ábrázolásokra is.

 

A régi Magyarországon egyedülálló Zsegra (Žehra) 1300 táján festett falképe, amely az Ecclesia és Synagoga szembenállását ábrázolja az ikonográfia addig kialakult európai hagyományainak szellemében. „A vörös alapon festett jelenetet – írja Lajta Edit – a középen függőlegesen magasra nyúló, arbor vitae típusú keresztfa osztja ketté. Halványkék törzsére kígyó tekeredik. A keresztfán elgyötörten függő Krisztus két lába egymás mellett van a kereszthez szögezve. A kompozíció vízszintesen három részre tagolt. A legalsó sávban a bal alsó sarokból kiindulva kis várat pillantunk meg, tetején két zöld fával. Ezt követi a „kiűzetés a paradicsomból” három szereplőjével jelzett jelenete, majd a kereszt jobb oldalán Ádám és Éva alakja a kereszt fájára tekeredő kígyó felé fordulva látható. Végül, a jelenetsor végén, egy kéz döngeti a pokol kapuját, amely mögött az Utolsó Ítélet-kompozíciókról jól ismert kitátott szájú szörnyalak, szájában egy kis ördöggel figyelhető meg. A kompozíció középső mezőjében a mondanivaló lényegének megfelelő hangsúllyal két nőalak szerepel. A kereszttől bal oldalra szőke hajú, koronás, sötétbordó ruhás figura – az Ecclesia – négyfejű és négylábú állaton; az úgynevezett tetramorphon ül. Az állat négy feje egy-egy evangelista attribútumának felel meg. Lábai úgyszintén oroszlán, bika, sas és emberláb formájában végződnek. Az Ecclesia – amelynek arcvonásai már elmosódtak – bal kezében kelyhet tart, amelybe a kereszten függő Krisztus vére csorog. Jobbjában a képmező felső keretéig nyúló, kereszt alakban végződő bot. A kompozíció másik kiemelkedő szereplője a keresztfa bal oldalán, átvágott nyakú, szürke szamáron halványkék ruhában ülő, bekötött szemű nőalak, a Synagoga. Jobbjában ma már alig kivehető kosfejet tart, baljában összetört zászlórúd. A képmező legfelső vízszintes sávjából egy kéz kardot döf a fejébe. A jelenet közepén, az INRI–felirattól balra ugyancsak egy kezet látunk, amely két ujját kinyújtja, majd a bal sarokban egy épület kapuját nyitó kéz figyelhető meg ismét.”

A téma ősforrása egy Szent Ágostonnak tulajdonított párbeszéd (De altercatione Ecclesiae et Synagogae dialogus). A beszélgetés végén a Synagoga vakságára panaszkodva elismeri, hogy Krisztus csakugyan a várt Messiás, az Ecclesia meg büszkén vallja magát az Úr megkoronázott Menyasszonyának. Albertus Magnus az Ecclesiát gyönyörű koronás nőalakhoz hasonlítja, aki a Keresztrefeszített jobbján áll, és Krisztus vérét kehelyben fogja föl. A kereszt bal oldalán áll a Synagoga, szeme kendővel bekötve, lehajtott fejéről lecsúszik a korona. Arckifejezése szomorú, mivel neki is része volt Krisztus vérének kiömlésében. E képben tulajdonképpen Jeremiás siralmainak a zsidóságra vonatkoztatott bibliai gondolata ölt testet: vétkezvén vétkezett Jeruzsálem, azért lett csúfsággá. Minden tisztelője megvetette, mert látták az ő mezítelenségét, ő maga pedig sóhajtozik és elfordul (1, 8). Továbbá: elesett a mi fejünknek koronája. Jaj most nekünk, mert vétkeztünk (5, 16).

Hasonló ábrázolás a soproni Szent Mihály-templom múlt századi restaurálása során is előkerült: a kereszt itt is az arbor vitae ikonográfiáját követte. Föltűnt rajta az Ecclesia és Synagoga alakja is.* Később bevakolták.

 

Az Ó- és Újszövetség küzdelmét misztériumdrámák, úrnapi játékok is megelevenítik. Erről úrnapjánál mi is szóltunk.

Künstle szerint* az okos és balga szüzek evángéliumi példázata (Máté 25, 1–13) is az Ecclesia és Synagoga ikonográfiai alkalmazásai közé tartozik. Föltűnik Gömörrákos (Rákoš, 1400 tájáról), Csetnek (Štitník), Hizsnyó (Chyžné pri Revuci, 1340 körül), Mohos (Nitrianská Poruba, 1450), Szászhermány (Honigberg, Harman, XV. század) falképein,* továbbá a kassai székesegyház főoltárának faszobrai* között.

Barokk és klasszicizáló templomaink homlokzatain, így az egri székesegyházén, szószékeken az Ecclesla szimbólumaként heroikus nőalakot látunk, kezében a keresztfával. Tereskén karddal és kehellyel.

Az Egyház barokk allegóriája tűnik föl a soproni Szentlélek-, a szentgotthárdi apátsági és a tabi plébániatemplom mennyezetképein.*

A kalocsai főszékesegyház olaszos jellegű barokk mennyezetstukkói (1768) az orgonakarzattól kiindulva külön mezőkben, szimbolikus felfogásban mutatják be az egyházatyákat: Jeromost, Ágostont, Ambrust és Gergely pápát. Utánuk az Ecclesia triumphans tűnik föl: a pápa gomolygó felhőkön lebegő diadalszekéren, jobbjában hármas kereszt, baljával pedig a szekérbe fogott, evangélistákat jelképező alakokra mutat: elől ökör (Lukács) és sas (János), mögöttük ifjú (Máté) és oroszlán (Márk). A pápa fölött két angyal. Az egyik az Oltáriszentséget, a másik pedig a Keresztet tartja magasra. A szentély fölött angyalok kezében a jó harc jutalma: koszorú, babérág, pálma.*

 

*

 

Az Egyház eszméjét ünneplő tridenti zsinatot örökíti meg az egri liceum könyvtártermének mennyezetfreskója, Kracker Lukács alkotása. Megrendelője a Rómában nevelkedett Eszterházy Károly püspök, a tridentinus főpap klasszikus magyar megtestesítője volt.* A témának külföldi ábrázolásai is vannak, így Trient (S. M. Maggiore), Ingolstadt (St. Moritz).

 

*

 

A Péter keresztnévből alakult családneveink: Pető, Petőcs, Petre, Pete, Pethes, Petőcz, Petrőcz. Páléból: Pali, Palkó, Palló, Palós, Pálos, Palcsó, Póka, Pósa, Pócs, Pócza.*

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Bálint Sándor Ünnepi KalendáriumSzent László király

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Jún
27
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Szent László király

László királyunk, a magyar lovagkor példaképe, népmondáink hőse, alighanem a legnépszerűbb magyar szent. Amíg István és Imre életüknek szinte megismételhetetlen egyszerisége miatt inkább az állammisztikában, illetőleg az oltáron éltek tovább, addig Lászlóban a harcos nomád férfieszmény és európai lovagideál ötvöződvén eggyé, a magyarság küzdelmes századaiban Mihály arkangyal, továbbá Dömötör, Móric, György, Jakab mellett, követendő példaképpé és szent patrónussá válik.

A középkori hazai mondák és legendák annyira egyetlen szentünket sem magasztalták, mint László királyt.

A László név a szláv Vladislav' úrfi, uralkodó fia' származéka.* A moldvai csángók ajkán Vaszili.* A nevet bizonyára lengyel édesanyja, Richeza választotta. Karácsonyi János gyanítása* szerint ez talán az egyházi Dominicus, illetőleg Herrmann lengyel tükörszava. Máig tartó népszerűségét nemcsak keresztneveink hatalmas száma, hanem a belőle önállósult családnevek is tanúsítják: László, Laczi, Laczkó, Lacza, régi Laczkfy, Lászlóffy.

László lengyel nevelésben részesült. Hazatérve harcolt a kunok, bessenyők ellen. A cserhalmi csatával kezdődött lovagi hírneve. Mindezekre még visszatérünk.

 

Tiszta lovagregény unokatestvérével, Salamonnal való sok viszontagsága. Az állhatatlan Salamon király testvérviszályt idézett az országra.

A Képes Krónika elmondja,* hogy a Salamonnal való küzdelem során Mogyoród tájékán „világos nappal mennyei látomás jelent meg Lászlónak. Odaszólt bátyjához, Géza herceghez: Láttál valamit? Felelé az: semmit. Mondotta ekkor Szent László: amidőn itt álltunk, és tanácskoztunk, íme az Úr angyala leszállott az égből, kezében aranykoronát hozott és a fejedre tette. Nyilvánvaló ebből, hogy minékünk adatik a győzelem.” Úgy is történt. A bokorból menyét szalad föl lándzsáján, majd ennek hegyéről László mellére ugorva jövendöli a diadalt.* Géza erre megfogadta, ha a látomás teljesedik, a Szűzanya tiszteletére egyházat épít.

Géza koronázása után öccsével elment arra a helyre, ahol az angyal megjelent. Egyszerre szarvas tűnt föl, szarvai tele égő gyertyákkal. Eliramodott az erdő felé, és lábát ott vetette meg, ahol most a monostor áll. A vitézek rányilaztak, mire a Dunába szökkent. Többé nem is látták. Ennek láttára László megszólalt: bizony nem szarvas volt ez, hanem Isten angyala. És mondotta Géza király: mondd csak kedves öcsém, mit jelentettek az égő gyertyák, miket a szarvas agancsán láttunk? Felelt Szent László: nem agancsok voltak azok, hanem fényes tollak. Lábát pedig azért vetette meg ott, hogy megjelölje a helyet, ahol a Boldogságos Szűz egyházát föl kell építenünk, és nem máshol.

A történet tanúsítja, hogy a csodaszarvas mitikus mondája még Szent László idejében is elevenen élt a magyarság történeti tudatában. Az ősi totemállatból azonban itt már Isten angyala lett. István vértanú ünnepénél a regölésről szólva, már bővebben megemlékeztünk erről a magasztos-naiv azonosításról. Látni fogjuk még, hogy az archaikus pogány mondai hagyomány más esetben is éppen László személyéhez tapadva, szentségének palástja alatt menekült meg az enyészettől, feledéstől.

Géza a trónra kerülve egy szeretetről, kiengesztelődésről, békességről szóló karácsonyi szentbeszéd hatására hajlandó lett volna Salamon javára leköszönni. Szándékában a halál akadályozta meg. Utána mégis a vonakodó Lászlót kiáltották ki királynak, aki azonban mindaddig nem koronáztatta meg magát, amíg Salamon a trónigényéről le nem mondott. Ítéletmondás, vagy egyházakba való ünnepélyes bevonulás idején László a királyi jelvényeket addig nem viselte, csak maga előtt vitette.

Az ellenkező, Pozsony várába zárkózott Salamon ellen László kénytelen volt hadat indítani. A legenda szerint vitézi álruhában egyedül lovagolt a vár alá. Salamon ezt észrevette, de unokatestvérét nem ismerte föl benne. Ő is másnak fegyverzetét öltvén magára, szintén lóra pattant, hogy megvívjon az ismeretlennel. Erre nem került sor, mert Salamon, aki éppen nem volt ijedős természetű, visszafordult, és így szólt: tudjátok, hogy ember elől meg nem futok, de ez nem ember, mert láttam, hogy az angyalok tüzes karddal védelmezik őt.

Salamont később a Lászlónak kedvező politikai viszonyok kényszerítették arra, hogy keresse az engesztelődést. Ez rövid időre meg is történt, de nem nyugodott meg. László ellen merényletet tervezett, mire a király Visegrád várába záratta.

Elkövetkezett László király buzgólkodására István, Imre és Gellért szenttéavatása (1083). A legenda szerint István király koporsójáról nem tudták a nagy fedőkövet fölemelni. Egy somlyai szentéletű apáca, Charitas szava szerint ez csak úgy sikerül, ha a királyi családban szent lesz a békesség. Ez meg is történt, Salamon megszabadult, a követ pedig el tudták mozdítani. Salamon viszontagságos élet után az isztriai Pola erdőségeiben remeteként vezekelt.

A hagyomány úgy tudja, hogy életében még egyszer találkozott unokabátyjával. László Székesfehérvárott a templomból jött ki, és a koldusok között alamizsnát osztogatott. Salamon is ott volt közöttük, azonban a nagy sokaságban nyoma veszett. A király hiába kereste. Salamont a legendatermő középkor később boldogként emlegette.

*

László uralkodásának nagyjelentőségű mozzanata a keleti gyepűhatár kitágítása, Erdély végleges beleépítése az ország testébe. Alatta kezdődik az addig nyugati gyepűk mentén őrködő, harcoló székelyek jórészének áttelepítése Biharba, majd innen fokozatosan a keleti határszélre, a Kárpátok világába. Ezért van szükség a váradi püspökség alapítására és jövendő nyugvóhelyének, a váradi székesegyháznak fölépítésére. Ezért lett László király külön is Erdély patrónusa. Talán nem véletlen, hogy a Székelyföldön annyi László-ábrázolással találkozunk. Erre még visszatérünk.

László csatolja társországként Horvátországot hazánkhoz (1091, és alapítja meg a zágrábi püspökséget, meg a székesegyházat Szent István magyar király tiszteletére. Sajnos, itt nem szólhatunk arról a jelentős magyar szakrális hatásról, amely a horvát egyházra a középkor folyamán hazánkból átsugárzott.

*

László az európai lovagkirálynak egyik eszményi példaképe. Nem csoda, hogy az első keresztes hadjárat vezéréül őt szemelték ki, azonban erre halála miatt már nem kerülhetett sor. Piroska leánya Iréne néven a bizánci egyház egyik legtiszteltebb női szentje. A felebaráti szeretetszolgálatban az Árpád-ház másik heroikus női alakjának, Szent Erzsébetnek életére emlékeztet.

*

László halála után már egy évszázaddal az a hagyomány járta hazánkban, hogy a kegyes királyt nemzete három álló évig megtépett ruhában gyászolta. Ez alatt nem táncoltak, muzsikáltak az országban.*

László meghagyta, hogy a váradi székesegyházban temessék el, amelyet ifjú korában ő kezdett építeni. Nyáridőben halt meg fönt a Vág völgyében, ezért a messze út miatt Somogyvárott, a tőle alapított Szent Egyed-apátságban helyezték nyugalomra. A kísérők közül valaki meg találta jegyezni, hogy a király teteme a forróság miatt már bűzlik. Könnyelmű szaváért álla a vállához ragadt. Odarohant László koporsójához, és nagy jajgatással felkiáltott: vétkeztem Isten szent embere ellen! Erre álla visszafordult a rendes helyére, de forradás maradt utána.

II. István idejében megindult a váradiak küzdelme a király akaratának teljesítéséért. Istenítéletre került sor. Az Ószövetségből ismeretes, hogy a Frigyszekrény ide- vagy odavitelét attól tették függővé, hogy az új szekérbe fogott borjas tehenek merre kezdték húzni. Így határozták meg vita esetén a szentek sírját is. A király tehát megparancsolta, hogy László tetemét tegyék szekérre, és nézzék meg, hogy a befogott lovak merre húznak vele. Ezek olyan sebesen ragadták Várad felé, hogy a megjelent váradi papok és hívek alig tudták utolérni.*

A népmonda szerint* egy kis bihari falu, Nagykereki onnan kapta a nevét, hogy amikor Szent László koporsóját Váradra szállították, az itteni templom dombjára éjjeli pihenésül megállított halottasszekér kerekei maguktól megindultak Várad felé.

A legendák sajátossága, hogy az idők folyamán folyton színesednek, kerekednek. Temesvári Pelbártnál tűnik föl,* hogy a szent király végtisztességén a papság a liturgikus előírások értelmében a halottak miséjét kezdte énekelni. „De azt beszélik: egyszerre fölharsan az angyalok éneke, a hitvallók miséjének kezdetét zengve.”

Lászlót az Egyház 1192–ben avatta szentté.* A szertartás alatt hat óra tájban tündöklő fényű csillag jelent meg a monostor fölött, ahol a szent király nyugodott. Két óra hosszáig ragyogott az ünneplő embersokaság fölött.*

Lehetséges, hogy a Lugossy Józseftől megörökített László szekere csillagképp is az elnépiesedett László-legenda sarjadéka.

*

A váradi, László királynak szentelt székesegyház a Sírral középkori művészetünknek egyik legnagyobb ékessége és a magyar szakralizmusnak messzevilágító tűzhelye volt.

Ismeretes a középkori Egyház, helyesebben hívek ereklyekultusza.* Nemcsak könyörögtek a szentekhez, hanem képeiknek, földi maradványaiknak (csontjaiknak), használati tárgyaiknak is szentelményi erőt tulajdonítottak. E hit szerint akár egyéni, akár közösségi birtoklásuk, érintésük egészséget, boldogulást, szerencsét hoz mindazokra, akik sugárzó erejében bizakodnak. A tisztelt, szeretett lények szubsztanciájában való osztozkodás igénye egyébként korunk deszakralizált társadalmában, a vallás világán kívül is él, és így nyilvánvalóan az emberi lélek kitéphetetlen nosztalgiái közé tartozik.

Mint Karácsonyi János írja,* régi magyar szokás szerint Szent László földi maradványaival együtt temették el azt az ereklyetartó aranyláncot, amelyet életében a király gonoszűző, oltalmazó célzattal a nyakában hordott, továbbá zafírral ékesített aranygyűrűjét.* Koporsaján kívül, de a Sír mellett, esetleg a sekrestyében őrizték nagy, kétélű csatabárdját, továbbá ezüstkürtjét, amellyel vitézeit csatára szólította. Az efféle tárgyak a lovagi epika motívumkincsét európaszerte állandóan ihlették.*

Az ereklyéknek egyes darabkáit is megbecsülték és testrészalakú díszes tartóba helyezték. Megosztották László király ereklyéit is. Mellszobrot készítettek a fejcsontok, kar-alakú tartókat pedig a kéz csontjai számára. Ezeket ünnepi körmeneteken körülhordozták Várad városában, egyébként az oltáron tartották. „Úgy tetszett a híveknek – mondja* tovább Karácsonyi – mintha a kegyes király az oltárról rájuk tekintene, két hatalmas karjával pedig védelmezné őket.” Már 1273-ban nem László koporsajára, hanem fejére, fejereklyéjére teszik kezüket a váradi egyház szolgái, és úgy esküsznek, hogy az igazságot vallják.

Az eskü, vagyis a szakrális szómágia, istenigézés ünnepélyességét csak fokozta, ha az emberek kezüket a feszületre, ereklyére tették. Az volt a hiedelem, hogy a hamisan esküvőt az Ég haragja, a tanúságul idézett szent bosszúja nyomban halálra sújtja, mert az Úr, a Szűzanya és a szentek nevet hiába, méltatlanul vette ajkára.

*

Érthető, ha hazánkban szinte csak Várad szakrális levegőjében, László király virtuális jelenlétében bontakoztak ki a koraközépkor igazságszolgáltatására annyira jellemző istenítéletek (ordalia),* főleg tüzesvas–próbák, amelyeket a vizsgálatok jegyzőkönyve, a híres Váradi Regestrum őrzött meg az 1205–1235 közötti időszakból az utókor számára. Művelődéstörténeti értékét már Fráter György, Várad bíborospüspöke is fölismerte, amikor Kolozsvárott Heltai Gáspárral kinyomatta.* Magát a processzust Karácsonyi János előadásában mutatjuk be.

Ha a bíró a pörös felek között nem tudta az igazságot eldönteni, akkor leginkább a vádlottat, de olykor a vádlót is poroszló (pristaldus) néven emlegetett hivatalos emberével Váradra küldötte.

A tüzesvas–próbára ítélt személynek először is bekötözték és lepecsételték a kezét. Azt hitték ugyanis, ha valaki bizonyos füvekkel a kezét bekeni, nem égeti meg a vas. A füveket lepecsételt kezével nem használhatta.

Ezután a személy, akár férfi, akár asszony, három napig kenyéren és vízen böjtölt. Ez alatt meg is gyónt, bár a gyónásból szerzett tudomást a papság nem használhatta föl.

A próbára kitűzött napon a templom előtt tüzet raktak. A szertartás azzal kezdődött, hogy a pap mind a próba helyét, mindpedig a tüzet megáldotta. Ezután bement a templomba, és misét mondott, amelynek könyörgéseiben Istent kérte, hogy az igazságot a hazugságtól megkülönböztetni segítsen. Amikor a próba alá vetett személyt megáldoztatta, e szavakkal nyújtotta neki a Szentséget: a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak teste igaz ítéletet tegyen ma neked.

Majd körmenetben, elől kereszttel, kezében szenteltvízzel ment a pap a néppel együtt a próba színhelyére, ahol elimádkozták a hét bűnbánati zsoltárt, és litániát mondtak: hogy az igazságosságon ne uralkodjék a gonoszság, hanem mindig alávettessék a hazugság a Te igazságodnak, kérünk Téged, hallgass meg minket! A litánia végeztével három imádságot végzett a pap a vas fölött, majd meghintette szenteltvízzel. Ezután beletették a vasat a tűzbe, amikor a pap ismét imádkozott.

Most utoljára figyelmeztette a pap a próbára vetett személyt, ha bűnös a pörös dologban, ne merjen a templomba lépni, hanem közvetlenül a próba előtt vallja be vétkét. Ha a személy nem szólt, ezt kérdezte: atyámfia, igaz ember vagy-e abban a dologban, amellyel vádoltak? Tiszta vagy-e? Ha az elsőre azt felelte: igaz vagyok, a másodikra pedig: tiszta vagyok, fölemelték a tüzes vasat. Erre a próbára vetett személy fölkiáltott: nem bizakodom semmiféle bűbájosságban, sem a füvek erejében, hanem bízván a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak most magamhoz vett testében, megfogom a vasat. Meg is fogta, és a pár lépésre eső templomba vitte.

Ennek megtörténtével rögtön bekötötték a kezét és a káptalan pecsétjével újra lepecsételték. Három nap múlva fölbontották. Ha a tenyér ép volt, vagy ha kissé megpörzsölődött is, de szépen be volt hegedve, ártatlannak mondották. Ha még sebes volt, akkor a poroszló visszakísérte a bíróhoz, hogy most már ítélkezzék fölötte.

Mint látjuk, a vizsgálat ünnepélyes vontatottsága, lélektani ráhatások alkalmazása lehetővé tette, hogy akár a vádló, akár a vádlott megvallja az igazat, mielőtt a végső próbára sor kerülhetett volna.

*

Arany János, bihari fi is megénekelte a Dubnici Krónika előadása nyomán azt a jámbor hagyományt, hogy 1345 farsangján, amikor a székelyek és magyarok Laczfy András vezérletével a tatárok ellen harcoltak, László király feje eltűnt a helyéről, a székesegyház oltáráról. Elment, hogy együtt küzdjön híveivel. Győztek is. Harmadnapra találta meg a székesegyház sekrestyése: feje egészen átizzadt a derekas helytállás közben. Egy fogoly tatár még elmondotta, hogy amikor a székelység rájuk ment, hatalmas termetű vitéz járt előtte: magas lovon, fején aranykorona, kezében szekerce. Rettenetes csapásaival és vagdalkozásával tizedelte őket. A vitéz feje fölött pedig a levegőben egy szépséges asszonyszemély tündökölt csodálatos fényességben, aranykorona a fején.*

Ipolyi ebből az előadásból azt gyanítja,* hogy középkori magyar hadi szokás lehetett Szent László fejereklyéjének a sereg élén való hordozása. Ilyenkor aztán nem is lehetett a váradi székesegyházban. Így vitték különben a franciák is háború idején királyuk előtt Szent Márton ereklyéjét, hogy közbenjárásával győzedelmeskedjenek.

László fejére esküdve szövetkeznek (1403) az ország főpapjai és főurai Zsigmond ellen, aki királyi kötelességét, a haza védelmét elhanyagolta.

*

Így lett Várad a magyar Compostela, leghíresebb középkori nemzeti szentélyünk. Futaki Dömötör, váradi püspök a székesegyház homlokzatára tétette a Magyar Háromkirályok: István, Imre, László szobrát, Zudar János püspök pedig a tér elé Lászlónak aranyozott, messzire ragyogó, legendássá vált lovasszobrát. Valamennyi a Kolozsvári Testvérek mesterműve volt.*

1406–ban tűzvész pusztított a templomban. Még az arany és ezüst tárgyak is megolvadtak, László csontjai azonban sértetlenek maradtak. Ennek nagy híre támadt. Még Zsigmond is elzarándokolt a látására. Ekkor határozta el, hogy Nagy Lajos példájára ő is a szent király mellé temetkezik. Ezért mondja az ének:

 

Környölfekszenek téged császárok,
Püspökök, királyok és jobbágy urak...

 

Kálmáncsehy Domokos, Várad híres reneszánsz püspöke, az ereklyék, illetőleg Sír szolgálatára külön káptalant (Capitulum Collegiatum Sepulchri S. Ladislai Regis) alapított.

*

A puritán hitújítók szemében nagy szálka volt a szent király fényes kultusza. Panasza Krisztusnak, Szkhárosi Horvát András egyik verselménye* így gúnyolódik rajta:

 

Várad nagy kárt téssz mind ez országnak,
Hogy véget nem vetsz a sok vakságnak.
Csak zabot pallassz az nagy érc lónak,
Hiszem az Istent, alítod vaknak.
 
Oly igen féltem az török császárt,
Meg ne jargalná Szent László lovát,
Fogva ne vinné sok kövér papját,
Az kik kerengik szép koporsóját.
 
Mit pironkodtok váradi papok,
Az kövérségtől fénlik nyakatok,
Nem kell Istennek ti zsolozsmátok,
Misemondástok és kiáltástok.
 
Szent László fejét ti imádjátok,
Szépen ezüstbe befoglaltátok.
Olaj az teste, mind azt mondjátok,
Evvel a nép közt ti komplárkodtok.
 
Az Krisztus teste olajjá nem vált,
Idvösségönkre ki nekünk használt,
De a keresztfán ugyan megszáradt,
Evvel fizette mi bűnönk árát.

 

Szent Lászlóról szóló, még más összefüggésben is idézendő középkori énekünkben is ezt olvassuk:

Olaj származik szent koporsódból,
Tetemed foglalták szép sár aranyból...

 

Deák megfelelője szerint:

Oleo sudat sacrum sepulchrum,
Ossa teguntur auro fulgenti...

 

Erről váradi búcsúversében (Abiens valere iubet sanctos reges 1458) Janus Pannonius is megemlékezik: sudarunt liquidum sepulchra nectar,* vagyis: a koporsóból nektár szivárgott.

Szkhárosi már rosszallólag mondja, hogy Lászlónak olaj az teste, és ezzel a papság üzérkedik. E homályos utalás értelmezéséhez tudnunk kell, hogy ősi liturgikus hagyomány szerint a vértanúk, szenték sírjánál a hívek olajat égettek, majd az ereklyére öntötték.* A lecsorduló olajnak szentelményi erőt is tulajdonítottak.

1565. június 22–én fellázított, fanatizált emberek összetörték László márványkoporsaját, szétszórták csontjait. Ellenállni, magyarázkodni nem lehetett. A szétszórt csontokból Szegedi Benedek kanonok és mások mentettek meg néhány darabot, a kincseket pedig hatalmaskodó világi urak erőszakkal szerezték meg maguknak.*

Az ereklyék, illetőleg kincsek további sorsát már inkább az egyház-, illetőleg művészettörténet hivatott kutatni, előadni. A Győrben őrzött Szent László-herma viszontagságairól – azonban László Gyula nyomán – szólanunk kell.

A herma középkori művészetünk kiemelkedő, világszínvonalú remekműve. László Gyula klasszikus fejtegetései során szinte kétségtelenné tette, hogy az arcvonások a Sír elpusztult fekvőszobrát követik. A fej így még a XII. századból származik, és talán szintén ama Dénes mester műve, aki III. Béla rendeletére az első síremléket alkotta. A mellrész az Anjou-korból való.*

A hermát János Zsigmond rendeletére vették leltárba (1557), és vitték az ecsedi várba, majd Gyulafehérvárra, amelynek püspöke Naprágyi Dömötör volt. Ekkor került vissza az Egyház tulajdonába. A főpásztor a királyi Magyarországra menekülvén, a hermát is magával vitte. Amikor győri püspök lett (1607), az itteni székesegyháznak ajándékozta. Azóta is itt őrzik.*

*

Várad középkori kultikus együtteséhez a királyszobrok is hozzátartoztak. Amint himnusza mondja:

Te dicsekedel keráli székedben,
Képed feltötték az magas kőszálra:
Fénylik mint nap, sajog mint arany,
Nem elégeszik senki tereád nézni...

Latin párhuzama:

Tu gloriaris regio throno,
Tua imago sita est in muro alto,
Splendet ut sol, tulget ut aurum,
Haud sat est visu te contemplari...*

 

Rudolf császár és király, a fáradhatatlan műgyűjtő, Mátyás főhercegtől kéri, hogy a váradi várban lévő szobrokat küldje föl neki, mert látni és birtokolni szeretné őket (1598). Mátyás közli vele, hogy nem küldheti, mert igen súlyosak. De azért sem, minthogy az erdélyi és magyar nép azt hiszi, hogy amíg a szobrok megvannak, addig Várad nem kerülhet az ellenség kezébe. A török már eddig is sokszor lövöldözte, de sohasem találta el őket.*

Szamosközi az 1598. évi heves ostromról írja,* hogy a törököknek véres fejjel kellett visszavonulniok. Mondogatták is: tudtuk, hogy így lesz, mert hallottuk Szent László érclovának nyerítését. Ez nekünk mindig bajt jelentett.

Evlia Cselebi a váradi szobrokat Várad várának talizmánja névvel illeti.* Ezzel arra a már említett magyar hiedelemre utal, hogy amíg ezek a szobrok állanak, addig a török Váradot be nem veheti. A lakosok a város ostroma alkalmával falaikról többször le is kiáltottak rájuk, hogy hasztalan fáradnak, mert szent királyaik úgyis meg fogják őket védelmezni. Az is a mondához tartozik, hogy a törökök hiába lövöldöztek a templom előtti szobrokra, golyóik sohasem találták el őket. Ezek a szobrok – írja még Cselebi – oly szépek voltak, hogy mindegyik ragyogott az aranytól, mindegyik felért egy-egy Rum tartomány adójával. Szemeik éjjel világító kőből, körmeik húsz karátos gyémántból voltak... Aki lovaikat látta, azt hitte, hogy elevenek...*

*

A magyarságnak László király különös oltalmába vetett jámbor hitéről, egyben nemzeti büszkeségéről helyneveink, patrociniumaink, megmaradt alkotásaink tanúskodnak.

 

Nevét hirdetik helyneveink: Szentlászló (Somogy, Fejér, Csongrád, Verőce), Bakonyszentlászló, Homoródszentlászló (Vasileni), Jászszentlászló, Kisszentlászló (Laslaul Mic), Nyárádszentlászló (Sanvasii), Oláhszentlászló (Laslaul roman); Pilisszentlászló, Pusztaszentlászló, Püspökszentlászló, Szászszentlászló (Lasslen, Laslea mare), Szécsiszentlászló (középkori neve: Kebeleszentlászló, 1336, Motvarjevci)*, TordaszentlászIó (Savaghisla), Vácszentlászló, Zalaszentlászló, Szentlászlómonostora, Szentlászlóhegy.

Középkori szerzetesalapítások: Esztergom (franciskánus, 1238), Pilis (Pálos, 1290), Gyula (Belvárdgyula, pálos, 1292), Pécs (karmelita, XIII. század). Ő volt a védőszentje a nagyszebeni prépostságnak, amely a szászok fővárosában bizonyára a szakrális magyar állameszmét képviselte*

Esztergom: Budapest (Kőbánya), Csejte (Cachtice, 1682), Dömös, Héreg (1825), Nagypaka (Velka Paka), Pozsony (kórháztemplom), Pozsonyszöllős (Vajnory, 1895), Pusztafödémes (Pisté Úlany), Szete (Kubánovo, 1737), Szob, Ürmény (Urmince, 1721), Zámoly, Zsemlér (Zemliare).

Nyitra: Nyitra (piaristák, 1701), Rajec.

Besztercebánya: Necpál (Necpaly, 1222?), Lutila (Windisch Litta, 1489), Koszorús (Kosorin, 1694).

Rozsnyó: Dobóca (régi), Fülekkovácsi (Filakovské Kováče, 1899), Sajószentkirály. Kecső és Hosszúaszó középkori jeles, még említendő titulusa elenyészett.

Szepesi Alsómatyasóc (Dohé Matiasovce), Bodafalva (Bodice), Csütörtökhely (Quintoforum, Spišsky Štvortok, XIII. század), Dluha (Dlhá, kápolna), Rózsahegy (Ružomberok, 1672*, későbbi titulusa András apostol).

Kassa: Kassaújfalu (Košická Nova Ves, 1297), Hejce (XIV. század), Tállya (középkor), Zboró (Zborov, 1550, társpatróna Antiochiai )Viargit), Keczerpeklén (Kecerské Pekelany, 1628), Henczfalva (Hencovce, 1779), Eperjes (1860), Hollóháza (1913).

Eger: Eger (1331 előtt), Tiszasüly (1290), Szalonna (1760, a falu középkori református templomában elenyészett László-freskók), Mezőkövesd (1768), Hajdúszoboszló (1775), Aszaló (1777), Visznek (1792), Bükkaranyos (1822), Kékcse (1832), Rétközberencs (1928), Szabolcs (1932).

Szatmári Béltek (Beltiug, 1482), Lázári (Lazuri), Nagysomkút (Somcuta Mare, 1896), Nyírcsaholy (1871).

Veszprém: Aszófő, Bakonyság, Bakonyszentlászló, Berhida, Búcsúszentlászló, Csakonyavisonta (1747), Füzfő, Karád (1742), Középiszkáz, Magyarpolány, Nagyrécse, Őrtilos, Pétfürdő, Pusztakovácsi, Segesd, Somogyapáti, Szenta, Szentlászlópuszta, Várda, Veszprém, Zalaszentlászló. Legnagyobb részük az utolsó évszázadban keletkezett.

Székesfehérvár: Csabdi (1935), PilisszentlászIó (1291, új: 1747), Pomáz (1949), Sárbogárd (1862), Szabadbattyán (1743, ma: Szent Imre), Százhalombatta (1909).

Győr: Agyagosszergény (1883), Gyirmót, Győr (a herma kápolnája), Levél, Makkpuszta (kápolna), Nemeskér, Pándorf (1718), Potyond (kápolna), Répcevis (kápolna), Völcsej (1865).

Szombathely: Belatinc (1742), Léka (Lockenhaus, középkori, fallal körülvett temploma Kazó idejében* már romokban), Sziget (Őrisziget, Siget in der Wart), Pinkamise (Mischendorf), Rum, Sárvár, Zalalövő. Valamennyi középkori eredetűnek tetszik.

Pécs: Kánya (1734), Dombóvár (1757), Püspökszentlászló (XVIII. század), Szentlászló (német lakóinak ajkán Sanktglasl, 1803), Németi (1804), Szűr (1810), Alsópél (1838).

Vác: Vácszentlászló (1779), Nagykőrös (1787), Jászszentlászló (1901). Kishunlacháza (1932), Pestszentlőrinc (állami telep, 1935).

Kalocsa: Gombos (1773), Gara (1780), Géderlak (1808).

Csanád: Varjas (1821), Földeák (1855), Gátalja (1862), Mórahalom (1894), Makó (Újváros, 1913).

Várad: Furta (XVIII. század), Bihács (1813), Nagyvárad (Újváros), Hunya (1897), Szentetornya. Elenyészett: Szöcsköd (1430).*

Erdély: Küküllőkeményfalva (Tarnoviţa, újjáépítve 1802), Nagyszeben (Szent László-prépostság, 1424), Nyújtód (Lunga), Somogyom (Šmig, 1822), Szentsimon (Sinsimion), Torda (Turdas), Verespatak (Rosia Montana).

Moldva: Visonta (Vizantia).

 

Kutatóink szerint aligha véletlen, hogy régi László-patrociniumaink, középkori falképeink tekintélyes része a hajdani gyepűvidékeken, a magyar ökumené középkori peremén található meg. Mint már mondottuk, a szent király Erdélynek régi patrónusa. Ide vehető a moldvai csángóság sajátos László-kultusza is, amelyről húshagyó hagyományvilágánál már szólottunk.*

Patrocinium-kutatásunk egyenetlenségeit és hiányait munkánk során állandóan éreztük. Itt a László-kultusz földrajzánál is különös szükségünk volna eligazításra, kronológiai segítségre, és a belőle adódó nagyfontosságú település- és kultusztörténeti tanulságokra. Már az eddig elmondottakból is kitűnik, hogy a László-tisztelet Györgyével, Mártonéval, Mihályéval, Antiochiai Margitéval egyetemben a gyepűőrzés, középkori honvédelem küzdőszellemét erősítette.

A keleti határszélen, Székelyföldön nem tudunk olyan patrociniumokat igazolni, amelyek már az Árpád-korban megvoltak. Nyilvánvalóan itt a forrásföltárás egyenetlenségeivel, illetőleg az egyháztörténeti feldolgozás hiányosságaival is számot kell vetnünk. Biztosra vehetjük azonban, hogy a szent királyról elnevezett helységek legtöbbször korai patrociniumot őriznek. Ezek – mint láttuk – Homoród-, Nyárád-, Oláh-, Szászszentlászló.

Huszka József a múlt század utolsó évtizedeiben székelyföldi református és unitárius templomok számos elmeszelt László-freskóját tárta föl.* Nagyrészt csak az ő másodlataiból ismerjük őket, mert vagy puritán fanatizmusból, vagy műveletlenségből Bibarcfalva (Biborţeni), Erdőfüle (Filía), Homoródszentmárton (Homorod-Sinmartin), Maksa (Mosçša), Marosszentkirály (Sancrai) templomait ezután, a századforduló táján lebontották, Bögöz, Kilyén (Chiliani), Magyarremete (Remetea) freskóit a falubeliek elmeszelték, Nagyajta (Aita Mare), Sepsibesenyő, Csíkmenaság falképeit pedig veszendőbe hagyták. Így Radocsay Dénes dokumentációja szerint csak Csíkszentmihály (Cic–Sinmihaiu), Gelence (Ghelinta), Székelyderzs (Dirjin) ábrázolásait sikerült mostanáig megőrizni. Lehangoló ez, ha az erdélyi szászok példás múltszeretetére és türelmére gondolunk.

A szepesi, hetivásárra utaló Csütörtökhely (Spišsky Štvartok) első neve: Szentlászló (1263).* A név föltétlenül még a tatárjárás előtt idetelepített magyar gyepűőröktől származik, akik a lovagkirály oltalma alá helyezték magukat. A helység súlyponti jelentőségét mutatja, hogy a szepesi lándzsásnemesség az egész középkorban itt tartotta üléseit, pedig ekkor a tájat már főleg németség lakta.*

A magyarság Árpád-kori jelenlétét tanúsítják még a magyar megszállású Zsegra (Žehra) Szentlélek tiszteletére szentelt templomának (1245) László-falképei: felvonuló magyar csapat, a kun üldözése, küzdelem, a kun lefejezése, László megpihenése.*

A magyar alapítású Vitkfalva (Vitovice, titulus: Fülöp és Jakab, 1298) vitatott korú freskóján szintén László győzelme és megpihenése látható.*

A hajdan német lakosságú Svábfalva (Svábovce, Fülöp és Jakab XIV. századbeli László-falképeinek maradványait (lovasharc, párviadal) az magyarázza, hogy a falu régebben lándzsások kezén volt.*

Szék, későbbi nevén Szlatvin (Salzbrunn, Slatvin) szintén eredeti magyar település, a Zsigray-család birtoka volt: Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt templomában a kutatók elmeszelt László-legendára gyanakszanak.*

A sárosi Kisszeben (Sabinov) László-freskóit nem sikerült megmenteni.*

A tatárjárás után bevándorolt szepesi németség megőrzi ugyan a freskókat, de a szent király tiszteletét nem ápolja tovább, és érthetően a maga rajnavidéki szülőföldjének patrociniumaihoz ragaszkodik (Quirinus, Szervác, Lénárd, Ottilia, Orsolya).

A kultusz a tatárjárással délebbre szorult gyepűőrző magyar világ eleven emlékezeteként gyökeret vert a helyére települő szlovákság körében is. Legújabban (1957) Nagylomnic (Velká Lomnica) templomának sekrestyéjében tártak föl a XIV. század legelejéről László-freskókat, amelyek a kar legkiválóbb hazai alkotásai közé tartoznak. A szimultán ábrázolt jelenetek: a kun üldözése, Szent László viadala és a kun legyőzése. A szlovák falu Görgei-birtok volt és az egész középkoron át magyar néven szerepelt.*

Mindent összevéve Lászlónak a Szepességben található kultikus emlékei még a hajdani magyar szakrális tájat idézik.

Fölvetődik a kérdés: vajon a gömöri magyar Hosszúszó (Hosszúaszó, Dlha Ves, XII. század), és Kecső (Kečovo, 1332) korai László-patrociniumai, a Kacsics-nemzetség alapításai,* a szepesi lándzsások példájára nem a gömörőr társadalom patronálását célozzák-e. Egyébként Gömörben, később szlovák környezetben is találkozunk László-falképekkel, amelyek a magyar kegyúr szándékából talán még szintén a határvédelem eszmei emlékei: Gömörrákos (Rákoš, cserhalmi ütközet; XIV. század), Karaszkó (Karaskovo, indulás az ütközetbe, a csata, birkózás, a kun lefejezése, megpihenés, XIV. század). László freskót rejteget még Hárskút (Lipovnik), Rimabánya (Rimavská Bana) és Feketeardó (Cornyj Arduv) temploma is. Napjainkban tárták föl Tereske hajdani apátsági templomának falképtöredékeit. Földrajzilag idesorolható még a borsodi Szalonna is.* Megviselt László-freskók bukkantak elő a kassai Szent Mihály-kápolnában.*

1319-ben Drugeth Fülöp Középnémeti közelében, a Hernád szigetén László király tiszteletére kápolnát építtetett a pálosok számára. A szent király ereklyéje (ujja) előtt esküt tettek, majd búcsújáró kultusz is kifejlődött mellette.*

Északnyugat megszállása, lassú benépesítése a XIII. században megy végbe. IV. Béla megalapítja Túróc, másként Znióváralja (Klaštor pod Zniovom) premontrei prépostságát (1251). Ősi fészkében, Necpál (Necpaly) faluban a Justh-család bizonyára nem véletlenül ajánlja a kegyúri egyházat László király oltalmába. A román jellegű templom Ipolyi Arnold szerint is talán még a XIII. századból való. Föltárt freskóiról, így a László-legendáról a század elején másolat készült.* Nincs forrásunk a közeli Rajec régi László-patrociniumának koráról, megválasztásának körülményeiről.

A nyugati gyepűvidék László-kultuszát idézik Velemér, de főleg Bántornya (Turnišče) freskóciklusai,* továbbá Sárvár, Léka, Őrisziget, Pinkamiske, Belatinc, Zalalövő, Búcsúszentlászló nagyrészt középkori eredetű patrociniumai.

Mintha a középkori ikonográfiai gyakorlatot követné, ciklust pótolná a Búcsúszentlászló ferences kolostorában őrzött 16, eredetileg 18 barokk táblakép (1742), amelyeket az alsó folyosón lévő falfelületeken galériaszerűen helyeztek el. A még fölismerhető jelenetekben (cserhalmi ütközet, a keresztény lány megszabadítása, László halála és megdicsőítése) a búcsúsok máig jámbor áhítattal gyönyörködnek.* A befejező kép fölírása:

 

VINDEX HOSTIUM HUNGARIAE IN TERRIS

ESTO TRIUMPHATOR EORUNDEM IN COELIS.*

 

Peremarton templomának szentélyében a László-legenda néhány mozzanatát Cymbal barokk freskói örökítik meg. A templomot a szent király tiszteletére emeltette a kegyúr veszprémi káptalan. A pozsonyi prímási palota Szent László-kápolnájának freskói Maulbertsch alkotásai.*

*

László királynak az újabb évszázadokban már inkább a történelmi kegyelet hódol. Talán csak az emlegetett győri herma helyi tisztelete,* de főleg Búcsúszentlászló búcsújáró kultusza idézi a magyar középkor rajongó világát.

Búcsúszentlászló Zalának, Göcsejnek szakrális súlypontja. A szülőföld és genius loci foghatatlan erejével nyilván még a délnyugati gyepűvidék hagyományaiból is őriz valamit.* Ezt a föltevést megengedi legújabban kibontott, felújított Árpád-kori román körkápolnája is, nemcsak tiszteletre méltó régiségénél fogva, hanem a Lorettói Szűzanya barokk legendavilágával átszőtt harcos török vonatkozásaival is.

Jellemző helyi legenda szerint a nagybeteg kanizsai basa hallotta Szentlászló egyházának csodálatos hírét. El is küldötte egyik keresztény foglyát, hogy imádkozzék az ő gyógyulásáért. Ez meg is történt, mire a basa a foglyot szabadon eresztette, maga pedig megkeresztelkedett. Pajzsát és kardját a kegykápolna falára akasztotta. Ezek archaikus középkori hagyomány töredékeként még 1880 táján is ott függtek. Szent László ünnepének itt egyébként Királynapja az ősi-népi neve.

A főoltár újabb László-képét Roskovics Ignác festette. A király előtt négy heroikus nőalak hódol, kezükben a négy sarkalatos erény jelképeivel: Ezek: kancsó (mértékletesség), buzogány (lelkierő), kígyó (okosság), mérleg (igazságosság). László előtt megjelenik a kanizsai basa, akit Kovács Illés megszabadult rab ajánl a szent király mennyei oltalmába.

 

*

 

László gótikus szárnyasoltáraink táblaképein is föltűnik, legtöbbször István király társaságában: Bártfa (XVI. század eleje), Bélakorompa (Kremná, 1516), Nagyturány (Turany, 1490), Háromlécs (Sliače, 1510), Hizsnyó (Chyžné, 1508), Liptószentkereszt (Sväty Križ, 1510), Ludrófalva (Ludrová, 1510), Márkfalva (Jazernica Markovice, 1517), Mohos (Nitrianska Poruba), Nagytótlak (Selo, 1490), Pónik (Poniky, 1390), Szepeshely (Spišské Pohradie, Szentháromságoltár, Háromkirályok-oltár, Mária halála-oltár, 1470), Túrócbéla (Belá, 1520), Vitkfalva (1480), Zsidve (Jidveu, 1508).*

Középkori Szent László-oltárok: Várad, Buda (várbeli temetőkápolna, 1436), Esztergom (1397, Gyulafehérvár (1451).*

Gótikus faszobrai: Bártfa (Jézus születése-oltár, 1480), Gánóc (Gánovce, 1480), Káposztafalva (Hrabušice, 1516, magyar szentek társaságában), Kassa (1470), Kisszeben (1510), Mateóc (Matejovce, 1500), Necpál, Szepeshely (1499).*

 

Alapítójának emlékezetét a zágrábi székesegyház szárnyasoltárral tisztelte meg, amelynek táblaképei László életének horvát vonatkozásait örökítik meg. Mestere Bernardo Bobič, a horvátok nagy barokk festője.*

A Krakkó melletti Bielany kolostora számára Tommaso Dolabella a XVII. század elején Szent László-ciklust festett: László templomot látogat, alamizsnát osztogat, ostorozza magát, meghal, szentté avatják.*

Mindebben talán a magyar–horvát–lengyel barokk heroizáló szolidarizmusa is fölvillan.

A dinasztikus büszkeség magyarázza, hogy László szoboralakja ott áll az innsbrucki franciskánus templom híres reneszánsz síremlékén, habsburgi Miksa császár ősei között.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Bálint Sándor Ünnepi KalendáriumJános és Pál

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Jún
26

János és Pál római testvérpár volt: Julianus Apostata idejében együtt szenvedtek vértanúságot (362). A Coelius hegyén álló lakóházukat templommá alakították át. Közbenjárásukat egyes vidékeinken a nép égiháború idején tartja foganatosnak. Ausztria, Cseh- és Morvaországban, Szlovéniában* hasonlóképpen időjárási patrónusként tisztelik őket. E közép-európai összefüggések tisztázása közös munkával kívánatos volna.

Tiszteletüket legújabban Robert Schindler* az antik Dioskuros-hagyománnyal, Castor és Pollux alakjával és ünnepével hozza kapcsolatba. Ez a nézet a mi magyar szempontunkból nem fontos. Sokkal lényegesebb, hogy az osztrák és bajor népi barokkban falusi kápolnák, helyi jelentőségű búcsújáróhelyek oltárain az időjárás patrónusaiként (Wetterherr) tűnnek föl. Ezt a népies ikonográfiai hagyományt követi Szekszárd még említendő kápolnája is.

A nap az aratás, egyúttal a nagy nyári zivatarok idejére esik. Elsősorban ezért fejlődött ki egyelőre ismeretlen liturgikus körülmények között viharokat fékező patronátusuk, amelyre az Érdy-kódexben* is olvasható legendájuk még nem tartalmaz semmiféle utalást. Középkori misekönyveink számon tartják ugyan, de patrociniumukkal, ábrázolásukkal ekkor még nem találkozunk.

Tiszteletük tehát csak a barokk időkben bontakozik ki. Nógrád és Kálló helységekben a XVIII. században égiháború ellen szolgáltak misét az ünnepükön.* A bortermő Szekszárdon álló kápolnát (1776) nyilvánvalóan a helybeli szőlőhegyek oltalmazására emelték.* Nem tudunk Rohonc (Rechnitz, 1700), Krasznabéltelek (Beltiug), Kálmánd (Camin, mindkettő hajdani Károlyi-birtok), Alsórakonca (Rikinica) kápolnájának alapítási körülményeiről. Piliscsabán 1771-ben, Hangonyban 1793-ban harangot szenteltek a két szent tiszteletére.* Privigye (Prievidza) harangjának felírása: SANCTIS CONTRA TEMPESTATES TUTELARIBUS: JOANNI PAULO DONATO (1819).*

Népszerűségükre az is jellemző, hogy életüket Varga Lajos népi énekszerző is érdemesnek tartotta versbe foglalni.*

János és Pál emlékezete napjainkban leginkább a szegedi tájon él. Forrása az alsóvárosi franciskánus templom, ahol a múlt században még a város, továbbá a környező szegedi gyökérzetű faluk és tanyák jámbor asszonynépe is részt vett az ünnepélyes gyertyaszentelési szertartáson. A templom előtt mézesbábosok és gyertyaöntők sátrai, ahonnan a hívek a család gyertyáit beszerezték. A tápaiak János és páli gyertya névvel illetik. Szenteltet Ószentiván (Tiszasziget) alsóvárosi eredetű népe is. Manapság a közeli Sándorfalván virágzik a szertartás leginkább, ahol a napot félünnepnek tekintik. Sajátos fejlemény, hogy itt egy-egy doboz gyufát is megszentelnek. Ez a szentölt gyufa csak a szentelt gyertya meggyújtására szolgálhat.

A szertartás a bajai és mohácsi ferencrendi templomokban is élt. Tudomásunk szerint ismeretes még Óbecse, Csorna* hívei között is.

Az áldás szövegét sem a Rituale Romanum, sem hazai rituáléink nem közlik. Nyilván eltűrt helyi, illetőleg rendi gyakorlat nyomán került egy hazai, franciskánus ihletésű barokk ájtatossági könyv, az Arca Domini* szentelményei közé: Benedictio Candelarum in die SS. Joannis & Pauli contra grandines & tempestates.

A szentelmény Hanns Koren föltevése szerint* onnan ered, hogy a Giovanni e Paolo római stációtemplom lévén, a nagyböjt első péntekjén itt gyülekeztek a hívek istentiszteletre. A mise evangéliuma a Hegyi Beszédből való és többek között ezeket mondja: szeressétek ellenségeiteket... hogy fiai legyetek Atyátoknak, ki a mennyekben vagyon, ki napját fölkelti jókra és gonoszokra, s esőt ad az igazaknak és hamisaknak (Máté 5, 44, 45). E szent igéket évről-évre ebben a templomban hallották.

 

A szertartást ihlette azonban az ünnepükre rendelt antifona is: Isti sunt duae olivae... Ez magyarul így hangzik: olajfák és világító szövétnekek ők ketten az Úr előtt. Hatalmuk van az eget föllegekkel elzárni és megnyitni kapuit, minthogy az ő nyelvük a mennyország kulcsává tétetett. Ez a liturgikus szöveg egyébként a Jelenések Könyve következő verseinek (11, 4–6) átköltése, illetőleg alkalmazása: ez a két olajfa és a két gyertyatartó, mely a föld Urának a színe előtt áll. Ha valaki bántja őket, tűz csap ki szájukból és fölemészti az ellenséget. És ha bárki is árt nekik, a halál fiai. Hatalmuk van arra, hogy bezárják az eget, hogy ne essék eső küldetésük napjaiban. Hatalmuk van arra is, hogy a vizet vérré változtassák és annyi csapással sújtsák a földet, amennyivel csak akarják.*

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Bálint Sándor Ünnepi KalendáriumKeresztelő Szent János

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Jún
24
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Keresztelő Szent János

Iván, Szent Iván, másként Keresztelő Szent János, a Zoborvidéken Virágos Szent János, a szegedi tanyákon olykor Búzavágó Szent János ünnepe az egyházi év legjelesebb napjainak egyike. Egy fabula szerint* két tudós emberek veszekedtenek arról: Keresztelő János innepe légyen-é elől a kalendáriumban vagy az Évángyélistáé? Egyik egyiket, a másik másikat állatta. Éjszaka megjelentek a szentek, mindenki a maga tisztelőjének, és azt mondották: bene concordes summus in coelis, de nobis non dispustetis in terris.

A nyelvünkben máig élő Szent Iván név még föltétlenül a bizánci egyház kultikus befolyására emlékeztet.

A nyári napfordulatot ősidőktől fogva valamiképpen minden nép számon tartja és legtöbbször lángoló tűz gyújtásával ünnepli. Az archaikus európai képzetvilágot az Egyház nem tudta, de talán nem is akarta eltörölni, hanem beleépítette az esztendő liturgikus rendjébe, egyúttal természetesen a maga világképe szerint igyekezett értelmezni. Így került az ünnepi szentelmények közé a Szent Iván-napi tűzszentelés, amelyről még beszélünk.

Ismeretes, hogy az Egyház Szűz Márián kívül csak Keresztelő Szent Jánosnak ünnepli meg a test szerint való születése napját. Ennek oka az, hogy Máriának Erzsébetnél való látogatása alkalmával az Üdvözítő közelsége miatt János is megszenteltetett anyja méhében: alighogy Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, fölujjongott méhében a magzat és Erzsébetet eltöltötte a Szentlélek (Lukács 1,41). Ezt Felsőszentiván népe úgy magyarázza, hogy a látogatás alkalmával János édesanyja méhében ugrált az örömtől. Ezért kell a tüzet átugrani, mégpedig háromszor, hogy Szent Iván közbenjárására a Szentháromság annál nagyobb kegyelmet adjon.

Az Írás szerint János hat hónappal előzte meg születésében a Megváltót. Nagyon kedvelt volt a régieknél az a párhuzam, amelyet Karácsony és János születésnapja, valamint a napok növekedése és csökkenése között lehet vonni. Az egyházatyák szerint erre vonatkozik Jánosnak Jézusról való mondása: neki növekednie, nekem pedig kisebbednem kell (János 3, 30).

 

Az ősi tűzgyújtás magyarázatára az Egyház több bibliai helyre hivatkozhatott. Az ószövetség bálványozásnak tartja, amikor Acház, Juda királya nem azt cselekvé, ami kedves volt az Úr, az ő Istene színe előtt, hanem Izrael királyainak útján jára, sőt a fiait is bemutatá azáltal, hogy őket is átvitte a tűzön a nemzetek bálványozása szerint (Királyok 4, 16, 3). Később Ezekiel próféta szájával így szól az Úr: valóban atyáitok útján szennyezitek be magatokat, amikor fiaitokat átviszitek a tűzön (Ezekiel 20, 31).* János evangéliumának elején olvashatjuk: a világosság sötétségben világít, de a sötétség nem fogta föl. Megjelent egy ember, akit Isten küldött. János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higyjen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról (János 1, 5). Jézus viszont ezt mondja Jánosról: ő égő és világító szövétnek vala, ti pedig ideig-óráig akartatok örvendezni az ő fényében (János 5, 35).

A jámbor hagyomány János dicséretében természetesen nem elégedett meg az evangéliumi előadással:

Dicsőséges Keresztölő Szent János – írja* az Érdy-kódex – mely méltó és mely nagy vóna mind Úristennek, mind az mennyei udvarnak és ez világon való népeknek elette anyaszentegyházban, kiváltképpen csak az ő szent nevezetinek es méltóságából, kivel Szentháromság Úristen szereté, megismertetik. Mert az János magyaráztatik Istennek malasztjának, avagy malasztosnak. Ime azért mely nagy méltóságos és idvességes nevezet...

Másodszor neveztetik vőlegénynek, azaz Krisztusnak közel való barátja, ki megismerkedik Úr Jézus Krisztusnak sokszor való jevéséből Jánoshoz, mint szerelmes barát ő barátjához...

Harmadszor neveztetik szevétneknek, mert miképpen ez égő szevétneket feltévén az magas gyertyatartóra, mindennek szolgáltat világosságot és ennen maga lassan-lassan alábbszáll és kisebb lészen...

Negyedszer neveztetik angyalnak. Ennek jeles bizonyságát találjok ennem magát Atya mindenható Úristent, ki úgymond Malakiás prófétának szája által, könyvének másod részében, úgy mint az ő szent Jézus fiának szólván: ime elküldem az én angyalomat, ki megszerzi az te utadat te előtted, azaz prédikálván és keresztölvén...

Ötödször neveztetik szózatnak, kiről alkalmassággal tén bizonyságot ennen magáról a szent epistolának és evangéliumnak értelme szerént, mondván: én az pusztában keáltó szó vagyok...

Hatodszor neveztetik Illésnek, miérthogy az pusztában lakozik vala, miként Szent Illyés próféta szoros életnek okáért, mert kevés ételük valának, szegény ötözetnek okáért, mert egyik sem viselt drága ruhát méltóságos követségnek okáért...

Hetedszer továbbá neveztetik Krisztus Jézus Idvezejténk keresztatyjának…

Nyolcadszor neveztetik: az mennyei erek bírónak prédikátora...

Kilencedszer neveztetik: az mennyei felséges Királynak előtte járó ofmestere (udvarmestere)…

 

*

 

János pártfogását a középkor különösen nagyra tartotta, hiszen maga az Úr mondotta róla: asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál (Máté 11, 11).

János az, akit Izaiás próféta említ, amikor így szól: a pusztában kiáltónak ez a szava: készítsétek elő az Úr útját, egyengessétek ösvényeit (Máté 3, 1,3). Ezért a pusztába, kietlenbe, néptelen vidékre települt, illetőleg monasztikus magányt kereső szerzetes közösségek szívesen választották Jánost védőszentjüknek. Úgy tűnik, hogy az Árpád-kori Magyarország gyepühatárának János tiszteletére emelt monostorai, templomai hasonló megfontolással helyezték magukat az ő oltalma alá.

Csanád (XI. század), Boldva (1203), Szentjános (Várad mellett, 1238), Jánosi (Rimavské Janovce, 1397 előtt)* bencés monostorai János patrociniuma alatt éltek.

A János-szimbólum különösen a Szentföld védelmére alakult Szent János-, másképpen johannita lovagrend tudatosan vállalt hivatásában jutott kifejezésre. III. Béla telepítette hazánkba. Jellemző, hogy a rend két első: esztergomi és székesfehérvári háza Szent István királyunk tiszteletére épült. A soproninak (1214) éppen Keresztelő János volt a patrónusa.

II. Andrást a johanniták is elkísérik szentföldi hadjáratára. Később az ő kérésére Rembald tartományi főmester jár közbe, hogy a pápa hazánkat az egyházi átok alól feloldozza.

IV. Béla a johannitákra bízta az ország délkeleti részének védelmét, nekik adta hűbérül a szörényi bánságot. A király a tatárjárás keserű tapasztalatai után jól tudta, hogy a Duna és az Olt közötti terület csak újszerű intézkedésekkel védhető meg. Minthogy úgy találta, hogy a magyaroknak még idegen a várépítés, a johannitákra esett a választása. Oklevelében (1247) az erdélyi országrésszel határos Szörényi bánság mellett Kúnországot (Moldvát) is hűbérül adta nekik.*

A premontrei világot is befolyásolta a Keresztelő példaképe. Amikor a rendalapító Norbert Prémontré rengetegében megvonta magát, ott János tiszteletére szentelt roskadozó kápolnát talált. Ezt szinte égi jelnek érezte, hiszen ő is remeteségre, penitenciára, majd misszióra vágyott.*

A premontreiek kortársaikkal, a ciszterciekkel együtt, általában az Árpád-kori gyepühatár szélén vagy már azon kívül telepednek meg. Munkájuk, hatásuk nyomán a magyar katolikus ökumené megnövekedik, kitágul. Norbert példája és az a hazai missziós feladat magyarázza, hogy Jánoshida (1186 körül), Jászó (Jasov, 1205 előtt), Zsámbék (1255) prépostsága a pusztában kiáltónak pártfogása alá helyezte magát: Jánoshida az akkor még részben néptelen alföldi pusztán, Jászó és Zsámbék az erdők mélyén.

A hagyománynak engedelmeskednek Menedékszirt (Lapis Refugii, 1299) karthauzi* és Bártfa augusztinus remetéi, (1380 előtt), akik szintén Jánost választották védőszentjüknek.

Ma ismert patrociniumai is jórészt még a középkor világát idézik.

 

Esztergom: Alsószemeréd (Dolné Semerovce), Bajcs (Bajč), Felsőróna (Rovné), Felsőszil (Velké Brestovan), Imely (Imel), Kurtakeszti (Krátke Kesy), Morvaszentjános (Moravsky Jan), Nagyjóka (Jelka), Nagymácséd (Velka Mača), Nagyszombat (jezsuiták), Pered (Tešedikovo), Pozsonyivánka (Ivánka pri Dunaji), Révfalu (Mnešice, kápolna), Szentendre, Szered (Sered), Tótgurab (Slovensky Grob), Visegrád.

Nyitra: Bodok (Bodovce), Dombelve (Zákopči), Sziklaszoros (Skalité), Újbeszterce (Nové Bystrice).

Besztercebánya: Besztercebánya (1480, kápolna, Iván és Bálint tiszteletére), Turócjeszenő (Jasena, középkor), Ivankófalva (Ivančina, középkor), Jánoshegy (Johannisberg, Piarg, középkor), Nemeskosztolány (Zemianske Kostolany, XVIII. század), Ruttka (Vrutky), Tajó (Tajova, 1595). Alsólehota (1424), Pétörlehota, templom 1818).

Rozsnyó: Jászó, Tornaújfalu (Turnianská Nová Ves, 1328), Hárskút (Lipovník, középkor), Tornagörgő (Hrhov, középkor), Garamszécs (Polomka 1666), Cehis (1827, kápolna).

Szepes: Erdővágás (Richwald), Grenitz, Hrustin (Hruštin), Kőperény (Uloža), Oravka, Oszáda (Liptovska Osada), Szepesolaszi (Spišské Vlahy, a közeli erdőben még kápolna is), Szepesvéghely (Hranovnica), Teplicska (Teplička)

Eger: Borsodivánka (1705), Bene (1713), Heves (1718), Füzesabony (1736), Kerecsend (1770), Tiszabő (1777), Besenyszög (1783), Nagyiván (1789), Hevesaranyos (1828), Nyomár (1879), Pálosvörösmart (1893), Felsőzsolca (1900).

Kassa: Palonca (Plavnica, 1325?), Lazony (Ložin, középkor), Bártfa (ágostonrendi remeték, majd ferencesek), Felsőköcsény (Kučin, 1666), Orkuta (Orkučany, 1688), Tarcadobó (Dubovica, 1717), Kassabéla (Košická Bela, 1731), Vásárhely (Trhovište, 1759), Deméle (Demjata, 1774), Szécskeresztúr (Kerestur, 1779), Felsőkohány (Kohanovce, 1780), Telekháza (Sedliská, 1783), Delnekakasfalva (Kokošovce, 1815), Sóbánya (Solna bana, 1826), Zsebes (Šebastovec), Istvánvágás (Štefanovce).

Szatmár: Girodtótfalu (Tauţii de sus, 1726), Pálóc (Palovce, 1790), Nagybocskó (Bocicoul-Mare, 1836), Homok.

Veszprém: Atala (1754), Ábrahámhegy (kápolna), Bakonyoszlop, Bakonyszentiván, Balatonberény (1747), Balatonederics, Barcs, Gadány (1747), Geszti Gógánfa, Kerekteleki, Miklósi, Pacsa, Pápasalamon, Sármellék, Somogyfajsz, Somogytúr, Tarány, Zala (1754), Zalapetend, Zalaszentiván (1746), Zákány. Elenyészett: Veszprém (1318), Vigánt (1341), Pöszke (1343), Baráti (1361), Billege (1433), Hosszútót (1455)*

Székesfehérvár: Zsámbék (újjászületett, 1745), Füle (1749), Szár (1751), Ráckeve (1791), Guttamási.

Győr: Bokod, Bónya (Biringsdorf), Csáva (Stob), FelsőpéterfaIu (Oberpetersdorf), Gyalóka, Győrsövényháza (XVI. század), Horvátzsidány (1875), Mosonszentjános, Nagybarátfalu, Nagycenk (ma: István király), Nagyhőflány (Gross-Höflein), Öttevény, Pusztacsanád, Rábacsanak, Sopron (középkor), Stotzing, Szentmargit (Margarethen), Tata (1387, elenyészett, most újabb kápolna),* Veszkény (1960), Zárány (Zagersdorf).

Szombathely: Alibánfa (1757), Felsőrönök (Oberzemming), Jánosháza, Káld, Pusztamagyaród, Újhely (Neuberg), Zalaboldogfa (1755).

Pécs: Dárda (1715), Nagykónyi (1719), Závod (1768), Mecsekjánosi (1801), Magyarszentiván (1806, most: Krisztus király),* Mözs (1821), Györe (1842), Boda (1908), Apáti, Cserkút; Nagykozár.

Vác: Jánoshida (1688), Kiskundorozsma (1725), Üllő (1717), Cserhátszentiván (1759), Pestújhely (1911), Szada.

Kalocsa: Felsőszentiván (1780), Bácsszentiván (Sveti Ivan Priglevica, 1788), Dunabökény (Bukin, 1812), Küllőd (Kolut, 1825), Érsekcsanád (1836), Kossuthtalva (Stara Moravica, 1844), Hajdújárás (Hajdukovo, 1936).

Csanád: Abony (1329, eltűnt)*, Temesrékás (Recaš, 1741), Újmoldova (Moldova Noua, 1777), Temeskutas (Gudurica, 1788); Jánosfölde (Johannisfeld, 1833), Zádorlak (Zadareni; 1869), Máslak (Blumenthal, Mašloc, kápolna).

Nagyvárad: Monostorpálya (1332), Ugra (1329), Széplak (1426). Valamennyi elenyészett.*

Erdély: Brassó (barátok), Csikdelne (Delniţa), Hátszeg (Haţeg), Hilib, Kápolnásfalu (Capalniţa), Marosvásárhely, Szőkefalva (Seuca), Tekerőpatak (Valea Strimba).

Keresztelő Szent János tűnik föl Nagyszombat, Kisszeben, Nagyőr, Szepesolasza, Felka címerén, illetőleg pecsétjén.*

Sok helynevünk is őrzi János, illetőleg Iván patrociniumát, vagy annak emlékezetét: Alsószentíván, Bácsszentiván, Bakonyszentiván, Cserhátszentiván Csittszentiván (Santioana), Drávaszentiván (Ivanovec), Felsőszentiván, Győrszentiván, Kebeleszentiván (Ionaešti), Magyarszentiván (mai neve Királyegyháza), Okriszentiván (1247, elenyészett)*, Ószentiván (Szentivánsziget, ma Tiszasziget), Sajkásszentiván (Kovilj Sveti Ivan), Sajószentiván, Szászszentiván (Santioana), Újszentiván, Úrszentiván (Despot Sveti Ivan), Vajdaszentiván*, Vasasszentiván (Santioana), Zalaszentiván.

Továbbképzett helynevek: Szentivánlaborfalva (Santion-Lunca), Szentivánboda (Stredná a Nižná Boca), Szentivánfa, Szentivánpuszta.

Szentjános (Pest, Torontál, Tordaaranyos). Biharszentjános (Sintion), Morvaszentjános (Moravsky Jan), Mosonszentjános, továbbá Szentjánosháza (Hloža), Szentjánoshegy (Nucet), Szentjános-puszta (Bars, Esztergom, Nógrád), Szepesjánosfalva (Johannsdorf, Janovce).

 

*

 

Keresztelő Szent János megmaradt középkori freskómaradványainkon ritkán bukkan föl (Trencsén, Vizsoly).

 

Táblaképei: Bakabánya (Pukanec, Mária-oltár 1480), Bártfa (Szent András-oltár, 1440), Felsőerdőfalva (Stará Lesná, 1490, ma Budavári Nagyboldogasszony-templom), Frics (Fričovce, 1500), Kassa (Mária látogatása oltár, 1516), Liptószentmiklós (Liptovsky Mikulaš. Mária-oltár, 1470), Lőcse (Vir dolorum-oltár, 1476), Ludrófalva (Ludrová, 1510), Muzsna (Meschen, Mosna, 1521), Nagydisznód (Heltau, Cisnadie, 1525), Rádos (Radeln, Roades 1520), Szászbogács (Bogeschdorf, Bagaciu 1518), Szepeshely (Spisské Pohradie, 1470), Szepesszombat (1516), Turdossin (Turdošin 1450), Zsidve (Seiden, Jidveu, 1508).*

Gótikus szárnyasoltáraink ciklikus ábrázolásai:

Kisszeben (Sabinov, Keresztelő Szent János-főoltár, 1500, Szépművészeti Múzeum): 1. az angyal jövendölése János születéséről, 2. János születése, 3. Jézus megkeresztelése, 4. János Heródes előtt, 5. János prédikációja, 6. János remetesége, 7. János lefejezése, 8. Heródesnek bemutatják János fejét. A többi: 9–24. szárnykép Jézus életét ábrázolja. Az oltárszekrény közepén Keresztelő és Evangélista János faszobra.

Lőcse: Jakab-templom 1520: 1. Heródes lakomája, 2. Salome tánca, 5. Jézus megkeresztelése, 6. János lefejezése.

Rádos (Radeln, Roadeş): 1. Krisztus keresztelése, 2. Keresztelő János lefejezése, 3. János evangelista Patmosz szigetén, 4. János vértanúsága. Az 5–13. kép Jézus életét ábrázolja. Az oltárszekrény közepén Keresztelő és Evengélista János faszobra.*

Gótikus faszobrok: Bakabánya (Pukanec 1484), Kisóc (Kišovce, 1380), Lándok (Lendak 1500), Lőcse (Katalin-oltár 1420), Szepeshely (1478), Szlatvin (Slatvin, 1500)*.

 

*

 

A középkor végén Keresztelő Szent János patrónusa volt a mészárosok budai,* a barokk időkben pedig az aradi céhének*, vértanúságának eszköze és a szakma jellegzetes szerszáma, a bárd miatt. Tisztelték a bányászok is.*

Barokk művészetünknek több kimagasló, Jánost ünneplő alkotása is van. Jászó premontrei prépostsági templomának freskóciklusai: menekülés Egyiptomba, gyermekgyilkosság, János prédikációja, fővétele, főoltárképe: Jézus keresztelése, a szerzetesek ebédlőjének mennyezetképe: Heródes lakomája. Valamennyi Kracker Lukács alkotása (1763).* Heves mennyezetképei: János prédikációja, Heródes lakomája, Salome, János fővétele. A főoltárkép Jézus keresztelése. Felsőelefánt (Horné Lefantovce) pálos templomának freskóit Johann Bergl festette (1775): Zakariás és az angyal, Mária és Erzsébet találkozása, János születése, névadása, pusztában való prédikációja, halála.* János barokk ikonográfiájának teljes föltárása egyébként még a jövő kutatás feladata. Barokk keresztelő medencéinken legtöbbször János szoboralakját látjuk, amint Jézust megkereszteli.

 

*

 

Csíkdelne búcsúnapján a nép a vigília éjszakáján bent hál a templomban. Mint mondják, ilyenkor hallani a Jordán vizének zúgását. Más csíki falukban az asszonyok zöld ágakból sátrakat rögtönöznek, és imádkozva virrasztanak benne.*

A komáromi jezsuita gimnáziumban hat kiválasztott diák szép pásztorruhába öltözve, égő fáklyával vonult a főtemplomhoz. Köztük ment arannyal és ezüsttel díszített öltözetben egy szép ifjú: János, aki hófehér báránykát vezetett. Ez az Isten Bárányát, a megkeresztelendő Jézust jelképezte. A diákság közben szép magyar pásztori énekeket énekelt.*

János számos barokk iskoladrámánknak is hőse: Nagyszombat (1638, 1715), Pozsony (1704, 1706, 1720), Selmecbánya (1720), Szakolca (1721), Nagyvárad (1747), Komárom (1754), Ungvár (1763).*

 

*

 

A Szent Iván tüze, vagyis a Szent Iván vigíliáján, előestéjén kultikus-játékos célzattal gyújtott tűz az európai népek közös hagyománya, amely a tűz tisztító, gyógyító, termékenyítő erejébe vetett archaikus hitből lángol föl. Most ezen az estén a nyári napfordulatot ünneplik vele.

 

Ezen a napon – írja* Bod Péter – ilyen dolgokat szoktak cselekedni: 1. A gyermekek szemetet, csontot egybeszednek, hogy azt megégessék és füstöt csináljanak, melynek azt az okát tartják, hogy a tájba a pogányok körül tüzet szoktanak volt tenni, hogy a kígyók ne szaporodjanak ott, minthogy ez Szent János napja tájban szokott lenni, a keresztyének – a tudatlanság is segítvén – a tájban tűzekei tettek, azokat általszökdösték és azt kívánták, hogy minden szomorúságuk égjen el. 2. Égő üszköket szoktak kezekben hordozni és azokkal a határokat kerülni, azt gondolván, hogy így áldatik meg az ő földeiknek termése. 3. Némely hegyeken ezen a napon kerekeket forgatnak, amelyek azt jelentik, hogy a nap már az égen felső pontjára hágott és minden dolgok változnak.

 

Az Egyház egyes országokban a Szent Iván tüzét az opera diabolica, vagyis az ördögi cselekedetek közé sorozta. Máshol azonban, így hazánkban is tűrte, sőt szentelménynek tekintette. Belekerült az Egyház középkori liturgiájába is (benedictio rogi, quae fit a clero extra ecclesiam in vigilia nativitatis S. Ioannis Baptistae).* A római Keresztelő Szent János-bazilika (S. Giovanni in Laterano) az Egyház legtekintélyesebb temploma: omnium ecclesiarurn urbis et orbis mater et caput. Vagyis: a Város és Földkerekség minden templomának édesanyja és fejedelme. Búcsúnapjának vigíliáján a téren manapság is fellobog Szent Iván tüze.

Ami a hazai hagyományt illeti, Temesvári Pelbárt* így emlegeti Ecclesia tripliciter solet solennizare hanc nativitatis Joannis diem. Primo vigiliam jejunando... Secundo solennizat ecclesia festum Jaonnis hodie ignem vel faculas ardentes faciendo; primo pro repraesentando, quod Joannis ossa fuerunt combusta in Sebaste civitate, que fuit olim Samaria... secundo ad significandum, quod juxta Christi dictum ipse erat lucerna ardens et lucens. Magyarul az Egyház három módon szokta ünnepelni János születésének napját. Először a vigíliát böjttel... Másodszor ünnepli ma János ünnepét tűz vagy égő fáklyák készítésével: először, hogy megmutassa, hogy János csontjai megégettettek Sebaste városában, mely valaha Samaria volt... Másodszor azt jelentve, hogy Krisztus mondása szerint ő volt a lángoló és világító lámpás.

A szokást Telegdi Miklós, a XVI. század liturgikus szellemű főpapja is helyeslőleg emlegeti: János születésének örömére szoktanak Szent Iván estin szerte–szertén tüzeket rakni. Mintha még mostan is örvendeznének néki, hogy Szent Jánost Isten e világra küldötte. Mert szokás idegen nemzetek között kiváltképpen, hogy mikor valami közönséges örömnek mutatását mívelik az emberek, lámpásokat gyújtanak házoknak és tornyoknak ablakin, és a piacon avagy utcákon tüzeket gyújtanak.

Szerémi György írja János királyról, hogy egy győzelem örömére Szent Iván-tüzet gyújtott.*

Egy szepesi följegyzés szerint 1598-ban Szent Iván napja körül a Joó-család szolgái Miklósfalva közelében szent tűz körül tartózkodtak (circa ignem sacram, qualis antiquitus in memoriam Sancti Joannis extrui fuit solitus, constituti fuissent).*

A jezsuita Inchoffer Menyhért egyik művében elmondja,* hogy Keresztelő János ünnepét a magyarok szemkápráztató fénnyel és tűzgyújtással, tűz körüli ugrándozással és ünnepi tánccal, harsány nótázással ülik meg. Ez olykor már pogány babonába fulladt, amíg egynémely mérséklő rendelkezéssel végét nem vetették.

Ilyen székelyföldi rendszabály: Szent János estin a virrasztótétel semmiképpen nem engedtetik éppen éjfélig, annál inkább hajnalig vagy virradtig, hanem csak késő vacsorakorig, amikor az ember le szokott nyugodni ágyában. Az pedig tisztességesen és becsületesen légyen.*

Szent Iván tüzének gyújtása és ugrása a XVIII. században az evangélikus szlovákok között is járja. Itt is hiába az egyházi tilalom. A tűzgyújtás Betlér, Veszverés, Markusha falukban éppenséggel a templom előtt történt, ami hajdani szentelmény jellege mellett is tanúskodik:*

Közbevetőleg még meg kell említenünk, hogy Franz* középkori külföldi forrásból a Szent Iván tüzébe dobott füvek megáldásáról is tud.

Ez a gyakorlat hazánkban már csak elnépiesedett, paraliturgikus szentelményként él, kivéve görögkatolikusainkat.*

 

*

 

Mint röviden már utaltunk rá, Szent Iván tüzének gyújtásával és átugrásával összefonódva, a legutóbbi időkig számos kultikus hagyomány: ének és tánc, mozdulat és hiedelem élt népünk körében.

 

Virágos Szent János napján a Zobor vidéki Kolon (Kolicany) magyar népe, fiatalsága múlt századi följegyzés* szerint úrnapi párlós füvekkel vegyített szalmarakásokat gyújtott meg, miközben daloltak, táncoltak. A fellobogó lángokat pedig egyenként valamennyien átugrálták. A tűzre vetett illatos füvekkel a gonoszt vélték elűzni, hogy a vetésben kárt ne tegyen, a kutakat, forrásokat meg ne rontsa. Néhol csontból, szemétből, rongyokból bűzös füstöt is támasztottak, hogy az ördögöt ezzel is elriasszák. Egyesek a mező szélén gyújtottak tüzet és égő üszkökkel kerülték meg a vetést. Mások ismét nagy tüzet raktak az erdő vagy a hegy tövében. Daloltak, táncoltak körülötte. Az égő üszköt elvitték a házakhoz, letűzték a kertbe, hogy a hernyó el ne pusztítsa a gyümölcsöt, vagy a vetések közé, hogy az élet meg ne üszkösödjék. Abból, hogy a leányok miképpen ugorták át Szent Iván tüzét, jósolni szoktak a férjhez menésre.

 

A közmondásossá vált Szent Iván éneke – amelyről később még szólunk – szintén ezen a tájon maradt fönn a legnagyobb épségben. Ghymes (Jelenec) faluban* így éneklik:

 

Tüzet megrakatja világos Szent János,
Világolj, világolj, csak addig világolj,
Míg én nálad leszek.
Ha én tőled elmék,
Te is elaludjál.
 
Jelenti magát Jézus háromszor esztendőben,
Jézus magát úgy jelentgeti már.
 
Először jelenti nagy karácsony napján,
Jézus magát úgy jelentgeti már.
 
Másodszor jelenti hangos húsvét napján,
Jézus magát úgy jelentgeti már.
 
Harmadszor jelenti piros pünkösd napján,
Jézus magát úgy jelentgeti már.
 
Nagykarácsony napján nagy hóeső esett,
Jézus magát úgy jelentgeti már.
 
Hangos húsvét napján Duna megáradott,
Jézus magát úgy jelentgeti már.
 
Piros pünkösd napján rózsa megvirágzott,
Jézus magát úgy jelentgeti már.
 
Vetekedik vélem háromféle virág,
Virágom véled elmegyek,
Virágom tőled el sem maradok.
 
Első féle virág a búza szép virág,
Virágom véled elmegyek,
Virágom tőled el sem maradok.
 
Másik féle virág a szőlő szép virág,
Virágom véled elmegyek,
Virágom tőled el sem maradok.
 
Harmadik féle virág a rózsa szép virág,
Virágom véled elmegyek,
Virágom tőled el sem maradok.
 
Ne vetekedj vélem te búza szép virág,
Mert bizony tevéled széles ez a világ él.
Virágom véled elmegyek,
Virágom tőled el sem maradok.
 
Ne vetekedj vélem te szőlő szép virág,
Mert bizony tevéled szent misét szolgálnak.
Virágom véled elmegyek,
Virágom tőled el sem maradok.
 
Ne vetekedj vélem te rózsa szép virág,
Mert bizony tevéled lányok dicsekednek.
Virágom véled elmegyek,
Virágom tőled el sem maradok.*

 

A közeli Menyhe (Mechenice) faluban a tűzugrálás már Szentháromság-vasárnap elkezdődik. Estefelé a lányok elmennek mindenféle könnyen égő holmit: zsuppot, szalmát, szénát lopkodni, mert csak így lesz hasznos a tűz, meg a rajta füstölt fű. A tüzet este a temetőben rakják meg. A szertartást Szentháromság vasárnapjától egészen Szent Ivánig minden ünnep- és vasárnap megismétlik. Ha nagy a szárazság, hétköznap is.*

Manga János a zoborvidéki és egyéb palóc-szlovák hagyományokat újabb gyűjtéssel is kiegészíti, és találóan jellemzi.* Nyomatékosan utalunk rájuk.

 

*

 

A fehérvasárnapi liturgikus színezetű mátkálás, komázás Baranya, Tolna, Somogy több falujában féktelenebb formában Szent Iván tüzével ötvöződött össze. A hagyományra csak igen röviden utalunk.

Husztót faluban a lányokat legények vitték át a Szent János tüzén, miközben mondták: mátka, mátka, mátkázunk. Még élünk, még halunk, mindég mátkák maradunk. Kezükben volt mátkafa is: hosszabb botra tűzött cseresznyeág.

Vásznok hagyománya szerint tűzugrás közben ezt mondogatták: mátka, mátka, mátkázzunk, még élünk, még halunk, mindég mátkák maradunk. Egymás apját, egymás anyját meg ne szidogassuk.

 

Lányok lánnyal, legények legénnyel mátkáztak. Ez úgy történt, hogy kiállottak az utcára. Ha találtak, megcsókolták egymást. Ezentúl a legények komának, a lányok mátkának tisztelték egymást.

Tormás fiataljai között is járta a komázás. A koma, komafa mellé érett gyümölcsével cseresznye-, vagy meggyfaágat kötöttek, tetejére pedig fehér virágot tűztek. Ezt nyújtották át egymásnak a lányok, és ezt mondották: koma, koma, komázzunk! Még élünk, még halunk, mindég komák maradunk!

A nap délutánján az asszonyok, akiknek gyermekeik haltak meg csecsemőkorukban, sok kisgyermeket hívtak maguk köré, és kötőjükből almát dobáltak a magasba, hogy még születendő gyermekeik életben maradjanak. Az almának szentjánosalma a neve.*

 

*

 

Csíkszentdomonkoson (Sindominic) angyalozni szoktak e napon. A játékban nyolc gyermek vesz részt. A menet élén halad a csegettyűs, nyomában a királyné két kicsid angyal társaságában. A harmadik sorban két Zsuzsanna. A menetet két hátussó angyal zárja be. A csengetyűs fiúgyermek, a többi kislány. A csengetyűsön fehér gyolcs rokolya, fölül rózsás ruha, két pántlika a mellen stólaszerűen keresztezi egymást. Az angyalok fején búzavirágkoszorú, a királynén virágkorona. Ünnepköszöntő énekükből, amelyben a Zsuzsanna-játék nyomai is fölvillannak, csak néhány részletet idézünk.

A házakhoz betérve, a király meghajtja magát és recitálva kezdi:

 

Felséges Úristen, ki lakozol mennyben,
Örvendezz és vígadj királyi székedben.
Dicsértessék Jézus kenyér s bor színében,
Dicsértessék Jézus föld kerekségiben.
 
Örvendj szűvem, örvendj várakozó napon,
Keresztelő János nevének napján...
 
Fényes kristálytükör a Jézusnak szűve,
A szép liliomnak zöldelő mezeje,
Itt bár hátratérjen világosság ege,
Semmi ehhez képest a világ szépsége.
 
A tiszta lelkeknek te vagy ékessége,
Sőt paradicsomnak egész fényessége,
Te angyaloknak vagy szép virágos kertje,
Szűzek sereginek balzsamos edénye.
 
Feljött immár a nap az ég táblájára,
Ragyogó csillagok tüzes piaccára,
Örvendj szűvem, örvendj várakozó napra,
Keresztelő János nevének napjára.
 
Ma Szent János napja, Isten felvirrasztja,
Mert édesatyánknak ma a nevenapja,
Iskolásainknak e fő pátrónusa,
És a küsdedeknek taníttó doktora...
 
Jozafát vőgyibe vizek áradának,
Citromfák újultalt, rozmarint hajtottak,
Hol vagytok angyalok, itten az egekben,
Hogy nem iszonyultok az új történetben?
 
Látjátok a Jézust talpig álló vérbe,
Ő isteni szívit nagy keserűségbe.
Szántalan megszegték, fejit koronázták,
Tövissel kirakták, s a fejibe nyomták.
 
Szent Jánoson kivül egy kerek dombocska,
Azon növelkedik egy édes almafa.
Édes az almája, csupros a rózsája,
Azalatt ül vala Szűzanya Mária.
 
Úgy köti, úgy köti ékes koszorúját,
Fejérrel, veressel, fejérrel, veressel.
Ha avval nem éri, arannyal béfejzi...

 

Énekelve megindulnak, és mennek tovább. Az angyaloknak a házbeliek tojást, krajcárt adnak.*

 

*

 

Szent Iván napját századokkal ezelőtt örömünnepként ünnepelte a polgárság is. Sajnos, csak hazai német városokból maradtak följegyzéseink, a föltételezhető régi magyar civishagyományról nem tudunk.

Brassó neve latinul Corona, németül Kronstadt. A mondai hagyomány szerint az elnevezés onnan eredt, hogy a város építésének idején aranykoronát találtak a földben. Erről az eseményről Keresztelő Szent János napján emlékeztek meg. A lányok magas póznára koronát, virágkoszorút, csecsebecséket, finom süteményeket kötöttek, majd felállították. Sokan próbálkoztak a koronafa megmászásával. Aki a koronát mégis lehozta, díszes poharat kapott jutalmul, amelynek jánospohár volt a neve. Közben a fiatalság: lányok, legények, körültáncolták a fát és énekeltek. A rákövetkező lakomán a győztes poharából mindenki ivott. Ezen a napon, János volt a neve, ha nem is arra keresztelték. Aki másként szólította, bírságot fizetett.

A koronaünnep később Barcaság szász faluiban is elterjedt.

A brassói szász lányok között a Jungfernreigen járta: egy vagy több szomszédság leányserege Jézus mennybemenetelétől egészen Szent Iván ünnepéig énekelve járta az utcákat. János napján királynét és két udvarhölgyet választottak közülük. Ezután a királyné szülei megvendégelték a fiatalságot.*

A hazai német polgárság Pozsony városában is fényesen megülte János ünnepét: Sunabentfeuer volt a tűz gyújtásával és ugrálásával kapcsolatos hagyomány neve.* A városháza előtti térre szegény, gazdag összegyülekezett, de ott vendégeskedett a nemes magisztrátus is. A deákok énekeltek, a síposok és trombitások muzsikáltak, a nép pedig táncra pördült. Tűzijátékra is sor került.

A somogyi Mozsgó felbokrétázott német legényei még a századfordulón is a falu ünneplőbe öltözött: népe előtt versenyt lovagoltak. Az első lett a vezér. Ő gyújtotta meg a Szent Iván tüzét a mátkájától kapott gyújtóval. Az öregek megdicsérték a fürge fiatalságot, amely hamarosan táncra pördült: először az első legény, majd a többiek is. Utána a tüzet ugrották át. Itt is a vezér volt az első. Most a lányok napkelte előtt szedett virágokból koszorút tettek a fejükre, de egy kis csokrot a legényeknek is föltűztek belőle.

Vízvár, Bélavár és Heresznye lányai az ünnep előtt négy héten át minden este összefogózva körtáncot jártak, és horvátul ezt énekelték: 

Iván szántott nagy hold földet Szent Iván nap este.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Bálint Sándor Ünnepi KalendáriumÁkos

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Jún
22

Ákos, deákosan Achatius, ókeresztény vértanú. A keresztesháborúk idején költött legenda szerint Hadrianus császár idejében tízezer katonatársával együtt az Ararát hegyén keresztre feszítették, mert nem áldoztak a pogány isteneknek. Ezért a napot a Tízezer Vértanú ünnepe gyanánt is számon tartották. Achatius et Socii ünnepe hazánkban először a XIV. századbeli pozsonyi misekönyvben bukkan föl. Az egyik katona fejereklyéjét az egri székesegyház őrizte.*

A legenda szerint keresztre feszítésük idején a nap hatodik órájában nagy földrengés támadt, ők azonban félelem helyett azoknak testi-lelki egészségéért, boldogulásáért imádkoztak, akik majdan böjttel és hallgatással hozzájuk könyörögnek. A kilencedik órában kiadták lelküket. Testüket újabb földrengés tépte le a keresztről. Angyalok földelték el őket.*

Mint mondottuk, a legenda a keresztesháborúk idején bontakozott ki, nyilvánvalóan a lovagoknak bátorsággal és hittel való fölvértezésére. Künstle szerint a kultusz a maga teljességében a középkor végen, a XV. század folyamán vált általánosabbá, éspedig Közép-Európában, Ausztriában, Csehországban, de hozzátehetjük, hazánkban is.

A Tízezer Vértanú gótikus faszobrát őrzi Besztercebánya (Szent Borbála-oltár 1509).*

Rokitó (Rokytov 1460)* és Malompatak (Mlynica) főoltárának egyik táblaképe (1515) a Tízezer Vértanút ábrázolja. A Szépművészeti Múzeumnak is van Jankovich Miklós hagyatékából hasonló tárgyú, föltétlenül hazai eredetű táblaképe.*

Egy másik ábrázolását, egy szárnyasoltár maradványát Lietava váralji templomában őrzik. A várkápolnából hozták le ide. Az 1510 táján festett kép a Tízezer Vértanút örökítette meg. A helyi hagyomány azonban úgy tudja,* hogy a tatárjárás idejéről való: a tatárok a várhegyről dobálják le a hegyre húzódó népet az alján letűzött hegyes karókra.

Oltármesterségük virágzott a gyulafehérvári (1400)* és nagyváradi (1478) székesegyházban. Bihar templomába jutott a Tízezer Vitéz ereklyéiből (1438)*. Tiszteletük korszerűségére jellemző, hogy a kolozsvári vargák céhe is őket tisztelte patrónusul.*

A Háromkirályokkal egyetemben társpatrónusai voltak a túróci, azaz znióváraljai premontrei prépostsági templom Corpus Christi-kápolnájának (1520).*

A Tízezer Vértanú a Szentföld-élmény tükröződéseként gótikus Kálvária-ábrázolásainkon is föltűnik. Így Bártfa (1500), Berki (Rokycany, 1480), Kisszeben (Sabinov, 1520), Nagyszeben (Brukenthal-Múzeum, 1480) szárnyasoltárán, illetve képtábláin.*

Az Ákos keresztnév már az Árpád-korban felbukkan. Nem lehetetlen, hogy még pogánykori névhagyatékunkhoz tartozik. A hangzásbeli rokonság következtében Achatius vértanúval azonosították. Föltehetően az Ákos elmagyarosodott alakját őrzi az Agácz, Agócs, Agócsi (Achatii), Akács, Akacs családnév.*

Ákost lovagként, száraz ággal a kezében szokták megörökíteni. Hazai ábrázolásáról nem tudunk. Nyilván a reformáció szólt közbe, hogy már nem választották templomi védőszentnek sem. Keresztnévként barokk főuraink körében bukkant föl és máig megőrizte uras, sőt uralkodó hangulatát. Sajátosképpen napjainkban vált divatnévvé.

Ákos egyúttal a Tizennégy Segítőszent egyike.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."