Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium

Tamás, ismert nevén Becket Tamás (1118–1170), II. Henrik angol király lordkancellárja és bizalmasa, majd Canterbury érseke. A világfi lordkancellár egyházi méltóságában megváltoztatta életét: szőrimögnek szünetlen való viselésével és böjtőkkel gyötri vala magát... de kívül egyebeknek módjok szerént jár vala.^* A pápa és a király között kitört viszályban az Egyház jogainak törhetetlen harcosa. A király tudtával négy nemesúr Canterbury székesegyházában az oltár előtt rátámadott és levágta a fejét. A pápa már három év múlva szentté avatta. Henrik megalázkodva volt kénytelen a sírjához zarándokolni, amely a középkor egyik híres angol búcsújáró helye lett.

El kell még mondanunk, hogy VIII. Henrik hatalmi tébolyában 1538. április 24-re forma szerint törvény elé idézte Tamást, hogy adjon számot viselt dolgairól. Miután ez elmaradt, a király lefolytatta ellene az előírt bírói eljárást, majd lázadás és felségárulás címén halálra ítéltette. Ennek végrehajtásául elrendelte ereklyéinek megégetését, a sírján lévő drágaságok, ékszerek elkobzását, és mindennemű emlékének, képmásának megsemmisítését.^*

 

Legendája már a XIII. század folyamán ismeretes volt hazánkban. Árpádházi Szent Margitnak is kedves olvasmányai közé tartozott: esmég megvigasztaltaték ez szent szűz, mikoron Szent Tamás mártírról, kantuáriai érsekről igen sok csudákat hallott volna. Miképpen a Szent Tamás nyakátul fogva bokáig keménységes ciliciomot viselt volna – és miképpen asszonyonk, Mária (Mária királyné) varrotta volna neki (lányának, Margitnak) ciliciomot – miképpen meg vagyon írván Szent Tamásnak életibe.^* Azért Szent Margit asszony ezeket hallván, igen megerősétteték vala és vígan szenvedi vala az ciliciomnak gyötrelmét.

 

*

 

Becket Tamás ismerte Magyarország korabeli állapotait, Lukács esztergomi érsek a pápai jogok, egyházi érdekek védelmében az ő eszmei fegyvertársa. Amikor Tamást az egyház szentté avatta, Lukács Esztergomban prépostságot alapított a tiszteletére, éppen a patrociniumról később elnevezett Szenttamás-hegyen. Itt állott a mai Kálvária-kápolna, és Lépcső utca legmagasabb részén a középkor folyamán a Szent Tamás mártír tiszteletére rendelt társaskáptalan, amely a török harcok idején enyészett el.

A középkorban mintegy 16 hazai falu viselte Szent Tamás nevét. Ebből már nem tudjuk megállapítani, hogy hány patrocinium illette belőlük a vértanú angol prímást. Borszörcsök középkori templomát biztosan az ő tiszteletére szentelték.^*

Ünnepét már a Pray-kódex kalendáriuma számontartja, de későbbi misekönyveinkből sem hiányzik. Hazai ikonográfiai nyomára nem bukkantunk.

A kései hazai néphagyományban csak naptári ihletésre tűnik elő. A szőregi lányok Szerelmes Tamás néven emlegetik: aki a napján böjtöl, megálmodja, ki veszi el. Előbb tükröt kell azonban a feje alá tenni. Itt nyilvánvalóan évkezdő, inkább András, Luca, karácsony estéjéhez kapcsolódó hagyomány áttételéről van szó.

János apostol és evangélista, a Jelenések Könyvének profétája, az európai, benne a hazai szakrális néphagyománynak egyik legtiszteltebb és egyik legihletőbb hatású, szinte mithoszi alakja. Szellemének merészségét a sas-szimbólum jelképezi:

 

Volat avis sine meta Quo nec Vates, nec Propheta. Evolavit altius. Tam implenda, quam impleta Nunquam vidit tot secreta Purus homo purius.

 

Preuss az európai János-tradíciót kutatva,^* teljes joggal állapíthatja meg, hogy János „nem görög metafizikus, hanem apostol, aki evangéliumát mint mesterének hűséges tanúja, írta meg. Láttuk az Ő dicsőségét – írja az elején. Amit mi láttunk és hallottunk, azt hirdetjük Nektek – így kezdődik első levele. Jánosé a nagy szó: Isten a szeretet. A Krisztus-alak, amely János evangéliumából előtűnik, semmiesetre sem fénykép, hanem portré, éppen ezért nem puszta nyersanyag, hanem fölmutatott élet, nem tudósítás, hanem bizonyság.” Éppen ebben van Jánosnak páratlan, de egészében még Preuss után is feltárásra váró hatása a homo divinans európai világára: alkotó személyiség és kollektív néphagyomány szakadatlan sugalmazásaira, dialektikus hullámzására.

Pázmány Péter egyik prédikációjában^* Jánost hasonlóképpen királyi sasként magasztalja:

 

A saskeselyű minden madárnál feljebb repül, mindennél fényesebben lát. Mikor ezért emberi látásának célján felül mégyen, ott lebeg a tiszta égen, Szemeit a napsugarára fordítja, és amiben egyebek szeme megvakulna, abban gyönyörködik. Ha földre tekint és prédát talál, mint a mennykő alárohan. Ilyen saskeselyű Szent János. Mert evangéliumának  kezdetén isteni fényességig emelkedik, ott szemléli az Igét, mely kezdetben az Atyánál való. És mint mennydörgés vagy mennykő az embert álmélkodó rettegésbe ejti, mikor az Isten Fiának öröktől fogva való fényességét kimutatja. De megtekintvén a Szűz méhében fogantatott Igét, nézd mily sebesen a földre száll, az Igének megtestesülését magyarázván. Ez ama csodálatos saskeselyű, kiről Ezekiel próféta írja, hogy igen nagy volt, szentségre és bölcsességre nézve... Ez a nagy sas a mennyei hegyek magasságában nevelkedett, cédrusok völgyét földre hozta. Mert ha a többi evangelista a Krisztus emberségének héját magyarázta, Szent János hirdette és ismerte Krisztus istenségét, mely mint a fának völgye (= veleje, sűrűje) nem látszik első tekintetben.

 

*

 

Ez mai szent napnak evangéliomában – írja^* a Legenda Aurea átköltésével az Érdy-kódex – Anyaszentegyház emléközik dicsőséges Szent János evangélistáról, Krisztus Jézusnak fölötte szerelmes tanojtványáról, kinek az édes Üdvezejtő az végvacsorán minden isteni titkát megjelenté: elmúltakról, jelenvalókról és jevendőkről. Prófétává tevé, ő szent halálában részessé tevé, szent szüléjének oltalmul hagyá, és kimúlásakoron halálnak kénja nélkül az erek dicsőségben vivé. Bódogságos Szent Péter apostol... es magának jeles barátul választotta vala. Annak okáért nagy sokakban szószólóul es választotta vala őtet Krisztusnál, mert mindent nem mer vala Péter Krisztustul megkérdeni... Mikoron azért hallotta vóna Pétert, hogy meg kellene őneki feszülni, kévánja vala megtudni Krisztustul az ő szerelmes barátjának es dicsőséges halálát. Annak okáért mondá: uram, ez én barátom, mit leszen szenvedendő? Felele Jézus Péternek és mondá: ígyen akarom őtet megmaradni, azaz nem akarom, hogy olyan mártíromságot szenvedjen, mint ti, de kén nélkül akarom, hogy kimúljék ez világból.

Ez ellyen kegyelmes malasztosságot kedég az tebbi között érdemle János, doktoroknak mondása szerént. Ez négy jeles okokért:

Elészer az ő szeplételen tisztaságos szűzességért, kit Szent Jeronimosnak mondása szerént az mennyegzőből hívá el őtet Krisztus az apostolságra, és nem hagyá házasságnak törvényében leletni. Sokan kedég tévölögnek benne, ki lett légyen az ő jegyese, hogy semmi emléközet nincsen írásban róla. Mondják, hogy Mária Magdaléna volt, de azt nem kell hinni, mert mikoron Mária Magdaléna keráli nemből volt, János kedég egy szegény halász fia. Sem tisztesség, sem nemzetség nem adta vóna, hogy ők egybeférkőztek vóna, de miképpen Szent Albert pispek és Ludolfos szent atya mondja: az ő jegyesének Anachita volt neve és tiszta szüzességben megmaradott holtig, és az Szűz Máriának szolgáló leánya volt, míg élt.

Másodokáért kiváltképpen való malaszttal szerette vala Krisztus Jánost az ő gyenge ifjúságának okáért, és ifjúságában hagyta vala ez világot és ő atyját, anyját, és minden jószágát, Krisztus Jézust követvén...

Harmadokáért, mert jóllehet szegény szüléktől vóna János, de maga az ő anyjáról nagy nemből vala. Az ő anyja, Mária, asszonyunk Máriának húga vala azon atyául, anyátul... Annak okáért es fölötte szereti vala őtet az áldott Úr Jézus Krisztus, mint rokonságát, és illik vala, hogy jeles malaszttal ékesejtené meg az ő szerelmes öccsét...

Negyedokáért érdemle János kiváltképpen való malasztot Krisztustul, mert tebb jókat es hagya el János ez világon, honnem mint az tebb tanojtványok. Illik vala azért, hogy tebb érdemet es venne.

Urunk Jézus Krisztusnak kiváltképpen való szent malasztját értették lenni Szent Jánoshoz, mikoron sokképpen való veszedelemtül megtartá. Elészer, mikoron Ázsiában prédikállana, Domitianus császár forró kád olajban vetteté, Szent János kedég kijeve belőle minden sérelem nélkül. Annak utána számkiveté Pathmos nevő szigetben, holott látásáról való szent könyvet író. Azonközben Domitianos császárt az ő kegyetlenségéért Isten az világon kivévén és uraságából levetvén, Szent János az számkivetésből minden békességgel meghozatnék Efezomban. Eleiben kelvén azért az várasbeli népek, azt mondják vala: áldott, ki jött Urunk nevében. És azon bemenetivel Drusianát, ki kimúlt vala az világból, feltámasztá Úrnak nevében...

Annak utána, mikoron meg es Ázsiában prédikállana, az bálványisten papi fejedelmi azt megbosszúlván, megfogák Szent Jánost, és kezdék vinni Diana istenasszonynak templomához, hogy áldoznék az bálványnak. Kiknek mondá Szent János: ha az ti istenteknek nevével Krisztusnak egyházát eltörhetitek, hát kész vagyok áldozni. Avagy ha Krisztusnak nevében az templomot eltörhetem, hát higyjetek az Krisztusban.

Mikoron az köznép neki engedett vóna, Szent János imádságot tévén ottan az egész templom fondamentomából elesék. Azt látván Aristodemos nevű papi fejedelem, nagy háborúságot indojta az nép között. És látván azt Szent János, mondá: óh Aristodemos, mit akarsz, hogy tegyek. Ottan felele: ha azt akarod, hogy higyjek az Jézusban, ime mérget adok innod... Ha semmi veszedelmet nem szenvedendesz, ottan tudom, hogy bizony Isten az te istened. Mondá Szent János: tedd meg. Mondá őneki: egyebeknek adom először, kik mikoron el nem szenvedhetendik, te es inkább megrettenj tőle. Kére azért két halálra való embereket az bírótul, és mikoron nekik megadta vóna inniok, ottan meg ketten meghalának. Szent János es kezében véve az pohárt és szent keresztnek jegyét vetvén őreá, ottan megivá, és semmi sérelmet nem szenvede. Ottan azért mindnyájan Úristent kezdék dicsérni. Monda esmég Aristodemus papi fejedelem: méges egy kétség vagyon énbennem. Ha ezeket feltámasztandod, kik az méreg miatt meghalának, hát bizonnyal hiszem. Ottan Szent János adá neki az ő kentesét, mondván: menj el, vesd a megholtakra, mondván: Krisztusnak apostola bocsátott engemet tihozzátok, hogy Úrjézusnak nevében támadjatok fel. És mind azt tette volna, ottan feltámadának...

Mikoron azért Szent János evangélista és Krisztusnak szerelmes apostola jutott volna egy héján száz esztendőre, immáran közel ő halálához, írván Úrnak szenvedése után hatvanhét esztendőben, jelenék neki ennen maga az édes Jézus Krisztus, és mondá őneki: ...vasárnap én hozjám jösz. Mikoron az vasárnap eljött volna, híre lén benne az köznépnek, és mind hozjá győlének. És tyúkszótul (hajnaltól) fogva nagy erősen prédikálván őnekik, hogy megmaradnának a szent keresztyén hitben, és Krisztusnak parancsolatit megtartanák szegetetlen, mert azoké vóna az mennyország. Annak utána vasárnap megáldá az népet Úrnak nevében, és az nagyoltár előtt egy koporsót ásata, az földet kihozdatván az Egyházból. És leszállván az veremben, ezenképpen imádkozék, keze fölemelvén: vagyok hivattatván az te lakadalmadra én édes uram, Jézus Krisztus...

És ottan fényes ked (köd) befogá az koporsót, és mikoron elszállott vóna róla az fényes ked, semmit nem, csak mennyei mannát lelének az koporsóban. Ennen magát kedég Krisztus felvivé mennyeknek szent országába.

 

*

 

Georg Schreiber kutatásaiból tudjuk,^* hogy bizonyos, még tárgyalandó előzmények után János evangélista szerteágazó tiszteletének terjesztésében a premontreieknek volt legnagyobb részük és érdemük. A Szent Norberttól alapított rend (1120) sajátos körülményei következtében főleg a közép-európai népek, így a magyarok, csehek, lengyelek, poroszok pasztorációjából, olykor kolonizációjából is kiveszi a maga részét. A középkor végére leginkább a premontreiektől ihletett európai tájakon János evangélista tisztelete kiteljesedik. Ágai, sarjadékai: a Szent János áldása (calix Joannis sacer, Johanniswein, Johannisminne, Minnetrunk),^* továbbá evangéliuma kezdő szavainak tisztelete.

János áldások és imádságok szószólója, templomok és oltármesterségek patrónusa, céhek védőszentje. Az Utolsó Vacsorán és a passióban való teljes szerepénél fogva mintegy a népi, devocionális jámborság megalapítója és benne az emberiség képviselője. Most mindezeket elsősorban hazai vonatkozásban egyenként is szemügyre vesszük.

 

*

 

János evangélista tiszteletének egyik legsajátosabb fejleménye és megnyilatkozása a Szent János áldása, vagyis a borral való köszöntés, eláldás, áldomás, amely Hedwig Schommer legújabb kutatásai szerint^* már a XI. században felbukkan. Egyik korabeli Liber benedictionum írja: pax nostris annis solidetur amore Johannis, vino dat ex rore laticum deus eius amore. A XII. században már a lovagi udvarokban búcsúzkodásnál, csatába indulás előtt isszák. Itatták halálraítéltekkel is.^*

Az előzmények és összefüggések megértése érdekében már most tudnunk kell, hogy a középkorban a szentek ünnepén bent a templomban ittak a hívek a tiszteletükre. Ez bizonyára a pogány libatio maradványa, keresztény mása. Az Egyház ugyanis bölcs mérséklettel arra buzdította híveit – miután a szokást nem tudta kiírtani – hogy most már ne a pogány istenekre, hanem in nomine Sanctorum et Angelorum emeljék poharukat. Ezért magát a bort is megáldotta. A bort a pap a misében Krisztus vérévé változtatja át, illő dolog tehát, hogy illedelmesen fogyasszák.

Az áldomásból hamarosan, még a gótika elején szentelmény lett, amely az egyházi év liturgiájába is belekerült, János evangélista napjához rögződött. Az Egyház ezzel is ellensúlyozni kívánta a germánoknak a téli napfordulat idején tartott tobzódó mulatságait, amelyeket lappangva tovább is megültek.

A szokás igazolásául hivatkoztak az egyik evangéliumi helyre, ahol Jézus többek között ezt mondja Jánoséknak: meg tudjátok-e inni a poharat, melyet én inni fogok? (Máté 20, 22) Ezért szerepel János attributumaként sokszor a kehely. A szeretett tanítvány legendáját előadva, már elmondottuk, hogy Aristodemos pogány főpap előtt a borral milyen csodát tett.

A szokás, vagyis a János nevenapján történő borszentelés főleg premontrei közvetítéssel hazánkban is meghonosodott. Egyik XV. századbeli esztergomi Obsequiale-ban már előfordul: benedictio vini seu amoris Sancti Johannis tertio die post Domini nativitatem.^* Vagyis: a bornak, vagyis Szent János szerelmének megáldása a karácsony utáni harmadik napon. A pécsi misekönyvben (1499): benedictio amoris Sancti Johannis.^* Egy 1545. évből való okleveles adat szerint: poculum Sancti Johannis, quod lingua vernacula áldomás vocatur.^* Magyarul: Szent János pohara, amelynek magyarul áldomás a neve. A pannonhalmi főapátságban már régi időktől fogva megáldották e napon az új bort és ettől fogva kezdték rendesen inni.^*

A győri múzeum őrzi a püspöki pince egyik XVIII. századbeli hordóvégét, amelyre János evangélista van domborműszerűen ráfaragva. A soproni múzeum fenékdeszkáján János, kezében a mérgezett borral telt kehellyel: kígyó bújik ki belőle.^* A hozzá tartozó hordónak nyilván különleges borát megszentelhették és szentelményként ihatták. Az is lehetséges, hogy az ábrázolással magát a pincét ajánlották János oltalmába.

 

*

 

A János napi borszentelés szigetszerűen az ország több részén, mégis inkább a borvidékeken máig él.

A mi ismereteink szerint népi szentelményként a boszorkánypörök idején, Girót falu tanúvallomásai között bukkan föl először. 1729. Mindaddég nem szólhatott, még a Szent János borát nem vette szájába.^*

Göcsejben hordóba öntik. Itatják tévelyedett emberrel, gyerekkel is. Ha a marhát megrontották, a bort vízzel vegyítik s a beteg jószág hátát kereszt alakjában locsolják.^* Kiskanizsán a szentelt borral kimennek a hegyre és minden hordóba öntenek belőle.^* Nemessándorháza szőlőművesei e szavakkal öntik a hordóba: Szent János áldása maradjon benne ebben a drága borban, hogy meg ne ártson a Jézust dicsérőknek!

A református csökölyiek katolikus szomszédjaiktól szentelt bort kérnek, ha a fejük fáj.

Bágyogon, Rábaszováton a szentelt borból nem isznak. A vetőmagot szokták vele kereszt alakjában meghinteni.^* Rábagyarmaton is szentjánosbor kerül a vetőbúzába.^* A Szent János bora a vasi Vásárosmiskén tisztes házi orvosság. Csornán fülfájásról foganatos.^* Petőházán a tehén fájós tőgyét húzogatják meg vele.

A burgenlandi határvidéken a szentelt bort oltalmazó célzattal a boroshordókba öntik, de azért is, hogy jövőre is jó bortermés legyen. Vasvörösvár (Rothenturm) népe ájulás és fejfájás ellen a fejet dörzsöli vele. Komját (Kameten) szőlősgazdái mind el szoktak menni a szentelésre. Otthon, mikor körüljár a családban a szentelt bor, ezt mondogatják: Heiliger Johannessegen, bleiben alle Teufel hinterwegen. A mosoni Lajtakáta (Gattendorf) faluban nemcsak a családtagok isznak a szentelt borból, hanem a jószágnak is adnak, sőt a kútba is öntenek belőle, hogy a víz ne okozzon betegséget.^* Bóly németjei a megszentelt borral kimennek a pincébe és minden hordóba öntenek belőle.^* A szentelés Elek frank eredetű németsége körében is járja.

Ha már a németségnél vagyunk, az alföldi bortermelő Hajós szintén így ünnepel: a hazahozott szentelt borból nyakfájás ellen minden család iszik egy kortyot. Öntenek belőle a kútba, a marha itató vályújába is. Budaörsön mindenki három kortyot iszik belőle. Közben német tájszólásban efféléket mondanak: Szent János áldása maradj velünk és áldj meg bennünket! Öntenek a pincebeli boroshordókba, néha a kútba is.^*

A dunaszentmiklósi német gazda a szentelt borral meghinti szőlejének négy sarkát is.^*

A bánáti német gazdasszony az újév napján sütött kalácsba János napján szentelt bort is dagasztott, hogy a családot az új esztendőben jártában-keltében minden baj elkerülje.^*

Lesencenémetfalu, Rezi, Pölöskefő zalai magyar helységekben karácsony este egy üveg bort az asztalra tesznek, de nem isznak belőle. Ez az angyalok bora. Ezt viszik el János napján a templomba megszenteltetni. Utána a család minden tagja húz egy kortyot belőle, majd orvosságul teszik el. Különösen fülfájásról tartják itt is foganatosnak. Hasonlókeppen a baranyai Hosszúhetény öregei is.

A szőlőtermő Gyöngyöspatán a hazahozott szentelt borból isznak, majd a hordókba csöpögtetnek belőle. Hangony, Szentsimon falukban a jánosbor néven emlegetett szentelt borral beteget szoktak itatni, de meg szokták vele hinteni a házat, beteg ágyát, ágyalját is. A közeli Lucskán ebéd után a családfő mindenkinek tölt belőle, hogy Szent János áldása szentelje meg őket.

Óbecsén János napján bort, fonott kalácsot, almát szenteltetnek a templomban. Mint látni fogjuk, ez egészen archaikus hagyomány. Bácska több helyén a szentelt bort fül- vagy fogfájásról tartják foganatosnak.^* Így tartják Hercegszántó öreg sokacai is. A horvátok között is ez a hiedelem.^*

Tápiógyörgyén is van borszentelés. Tréfásan azt is szokták mondogatni, hogy aki ezen a napon elmegy a kocsma mellett és nem tér be inni, az Szent János átkába esik.

A szentelt borral a kesztölci gazda még aznap meghintette a szőlőjét. Ha messzire esett, az időjárás sem kedvezett, akkor abban az irányban végezte a szentelést.

A borszenteléssel olykor almaszentelés is párosul. Nagyécsfaluban a karácsonyesti asztalra tett almát a borral együtt elviszik szenteltetni: torokfájás orvossága. A szentelt almából egy darabkát a jószág vályújába tesznek és betegség ellen erről itatják meg. Így cselekszik a szabadkai tanyavilág bunyevác népe is. Nyilván ilyen megfontolásokból sarjadt a privigyei szlovákok almaszentelése^* is, az ünnepen. Főleg fogfájásról tartják foganatosnak. Az alma- és borszentelést Miske elmagyarosodott, szlovák eredetű népe is ismeri.^* Kelebián a karácsony böjtjén kútba vetett almának jánosalma a neve. Most az evangélista ünnepén kiveszik és annyi részre vágják, ahány tagja van a családnak. Ha majd olyan helyre vetődik közülük valaki, ahol nem talál ivóvízre, gondoljon azokra, akikkel együtt evett, akkor elmúlik a szomja.

Amikor a göcseji ember a pinceajtót évközben a hegyen bezárja, a kulccsal keresztet vet rá és ezt mondja: Szent János áldása maradjon a hajlékon is, meg az elmenőkön is! Így köszönnek el pincéjüktől Nemessándorháza szőlősgazdái is: Szent János áldása maradjon ezen a hajlékon úgy, mint az elmenőn!

A középkorban ezzel a szentelt borral kínálták meg azokat, akik útra keltek, háborúba, messze földre indultak, búcsúzkodtak, hogy Szent János áldása az út veszélyeitől és kísértéseitől oltalmazza meg őket. Ezért itattak a haldoklóval, halálraítélttel is szentelt bort, aki olyan tartományba készült, ahonnan nem tért meg még utazó. A megmaradt szentelt bort azután a halotti torban itták meg a halott emlékezetére, lelkének üdvösségére. Így itattak Zalaszentbalázson még a közelmúltban is a haldoklóval jánosbort, hogy Szent János áldása kísérje az Úr elé.

Nyilvánvalóan középkori, idetartozó régiség az a Lábnik moldvai csángó faluban élő hagyomány,^* hogy az asztalvetés néven emlegetett halotti torban először a megboldogult számára öntenek bort, éspedig az anyaföldre: Isten csináljon részt ennek a megholt hűvnek minden cseppecskékből! Keresztnevet is belefoglalják a könyörgésbe.

Szent János áldásának másik sajátos középkori fejleménye volt, hogy menyegzőn, esketés idején is sor került a bornak és nyilván a lakodalmi kalácsnak is János nevében való megáldására. A pap a középkori liturgiában e szavakkal nyújtotta a kelyhet a közös életútra induló mátkapárnak: bibe amorem Sancti Johannis! Ezzel emlékeztette őket, hogy most már János izzó szeretetével kell egymást szeretniök. Ernyey József további adatai szerint az osztrákok, főleg a stájerek menyegzői szertartásaiban fennmaradt az a szokás, hogy az új pár Szent János poharával (Weinhansel) kezdi a lakomát, mégpedig János napján megszentelt borral. Ez a hagyomány Tarany szlovén eredetű népénél is él. A csehek és lengyelek János ünnepén a bor mellett kalácsot is szoktak szenteltetni. Ennek nyomai a középkori kalocsai rituáléban is felbukkannak.

 

A laikussá vált néphagyományból visszakövetkeztetve, a szentelés tehát a hazai esküvő Tridentinum előtti liturgiájából sem hiányzott. Nyomaival, sőt magával az eleven gyakorlattal is magyarságszerte találkozunk. Jellemző, hogy leginkább éppen azokon a tájakon, ahol a praetridentinus jámborság legtovább élt.

 

Szegedi halotti torokban az énekesasszony szinte napjainkig maga elé vett egy üveg bort és egy kosár fölszelt kenyeret, elénekelvén fölötte a Szent János áldását:

 

Szent János áldása Szálljon ezen házra, A benne lakókat Fordítsa vígságra. Hogy a kisded Jézus Tőlünk szállást kérjen, Istennek áldása Mindig rajtunk légyen. Szent János áldása Szálljon a fejünkre, Búnkat, bánatunkat Fordítsa örömre. Bor, búza és gyümölcs Hogy bőven teremjen, Istennek áldása Mindig rajtunk légyen.

 

Utána eláldotta a kenyeret és a bort, azaz sorba kínálta a torozókat, meg az odasereglett koldusokat.

Kresz Mária gyűjtői buzgalmának és szívességének köszönhetjük Mezőkövesd kihalóban lévő középkorias hagyományát, Szent János áldásának sajátos helyi fejleményét. Keresztelő, főleg azonban halotti tor, után szegények etetése alkalmával a bort csak erre a célra használt és a már kedveskedő jancsi, jancsikorsó néven emlegetett, egyszerű cserépkorsóban szolgálták föl és tették az asztalra. A felszolgált étel-italnak, illetőleg az egész vendégségnek mennyei lakoma volt a neve. Mint mondottuk, a jancsit csak ilyen kultikus jellegű családi eseményekhez vették elő, máskor és másra nem használhatták. Akinek nem volt, kölcsönkérte a szomszédtól, rokontól. A szokás többi mozzanatairól Szent Erzsébet napjánál (nov. 19.) emlékezünk meg.

Jászladányon a Szent János áldását az új ház fölszentelésekor szokták a jelenlévők énekelni. Ha aranylakodalmat ünnepelnek, akkor is éneklik a vendégek.

Szegeden, Tápén, Jászladányon a házi ájtatosságok végeztével is szokták az összegyülekezett hívek énekelni, mielőtt elszélednének. Az ének első szakasza különben így hangzik:

 

Szent Jánosnak szép kegyes áldása Szálljon ezen tisztességes házra, Mint régenten Úr Jézusé szállt apostolokra, Úgy szálljon le mireánk is édes mindnyájunkra.

 

*

 

A Szent János áldását régi úri társadalmunk, polgárságunk is szokta, de már csak szólásként emlegetni: igyuk meg a Szent János áldását! Na, még a Szent János áldását! A szlavóniai Kórógy református népe jánosáldás névvel illeti.^* Ismeretes, hogy ez búcsúzkodáskor, a társaság oszlásakor az utolsó ital bor. Algyőn ilyenkor ezt mondják: Szent János áldása maradjon a hajlékon is, mög az elmönőkön is! A szólást már Dugonics András is megörökítette. Aki pincézéskor az utolsó pohár előtt elment, vagy lerészegedett, az egriek így jellemzik: nem várta meg a János áldását!

Kálmány Lajosnak sikerült egy történetet^* a szegedi tájhoz tartozó Verbica faluban följegyezni, amelyet mintha a Don Juan mondája is ihletett volna, egészében azonban mégis az Evangelista hiedelemvilágához tartozik: Volt két büszke vőfély. Odajártak hívogatni. Amikor a temetőn mentek át, megláttak egy koponyát, amelyet hányavetiségből szintén meghívtak a lakodalomba. A koponya megszólalt és a meghívást elfogadta. A két vőfély nagyon megijedt és a paphoz fordult tanácsért, aki ezt ajánlotta nekik: ha az a bizonyos eljön, úgy fogadják, mint a legelső vendéget, tányért, kanalat készítsenek neki, továbbá bort és borospoharat. Külön asztalhoz ültessék, és valahányszor inni akarnak, mindig mondják: igyuk meg Szent János poharát. Másnap a koponya meg is jelent, a vőfélyek beköszöntötték, mint első vendéget. A többi is a pap tanácsa szerint történt. Amikor a lakodalomnak vége lett, a bizonyos is meghívta a vőfélyeket vendégségbe. A két legény újra elment a paphoz, aki azt javallta, hogy a meghívást el kell fogadni, egyébként majd ő is kimegy a körmenettel velük a temetőbe. A temetőben is először Szent János poharát itták meg. A koponya megszólalt: szerencsések vagytok, hogy körmenettel jöttetek ki, meg hogy a Szent János áldását köszöntöttétek rám. Menjetek haza és máskor ne bolygassátok a halottat nyugodalmában. A két legény azonban mégis hamarosan meghalt.^*

 

*

 

A gyimesi katolikus csángók, csíki székelyek a „tésztanemű virágokkal, tojásokkal, aranyozott ékítményekkel felcifrázott” nagy lakodalmi kalácsot Szent János néven emlegetik. Az új pár Orbán Balázs előadása szerint^* elfogadja a vendégek ajándékait. Utána a Szent János eláldása következik, amelyet a vőfély szokott végezni: Mindeneknek szemei Tereád néznek Uram és Te adsz eledelt nekik alkalmas időben, megnyitod kezeidet és betöltesz minden állatot áldásiddal. Dicsőség. Miatyánk. Üdvözlégy. Könyörögjünk! Áldj meg Uram minket és ezeket a Te ajándékaidat, melyeket a Te jóvoltodból veendők vagyunk. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen. Áldja, meg az Isten a két egybekelt ifiakat, valamint megáldotta ezen Szent Jánost az égnek harmatjából, a földnek zsírjából. Deus Uram Isten. Aki ezt nem mondja, ne egyék belőle. Ezután esznek, isznak, vígadnak.

Ez az áldás a katolikus székelyeknél ilyen egykorú változatot^* mutat: Mindeneknek szemei Tebenned bíznak Uram stb. és ezzel fejeződik be: Teljes Szentháromság, ki a mennyet és a földet teremtetted, áldj meg minket minden jóravaló mozdulatinkban, valamint ezen Szent Jánosokat (bogas, fontos kalácsokat) megáldottad teremtésnek idején égnek harmatjából, földnek zsírjából. Deus Uram Isten adj, de ne hagyj.

A szolnoki vőfély a lakodalmi kalács feladásánál a múlt század végén még szintén utalt^* Szent János áldására:

 

Szent János áldása, terjedjen fejünkre, Bú és bánatunkat fordítsa örömre: Bor-, búzaterméssel, arany, ezüst pénzen, Mindezekért szükséget ne lássunk pénzből, Barátság és jókedv ne múljon szívünkből. Jók legyünk magunknak, jót tegyünk másoknak, Mert ez fundamentoma földi boldogságnak, Örömnek, jókedvnek, minden vígasságnak. Így ha megöregszünk, halni készek legyünk, Holtunk után mennyben együtt örvendezzünk.

 

Az ország több vidékén szokásos, az Alföldön egész biztosan, hogy esküvőre menet a vőfély tele palackot visz a templomba, a palack nyakán díszes fonatos kaláccsal. Ennek több helyen a János szerelmére is emlékeztető szerelemkalács a neve. Esküvő után a bort is, kalácsot is elkínálgatják és arra törekszenek, hogy minél többen kapjanak belőle. Bizonyos, hogy ez régi szertartásnak, éppen a Szent János áldásának maradványa: a szokás még él, de vallásos tartalma már elhomályosodott.

Bizonyára idetartozik az a lakodalmi szokás is, amely Szeged környékén élt a legújabb időkig, hogy a vőlegény és a menyasszony valamelyik nóta közben, de még a vacsora előtt borral és kaláccsal sorba kínálja az egész násznépet.

A bujáki újpár egy héttel az esküvő után bejárja és végigkínálja a falut a díszes kendőbe fogott örömkaláccsal és borral: a kalács az újasszony, a bor pedig az újember kezében.

A moldvai csángóknál a keresztapa az örömkaláccsal (kettőbe font, perecre hajtott kalács) háromszor megkerüli azt a szekeret; amelyen az újpár ül, és minden alkalommal megcsókoltatja velük. Erre az örömkalácsra úgy ügyelnek, mint valami drága szerencsés dologra.^*

A honti református magyaroknál^* is szokásos a lakodalmakon az öröm- vagy másképpen morványkalácsot a lakoma végén föladni. Ilyenkor a násznagy ékes beszédet mond Jézusnak csodálatos kenyérszaporításáról. Beszédét e szavakkal fejezi be: Ezenképpen a mi kedves atyánkfia N. N. és az ő kedves élete párja is látván vendégeinek sokaságát, szintén fölajánlottak részükre vagy két örömmorványi, hogy őkigyelmük is kielégíthessék az ő népüket, miként Urunk Jézus az ő népeit, az ő sok ezer emberét kielégítette a pusztában. Kívánom, az fölséges Úristentől, hogy aki ezen örömmorványokból részesült, legyen annak teste táplálására és lelke üdvösségére. Vegyük ezen örömmorványokat tiszta szívvel, éljünk egészségvel. Amen. Itt a kalácsnak eredeti rendeltetése feledésbe ment, ezért költötték hozzá a kenyérszaporításról szóló utólagos magyarázatot.

A példákat talán még szaporítani lehetne, azonban így is világos, hogy a lakodalmakban szereplő bor és kalács eredetileg föltétlenül szentelmény volt. A templomi áldás gyakorlata megszűnt, hivatalosan feledésbe ment ugyan, de hírét a nép maga a jellegzetes hagyománytiszteletével napjainkig megőrizte.

A kultusz szívósságára vall, hogy még századunk elején is szívesen tartottak Csanádpalotán éppen ezen a napon menyegzőt.^*

A magyar katolikus népismeret jelen állapotában kétségtelen, hogy Szeged kiterjedt népe őrizte meg a leggazdagabb János-hagyományt.

A szegedi szakrális néphit még a múlt században is Jánosban nemcsak szentet, hanem nagytudományú bűbájost is látott, akinek – Jézussal és Máriával való bensőséges evangéliumi kapcsolata révén – különösen erőt és hatalmat tulajdonított. Így többek között a boszorkányok is megszégyenülnek nevének hallatára. Kálmány Lajos írja: hogy a boszorkányok és a boszorkányokat pártjukba vevő emberek János evangélista napjára haragszanak a legjobban. Ezért szokták a szőregiek a múlt században védekezésül ezen, de más napokon is mondani: Szent János napja van ma, hónap is az lösz! Másként: Ma van Szent János estéje, távoddzon tüllünk a gonosz! A bűbájolás, rontás ellen tehát mindenkor az ő oltalmába kell ajánlanunk magukat. Régi szőregiek olykor még hozzátették: Szent János vére fussa körül a mi házunkat!^* A szentelt borral valamikor nyilván fölhintették az egész házat, hajlékot. A verbicaiak imádság közben ezt mondogatták, hogy baj ne érje őket: Szent János vére, Boldogasszony teje fussa be ennek a háznak minden résit-lukát! Egy szemfájásról való szőregi ráimádkozás többek között így könyörög: Szent Jánosnak áldása terjedjön reá, Boldogságos Szűz Mária teje mosogassa le a bajt a szemről.

Amikor a napon a Szent János-pohár ivására kerül sor, így is mondják: Szent János napja van ma, hónap is az lösz, hónapután is az lösz! Szent János áldjon mög mindnyájunkat! Szent János vére fussa be a mi útjainkat! Szent János áldása lögyön mi lépésünkön, házunkon, családunkon, mindönünkön!^* Ekkor az eláldó a poharat fölemeli, kiissza. Most már ne féljen, nincs az a sötét, hogy el ne tudjon menni az ember. Régi szőregiek úgy vélekedtek, ha bűbájosokról beszélgetünk, hogy ne ártsanak, utoljára ezt kell mondani: ma van Szent János estéje! Vagy ezt: tű fülibe, tüzes vasnyárs a s... be! Disznósz... a zablája, kutyas... az orrára! Szent János van ma. Ma is Szent János, hónap is az lösz!^*

Régi szegedi öregek szerint Szent János áldásával, vagyis a János nevében ivott borral kell a keresztutakon átmenni, mert ott a boszorkány legkönnyebben megronthatja az embert. Így kell a malomba is indulni. Archaikus szegedi hagyomány szerint ugyanis a malom az ördög találmánya.

Mindezeknek a magyar hiedelemvilágban egyedülálló, páratlan jelentőségű dokumentumoknak birtokában Kálmány Lajos helyesen írja, hogy János evangélista a világosság hőse, ősi napmítoszok örököse, akinek szegedi népünk nyilván még középkori hagyományok alapján olyan különös hatalmat, nagy erőt tulajdonít. Csakugyan ne feledjük, hogy a téli napfordulat archaikus időszakában vagyunk. János a sötétség, téli hideg zsákmányából kiragadott napsugarat: a világosságot és meleget, az új esztendőt hozza ismét a föld fiainak. Vele szemben a pusztítás minden hatalmának meg kell szégyenülnie. Szükségszerűen következik mindebből az a régi biztonságos paraszti vélekedés, hogy az emberek küszködő mindennapján, életén és halálán átsugárzik János oltalmazó ereje, páratlannak érzett segítő készsége.

 

*

 

A jámbor néphit Jánosnak és evangéliumának szinte napjainkig mindig különleges foganatosságot tulajdonított. Már Szent Ágostontól tudjuk, hogy a hívek kérték a papot: János könyvének rájuktételével olvassa el fölöttük evangéliumának elejét, mert ennek nagy veszélyben különös hatalmat tulajdonítottak.

Mint Preuss találóan mondja,^* János evangéliumának bevezetése a maga ünnepélyes kimértségével, mágikus hangzásával, titokzatos tartalmával lett varázsformula: In principio erat Verbum, et Verbum erat apud Deum, et Deus erat Verbum. Magyarul: Kezdetben vala az Ige, az Ige Istennél vala, és Isten vala az Ige. Továbbá még a következő részlet volt belőle közkedvelt: Et Verbum caro factum est et habitavit in nobis. Vagyis: az Ige testté lőn, és miköztünk lakozék.

A nyári hónapok miséjén pusztító viharok ellen imádkozták, hogy az élet, vagyis a búzatermés ne menjen tönkre, az emberi munka ne legyen hiábavaló. A formula annyira általánossá vált, hogy a középkor végétől kezdve egészen napjaink liturgikus reformjáig a mise állandó, utolsó evangélium néven emlegetett befejezése lett az egész szakaszból.

János könyvének kezdete egyébként a karácsonyi nagymise evangéliuma is. Az Érdy-kódex magasztalása szerint^* Beda Venerabilis ezt mondja:

 

Bódogságus Szent János evangélista oly nagy igét szalaszta ki szájából, kinél nagyobbat soha senki nem szólt vala. Ha kedég mikevéssé annál nagyobbat szólt volna, hiszöm, hogy mind ez világ sem foghatta volna meg... Legyen tanúbizonyság Anyaszentegyház róla, kinek szokása, hogy mikoron az szent misében hallatik olvasni, ottan minden fejet, térdet hajtson, avagy leesvén a földhöz, békéljék alázatus tisztösségnek és hálaadásnak okáért. Ó mely nagy lelki édesség vagyon e szent igének mondásában, hallásában: verbum caro, Isten ember, annál es nagyobb lőn, mikoron lőn csodaképpen, de még annál es nagyobb malaszt adaték, mikoron érdemle lakozni mibennünk, és mi érdemlők bírnia, mint atyánkfiát. Ó szerelmes atyámfiai, ha ki eszében veheti ez ellyen egyességnek és atyafiúságnak méltóságus malasztosságát, nemigen hiszöm, hogy végére mehessen az nagy lelki édességnek...

 

János evangéliumának ezt a liturgikus kiváltságát a benedictio evangeliorum S. Johannis Evangelistae, a barokk Fasciculus Triplex egyik áldásformulája is bizonyítja:

 

Omnipotens, sempiterne Deus, te suppliciter deprecamur: ut bene † dicere, & sancti † ficare digneris haec sancta Evangelia in tui Nominis honorem, per dilectum tuum Apostolum Joannem Evangelistam, dictante Spiritu Sancto conscripta: ut meritis Sacratissimae Incarnationis tuae, & intercessione, ejusdem Beatissimi Evangelistae tui, quicunque eis usus fuerit, vel cum reverentia super se portaverit, salutem animae, & corporis a Te recipiat, & a visibilium, atque invisibilium inimicorum insultibus praeservari mereatur. Qui vicis, & regnas...

 

*

 

A szent szöveg erejében való jámbor hit a középkorban akkora volt, hogy pergamenre írva, beteg homlokát érintették vele, mások meg nyakukba akasztva viselték.

Az apácák számára írt Gömöry-kódexben is megtaláljuk önállóan, más evangéliumi szövegek nélkül János evangéliumának első fejezetét. Szent János evangélista könyvének elei a Festetich-kódexben is olvashatók.^* Ez azt bizonyítja, hogy e részlet különös jelentősége, tekintélye miatt került az imádságok közé.

Bornemissza Péter prédikátor^* már megbotránkozik (1582) e szövegtiszteleten: Varasdon egy leányból sokáig űzett egy misemondó és istencsúfoló ördögöt: szenteltvízzel, kereszthányással. Fejére tévén az könyvet, mondván azt: Kezdetben vala az Ige etc. De babona módjára míelte ezeket, nem úgy, hogy tanyítaná az ördöngöst és az Úr Jézus nevébe könyörgene.

A barokk időkből idézzük a budai jezsuiták 1700-ból származó följegyzését.^* Az egyik páter egy súlyos fejfájásban szenvedő asszonynak János evangéliumát és egy XI. Ince pápától megáldott gyertyát nyújtott át. A beteg az érintésre azonnal meggyógyult.

Tudnivaló, hogy az Ige testté lőn az Úrangyala imádságba is bele van szőve. Így érthető, hogy jámbor öregasszonyok égiháború idején az ország számos vidékén azt imádkozzák, vagy zengéskor a szegediek mellüket verve csak ennyit mondanak: és az Ige testté lőn és miköztünk lakozék. Így a nyila majd elkerüli őket, hajlékukat.

A középkori orális, élőszavas, imádságszerű hagyomány sem enyészett el, hanem mint annyiszor, most is, a népi jámborság világában rejtőzködött. Egyelőre nem ismerjük a népkönyvi szövegelőzményeit annak az imádságnak, amelyet századunk elején Szeged-Domaszék híres szentembere, Engi Tüdő Vince ponyvairatként terjesztett nagyszámú hívei között. Egyes megmaradt példányait az idősebb tanyai nép máig nagy becsben tartja, igeimádság néven emlegeti. Elimádkozva, betegre, vajúdó asszonyra borítja:

Óh, szentséges Ige, kérlek Téged, ki méltóztattál az Atyaisten kebeléből leszállani e siralom völgyébe, a szentséges Szűz Mária méhében emberi testet vettél magadra, értünk bűnösökért.

Óh, szentséges Ige, kérlek Téged, hogy azzal a mennyei kegyelemmel és malaszttal, mellyel szentséges Atyád kebeléből leszálltál, szálld meg az én szívemet, lelkemet és elmémet, hogy míg élek, e siralom völgyében Néked híven szolgálhassak, Téged dicsőíthesselek és imádhassalak.

Óh, szentséges Ige, égből szállott kenyér, Jézus Krisztus, jöjj az én szívembe, maradj nálam örökké. Amen. Ezután három Úrangyala mondandó.

 

*

 

A harangokat dedikációik szerint a régi épületes irodalom megkülönböztette. A Salvator-harang Jézust, a Beata-harang Máriát, az Evangelista-harang egy-egy evangelistát vagy valamennyit egyszerre hirdette és hívta segitségül.^* Voltak természetesen más titulusok, illetőleg szándékok (tűzharang, lélekharang) is, amelyekre a maguk helyén mindig utalunk. Itt csak az Evangelista-harangokról lesz szó.

A középkor végétől kezdve a harangok jelentős része több szövegváltozatban János evangelistára, az ő evangéliumára emlékeztetett. Elsődleges rendeltetésük az eddig elmondottakból világos.

A zánkai harang (1524) felírása: CHRISTUS REX VENIT IN PACE, DEUS HOMO FACTUS EST.^* Magyarul: Krisztus király jön békességben, Isten emberré lett. A besztercebányai egyházmegyéből: Valcsa (Valča 1591), Túrócszentmihály (Turčiansky Michal 1597), Háj (1614), Trubin (1669) harangja: VERBUM DOMINI MANET IN AETERNUM. Más: ET VERBUM CARO FACTUM EST ET HABITAVIT IN NOBIS ET VIDIMUS GLORIAM EIUS. Azaz: Isten igéje mindörökre megmarad. Továbbá: az Ige testé lett és köztünk lakozott és láttuk az ő dicsőségét. Prochot harangja (1450?): SANCTUS † MARCUS † MATHEUS † JOHANNES † LUCAS † IN † DIE † MORTIS † IUVA † MARIA. Somszeg (Vieska) változatai: LUCAS, MARCUS, MATHAEUS, JOHANNES (1530), LUCAS, MARCUS, MATHAEUS, JOHANNES IN NOMINE PATRIS ET FILII ET SPIRITUS SANCTI AMEN. A harmadiké: LUCAS, MARCUS, MATHAEUS, JOHANNES, O. SS. (Mindenszentek, 1542). Túrócszentmária (Turčianská Mara) XV. századbeli harangján: MARCUS MATEUS LUCAS JOHANNES 0 REX GLORIAE VENI CUM PACE.^* Nem törekedtünk teljességre.

A budai ágostonrendiek barokk harangjának felirata^* szintén gonoszűző célzatú: ET VERBUM CARO FACTUM EST ET HABITAVIT IN NOBIS. ECCE CRUCEM DOMINI FUGITE PARTES ADVERSAE. VICIT LEO DE TRIBU JUDA. Az utóbbi mondat: íme az Úr Keresztje, meneküljön az ellenséges tábor. Győzött a Júda törzséből származó Oroszlán. Igen jellemzőek a rávésett szent alakok is: a keresztre feszített Krisztus, mellette Mária és János, továbbá Donát, a szőlőhegyek, viharharangok védszentje.

 

*

 

A hazai János-titulusok között tiszteletre méltó régiségével az egri egyházmegye patrociniuma jár legelöl, amelyet azonban nyilvánvalóan az alkalmasabb tavaszi időpont miatt Olajbafőtt Szent János napján, vagyis az evangélista legrégibb római egyházának (S. Johannes ante portam Latinam) fölszentelési évfordulóján ünnepeltek. E dedikáció egyébként a világegyházban is igen ritka. Nem tudjuk, hogy a magyar kereszténység kezdetén miért esett éppen erre a választás. Ismerve azonban a román kor szimbolikus szemléletét, arra gyanakszunk, hogy az egri egyházmegye – ott északkeleten egészen a gyepűhatárig, majd a Kárpátok pereméig elhúzódó ismeretlen, titokzatos területével – nem véletlenül választotta patrónusának azt a szentet, aki a téli napfordulat idején a hit világosságára, a természet eljövendő újjászületésére, a sötétség hatalmán való győzelemre, az emberi helytállás, misszió értelmére emlékeztet.

Mezey László baráti beszélgetés során ama gyanújának adott kifejezést, hogy a sas a pogány Aba-nemzetség totemállata volt. A szállásterületén szervezett egri püspökség éppen azért választotta János evangélistát patrónusul, mert a szentnek szintén sas az attribútuma. Így épült szerinte – mint több más esetben is – a pogány magyar hagyomány és szakrális szemlélet az egyházi szimbolikába. A föltevéssel számolnunk kell.

A sas, karmai közt könyvvel, Eger városának címerében is föltűnik.

Szintén még a kereszténység első magyar századában épülhetett Szeged várbeli Szent János-temploma is. A sas-jelkép belekerült a város középkori címerébe. Nyilván e szegedi János-kultusz kései, elnépiesedett maradványa, hogy a folyószabályozás előtt a szegedi halászkunyhók bejárata fölé bajelhárító, oltalmazó célzattal kiterjesztett sasszárnyakat szögeztek. A szegedi táj egyéb János-hagyományaira már sor került.

A sas-jelképhez még hozzáfűzhetjük, hogy számos ré

Tamás hitetlen Tamás néven is emlegetett apostol, aki próbával akar meggyőződni Mesterének feltámadásáról (János 20, 26 – 29). Innen a hajdani magyar szólás: Szent Tamás szolgája vagyok,^* vagyis akkor hiszem, ha látom. A hagyomány szerint pünkösd után Jézus külön is megjelent neki, és Indiába, a királyhoz küldötte, aki éppen ácsmestert keresett, mert palotát akart építeni. A király tiszttartója és Tamás csodálatosan egymásra talált. Ezért Tamást szívesen választották az ácsok, építészek védőszentül.

 

Regényes legendáját, indiai viselt dolgait részben az apokrifok alapján a Legenda Aurea adja elő. Ennek nyomán halad az Érdy-kódex is, amelyből nagy terjedelme miatt csak két mozzanatot ragadunk ki.^* Az egyik az indiai király leányának és vőlegényének megáldása. A király tiszttartója Abanes és Tamás jutának egy városba, hol ott az király mennyegzőt szolgáltat vala ő leányának. Megkeáltatta vala, hogy minden ember, mind lakos, mind jövevény jelen lenne az mennyegzőn... és kéré az király Szent Tamás apostolt, hogy megáldaná az ő leányát és az vőlegényt. És megáldá őket. Annak utána, mikoron ágyasházokban elaludtanak vóna, mindketten igyenlő álmat látának: úgy mint egy szép öltözetbeli király őket megölelgetné, mondván: az én apostolom áldott meg titeket, hogy az erek életben részetek légyen. A régebbi évszázadokban, amikor a legendák világát még a nép is jobban ismerte, Tamás történetének e mozzanata föltétlenül hozzájárult ahhoz, hogy a fiatalság házasságszerzőként tisztelje. Erre még visszatérünk.

A legenda szerint Tamás térítette meg Indiában a napkeleti bölcseket, akik eddig a pogányságban éltek. Azt is elmondja még, hogy IV. Kallixtus idejében jöve az belsőindiai János pátriárka Rómában úr pápához. Elmondotta, hogy van ott egy város hatalmas kőfallal körülvéve, és az egész várast egy paradicsombeli folyóvíz folyja átal, kinek Fyson neve, ki nagy drágalátos köveket hajt ki parancsomból, kikkel az indiai ország nagy gazdag. És az várasban sem pogány, sem eretnek, sem hitetlen nem lakhatik. De mind az egész országban nagy hűséges keresztény népek lakoznak. Az várasnak azért kivüle vagyon egy hegyszakadás, kit nagy bőséges víz foly körül. Ott az hegyen vagyon dicsőséges Szent Tamás apostolnak egyháza nagy drágakövekből rakatván. Kiben az nagyoltáron vagyon egy szép ezüstből szerzett szekrény, és előtte egy arany lámpás, balzsamommal teljes, ki esztendőről-esztendőre meg nem alszik. Ott az szekrényben vagyon Szent Tamásnak szent teste fennállván, olyan épen, egészen, mintha ezen napon tették volna oda minden hervadatosság nélkül. De senki esztendég oda nem mehet, hanem mikoron az ő szent ünnepe napja eljő. Akkoron az víz elfogy, ő kerüle nyolcadnappal elétte és utána. És mind egy húsvét napjára hozjá készülvén, nagy isteni tisztességgel és félelemmel az városbeli pátriárka, érsekekkel, püspökökkel és papokkal mindenek előtte bemennek és ő utánok számtalan sok népek. És mikoron nagy tisztességgel a szent misét megmondják, és kommunikálni való szentséget szentelnek, annak utána a szent apostolnak testét kiveszik az szekrényből és egy püspeki aranyas székben helyheztetik az nagyoltár előtt.^* És egy nagy aranyas paténán, avagy tálnyéron az kommunikáló szentséget eleiben viszik. És miként nagyhétben szokták tenni: egymásután minden ember eleibe járul nagy ájojtatossággal és isteni félelemmel, és mindenkinek neki adja az szentséget, mintha élne. Ha ki pedég tiszta gyónást nem tett vóna, avagy pogány vóna, avagy hitetlen és eretnek vóna, avagy ottan meg kell az ő gonoszságát jelenteni, avagy meg kell térni, avagy ottan meg kell halni. Ellyen csodadolgokat látván, koronkéd sok pogányok térnek ez szent hitre. Annak utána az szent apostolnak ő szent testét esmég az aranyas ezüst szekrényben helyhetik nagy tisztességgel, és nagy hálát adván az Úristennek és az szent apostolnak, ellyen isteni dolgokról, nagy eremmel ki mind házához mégyen. Annak utána az víz esmég ottan kerülveszi az hegyet, és senki esztendég oda nem mehet.

Ez a János pap országa: hitnek és költészetnek, legendának és népmesének látomása.

 

*

 

Középkori szárnyasoltárainkon Tamás rendesen a tizenkét apostol társaságában jelenik meg (Bártfa 1480, Esztergom, Keresztény Múzeum 1494, Pozsony, Szlovák Galéria 1470, Késmárk 1470, Ludrófalva (Ludrova, 1510), Turócbéla 1520), vagy Krisztus kínszenvedésének és feltámadásának eseményei között (Muzsna 1521, Nagyszeben 1510) tűnik föl. Oltára volt Körmöcbánya (1431) templomában, Gyulafehérvár (1446) és Győr (1520] székesegyházaiban.

Laskai Ozsvát följegyzése szerint a fehérvári bazilika ereklyéi között őrizték Szent Tamás ujját is.^*

Mindezekből kitűnik, hogy Tamást a középkori magyar egyház mindig számon tartotta azonban névünnepének alkalmatlan kalendáriumi helye, a karácsony közelsége miatt, titulusaival igen ritkán találkozunk. Ezek közül legkiemelkedőbb a tiszteletére szentelt esztergomi, régiesen hegyfoki prépostság. Keletkezésének idejét nem ismerjük, de a XIII. században már virágzott.^* Igen korai Szörcsök patrociniuma (1299),^* Biharban Széplak (ma Berettyószéplak 1327).^*

Ma élő dedikációk: Nárai (Szombathely mellett), Dunahidas (Bruck), Erdélyben Csíkszenttamás (Tomeşti), Székelyszenttamás (Tamaşu), a Szepességben Menguszfalva (Mengušovce).

Tamás máig igen kedvelt keresztnév, amelyből gazdag változatokban születtek családnevek is: Tamás, Tamási (eredetileg: Tamásé), Tankó, Toma, Tomka,^* talán még Tima, Timaffy. Helyneveink közül őt idézi: Csíkszenttamás, Rábaszenttamás, Székelyszenttamás, Szenttamási (Arad), Szenttamás (Bácska), az elenyészett Kerekszenttamás (Fejér, Zámoly határában).^*

 

*

 

Tamás a Gergely-féle naptárreform óta valóságosan az esztendő legrövidebb napja, a téli napfordulat csillagászati időpontja. Nem csoda, ha a Luca napi ősi hiedelmek részben Tamás napjára is átterjedtek.

A nap Körmenden a szerelmi varázslat alkalmas ideje. Az Alföldön társtalanul áll az a békéscsabai szokás, hogy Tamás napján a szlovák lányok vállukkal rázzák a sövényből font kerítést. Amerről kutyaugatást hallanak, onnan jön a kérőjük. Rázás közben ezt mondják: kerítés, kerítés megrázlak. Szent Tamás kérlek, szeretném tudni, hol fogok lakni. Szlovákul:

 

Lesa, lesa, trasiern ta, Svaty Tomáš, prosím ta, Keela by som vedeti, S kym ja budem pri sobáší státi.*

 

Hasonló hagyomány a sárosi szlovák lánynépnél is él. Megemlítjük még, hogy a sövény András estéjén való megrázásának hagyománya hasonló szöveggel a keleti németség (Szudetavidék, Voigtland) előtt sem volt ismeretlen.^*

 

*

 

Aki Göcsejben Tamás napján disznót öl, annak minden esztendőben kell ezen a napon valami háziállatot vágnia, mert különben Tamás öl, azaz a jószágokból valamelyik elpusztul. Szintén Göcsejben a Tamás napján vágott disznó háját benedekhagymával és lasztikom gyökerével összetörik: sokféle betegségnél használják.^*

Szeged szomszédságában, Szőregen a napnak Disznóölő Tamás a régi neve. Az ekkor vágott disznónak Szent Tamás hája, tamási háj, tamásháj néven emlegetett háját a tápaiak, alsóvárosiak kelevényről tartják foganatosnak. Szögre akasztják, olykor öt-hat évig is eltartják. Ha valakinek kelése van, a hájnak egy darabját szétdörzsölik és a beteg testrészre kötik. A szomszédok is eljárnak az ilyen házhoz kölcsönkérni.

A Szent Tamás hájáról egyébként már a szegedi boszorkánypörökben is szó esik. 1731. Az kis fazekacskában pedig Szent Tamás hája volt és szentölt tömjén, istenfája s szentölt víz is volt benne, de igen kikeneködött belőle, azzal kente volt meg.^*

A karácsonyi ételek Tamás napján való megszenteléséről karácsonynál szólunk.

Lázár, zsidóul 'segít az Isten', Mária és Márta testvére, Jézus feltámasztott barátja (János 11, 1 – 44). Legendája sokban egyezik Magdolnáéval, amelyet az Érdy-kódexből ismerünk.

A Debreceni-kódex^* rövidre fogva életét külön is elmondja: soha az utána nem nevete, hegy feltámada. Mindönképpen az szent apostoloknak és Uronknak életök szerént jár vala. Nagy kemény életöt viselvén, karácsony napjának előtte nyolcadnapon kimúlék Úrban ez velágból.

A dúsgazdagról és a szegény Lázárról szóló példabeszéd (Lukács 16, 19 – 31) koldusa nem azonos vele. A későbbi hagyományban azonban a két alak eggyéolvad.

Lázár bethániai sírja a szentföldi zarándokok előtt máig nagy tiszteletben áll. Lázár a középkorban egyébként a sírásók, bélpoklosok védőszentje. Hajdanában könyörögni szoktak hozzá istenítéletek alkalmával, továbbá jó időjárásért is.

A Szent Lázár lovagjai (fratres S. Lazari de Jerusalem) a Szentföld bélpoklosainak ápolására kötelezték magukat (1142).^* Alázatból eleinte bélpoklost választottak nagymesterüknek.

Európában gyökeret verve, hazánkban is megtelepedtek, de keveset tudunk róluk. Jelentőségüket az újkorban elvesztették. Emlékezetüket a járványkórházak lazarethum, lazarett neve máig őrzi.

Első magyarországi házuk Esztergomban volt (1181).^* Ispotályukról tudunk még Csurgón, Kolozsvárott, Füzitő, Szente, Szemenye, Borsa helységekben. Az insula Lazari premontrei apátság (1262), amelyet a baranyai Körös vize fogott közre, előbb nyilván a lovagoké volt.^*

Budai kolostorukat 1355-ben említik először, a mai Bugát Pál utcában állott.^* Egy régi metszet (1541) Mönchgarten, barátok kertje néven tünteti föl.

Lázár hajdani magyar hírét a Szent Lázár szegényei is őrzik. A Képes Krónika elmondja, hogy őseink Taksony idejében három seregre oszolva Franciaországot dúlták. Visszatérőben egyik részüket a szász fejedelem megölte, hetet azonban elrettentésül életben hagyott, és levágott füllel eresztett haza Pannóniába. Itthon a nép szégyenükért ítéletet mondott rájuk: mindenüket, még feleségüket és gyermekeiket is elvesztették. Arra kényszerítenék őket, hogy életüket gyalog, mezítláb járva, koldusként tengessék: lázár volt a nevük (Lazaci sunt vocati).

A hagyományt a Pozsonyi Krónika már kerekebben adja elő: „Ezt a hetet aztán a botrány miatt hét magyar néven emlegették... A hét elítélt magáról éneket szerezvén, a világi dicsőségért és hírök, nevök terjedéséért a nép közt énekelteté, kik Szent Lázár szegényeinek hívatnak mind e mai napiglan. Így nevezték őket pedig azért, mert Szent István király, aki minden szabadosan csavargókat megfenyít vala, amint ezek nemzetségeit házról-házra, sátorról-sátorra járva látta énekelni, magyarázatot kívánna felekezetök és trufáik felől; kik is mindent elbeszélének, a mi apáinkkal a község által történt vala. Szent István meggondolván, hogy fő és elöljáró nélkül senki jó nem lehet, azért megparancsolá nekik, hogy a Szent Lázár-rend esztergomi kereszteseinek hatósága alá tartoznak magokat vetni, s ezért hívják őket Szent Lázár szegényeinek.”

Természetes, hogy e hét gyászmagyar pogány hagyományvilága, csak később, keresztény hatásra színeződött, bővült a bibliai Lázár, továbbá a Szent Lázár-rend képzetkörével. István király emlegetése csupán magasztos anakronizmus. Beöthy Zsolt, illetőleg Sebestyén Gyula helyesen utal arra, hogy a mi pogány lázárjaink társadalmi helyzete azonos volt a XII–XIII. századbeli bélpoklosokéval. A rettenetes ragadós betegség (morbus Sancti Lazari) hazánkban is pusztított. Áldozatainak fülét, orrát, minden testrészét megtámadta, lemarta. A társadalom úgy védekezett, ahogy tudott: kiközösítette őket. Amíg nem alapítottak számukra külön telepeket, éppúgy barangoltak, mint a mondai hét magyar. Kereplővel, kolomppal figyelmeztették a járókelőket, hogy térjenek ki előlük.^* Ahol a betegség felütötte a fejét, fekete zászlót tűztek ki.

Lázárnak kápolnája állott Rajkon (1400).^* Győr várában szintén volt a szentnek kápolnája és plébániája (1401).^* Ispotállyal is összefügghetett. Talán még Szent Lázár lovagjai alapították, bár ennek győri nyoma nincs. Később, nyilván a kápolna pusztulása után, a székesegyházban Lázár-oltármesterség bukkan föl (1569).

Pelbárt említi egyik beszédében egy budai szőlőről, melynek gazdája egész termését a szegényeknek osztotta el, hogy szüretkor termettebb volt, mintha még semmit sem szedtek volna róla. Ettől kezdve „Szent Lázár szőleje” lett a neve.^*

Lázárnak középkori szakrális művészetünkben nem sok emléke maradt. Így Jézus feltámasztja Déva (református templom) freskóján,^* Dénesfalva(Danišovce) Magdolna-oltárán (1520).^* Ott látjuk még Kassa (1450, múzeum), Segesd (Saeş 1520) szárnyasoltárain. Ezeknél sokkal jelentősebb a bihari Sitér (Siştire) református templomának a múlt század derekán föltárt és talán még a XIV. századból származó freskóciklusa: Lázár és a lakomázó gazdag, Lázár lelke Ábrahám kebelén, a gazdag családja a pokolban.^*

A győri karmelita templom kriptabejárata fölött a Lázárt feltámasztó Mester barokk képe.

Lázár a középkorban kedvelt keresztnév, hiszen Jézus barátja, egyúttal a betegek pártfogója volt. Népszerűségét az is mutatja, hogy máig igen elterjedt családnév. Keresztnévül már csak a Székelyföldön és a moldvai csángóknál választják.

Aki elszegényedik, az Faludi Ferenc tanúsága szerint Lázár lakodalmára szorul.^*

Kondorfa vasi faluban testi nyomorékoknak, rokkantaknak, mankóval, bottal járóknak máig lázár a nevük. Nem tudok én sietni, lázár vagyok.^*

A nap későbbi, már önállósult képzetköréhez hozzátartozik még, hogy a Lázár-történet részben bizonyos középkori Jedermann-szerű előzmények, részben a haláltáncénekek ihletésével a reneszánsz korban moralitás formájában bukkan föl. Leopold Kretzenbacher vizsgálatai^* szerint először Zürich városában jelenik meg nyomtatásban (Die reiche Prasser und der arme Lazar 1540). Hamarosan meghódítja azonban az egész közép-európai játékszínt. Először deákul kerül előadásra, de megszólal nemzeti nyelven, sőt hamarosan kijut a parasztság közé is, hiszen a mondanivaló tanulságai annyira egyeztek a nép álmaival.

Hazánk is beletartozott a barokk dráma közép-európai szellemi közösségébe. Az 1646-ban megjelent Comico-tragoedia, constans scenis quatuor második darabja De divite purpurato et paupero Lazaro, azaz a fényes gazdagról és a szegény Lázárról szól.^* Későbbi kiadásai is voltak, ami a játék páratlan népszerűsége mellett tanúskodik. Jámbor olvasmányként a ponyván is megjelent.

Egykori hazai német változatáról Pukánszky Béla értesít bennünket: Von dem Reichen Mann und Lazaro. A soproni Daniel Klesch írta 1650 táján. Bemutatták Nagyszebenben (1694), Brassóban (1703) is.^*

A dúsgazdag és a szegény Lázár dramatizált történetét Kájoni János is fölvette kéziratos versgyűjteményébe. Talán az volt vele a szándéka, hogy ki is adja. Egyelőre még nem tudunk biztos feleletet adni arra, hogy Kájoni és a XVIII. századbeli csíksomlyai misztériumjátszás között van-e összefüggés. A magunk részéről azonban szinte biztosra vesszük, hogy a dúsgazdagolás, tehát az elnépiesedett Lázár-dráma Kájoni, illetőleg a székely ferencesség közvetítésével jutott el a csíki székely nép hagyományvilágába. Minthogy azonban farsang végén, húshagyó kedden játsszák, ott emlékezünk meg róla.

A játék még régi hazánk nyugati peremvidékén, a burgenlandi Olaszfalu (Wallern) németajkú községben a múlt század végén szintén bemutatásra került.^* Itt nyilvánvalóan az osztrák hagyományok átterjedésével van dolgunk.

Nicasius, önkényes magyar nyelvújítási azonosítással Géza, Rheims vértanú érseke volt, akit a hunok fejeztek le (†451), Bár középkori misekönyveink számon tartják, egykorú hazai kultuszához mégis egyedül a gyulafehérvári székesegyház oltármesterségét^* tudjuk idézni.

Szent Nicasius napján – olvassuk Illyésházy József gróf (†1759) kéziratában minden ajtóra írja azt, hogy ma vagyon Szent Nicasius napja, egerek, patkányok menjetek ki, és elvesznek az háztól – mely esik 14. decembernek. Nem derül ki belőle, hogy a hiedelem népünk szélesebb köreiben ismeretes volt-e. Külföldi párhuzamai is vannak.^* Lehetséges, hogy a szómágiával (Nicasius, niké = győzelem) van dolgunk. Valószínűbb azonban, hogy évkezdeti gonoszűző szokás tapadt a naphoz.

Luca, eredetibb hangzással: Lucia ünnepe a magyar néphagyomány egyik legjelesebb napja. Hiedelemvilága azonban csak részben hozható kapcsolatba az ókeresztény szűz (†310) alakjával és legendájával.

Ismereteink szerint a magyar középkorban Luca még nem tartozik a tiszteltebb női szentek közé, bár nevét misenaptárainkban megtaláljuk. Patrociniumaival sem találkozunk, sőt még az újkor századaiban is alig-alig fordul elő. Kivétel Alhó (Allhau) jelenleg burgenlandi falucska, amelynek Luca-titulusát Kazó István említi (1697).^* Nem tudjuk, manapság megvan-e. Keresztnévként is igen ritka. Mindezeknek okára még visszatérünk.

Luca gótikus faszobra: Kisszeben (Sabinov 1510).^* Táblaképe a következő szárnyasoltárokon tűnik fel: Arnótfalva (Emmaus, Arnutovce 1485), Csíkcsatószeg (1530), Dubrava (1510), Héthárs (Lipany 1520), Leibic (Lubica 1521), Malompatak (Mlynica 1515), Nagylomnic (Lomnica 1493),^* a Legenda Aurea többi híres női szentjei: Borbála, Margit, Katalin, Dorottya, Ágnes társaságában, de még nem egyenrangú velük. Az a gyanúnk, hogy Lucát éppen a Legenda Aurea ismertette meg a hazai gótikus jámborsággal. Elgondolkodtató azonban, hogy oltárával Esztergomban már korán (1286) találkozunk.

 

Legendáját a Legenda Aurea nyomán az Érdy-; Debreczeni- és Cornides-kódexben olvassuk. Ez utóbbi^* szerint Szent Luca asszony támada Syracusana nevű várasból. Nemzete szerént nemes vala, testében szeplétlen szűz. Színében szép, lelkében annál szép, szent hitnek miatta, mint Krisztus Jézusnak szerelmes jegyese.

Édesanyja már tizenegy éve szenvedett vérfolyásban. Elzarándokolnak tehát Szent Ágota katániai sírjához. Amíg ott könyörögnek, Luca elalszik, és látá álmában Szent Ágotát a szent angyalok között, nagy gyengyes ruhában, mondván őneki: jó húgom, szűz Lucia, Krisztusnak ájojtatos leánya, mit kérsz éntőlem, kit tennen magad es megadhatsz az te szülédnek, ki immáran az te hitednek miatta megvigaszott, és miképpen énmiattam az Karthágónak várasa felmagasztatott Krisztustul, azonképpen temiattad Syracusának várasa es megékesöltetik temiattad.

Álmából fölébredve kéri meggyógyult édesanyját, hogy ne adja férjhez, mert neki már van vőlegénye, Jézus Krisztus. A jegyruha árát, továbbá örökségét szétosztja a szegények között.

 

Pogány jegyese följelenti a fejedelemnél, aki a bálványok előtti áldozatra akarja kényszeríteni. Luca e szavakkal tagadja meg: Istennek kellemetes áldozat az szegényeket látogatni és segéleni. De miért immáran nincsen mit továbbá őnekik adnék, ennen magamat Krisztus Jézusnak adom és áldozom. Pascasius fejedelem ezután szűzi állhatatosságában akarja megszégyeníteni, és kezdé bordélyba vonyatni, kit Szentlélek oly igen megnehezejte, hogy semmiképpen az helyről el nem indojthaték. Azt látván, mind kezeit, mind lábait megkötözék, és ezer embert készerejtének vonni, de még azok sem indojthaták el az helyről. Azokhoz ragasztanak ötven iga barmot, de azok sem tehetének indojtást az szent szűzen... Most Pascasius parancsolá, hogy azon álló helyében megégetnék. És hagyá, hogy fenyőszurokkal és olvasztott olajjal agyonöntenék, hogy hamarabb az tűz megemésztené.

Mondá Lucia: én az én édes Uram Jézusnak szent malasztját kértem, hogy ez tűz énnekem semmit ne árthasson, az hű keresztyéneknek eremekre. Erre a poroszlók tőrt döfnek a torkába, de maga még es nem veszté el szólását, miglen ő szent imádságát el nem végezné az Úr Istenhez.

 

Kiskanizsai hagyomány szerint^* Luca szemét tűvel szurkálták ki, ezért nem szabad az ünnepén varrni, tehát a napra annyira jellemző dologtiltást az elnépiesedett legendából magyarázzák.

 

*

 

Szűz Szent Lucáról legendájának átköltésével azt mondja a somogyi nép^*, hogy nem akart férjhezmenni, noha gazdag kérői voltak. Ezért rokonai halálra kínozták, de ő inkább eltűrte ezt is, hogy ártatlanságát megőrizze.

Luca nagyon szerette Isten világát és a házi állatokat. Halála után az Úr ezért a szelídségéért szentjei sorába emelte. Napjának előestéjén fiú- és leánygyermekek így köszöntik Lucát:

 

Megjöttem én jó este, Luca köszöntésére. Luca fekszik ágyában Az őrző angyalával. Gyere Luca menjünk el, Mennyországot nyerjük el. Ha mi aztat elnyerjük, Boldog lesz az életünk.

 

*

 

Luca már a középkorban a szemfájósok védőszentje. Ezt az Isteni Színjáték is tanúsítja. Dante, aki sokszor fájlalta a szemét, Lucát különösen tisztelte.^* A kultusz barokk népkönyveink nyomán parasztságunk körében is elterjedt. Öregek itt-ott (Tápé, Jászladány, Hercegszántó) máig könyörögnek Lucához szemük gyógyulásáért:

 

A Lelki Paradicsom himnusza és imádsága így fohászkodik:

 

Ártatlan és gyenge Szűznek Ellene agyarkodik, Krisztus kedves jegyesének Fejére dühösködik Irigység és kegyetlenség, Hogy gonoszra vihesse, Méregtől forró ellenség Lelkét hogy elveszesse. De Krisztustól el nem válik, Végig véle maradván, Benne a szíve megnyugszik, Ővéle mulatozván. A szemei kitolatnak Végre szent Luciának, A tagjai kínoztatnak A Krisztus mátkájának. Így életed elvégezvén Légy szemünk orvossága, Lelkünk menyégbe vitetvén, Légy szép világossága, Amen.

 

Antiphona, Megmozdulhatatlan erős oszlop vagy Szent Lúcia, Krisztusnak szerelmes Jegyesse, azért mindenek várják, hogy elvedd az életnek Koronáját.

V. Elosztatott a te ajakidon a malaszt.

A. Azért megáldott téged az Isten mindörökké.

Imádság. Hallgass meg minket üdvözítő Istenünk, hogy akik Szent Luciának emlékezetin örvendezünk, a szemfájásnak ártalmas nyavalyájától megmenekedjünk. Ki élsz és uralkodol mindörökkön örökké. Amen.^*

 

*

 

Az Egyház nem véletlenül helyezte szűz vértanújának, Luciának ünnepét éppen erre a napra, hiszen a név a lux 'fényesség' származéka. December tizenharmadik napja a Gergely-naptár életbelépte (1582) előtt az esztendő legrövidebb, egyúttal a téli napfordulat kezdő napja volt. A szegedi, zalaszentbalázsi kalendáriumi eredetű mondás szerint Szent Lucának híres napja a napot rövidre szabja.^* Ez az archaikus néphagyományban, amely a természeti jelenségeket és változásokat pontosan számon tartja és szimbolikus-mágikus összefüggésekben is szemléli, igen jelentős időpont. Ebből érthető tehát, hogy Luca napja méhében hordozza az új esztendő reménységeit, de gondjait, próbatételeit is. Tele van főleg asszonyi kezdeményezésekkel és változatos tilalmakkal, amelyeknek hatása, következménye a primitív népi felfogás szerint azután az egész új esztendőben érvényesül. Most leghosszabbak az éjszakák, amelyeken a gonoszoknak, bűbájosoknak bőven van idejük arra, hogy téteményeikkel megrontsák az embereket, de a föld fiaiban is az elhárítás és előrelátás készsége is ilyenkor a legelevenebb. A Luca napjához fűződő hagyománynak e végletességéből következik, hogy az oltáron tisztelt Luca mellett a közép-európai néptudatban egy boszorkányszőrű, rontó-bontó nőalak is él, akit a magyarok lucapuca, luca; lucaasszony^*, Hollókőn Lucca, a németek Lutzelfrau néven emlegetnek.^* Ez a kísértetszerű jelenség ezen az éjszakán és napon, tehát a kezdődő új esztendőben az embereknek mindenképpen a kárára törekszik. Erre az alakra előadásunkban azonban csak éppen emlékeztetünk.

Ez a kettősség magyarázza, hogy hazánkban Luca templomi titulusával csak hírmondóul, találkozunk. A Luca-keresztnév is igen ritka. Sokfelé teljességgel hiányzik. Attól tartogatnak, hogy az ilyen nevű újszülött hamarosan meghal elviszi a Luca. Ezért a naptól a szegedi tájon régebben a várandósok is féltek. E név-mágiás szorongásból következik, hogy Tápén még születésnapjuknak sem akarják vállalni, akik akkor jöttek világra.

 

*

 

Egyes vidékeinken a zöld ág sarjaztatása Luca estéjén kezdődik. A szegedi gyökérzetű Csanádapácán és Újkígyóson Luca estéjén meggyfaágat vágnak, és meleg helyen vízben tartják. Ha karácsonyra kizöldül: jó lesz majd az esztendő, a lány is férjhezmegy. Luca a legenda szerint Jézusnak koszorús menyasszonya, és így az eladólányoknak több országban mennyei pártfogója; házasságszerzője. Hazánkban a hercegszántai sokác kislányok a századforduló táján hajukba font virágkoszorúval (košanka) mentek Luca napja és karácsony között az iskolába. Öregek arra is emlékeznek, hogy valamikor a nagylányok is így jártak. Kiskunmajsán egy lucapogácsába gyűrűt is sütnek. Ha az eladólány találja meg, akkor férjhez megy. Lucának ez a házasságszerző patronátusa profanizálódott az ünnepétől karácsonyig terjedő, Baranya több magyar falujában (Hídvég, Diósviszló) tizönkét napok névvel^* is illetett időszak hagyományvilágában. Ilyen a lucakerék, lucalevél, továbbá a piros almával kapcsolatos lánypraktika.

A Luca napjához fűződő többi, leginkább időjárásra vonatkozó, bajelhárító hiedelmek, mint a lucakalendárium,^* lucaszék,^* tápai lucagűgyű; valamint a dunántúli panspermiás lucázás, palázolás, palóc lucajárás már annyira elszakadtak a nap szakrális liturgikus világától, hogy bemutatásukról már hosszadalmasságuk miatt is itt lemondhatunk. Szakkutatásunk egyébként is Lucának ezeket a népéleti vonatkozásait dolgozta ki legrészletesebben.

A mágikus és szakrális hagyomány jellegzetes összefonódásaként Székesfehérvár-Felsővároson megjegyzik, hogy Luca napja a hét melyik napjára esett. Ezen a napon egész éven át szokott a gazdasszony imádkozni az aprójószág szaporaságáért, megmaradásáért.

 

*

 

Luca napját Európa számos népe kultikus célzatú sütemény evésével is megünnepli. Ez a hagyomány az Adria, vidékének karácsonyi kultuszközösségébe tartozó szlovének, horvátok, stájerok, magyarok között is él.

A szegedi tájon máig sütött lucapogácsa jó sok zsírral készül. Sütés előtt kis tollakat szúrnak bele minden családtag számára külön-külön. Akié sütés közben elég, hamarosan meghal. Így van ez Bátyán, Dusnokon, Bócsán is. A szegedi gazdasszony még ércpénzt is szokott belesütni. A pénzt azután vagy az eleséggel keverve a jószágnak, főleg disznónak adják, vagy pedig a legközelebbi vásár alkalmával az állat vételárába fizetik bele, hogy szerencséjük legyen hozzá. Az is szokás, hogy a pogácsába rejtett pénzt koldusnak adják oda. Akadnak olyanok is, akik azért vetik a templomi Szent Antal-perselybe, hogy a jószághoz szerencséjük legyen. Legújabban azonban már azé lesz, főleg gyerekeké, aki éppen megtalálja.

A lucapogácsa morzsájából a tápaiak a tehén elé, a ló abrakjába is szoktak szórni. A pogácsa egyébként már vagy az ünnep estéjén, vagy pedig napján ebéd után kerül fogyasztásra.

Csíkmadarason a jobbmódúaknál lucalepény sül, amelyet a szegények között osztanak szét.^*

Ezen a napon Göcsejben is készül^* kukoricapogácsa. Bevetés előtt itt is a családtagok számának megfelelően egy-egy tollat szúrnak beléjük. Meg is jelölik a gazdáját. Akié megpörzsölődik, az a hiedelem szerint a következő évben meghal.

A Zala megyei vendek Luca hajnalán napkelte előtt kenyérlisztből nagy pogácsát sütnek, amelyet még aznap a jószágokkal etetnek meg. Némely helyen az asztalfiókba is tesznek a pogácsából, hogy alkalomadtán porrá zúzva, valamelyik megbetegedett jószágnak adják. Főleg akkor veszik elő, ha az állat szája habzik, vagyis megveszett. Akadnak más vend faluk, ahol kelešica néven emlegetett kukoricamálé sül a család és jószág számára. Az elnevezésből világos, hogy régebben kölesből készült. Foganatos kutyaharapás ellen is.^* A gyakorlatnak Kretzenbacher közléséből szlovén és stájer párhuzamait is ismerjük.

Egészen archaikus jellegű tehát a Tápén készített lucakása, vagyis tejben keményre főzött, mézzel ízesített köleskása, amelyből a jószág is részesült.

 

*

 

Kretzenbacher kutatásaiból tudjuk, hogy a német Luzienbrot, szlovén lucijščak, Lucijin kruh, vend pogače,^* hozzátehetjük: a magyar lucapogácsa a család élő és elhalt tagjait a lakoma kultikus közösségében fogta össze. Az esztendő leghosszabb éjszakája nemcsak a gonoszok, hanem a halottak ideje is, kik ilyenkor hazatérnek a családba. Illendően kell őket fogadni. Láttuk, hogy a pogácsaevésnél arra is következtetnek, hogy ki lesz a család legközelebbi halottja. A halottkultuszra emlékeztet a koldusok csíkmadarasi etetése is. Az archaikus hagyománynak Luca ünnepével és nevével való kapcsolódása már későbbi fejlemény, de korunkig csak e tapadás segítségével tudott életben maradni.

 

*

 

Kretzenbacher utal rá, hogy a középkorban Lucia nevének a lux szóval való rokonsága révén temetők, temetőkápolnák védőszentjének is választották. Az Egyház liturgikus imádságaiban ugyanis azért könyörög, hogy a halottaknak az örök világosság fényeskedjék (et lux perpetua luceat eis).^* Úgy tetszik, hogy az esztergomi főszékesegyház középkori harangtornyában álló Szent Luca-oltárnál, amelynek gazdag birtokai is voltak, éppen a megholt hívekért miséztek, harangjának szavával pedig a leselkedő gonoszokat akarták elrettenteni.

Veglia (Krk) adriai szigeten máig áll a Szent Lucia tiszteletére emelt középkori bencés apátság. A búcsúnapon a templom tornyából lucakenyeret szoktak dobni a nép közé.^* Úgy véljük, hogy e szokás hajdani hazai párhuzamaira következtethetünk az esztergomi igen szűkszavú, de nagy értékű utalásból.

Sajátos módon Karátsonyifalva (Offsenica) temetőkápolnáját Luca tiszteletére szentelte Papp István (1885). A titulus indítékát és a hozzáfűződő helyi hagyományt, sajnos, nem ismerjük.

 

*

 

A lucabúza sarjaztatása is ősi primitív természetvarázsló, vegetációs kultuszból szublimálódik szinte liturgikus hagyománnyá.

A lucabúza nem más, mint Luca napján csíráztatott és vízzel, Algyőn szentelt vízzel öntözött búza. Akadnak olyan idősebb asszonyok, akik a szájukba vett vízzel táplálják. A gazdasszony lapos tányérban meleg helyen búzaszemeket kezd csíráztatni amelyek karácsonyra kizöldülnek. A tápai asszony közben ezt mondja: néköm kinyerem, jószágomnak legelője, ződ mezeje. Ha a szára hosszúra nő, jó szalmás termés lesz. Ilyenkor Tápén kék szalaggal kötik át. Ebből a jövő termésre következtetnek, de rontásnál is foganatosnak tartják. Így beteg jószággal szokták etetni. Karácsonykor az asszonyok oltárt is díszítenek vele. Egyesek odateszik a karácsonyfa alá, meg karácsonyeste vacsorakor az asztalra. Rábén ilyenkor még égő gyertyát is állítanak közéje. Az ünnepek után a jószágnak szaggatják oda. A szatymazi gazdák vízkereszt napján földjeiken, vetéseiken szórják szét. Hercegszántó sokácai is most rakják jószágaik szájába.

A hazai sokác és bunyevác nép körében is általános a lucabúza csíráztatása.^* Odateszik a karácsonyi asztalra. Jellemzésére karácsony estéjénél kerül sor.

A szokás a mai Burgenlandban is él. Leopold Schmidt kutatásai szerint^* Barbaraweizen (ahol már Borbála napján kezdik csíráztatni), inkább azonban Luzienweizen, a német Bánfalván (Apetlon) Christkindlfrucht, az itteni horvát falukban pedig sijanje (vetés) a neve. A szokás elvétve más napokhoz (Miklós, húshagyó, húsvét) is kapcsolódik, ismeri az egész Mediterraneum.

Apokrif hagyományokra megy vissza az a mi magyar népünknél is elterjedt hiedelem, hogy a búzaszemen rajta van az élő kenyérnek, Krisztusnak képmása.

A lucabúza sarjasztása hozzánk az Adria tájáról eljutott vegetációs hagyomány, amelynek antik ősképe az Adonis kertje. Jelenlegi tudomásunk és föltételezésünk szerint a mi magyar népünknél a katolikus délszlávok (horvátok, bunyevácok, sokacok) északabbra vándorlása következtében honosodott meg. Magyarországi elterjedése máig sem általános. Legelőször azokon a hazai helyeken, déli vidékeken tűnik föl, amelyek a hódoltság idején a franciskánus obszervancia szellemi hatása alatt állottak. A franciskánizmus a maga jellegzetes életközelségével megnyitotta templomait is a lucabúza előtt, odahelyezte a karácsonyi oltárra, és ezzel a hagyománynak liturgikus jelleget, szentelményi erőt tulajdonított, egyben azonban állandósulását, további virágzását, terjedését is biztosította.

Ottilia (a pozsonyi misekönyvek szerint dec. 14.) a német középkornak egyik legkedveltebb női szentje, Elzász patrónája (†720 táján).

Tisztelete hazánkba is eljutott, bár nem vált általánossá. A bihari Kőrösszeg hajdani várkápolnájának ő volt a védőszentje (1424).^* Egyetlen ismeretes élő patrociniuma Parád (1758), amely a birtokos Károlyi-család egyik nőtagjának keresztnevével függhet össze.^*

Legendáját kódexeinkben hiába keressük, ezért egy múlt századbeli ritka népkönyvünkből^* idézzük:

 

Attich nevű büszke várúrnak neje lebetegedvén, kis leánykát szült, ki vak vala. Miért Attich megharagudván, parancsolta, hogy a kisleányt öljék meg. Az anya azonban a dajkát elküldé vele hű csatlósok kíséretében Bajorországba egy apácakolostorba.

Bajorországban pedig vala akkor egy jámbor püspök, Erhardus nevű, ki álmában szózatot hallott: menjen a kolostorba és ott kis leánykát fog találni, keresztelje Ottiliának. Erhardus késedelem nélkül fogadá meg Isten intését, és a kolostorban megtalálván a leánykát, megkeresztelé. Megáldván, íme a leányka tüstént látni kezdett. Ottmaradván szép szűzzé fejlődött, és mindenben előhaladást tett.

Attich azonban magábatérvén, eltaszított gyermekét sajnálván, elzarándokolt, hogy fölkeresse. Meghallván a csodát, mi lányával történt, Istentől buzgó imádságban bocsánatot kért, és penitenciát tartván, visszakapta Ottiliát. Örömmel vitte haza.

A jámbor Ottilia szépsége és gazdagsága csakhamar számtalan kérőt csalt atyja várába, aki egy derék gróf ifjúnak oda is ígérte leányát. Ottilia azonban egyedül csak Krisztus menyasszonya kívánt maradni. Atyja kényszerítései végre arra bírták, miután buzgón imádkozott, hogy a mennyegző előtti éjjel a várat elhagyja.

Midőn tehát a vőlegény másnap megérkezett, Ottiliát seholsem találták. A kiküldött csatlósok harmadnap azzal a hírrel jöttek vissza, hogy Ottilia a Rajna vizén egy kis csónakon egyedül kelt át angyaloktól vezérelve. Az atya és a vőlegény keresésére indult. Amikor egy völgyben lovagoltak, a sziklahegyen meglátták a régen keresett leányt, éppen egy kápolna előtt imádkozott. Odasietének tehát, hogy hazajövetelre és a házasságra kényszerítsék.

Ottilia meglátván őket, elfutott előlük. Iszonyú magas sziklafal elébe ért, amely minden oldalról meredek lévén, nem menekülhetett tovább. Ekkor térdre borulva kérte Istent, hogy mentse meg. És íme, a sziklafal megnyílt, Ottilia a nyílásba bemenvén, eltűnt. A sziklából ezen a helyen tiszta forrás tört elő. Az atya és a vőlegény a csodát látván, nagyon megdöbbent.

Most Attich újra magábatért. A forrásnál siránkozott. Fogadást tett Istennek, ha leányát neki mégegyszer visszaadja, erre a helyre kápolnát építtet, és várából kolostort formál, amelyet gazdagon megajándékoz. Isten újra meghallgatta őt és visszaadá leányát. Attich a forrás mellé, amely Ottilia kútjának hívatott, és csoda-ereje volt, kápolnát épített, várából pedig kolostort, amelynek fejedelemasszonya Ottilia lett.

 

*

 

Legendájából érthető, hogy Ottilia a szemfájósok védőszentje. Hogy ez a patronátusa valamikor hazánkban sem volt ismeretlen, azt több, a középkor végéről származó liturgikus könyvünk részben utólagos bejegyzése,^* de Szkárosi Horvát András ingerült versezete^* is tanúsítja:

 

Ottolia mert vakon született volt, Önékie szolgált; kinek szeme nem volt, Ám lásd, ha az adja, kinek soha nem volt.

 

Idézzünk ezzel szemben egy középkori deák versecskét:

 

Salve virgo caeca nata: Portas clausas oculorum Tibi pandit Rex coelorum.*

 

Ottiliát kezében könyvre helyezett két szemmel szokás megjeleníteni. Egyelőre csak kevés hazai ábrázolását ismerjük. Ilyen Frics (Fričovce) szárnyasoltárának táblaképe (1510),^* továbbá Czottmann Bertalan kassai patikus és feleségének fogadalmi Mettertia-képe (1516), amelyen a betegek hódoló szent patrónusai között Ottilia is megjelenik: fejét kendő födi, kezében pedig vöröskötésű kapcsos könyvet tart. Táblájára két szem van festve.^* Tüskevárott, a templom múzeumában barokk szobrát, Pápateszér templomában^* nyilván a felajánló keresztnevét idéző képét (1868), a váci Hétkápolna néven ismert búcsújáróhelyen^* pedig késő-barokk képét őrzik. Felírása: Psal. 118,37. AVERTI OCULOS MEOS NE VIDEAM VANITATEM UT SERVET COR MEUM IMMACULATUM TIBI DEUS. SANCTA OTTILIA. Nyelvünkön: fordítsd el szemeimet, hogy ne lássam a hiúságot. A te utadon engedj élnem.

Kezdetleges viaszképét – részletező felírás nélkül – Csicsó búcsújáró kápolnájában is láttuk. Szép barokk képe Tápiósáp templomában.

Jodok Bretagne szülöttje (†669?) Királyfi, majd pap, később remete. Elzarándokolt Rómába, ezért Jakab mellett a középkori búcsújárók védőszentjükként tisztelték.^* Jodokot segítségül szokták hívni a háztartás és parasztélet ügyeiben-bajaiban, továbbá pestis ellen. Szívesen választották járványkórházak patrónusául is. Tiszteletének egyetemesebbé válását Közép-Európában nyilván az gátolta meg, hogy névünnepe Luca napjával esik össze.

Kultusza leginkább a Rajna-vidéken virágzott, innen sugárzott szét Landshut közvetítésével az egész német-római birodalomban. Régi hazánkban is felbukkan: a karthauzi Vörösklastromhoz tartozá Lechnic egykori szász falu templomának (1419) védőszentje.^* Több középkori búcsúengedélye ismeretes. Népi hagyományvilágáról elsősorban a szlovák és lengyel kutatás hivatott számot adni. Elenyészett az erdélyi szász Grozspold (1378) és Schőnberg (1499) patrociniuma.

Szeplőtelen Fogantatás latinul Immaculata Conceptio, a Tihanyi-kódexben Asszonyunk Máriának foganata, zalai, főleg göcseji nevén Földtiltó Boldogasszony, illetőleg Eketiltó Boldogasszony napja a legnagyobb Mária-ünnepek egyike: Máriát kiválasztottságánál fogva nem terhelte az eredeti bűn, mint minden más anyaszülöttjét.^*

Az ünnep történetében több szakaszt különböztethetünk meg, amelyek a hazai hagyományon is visszatükröződnek.

Az első szakasz még csak Mária fogantatását ünnepli, de itt-ott már, főleg a keleti egyházban, a mai tanítás szellemében kerül sor a megülésére. Hazánk talán a Bizánccal való szomszédsága révén a legelsők között tartja számon. A XII. század végéről, tehát a Bizáncban nevelkedett III. Béla király idejéből származó Pray-kódex már jeles ünnepként örökíti meg. Egy közel egykorú kéz imádságát is bejegyzi, megszólítva „a kimondhatatlanul irgalmas Istent, aki az asszony első bűntettét, Éváét Szűz Mária által rendelte kiengesztelni”. Jellemző középkori francia hagyomány szerint a Szeplőtelen Fogantatás ünnepének szerzője egy magyar pap, Magyarország királyának féltestvére. A legendát Laskai Ozsvát is idézi.^*

A franciskánus Kazinczy-kódex legendái között egy magyar királyfiról is szó esik. Szent Anzelmus írja: vala franciabéli Károly királnak idejében, ezőn királnak udvarába egy ifjú, ki vala az magyari királnak atyjafia. A királyfinak fölébredve, mindig első gondja volt, hogy elvégezze a Szent Szűz kis officiumát. Amikor pedig egyszer betegségbe esett, megfogadta, – ha Mária meggyógyítja – örök tisztaságban fog élni.

Amikor a királyi trónusra került volna, jegyest választottak neki. Éppen az esküvőre indultak, amikor eszébe jutott, hogy a zsolozsmát még nem szolgálta el. Amikor ezekhez a szavakhoz ért: mel szép vagy és mel ékős drágalátos jegyősöm, megjelent neki a Szűz, és így válaszolt: ha szép vagyok és ékős, miért hagytál el engömet? Mit parancsolsz, hogy tegyek? – kérdezte az ifjú. Mária így szólt: ha az te jegyösödet énéröttem ez világon elhagyod, az mennyországba engömet nyersz jegyösül, és ha az én fogantatásomnak napját esztendőnkéd illendöd, mennyországban megkoronáztatol. A királyfi elhagyta földi jegyesét, elbújdosott és Aquileia környékén remetéskedett. Nemsokára azonban a híres város patriarchájává választották, és osztán Asszonyunk fogantatását nyilván prédikálá és illenie szörzé.

A legendát mintha romantikus életű Salamon királyunk is ihlette volna, aki szintén ezen a vidéken bújdosva, kereste lelkének nyugalmát.

Még egy magyar vonatkozású, Nyugaton elterjedt legendát idéz^* Dám Ince: Magyarországon egy szerzetes azt merte állítani, hogy Mária bűnben fogantatott. Halljátok Isten csodáját – kiáltott fel a jámbor író – mielőtt beszédét befejezte volna, holtan rogyott össze az oltár előtt. A történetet a magyar király mesélte el egy mantovai hittudósnak.

 

*

 

A magyar egyház az egész középkorban nagy tisztelettel ünnepelte meg a napot, sőt Mátyás király uralkodása alatt Bécsre is kiterjesztette. Hazai miseváltozatait is megtaláljuk a középkor végén. Himnusza is ismeretes:

 

Dies laeta celebratur, In qua pie recensetur Mariae conceptio...*

 

Bonfini följegyezte azt a jámbor hagyományt, hogy 1495. december 8-án, tehát az ünnepen Buda népe a föllegek között megjelenni látta Máriát.

A magyarság tisztelete töretlen. A kor eszmei harcai nem kezdik ki. Az Érdy-kódexben olvassuk: bölcs népek között, szent doktorok között annyi visszavonás, veteködés, arguálás és véleködés lelettetik, mert mind mai napiglag kik hiszik, kik nem hiszik az édes istenszülő: Szeplőtelen Szűz Mária szemérmére és szidalmasságára.

Ezt a harcias középső szakaszt a franciskánus és dominikánus hittudósok disputái jellemzik. Duns Scotus és nyomában a franciskánus obszervancia védelmébe veszi Mária kiváltságát, amelynek kijelentését megleli a szentírásban is. Az Ószövetségben (Genesis 3, 15): az Úr így szól a kígyóhoz: Ellenségeskedést szerzek közted és az asszony közt, a te ivadékod és az ő ivadéka között: ő megrontja a te fejedet és te az ő sarka után fogsz leselkedni. A Jelenések könyve, János prófétikus látomása (12, 1) szerint nagy jel tűnék fől az égen, egy asszony, kinek öltözete vala a nap, lábai alatt a hold és fején tizenkét csillagú borona. Ez a két szentírási hely nemcsak a Szeplőtelen Fogantatás obszerváns védelmének válik biblikus forrásává, hanem egyúttal a huszita-bogomil eretnekség, török pogányság elleni küzdelemnek is igéjévé: a Napbaöltözött Asszony, a Szeplőtelen Szűz eltapossa a lábánál heverő bűnt, a kígyó fejét, és így megalázza az eretnekeket és hitetleneket, a sárkány ivadékait.^* Az apokaliptikus félholdat egyszersmind a törökség szimbólumának is érzik, amelyen azonban e föltételezés szerint a Mária-jelképezte kereszténység diadalt fog aratni.

Nem csoda tehát, hogy a XV. század folyamán bizonyos ikonográfiai előzmények után, a Napbaöltözött Asszonynak e misztikus-mágikus jelképe hihetetlen gyorsasággal terjedt el, főleg Közép-Európa huszitizmustól, török veszélytől fenyegetett országaiban, elsősorban hazánkban. Ott, ahol az obszervancia legkeményebb harcait harcolja. Munkáját a hívek imádsága is támogatja, ugyanis IV. Sixtus, aki a ferencrendből emelkedett a pápai trónra, búcsúkiváltságokkal ruházza föl a Napbaöltözött Asszony ábrázolásait, vagyis mindazok búcsúban részesülnek, akik ilyen kép, szobor előtt ájtatoskodnak, és a kereszténység fenyegetett ügyéért a szokott föltételek mellett imádkoznak.

Ha már most a Napbaöltözött Asszony kultuszának fönnmaradt hazai emlékeit vizsgálat alá vesszük, és a magyar obszerváns klastromokat (provincia Salvatoriana) térképre helyezzük, azt tapasztaljuk, hogy ezek túlnyomórészben hazánk fenyegetett határszélein, a monasztikus rendek települési vonalain általában túl: északon a huszitizmus tőszomszédságában: Galgóc, Okolicsnó, Szakolca, Sóvár, Homonna, Abaújszántó, Szécsény, a tatárveszedelemtől és moldvai huszitizmustól nyugtalanított keleti végeken: Csíksomlyó, Marosvásárhely, Bákó, de különösen a déli: huszitáktól, bogomiloktól, főleg pedig a törököktől fenyegetett vidékeken, az orthodox kereszténység közelében, így a Temesközben, Bácskában, Baranyában, Szerémségben keletkeztek: Alsán, Atya, Atyina, Cseri, Cserőgy, Futak, Kabol, Karánsebes, Külyüd, Kövesd, Kevevára, Orsova, Perecske, Petróc, Sellye, Szeged, Szentgrót, Szentlászló, Újlak, Tergovist. Az ország belsejében aránylag kevés obszerváns településsel találkozunk.

A Napbaöltözött Asszony ábrázolásai is általában ebben a környezetben maradtak fönn. A kultusz páratlan időszerűségét és kedveltségét igazolja, hogy nemcsak franciskánus klastromokban, hanem számos egykorú plébániatemplomban is virágzott.

Különösen nagy számmal maradtak fenn északon, mert egyfelől a hegyek megvédték a török hódoltság elől, másrészt pedig itt a hitújítás is türelmesebb volt a középkor képzőművészeti emlékei iránt, mint az ország más részein: Bertót (Bertotovce 1500), Besztercebánya (1509), Eperjes (1490), Farkasfalva (Farksdorf, Vlková 1480), Héthárs (Lipany 1520), Kassa (1474), Káposztafalva (Hrabušice, 1516), Kisszeben (Sabinov, 1510), Leibic (Lubica 1500), Korpona (Karpffen, Krupina 1500), Lőcse (1508), Malompatak (Mühlbach, Mlynica 1480), Nagylomnic (Lomnica 1494), Nagyszalók (Gross-Schlagendorf, Velky Slavkov 1483), Óhegy (Staré Hory 1480), Szepeshely (Zipser Kapitel, Spišska Kapitula, 1499?), Szepesszombat (Georgenberg, Spišska Sobota, 1464).

A Napbaöltözött Asszony egyik legnagyobb hatású emléke az obszerváns Csíksomlyó kegyszobra (1510 körül). Egyéb erdélyi előfordulásai: Csíkménaság (Armaseni 1543),^* Székelyzsombor (Jimbor 1540), Szászsebes (Mühlbach, Şebeş 1524).

Az ország egyéb vidékeiről, főleg délről a török pusztítás miatt, kevesebb emlékünk maradt fönn: Zalaszentgrót (1460), Kőszeg (1500), Ják (1480), Fraknó (1450), Budavár (1516), Szeged (Havi Boldogasszony-templom 1444).^*

Hajdani oltárai: Sopron (1406), Dés (1508).^*

 

*

 

Az apácáknak írt Kazinczy-kódexben^* egyik, a Napbaöltözött Asszony-ábrázoláshoz kapcsolódó szép példa a középkori szakrális képmágiára vet jellemző fényt. Egy Jeromos nevezetű cisztercita sekrestyés fráter cellájában asszonyunk, Máriának képét igön szépen felíratta vala és ördögnek képét asszonyunknak lábai alá. És ez kép előtt ez fráter Jeromimus asszonyunknak gyakorta imádkozik vala. Megirigylé kegyék ezt pokolbeli ördög. És íme egy éjszakán, mikoron az kép előtt imádkoznék, az ábrázatban, kiben cellájába felíratta vala, neki jelönék az űtet megfenyíté: ha el nem töröltetné asszonyunkat lábai alól, tehát űrajta jövendőbe nagy bosszút állana. De az fráter Jeromimos avval semmit sem gondola. Az ördög praktikája és felsülése már nem tartozik ide.

 

*

 

A Napbaöltözött Asszony a török ellen küzdő magyar vitézek kardjára is rákerült. Nem véletlen tehát, hogy Zrínyi Miklós előtt Máriának éppen ez az ábrázolása lebegett eposzának invokációjában:

 

Musa te, ki nem rothadó zöld laurusbul Viseled koszorúdat, sem gyönge ágbul Hanem fényes mennyei szent csillagokbul Van kötve koronád holdbul és szép napbul; Te, ki szűz Anya vagy és szülted Uradat, Az, ki örökkén volt, s imádod fiadat Úgy mint Istenedet és nagy monarchádat: Szentséges királyné! hívom irgalmadat...

 

*

 

A Szeplőtelen Fogantatás képzetkörével függ össze a Jesse fája (virga. Jesse), vagyis Jézus ószövetségi családfája is. Izaiás próféta jövendölése (11, 1), Isten országának, a szeretet világának e látomása szerint:

 

És vessző sarjad Jesse törzsökéből és virág növekedik az ő gyökeréből. És megnyugszik rajta az Úr lelke, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erősség lelke, a tudomány és ájtatatosság lelke, és az Úr félelmének lelke betölti őt.

Nem a szemek látszata szerint ítél és nem a fülnek hallása szerint dorgál, hanem igazságban ítéli a szegényeket, és igazság szerint végez a föld szelideivel. És megveri a földet az ő szája vesszejével és ajkai lehelletével megöli az istentelent.

És az igazság leszen ágyékainak öve és a hit veséinek övezője. Akkor a farkas báránnyal fog lakni és a párduc a gödölyével együtt fekszik. A borjú, oroszlán és juh együtt lesznek s egy kis gyermek hajtja őket. Az üsző és medve együtt legelnek, fiaik együtt feküsznek és az oroszlán, mint az ökör, polyvát eszik. És a csecsemő gyermek gyönyörködve játszik az áspis lyukánál és a baziliskus üregébe dugja kezét a csecstől elválasztott.

Nem ártanak és nem öldökölnek az én egész szent hegyemen, mert betelt a föld az Úr ismeretével, mint a tenger elborító vizeivel.

Aznapon Jesse gyökere a népeknek jelül fog állani. Neki könyörögnek a nemzetek és az ő sírja dicsőséges leszen.

A szimbólumot középkori szakrális művészetünkben is megtaláljuk. Kisszeben (Sabinov) Szent Anna-oltárán (1510) az alvó Jesse faszobra is föltűnik.^* Szászsebes (Şebeş) főoltára (1524) Jesse fáját a virágával, Máriával ábrázolja: a II. Lajos címerével díszített szárnyasoltár szekrényének alján fekvő Jesse derekából rövid, de erős törzsű fa nő ki, amely két ágra válva, a szekrény két oldalán kúszik föl ágas-bogas lombjaival. Két oldalt az ágakon fakadó virágok kelyheiben Dávid király házából származó hat-hat koronás király félalakja látható, amelyek közrefogják a középső, legvastagabb ágon álló Szűz Máriának életnagyságot meghaladó szobrát. Mária különben itt is Napbaöltözött Asszonyként jelenik meg: feje fölött két angyal koronát tart, a másik kettő pedig mellette lebeg. A Szűzanya karján ülő vidám kis Jézusnak alma a kezében.^*

Hasonló, de már korabarokk ábrázolást őriz Gyöngyöspata temploma, a magyar parasztgótika egyik remeke is. Ismeretes a falunak a gyöngyösi franciskánus klastromtól való szoros szellemi függése.

A főoltáron elhelyezett áttört fa dombormű (1653) körvonalai hatalmas monstranciára emlékeztetnek: az eucharisztikus Jézus a fa gyümölcse. A Jesse testéből kinyúló törzs ágain az ószövetségi királyok, Jézus ősei. Koronáján a Napbaöltözött Asszony, de nem minden attributumával. Az ágak Mária születését ábrázoló képet fognak közre, ugyanis Kisasszony a templom patrociniuma.^* Ezért Baranyai Hildegard úgy véli, hogy itt nincs szó Immaculata-ábrázolásról. Nézetünk szerint a két intenció megfér egymással.

Bősárkány barokk szószékén a téma egyszerű változatban jelenik meg: Izaiás próféta mellett csak a megjövendölt Gyermek látható.^*

 

*

 

A Winkler-kódexben olvassuk:

 

Édesanya, boldog anya, Verágszülő Szűz Mária.

 

A kép későbbi népénekeinkben; karácsonyi köszöntőinkben is sokszor visszatér:

 

A próféta égi titkos látásban Emlékezik rólad a szentírásban, Hogy nemes gyökeret látott, Melyből szép vessző származott, S illatozva kedvesen virágzott. Te vagy az a drága gyökér, Szent Anna, Kinek ágán termet az igaz manna. Te szűlted a Szűz Máriát, Ő szűlte az Isten fiát, A világnak szerelmes Megváltóját.

 

Egy zalai pásztorköszöntő^* szerint: Gyökér adja fáját, fája adja ágát, ága adja bimbaját, bimbó adja virágát, virág adja almáját, köszöntsük a Boldogságos Szűz Máriát.^*

 

*

 

Úgy véljük, hogy a Jesse vesszejének képzete ihlette a palóc parasztházak régimódi tisztaszobáiban a mestergerenda házközépen álló tartóoszlopának boldoganya,^* Füzesabonyban pedig Boldogasszony fája nevét. Ez utóbbi elnevezést legújabban, igazán az utolsó pillanatban, Bakó Ferencnek sikerült megörökítenie.^* E szóalak segítségével Bátky Zsigmond, Gunda Béla, Vajda László vizsgálatai, illetőleg föltevései^* után még közelebb juthatunk a megfejtéshez.

 

*

 

A Szeplőtelen Fogantatás a barokk időkben a török- és protestáns-ellenes küzdelmeknek válik szimbolikus oltalmazójává. A Habsburgok – egyelőre közelebbről még nem tisztázott körülmények között – átveszik a középkori Magyarországnak Béccsel már megismertetett Immaculata-hagyományait. Mátyás király módjára I. Ferdinánd is Mária képét vereti a pénzeire.^* II. Ferdinánd idejétől kezdve már a Napbaöltözött Asszony tűnik föl rajtuk. A Habsburgok Mária-tisztelete a spanyol és bajor ösztönzések mellett tehát föltétlenül merít a magyar hagyományokból is.

II. Ferdinánd fogadalmat tesz, hogy emlékművet állít a Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére az Am Hof-templom előtt, ha a fenyegető svéd veszélytől megoltalmazza. Az emlékoszlopon a Szeplőtelen Szűz – nyilván spanyol ösztönzésre – újszerű ikonográfiai megfogalmazásban jelenik meg: tizenkét csillagú koronával a fején egymagában lebeg a kígyótól befont földgömb fölött. A barokk így vélte szabatosabban kifejezni, hogy itt nem arról van szó, hogy Mária Jézust szűzen szülte, hanem, hogy szabad az eredeti bűntől.

A bécsi szentelési ünnepségen a magasra emelt Oltáriszentség előtt az uralkodó azt is megfogadta, hogy a Szeplőtelen Szüzet birodalma patronájául választja, és hogy napját családjával és udvarával, minden országával és tartományával szigorú vigiliaböjt mellett, megünnepelteti.^*

A bécsi, illetőleg udvari kultusz további története is igen jellemző. Elégedjünk meg azonban annyival, hogy hatására, főleg a jezsuiták buzgólkodására a Szeplőtelen Fogantatás köztéri szobrainak, oszlopainak, mint az újjászülető, hódító barokk katolicizmus jelképének állítása hamarosan egyetemessé, szinte kötelezővé vált. A fogadalomba olykor járványok, egyéb körülmények is belejátszottak. Az egykorú felírásokból egyébként az is kitűnik, hogy szakrális jelentésén túl, dinasztikus szimbólummá is vált. Így történik hazánkban: a Regnum Marianum-államkoncepcióba a dinasztikus barokk Immaculata-kultusz is beleötvöződik.^* A Szeplőtelen Fogantatás a jezsuitáktól kezdeményezett Mária-kongregációk patrónája is. A nagyváradi kongregációról tudjuk,^* hogy tagjai a vigilián kenyéren és vízen böjtöltek, az ünnepen meggyóntak és megáldoztak. Némelyek vezeklőövet is viseltek és az olvasót mindennap elimádkozták. Ha valamit Mária nevében kértek tőlük, soha meg nem tagadták.

A Szeplőtelen Fogantatás-oszlop a Szentháromság-szobrokkal együtt máig egyik reprezentatív eleme barokk városképeinknek. Egyszerűbb formában természetesen falun is föltűnik.

Bemutatjuk most, főleg Balogh Ágoston Flórián segítségével köztéri Szeplőtelen Fogantatás-oszlopainkat, egyben megismerkedünk néhánynak ikonográfiai jellegzetességeivel, keletkezésüknek korjellemző körülményeivel is.

Kassa városában, amikor hosszú idő után újra katolikusok kerültek a városi tanácsba (1673), elhatározták, hogy hálából és Lipót király példájára triumphalis aliquis Immaculatae Virginis Colossus állíttassék. Egyfelől mert Szent István Máriának ajánlotta fel az országot, másrészt pedig, hogy az újjászületett katolikus vallás Kassán örökké virágozzék. A város kuruckori viszontagságos története miatt csak 1720-ban fogtak hozzá a fogadalom teljesítéséhez, azon a helyen, ahol azelőtt katonai vesztőhely volt. A felavatás 1722-ben Havi Boldogasszony napján történt.

Az emlékmű főalakja a Szeplőtelen Fogantatás. Mellékalakjai a háromszögben szétágazó alapon Szent József az éhínség, Sebestyén a pestis, és László király a harci küzdelem patrónusa. Felírása: S. MARIA, S. JOSEPH, S. SEBASTIANE, S. LADISLAE A FAME, PESTE, BELLO ET CUNCTIS MALIS PRAESERVEREMUR, LIBEREMUR: INTERCEDITE PRO NOBIS APUD DEUM. CUI LAUS, HONOR, GLORIA IN SAECULA. MDCCXXII^* Vagyis: Mária, József, Sebestyén, László könyörgünk hozzátok, hogy az éhségtől, háborútól és minden bajtól megőriztessünk, megszabaduljunk. Járjatok közbe érettünk Istennél, akinek dicséret, tisztelet, dicsőség mindörökké.

A talapzat mindhárom oldalán egy-egy fohász:

 

AVE FILIA DEI PATRIS

AVE MATER DEI FILII

AVE SPONSA SPIRITUS SANCTI.

 

Üdvözlégy Atyaisten leánya, Fiúisten édesanyja, Szentlélek mátkája.

Az 1750-re hirdetett szentév emlékezetét őrzi az eperjesi Immaculata-Szobor.^*

A győri Immaculata-oszlopot Kollonich Lipót bíboros, győri püspök állította (1686).^* Talapzatának keleti oldalán:

 

ANNO, QUO IN HORIZONTE REGNI HUNGARIAE LUXIT VERE SECUNDA SEPTEMBRIS, DEUS AB AUSTRO AUSTRIAM CONTRA TURCAS VIENNAM TRECENTIS PROPE MILLIBUS IN TERTIUM MENSEM FRUSTRA OBSIDENTES, ET CASTRIS, TOTIS, POST TURPEM FUGAM, EXUTOS FORTITER VINDICANS, TRIENNIO POST IN VICTORIARUM AUCTARIUM, BUDAM IPSAM REGNI HUNGARIAE METROPOLIM, TURCICA SOLYMANNI FRAUDE ANNO MDXLI, DIE II. SEPTEMBR. ABREPTAM, GLORIOSE VINDICAVIT AC RESTITUTIT LEGITIMO ET NATURALI REGI SUO LEOPOLDO I., CAESARI AUSTRIACO.

SIT OTHOMANICA FRAUS, VIS, POTENTIA, LUNA SUB PEDIBUS EJUS.

 

Nyugati oldalán:

 

VIRGINI DEIPARAE SINE MACULA CONCEPTAE DOMUS AUSTRIACAE URGARIAE PRAESIDY PROTECTRICI, IMPERANTE FELICITER LEOPOLDO I., COMMENDANTE HERMANNO MARCHIONE BADENSI, LEOPOLDUS, E.S.R.I. COMITIBUS A KOLONITZ, JAURINENSIUM. EPISCOPUS, EQUES ORD. 8. JOAN. HIEROSOLYMITANI, S.C. REG. M. CONSILIARIUS INTIMUS, GRATUS POSUIT ET CONSECRAVIT S.R.E. CARDINALIS CREATUS DIE II. SEPTEMBRIS.

 

Az északi, illetőleg déli oldalon Kollonich címere és a barlangjában szendergő Rozália domborműve.

A talapzat felső részeiben Árpádházi Szent Erzsébetnek, Mártonnak, Flóriánnak és az Utolsó Vacsora Krisztusának domborművei.

A talapzat négy sarkán: Szent István király, Szent Lipót herceg, Keresztelő Szent János és Szent Antal szobrai. Közöttük a talapzat közepén álló egyenlő oldalú kőhasáb, amelynek oldalain az Angyalok Kenyere, Xavéri Szent Ferenc, Loyolai Szent Ignác és Sebestyén domborművei. Az oszlop hegyében a Napbaöltözött Asszony szobra.

A kompozíció apellál a hazafias érzésre (István, Márton, Erzsébet) és dinasztikus hűségre (Lipót, Antal), a jezsuita templom közelségére (Ignác, Ferenc). Oltalmazni kíván a tűzvésztől (Flórián) és pestistől (Rozália, Sebestyén). Az eucharisztikus Krisztus tiszteletével az eretnekségek távoltartásáért könyörög.

Győr másik nevezetes Immaculata-emléke a hajdani bécsi kapu előtt álló, Hab Mária néven emlegetett, fehérre festett XVIII. századbeli kőszobor, amely most a kármelita templom mellett látható.

A helyi néphagyomány szerint egy árvíz alkalmával, amikor a hullámok már a karmelita kolostor falait mosták, Mária leszállott az égből az áradat közepére, és megállást, visszahúzódást parancsolt neki. Maga a jelenés megkövülve ott maradt.

Más mondai hagyomány szerint egy Komárom megyei református földesúr a hozzá betévedő és alamizsnáért könyörgő kármelita testvért virtusból deresre húzatta. A bíróság a hatalmaskodó uraságot engesztelésül Mária-szobor állítására kötelezte. Innen a szobornak egykori Kálvinista Mária neve is.^*

A Fraknó vára előtt álló Immaculata-oszloppal Eszterházy Pál személyes háláját akarja kifejezni. A Mennyei Corona című munkájában így ír^* róla:

 

Midőn Leopoldus római császár és magyarországi király, énnekem az imperiumbéli hercegi méltóságot kegyelmesen, jámbor hévséges szolgálatomért ígérte volna, fogadást tettem az Istennek és a Boldogságos Szűznek, hogy valamely nap lészen annak megadása, azon szentnek képével együtt egy oszlopot csináltatok. Tetszett azért a nagyirgalmú Istennek, hogy az a böcsület az ő Szent Anyjának adatnék, kire nézve a karácsony 8. napján, azaz Boldogasszony fogantatása innepén anno 1687 Pozsony várába adaték azon méltóság nekem. Kire nézve fogadásomnak eleget akarván tennem, ezen képet oszlopjával és több részével együtt csináltattam a Boldogságos Szűz tisztségére.

 

A szegedi Immaculata-szoborcsoportot az alsóvárosi templom előtt a város lakosságának fogadalmából és Tóth József szenátor áldozatkészségéből emelték (1752). Maga a főalak, Mária, régebbi volt.

A híres barokk népszónoktól, Telek Józseftől följegyzett legenda szerinti^* egy másvallású katona e szavakkal fogta rá 1708 táján a fegyverét: meglátom, hogy a katolikusok istenasszonya (dea Catholicorum) meg tudja-e védelmezni magát. Megsebezte, letörte ugyan a Szűzanya karját, a visszapattanó golyó azonban megölte. A legenda más változata szerint a katona éhes volt, és e szavakkal fordult hozzá: asszony, adj kenyeret! Miután kérése nem teljesült, rálőtt a szoborra. A golyó Mária áldásosztó jobbját ugyan letörte, azonban visszapattant, és a katonát sebezte halálra. A vakmerőség emlékezetére a kezet nem illesztették vissza, hanem csak a csonka karra függesztették. Dugonics András hajdani elnevezését is megörökítette: Csonkaszűz oszlopa.

A szobor köré budai mészkőből lámpatartó négy angyalt és kerítést állítottak. Pál apostol és Nagy Szent Teréz udvarolt mellette. Eredeti fölírását még sikerült lejegyeznünk:

SIT LAUS DEO PATRI, HONOR VIRGINI MATRI, FILIAE AETERNAE SAPIENTIAE, SPONSAE SPIRITUS SANCTI, ET PATRONAE REGNI HUNGARIAE XXI JUNII.

VIRGO GENITRIX POPULUS TIBI SZEGEDIENSIS EREXIT HOS LAPIDES, SUSCIPE VOTA ROGAT.

QUIBUS PERPETUAE INDULGENTIAE 40 ANNORUM SUNT ADNEXAE 1752.

 

Hosszú időkön át szombat és vasárnap délután a négy lámpában meggyújtották a mécset és itt végezték a lorettói litániát, amelyet tudvalevőleg a török idők szorongásai szültek. Az ájtatosságot egy erre az alkalomra költött énekkel fejezték be:

 

Üdvözlégy tiszta havakban megjelent Szűz Mária! E szegedi szentegyházban illatozó viola; Téged mindnyájan köszöntünk, és szívünkből üdvözlünk: Mint Pártfogónkat tisztelünk, sőt Anyánknak esmérünk. Több mint száz esztendők folytak a Török háborúban, Mindenektől elhagyatva voltunk pogány jármában; Te egyedül Isten után könnyítetted terhünket, Mint édes Anya fiait, oltalmaztál bennünket. Lelkipásztoraink elfogytak e tágas tartományon; De megőrzéd velünk együtt ezen biztos Havason Szent Ferenc pátriárkának alázatos fiait, Kik legeltették népedet, mint jó Pásztor juhait. Kipusztultak e vidéken a népes nagy helységek, Tűz, és fegyver által mentek, füstbe sok örökségek; De Szeged Városa ment volt még a végső inségtül: Mert Te e kis magyar népet megtartád örökségül.

 

Sajnos, az ének dallamával együtt már régen a feledésbe merült.

Alsóváros hagyományőrző népe még századunkban is mindig úgy ment be a templomba, hogy a szobrot megkerülte, és egy fohászkodás idejére megállt előtte. Így volt ez a körmeneteknél is. A búcsúkiváltság tudata tehát elhomályosodott, de az előtte való rövid ájtatoskodás megmaradt. Havibúcsú idején a zarándokok sokasága térdelt, virrasztott a szobor előtt, amely a második világháború végén megsemmisült.

A tizenhat elzálogosított szepesi városban Lubomirski Konstantin herceg 1724-1730 között állíttatott Immaculata-oszlopokat.^*

Pestbudai szobrok: Krisztina tér (1702), Mária tér (1724), Szervita tér (1729).

Nézzünk most meg néhányat – szintén csak ízelítőül – falusi emlékeinkből is.

Letkés szobra (1707) a hazai parasztbarokk megragadó emléke.^*

A parádi templom előtt álló parasztbarokk Immaculata-szobor felírása: A SZEPLŐTELEN SZŰZ MÁRIÁNAK ISTEN ANYJÁNAK MAGYARORSZÁG PATRONÁJÁNAK TISZTELETÉRE SZENT VALLÁSUK ÉS ÉDES MAGYAR HAZÁJUK IRÁNTI SZERETETÜK JELÉÜL ÁLLÍTTATTÁK E SZOBROT AZ AMERIKÁBAN DOLGOZÓ PARÁDIAK. 1908.

A Szeplőtelen Fogantatás Lövő pestisoszlopán (1711) Sebestyén, Rókus, Rozália-társaságában jelenik meg. Fölírása:

 

PESTIFERA IN LÖVŐ SAEVIT CONTAGTO; QUANDO

EFFIGIES ISTAS PONERE CONSTITUIT

ILLICO CESSAVIT PERGRANDIS MORTIS HIATUS.

SANCTORUM AUXILIUM PERSPICE POSTERITAS.

NATUM POST CHRISTUM SEPTINGENTESIMUS ANNUS,

MILLESIMUS PRAESENS UNDECIMUS FUIT,

VERSUS DUM SCULPTI VEL DUM SUNT VERSIBUS AUCTI,

FLUXERAT AUGUSTI CANDIDA HONA DIES.^*

 

Esztergom Immaculata-oszlopát a város népe az 1739. évi pestis után fogadalomból állította (1740). Az oszlop tetején áll a Szeplőtelen Szűz. Alul a talapzat felső részén Rókus és Sebestyén, alsó részén pedig Borromei Károly és Páduai Szent Antal szobra, köztük a szendergő Rozália domborműve. Felírása: D. O. M. DIVAE MARIAE A LABE ORIGINALI PRAESERVATAE VIRGINI DEIPARAE OB CIVES A PESTE SERVATOS. ANNO XSTI MDCCXL.^*

Gödöllő Immaculata-oszlopának négy alsó oldalán Mária bemutatása: AMICTA SOL ET LUNA. Angyali üdvözlet: RESPEXIT HUMILITATEM ANCILLAE SUAE. Mária és Erzsébet találkozása: IN CAPITE EIUS CORONA STELLARUM DUODECIM. Mennybevétel: ASSUMPTA EST MARIA IN COLEUM, GAUDENT ANGELI. A párkány négy sarkán a földesúr házaspár, Grassalkovich Antal és Klobusiczky Terézia névadó védőszentjei: Páduai Szent Antal és Nagy Szent Teréz, továbbá a pestispatrónus Rókus és a tűzvésztől oltalmazó Flórián szobrai.^*

Jászapáti mezővárosban ifjú Dósa Pál állított Immaculata-oszlopot (1772). Alapítólevelében meghagyja:

...rendeltessenek a deákok közül ketten akiknek tisztelete, ékesebb szava vagyon, és azok minden szombatokon a lauretomi litániát, a Boldog Szűznek pedig hat jelesebb ünnepein: Gyertyaszentelő, Gyümölcsoltó, Sarlós, Kis- és Nagyboldogasszony napján és Fogantatásakor egy magyar éneket a Boldog Szűznek Tiszteletéül azon statua előtt mondjanak, amely fáradságokért vegyenek 4 renus forintokat. Hogy pedig példája legyen a képnek, a deákok kongregációja Nagyboldogasszony napja előtt való nap szokott solemnitásával a statua előtt megjelenvén ottan ájtatosságot tartson, úgymint a lauretomi litániát elmondja, vagy más dicséretes jellel mutassa Szűz Máriához buzgóságát. Azonkívül ha halott történne vagy az én házamtul, vagy uram atyám házátul, a temetésen megjelenjen és a test fölött a háznál zsoltározhasson...^*

 

A budai Mária téren álló Immaculata-szobor eredetileg nyílt kápolnában állott. A pestisjárványok idején a templomokat bezárták, a hívek kint a szabadban hallgathattak misét. Fölirata: DESIGNANT ANGELI – PRAEFIGURAVIT SCRIPTURA – IN RUBO INCOMBUSTO – ESTHER – THRONO SALAMONIS – ARCA NOE – ET NUBECULA ELIAE – CONCLUSERUNT APOSTOLI IN VITA B. VIRG. – TENENT SS. PATRES CUM ANSELMO – SUADET SANA RATIO APUD S. THOMAM – DOCENT SCHOLAE CUM SCOTO – BUDA SINGULIS ANNIS JURAT – VIRGO EST IMMACULATA.

Régebben nyári időben szombatonként és Kisasszony nyolcadában minden este a hívek itt összegyülekeztek a lorettói litánia elvégzésére.^*

 

*

 

A Szeplőtelen Fogantatásnak számos monumentális barokk freskója is van hazánkban.

A pesti pálos, most egyetemi templom Mária életét ábrázoló mennyezetfreskó-ciklusának Johann Bergl a mestere. A feladatot úgy ábrázolja, hogy Mária karján ülő kis Jézus a kezében tartott hosszúszárú kereszt alsó hegyével átszúrja a földet körülfogó kígyó fejét. Mária lábánál Ádám és Éva személyében a bűnbeesett emberiség az eredeti bűn orvoslásáért ad hálát. Az Atyaisten a Szentlélek által küldi a földre Mária szeplőtelen testén keresztül a megváltást.

Szentgotthárd apátsági templomának Dorffmeister Istvántól átdolgozott kupolafreskója: hétpecsétes könyvön az Isten báránya, angyalok veszik körül. Az egyik angyal szivaccsal törli le egy kőlapról a bűnbeesés képét, amelyet egy másik angyal tart eléje. A kép főcsoportja azonban egy nőalak fehér ruhában, aranyos stólában, kék palásttál. Jobb kezében kehely, baljával térdére támasztott könyvet tart: IN PRINCIPIO ERAT VERBUM. Egy tőle jobbra ülő női alak sötét aranysárga ruhában, lefátyolozott arccal. Mellette T alakú kereszt, amelyre a rézkígyó csavarodik: az Ó- és Újszövetség, Zsinagóga és Egyház. A többi angyalok kezében különböző, de nem részletezett szimbólumok.^*

Sajnos, a szombathelyi székesegyház freskója a bombázás következtében tönkrement. A festő, Spreng emlékeztetett az eredeti bűnre: az angyal lángpallossal a kezében, a kiűzött, bűnei súlya alatt roskadozó első emberpár, alma, a földgolyóra boruló csontváz, a halál jelképe. Másfelől azonban az angyal tüzes fáklyájával a kígyót visszaűzte; a sátán a mélybe zuhant, Ádám előtt pedig felsugárzott a Napbaöltözött Asszony képe.

Székesfehérvár karmelita (szemináriumi) templomának szentélyfreskóján a megváltás ígéretét festi meg Maulbertsch (1769). „Lent a földön – írja^* Kapossy János – üde zöld növényzettel borított szikla tövében a bűnbeesett emberiség tekint sóvárogva a magasba. Mögöttük felszálló gőzben, vörhenyes tűzfény előtt a bukott sátán fordul el rémülten, eltakart arccal az égi jelenés elől. Balról a szikla tövében egy vizionárius alak, mágikus dicsfénytől övezett arccal, kezeit égnek emelve. Izajás próféta olvassa előtte kitárt könyvből (7,14) a jövendölést: annak okáért az Úr ad nektek jelt. Íme egy szeplőtelen szűz fogad méhébe és szül fiat, és nevezi az Immánuelnek. A sziklán egy ifjú halad fölfelé, szemét eltakarva az égi fényesség elől: A bűneitől megváltott és a magasságba vágyó ember szimbóluma... Fent az ég fényességében a csillagkoszorús, liliomos Szűz jelenik meg: messzi ígéret az égi magasságokban.”

Magyar környezetben tűnik föl Tállya Napbaöltözött Asszonyoltárképe.

A pécsi egyházmegyében többek között Nagynyárád, Szajk, Versend, Kakasd, Bonyhád, Hőgyész templomainak képei, szobrai, ikonográfiai változatosságukkal, olykor népies fogalmazásukkal tűnnek ki.

Piliscsaba budai klarisszáktól származó képének fölírása: PRO OMNIBUS HAEC LEX CONSTITUTA EST.

Az egri Kisasszony-temető kápolnájának barokk képén a liliomot tartó Szűz előtt lebegő földgömböt almával a szájában kígyó tekergi körül. Felírása: QAERETUR PECCATUM ILLIUS ET NON INVENIETUR. Psal. 10,15. Bűnt keresnek benne, de nem találnak.

Verseg barokk oltárképén mint a Szentlélek mátkája; megtapossa a földgömböt körülhálózó kígyót: kezében liliomszál, fölötte pedig csőrében gyűrűt hozó galamb.

Sajátos Immaculata kép-, illetőleg szoborábrázolás ikonográfiai gyökereire, változataira és hazai előfordulásaira mutat rá^* Szilárdfy Zoltán: a kígyótól övezett és birtokolt földgömbön áll Mária. A karján ülő kis Jézus keresztet, esetleg húsvéti zászlót tart a kezében, amellyel a kígyót leszúrja. Így Sopron kecsketemplom, Győr Szent Ignác-templom, Kecskemét piarista templom, Tápé temetőkápolna. Az ábrázolás biblikus háttere: áspison és baziliskuson fogsz járni, s az oroszlánt és sárkányt tapodod (90. zsoltár).

A téma olykor szét is válik: Mária elmarad és csak a győzedelmes Kis Jézust vagy a pokol tornácára szállott Krisztust ábrázolja. Mindkét esetben keresztjével, vagyis a megváltás eszközével, illetőleg jelképével szerzi meg az üdvösséget.

Csácsbozsok, Tornyiszentmiklós zalai falukban fülkébe helyezett, útszéli barokk Immaculata-szobrokat is láttunk. Eredeti közösségvédő célzatuk kétségtelen. Ilyenek bizonyára még másfelé is állanak.

Az egri egyházmegye Immaculata-kultuszának feltűnő bizonyságai a templomok homlokzati fülkéiben látható barokk szobormások (Györgyös, Miskolc, Eger).

A kultusz barokk elevenségét a patrociniumok is visszatükrözik.

 

Esztergom: Alsórakonca (Rikinice, középkor), Füzesgyarmat, Kolta; Malacka (Malacky, franciskánusok), Nagylapás (Velky Lapás), Nagyszombat (klarisszák), Nádlány (Najdlice), Pozsony (árvaház), Szomolánka (Smolinské, kápolna).

 

Nyitra: Bogoszló (Bohuslavice), Felsőmotesic (Horné Motesice), Kiszucaújhely (Kysucké Nové Mesto), Vöröskő (Cervenkamen).

Besztercebánya: Újbánya (Regiomontanum, Nová Bana, 1869).

Rozsnyó: Egyházasgerge (1503), Gömörfüge (Figa), Róna (Salgótarján mellett), Vizslás (1894).

Szepes: Hankvágása (Hankovce), Határhely (Granastov), Nyilas (Hnilec).

Eger: Eger (1715, franciskánusok, székesegyház, 1838, társpatróna), Sirok (1757), Vatta (1759), Sajómercse (1779), Kápolna (1784), Tiszanána (1788).

Gyöngyös (1846, kápolna), Hajdúdorog (1859), Boldva (1860), Markaz .(1910), Magitelek (1932, kápolna), Hajdúhadház (1936), Székely (kápolna).

Kassa: Sárospatak (1201!?), Kisszeben (Sabinov, 1375!), Berzevice (Brezovica nad Torysou, 1756), Felsőmihályi (Mihálok, XVIII. század), Alsóolsva (Nižna Olšava, XIX. század eleje), Boldogkőújfalu (1825), Bély (Biel, 1854), Kánás (Kanaš, 1868), Hernádszurdok.

Szatmár: Szatmárnémeti, Szinérváralja (Seini, 1870), Nagyszekeres, Tyukod.

Győr: Győr (karmeliták, XVIII. század), Kisbarátfalu (1735), Vértessomló (1735), Majk (1736, kápolna), Alsógalla (1831), Sopron (orsolyiták, 1864), Loretom, Vimpác (Vimpassing), Hasfalva (Haschendorf), Kismarton (vár), Abda (kápolna), Moson (kápolna); Kecskés (kápolna).

Veszprém: Vöröstó, Káptalanfa, Kolontár, Baté, Lábod.

Szombathely: Meszlen.

Székesfehérvár: Pázmánd (1718), Diósd (1722), Botpuszta (kápolna), Herceghalom, Kiscsérpuszta.

Pécs: Berkesd (XVI. század), Hidas (1748), Csapótengelic (1775, kápolna), Bellye (1775), Bonyhád (1780), Lapáncsa (1781), Bátapáti (1854, kápolna), Bolmány (1942), Kajmád (kápolna), Siklós (várkápolna, egyházi rendeltetése megszűnt).

Vác: Boldog (1738), Horpács (1744), Tápióbicske (1788), Fót (1845), Gyón (1915), Kakucs (1915).

Kalocsa: Palánka (1787), Újverbász (1885), Tomori (Bácsleányegyháza), Temerin (temetőkápolna), Zombor (kápolna).

Csanád: Kisbecskerek (Becichereul mic), Töröktopolya (Banatska Topola), Karánsebes (Caransebeş), Perlasz (Perlez).

Nagyvárad: Székelyhíd (Sacheihid, 1764), Szalacs (Salaci, 1792), Élesd (Aleşd, XVIII. század), Körösladány (1822), Hosszúpályi (1836), Szeghalom (1870), Füzesgyarmat.

Erdély: Déva (1766, kápolna), Marosjára, Nagyág (Scaramb), Nagyszeben (orsolyiták), Orlát (Orlat), Menaság (Armaşeni), Medgyes (Mediaş), Óradna (Rodna veche, kápolna).

 

*

 

A Szeplőtelen Fogantatás tisztelete a dogmai rangra emeléssel (1854), majd a Lourdesi Jelenéssel válik teljesebbé. Ebben az időszakban újabb emlékoszlopokat is emelnek. A legnevezetesebb Lengyel Miklós egri nagyprépost ifjúkori fogadalmának beváltásából került (1867) a pesti Rókus-kápolna elé, hogy a modern főváros az Immaculata oltalma alatt virágozzék. Az oszlop négy oldalán: AVE MARIA GRATIA PLENA. MACULA NON EST IN TE. PATRONA HUNGARIAE ORA PRO NOBIS. VOTA MEA REDDAM.^* Magyarul: Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes, nincs bűn Benned. Magyarország Nagyasszonya imádkozzál érettünk. Fogadalmam beváltom.

A dogmát ünnepli, egyben a népi jámborság őszi virágzását, továbbá egy helybeli német parasztember, Wendler Ferenc (†1897), emlékezetét hirdeti Budaörs Szeplőtelen Fogantatás-kápolnája.^*

Wendler családjában hagyományos volt az úrnapi sátorállítás. 1842 Péter-Pál napján azt álmodta, hogy a falu fölött emelkedő Steinbergen ásva, egy csipkerózsabokor minden virágán Mária képe jelent meg. 1853-ban szerencsétlenség érte, már azt hitték, hogy meg is halt. Felgyógyulása után, 1854. december 3-án fölment a hegyre, hogy a rózsabokrot hálából megjelölje és emléket állítson a helyén. Ezt a plébánosnak is tudtára adta, aki Wendler álmáról Rómában is jelentést tett. A pár nap múlva következő ünnepen hirdette ki a pápa a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját. Most már erre a titulusra akarta Wendler is az építendő új kápolnát szenteltetni.

Szándéka a néphagyomány szerint nem tetszett az ördögnek. Mindig háborgatta. Már 1854 decemberében megjelent Wendlernek és magyarázgatta neki, hogy szegény ember ilyesmire ne áldozzon, hiszen családja tönkre megy bele. Jobban tenné, ha fölakasztaná magát. A Szent Szűz azonban szintén megjelent neki: nekem örök emléket ígértél! Így állod a szavadat? Emberünk nagyon szégyenkezett és már a következő év tavaszán hozzáfogott az építéshez. Az egész falu segített neki.

Az ördög továbbra is gáncsoskodott. Egyszer a lovak nem akarták a terhet fölhúzni a hegyre. Wendler azonban az ostorával keresztet vetett, és így szépen fölértek. Máskor meg imádságával állított meg egy sziklatömböt, amelyet az ördög gördített lefelé. Már javában épült a kápolna, amikor kőmíves képében kért szállást tőle, és a kápolnát meg akarta Ferenctől vásárolni.

Végre mégis elkövetkezett a fölszentelés napja (1855. október 15). Egy asszony hajnalban nagy tűzet látott a kápolna előtt, sok ember melegedett mellette.

Wendler élete utolsó évtizedeiben ott remetéskedett a kápolna mellett, ahova a múlt század utolsó évtizedeiben a fővárost környező német faluk népe nagy számmal zarándokolt. A kultusz egészen az első világháborúig virágzott. A kápolna mögött voltak a budaörsi passiójátékok (1933).

Töröktopolya földhözragadt magyar és német zsellérekből települt bánáti dohánykertész falu imaházul is szolgáló iskolájának falán 1854 decemberében néhány gyerek Máriát vélte megjelenni.

Látomásukat tanítójuk, Lengyel Antal is megerősítette. A jelenések a vallomások szerint 1855-ben többször megismétlődtek. A sok közül itt csak egyet idézünk.

Horváth József törökbecsei szabómester „hit alatt”  ezt mondotta: láttam a Boldogságos Szűz Máriát féltestnyi nagyságban, fején koronával és ennek hegyén egy kereszttel. Mintegy három ujjnyira Mária mellett töndöklött egy kehely, és benne a szent ostya félkerekségben. A kereszt mellett egy virágszál volt, de minő, azt nem tudom megmondani.^*

Ezekben az évtizedekben más, hasonló látomásokat is emlegetnek, amelyeket már nyilvánvalóan a Lourdesi Jelenés ihletett: Emléknapjánál (febr. 11.), illetőleg a búcsújárásról készülő munkánkban bővebben is megemlékezünk róluk.

Az ünnep népiessé vált hiedelemvilága már a Debreczeni-kódexban fölbukkan: használ a mai innephön való ajtatosság a temérdök asszonyi állatoknak, mert az ő méhökben való magzat megőriztetik^* A jámbor hiedelem elevenségét Telek József^* is tanúsítja: adatik a Boldogasszony tiszta fogantatását tisztelő asszonyoknak a szülésben boldogulás.

Sajátos régebbi hagyomány volt, hogy a Szeplőtelen Fogantatás ünnepére a matyó cselédek, akiket a sok munka miatt gazdáik nyáron nem eresztettek el hazulról, hajadonfővel és gyalog tették meg Mezőkövesdről Mátraverebélyig a fárasztó utat:^*

A Szeplőtelen Fogantatás ünnepére és titkára emlékeztet a tizenkét csillagú olvasó, amelyet a jámbor hagyomány szerint Kalazanci Szent József szerzett

Ambrus népünk ajkán Ambrúzs, Hambrus, Amborúzs, Ambarus, Ambró, Borúzs. Ágoston mellett a leghíresebb egyházatya, nagy szónok (†397). Mediolanonba... születteték – írja a Debreczeni-kódex^* – e Szent Amborus, kit a méh, mikor a dajka lefeküdött volna a mulató palotába bölcsőjében a gyermök száját mögnyitva alunnéjék, azonközben egy raj méh szálla reája, mind orcáját s mind száját ellepvén és úgy zengedöznek vala, mint egy kaptárban vagy kosárban. Mely méhök oszton felkelvén róla oly nagy magasan felemelködének az égben, hogy alig foghatja vala meg az emböri szöm. Itt látván az ő atyja és megijedvén rajta, mondá feleségének: ez gyermök nagy embör lészön jövendőben. Egy eretnek egyszer látta Ambrust prédikálni. Látta, hogy egy angyal állana mellette és fülébe súgnája, amelyeket ő mondana.

Legendájának jellegzetes mozzanatáért Ambrust rajzó méhkaptárral szokták ábrázolni, ami emlékeztet szavának, himnuszainak édességére is. A méhkaptár ragadta meg a méhesgazdák és mézesbábosok érdeklődését, ezért választották Ambrust védőszentjüknek. Névünnepét valamikor misével és áldomással tisztelték meg.

Ambrus föltűnik Bártfa (1460), Szepeshely (Spišská Pohradie 1470), Bakabánya (Pukanec 1510), továbbá Csíkszentlélek (Leliceni 1510) szárnyasoltárain^* a többi egyházatyák társaságában.

A Tridentinum előírja, hogy a barokk főoltáron legalább két egyháztanítót kell szoboralakban ábrázolni. Ezek leginkább Ágoston és Ambrus. Művészettörténeti szakirodalmunk tájékozatlanul „szent püspök” általánosítással emlegeti őket. Egy zágrábi jezsuita iskoladráma (1615) Ambrus virtusairól szól.^*

Miklós a kisázsiai Myra szent püspöke, aki a IV. században élt. Életéről biztosat nem tudunk. Legendája a bizánci egyházban a VI. században bontakozott, átterjedt Itáliára is, majd ereklyéinek Bari városába való átvitelével (1087) kultusza a nyugati egyházban is villámgyorsan meghonosodott. A kereszteshadak számos része menet is, jövet is Bari kikötőjében időzött, ami Miklósnak tiszteletét elősegítette.

Miklós hazai kultuszából a keleti és latin egyház egyaránt kivette a maga részét. Lieduinus francia származású bihari püspök, amikor Liege városában testvérét meglátogatta (1047), magával vitte Miklós ereklyéjének egy darabját. Ehhez Szent István királyunk úgy jutott, hogy a görög császár szövetségében seregével egy bolgár uralom alatt álló város elfoglalásában vett részt. István a katonáit nem engedte zsákmányolni, mint a görögök tették, hanem bement Szent György templomába és onnan elvitte a benne őrzött ereklyéket, közöttük Miklósét. Ezeket később András király örökölte.^*

Nem tudjuk, milyen körülmények között keletkezett Pásztó Miklós oltalmába ajánlott bazilita monostora, amely még az Árpád-korban a ciszterciták kezére jutott.^* Nyilván még keleti eredetű volt Aranylábú Bács (monasterium S. Nicolai de Bacchia pedis aurei, hoc est Petri varad, 1291) patrociniuma is.^* Az elnevezés talán búcsújáró kultuszra, Miklós bearanyozott lábú, hajósoktól tisztelt, csókolgatott ábrázolására emlékeztet. Itt alapította meg IV. Béla Bélakút cisztercita apátságát (1235).

A bizánci eredet föltételezhető, részben meg is állapítható Aracs (XI. század?), Tihany (bazilita? perjelség, 1270), Csernekhegy (bazilita monostor, 1458), esetleg Gyulafehérvár városkapu melletti kápolnájában, egyúttal búcsújáróhelynek (1526) Miklós-patrociniumában.

Számot vethetünk még Szeged és Ercsi Árpád-kori Miklós-patrociniumának bizánci eredetével is.

Az idők folyamán nyilvánvalóan a keleti egyház ihlette görög-katolikus templomaink számos Miklós-dedikációját is. Ezeket később soroljuk föl.

 

*

 

Miklós a középkor páratlanul tisztelt szentje. Hazai patronátusai szinte áttekinthetetlenek. Legendáját, számos hiedelem, hagyomány, ikonográfiai sajátosság forrását, az Érdy-kódex^* igen szűkszavúan adja elő:

Mikor Miklós ez világra született volna, ottan megszentelteték az Úristentül és betelék Istennek kiváltképpen való szent malasztjával, kik bizonyojtanak doktorok az nagy csodadologból, hogy mikoron ez világra született volna és feresztenék, lábára álla az feredőben... Még ollyan kisdedségében kezdé követni Krisztus Jézusnak szent halálát, mert két hétnek utána kezdé a szerdát és pénteket bejtelni, mely napokon csak egyszer veszi vala szájában ő anyjának emléjét.

Még az püspekségre es isteni csodajelenetnek miatta választaték. Mert mikoron Myra nevű várasnak püspeke megholt volna, az több püspekek és érsekek bejtet és imádságot szerzének, hogy annak miatta Úristennek akaratját megtudhatnák, kit akarna választani az püspekségre. Ellyen szózatot hallanak mennyből, hogy valaki először az vecsernyére menne, kinek Miklós volna neve, ezt tennék püspekké. Úgy is történt.

Az eretnekek ellen úgy bizonyítja a Szentháromság titkát, hogy fölkap és megüt egy téglát: ottan tűz származék belőle és víz. Marada csak az sár ő kezében. És mondá: Íme látod, hogy miképpen három állat vagyon ez teremtett állatban és egy tégla, azonképpen három személyek vannak és egy istenség ő állatjában az Szentháromságban:

Könyörgésére halála óráján Isten elküldi angyalait hozzá, akik énekszóval az égbe ragadják lelkét. Amikor márványkoporsóban eltemették, az ő fejénél szép tiszta olaj kútfő fakada fel és ő lábánál tiszta kútvíz. Az olajon az jegyzetik, hogy nagy irgalmasságú volt. Az vízen, hogy valaki az ő segedelmét kérendi, minden bűnéért bocsánatját érdemli.

Mint látjuk, a kódex előadása kissé elsietett. Sok lényeges mozzanat kimaradt belőle. Más kódexeinkben nem kerül elő Miklós alakja. Szükséges még Illyés András nyomán csodatételeiből, legendájának épületes történeteiből néhányat elmondani, hogy patronátusait megérthessük.

Abban a tartományban, ahol Miklós élt, döghalál pusztított. Miklós gazdag szüleit is elragadta. Minden örökségét a szegények között osztotta szét.

Egy elszegényedett nemesembernek három leányi férjhez menendők valának. Minthogy nem volt neki mivel tartani, vagypedig böcsületesen férjhezadni hajadon leányit, tisztátalan életre akará kényszeríteni őket, hogy azáltal magoknak és néki eledelt szerezhetnének. Megértvén e dolgot Szent Miklós, gondolá, hogy ő jobb alamizsnát nem tehetne, mintha azoknak a leányzóknak testeket a tisztátalanságtól, lelkeket pedig a rút fajtalan vétektől megoltalmazná. Azokáért sok aranyat kötvén egy keszkenyőbe, éjjel a szegény embernek házához méne. Látván egy ablakot félig kinyitva, mely a házban affelé szolgál, ahol a szegényember aluszik vala, béveté azért Szent Miklós a keszkenyőbe kötött aranyakat az ablakon, és visszatére a maga házába. Fölserkenvén álmából a szegény ember, és az Isten áldását megtalálván, hálákat ada Istennek...

Miklós kolostorba vonult, ahol a szerzetesek elöljárója lett. Alázatosságában azonban a pusztába kívánkozott. Beméne egy hajóba és midőn megindíták a hajót, az ég szép tiszta, és a tenger csöndes lévén, mondá a hajósmestereknek: csakhamar nagy szélvész fog támadni, mert látta a hajóba bémenni az ördögöt. Kinek mezítelen kard lévén kezében, igen fenyegeté azokat, kik a hajóban voltak. Kevés idő múlva nagy szélvész támada. A hajósmesterek, nem lévén nékik reménységek a megszabaduláshoz, más módot nem találának, hanem Szent Miklósnak kezdének esedezni, hogy könyörögne érettek az Istennek. És ő imádkozván, mindjárt a tengeri háború megcsendesedék. Ugyanazon útjokban egy hajósmester a vitorlákat igazgatván, a magos helyről leesék és meghala, mely dolog a többi hajósmestereknek nagy bánatot szerze. Szent Miklós imádkozék érette, és a megholt hajósmester mindjárt feltámada.

Palesztina földjére érkezvén, meglátogatá azt a helyet, ahol Krisztus Urunk megfeszíttetett, a Krisztus koporsóját és egyéb szent helyeket. Azután vissza akarván térni... A hajósmesterek álnoksággal Alexandriába viszik vala őtet. Midőn már oda közelgettek volna, megfordítá a szél a hajót, és a hajósmesterek akaratja ellen, Lyciában a Szent Miklós hazájában álla meg a hajó. Eszekbe vévén a csudálatos dolgot a hajósmesterek, igen megfélemlének és alázatosan bocsánatot kérének Szent Miklóstól.

Miklós isteni sugallatra Myra városába ment, ahol a már elmondott módon püspökké választották. A szentelés után így beszélgetett magával: Miklós gondold meg, hogy ez a méltóság más életet kíván. Eddig magadnak éltél, ezután másoknak kell élned. Oly példát kell adnod gondviselésed alatt levő embereknek, hogy a beszéd ne légyen szükséges, hogy jó életűek legyenek, hanem látván a te magad jóviselését, magokat jól viseljék. Látván, hogy a te felebarátidhoz irgalmasságnak cselekedetiben foglalod magadat, ők is azont cselekedjék.

Az üldözések idején hősiesen tartotta híveiben a lelket. Amikor Nagy Konstantin a keresztények vallásszabadságát biztosította, Diana híres myrai szentélyét Miklós leronttatta: midőn kőfalai rontatnának, a levegőégben az ördögök szavai hallattanak, kik sírva panaszolkodtak, hogy a régi szállásokból kivetették őket.

Miklós részt vett a niceai zsinaton, majd visszatért székvárosába, ahol nagy drágaság volt. Az időben Szicíliában egy áros ember némely hajókat jól megterhele búzával, hogy Spanyolországba vigye, és ottan jó áron eladja. Szent Miklós püspök megjelenék álmában az áros embernek, kérvén őtet, hogy a búzát Lyciába vigye. Jó árát igírvén megalkudék véle, és igazságnak jeléért három aranyat ada néki: Fölserkenvén az áros ember, és a három aranyat kezében találván, a búzát Szent Miklós püspök hazájába vivé. Azon áron adá, amint álmában a szent püspökkel megalkudt vala, és ilyenképpen élés adaték a szűkölködőknek.

Máskor is hasonlóképpen ugyanazon tartományban nagy drágaság lévén, némely nagy hajók búzával megrakodva, Konstancinápoly felé mennek vala. Szent Miklós püspök kéré a hajók urait, hogy adnának néki egy véka búzáért száz véka búzát. Azt igérvén nékik, hogy mikor odajutnának, ahová igyekeznek, semmi héjával nem találják a búzát. Mintha csak egy szemet sem vöttek volna ki belőle. A hajók urai hivének a szent püspöknek és annyi búzát adának néki.

Innen két csuda következék. Első, mert mikor Konstantinápolyba érkezének a hajókkal, annyinak találák a búzát, amennyit raktak volt a hajókra, és semmi héja annak nem vala. Második: mert noha a búza, melyet Szent Miklós püspöknek adtak vala, igen kevés volt a nép sokaságára nézve. Mindazáltal az Isten az ő szolgájának könyörgéséért úgy megsokasítá azt, hogy az egész népnek aratásig elegendő volt.

Myra elöljárója, Eustachius három ifjút ártatlanul halálra ítélt. Miklós nem volt odahaza. Amikor visszatért, a három megszentenciázott ifjaknak a szemek be volnának kötve és már egyebet nem várhattanak, hanem hogy a hóhér fejeket vegye a mezítelen pallossal. Odaérkezvén Szent Miklós püspök, általméne a népek között és a hóhér kezéből kivévé a mezítelen pallost. És a három megkötözött ifjakat eloldozván, egyiknek kezét fogá, és mind a hármat kihívja a nép közül, senki ellene nem mervén mondani: Sőt Eustachius a város prefektusa, megértvén a dolgot, és a lelkiismérete vádolván őtet; Szent Miklós püspökhöz méne, és térdre esvén előtte, bocsánatot kére tőle.

Megmentette három kapitány életét is, akik az ő segítségéért könyörögtek. Miklós megjelent a császár álmában, aki ügyüket megvizsgálva, csakugyan ártatlannak is találta őket.

Halála után sokan törekedtek Myrába, hogy ravatalán még utoljára lássák. A pogány templom lerombolása miatt bosszús ördög egy nagy edényt olajjal megtöltvén, asszony képében a keresztényekhez vivé, kik útra indultak vala a hajóban, és monda: én jól tudom, hogy ti a Szent Miklós püspök teste látogatására mentek. Én is el akarnék menni, de minthogy mostan alkalmatosságom nincsen, kérlek titeket, hogy vigyétek el ezt az olajat az ő koporsójánál lévő lámpásokba. Azok azt gondolván, hogy az ördög ájtatos asszonyállat volna, elvivék az olajt. Egy nap békességesen menének a tengeren a hajóban, de másnap igen nagy szélvész támada, elannyira, hogy mindnyájan igen félének, hogy el ne merülnének. És midőn életeknek minden reménységét elvesztették volna, íme egy tiszteletes öreg embert látának elejekbe jőni egy hajócskában, ki mondá nékik: a félelem és veszedelem, melyet ti e tengeri háborúban szenvedtek, a ti vétketekért vagyon. Vessétek a tengerbe az olajos edényt, melyet amaz asszony adott néktek, és megszabadultok. Mert azt az ördög adta néktek asszony képében. Mindjárt a tengerbe vetteték az olajos edényt, melyből igen nagy tűz gyúllada fel nagy ropogással. Oly iszonyú büdös lévén, hogy könnyen meg is érték, hogy pokolból származott volna. A vén ember magát megjelentvén, hogy Szent Miklós püspök, mindjárt elrejtezék.

Egy gyermeket, akinek szülei minden esztendőben buzgón megszentelték Miklós ünnepét, a pribékek elrabolták, és Babilónia pogány királyának adták el. Ennek asztalánál szolgált. Egy este eszébe jutott, hogy éppen Miklós püspök ünnepe van, és keservesen sírni kezdett. A király megkérdezte tőle, miért sír. Majd csúfolni kezdte: ha Miklós oly hatalmas, kérd őt, hogy vigyen ki téged innen és szabadítson meg az én kezemből. A gyermek kezében tartván a pohárt, melyből a király iszik vala, imé mindjárt fölemelteték, és a királynak, s több embereknek láttára elrejtezék. Mindjárt a Szent Miklós püspök szentegyházában találtaték, holott az ő atyja jelen vala innepet szentelvén, noha abban az esztendőben nagy bánattal, a fiának elvesztése miatt. De osztán látván őtet jó egészségben és szabadságban lenni, az ő bánata és sírása örömre fordula.

A pogányok Kalábriába törve, többek között elrabolták Miklós képét is. A keresztény raboktól hallották, hogy a szent püspök milyen nagy csodatevő. Hallotta ezt egy pogány uzsorás is, akinek hirtelen el kellett utaznia, mielőtt számlálásra kirakott sok pénzét elrejtette volna. Szólt a szentnek: Miklós gondod légyen erre a pénzre, mely itt marad. A tolvajok mégis elrabolták. Az uzsorás szemrehányást tett neki és megfenyegette, ha pénzét nem keríti elő, akkor képét tűzre veti. Miklós megjelent a tolvajoknak és rábírta őket, hogy a pénzt mind adják vissza. Így is történt, mire a pogány megkeresztelkedett, vagyonát pedig szétosztotta.

 

Eddig Illyés András legendaszövege. Még csak néhány később kialakult csodájára kell utalnunk, melyet sem az Érdy-kódex, sem Illyés nem említ.

Ez a megölt diákok feltámasztásának legendája^*, s amely már Nyugaton, a XII. században keletkezett. Három vándordiák egy vendégfogadóban szállt meg. A vendéglős kincset gyanít náluk és éjszaka, felesége segítségével megöli őket. Egy változat szerint feldarabolja, besózza és hordóba gyömöszöli a három tetemet. Szent Miklós azonban koldus képében éppen arra jár. Ő is szállást kér, majd fölfedi a gaztettet. Imádságára angyal jelenik meg és a három ifjú ismét életre ébred. Egyes ábrázolások szerint maga Miklós támasztja fel őket.

A Miklós-legenda egyetlen ismert magyar hajtását Bonfini nyomán a jezsuita Taxonyi János történetei^* között olvassuk. Eszerint Kálmán király Dalmáciát elfoglalva, bevonult Jádra (Zára) városába is, amelynek Miklós volt a patrónusa. Amikor seregével eltávozott, Velence visszafoglalta, de Kálmán ismét győzedelmeskedett. Jádra önként megadta ugyan magát, a gyanakvó király mégis föl akarta a várost gyújtani.

 

Midőn ezeket – irja Taxonyi – éjjel ágyában Kálmán elméjében forgatja, végre elszenderedik és mély álomba merül. Álmában megjelenik néki Szent Miklós, aki hajdan püspöke vala, most pedig patrónusa Jádra városának. Elsőbben kemény tekintettel elnézi és megrettenti, aztán hajánál fogva idestova vondossa és hurcolja. Tovább egy arany vesszővel úgy megpaskolja, hogy az egész háta megkékül a veréstől. Utoljára halállal fenyegeti, ha a jádraiak ellen valamit kezdend.

Ezek után a szent püspök a királynak szeme elől eltűnék. Az pedig felocsodék (magához tért) és fölötte igen elrémüle, kiválképpen minthogy még most is érezné a verésnek fájdamát. Mindazonáltal, hogy végére menne, ha ugyan igaz volna-e ez az álomlátása, és valóságosan meg volna-e veretve, nézi, s megvizsgálja a testét. Hát íme látja, hogy minden tagjai megkékültek volna.

Ebből megtapasztalta, hogy mind igazak volnának, amiket az álomban látott, és hogy valóban Szent Miklós, a város patrónusa volt volna, aki oly keményen bánt véle.

 

*

 

Miklós kultuszának Konstantinápoly egyik legősibb forrása. Már említettük, hogy a keleti egyháznak máig ő legtiszteltebb szentje. Nyugaton a IX. századtól kezdve Rómában és a bizánci rítusú Dél-Itáliában bukkan föl, majd – mint utaltunk rá – ereklyéinek Myrából Bari városába való átvitelével (1087) igazán egyetemessé válik. Népszerűségben később csak Páduai Szent Antal fogható hozzá. Miklós így a keleti és nyugati egyház közös nagy szentje, egyúttal a házasság és anyaság oltalmazója, a gyermekek barátja. Georg Schreiber szerint^* ünnepe mintegy a karácsony vigíliája és előjátéka. Ünnepének hagyományai később csakugyan összemosódtak a karácsonyi ünnepkör szokás- és hiedelemvilágával.

Miklós többek között patrónusa még a gabonakereskedőknek, pékeknek, vászonszövőknek, borkereskedőknek, ügyvédeknek, patikusoknak olajárusoknak, halászoknak és vízimolnároknak, hídépítőknek, raboknak és zarándokoknak, eladólányoknak és diákoknak, továbbá céheknek és egyéb közösségeknek. Ezekről még beszélünk.

Hazai vonatkozásban számot kell vetnünk mind a keleti, mind pedig a nyugati egyház Árpád-kori befolyásával. A bizánci hatásról megfelelő vizsgálatok híján egyelőre keveset mondhatunk, a nyugatié azonban már annál tisztázottabban áll előttünk.

Schreiber és Meisen úgy véli, hogy a Kárpátok övezetében a Szepességbe és Erdélybe vándorló szászoknak, vagyis Rajna-vidéki németeknek kell tulajdonítanunk Miklós püspök tiszteletének meghonosítását. Ezt a nézetet általánosságban elfogadhatjuk, bár egészében kiegészítésre szorul. Karl Meisen klasszikus Miklós-monográfiája tárta föl egyébként a kultusz európai összefüggéseit. Eredményei, módszertani tanulságai nélkül a magunk mondanivalója nehezen születhetett volna meg. Meisen előadásából kitűnik,^* hogy Miklós tisztelete a középkori Európa kultusztörténetének, de gazdasági fejlődésének is legizgalmasabb fejezetei közé tartozik.

Amint Meisen fejtegeti, Miklós patronátusa főleg a víziutak: Északi- és Keleti-tenger (Hansa), továbbá a Rajna, Duna, Visztula mentén sugárzik szét és gyökeret ver az egész középkori, latin szertartású Európában. Ez az egykorú polgárvárosoknak Miklós tiszteletére emelt templomaiban, kápolnáiban, oltármesterségeiben, továbbá jámbor társulataiban és kereskedőcéheiben is világos kifejezésre jut. Legendája érteti meg velünk, hogy bor- és gabonakereskedők, pénzemberek, nemkülönben vízenjárók őt választják patrónusul. Emlékeztetünk a legenda több megfelelő mozzanatára, így a süllyedő kereskedelmi hajó megmentésére, arannyal telt zacskók ajándékozására. A három vándordiák történetéből következett, hogy az ő oltalma alá helyezték magukat, hiszen a kereskedők ezekben az évszázadokban még jórészt vándorúton, vendégfogadóban megszállva, sokszor életveszély között értékesítették, illetőleg szerezték be portékájukat.

Miklós Franciaországban, a Rajna-vidéken (Trier, Köln), Amsterdamban, Lübeckben, Flensburgban és annyi más jelentős kereskedővárosban a kalmárok, főleg posztó-, gabona-, borkereskedők, hajósok, törvénytudók, diákok védőszentje. Ebbe a nagy európai kultikus és gazdaságtörténeti összefüggésbe illeszkedik bele városaink közül Sárospatak (Imre király idejében), Esztergom (1202, az egyház mellett piactér), Nagyszombat (1211), Székesfehérvár (1244), Eperjes (1255), Selmecbánya (1260)^*, Bács (1291), Veszprém (1293), Pozsony (XIII. század, augusztinus), Brassó (XIII. század),^* Nagyvárad (XIII. század, augusztinus), Eger (XIII. század; augusztinus), Szatmár (középkor), Nagybánya (középkor), Kecskemét (középkor) templomainak Miklós-titulusa. Jellemző, amit még Székesfehérvárról tudunk: a kisprépostság a Szent Miklós gyolcsosai utcában emelkedik, ahol nyilvánvalóan takácsok, gyolcsosok, posztókereskedők éltek.^* A dominikánusok várbeli Miklós-kolostora és temploma IV. Béla idejében keletkezett: a latini, tehát Buda középkori flamand, vallon, francia, olasz polgárai, kereskedői ide jártak és ide temetkeztek. A balkáni hadjáratra (1396) induló francia lovagok itt helyezték el címereiket. Maradványa a Miklós-torony.^* Jogosult tehát az a föltevés, hogy e fölsorolt templomokat részben rajnai, vallon (latinus) kereskedőkolóniák alapították.

 

*

 

Miklós megszenteli a vízi közlekedést is. Nyilvánvalóan nem véletlen, hogy az összes, Miklós pártfogása alatt álló hazai bencés apátságok folyó mellett emelkedtek: Madocsa (1145), Szeged (1225), Ercsi (1255), Babócsa (1348). Szent Miklós földje a tatai bencés apátság birtoka (1388) tóvidéken.^* Rómer Flóris szerint Pesten állott a johanniták Szent Miklós-konventje (1467).^*

Külön kell Szegedről szólanunk. Annyi kétségtelennek látszik, hogy a Miklós nevét viselő bencés apátság^* a kultusznak egyik legkorábbi, részben nyilván Bizánctól is ihletett hordozója hazánkban. A titulus Szeged vízi kereskedelmének talán még a XI. században kezdődő régisége mellett tanúskodik. Semmi adatunk nincs azonban Szegeden a magyar középkor bármelyik korai századából idegen népelemekről, később is csak kunokról, akik azonban legföljebb, ha marhakereskedelemmel foglalkoztak. Ebből a körülményből viszont biztosra kell vennünk, hogy Miklósnak szerte Európában virágzó tiszteletét Szeged magyar kereskedőtársadalma közvetlenül, nyilván személyes európai gazdasági kapcsolatainál, utazásainál fogva, a kultusz terjedésének még igen korai szakaszában plántálta át a városba. Tiszteletének legjellegzetesebb helyi föltételei adva voltak, vízi közlekedés, a gabona és bor mellett a só-, fa-, kőszállítás.

Miklós püspök szegedi kultuszának kiváltságos erejét, társadalmi jelentőségét mutatja, hogy a XIV. század elején megtelepedő dominikánusok is őt választják templomuk és kolostoruk védőszentjéül, miután a bencés apátság nyilván a tatárjárás idején elenyészett. Miklós szegedi népszerűségét – mint látni fogjuk – a középkor végén énekek is igazolják. A szegedi Miklós-hagyomány a török hódoltság után is újjászületik: a középkori dominikánus templomra, illetőleg romjaira települő minoriták szintén őt választják védőszentül. Miklós vízi patronátusáról később még szó esik.

 

*

 

Miklós nevét viselő helységeinknek nyilvánvalóan ő volt és részben máig ő a védőszentje:

Apaszentmiklós (1472, elenyészett), Aranyosszentmiklós (Sinnicoara), Beldszentmiklós (1455, Bács, elenyészett), Belényesszentmiklós (Sinnicolaul de Beiuş), Bethlenszentmiklós (Sanmiclaus), Burszentmiklós (Borsky Mikulás), Büdiszentmiklós (1480, Bodrog, elenyészett), Csampaszentmiklós (1398, Baranya, elenyészett), Csegeszentmiklós (1458, elenyészett), Csíkszentmiklós (Nicoleşti Ciuc), Csonkaszentmiklós (1424, elenyészett), Dánszentmiklós, Detrekőszentmiklós (Plavecky Mikuláš), Dunaszentmiklós, Érszentmiklós (1433), Fertőszentmiklós, Garamszentmiklós (Dúbova nad Hronom), Gyergyószentmiklós (Gheorgeni), Hegyközszentmiklós (Sinnicolaul de Munte), Járomszentmiklós (1391, Bodrog, elenyészett), Karatnaszentmiklós (1395, Valkó, elenyészett), Káposztásszentmiklós (Nicoleşti), Kerkaszentmiklós, ma Tornyiszentmiklós, Kisszentmiklós (Sinnicolaul Mic), Krassószentmiklós (1403, Baranya, elenyészett), Kunszentmiklós, a középkorban Tatárszentmiklós, Lajtaszentmiklós (Neudörfl), Liptószentmilklós (Liptovsky Mikuláš), Magyarszentmiklós (azelőtt Horvátszentmiklós), Mosonszentmiklós, Nagyszentmiklós (Sinnicolaul mare), Németszentmiklós (Sinnicolaul german), Németszentmiklós (Zala, ma Miklósfa), Oláhszentmiklós (Sinnicolaul roman), Őrszentmiklós, Pleterniceszentmiklós (1315, Pozsega, elenyészett), Rábaszentmiklós, hajdani nevén Kerekszentmiklós^*, Rétszentmiklós (1322, Békés), Rusineszentmiklós (1406, Valkó, elenyészett), Sárszentmiklós, Somogyszentmiklós, Szászszentmiklós (1491, Küküllő, elenyészett), Székelyszentmiklós (Nicoleni), Szigetszentmiklós, Szigetiszentmiklós, másként Szentmiklósszigeti (1328, Zalaapáti közelében, elenyészett), Szolyvaszentmiklós (1387, Ung, elenyészett), Tarnaszentmiklós, Tápszentmiklós, Tiszaszentmiklós (Potiski Sveti Nikola), Törökszentmiklós, a középkorban Balaszentmiklós (1472), Várszentmiklós^*.

Egyszerű Szentmiklós helységek, puszták a régi Bereg, Somogy, Szatmár, Szilágy, Szolnok megyékben. Ezeken kívül Szentmiklósfa (Vas), Szentmiklósi (Bihar). Elenyészett Szentmiklósalapja (1364), Szentmiklósháza (1406, Temes), Szentmiklósmacskása (1451, Kolozs), Szentmiklóstorja (ma Altorja)^*, Keresztösszentmiklóslaka (1376, Somogy, elenyészett), Szentmiklósszólád (1451, Somogy), Szenmtiklóstelke (1471, Arad).

 

Miklós-patrociniumok:

 

Esztergom: Bakabánya (Pukanec), Berencsfa (Prenčov), Burszentmiklós (Borsky Mikuláš), Csejkő (Čajkov), Detrekőszentmiklós (Blasenstein S. Nikolai, Plavecky Mikuláš), Felsőkorompa (Horná Krupá), Felsőzellő (Velké Zlievce), Hódrusbánya (Banska Hodruša, 1500, kápolna), Konyha (Kochyna); Krakovány (Krakovany), Mikszáthfalva (Sklabiná), Nagybörzsöny, Nagymegyer (Čalovo), Nagyoroszi (1765), Nagyszombat (székesegyház), Pozsony (vár és temetőkápolna), Pozsonypüspöki (Biškupice pri Dunaji), Rimóc (1332), Szenc (Senec), Szentmiklósvölgye (Stará Lehota), Zsarnóc (1332, elenyészett)^*.

Nyitra: Bán (Bánovce), Bobót (Bobot), Cobolyfalu (Soblahov), Demény (Domaniža), Facskó (Fačkov), Felsővadas (Horny Vadičov), Kolaróc (Kolaravice), Kovarc (Kovárce), Száp (Palkovičovo), Trencsénteplic (Teplice), Visnyó (Višnove), Zsére (Žirany).

Besztercebánya: Hajnik (Hajniky, 1263), Besztercebánya (1492), Cseresfalu (Dubova, középkor), Jeszeno (Käserheu, 1690, fatemplom), Lazány (Lazany), Lucska (Honnesheu, Lúčky Jánosrét, XV. század), Újlehota (Neuheu, Nová Lehota, XV. század), Znióváralja (Kühhorn, Kláštor pod Znievom, középkor).

Rozsnyó: Egyházasbást (Nová Bašta, 1290), Lice (Licince, 1332), Alsóhangony (1350), Martonháza (Ochtina, XV, század). Lénártfalva (Lenártovce, XV. század), Karancsalja (középkor), Ratkólehota (Ratsková Lehota, középkor), Kelemár (1532)^* Somoskőújfalu (XVIII. század), Dernő (Drnava, 1807, Nagyszuha (Velká Suchá, 1815).

Szepes: Felsősunyava (Vysna Šuňava), Frankvágása (Frankova), Lándok (Landek), Ólubló (Staná Lublovna), Szepesedelény (Odorin).

Eger: Abod (1332), Kács (1335), Alzsolca (1332)^* Gyöngyössolymos (XIV. század), Tarnaörs (1754). Karácsond (1763), Sajóvárkony (1791), Törökszentmiklós (1818), Mátraballa.

Kassa: Eperjes (1255), Siroka (Široké, 1332), Tótselymes (Sárišké Sokolovce, középkor), Vörösvágás (Červenica, középkor), Nagydobra (Dobra vad Ondavou, középkor, 1746 óta: Ferenc), Karácsonymező (Kračúnovce, 1614), Alsómislye (Nižná Myšla, prépostság, 1324^*), Sókút (Šol, 1742), Szentkereszt (Križoviany, 1743), Szacsúr (Sačurov, 1769, újabban: Jézus Szíve), Zemplénmátyás (Matiašovce, 1771), Bóly (Bol, 1794), Bánóc (Bánovce nad Ondavou, 1838), Deléte (Daletice, 1840), Tátraszlavica (Slovenské Raslavice, 1862), Szorocsány (Stročin, 1863).

Szatmár: Szatmárnémeti (középkor, elenyészett)^*, Nagybánya (minoriták, XVIII. század).

Vác: Őrszentmiklós (középkor, felújítva 1781), Magyarnándor (1706), Galgahévíz (1710), Verseg (1728), Vác (1744), Tápiószecső (1750), Kunszentmiklós (1782), Dánszentmiklós (1929).

Veszprém: Magyarszentmiklós (1278), Veszprém (1293), Szentmiklósszigeti (1328), Rádó (1329), Kisberény (Balatenberény mellett, 1334), Bar (1347, ma puszta Vörs mellett), Kiskalos (ma Kallósd, 1360), Kövesd (1363), Besenyőszentmiklós (1366, ma Sárszentmiklós), Himháza (1373)^* Vetahida (1416), Vállus (1429), Kisjenő (Tüskevár, 1452), Mesztegnyő (1476), Vasad, Somogyszentmiklós (1513)^* Csáktornya (Čakovec, 1659, Zrínyi Miklós alapítása)^*. Mai titulusok: Alsóiszkáz, Nemesapáti, Nikla.

Győr: Császárfalva (Kaisersdorf), Csepreg (1391), Dunaszentmiklós (1913), Feketeváros (Purbach), Fertőszentmiklós (1723), Horvátjárfalu, Kabold (Kobertsdorf, középkor), Kethely (Mannersdorf), Miklósfalva (Nickelsdorf), Mosonszentmiklós (1208, új templom; 1775), Nemesládony, Pápóc (1363), Pásztori, Pecsenyéd (Pötsching), Pereszteg (1806), Pervin (Kleinmutschen), Rábaszentmiklós, Tarcsa (Andau), Várgesztes (1872, társpatrónus).

Szombathely: Alsóság, Baltavár, Felsőkethely (Neumarkt), Ivánc, Kerkaszentmiklós, Léka (Lockenhaus 1665, társpatrónus Tolentinoi Miklós mellett), Muraszombat (Muravska Sobota), Nagydolány, Nagykőlked, Nagytótlak (Selo, Árpád-kor), Nemeskeresztes (Grossdorf), Némethideghút (Deutsch-Kaltenburg), Ölbő, Vaskomját (Kamotten), Vasszentmiklós (St. Nikolai), Kőszegpaty.

Székesfehérvár: Perbál (1333, elenyészett), Pomáz. (1351, ma: István király), Sárszentmiklós (a középkorban Bessenyőszentmiklós, 1366), Szigetszentmiklós.

Pécs: Bóly (XIII. század), Petre (1330)^* Patacs (1334), Hosszúhetény (1740),

Szakadát (1765, ma: Jézus Szíve), Kővágótöttös (1780).

Csanád: Szeged (1225), Aracs (1370, romjai állanak), Miklóskerek (1390), Komlós (1415), Akácsszentmiklós (középkor), Csálya (középkor), Fégel (középkor), Razsánszentmiklós (középkor), Szentmiklós (Pécska mellett), Szentmiklóstömpös (középkor), Tarhos (középkor).^* Szeged kivételével valamennyi elenyészett. Ma: Bégaszentgyörgy (Sveti Juraj, 1834).

Nagyvárad: Hén (1297), Murony (1295), Kenéz (Érkenéz, Chiniz, 1416); Újfalu (Berettyóújfalu, 1425), Erdőgyarak (Ghiorac, 1437). Ezek elenyésztek.^* Báránd (1752).

Erdély: Abrudbánya (Abrud), Bereck (Bretcu), Csíkszentmiklós (Niculesti Ciuc), Felsőtömös (Timišul?), Gyergyószentmiklós (Gheorgheni), Kászonújfalu (Casin), Miklósvár (Micula), Torja (Turija).

Miklós elenyészett erdélyi szász titulusai: Szászsebes (Mühlbach, Sebeş, XIII. század), Sáros (Schaaresch, Soars 1322), Szászváros (Broos, Oraştie, 1344), Miklóstelke (Klosdorf, Cloasterf, 1353), Beszterce (1376), Szászhermány (Honigberg, Harman, XIV. század), Mardos (Mardisch, Moardaş, 1414), Medgyes (1448, kápolna), Segesvár (1448), Netus (Neithausen, Netuş, 1448), Botfalva (Brenndorf, Bod, 1456): Közelebbi időmeghatározás nélkül, de még a középkorból: Nagyszeben, Bázna (Baasen; Bazna), Fehéregyháza (Weisskirch, Ferihaz), Keresztúr (Deutsch-Kreuz), Nagyselyk (Gross-Schenk, Seica Mare), Brulya (Braller, Bruiu), Stefin, Kaca (Katzendorf, Cata)^* További elenyészett Miklós-patrociniumok: Wassid, Kreisch, Seligstadt, Neustadt, Kleinferken.^* Magyar nevüket nem sikerült megállapítanunk. Családnevek: Nekles, Niken, Kloos, Kloss.

Moldva: Bákó (1606), Nemc (1629), Tamásfalva (Tomaşeşt, 1647), Tatros (1647).^*

Hajdúdorog: Abásfalva (Aldea), Érdengeleg (Dindeşti), Érkenéz (Chiniz), Érkörtvélyes (Curtiuşeni), Érselénd (Silindru), Gelence (Ghelinţa), Lázárfalva (Lazareşti), Mándok, Nyíregyháza, Nyírgyulaj, Nyírmada, Nyírparasznya, Nyírpilis, Piricse, Révaranyos, Sátoraljaújhely, Szatmárnémeti, Szárazajta (Aita seaca), Székelyszenterzsébet (Santerjebet), Szováta (Sovata), Tiszabüd, Tokaj.

 

A bizánci eredet föltételezhető; illetőleg állapítható meg Aracs (XI. század?), Bács (1291, ismeretlen rendű, talán bazilita monostor), Tihany (1270, bazilita? perjelség)^*, Csernekhegy (1458, baziliták)^*, esetleg Gyulafehérvár (1526, városkapu előtt álló kápolna, búcsújáróhely) Miklós-titulusában^*. Az idők folyamán nyilvánvalóan a keleti egyház ihlette görögkatolikus templomaink felsorolt Miklós-patrociniumait is.

 

*

 

A Miklós-keresztnév középkori nagy népszerűségét a belőle képzett családnevek is igazolják: Miklós, Mika, Mike, Mikcse, Mikes, Mikecs, Mikse, Mikó, Mikos, Mikocsa^*, de talán még a Kónya és Kós, Kósa, Kossa is idetartozik.

 

*

 

Miklós páratlan tiszteletéből érthető, hogy középkori latin himnuszai a liturgiában, de a rekordációban is felhangzanak hazánkban:

 

Congaudentes exsultemus vocali concordia Ad beati Nicolai festiva sollemnia. O beate NicoIae, Nos ad portum maris trahe De mortis angustia, Trahe nos ad portum maris Tu, qui tot auxiliaris Pietatis gratia... Nos, qui sumus in hoc mundo Vitiorum fin profundo Iam passi naufragia, Gloriose Nicolae, Ad salutis portum trahe, Ubi pax et gloria...*

 

Péchy Ferenc Anthonius Manicellus Veliternus himnuszát^* fordítja magyarra (1529), nyilván kultikus, főleg rekordációs szükséglet kielégítésére. A hosszú versezetből csak keveset idézhetünk:

 

Légy most segétség Szent Miklós minekünk, Kik idnepedet és téged tisztelünk, Légy te Szent Miklós tanuló ifjaknak Mi segedelmünk. Az kik tanóságra nevedbe adatnak És tanúságot nagyon gyakorolnak, Bűnt te nevedben eltávoztassanak Szent Miklós püspök. Szegény embernek három szűz leánya, Kiket akar vala gonosz bűnre adnia, Ő szűzességek megmaradott vala Te kencsed mia. Nagyon téged kiáltnak és téged tisztelnek, Kiket vizeknek habjai fenyegetnek, Kik drágaságba hozzád evöltenek: Segétség leszel nekik.

 

Magyarok a középkorban Bari városába, Miklós sírjához is elzarándokoltak. Görgei Frigyest a Rudgerek, vagyis a későbbi Berzeviczyek megölték. Az 1307-ben kelt ítélet szerint Berzeviczy Kakas mester testvéreivel 100 lovas kíséretében köteles volt bocsánatot kérni az apától, Arnoldtól. A gyilkos pedig négy társával együtt tartozott Bariba Miklóshoz, majd Rómába, továbbá Compostelába Jakabhoz és Aachenbe a Boldogságos Szűzhöz zarándokolni, vezekelni. Útiköltségre a vérdíjból kaptak.^*

 

*

 

Szent Miklós hazai ikonográfiája a kultuszt még teljes középkori virágzásában idézi.

Ami a freskókat illeti, Bántornya (Turnišče) templomának Miklós töredéke valószínűleg a XIV. századtól való. A brassai Bertalan-templom XIV. századból származó ciklustöredékén a lelkek Miklós oltalma alatt vitorláshajón a mennyek országába iparkodnak. A másik oldalon a pokol. A görögkeleti román Guraszáda (Gurasada) a XV. Század végéről Léka (Lockenhaus) a XIII. századból őrzi Miklós képét. Magyarvista (Višta) református templomának századunkban feltárt freskóit később elmeszelték. Az egyiken Miklós lecsöndesítette a tengert. Mártonhely (Martjanci) templomában Miklós freskóképe, Aquila János alkotása. Mezőtelegd (Tileagd) XIV. századból származó, századunk elején föltárt Miklós-legendájának sorsáról nem tudunk biztosat. Nyitrakoros (Krušovce) freskóján Miklós alamizsnát osztogat. Ócsa hajdani premontrei, később reformárus templomának szentélyében Miklós az apostolok és György társaságában jelenik meg (1300). Ribice (Ribiţa) román görögkeleti templomában Miklós a kis Jézussal és Nagy Szent Vazullal (1417). Velemér freskóalakjai között a három szűzleányon könyörülő Miklós is föltűnik^*.

Sokkal színesebb, mozgalmasabb szárnyasoltáraink képciklusainak legendaábrázolása:

 

Bártfa (Erazmus-oltár, 1505): 5. Miklós és a szegény nemes három leánya, 6. Miklós és a három ifjú. 7. Miklós a tengeren. 8. Miklós képmásának ütlegelése. 9. Miklós kenyeret osztogat.

Eperjes Miklós-templomának Mária-főoltárán (1500): 8. Miklós megmenti Myra városát az éhínségtől. 10. Miklós és a szegény nemes három lánya. 11. Jelenet a Miklós-legendából. 12. Miklós halála. 13. Miklós képmását megverik, három ifjút megment. 14. Egy ifjú lefejezése, Miklós beteget gyógyít.

Kund (Cund, Miklós-oltár, 1500): 1. Miklós kenyeret osztogat. 2. Miklós a tengeren. 3. Miklós és a három ifjú. 4. Megmenti Myrát az éhínségtől.

Malompatak (Mlynica, Miklós-oltár, 1500): 5. Miklós és a szegény nemes három lánya. 6. Miklós három ifjút megment. 7. Képmását egy zsidó megkorbácsolja. 8. Megparancsolja a tolvajnak, hogy a lopott holmit adja vissza.

Nagylomnic (Lomnica, Miklós-oltár, 1500): 5. Miklós és a szegénység nemes három lánya. 6. Három ifjút megment a haláltól. 7. Megparancsolja a tolvajnak, hogy a lopott holmit adja vissza. 8. Lecsöndesíti a tengert.

Nagyszalók (Velky Slavkov, Miklós-oltár, 1503): 1. Miklós lecsillapítja a vihart. 2. megakadályozza három ifjú kivégzését. 3. A gabonacsoda. 4. Miklós és a szegény nemes három lánya.

Pónik (Póniky, Mária-oltár, 1512): 1. Miklós és a szegény nemes három lánya. 2. Lecsöndesíti a vihart.

Szepesszombat (Spišska Sobota, Miklós-oltár, 1503): 1. Miklós és a szegény nemes három lánya. 2. Megakadályozza három ifjú kivégzését. 3. Rábeszél egy kereskedőt, hogy gabonát hozzon Myrába. 4. Lecsöndesíti a vihart.

Tarnóc (Liptovsky Trnovec, Miklós-oltár, 1500) 1. Miklós és a szegény nemes három lánya. 2. Három ifjút megment a kivégzéstől. 3. Miklós képmását ütlegelik. 4. Lecsöndesíti a vihart^*.

 

Nem ciklikus táblaképek:

 

Bélakorompa (Kremná, 1516) Csegöld (1494), Nagyturány (Turany, 1490); Felsőerdőfalva (Stará Lesnná, XVI. Század eleje), Ludrófalva (Ludróvá, 1510), Mosóc (Mošovce, 1480) Szászbogács (Bagaciu, 1518), Szepeshely (Spišské Pohradie, Szent Mihály és királyok imádása-oltár, 1470), Szmrecsány (Smrečany. 1510).^*

 

Miklós gótikus faszobrai:

 

Bakabánya (Pukanec, 1500), Bertót (Bertotovce, 1500) Cserény (Čerin, 1483), Dubrava (Dúbrava Liptovská, 1510), Eperjes (1490), Felsőrépás (Vysné Repaše, 1410) Héthárs (Lipany, 1520), Jánosrét (Lucky pri Kremnici, 1476), Késmárk (1500), Kisóc (Kišovce, 1370), Lándok (Lendak, 1330), Leibic (Lubica, 1521), Lőcse (1340), Malompatak (1500), Mohos (Poruba, 1500). Nagylomnic (1500), Nagyócsa (Očová, 1510), Nagyszalók (1503), Németróna (Slovenské Pravno, 1500), Palocsa (Plavec, 1510), Pónik (1500), Segesvár (Sighisoara, 1480), Szecskőalja (Šiba, 1400) Szelcse (Selče, 1370), Szepeshely (1499), Szepesszombat (1503), Szepestótfalu (Slovenská Ves, 1410), Szlatvin (Slatvin, 1480) Tarnóc (1500), Turócrudnó (Rudno, 1490), Zsegra (Žehra, 1520).^*

 

A barokk ábrázolások rendszerezése még a jövő feladata. Figyelmet érdemel a Szeged-Felsővárosi templom régebbi korabarokk főoltárképe: Miklós a vízenjárók pártfogója. Ezenkívül Toronyszentmiklós freskóciklusa (Cymbal 1774)^*.

A középkori párizsi egyetemen jellemző módon, az ügyvédek, törvénytudók, literátusok (clerc) céhe választja Miklóst védőszentül. Ez a mozzanat azért nagyjelentőségű, mert a legújabb kutatások szerint a kereskedelem fejlődése az írásbeliség kibontakozása – a jogügyletek, könyvvitel, ügyintézés megrögzítése érdekében – szoros kölcsönhatással volt egymásra. Ez megerősíti a kalmárok hagyományos Miklós-kultuszát is.

A patrocinium megválasztása föltétlenül összefügg a három megölt, majd feltámasztott diák legendájával is. Így vált Gergely és Katalin mellett, a párizsi egyetem ihletésére Miklós püspök a középkori diákság legkedvesebb patrónusává. Népszerűségét az is növelte, hogy Aprószentek hagyományvilágának egy része, különösen a gyermekpüspök játékos felvonulása is az ő ünnepéhez rögződött.

 

*

 

Láttuk, hogy Miklós a magyar középkor századaiban védőszentje volt a vízenjáró népnek is. Így Egerben Miklós templomához tartozott a Miklós-malom (1557).^* Ezt a vízi patronátust emlegeti a protestáns Szkhárosi Horváth András gúnyversezete:

 

Révészek néktek Szent Miklós istentek És halászoknak. Ha nincs szerencséjek, Ők Szent Miklósnak nem adnak kenyeret.*

 

A budai ágostonrendi, ma franciskánus templom barokk oltárképén Miklós az odafestett Duna és királyi vár felé fordulva oszt áldást. A képet nyilvánvalóan még középkori hagyomány nyomán pestbudai vízenjárók ajánlották föl.^* A hajdani vízi patronátust idézi a Szeged-felsővárosi templom régebbi, említett Miklós-képe is.

Láttuk, hogy Feketeváros (Purbach) templomának Miklós a védőszentje. A hagyomány szerint egy Illés nevezetű helybeli gazda menyecskelányával és karonülő unokájával búcsún volt Boldogasszonyban. A Fertőn hajózva iparkodtak visszafelé. Hirtelen félelmetes vihar támadt. Illés gazda Miklósnak fogadalmat tett: száz tallért ajánlott föl a tiszteletére. Meg is menekültek. Nemsokára a török elhamvasztotta a feketevárosi templomot. Illés a felajánlott összegből a főoltárra Miklós képét festette meg. Alján a szent püspök partra vezérli őket (1675).

Ruszt (Rust) városkában élő monda szerint valahol Dévény táján, ahol a Duna veszedelmesen szokott örvényleni, állott valamikor egy Miklósnak szentelt kápolna. Remete élt mellette, aki a hajósok elé evezett, h

Borbála, népünk ajkán olykor Borbál, Borbálya, az északi csángók ajkán Barbar^*, ókeresztény vértanú (†306), egyike a magyar középkor és barokk világ legtiszteltebb nőszentjeinek, továbbá máig legkedvesebb asszonyi keresztneveinknek. Kultusza virágzott az egész hazai középkorban, de az utóbarokk paraszti világában is. Az ünnep már a Pray-kódex misekönyvében fölbukkan.

Legendáját Temesvári Pelbárt nyomán az Érdy-kódexben^* olvassuk. Maximianus császár idejében Nikodémiában élt egy előkelő pogány úr, Dioscorus. Okos és szép lányának Borbála volt a neve. Atyja annyira félti Jézus hitétől, hogy toronyba zárja. És mikoron ott lakozék, éjjel és nappal gondolkodik vala az Úristenről, az szent hitről és az mennyországnak csodálatos állatjáról. Borbála innen a toronyból hírét hallja Origenes alexandriai bölcsnek és ír neki. Kéri, hogy tanítsa meg az igaz Isten ismeretére. Origenes Bálint nevezetű papját küldi hozzá, aki megkereszteli a Szentháromság nevében. Atyja drága művel szereztete lányának egy fürdőházat is. Borbála, miután látta, hogy csak két ablakot hagytak rajta, egy harmadikat is vágatott, hogy a Szentháromságra emlékeztesse, egyúttal az ott álló bálványszobrot összetörte.

Atyja mindezek hallatára Borbálát meg akarja ölni. A lány pusztába menekül, de két vad pásztor kiszolgáltatja apja haragjának. Dioscorus kegyetlenül meggyötri, majd átadja a császárnak, hogy ítélje halálra. Miután Maximianus színe előtt megtagadja az áldozatot, megkínozzák, majd sötét börtönbe vetik. Itt maga a mennyei vőlegény, Jézus Krisztus jelenik meg neki nagy fényességben: vigasztalja és erősíti.

A császár másnap az istenek művének tulajdonítja, hogy Borbála testén a sebek, ütések eltűntek. Ez ellen a szűz keményen tiltakozik. A haragra gerjedt császár égő fáklyákkal veri arcul Borbálát, majd a város utcáin meztelenül hajszolja végig. A lány most így imádkozik: én édes uram Jézus, te tudod, hogy ezeket mind teéretted szenvedem. Azért kérlek, fedezjed be az én mezejtelenségemet, hogy ne nézjék az kegyetlen hóhérok én testemet. És ottan leszállván Istennek szent angyala, nagy szép ruhát hoza őneki.

A császár végül halálra ítéli, szülőapja vállalkozik Borbála kivégzésére. Utolsó perceiben így imádkozik Jézushoz: valaki az te szent nevedről megemléközik, és az én halálomról, bocsássad meg minden ő bűneit, és ne emléközzél meg róla az nagy ítéletnek napján. És szózat jöve őhozzá mennyből, mondván: jövel én szeretőm, nyugodjál immáron ennek utána énvelem az erek bódogságban. És amit kérsz, engedvén vagyon. És annak utána önnön atyjátul érdemlé az szent mártíromságot. És mikoron az ő atyja az hegyről leszállana, mennyből tűz szálla reá és megemészté őtet.

A legendának ez a befejező imádsága, mozzanata magyarázza, hogy Borbála a jó halálnak egyik legtiszteltebb középkori védőszentje lett, egyúttal a négy Virgines Capitales; továbbá a Tizennégy Segítőszent egyike.

Toronnyal, könyvvel, pálmaággal szokás ábrázolni. Mindez legendájából könnyen érthető. Adnak azonban a kezébe kelyhet is, amely fölött olykor szentostya lebeg. Ezt a mozzanatot legendájából közvetlenül nem tudjuk megmagyarázni. Azt hisszük azonban, hogy Künstle helyes úton jár, amikor azt állítja, hogy a három ablakú torony fölvette annak a szem edénynek formáját is, amelyben a középkor végén az Oltáriszentséget őrizték. Érthető tehát a további ikonográfiai fejlődés: kelyhet adtak a kezébe, hogy Borbála végórájukban ne hagyja szentség nélkül azokat, akik életükben tisztelték őt. Így jelenik meg Szászfalva (Sásová) táblaképén is: kehely a kezében, fölötte ostya lebeg. Végh János helyesen mutat rá^*, bár a fejlődési folyamatra nem utal, hogy itt róla és nem Dorottya (Divald) vagy Ilona (Radocsay) ábrázolásáról van szó.

 

*

 

A középkori városok puskaporos tornyát szívesen ajánlották Borbála oltalmába, hogy mentse meg őket a véletlen robbanással bekövetkező hirtelen haláltól. Védi a tüzérek életét is, akik puskaporral, ágyúval kénytelenek harcolni. További képzettársítással Borbálát tekintették védőszentjüknek az ágyú- és harangöntők is. Ebből a hiedelemkörből érthető, hogy Hetésben^*, továbbá a muravidéki horvátok körében^* Borbála (és Luca) napján csak férfinak szabad tüzet rakni.

Borbála hajdani nagy népszerűségét az is mutatja, hogy minden különösebb eszmei, szakmai kapcsolat nélkül a középkor végén Pest varga-, Igló bányász-, Kassa kereskedőcéhének ő volt a védőszentje^*. Viszont a torony jelképéből érthető, hogy már barokk időkben miért választották az egri kőmívesek és kőfaragók patrónájuknak^*. A szűcsök nagyszombati^*, továbbá a kovácsok, bognárok, nyergesek érsekújvári közös céhe is az ő oltalma alá helyezte magát. Céhzászlajuk a plébániatemplomba került.

A bánáti Szentborbála falu modern neve szellemes képzettársítással keletkezett. Tudvalévő; hogy a XVIII. században Elzászlotharingiai németek és franciák is vándoroltak a Bánátba. Megalapították Szenthubert, Károlyliget és Seultour helységeket. A két előbbi nevéről Hubert és Károly napjánál szólunk. A harmadik egy ott álló középkori toronymaradványról kapta francia nevét. A millennium után a falunak a Szentborbála találó magyar nevet adták, miután a vértanú szüzet toronnyal szokták ábrázolni.

 

*

 

Legendájából következik, hogy Borbála a jó halál jeles középkori patrónája volt. Alig van tehát hajdani templom, ahol képével ne találkoznánk. A hívek szükségét érezték, hogy éppen őelőtte imádkozzanak.

A brassai Feketetemplom déli előcsarnokának (Opfertor) timpanonjában freskó: Mária Jézussal, Katalin és Borbála között (1480 körül). Föltűnik még Bántornya (Turnišče) Mária halálát ábrázoló falképén, Katalin társaságában (XIV. század), továbbá Besztercebánya (XV. század, a bányabérlő Thurzók házában)^*, Csetnek (Štitnik, XIV. század), Gömörrákos (Rákoš, 1400 körül), Rimabánya (Rimavska Bana, XIV. század)^*, Szucsány (Sučany), Marosfelfalu (Suseni, XV. század) freskóin. Jekelfalu (Jaklovce) templomának Borbála és Dorottya legendáját ábrázoló, XV. századból származó freskóciklusa századunkban ment tönkre^*. Ófehértó közelmúltban feltárt, XV. század elejéről való freskóalakjai között^* Borbála egyike a legszebbeknek.

Borbálát ott látjuk Altnakerék (Malamcrav 1440), Alsóbajom (Boian, 1490), Bakabánya (Pukanec 1480, 1490), Bártfa (1460, 1489, 1505), Bát (Bátovce 1480, az esztergomi Keresztény Múzeumban), Berki (Rokycany 1480), Csíkcsatószeg (1530), Csíkszentlélek (1510), Dubravica (1500), Felsőerdőfalva (Stará Lesná 1480), Frics (Fričovcee 1500), Hervartó (Hervartov 1460), Héthárs (Lipany 1520), Illés (Ilja 1500), Jánosrét (Lučky pri Kremnici 1470), Kassa (1470, 1516), Kispalugya (Paludzka 1510), Kisszeben (Sabinov 1520), Leibic (Lubica 1521), Liptószentandrás (Liptovsky Ondrej 1480, 1512), Liptószentltereszt (Sväty Kríž 1510), Liptószentmária (Liptovska Mara 1450), Lőcse (1460, 1467), LudrófaIva (Ludrova 1510), Magyarfenes (Vlaha 1490), Malompatak (Mlynica 1480, 1515), Nagylomnic (Lomnica 1495), Nagyőr (Strážky 1450), Nagyszeben (XVI. század eleje, Brukenthal Múzeum), Németlipcse (Partizanske Lupča, 1450), Palocsa (Plavec, XVI. század eleje), Segesd (Saes), Szentjákobfalva (Sväty Jakub 1500), Szepeshely (Spišské Pohradie 1470, 1470, 1480), Szepesszombat (Spišská Sobota 1480), Szmrecsány (Smrečany 1480), Sztankahermány (Hermanovce 1510), Trencsén (1410), Zábrezs (Zabrež, XV. század vége), Zsidve (Jidveu 1508), szárnyasoltárain.^*

Ciklikus ábrázolásokkal is találkozunk. Bártfa Borbála-oltárán (1450) és Márkfalva (Jazernica Markovice) Anna asszony tiszteletére szentelt főoltárán (1517) Borbála atyjával vitatkozik, majd lefejezik. Besztercebánya Borbála-oltárán (1509) ledönti a bálványszobrot, majd a másik képen az ő lefejezésére kerül sor.^*

Borbála jámbor népszerűségét nagyszámú gótikus faszobra is igazolja: Bakabánya (Pukanee 1480), Bártfa (1450, 1480, 1485), Besztercebánya (1509), Busóc (Bušovce 1390), Csíkménaság (Armaseni (1543), Dénesfalva (Danišovce 1490), Dobronya (Dobroniva 1519), Farkasfalva (Vlková 1480), Felka (Velká, 1480), Héthárs (Lipany, 1520), Káposztafalva (Hrabušice, 1520), Kassa (1500), Keresztfalu (Križová Ves, 1510), Kislomnic (Lomnička, 1400), Kisszeben (Sabinov, 1510, 1520), Korpona (Karpffen, Krupina, 1500), Leibic (Lubica, 1520), Liptószentmiklós (Liptovsky Mikuláš, 1480), Lőcse (1494), Mohos (Poruba, 1500), Okolicsnó (Okolično, 1500), Pónik (Poniky, 1512), Selmecbánya (1506), Székelyzsombor (Jimbor, 1540), Szepesszombat (Spišska Sobota, 1464), Sztankahermány (Hermanovce, 1510), Turócszentilona (Dražkovce, 1520), Turócszentpéter (Turčiansky Peter, 1500), Zsegra (Schigra, Žehra, 1310).^*

Borbála alakja gótikus zárókőként bukkan föl a soproni Szent Mihály templomban.^*

Barokk szoborábrázolásai közül említendő Sopron (dominikánus templom, Szentháromság-szobor), Győrsövényháza (1750), Jobaháza (1750), Mihályi (1760).^* A középkorban Borbála és Katalin együtt is föltűnik. Ez az ikonográfiai hagyomány főleg szoborkompozícióként a barokkban is tovább él, így Bodonhely, Zsira (1730),^* Szécsény főoltárán (1738), Szécsényfelfalu szószékén (1755, Ilona is ott van közöttük). A váci Gombás-patak híres barokk hídján ott áll az ő szobra is. Kronosztichonos felírása: S. BARBARA CUM NECE CERTANTES CONFORTABIS ET ESCA COELESTI CIBABIS (1759), vagyis: Szent Borbála a halállal küszködőket megerősíted és égi eledellel táplálod.^*

A tabáni templom egyik mellékoltárán (1816) Borbála és Sienai (!) Szent Katalin, a krisztinavárosiban pedig Borbála és Alexandriai Katalin klasszicizáló szobrai (1815) láthatók.^* Barokk nemes kisasszonyként ábrázolja Pápa (bencés templom) és Pecöl oltárképe.

A bányászélettel függ össze Borbálának néhány modern ábrázolása. Pécsvárad barokk templomának egyik alacsonyan fekvő, elsötétített ablakfülkéjét tárnaszerűen alakították ki. Közepén áll Borbála modern szobra ikonográfiai jel nélkül. Tiszteletére két bányászlámpa világít.

A selmecbányai Katalin-templom szentélyében Borbála szobra fején koronával, kezében bányászfáklyával, amelyet minden misén meggyújtanak.

Borbála-patrociniumainkat részben a gótikus jámborság, részben pedig újabbkori bányászatunk ihleti.

Esztergom: Buda (1836, tabáni temető), Detrekőváralja (Plavecké Pohradie), Dorog, Dunaszeg (társpatróna), Köpösd (Hájska), Márianosztra (1727, kápolna, a patrona agonisantium tiszteletére, később tönkrement), Nagyuny (Unin, kápolna), Salgócska (Salgočka), Udvard (Dvory nad Žitavou, kápolna).

Nyitra: Biccse (Bitša), Zsolna (Zilina), Szkacsány (Skačan).

Besztercebánya: Besztercebánya (1746, kápolna), Jezernice (Jazernica, középkor), Lazány (Lazany, XV. század), Szebed (Sebedražie, XV. század), Zsarnóca (Žarnovica, kápolna, 1723).

Szepesi Káposztafalva (Hrabušovce).

Rozsnyó: Rozsnyó (székesegyház, oltár, 1828).

Kassa: Sárosófalu (Opiná, 1773, középkori templom helyén), Hilyó (Hylov 1736), Kisvitéz (Ovčie 1828).

Pécs: Nagyharsány (elenyészett), Darázs (1842), Komló (1937).

Győr: Rétfalu (Wiesen).

Veszprém: Székesfehérvár (1376, elenyészett),^* Bakonykoppány (1730), Boronka.

Székesfehérvár: Kisgyón (kápolna), Pilisvörösvár (1930, kápolna).

Vác: Újhartyán (1779).

Csanád: Oravicabánya (Oravita Montana, kápolna).

Erdély: Gyalár (Ghelár), Lupény (Lupeni), Petrozsény (Petroseni), Alsótelek (Telincul de Jos), Kapnikbánya (Capnic),

 

Borbála a jó halál védőszentje. Középkorra visszanyúló, reformációt átélő tisztelete hagyományőrző tájainkon (palócok, jászok, moldvai csángók) is már múlóban van. József lépett a helyére.

Több jellegzetes, de hosszadalmas népi, illetőleg ponyvairodalmi magyar^* és német szöveget elmellőzve, csak egy rövid, ritmikus klézsei imádságot idézünk:

 

Szent Borbála az égbe Könyékig van vérbe. Arany haja leeresztve Vasrudakkal lecsíptetve.

 

Ki ezt elmondja egy nap háromszor: a kis körme se lesz bűnbe.

Zalaszentbalázs öregasszonyai röviden így könyörögnek: Szent Borbála, te, aki annyit szenvedtél, könyörögj érettünk! Az égiháború, villámlás életveszedelemmel jár. Érthető tehát ha Bátya "rác" öregei ilyenkor így fohászkodnak: Sveta Borbala ora pro nobis.^*

Borbála a jó halál patrónája lévén, áttételeiben érthető az a Csíkjenőfalván följegyzett hagyomány, hogy a múlt századi nagy kolera idején hét éjjel hét Borbála nevezetű fehérnép szőtt, szabott és varrt balkezével egy férfiinget és gatyát. Felöltöztettek vele egy karót, a falu végére tették, hogy a kolera megijedjen tőle és elkotródjék.^*

Szent Borbála füve (Barbarea stricta) őseinknek kelevény, himlő, villámcsapás ellen kedvelt orvossága volt. A névvel is a fű foganatosságát akarták fokozni.^*

Ismeretes, hogy az állandó életveszélyben forgó bányásztársadalomnak Borbála a legtiszteltebb közép-európai védőszentje.^* Hazai bányáink Borbála kultusza főleg képzőművészeti emlékeink tanúsága szerint a középkor végén bontakozik ki. A kultusz egyfelől Kutná Hora (Kuttenberg) híres bányaváros Borbálatemplomától, a csehországi gótika remekművétől és kultikus atmoszférájától kap egyelőre még elemzésre váró ösztönzést.^* Közrejátszik azonban az osztrák Alpesek bányászainak a XVI. századtól folyton erősödő Borbála-tisztelete is. Véleményünk szerint e kétirányú benyomulásnak, részben bányászvándorlásnak eredője hazai bányászaink Borbála-kultusza, amely egyébként már csak nyomokban, illetőleg egyénekben él.

A hagyomány megörökítését leginkább Faller Jenő buzgalmának^* köszönjük, aki helyesen hangoztatta, hogy rosszul értelmezett nemzeti öntudatból kár István király tiszteletét erőltetni a csehesnek érzett Borbála-tradíció helyett. Több megállapítása azonban igazításra szorul, így a hazai kultusz Hollandiából való eredeztetése. A múlt századból és a két világháború közötti időszakból való anyaggyűjtése azonban igen értékes. A következőkben ebből merítünk.

Hazai bányászaink Borbála napját 1945-ig általában nagymisével és munkaszünettel ünnepelték meg. Ilyenkor az igazgatóságtól jutalmat is kaptak. Este a fiatalság bálozott, ami a népi Borbála-hagyománynak egy másik hajtásához is kapcsolódik.

A salgótarjáni bányászok (Gusztáv-akna) 1928-ig leszállás előtt a Miatyánk után ezt imádkozták: Óh Szent Szűz Borbála, hozzád fordulunk mindazok, kik a föld mélyébe leereszkedünk. Oltalmazz meg minket minden szerencsétlenségtől és bajtól, könyörögj érettünk és légy erős pártfogónk mindörökké. Amen.

Pécs (volt Ferenc József-akna): Imádkozzunk Szent Borbála tiszteletére, hogy minket a tűztől, víztől és hirtelen haláltól megoltalmazzon, és halálunk óráján Krisztus vérével megváltott nagy szentségben részesülhessünk.

A Szent István-akna legénysége a század elején még önálló, de azóta megszűnt Somogybányatelep Rücker-aknai bányászaiból került ki, akik régi Borbála-képüket és az előtte égetett mécsest is magukkal hozták. Ezek Borbála napján régi bányász zászlójukkal szoktak templomba menni.

Faller Borbála-imádságokat közöl még Salgótarján, Dorog, Tokod, Baglyasalja, továbbá a bihari Felsőderna (Derna) régi bányászainak ajkáról. Helyesen jegyzi meg, hogy ezek a magyar szövegek nem régiek, és javarészt nyilván egyházi eredetű fordítások.

Egy jellemző baranyai monda^* a legendából sarjadt: egy dúsgazdag, de fösvény házaspárról, meg Borbála nevezetű kislányukról szól.

A gazdag ember még látni sem szerette a szegényeket. A kis Borbála mégis az ő gyermekeikkel játszott egy köves hegy oldalában, amelyet telhetetlen kapzsiságában a gazdag szintén megvásárolt magának. A gyerekek ott áskáltak a tövében, amikor váratlanul szenet találtak. Bányászata megindult, és így az ember még gazdagabb lett.

A nagylánnyá serdült Borbálának megesett a szíve a szegény bányászok küzdelmes életén. Egy vasárnap, amikor lement a táróba, vagyis tárnába, nagy recsegést hallott. Ezt intő jelnek vette és kérte édesapját, hogy a bányászok más vasárnap ne dolgozzanak. Ez azonban kérlelhetetlen maradt. Reggel Borbála könyörgött a bányászoknak, hogy be ne menjenek a táróba. Hallgattak rá. Nemsokára a táró csakugyan beszakadt, de emberélet nem pusztult el.

Borbálát az apja férjhez akarta adni egy gazdag legényhez, de hiába. Erre a lányát egy hatalmas kővel agyon akarta csapni. Ez félelmében a bányászokhoz menekült. Az apa itt is üldözte, azonban eltévedt, majd valami mélységbe zuhant. A lány megmenekült, és azzal hálálta meg szeretett bányászainak segítségét, hogy egész életén át megmaradt jótevőjűknek. Mindig megsejtette és megmondta, hogy hol éri őket veszedelem.

Egy másik pécsi mondai hagyomány szerint^* Borbálát ellenség üldözte. Egyszerre megnyílt előtte a föld, és a mélység nyelte el. Bányászok közé került, akik megvédték, ő pedig védőszentjük lett.

Ritka népszerűségéből következett, hogy Borbála a kultusz zárt világából kilépve, meghódította a szakrális népélet szélesebb tartományait is.

Bornemissza Péternél olvassuk^* geleszta, vagyis gyomorbántalom ellen ezt a bájoló imádságot:

 

Fekszik vala egy gelesztás ember az tengernek partján. Odaméne három szép szent asszony. Egyik szent Borbálya, másik szent Ilona asszony, harmadik, kinek nevét nem tudom. Szent Ilona asszony szedé ki az gelesztás asszonnak az gelesztát az ő beléből, gyomrából. Az szent Borbálya asszony apróra vagdalá. Akinek nevét nem tudom, az az tenger fenekébe hányá. Az tenger fenekén meg nem maradhata, ott eloszla, elromla. Ez embernek az ő beliben, gyomrában, hasában, ugyan eloszoljon Istennek hatalmával, Boldoganya parancsolatjával.

 

Borbála napjának vidékenként megnyilatkozó hagyománya a borbálaág vágása. A szokást nyilvánvalóan ihlette a szent legendájának az a mozzanata, hogy a megkínzott szűz fejére Krisztus a paradicsom virágaiból koszorút helyez, mire összes sebei meggyógyulnak. Ez egyúttal Borbálának menyegzői koszorúja is, vagyis az örök vőlegénnyel, Krisztussal való misztikus egyesülésének szimbóluma. Éva lányai azonban földi vőlegény után sóvárognak, ehhez kérik a szűz vértanú segítségét.

Az ország több vidékén Szent Borbála napján cseresznyefaágat törnek és vízbe teszik. Ha kizöldül, akkor hamarasan férjhez fognak menni, öröm és boldogság jut nekik osztályrészül. Somogyvámoson ha valaki jövendőbelije nevére kíváncsi, akkor vágjon kilencféle gyümölcsfaágat, mindegyiket lássa el férfinévvel. Pohárba téve Borbálától karácsonyig minden roráté után öntözze meg. Amilyen nevű ág először kihajt, olyan neve lesz az urának. Eleken a lányoknak mezítláb, egy ingben kell a kertbe kimenniök gyümölcsfagallyért. Utána üvegbe teszik, hogy kisarjazzék. Apátfalván orgonaágat törnek, egy üveg vízben, a kemence tetejére teszik. Ha karácsonyra kivirágzik, az új esztendőben biztosan férjhez mennek.

Óbecsén már különösebb célzat nélkül viszi be Borbála estéjén a meleg szobába a kerti gyümölcsfákról, lehetőleg minden fajtáról lemetszett termőrügyes ágakat a gazdasszony. Itt vízbe, ha van, akkor hólébe teszi őket, hogy karácsony ünnepére kivirágozzanak.

Ha a budaörsi Barbarazweig már az éjféli miséig kihajt, akkor jó termés várható. Ha csak utána, akkor nem.^*

Ismeretes, hogy a zöld ág archaikus szimbólum: a folyton megújuló élet jelképe. A katolikus szimbolikában továbbfejlődik, és az ártatlanságot, szüzességet, illetőleg a megszentelő kegyelemben való újjászületést jelenti. E motívum bibliai ősképe Áron vesszeje (Mózes IV, 17), amely a szentatyák szerint az Örök Főpapnak, Jesse sarjadékának, a betlehemi Jézusnak is előképe.

A szokás sajátos helyi fejleményeként Tés faluban Borbála estéje egy tányér közepére poharat állítanak és búzaszemekkel rakják körül. Meleg helyre téve, a búzát szorgalmasan locsolják. A szemek hamarosan csírát eresztenek. Amikor növésükben már túlhaladják a pohár szélét, akkor a búza zöld szálait a pohár felső szélével egyirányban lenyírják. Karácsony este a pohár köré fenyőgallyat tesznek, és szentelt olajat öntenek bele. Az olajban lámpabelet áztatnak. Ezt az éjféli mise után meggyújtják és vízkereszt napjáig el sem oltják.

Leopold Schmidt kutatásaiból^* tudjuk, hogy a régi Nyugat–Magyarország, a mai Burgenland német és horvát népe körében a borbálabúza (Barbaraweizen) csíráztatása is járja. Ismeri Pécsvárad németsége is. A szokás ezen a napon tudomásunk szerint a magyar nép körében alig, illetőleg Luca napjához kapcsolódva, lucabúzaként ismeretes. A két szokás célzata lényegében azonos.

Borbála ünnepe főleg a magyar nyelvhatár nyugati, északi, de főleg déli peremein asszonyi dologtiltó nap, amelynek képzetköre Lucáéra emlékeztet. Így Bény (Bina) magyar faluban ilyenkor a látogatókat nem látják szívesen, mert elviszi a család jövő évi szerencséjét. Ha mégis jönne valaki, ügyelnek arra, hogy a kemencéhez vagy a kályhához ne érjen.^*

 

*

 

Borbálát Nagykanizsa és Légrád vidékeinek horvát népe kiskarácsony (mali Božiś) néven is emlegeti és munkaszünettel, templomozással ünnepli meg. Szentmihályhegyen mesélik, hogy Bisztricén, a híres horvátországi búcsújáró helyen egy asszony intő példaként mezítelen emlőire tekeredett kígyót mutogatott, amelyet azért nem tudott eltávolítani, mert a tilalom ellenére Borbála napján mosott, varrt.

Borbála horvát, vend kultuszának démonikus elemeit Eperjessy Ernő interetnikus kapcsolatokra. is kiterjeszkedő értékes kutatásai tárták föl.^* Eszerint Borbála napjának horvát hiedelemvilága Luca napjának dologtiltó, évkezdő magyar hagyományaira emlékeztet. Bemutatásukról könyvünk jellege miatt le kell mondanunk.

Már Gönczi Ferenc közölt egy muraközi Borbála-köszöntőt,^* amely Eperjessy helyes gyanítása szerint horvátból való fordítás: e Szent Borbála napján kívánom magának, hogy mezeje gabonával, erdeje makkal, istállója csikókkal, pajtája borjúkkal, ólja malacokkal, udvara majorsággal legyen tele. A háza meg kinccsel és fiatal legényekkel, kik ne sajnálják a puskát és kardot fölemelni, csatába menni, katolikus vallásunkért vérüket ontani. Bűne e szent napon legyen elengedne, lelke pedig a másvilágon üdvözítve. Dicsértessék a Jézus Krisztus.