Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium

Eligius a franciaországi Noyon püspöke (†660 táján), patkolókovács, majd ékszerész és ötvös volt, mellette a király tekintélyes tanácsadója. Urának halála után pappá szenteltette magát. Sokat buzgólkodott a pogány germánok megtérítésén.

Több nyugat-európai tájon régi foglalkozására emlékezve, a beteg lovak orvosa. Ilyenkor levágott lólábbal is ábrázolják. Ennél nevezetesebb azonban másik patronátusa. A középkori Európában az aranymívesek védőszentje. Mesterségének eszközeivel: kalapáccsal, csipesszel szokás ábrázolni.^*

Eligius neve, miséje a XIV. századtól kezdve számos hazai misekönyvünkben előfordul. A váci aranymívesek céhének (Fraternitas aurifabrorum) misekönyve-antifonáléja ad honorem beati Eligii episcopi tiszteletére íródott.^* Temesvár Eligius-templomáról a XIV. században történik említés. A titulusból Juhász Kálmán vallonokra következtet^*, de sokkal valószínűbb, hogy a patrociniumhoz a temesvári ötvös céhnek van köze.

A kassai ötvös céh pecsétjén (1476) védőszentjének, Eligiusnak domborított képe; jobb kezében hosszúnyelű kalapáccsal, baljában kehellyel.^* Hasonlóképpen Buda, Besztercebánya, Eperjes középkori céhpecsétjein.^*

Eligius táblaképével^* találkozunk a bártfai Egyed-templom Mettertia-oltárán (1500), gótikus faszobrával^* pedig ugyanott, a Mária-Erazmus-oltáron (1505). Ezek az ábrázolások is nyilvánvalóan a helybeli ötvösök Eligius-tiszteletével függenek össze.

Ő a védőszentje a kolozsvári ötvös céhnek is, amely oltárt állít a tiszteletére (1516)^*.

Az egykorú híres szegedi ötvösség Eligius-kultuszára, illetőleg az Eligius keresztnév kedveltségére következtethetünk egy Krakkóban tanuló szegedi diák, Ilige nevéből.

A kultusz a hódoltság után föltámad. A budai, pécsi (1696), pesti (1760) ötvösöknek is ő a védőszentje. A pécsi ezüstművesek (srebernari) számára I. Lipót szerb nyelvű céhszabályokat adván ki, nekik is Eligiust jelöli ki pártfogóul.^*

András apostol, Péter bátyja. Életéről, pályájáról keveset tudunk. A hagyomány szerint X formájú kereszten szenvedett vértanúságot. Ez az andráskereszt, amely ikonográfiai ismertetőjele is egyúttal.

Legendájával kódexeink alig foglalkoznak, középkori misekönyveink azonban számontartják. Azt kell hinnünk, hogy András apostol tekintélyét, népszerűségét elsősorban névünnepének kalendáriumi helye határozza meg. Erre utal több középkori misekönyvünk és a szegedi ihletésű Pozsonyi-kódex András-himnusza is:

 

Sacrosancta hodierna festivitas solemnia digna laude universa categorizat ecclesia. Mitissimi sanctorum sanctissima extollendo merita apostoli Andreae ammiranda praepollentis gratia.*

 

A nap már az adventnak, illetőleg az egyházi évnek kezdete, amely beleesik a téli napfordulat időszakába, és így alkalmas mindenféle bűbájosságra, főleg az eladólányok szerelmi praktikájára. A zajos mulatság régebben megszűnt, a muzsikaszó farsangig elhallgatott. A szegedvidéki mondás szerint András zárja a hegedűt. Hasonló a hercegszántói sokác sentencia is: Andrija zavezanija, vagyis bekötötte András a muzsikát. Kezdődnek már a disznótorok, innen a szegedi tréfás Disznóölő Szent András megnevezés. Erre azonban csak utalunk.

András középkori patrociniumai közül legnevezetesebb Abasár bencés apátsága (1042), amelyet Aba Sámuel ajánlott az ő oltalmába. Úgy véljük, hogy e dedikációnak, majd András király nevének megválasztásában a bizánci egyház is közrejátszott. András apostol ereklyéit ekkor még Konstantinápolyban őrizték. Régebbi nézet szerint Szentendre (1240) apátságának titulusát is a közeli visegrádi bazilita kolostor magyarázza, amelynek szintén András volt a patrónusa. I. András királyunk alapította. A tetszetős föltevést a legújabb kutatások megcáfolták: a patrociniumot nem a bizánci egyház ihlette.^* Érdekességként megemlítjük, hogy a középkorban az esztergomi székesegyház egyik tornya Szent András nevét viselte. Körmöcbánya várkápolnájának is András volt a védőszentje.^*

 

Andrást – leginkább a többi apostol társaságában – ott látjuk Bártfa (1460, 1489), Kassa (1480), Esztergom (Keresztény Múzeum, 1470, 1494), Késmárk (1470), Ludrófalva (Ludrova, 1510), Nagylomnic (Lomnica, 1500), Pónik (Póniky, 1512), Turócbéla (Belá, 1480), Zsidve (Jidveu, 1508), gótikus szárnyasoltárain. Höltövény (Halciu) oltárképén (1530) ördögöt űz. Liptószentandrás (Liptovsky Ondrej) főoltárán (1512) megkínozzák és keresztre feszítik.^*

Gótikus faszobrait őrizte meg Kassa (1490), Kisszeben (Sabinov, 1510), Liptószentandrás (1512), Lőcse (Vir dolorum-oltár, 1476, Péter és Pál-oltár, 1490), Nagyőr (Strážky, 1524), Nécpál (Necpaly, 1500?).^*

Oltármestersége volt Szepeshely (Zipser Kapitel, Spišské Pohradie, 1431), Óbuda (1484), Eger (1495) templomainak.^*

A most felsorolandó patrociniumok egyike-másika még a középkorban született. Forrásaink egyenetlensége miatt a keletkezés, építés idejét ennél, de más titulusoknál sem sikerült kifogástalanul tisztáznunk.

Esztergom: Komárom, Nagymagasfalu (Hochštetno), Egyházfa (Kostolná pri Dunaji), Alsókorompa (Dolná Krupá, 1813), Ludány (Ludanice, 1760, régi templom és patrocinium helyén), Érsekvadkert (1688), Barsendréd (Ondrejovce) Özdöge (Mojzešovo), Ásvány, Vedrőd (Voderady), Nagykovalló (Koválov), Istvánháza (Steffulto, kápolna).

Besztercebánya: Garamszentandrás (Sväty Andrej nad Hronom, XV. század), Szebeszló (Blatnica), Kós (Koš, 1367), Nyitraszeg (Chalmová, XII. század, később: Szent Anna).

Nyitra: Alsóköröskény (Dolny Kereškyn), Bolessó (Bolešov), Szolopna (Slopná), Újkrásznó (Krásno nad Kysucou), Kosárfalva (Papradné), Nagydivény (Velká Divina), Timorháza (Timorac).

Szepes: Szentandrás, Szalók (Slakovce), Hanusfalva (Hanušovce), Komlóskert (Hobgarten), Pucó (Pucov), Csorba (Štrba), Liptószentandrás (Sväty Ondrej nad Vahom), Dubrava, Andrásfalu (Ondrašova), Rózsahegy (Ružomberek).

Rozsnyó: Tornaszentandrás (középkor), Restér (Roštár, középkor)^*, Gesztete (Hostice, 1787), Zagyvaróna.

Kassa: Magyarkapronca (Koprovnice, középkor), Pécsújfalu (Pečovská Nová Ves, 1712), Berzenke (Bzenov, 1746), Nagyvitéz (Vitež, 1778), Kajáta (Kojetice, 1784), Aranypatak (Zlaté, 1834), Semse (Šemša, 1328, majd 1855).^* András a kassai egyházmegye (1804) védőszentje, első püspökének, Szabó Andrásnak keresztneve után.

Eger: Tarpa (1291, elenyészett)^*, Folyás (1894), Ládbesenyő (1903), Kétútköz (1926).

Veszprém: Teleki (1271), Szepezd (1288), Szentandráspáh (1328), Felsödörögd (1339), Paloznak (1360), Kölked (1383)^*, Enying (1469).^*  Ezek azonban elenyésztek. Ma élő patrociniumok: Balatonendréd, Karakószörcsök.

Győr: Iván (1713), Mosonszentandrás (St. Andrä, 1724), Pázmándfalu (1753), Oltova (Antau), Derecske (Drassmark), Gyirót (Geresdorf, 1647-ben még Katalin volt a titulusa), Káptalanvis (Heiss), Hidegség (XII. század), Süttör (1889), Németi, Rábapordány (1870).

Szombathely: Egyházasrádóc, Szöce, Kám.

Pécs: Szajk (1753), Alsómocsolád (1836).

Vác: Nógrádverőce (1696), Bag (1700), Tóalmás (1743), Terény (1783), Rétság (1729), Keszeg (1764, később: Imre), Váckisújfalu, Zagyvaszántó (1723).

Csanád: Temesszentandrás (Sintandrei, 1785). Kovácsi (Covaci, 1898).

Várad: Kötegyán (1229), Szentandrás (1291), Fejéregyház (1297), Biharnagybajom (1423). Ezek elenyésztek.^* Élő titulus Békésszentandrás (1784). A mai debreceni nagytemplomnak a múlt század elején lebontott elődje a középkori Szent András-templom volt.^*

Erdély: Gyimesfelsőlok (Lunca de Sus), Futásfalva (Alungeni), Szentegyházasfalu (Vlahiţa).

Helynevek: Szentandrás (Bihar, Hunyad, Kolozs, Zala), továbbá – az említettek mellett – Hernádszentandrás, Jászszentandrás, Nemesszentandrás (1318, Búcsúszentlászló leányegyháza), Rábaszentandrás, Sajószentandrás. Elenyészett Szentandrástelke (1481, Bács), Szentandráskölked (1349, Somogy), Rücsiszentandrás (1447, Valkó), Szentandorjás (1399, Csanád).^*

 

Az elején röviden már említettük, hogy András estéje, azaz vigíliája, továbbá András napja már régóta nem őriz szakrális néphagyományt. Hiedelemvilága a közeledő farsangra, a párválasztás idejére, menyegzőre mutat.

A kapcsolat okát a kutatás többféleképpen magyarázza, és András nevét a görög „ανηρ”, férfi, szóval hozta kapcsolatba. Miséjében ezt olvassuk: concede nobis hominem iustum, vagyis adj nekünk igaz embert, férfiút. További föltételezés szerint valamikor advent első vasárnapján, tehát a névnaphoz legközelebb eső ünnepen – korunkban a Szilveszter esti hálaadás idején – szokta felolvasni a pap a plébánia azévi népmozgalmát, így az esküvők és születések számát is, amiről egyszerű emberek, főleg fiatalok arra következtettek, hogy András házasságszerző szent. E magyarázatok még megerősítésre szorulnak.

Baján az olyan lány, alti meg akarja látni, hogy ki lesz a jövendőbelije, András napján böjtöljön és este tegyen a feje alá férfiruhát, akkor álmában meglátja őt. Vagy pedig ugyanezen a napon egésznapi böjtölés után sózzon meg este egy darab kenyeret, lefekvés előtt imádkozzék három Miatyánkot és három Üdvözlégyet. Utána harapjon a kenyérből, a megmaradt darabot pedig tegye egy kis tükörrel együtt a vánkosa alá. Ha éjfélkor belenéz a tükörbe, meglátja benne a vőlegényét. A lányok Algyőn is böjtölnek, este megmosakodnak, de nem törülköznek meg. Lefekvéskor a párnát háromszor megfordítják és ezt mondják: Párnámat rázom, Szent Andrást várom, mutassa mög a jövendőbeli párom! Szabolcsban András estéjén a lányok a kút környékét kendermaggal bevetik, és egy férfiruhadarabbal beboronálják. Amelyik legény akkor álmukban megjelenik, az lesz a vőlegényük.^*

Mezőpanit (Panetul de campie) erdélyi faluban a református nagylány egész napi böjtölés után András estéjén ki szokott menni az udvarra és a kötőjébe csillagokat szed. Amíg a szemével szorgalmasan válogatja, szedi a tetsző csillagokat, addig tízszer visszafelé kell 10-től 1-ig számolnia. Hiábavaló a fáradsága, ha ugyanazt a csillagot kétszer is számbaveszi. Utána beszalad a házba és a csillagokat kötőjéből az ágyába önti. Így majd megálmodja, hogy ki lesz a vőlegénye.^*

Dámóc görögkatolikus faluban, de más görögkatolikus helyeken is, az András nevűeket úgy köszöntik, hogy ablakukra búzaszemet szórnak. Ez az andráshányás.

Érsek-vadkerten az aprószentek néven emlegetett vesszőket, amelyeket a pásztorok karácsony böjtjén szoktak a gazdákhoz vinni, András napján szedik a határban.

A palásti palóc lányok András napján almát dugtak az eresz alá, Borbála napján pedig a másik felére fordították, majd elvitték az éjféli misére. Lassan haladtak vele, várták, hogy valaki megszólítja őket. Úgy vélték, hogy annak a fia, rokona veszi el őket.^*

Palóc eladólányok András estéjén gyümölcsfaágat állítottak vízbe. Ha karácsonyig kizöldült, akkor bízhattak a farsangi férjhezmenésben. A szokás más adventi napokon is országszerte ismeretes.^*

Manapság is akadnak apátfalvi öreg emberek, akik András napjának hajnalán kimennek a Maros partjára. A víz szélén vesszőt szúrnak le, majd megvárják a napköltét. Ha úgy találják, hogy a víz most följebb áztatja a vesszőket, akkor tavaszra áradást, esetleg árvizet várnak.

A Szent András alakjához és napjához fűződő moldvai csángó hagyomány^* egyedül áll a magyar, de tudomásunk szerint a latin szertartású középkortól ihletett nyugati hiedelemvilágban is. Az esetleges kelet-európai kapcsolatok tudomásunk szerint még tisztázásra várnak.

Csügés csángói szerint András éjszakáján össze kell kötni az ollót, mert ezzel összekötik a farkas száját is.^*

 

Egy Lábnik faluból származó csángó mese elmondja, hogy egy öregember három fia beállott juhásznak. Amikor elérkezett András estéje, a legkisebb elment meghallgatni, hogy András, aki most szokta a farkasokat szétosztani, hova küldi őket. Föl is hágott egy nagy fára. Éjfél táján András fehér lovon megjelent, és megmondta az összesereglő farkasoknak, hol találnak maguknak egy-egy birkát, malacot, tehenet. Egy sánta farkas azonban elkésett, neki már nem jutott semmi. András azt mondta neki, hogy azt egye meg, ami a fán van. A vad kezdte is a fát rágni, de a legényhez nem tudott hozzájutni. Megvirradt, amikor testvérei meglesték a farkast, elzavarták. Az öccsük lejött a fáról és hazamentek. Hiába vigyáztak. Az esztenában (birkakarámban) öccsüket mindig kettejük közé fektették, a farkas mégis elrabolta és felfalta. A farkast sem tudták megölni. Többet nem is jött arra, mert csak a legkisebb testvért adta András a farkasnak.

Hogy tehát András ne osszon farkast a juhoknak, ünnepét primizsgyés, azaz jeles, dologtiltó napként szokták megülni. A somoskaiak nem fonnak, a lábnikiak a söprűt, harapófogót, kést összekötik, hogy még véletlenül se dolgozzanak velük, a gajcsánaiak András estéjén fokhagymával kenik meg a kaput, ajtót a farkasok ellen. Ezen a napon nem söprűvel, hanem kapcával söprögetnek. Klézse faluban fokhagymával keresztezik meg a házon, istállón az ajtót, ablakot, hogy a farkas elkerülje a hajlékot, családot, mert éppen András hetében van legnagyobb hatalma az ember megtámadására.^*

Katalin, azaz Alexandriai Szent Katalin vértanú († 305 táján), a középkornak alighanem legtiszteltebb, legnépszerűbb női szentje, a Virgines Capitales, továbbá a Tizennégy Segítőszent egyike. A görög eredetű szó jelentése: „tiszta, szeplőtelen”.

 

Katalin alakját, életét teljesen átszövi a legenda, amelyet verses alakban az Érsekújvári-kódex^* prózában pedig Pelbárt nyomán az Érdy-kódex^* örökített meg: élt Alexandriában egy pogány király, Costus, akinek nem volt gyermeke. Ezért szüntelen áldozott a bálványisteneknek, de hiába. Alforabius görög bölcs azt tanácsolta neki, hogy az egy Istennek képét öntesse ki aranyból és áldozzon előtte. A készülő szoborból csodálatosképpen feszület lett. Bevitték a pogány templomba, ahol a bálványok mind lehullottak. Costus bemutatván a kereszt előtt az áldozatot, a királyné megfogant, majd leányt szült, aki a Katalin nevet kapta. Már tizenhárom éves korában kitűnt csodálatos okosságával, amelynek híre messze földre elterjedt.

Costus halála előtt lelkére kötötte leányának, hogy a kereszten függő ismeretlen Istent mindig tisztelje, továbbá csak hozzá méltó szép, gazdag, bölcs ifjúhoz menjen feleségül. Nemsokára édesanyja is meghalt.

Katalin királynő lett. Udvarnépül választott maga mellé huszonnégy szüzet tizenkét jámbor asszonyt és száz fegyverest. Utána kíséretével országának határára indult.

Egyszer rájuk esteledett és az utat eltévesztették. Azonközben Úristennek akaratjából találának egy szent vén remetét cellájában imádkozván, kinek cellája fölött egy ércből szerzött feszületkép vala feltévén. Katalin ennek nagyon megörült. A remete kérésére elmondotta, hogy ő kicsoda, és hogy mi volt atyjának végső akarata.

A remete így felelt neki: óh nemes leány, mit hányod-vetöd magadat te evilági és mulandó jókban? Nem hallottad-e hírét egy nagy király fiának… kinek koronkéd angyalok szolgálnak és udvarolnak?

Katalin kérdezgetni kezdte, hogy ki ez a királyfi. A remete egy kis képet adott neki, amelyre a Szűzanya és fia volt festve. Azt tanácsolta még a leánynak, hegy imádkozzék előtte: mutassa meg neki az ő Fiát.

A szálláson csakugyan imádkozni és esedezni kezdett. Végül elszenderedett Álmában hát oly mint egy nagy szép mezőn járna és távoldad egy mondhatatlan szép szűz asszony jönne eleibe, kinek fia ölében volna. Mindenképpen hasonlatost, mint a táblában írván volna… Mondá az Szűz Mária ő Fiának: látod-e én édes szerelmes fiam, mely nagy kívánatossággal gerjedez ez szűz leány Katerina tégödet látni…

Itt az Érdy-kódexből néhány lap hiányzik, ezért a legendát a Debreczeni-kódex előadásával folytatjuk.

A kis Jézus még anyja unszolására sem akart Katalinra nézni, mert rútnak és szeplősnek találta.

Katalin erre fölébredt. Azonnal elmondta álmát a remetének, akit már előre értesített egy angyal, hogy a pogány királylányt oktassa a keresztény hitre. A remete megvígasztalta Katalint, hogy majd ránéz a királyfi, mihelyt hinni fog benne. Hamarosan meg is keresztelkedett. Visszatérve szállására, imádkozott a kép előtt. Elaludt.

Álmában ugyanúgy jelent meg neki Mária a kis Jézussal a karján, angyalok és szüzek társaságában, nagy fényességben. A Szűzanya kérésére most Jézus jegyeséül fogadta Katalint: én tiszteletes és édességes anyám, ha ez teneked kedves és kellemetes, megteszem, és ez Katerinát jegyesül viszem magamnak. Ezt hallván asszonyonk Szűz Mária az szent fiátúl, legottan Szűz Mária az ő fiának, az áldott Jézusnak az ő ujjából kivevé az gyűrűt és fogá az Katerinának az ő jobb kezét, és mi üdvezítő uronk Krisztussal ez Katerinának az ujjára téteté a gyűrűt, és mihelt Uronk Jézus magának jegyzötte volna, legottan Uronk Jézus az ő szent anyjának az szent öléből, avagy kebeléből az földre leszálla és magát mutatá és jelenté ezt Katerinának az tüviskoronába. Miképpen őtet megkoronázták vala az zsidók és megmutatá őneki az ő öt mély sebeit és ennek utána az ő drágalátos nemes szent vérét és egyéb kínját, és mondá Uronk Jézus az Katerinának: …Küvess engemet és vigyed az örökül való koronát…

Katalin most tizennyolc éves leányzó. Palotájában Istenbe ereszkedik vala. Egyszer nagy zajt, muzsikaszót hall. Odamegy. Látja, hogy Maxencius császár a keresztényeket arra kényszeríti, hogy a bálványoknak áldozzanak. Bátran a császár elé lépett és kérte, forduljon el a hamis istenektől és imádja az egy igaz Istent. Beszélt neki Jézusról is. Maxencius nem hallgatott rá, sőt ötven pogány bölcset hivatott, hogy ezek Jézus hitétől tántorítsák el Katalint. Ez azonban a vitában legyőzte, sőt megtérítette őket. A bosszus császár máglyát gyújtatott, miközben Katalin erősítette őket hitükben.

A császár most hízelegni kezdett Katalinnak: felesége után második asszonyának fogadja, képét kifaragtatja, és a néppel imádtatja. Katalin állhatatos maradt, mire a császár kegyetlenül megkínoztatta, majd börtönbe vetette.

A császárné Maxencius távollétében, éjszakának idején fölkereste Katalint. Elámult, amikor látá a temlecet mondhatatlan világosságával fényleni, és szent angyalokat, kendőzvén az szűz szent Katerinának sebeit. Az asszony ennek láttára megtért, de vele együtt egyik udvari ember, Porfirius is, kétszáz vitézzel.

Jézus megjelent Katalin börtönében, és erősítette jegyesét. A császár haragjában négy kereket készíttetett borotvákkal és vasszögekkel kiverve. Ezek szaggatták szét azokat, akik nem hódoltak a bálványok előtt. Ez a sors várt Katalinra is.

Isten angyalai a kerekeket összetörték. Ennek láttára négyezer pogány keresztelkedett meg. Maga a császárné is bevallja, hogy ő is keresztény. Katalin erősítette hitében, amikor férje őt is kivégeztette.

A császár előtt Porfirius is megvallja hitét. Katonáival együtt ő is életével fizet.

Katalint utoljára szólította föl a császár, hogy megtagadván hitét, legyen az ő felesége, immáron császárné. Katalin azonban a halált választotta. A vesztőhelyen így imádkozott: óh szüzeknek ékessége és dicsősége, Jézus Krisztus jó kerály… Kérlek tégedet, én édességes Istenem, áldott Jézus, Hogy valaki én kínomról emlékezetet teend, akár halálakorán, akár egyéb szükségében, ha engemet hívand, hát ő te segedelmednek mívelkedetét megnyerje.

Ezt elvégezvén, legottan szózat lőn hozzája mondván: jöjj el én szerető jegyesem, Katerina! Ime teneked mennyeknek kapuja nyílván vagyon, és mindazoknak, kik te kínszenvedésedről emlékeznek, kiváltképpen való segedelmet ígérek nekik mennyországból.

És ennek utána, hogy elvágták volna a nyakát, az ő testéből az vér helyébe tej folya. Istennek kedég angyali az ő testét vévén az helyről többé, hogy nem mint húsz napi menőföld volna. Sinai hegyre vivék és nagy tisztességgel eltemeték. Kinek ő tetemiből szünetlen olaj járt ki, mely olaj minden betegeknek tagit megvigasztja…

 

*

 

A Katalin-legenda népszerűségének, ponyvairodalmi utókorának jellemző barokk emléke A Szent Szűz és Mártyrom Catharináról, úgymint Egész ő szent életéről, Mártyrumságárul és halálárul írt versezet,^* amely még nyilvánvalóan a XVIII. században született. Befejezése így szól:

 

Immár jöjj el tüköre a szép rozmarinnak, Óh ékes koszorúja minden mártyromnak. Légy könyörületes nékünk minnyájunknak, Légy kegyelmes mindennek, legfőképp magamnak. Egy napot adok néked óh drága mátrónánk, Krisztusnak édes szivet, maradj mi pátrónánk. Mindeneknek pedig, kik szent nevedet vallják, Kívánom, hogy a mennyet teáltalad bírják.

 

*

 

Katalin tisztelete a régebbi hívő századokban azért volt annyira egyetemes, mert – mint legendájában is hallottuk – Jézus, az ő mennyei vőlegénye megígérte neki, hogy meghallgatja mindazokat, akik menyasszonyához, Katalinhoz ájtatosan és bizalommal fohászkodnak.

Az apácáknak írt Gömöry-kódex könyörgése^* Szent Katalinhoz:

 

Ó kegyes szent Katerina asszony, ez világnak gyengye, királi nemből származott! Idvezlégy szüzeknek rózsája, idvezlégy az mennyei királnak szerelmes jegyese és Szűz Máriának nemes menye. Idvezlégy eleven liliom, örök lakodalmat kévánságodban kérél és meg nem tagadtaték. Engedelmes szűz, Szent Katerina asszony, Krisztusnak szerető szüze, mindenben dicséretös, bölcs, szép, nemes, kegyes és együgyű. Kérlek, hallgass meg engemet, tebenned bizodalmast. Szentséges szent szűz, Tégedet angyali kéz Sinának tetején eltemete. Ki ennyi méltóságra valál méltó, kérlek légy énnekem könyöröletös, bűnesnek. Amen.

 

Katalinhoz szóló archaikus népi imádságok, énekelt könyörgések a szabadkai bunyevácok ajkán^* még élnek:

 

Sveta Kata, Katerina, Prva Božja mučenica, Bičom bičovana, Šibom šibovana, U kolo vitana, Prid Bogom pitana: Bolu l'tebe rane tvoje? Ne bolu me rane moje, Već me boli srce moje Na Isusa gledajuči, Di ga Židi privezaše I na križ ga pripinjaše, Svetu krunu skidaše A trnovu naticaše, Čavli ruke probijaše, Mačom srce probodoše, Svetu krvcu polivaše. Tako sveta Kata govoraše: O Isuse! Smiluj mi se! Primi mene pored tebe!

 

Magyarul: Óh Szent Kata, Katalina, Isten első vértanúja; vesszővel és ostorral ostoroztak, kerék közé vetettek. Isten megszólított: fájnak-e sebeid? Nem fájnak az én sebeim, csak a szívem sajog, amikor Istenre nézek, akit a zsidók fölfeszítettek. Szent koronáját levették, a tövist rányomták, a szögek átalverték, lándzsával a szívét átszúrták, szent vérét kifolyatták. Így szólt Szent Katalin: óh Jézusom, irgalmazz nekem, magadhoz végy föl engem!

Egy másik szabadkai, de itt már csak magyarul idézett imádság Katalint így emlegeti: Szent Katalin térdel, vizet kér kezetmosni, hogy megerősítse vállát, meg a szenvedő Jézust: ne féljen sem a veszett kutyától és nehéz álomtól, sem a hegyindulástól és árvíztől, sem a boszorkányságtól és tűzi veszedelemtől. Amen.

Bátya, Hercegszántó, Mohács sokac népe ebben a változatban imádkozza:

 

Sveta sveta Kataréna Prva Božja mučenica, Koja se je mučila Dvanajest ponediljaka, Trinejast utoraka. Zvala Boga u pomoć I divicu Mariju: Hodi Bože u pomoć I divica Marija Prenesi ustuzicu Preko ladne vodice, Da operem ručice, Za tri grešne dušice: Jednu za apinu, Drugu za majkinu, Tretju za sama svoju. Preletijo bel golub, Leteć govorio: Ko bi to izčato Dvaput uranija, Triput napodneo, Petput uvečer, ja bi tomu data Večnjo uzvišenje Na umarli danak Sto panebu skripa Majka sinka ziba Na tanjemu vlasku, Vlasak se otargne Majka sinka dopade, Idnese ga na more Na moru su galije Pomogle nas Marije.

 

Folyamatos prózában: Szent, Szent Katalin, Isten első vértanúja tizenkét hétfőn, tizenhárom kedden szenvedett. Istent és Szűz Máriát hívta segítségül: jöjj Isten meg Mária, vigyél által hideg vízen, hogy megmossam kezecskémet három bűnös lélekért: egyet édesapámért, másikat édesanyámért, harmadikat önönmagamért.

Fehér galamb átrepülte, röptében kibeszélte: aki ezt elolvassa reggel kétszer, délben háromszor, este ötször, annak én örök üdvösséget adnék halála óráján.

Mi csikorog az égben? Az anya vékony hajszálon fiát ringatja. A hajnal eltűnik, az anya fiát elkapja, elviszi a tengerre. A tengeren gályák, segítsenek Máriák.

Mint tudjuk, húsvét hajnalán, ezek keresték Jézust, és az angyal nekik jelent meg (Márk 16,1).

Egy Csepel-szigetről való változat:

 

Sveta Kata, Katarina, Prva Božja mučenica, Koja si se mučila, Dvanaest dana, Dvanaest ponedjeljnika, Samom sobom šibovana Prostim prutom prutovana, Sveta Kato bole li Te tvoje rane? Ne bole tue moje rane, Već me boli srce moje, Na Isusa gledajuć, Crnu krv prolijekajuć, I na križu umirajuć, Pred Bogom gledajuć. Tko ovu molitvu izmoli triput jutrom i triput uveče, taj tri dušice izbavi iz muke purgatorije.

 

Prózai magyar fordítása: Szent Kata, Katalina, Isten első vértanúja, aki sokat kínlódtál tizenkét napon át, tizenkét hétfőn át, önmagadtól vesszőztetve. Szent Katalin fájnak-e sebeid? Nem az én sebeim fájnak, de sajog a szívem: nézvén Jézuskát, fekete vért vérezvén, keresztfán haldokolván, Isten előtt látván. Aki ezt az imádságot elmondja háromszor reggel és háromszor este: három lelket ment ki a tisztítótűzből.^*

A baranyai Németi és Szalánta bosnyák asszonyai így imádkozzák (1973. évi gyűjtésünkből):

 

Sveta Kato Katarino, Prva Božja Mučenico, Koja si se zamučila, Dvanajst dana, trinajst utoraka. Šibom šibovana, bičom bičovana, Na kolesu vita, na britve raznita, Andeli ju pitaše; gkako Kato bijaše? Boga kinjiše, krunu skidaše, trnovu nabijaše, Andel progovori: ko bih ovo izmolio Triput u veče, triput u jutru, Tri bih duše odkupio, Prvu očínu, drugu materinu, Treću onog, ko izmoli. Amen.

 

Prózában fordítva: Szent Kata, Katalina, Isten első vértanúja, aki megszenvedtél tizenkét napon, tizenhárom kedden. Vesszővel vesszőztek, korbáccsal korbácsoltak, keréken hajlítottak, késekkel szétvagdostak. Az angyalok kérdezték: hogy is történt Katalin? Istent kínozták, a koronát tövisekből ráveregették. Szólt az angyal: ha valaki ezt elimádkozná, háromszor este, háromszor reggel: három lelket váltana meg. Elsőnek apjáét, másiknak édesanyjáét, harmadiknak azét, aki elimádkozza. Amen.

 

*

 

Katalin okosságánál fogva diákok, tudósok, egyetemek, vértanúságának eszköze, a kerék miatt pedig a fuvarosok, bognárok, kerékgyártók, molnárok, fazekasok, szövőlányok egykori védőszentje.^*

Ő volt hajdanában a patrónája Szeged városának is. Deményi László piarista nyomtatásban is megjelent beszédgyűjteményének (1742) egyik prédikációját Szent Katalinnak szenteli, akit Szeged városa pátrónájaként tisztel, és akinek nevenapján „őseink szokása és rendelete szerint” magasztaló beszéddel illik hódolni. Ennek az ősi kultusznak megnyilatkozása, hogy a XVIII. század elején szegediekből benépesedő Szőreg szintén az anyaváros védőszentjét, Katalint választotta templomának oltalmául.

Nyilván a helybeli Katalin-hagyománynak áldoz a szegedi piarista gimnázium is, amikor Sponsabo te mihi in fide címen Szent Katalinról iskoladrámát ad elő (1744). Tudunk arról, hogy később is a gimnázium növendékeinek nyilvános vitatkozását Katalin napján rendezte,^* ami voltaképpen régi hagyomány. Így a XVIII. században a gyöngyösi franciskánus teológusok is évente ezen a napon tartottak disputát, amelyre a városbeli világi papokat. jezsuitákat, de a környék kálvinista lelkészeit is meghívták.^*

Szegedi deákgyerekek középkori Katalin-játékáról is van adatunk: a városban tartózkodó Zsigmond lengyel herceg jutalmat ad (1500) a Katalin-napi köszöntőknek (recordantibus).^*

Jezsuita iskoladrámák: Homonna (1615), Pozsony (1628), Nagyszombat (1649), Kassa (1657), Szakolca (1701).^*

A nagyszombati, majd pesti egyetemen a jogi kar dékán-választása egészen 1833-ig Katalin napján történt.^*

 

*

 

Katalin védőszentje volt a bányászoknak is: montanistarum patrona. Ez magyarázza többek között Körmöcbánya, Selmecbánya, Nyitrabánya (Handlová), Telkibánya (1450),^* Szomolnok (Smolník), Nagybánya (Baia Mare, középkor, 1724-ben pusztult el) plébániatemplomainak patrociniumát. Az aranyverő Körmöcbánya gyönyörű Katalin-templomát talajsüppedés miatt 1880-ban le kellett bontani. A helyi monda szerint^* előtte való éjjel kibontott hajjal egy fehérruhás asszony járkált a templom körül és keservesen sírt. A sekrestyés megkérdezte tőle, miért sír. Hogyne sírnék – felelte – mikor el kell innen költöznöm. A város barokk Szentháromság-emlékén látható Katalin és Kelemen domborműve is.

Céheink is szívesen választják Katalint védőszentül, hiszen a középkorban vallási közösségnek is számítottak. Így az eperjesi szűcsöké fraternitas pellificum alias beatae Catharinae volt.^* A soproni halászoknak is ő volt a patrónája. A szegények, ügyefogyottak, árvák, továbbá idegenek és vándorok istápolására vállalkozott a XV. század elején alapított exulum fraternitas S. Catharinae Kolozsvárott.^*

Katalin oltalmába ajánlott kórháza volt Győrnek, Veszprémnek.^*

 

*

 

Katalin előttünk ismert legrégibb hazai patrociniuma az esztergomi dominikánusoké (1231). Veszprémvölgy és Pölöske dominikánus apácái is őt tisztelték a XIII. században védőszentül. Továbbá: Pozsony (kápolna, 1311), Kisbény (1356), Pécs (halottak kápolnája, 1526). Középkori patrociniumok közelebbi időmeghatározás nélkül: Máramarossziget, Brassó (klarisszák).^*

Középkori titulusra utaló helyneveink: Szentkatalin (Baranya, Pozsony, Trencsén), Szentkatolna (Catalina, Háromszék), Szentkatolnadorna (Catalinadorna, Szolnok – Doboka), Pósaszentkatalin (Katharein, Burgenland). Említésre méltó, hogy Veszprém ama városrészének, ahol a Katalin-templom állott: Szent Katerina asszony-szeg volt a középkori neve.^*

Mai patrociniumok:

Esztergom: Budapest (Tabán), Csekej (Čakajovce), Csépányfalu (Stepanhof, Stepano), Dág, Dejte (Dehtice), Gyerk (Hrkovce), Kistapolcsány (Topolčiansky, kápolna), Lozornó (Lozorno, 1629), Magyarfalva (Zahorská Ves), Nyergesújfalu, Oltóvölgy (Ottenhal, Ompital), Pozsony (kápolna), Rohó (Rohov), Selmecbánya, Surányka (Šuranky).

Nyitra: Drétoma (Drietoma), Felsőtölgyes (Hornä Poruba), Harmatos (Rosina), Konszka (Konská), Nagyhelvény (Velké Chlievany).

Besztercebánya: Körmöcbánya, Csék (Malinová, 1339), Jaszena (Jasenie), Nyitrabánya, Szélnye (Zvolenska Sielnica), Szász (Sása, középkor).

Rozsnyó: Jolsva (Jelšava, középkor), Szomolnok (1804), Várgede (Hodejovec XIV. század, új templom, 1826). Velkenye (Vlkyna).

Szepes: Alsókubin (Dolny Kubin), Dénesfalva (Danišovce), Felsőrépás (Vysné Repaše), Hollólomnic (Holumnica), Hrboltó (Hrbotova), Jánóc (Janovce), Kislomnic (Lomnička), Kluknó (Kluknava), Krig (Vojtany), Kvacsan (Kvačany), Mateóc (Matejovce), Pribics (Pribiš), Pribilina (Pribylina), Ruzsbach (Ružbachy), Szepeskörtvélyes (Špišsky Hrušov), Rihnó (Rihna), Szepesudvard (Dvorec), Újbéla (Nová Belá).

Eger: Vámos (Sajóvámos, 1332, elenyészett patrocinium),^* Gyöngyöshalmaj (1748), Gyöngyösoroszi (1751), Egerbakta (1780).

Kassa: Berki (Rokycany, XIV. század), Sároskőszeg (Kysak, XIV. század), Daróc (Šárišske Dravce, középkor), Hertnek (Hertnik, 1607), Alsósebes (Vyšny Šebeš, 1625), Ternye (Terna, 1736), Pány (Panovce, 1750), Tapolytarnó (Tarnov, 1926).

Veszprém: Veszprémvölgy (1240, dominikánus apácák), Bezeréd (1333), Veszprém (ispotály, 1415), Apácatorna (1478),^* Kapornak (1526),^* Törökkoppány, Kisberény (kápolna).

Győr: Újkér, Pálfalva (Podersdorf).

Szombathely: Alsóőr (Unterwart), Egervár, Pósaszentkatalin (Katharein), Rohonc (Rechnitz).

Székesfehérvár: Dunabogdány (1400, ma Nepomuki Szent János), Fehérvárcsurgó (1732).

Pécs: Kátoly (középkor), Szágy (1871), Pócsa (1905).

Kalocsa: Ludaspuszta (Supljak, 1824), Szentkata (kápolna, Jánoshalma határában).

Csanád: Temesvár (1755, elpusztult), Szőreg (1816), Bocsár (Bočar, 1842).

Nagyvárad: Kőrösszeg (1290: oppidum S. Catharinae), Cséfa (1421), Hosszúpályi (1433).^*

Erdély: Ditró (Ditrau), Kisselyk (Seica Mica, középkor, elenyészett),^* Nagykászon (kápolna), Szentmáté (Mateia), Szentkatolna (Catalina).

Katalinnak szentelt oltárok, oltármesterségek: Csanád (1391), Sopron (1422), Gyulafehérvár (1451), Eperjes (1462), Rajka (1497), Vác (XV. század), Gálszécs (1512), Pozsonyszentgyörgy (1514), Pozsony (Lőrinc-templom, 1517), Óbuda (1522), Buda (1525), Selmecbánya (XVI. század).^*

 

*

 

Katalin freskóciklusát Máramarossziget XIV. században épült, de a múlt században lebontott református temploma őrizte: Katalin korholja a császárt, mert pogány isteneknek áldoz. Meg akarja a császárt téríteni. A bölcseket a keresztény vallásra téríti. Kivégzik. Lelkét egy angyal az égbe viszi. Lábainál egy koronás alak és a donátor. Angyal jövendöli, hogy Katalin a bölcseket a keresztény vallásra téríti. Kivégzik. Lelkét egy angyal az égbe viszi. Lábainál egy koronás alak és a donátor. Angyal jövendöli, hogy Katalin a bölcseket meggyőzi. Angyalok viszik a Sinai hegyre.^*

Alakja feltűnik még Bántornya (Turnišče, XIV. század), Etrefalva (Turičky, XV. század), Gömörrákos (Rakoš, XIV. század), Mártonhely (Martjanci, XIV. század) falképmaradványain.^* Az idők folyamán nyilván sok középkori freskóábrázolása pusztult el.

Legendaciklusok szárnyasoltáron: Bártfa (Vir dolorum-oltár, 1500): 5. Katalin és az írástudók, 6. kerékbetörése. Bát (Bátovce, 1390, Keresztény Múzeum): 1. jelenet, 2. egy remete Mária-képet mutat a megtérő Katalinnak. Berki (Rokycany, 1520): 1. a bölcsek tűzhalála, 2. Katalin lefejezése, 3. kínzás, 4. kerékbetörésének csodája. Csütörtökhely (Donnersmark, Spišsky Štvortok, 1490): 1. Katalin vitája, 2. lefejezése, 3. kínzása, 4. kerékbetörése. Ma Nagyturányban. Lőcse (Katalin-oltár, 1460): 3. Katalin vitája, 4. lefejezése, 5. kínzása, 6. kerékbetörése. Pónik (Poniky, 1512): 2. Katalin vitája, 3. halála. Szepeshely (Spišské Pohradie 1520, a Szépművészeti Múzeumban): 1. Katalin megidézése, 2. vitája a bölcsekkel, 3. a Katalintól megtérített ifjak máglyahalála, 4. Katalin vértanúsága.

Önálló táblakép a Batthyány-gyűjteményből származó, Szépművészeti Múzeumban őrzött Katalin eljegyzése.

Katalin legendájának ígéretei nyomán is középkori szárnyasoltárainknak egyik legkedveltebb alakja: Almakerék (Malomcrav, Gergely pápa miséje, 1440), Alsóbajom (Boian, 1490), Bakabánya (Pukanec, 1890), Bártfa (Borbála-oltár, 1450, Szent András-oltár, 1460, Mager Veronika oltára, 1489, Vir dolorum-oltár, 1500), Berethalom (Biertan, 1515), Berki (Rokycany, 1480), Csíkcsatószeg (Cetatuia, 1530), Csíkszentlélek (Leliceni, 1510), Felsőerdőfalva (Stará Lesná, 1480), Frics (Fričovce, 1500), Hervartó (Hervartov, 1460), Héthárs (Lipany, 1520), Jánosfalva (Janošovce, 1491), Kassa (Mária halála-oltár, 1480, Mária látogatása-oltár, 1470), Kispalugya (Paludza, 1510), Kisszeben (Sabinov, 1520), Liptószentandrás (Liptovsky Ondrej nad Vahom, 1512), Liptószentmária (Liptovská Mara, 1450), Lőcse (Vir dolorum-oltár, 1476), Malompatak (Mlynica, 1480), Nagyekemező (Prostea Mare, 1480), Nagylomnic (Lomnica, 1495), Nagyőr (Štrážky, 1450), Németlipcse (Partizánská Lupča, 1450), Palocsa (Plavec, 1500 körül), Segesd (Şaeş, 1520), Szenijakabfalva (Jakub, 1500), Szepeshely (főoltár, 1470, Mária-oltár, 1480), Szepesszombat (Spišská Sobota, 1480), Szmrecsány (Smrečany, 1480), Sztankahermány (Hermanovce, 1510), Trencsén (1410), Zsidve (Jidveu, 1508).^*

Faszobrai: Andocs (1500), Barka (Borka, 1410), Bártfa (1480, A Virgines Capitales társaságában, 1500), Berki (1510), Busóc (Bušovce, 1390), Csütörtökhely (1490), Dobronya (Dobroniva, 1519), Csíksomlyó (1500), Farkasfalva (Vlková, 1480, a Virgines Capitales társaságában), Felka (Velká, 1480), Felsőrépás (Vysné Repaše), Keresztfalu (Križová Ves 1510), Késmárk (1490), Kislomnic (Lomnicka 1400, a Virgines Capitales társaságában), Kisszeben (Szent János-oltár 1510, a Virgines Capitales között, Angyali üdvözlet-oltár 1510, ugyanúgy), Krig (Vojnany, 1380), Leibic (Lubica 1450), Liptószentmiklós (Liptovsky Mikuláš 1480), Lőcse (1480, 1494, a Virgines Capitales társaságában), Maldur (1360), Mohos (Poruba 1500), Mosós (Mošovce 1470), Nagyszalók (Velky Slavkov 1483), Necpál (Necpaly), Okolicsnó (Okolične 1500), Podolin (Podolinec 1420), Ruszt (Rust 1510), Selmecbánya (1506), Svábfalva (Švábovce 1460), Szászbogács (Bagaciu 1518), Szepesszombat (Georgenberg, Spišska Sobota, 1464, a Virgines Capitales társaságában), Szepestótfalu (Slovenská Ves 1510). Turócszentilona (Sväta Helena 1520), Turócszentpéter (Turčiansky Peter 1500).^*

 

Valószínű, hogy középkori szentföldi zarándokaink a Sinai hegyet sem kerülték el, hogy Katalin sírjánál ájtatoskodjanak. Bizonyos azonban, hogy a híres erdélyi főesperes, Lászai János megfordult a szentföldi Katalin-templomban, ahol olyan magasztaló éneket szoktak a templom ajtajára függeszteni, amely a búcsúsok nevét is magában foglalta. Ezzel Katalin különös oltalmába ajánlották magukat, hogy könyörgésével nyissa meg előttük a mennyek országának kapuját. A versezetet Lászai sine praemeditatione, vagyis rögtönözve költötte:

 

Suscipe virgineae decus immortale coronae Martyr et insignis te Catherina preeor. Sume tui causa susceptos diva labores, et licet indignis propitiare tuis. Pannonius primum tibi fert obsequia libens Julia Johannes urbe Levita procul. Quem sequitur Felix, Ulmensis gloria terrae, Assuetus Domino dupla talenta dare. His Schombergensem Heinricum et Casparem una, Ceu videas Nisum Euryalumque pares. Marspach Sigismundus Franconae gentis alumnus atque Argentina Vllseh Peter urbe potens. Hi pariter prodiere tuum venerabile corpus Visuri, pariter et redituri domos. Per maris immensi terraeque pericula poscunt, Ut valeant patrios tuti videre Lares.*

 

*

 

Katalin tisztelete lankadó fénnyel, de a barokkban is világít. A pozsonyi franciskánus templom folyosóján látható kép: SANCTA CATHARINA VIRGO ET MARTYR. ANNO 703. ALEXANDRIAE IN AFRICA REGNO AEGIPTIAE PASSA, SPECIE VISIBILI POST HOC ALTARE MAJUS ANNO 1618. JOANNI BARONI APPONYI DE NAGY APPONY VISIBILEM PRAEBUIT, EODEM ANNO SANCTUARIUM ISTUD, ET PRO XII RELIGIOSIS CONVENTUS HIC ERECTUS EST, QUI ANNO 1646 IN HUNC STATUM, UT EXISTIT MODO, PERFECTUS EST, HANC IMAGINEM AUTEM ANNO 1743 OBTULIT, QUI HIC ANNO MISSAE SACRIFICIUM CELEBRAVIT, PAULUS LADISLAUS COMES FORGÁCS DE GYMES ERECTUS EPISCOPUS ROZONIENSIS, PRAEPOSITUS S. IRENAEI…^* Tehát: 1618-ban Szent Katalin látható alakban megjelent báró Apponyi Jánosnak. Ennek emlékezetére emelték itt Szent Katalin franciskánus kolostorát.

 

A képet a jozefinizmus viszontagságai között mentették ide az 1786-ban feloszlatott Szentkatalin kolostorból, amely Nahács Pozsony megyei falu közelében, erdő sűrűjében állott. Erdődy Kristóf alapította (1618), patrónusa is az Erdődy-család.^*

A hajdani templom főoltára mögött barlang volt. Benne remetéskedett a hagyomány szerint Apponyi János.^* Itt jelent meg neki Katalin.

Arról is beszéltek, hogy sok beteg talált a barlangban, illetőleg templomban gyógyulásra. Egyszer nagy havazás volt, a barátok nem tudtak a klastromból kimozdulni. Egyszercsak egy előkelő megjelenésű nő kenyérrel megrakott kosárral kopogtatott a portán, és a szűkölködőknek alamizsnát adott. Amikor meg akarták köszönni, már el is tűnt. Maga Szűz Szent Katalin volt.^*

 

*

 

Az újkígyósiak ezen a napon meggyfagallyat tesznek egy vízzel telt üvegbe. Meleg helyre rakják, a vizet többször felfrissítik. Karácsonyra szépen kizöldül. Ez a katalinág. Gömörben^* a lányosházaknál Katalin napján kilenc különböző fáról bimbós ágat törnek. Ha az ágak karácsonyra kihajtanak, akkor a lány férjhez megy. Szendrő borsodi faluban úgy tartják, hogy csak szűzlánynak virágzik ki az ága.^* Példáinkat szaporítani lehetne.

A lányszíveknek ez a nagy bizalma onnan ered, hogy Katalint – mint láttuk – a legenda szerint Jézus gyűrűvel eljegyezte, és ugyanakkor megígérte menyasszonyának, hogy meghallgatja mindazokat, akik Katalinhoz könyörögnek pártfogásért. A lányok ennélfogva különösen a vőlegényszerző szentet tisztelik Katalinban. A szokás őseredeti formájában az egyelőre még távoli tavasz megidézésére, siettetésére irányult. Később az egyházi szimbólika hatására a Jesse vesszejének képzetköre, a karácsonyra való készület, majd pedig a farsangon eljövendő földi vőlegény várása is belejátszott.

A népi köztudat szerint Szent Katalin az újborral kezdődő kisfarsang utolsó napja. Így tartja a hazai németség^* is: Kathrein sperrt Tanz und Geigen ein. Másként, a hőgyésziek ajkán: Kathrein schliesst die Geige ein. Ezentúl már sem lakodalom, sem bál nem esett egészen nagyfarsangig. A Katalin-bál országszerte máig minden társadalmi rétegben ismeretes.

Csanádapácai időjárási regula: ha Kata kopog, karácsony lotyog, vagyis, ha Katalin napján fagy, akkor karácsonyig lucskos lesz az idő.

Huszonnégy Vén. A Jelenések Könyve emlegeti (4,2 – 11, 5,1 – 14) őket:

 

Ime egy trón állt a mennyben és a trónon ült valaki. Az ott ülőnek tekintete a jáspishoz és kárneolhoz hasonlított. A trón fölött smaragd színéhez hasonló szivárvány ívelt. A trón körül huszonnégy szék. A székeken huszonnégy vén ült fehér ruhába öltözve, fejükön arany korona. A trónból villám és mennydörgő szózat tört elő. Hét fáklya égett a trón előtt: Isten hét szelleme. A trón előtt kristályhoz hasonló, üvegként csillogó tenger terült el. Középen a trón előtt és a trón körül négy élőlény, elöl-hátul csupa szem…

Miközben az élőlények dicsőséget, tiszteletet és áldást mondtak a trónon ülőnek, az örökkön-örökké élőnek, a huszonnégy vén leborult a trónon ülő előtt és imádta az örökkön-örökké élőt. Letették koronájukat a trón elé és így kiáltottak: Méltó vagy Urunk Istenünk, hogy tiéd legyen a dicsőség, a tisztelet és a hatalom, mert Te alkottad a mindenséget: akaratod hívott létre és teremtett mindent.

Akkor a trónon ülő jobbjában egy kivül-belül teleírt könyvtekercset pillantottam meg, mely hét pecséttel volt lepecsételve. Aztán láttam egy hatalmas angyalt, aki harsány hangon hirdette: ki méltó arra, hogy kibontsa a könyvtekercset és feltörje pecsétjeit? De senki sem volt képes rá sem a menyben, sem a földön, sem a föld alatt, hogy kinyissa a könyvet és beletekintsen… A vének egyike így szólt hozzám: ne sírj! Nézd, győzött az oroszlán Juda törzséből, Dávid sarja. Ő nyitja ki a könyvet és töri fel hét pecsétjét.

Akkor láttam, hogy a trón, a négy élőlény és a vének között ott áll a Bárány, mintegy megölve. Hét szarva és hét szeme volt: ezek Istennek az egész földre szétküldött hét szelleme. Odament és átvette a trónon ülő jobbjából a könyvet. Amint átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt. Hárfája és tömjénnel telt aranycsészéje volt mindegyiknek: ezek a szentek imádságai. Új éneket énekeltek: méltó vagy Uram, hogy átvedd a könyvet és feltörd pecsétjeit… A huszonnégy vén pedig arcraborult és imádta az örökkön-örökké élőt.

 

A katolikus Írás-magyarázat részben Izrael tizenkét törzsének tizenkét képviselőjével, esetleg a pátriárkákkal, akik megelőzték, és a tizenkét apostollal azonosítja, akik pedig követték a Bárányt. Általános nézet szerint a Huszonnégy Vén mindenképpen az Ó- és Újszövetséget jelképezi. Dante Máriát magasztalva idézi meg őket:

 

Ilyen ég alatt, ilyen fénypalásttal huszonnégy vén jött, mint olvasva látám, párokba mind, liliomkoronástól. Mind énekeltek: Áldott vagy te Ádám leányi közt és áldott örökössen aki betellhet szépségednek láttán.*

 

A Huszonnégy Vén kultusza a bizánci egyházban keletkezett. Nyugaton a XII. században, a keresztesháborúk idején tűnik föl. A középkori néphit valóságos személyként képzelte el őket, mint a Nagy Élőlényt is. Úgy vélték, hogy az Úr a Huszonnégy Vénnel a kántorböjtök csütörtökjein szokott tanácskozni. Ekkor határozták el, hogy a következő negyedévben mi történjék Ádám ivadékaival a földön. Ebből a hiedelemből következett, hogy a vakhitre hajlamos emberek a tiszteletükre szerkesztett misével (missa de XXIV. senioribus) akarták e tisztes aggastyánokat szándékainak megnyerni. Más vakbuzgó nézet szerint ha az ember egymásután huszonnégy vasárnap misét végeztet az ő tiszteletükre, akkor megszabadítják bűneinek büntetésétől. Bár a papság körében is sokan ellenezték, mégis csak a tridenti zsinat hagyta ki a misekönyvből.

A kultusz főleg Stájerországban, Karinthiában virágzott. A földrajzi közelség is magyarázza, hogy a miseszöveg hazánkban éppen a Vas megyei Batthyány Boldizsár misekönyvében bukkan föl.^*

A Thewrewk-kódex litániájának egyik invokációja: Huszonnégy vén jámbornak királyné asszonya, Mária.^* A csíksomlyai Fasciculus Benedictionum (1749) egyik liturgikus jellegű viharűző könyörgése többek között őket is segítségül hívja: adiuro vos per tres Patriarchas et viginti quatuor Seniores et per duodecim Apostolos et per quatuor Evangelistas…^* Vagyis: Esketlek benneteket a három pátriárka és Huszonnégy Vén és a tizenkét apostol, meg a négy evangélista (ereje által)…

Maulbertsch pápai freskóján a Huszonnégy Vén hódol az Úrnak. Föltűnnek Gyöngyöstarján templomának barokk Szentháromság-freskóján is a négy egyházatyával együtt.^*

Tiszteletüknek egyéb hazai megnyilatkozásait, ikonográfiai vagy népéleti nyomait egyelőre nem ismerjük.

Kelemen szent pápa († 101), a kőszikla Péternek tanítványa és harmadik utóda, a bányászok egyik hajdani patrónusa. Tiszteletével főleg Tirol és Csehország egyes bányavidékein,^* a régi Magyarországon szórványosan, leginkább Rozsnyó és Selmecbánya környékén találkozunk. A rozsnyai Kálvária kápolnájában (1741) képét láthatjuk. Névünnepén itt búcsú is van: a bányászok díszruhásan, kezükben égő gyertyával misén vesznek részt.^* Hasonlóképpen Illés (Ilja) selmeci falu templomában is ott függ fogadalmi jellegű képe. Körmöcbánya (Kremnica) Szentháromság-szobrának egyik kőreliefjén is föltűnik, bányászó szerszámokkal körülvéve.^* Nyilván Szentkelemen elenyészett sárosi falu (1332) neve^* is bányász patrociniummal függött össze. A bányász vonatkozások részletes föltárása még a jövő kutatás feladata.

A Kelemen, Kelen, Kele, Kelő családnév szentünk hajdani tiszteletéről tanúskodik.

Kelemen-patrociniuma van Bük (Sopron), Ötösbánya (Rudmány, Kottersbach), Mocsonok (Močonok), Rhonitz (Hronec, 1811), a Pilisben Kesztölc templomának. Nem véletlen, hogy egyik régi Szentkút (Heiligenbrunn, a Pinka völgyében) őt, a forrásfakasztót tiszteli védőszentül.^* Elenyészett Lelle (1055), Tata (1387),^* Kajár (1421)^* hajdani patrociniuma. Középkori hazai ábrázolásáról nem tudunk.

 

Az Érdy-kódexben előadott legendája^* elmondja, hogy hitéért Chersonesosba, a Fekete-tenger partjára száműzték, és a márványbányákban rabszolgamunkát végzett. A bányászok a rossz bánásmód mellett a vízhiánytól is sokat szenvedtek. Mondának őneki az népek, hogy hat mélyföldről hordanak vizet hátokon. Azt hallván, mondá: imádkozjatok. Ő es imádságra adván magát. Ime láta távol egy szép fejér bárányt, az jobb lábával vermöt vájván. Azt jelentvén, hogy ott megásnák és Úristen vizet adna őnekik. És mikoron megásták volna, ime nagy szép kútfő fakada fel, kin nagy ervendetes hálát adának az Úristennek.

A csoda láttára, Kelemen szavára sokan megkeresztelkednek. Erre a császár ispánja nagy követ köttetett Kelemen pápa nyakára és a tengerbe vettette. A hívek imádkozni kezdtek, és ime azonnal meghallgatá őket Úristen, és három mélyföldig megszárada az tenger vize, hogy minden szabadon, szárazon mehet vala az szent testinek látására. Mikoron azért bemöntenek volna találának egy szép kőből faragott kápolnát Úristennek hatalmassága szerént, és benne egy ékes kőkoporsót, és benne a szent mártirnak testét, mellette kedég az nagy követ. És megjelenteték őnekik, hogy onnan ki ne vinnék az szent testét.

E legendából érthető, hogy a bányászok miért választották Kelement védőszentül.

Cecília, őseink és a szegedi nép ajkán Cicelle, Cicëlla, Cicölle. Ókeresztény vértanú († 230), az egyházi zene patrónája, aki a szegedi néphit szerint Dávid királlyal a Holdban él.

 

Az Cecilia – írja^* az Érdy-kódex a Legenda Aurea nyomán – sokképpen magyaráztatik. Elészer mondatik mennyei liliomnak, az ő nagy szüzességének és tisztaságának ékösségéért, jó lelkiismeretéért, és jó hírének-nevének méltóságáért. Másodszor mondatik megvakultaknak ura és igazgatója az örök igazságnak és idvességnek ismeretire. Harmad mondatik mennyből adatottnak, mert bizonyával mindenestül mennyei vala ő malasztosságának, jó példaadásának, érdemes életének és az mennyei dicsőségre ájojtozásának és gondolatjának miatta. Negyedszer mondatik setétség nélkül valónak az ő nagy bölcsességének világossága miatt. Ötödször közönséges Ádám fiának dicsősége és üdvössége, mert mindennemű lelki jószágokkal teljes vala ez boldog szent szűz, kinek miatta szegény bínesek idvezülhetnének, kiknek miatta fénylik vala, mint az fényes csillag az égen.

Ezután költői legendája, a jegyes állapot dicsérete következik. Cecíliát, aki szüzességet fogadott, előkelő pogány atyja férjhez adja Valerianus pogány ifjúhoz. A mennyegző után magukra maradva, rábírja vőlegényét, hogy ne érjen hozzá: énnekem szent angyal szeretőm vagyon, ki nagy szorgalmatossággal őrizi az én testemet minden fertelmes bűntől, ki ha azt ismerendi, te engemet förtelmes szeretettel illetendesz, tudjad, hogy ottan megöl tégödet és elvesztöd ez drágalátus ifjúságot. Ha kedég ismerendi, hogy tiszta szeretettel szeretsz, tégödet es ugyan szeret, mint engemet, és megjelenteti teneked az ő nagy dicsőségét.

Valerianus hajlik menyasszonya szavára, meg is keresztelkedik. A szertartáson maga Pál apostol oktatja a hitre. Hazatérve, találá magának szent Cecilia asszonyt a szent angyallal beszélleni, kinek két szép rózsából kötött korona vala a kezében. És azonnal egyiket adá Cecilia asszonynak, másikat Valerianosnak, mondván: ez koronákat szeplőtelen szívvel, testtel oltalmazjátok és tartsátok, mert Istennek paradicsom kertéből hoztam tinektök, kik soha meg nem hervadnak, sem illatjokat el nem vesztik. És senkisem láthatja, hanem csak ki szűz leend.

A csodálatos virágillatot megérezve, Valerianus öccse, Tiburtius is megkeresztelkedik. A helytartó a két testvért nemsokára kivégezteti. Cecíliára is sor kerül. A bakó bárdja harmadszorra sem találja el a szűz fejét és így ősi hagyomány szerint joga van az élethez. Még három napig él és mindenét szétosztja a szegények között, házából pedig templomot alapít.

 

*

 

Nem világos, hogy Cecília hogyan lett a középkor végén a musica sacra védőszentje. Talán a mennyegzőjére való ihletett emlékezésből született. Ünnepének egyik antifónája szerint: Cantantibus organis, Cecilia Domino decantabat, dicens: Fiat cor meum immaculatum, ut non confundar. Magyarul: Zengő hangszerek kíséretében Cecília énekelt az Úrnak, mondván: legyen az én szívem szeplőtelen, hogy ne rendüljek meg. Orgonával, muzsikáló angyalokkal szokták ábrázolni (Rafael). A mi Liszt Ferencünk oratóriumot szerzett a tiszteletére.

A hazai középkorból csak egyetlen biztos patrociniuma ismeretes: Kiéte (Kyjatice)^* Gömörben. Egy zalai oklevélben olvassuk, de helyhez nem tudjuk kötni: via, quae itur ad sanctam Ceciliam.^* Uppony (1822), Nagyszöllős (temetőkápolna) titulusa nyilván keresztnév eredetű. Cecília-kápolnája (1936) volt a pécsi egyházzenei iskolának. Középkori ábrázolásainkban, liturgikus kódexeinkben nincs nyoma. Cecília nevét nyilván a barokk könyvkultúra, épületes irodalom teszi ismertebbé. Életét a pozsonyi jezsuita gimnázium ifjúsága színpadra viszi (1630).^* Természetes tehát, hogy egykarú templomainkban is egyszerre föltűnik.

A vasi Gutaháza középkori, valószínűleg már akkor Cecília tiszteletére szentelt kápolnáját báró Sennyei Antal özvegye, Inkey Petronella restauráltatja (1771). Dorffmeister István három oltárképpel (Anna, József) és több freskóval díszítette. A főoltáron Cicelle képe. A hajó mennyezetfreskói: 1. Cecíliát katlanban akarják elégetni. 2. Üstben áll. A hóhér kardja nyakára sújt, egy angyal pálmaágat nyújt neki: URIT NON COMBURIT. TER ICTA RESPIRAT EX MORTE VITA. TRINO DEO TER MARTYR. Vagyis: Égetik, de el nem ég, háromszor sújtva a halálból élet támad. A Szentháromságnak háromszoros vértanúja. 4. A pápa megtalálja a szűz vértanú holttestét: IN PAUCIS FIDELIS ERIS, POTESTATEM HABENS SUPER QUINQUE CIVITATES,^* vagyis: a kevésben jóságos voltál, ezért hatalmad lesz öt városon.

Fertőszentmiklós templomának orgonakarzatán többek között Cecília és Dávid király barokk képét látjuk. Szilsárkány templomhajójának mennyezetén Cecília barokk, talán szintén Dorffmeistertől származó freskója.^* Nova orgonakarzatának freskóján, hasonlóképpen Dorffmeister alkotásán, Cecília egyik kezében hangjegyekkel teleírt papírtekercset tart. Ott látjuk a zsoltárok költőjét, Dávid királyt is. A jobbjába fogott papírlapon: LAUDATE EUM IN SONO TUBAE, LAUDATE EUM IN PSALMIS. Az orgonakórus mennyezetén félkupolában festett orgona körül, amely azonban a templom igazi orgonájának mása, felhőfoszlányok között röpködő angyali zenekar hangszereken játszik. Egyik angyal papírtekercset nyújt egy másiknak: GLORIA IN EXCELSIS DEO.^*

Dorffmeister festette az orsolyiták győri templomának Cecília-freskóit is.

Cecília angyalok társaságában jelenik meg Magyarpolány, Balatonkeresztúr orgona fölötti barokk freskóján.^*

A megdicsőült Cecíliát ábrázolja Kracker Lukács freskója a jászóvári premontrei prépostság templomának orgona fölötti mennyezetén. Hasonló a székesfehérvári székesegyházé is (XIX. század, Heinrich Ede). Ott látjuk a nyitrai székesegyház orgonakarzatán is.

Nógrádmarcal temploma Mindenszentek tiszteletére épült (1773). A múlt század legelején festett főoltárképe három csoportra különül: alul a magyar szentek, följebb több szent társaságában Cecília és Dávid király, legfölül az angyalok karával övezve a Szentháromság.^*

A váci franciskánus templom főoltárán ábrázolt szentek között Cecíliát is látjuk.^* Cecília-oltár van a budaörsi templomban, Gyomlay Cecília emlékezetére (1864).^*

A verseci (Vršac) Várhegyen él Szent Cecília, a város oltalmazója. Gondoskodik a szőlősgazdákról. Ott lebeg a levegőben és fonalat húz Versec körül, hogy semmi baj ne érje. Ezért, helyi hiedelem szerint, a várost a járvány, tűzvész, háború mindig megkímélte. Így az 1761-ben dúló pestis is.^*

 

*

 

Röviden említettük, hogy a Cecília-legenda teljes népi áttételben, gazdag változatokban leginkább a szegedi hagyományvilágban él.^* Már elvesztette egyházias jellegét, és beleépült a táj archaikus népi kozmogóniájába. Eszerint a musica coelestis nagymesterei a Holdban élnek. Cicölle ott táncol benne, Dávid király meg hegedül neki. Öregek ma is mesélik, hogy a szűz meg a király azt kérte Istentől, hogy mindig megmaradjon fiatalnak: Cicölle táncolhasson, Dávid pedig muzsikáljon. Ezért az Úristen a holdba tette őket. Amikor a hold megújul, megújul Cicölle is. Azóta mindig táncol, Dávid meg hegedül. Nem jó azonban a holdba belenézni, mert ha valaki akkor néz bele, amikor a hegedű húrja elpattan, az megvakul. Más fogalmazás szerint: Isten azt kérdezte Cicellától, hogy amit legjobban szeret, megadja neki. A szűz azt mondta: táncolni, Dávid meg: muzsikálni. Cicella azonban elfelejtette azt is kérni, hogy mindig fiatal maradjon. Most már bizony megöregedett, csak a csontjai zörögnek, ezt hallani is. A babiloni torony tetején táncol. Ismét más változat szerint Cicölle anyánk a babiloni toronyból mindig a holdvilágba lép át Dáviddal. Megmondta, hogy akkor lesz a világ vége, amikor már nem adakoznak a szegényeknek. Ez mintha legendájára emlékeztetne. Szőregi hiedelem szerint holdfogyta, vagyis utolsó negyed idején Cicella takarja el szoknyájával a holdat.^*

Az elmondott hagyományok szelleméből fakad egy szegedi szólás is: örökké él, mint Cicella, vagyis nem hal meg, szokatlanul sokáig él valaki. A folyton robotoló, vagyongyűjtő, halálára nem gondoló emberre mondott szegedi sentencia: örökké akar élni, mint Cicella.

 

Bélapátfalva Cecília napját tűzvész ellen fogadalmi ünnepként üli meg.

Mária bemutatása, az Érdy-kódexben Asszonyunk Máriának templomba jelentése, liturgikus egyházi nevén praesentatio Beatae Mariae Virginis, előbb a keleti, majd a nyugati egyháznak ünnepe. A Pray-kódex már 1200 táján ünnepli, tehát hazánk már az Árpád-korban befogadta Bizáncból.^* A latinoknál csak 1371 táján tűnt föl, majd V. Sixtus megerősítette (1585). Az ünnep ihletője nem az evangélium, hanem az apostolokig visszanyúló hagyomány.^*

Óh, ha megtekéntjök szerelmes atyámfiai – írja^* az Érdy-kódex – ez mai szent innepnek méltóságát, bizonyával nem alábbvaló asszonyunk Máriának az egyéb ünnepénél. Mert ez mai napon jelenteték meg elészer ez világnak az ő szentséges volta, mikoron az ő szent szülei felvivék az Úristennek templomában. Ki jövendő vala, hogy az felséges teremtő Úristen fiának bizony temploma lenne. Felvivék mondám, Szentléleknek oskolájában, ki jevendő vala, hogy mindez világi üdvözülő népeknek bizony mesterasszonyok lenne, felvivék az szüzeknek konventében, hogy alkolmas ideig ott szeplőtelen tisztaságban lakoznék, jószágokban gyoropodnék, emberi jóerkölcsben neveködnék, és kézimunkát tanulni, kivel annak utána életét keresné, és háza népét táplálá. Mindennek felette kedég, hogy az Úristennek tervényét, parancsolatját és az szentírást megtanulná, kiknek miatta Úristent tudná dicsérni, szolgálni, és ennennagát idvezőjteni.

A Makula nélkül való Tükör lelkendező parasztbarokk látomása szerint^* mái nap a Szűz Mária templomba vitelének ünnepét szenteljük, akin a Szűz Máriának minden tisztelői és szeretői örvendezhetnek. Szenteljük tehát mái nap a Szűz Mária templomba vitelét, kin a mennyei angyalok örvendeztek. Ama Salamon király a Templom felépítése után sok drága és százonként való ajándékokat áldozott és ajándékozott az Istennek: úgymint egy arany asztalt, tíz magos arany gyertyatartót, százezer arany és kétszázezer ezüst tálat, akikkel áldozatkor éltek. Nyolcvanezer arany és kétannyi ezüst táblát, akiken az áldozatra való lisztet hordták. Hatvanezer arany és százhúszezer ezüst kannát, akiben a megmondott liszt olajjal hevertetett. Húszezer arany füstölőt, akiben az Istennek füst felgyújtatott, és ötvenezer más füstölőket, kikben a papok a nagy oltárrul a kis oltárokra tüzet hordtak. Ezer főpapnak való öltözetet, aki arannyal és kövekkel ki volt rakva, és tízezer más papi öltözetet drága selyem és skárlát övekkel. A Templom megszentelésére huszonkétezer ökröt és százhúszezer bárányt égő áldozatul. Ez mind nevezetes nagy ajándék volt, aki Isten előtt kedves is volt. De e mái ajándék sokkal drágább, és Isten előtt kedvesb volt, mind azoknál a Salamon ajándékinál. Mert mái nap ajándékoztatott néki legdrágább és tisztább edény, aki a legnagyobb mestertül formáltatott, úgy mint a Szentlélektül. És mint valami drága kövekkel és gyöngyökkel: úgy mint a jóságos cselekedetekkel fel volt ékesítve, kiben a legnagyobb szentség, úgy mint az istenség tétetett, a Krisztus emberségével együtt. Ez a lelki edény drágább volt, mintsem e világnak minden ajándéki és áldozati…

Szent Anna és Joachim is azt adták Istennek, ami előttök legdrágább, legszerelmetesebb volt, úgy mint az ő egyetlen egy leányokat, mely áldozattal Ábelnak, Noénak, Ábrahámnak, Mojzesnek, Dávidnak és az ótörvénybeli minden szenteknek áldozatit felülhaladták, mert az ő leányok kedvesebb volt, mintsem minden jószágok… Mindazonáltal mái nap magokat attul megfosztották és az Istennek áldozták… Ezen ünnepet, kit az angyalok mennyben szentelnek, mi is itt szenteljük, és rajta örvendezzünk és vigadjunk…

Régenten az ótörvényben az ájtatos szülék a magok gyermekeit, vagy önnönmagokat a gyermekek Istennek áldoztatták, és bizonyos ideig a Templomban valának… A Salamon templománál egy ház volt építve klastrom formára, hol tanították és tartották őket és szüléjek fizettek tőlük. Ott tanították őket az Isten törvényére és minden jóságos cselekedetekre… Midőn azért azon nap elközelgetett volna, hogy Jeruzsálembe vigyék szerelmes leányokat, Szent Anna azért mindent előkészített, ami az úthoz kívántatott. Csináltatott azért néki violaszínű selyem szoknyácskát, arany virágokkal kivarrva, akik őrajta, mint a csillagocskák ragyogtak. Azon szoknyácskán alól arany galamb volt varrva, s a derekát selyem övvel megövedzette. Fejére selyem virágokbul való szép koszorút tett, melyben öt drágakő vala kötve, és közötte gyöngy. Szent Joachim is vett magának nyájából egynéhány borjút, kecskét és bárányokat, akit Istennek áldozzon. Midőn azért mindeneket elkészítettek volna, Szent András havának tizenhatodik napján Názáretbül kiindultak, és négynap késtek az úton… Sokan e dicsőséges dologra egybegyűlvén, nagy szép rendben a Templomhoz mentek. Elöl a szüzek égő lámpásokkal mentek. Szent Joachim és Szent Anna az ékes kis szüzecskét magok között vitték, aki szépen fel vala ékesítve, és kezében égő gyertyát tartott. Azután a papok és leviták mentek egyházi öltözetekben felöltözve, énekelvén a negyvennegyedik zsoltárt, aki így kezdődik: Az én szívem jó beszédet öntött ki, és a király cselekedeteit beszélem…

Jöjjetek most ide mindnyájan mennyei angyalok és ez örvendetes dolgot lássátok, mert a ti főpapotoknak ma vitetik új menyasszonya, akiben az Isten fiának oly nagy kedve vagyon, hogy a maga isteni méltóságát nem tekintvén, magának jegyesül vészi. Ma kell a mennyegzőnek kezdődni… Jöjjetek emberek fiai és leányi, és lássátok e tiszta szüzecskét. Jeruzsálem leányi gondoljátok meg ékességét ez hercegnének, ki a mennyei királynak mátkául vitetik. Úgy mond maga a mennyei Vőlegény: Óh mely ékesek a te lépésid fejedelmi leányzó. Bizonyára ily ékességre a nap soha nem világított…

 

*

 

E napot Nagyszombat (Tirnava) fogadalmi ünnepként üli meg, amelyre régebben vigíliaböjttel, virrasztással is készült.^* Ilyenkor a város hívő szlovák népe máig emlékezik az 1709. évi pestisre, amikor a Szent Miklós-templom Mária-képe könnyezett és vért izzadott. Sajnos, a búcsúnap szlovák feldolgozásához nem tudtunk hozzájutni.

Szűr baranyai német falucska templomában Mária bemutatását ábrázoló fogadalmi képpel találkozunk, amely sáskajárás emlékezetét őrzi: DIE GEMEINDE VON SYER HAT ZU EHREN DER JUNGFRAU MARIA OPFERUNG IN TEMPEL DIESE KAPELLEN MACHEN LASSEN FÜR ABWENDUNG DER GIEFTIGEN UND SCHADHAFFTEN HEUSCHRÖCKE ANO 1749. Vagyis: Szűr falu ezt a kápolnát Mária bemutatásának tiszteletére állította, hogy hárítsa el a vészes és káros sáskajárást.

Az egykorú kápolnát is erre a titulusra szentelték, mint talán hasonló csapás után a közeli Lippó, Udvar és a távolabbi, de szintén német telepítésű Paks esetében is.

Szűr hosszú időn át a magyar Szebény filiája volt. Nyilván a szebényi plébános, esetleg a kegyúr ez esetben aligha helyeselhető hazafias buzgalmából épült (1810), a mai László királynak szentelt templom. Az eltérő szakrális hagyomány szívósságára jellemző, hogy a faluban még senkit sem kereszteltek László nevére, a környékbeli németség azonban mégis Szírer Lászi tréfás elnevezéssel tiszteli meg a szűrieket.

 

*

 

Az ünnep ikonográfiáját nehéz kiszakítani Mária életének ciklikus ábrázolásaiból. Mégis utalunk Kassa (Szent Erzsébet-főoltár, 1474, Szent Anna-oltár, 1485), Eperjes (Mária-főoltár, 1497), Szepeshely (Zipser Kapitel, Spišska Kapitula, 1490), Szepesváralja (Kirchdrauf, Spišske Pochradie, 1490) szárnyasoltárainak táblaképeire.^* A barokk képrendszerezés még a jövő feladata. Titulusok:

Esztergom: Szomolánka (Smolenice, 1705).

Nyitra: Pravotic.

Besztercebánya: Miklósfalva (Ïetva Huta, 1843).

Kassa: Lófalu (Kobyly, 1718), Hegyzávod (Zavadka, 1770), Tizsény (Tisinec, 1874).

Veszprém; Nagyhidegkút.

Székesfehérvár: Törökbálint (1705), Pilisszentlászló (kápolna), Csákvár (kápolna).

Pécs: Lippó (1836), Paks (1859, kápolna), Udvar.

Hajdúdorog: Hajdúdorog, Jánk.

Erzsébet, az Árpádok sarjadéka (1207–1231), a világegyház egyik legtiszteltebb női szentje, Szent Ferenc harmadrendjének mennyei pártfogója; a szegények és betegek, árvák és özvegyek patrónája. Büszke lehet rá nemzete. Mint a középkori himnusz énekli:

 

Gaude felix Hungaria, Gaude de Claristi munere: laudes in voce varia Corda promas et opere. Elizabeth sanctissima de et nascendo prodiit: rite detestans infima coeleste regnum petiit…*

 

Erzsébet, II. András és Gertrud leánya, Sárospatakon született. A mondai hagyomány szerint Klingsor, az erdélyi szász származású híres Minnesänger Wartburgban a csillagokból kiolvasta Erzsébet születését és jövendő dicsőségét:

 

Er sprach „wisset das in diser nacht Deine konige uon Ungern wirt bracht Ein dochter auf das erdtrich Der uf erden nicht lebet ör gleich Die sal disem fursten werden gegeben Und seinem soene zu Elichem lebenn Von irer grossen tugent und heyligkeit Komt alle disem lande seligkeit Zu freuden und zu Erenn.”*

 

Az Érdy-kódexnak a Legenda Aurea és Pelbárt nyomán szerkesztett legendája szerint^* már gyermekkorában kitűnt különös jámborságával, főleg az ünnepeket üli meg nagy buzgósággal. A táncot és játékot kerüli. A híres rózsalegenda még idehaza esett volna meg vele:

Történik egy napon, mikoron nagy hideg volna, hogy úgy mint senki ne látná, vinne apró maradékokat az vár kapuja elében az szegényeknek, és ime, elöl találá az ő atyja. Csodálkozván rajta ennen maga, mit járna és hova sietne. Megszólojtá: fiam, Erzséböt hova mégy, mit viszel. Az nemes király leánya miért fölötte szemérmes vala, nagyon megszégyellé magát. Megijede és nem tuda félelmében egyebet mit felelni: im rózsát viszök. Az ő atyja kedég, mint eszös ember, meggondolá, hogy nem volna rózsa virágzásának ideje. Hozzá hívá, és meglátá kelebét. Hát mind szép rózsavirág… Óh nagy ártatlanság, óh szeplőtelenségnek halhatatlan malasztja: ime az áldott mennyei Király, nem hagyá az ő szerelmes szolgálóleánya beszédét hamisságban, hogy szemérmöt ne vallana, de inkább szentséges voltát isteni irgalmasság követné…

Más előadás szerint ez már Thüringiában történt. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy – bár Erzsébet nagylelkűségét találóan jellemzi – vándorlegendával van dolgunk, amely más szentek történetében is felbukkan, de később a magyar királylány ikonográfiájához tartozik.

Már négy éves korában eljegyzik Thüringia őrgrófjának fiával, Lajossal. Ez egyik hagyomány szerint a pesti (mai belvárosi) Boldogasszony-templomban történt.^* Mindjárt Németországba viszik. Klingsor maga is benne lett volna abban a lánykérő követségben, amely Endrénél járt. 1221-ben ülik meg a menyegzőt.

 

*

 

Erzsébet korán kapcsolatba kerül a kezdődő franciskánus mozgalommal. Gyóntatója, a szigorú Marburgi Konrád is híve az új áramlatnak. Hitvesi és édesanyai kötelességei mellett, egész életét a szegényeknek és betegeknek szenteli.

 

Történék egy napon, – olvassuk^* a Tihanyi-kódexban – mikoron ura hon nem vóna: egy undok poklost megfereszte ennen házában és nyugodá el ő urának úrfiú ágyán, két lepedő között. Ez azonközben juta haza az ő vitéz ura Ime nagy bosszú panasszal eleiben esének az öregök. Kezdék nagy erősen vádolni az szent asszonyt, hogy tékozló volna, és nem tartaná takarékosan ő urának jószágát, szolgáit és megölné éhel, szoméhal (böjtön tartotta őket), és mindenestül fogva gonosz életű volna. Mondának annak fölötte: ha kedég nemes uram szavunkat nem hiszöd, menj el be ágyasházadba és egy nagy szörnyű undokságus poklost találsz úrfiú ágyadon nyugodni. Ám lássad, ha mind ellyen szertelen dolgokat el kell engedni. Mikoron az jámbor úr azt hallotta volna, megindula rajta és nagy hertelen mezejtelen fegyverét ragadá, mondván: mi dolog ez, akit hallok. Ha immáron jószágomat nem kiméli, avagy ennen magamat kimélene. Nagy haraggal beüté az ajtót, hogy mind az poklost megölje, mind az szent asszonyt levágja. És mikoron fölemelte vóna az lepödőt, látá hát ime az áldott, megfeszült Jézus Krisztust nagy vérbe keverödvén fekszik az ágyon. Ottan megrettene és bocsánatot kére tülle, és elenyészék Krisztus Jézus ő előle. Az szent asszony feleségétül még azonképpen bocsánatot kére, nagy sírván, és áldomást ada őneki mindenre szabadon munkálkodni…

E legendához csatlakozik a csodás köpönyegről szóló történet is: történék, hogy egy jobbágyfiú Rómába menne, lére be az herceghöz, miérthogy útjában volna, hogy láthatná az szent asszonyt, ki olyan nagy jó hírrel járna. És az jámbor herceg nagy jó kedvvel fogadá. És mikoron lakozna, kéré az úrfiú, hogy érdemlené láthatni Szent Erzsébetet. Ottan neki üzene az ő ura, hogy jőne alá hozzájuk. De Szent Erzsébet felelé, hogy nem volna szükség oka, mert ez világi dicséretöt nem kíván vala. Másod kedég, mert tisztösségre való ruhaöltözeti nem vala. Esmég neki izene az ő ura, hogy egyebet ne tenne. Az szent asszonynak nem lőn mit tenni, bemöne hamar imádkozó cellájába. És mikoron imádkoznék, ime Úristennek angyala szépségű ruhát és nagy drága kevekből fűzött koronát hoza őneki, és mondá, hogy Úristen küldötte volna. És nagy édes hálaadással és könnyhullatással reávevé, és leányval ura eleiben nyomoték nagy tisztösséggel. És elálmélkodnak mind közönséggel színének, személyének, szavának és öltözetinek szépségén és ékös voltán. És búcsúvétellel esmég cellájába méne. És az vendégök nagyon dicsérék Úristent és az szent asszonyt, mert bizony Krisztus Jézusnak szerelmes leánya volna.

 

Erzsébet 1227-ben elveszti férjét, aki a Szentföldre igyekezett. 1228 nagypéntekjén lemond a földi javakról. Utána sok megpróbáltatásban, sőt megszégyenítésben volt része. Urának rokonai túlzottnak találják önfeláldozó életét, ezért Wartburg várából Marburg városába költözik. Itt kórházat épít, de már nem él sokáig. Haldoklásának előadása a franciskánus hőskor szellemében, a Fioretti igézetében fogant:

 

És mikoron elközelgetne a végső hóra, esmég neki jelék (jelenék) az kegyes Jézus mondván: jöjj el immáran én szerelmes jegyösöm, az tenéked megszereztetött dicsőséges lakodalomban… Kezde imádkozni nagy édességgel. Ime azonközben egy igen szép mennyei madárka eleibe jöve, és kezde előtte nagy szép édes éneklést tenni, hogy hozja képöst Szent Erzsébet es kezde énekleni…

Halála után negyednapiglan eltemetetlen hagyák. Éjjel és nappal édesködvén az szép illatban, és mikoron az szentegyházhoz vitték volna, nagy sokságú madarak jövének az szentegyházra, kit soha annak előtte nem láttanak vala, nagy csodálatos éneklést tevén….

 

Kívánsága szerint darócruhába öltöztették. Temetése a Szent Ferenc-kórház kápolnájában történt, amelyet ő alapított. Ez volt első nyugvóhelye. Rövidesen csodákat emlegettek, amelyek Erzsébet közbenjárására történtek. A pápa már 1235 pünkösdjén szentté avatta.

1236 május első napján Erzsébet koporsaját fölemelték (elevatio). Frigyes császár, aki hiába kérte meg a szent özvegy kezét; most egyszerű szőrcsuhában, de fején a császári koronával, segített a szerzeteseknek a koporsóvitelben. Amikor a gazdag bíborszövetbe takargatott csontokat az új koporsóba helyezték, a császár e szavakkal tett aranykoronát Erzsébet fejére: nem koronázhattam meg császárnénak, most megkoronázom Isten országa halhatatlan királynéjának.

Az ereklyéi fölé emelt templom a német gótika egyik mesterműve. A legenda szerint Erzsébetnek forró vágya volt olyan magas tornyú templom építése, hogy harangjának szavát Magyarországon is meghallják. Kereste is a helyet, de hiába. Egy nap fölvett a földről egy követ, a levegőbe dobta, és kijelentette, hogy ott fogja a templomot fölépíttetni, ahol a kő leesik. Mocsaras helyre esett, nem messze a Lahn vizétől. Csakugyan itt is épült fel a templom nagy nehézségek között, de a munkások tisztelték a szent kívánságát.^*

 

*

 

Erzsébet az egész világegyházban évszázadok óta szakadatlan tiszteletben részesül, mint az emberszeretet eszményi példaképe. A legnagyobb festők örökítették meg azokon a képeken, amelyek most a múzeumok büszkeségei, eredetileg azonban jámbor társulatok, harmadrendek, plébániai közösségik rendelték templomuk, ispotályuk számára: Simone Martini, Fra Angelico, Holbein, Murillo és annyi más.^*

Alakja nemcsak a jámbor legendát és egyházi művészetet ihlette meg, hanem ott él a modern idők nosztalgiáiban: Montalembert,^* Ida Görres-Coudenhove,^* Harsányi Lajos, Reinhold Schneider,^* Nigg,^* legújabban Elfride Kiel^* és sok más egyetemes írói igényű alkotásaiban, Liszt Ferenc hatalmas oratóriumában is. Sajnos azonban eddig senki sem akadt, aki Erzsébet népi utókorát, szakrális hagyományvilágát összefoglalta volna.

Halálának hétszáz éves fordulóján lelkendezve kérdezte egy magyar méltatója: van-e nagyobb asszonya a világtörténelemnek a Megváltó anyján kívül, mint ő?

 

*

 

Életének áldozatából érthető, hogy a szegények, elhagyatottak, illetőleg a kórházak, ispotályok, emberbaráti intézmények annyiszor választják őt védőszentül. Középkori hazánkban Kassa, Pécs, Zágráb (1310), Szombathely (1460), Újbánya, Körmöcbánya, Besztercebánya (1363)^*, Szeged.

A Győrbe települt franciskánusok épülő templomukat neki szentelik, nyomban a kanonizáció után. Béla király is támogatja őket. Béla építi a nagyszombati templomot (1240) ferences harmadrendű apácák számára. Az a két magyar úr, Farkas és Dávid, aki Thüringiában Erzsébet mellett volt, hazatérve, a király engedélyével szintén templomot emelt Pozsonykápolnán az ő tiszteletére (1244). Unokahúga, Szent Margit Nyulak szigetén az ő oltára előtt tett fogadalmat.^*;

Föltétlenül számot kell vetnünk azonban a XIII. században bevándorolt németség eleven Erzsébet-kultuszával is. Az 1251-ben feltűnő, éppen Thüringiából települt Késmárk temploma védőszentjéül Erzsébetet választja. Oklevélben ránkmarad eredeti Szenterzsébet neve is (villa Saxonum apud ecclesiam Sanctae Elisabeth).^*

Nyilvánvalóan Kassa,^* Körmöcbánya, Besztercebánya szabad királyi városok patrocinium-választásában sokat jelentett, hogy a középkori németség kedvelt modern szentje egyúttal leánya volt a magyar királynak is, ami hozzájárulhatott az új haza megszeretéséhez.

Legmonumentálisabb hazai szentélye a kassai templom, később székesegyház, amelynek alapkövét még unokaöccse, V. István tette le, zárókövét pedig Mátyás király.

 

Északi kapujának (porta aurea) domborművén más jelenetek mellett is, Erzsébet alakja uralkodik. A székesegyház szárnyas főoltára (1474–1477) igazi Biblia pauperum, amelynek 48 képtáblájából 17 Jézus gyermekségét, 24 a passiót, 12 pedig Erzsébet életét tárja elénk. Ezek a jobb szárny alsó részén kezdve: 1. Erzsébet születése. A glóriával övezett kisdedet egy udvarhölgy mutatja a Gertrúd királyné ágyánál megjelent apának, András királynak és kíséretének. 2. A négyéves Erzsébetet főúri kíséret hozza Hermann thüringiai herceg udvarába, hogy fiával eljegyezzék. 3. Erzsébet Wartburgban szent mise alatt elragadtatásában látja a Szűzanya és a szentek társaságában Jézust, aki helyesli irgalmasságát. 4. Erzsébetet napa és ángyai bevádolják férjénél, hogy ágyában bélpoklost ápol. Lajos fölemeli a takarót és alatta a keresztre feszített Megváltót látja. Térdre esik előtte. 5. A császár Wartburgba érkezik, mert meg akarja ismerni Erzsébetet, aki szegényei között osztotta el minden értékes ruháját. Mégis, hogy rangjának megfelelően jelenhessék meg a császár előtt, angyalok hoznak neki csillagokkal ékesített öltözetet. 6. Erzsébet búcsúzik a Szentföldre induló férjétől. 7. Lajos útközben meghal. Az özvegyen maradt Erzsébetet sógora és napa Wartburgból gyermekestül kiűzi. 8. Eisenach utcáján egy koldusasszony, akivel Erzsébet sok jót tett, hálátlanságból sárba taszítja. 9. Erzsébet mint Szent Ferenc harmadrendjének tagja, egy fürdőkádban ülő bélpoklos sebeit mossa. 10. Egy pokolvaras betegnek haját nyírja. Álnok rokonai gúnyosan nézik önfeláldozó cselekedetét. 11. Halála. 12. IX. Gergely pápa Perugiában szentté avatja.^*

A bártfai Egyed-templom Erzsébet-oltárának (1480) ikonográfiája: 1. betegeket ápol, 2. a wartburgi lakoma, 3. a rózsacsoda, 4. búcsúja férjétől, gyermekét nyújtja neki, 5. elűzése, 6. eljegyzése, 7. egy koldusasszony sárba taszítja.

A szmrecsányi templom ciklusa (1480): 1. elűzetése, 2. bélpoklosokat ápol 3. a keresztcsoda, 4. halála.

Egyéb ikonográfiai emlékei gótikus szárnyasoltárok képtábláin: Arnótfalva (Emaus, Arnutovce, 1485), Bakabánya (Pukanec, 1480), Bártfa (Szent András-oltár, 1460, Vir dolorum-oltár, 1500), Berki (Rokycany, 1480), Berzenke (Bzinov, 1500, Szépművészeti Múzeum), Besztercebánya (1509), Csíkcsatószeg (Cetaţuia, 1530), Csíksomlyó (1510, Szépművészeti Múzeum), Csíkszentlélek (Leliceni, 1510, Szépművészeti Múzeum), Dubrava (Dubrava Liptovská, 1510), Illés (Ilja, 1510, turócszentmártoni múzeum), Jánosrét (1470), Leibic (Lubica, 1521, Szépművészeti Múzeum), Lőcse (Szent Erzsébet-oltár, 1493), Malompatak (Mlynica, 1515), Szepeshely (Spišské Pohradie, Szent Márton-főoltár, 1470, Mária halála-oltár, 1470), Szepesszombat (Spišska Sobota, 1480, 1520).^*

Gótikus faszobrai: Bártfa (1480), Kassa (1474), Körmöcbánya (1500), Zsegra (Žehra, 1370).^*

Oltárai: Beregszász (1370), Csanád (1402), Pest (1444), Szentpéter (1450), Veszprém (1486).^*

Erzsébet barokk ikonográfiájából kiemelkednek az Erzsébet-apácák pozsonyi templomának freskói, Paul Troger alkotásai: a Könyörület allegóriája, Erzsébet látomása és megdicsőülése (1742),^* barokk padjainak faragványai, a szent életéből vett jelenetek.^* Zsámbok szép főoltárképe Erzsébet képében Mária Teréziát örökítette meg, amint egy koldusnak, a templomépítő Beniczky Tamás kegyúrnak alamizsnát ad (1777). Az oltár oromzatán: BEATI MISERICORDES, QUONIAM IPSI MISERICORDIAM CONSEQUUNTUR: boldogok az irgalmasok, majd nekik is irgalmaznak (Máté 5,7).

Móriczhida naiv barokk templomi képén Erzsébet franciskánus habitusban. Előtte két korona hever. Angyal nyújtja neki a mennyei koronát. A váci franciskánus templom Erzsébet-oltárának homlokzatán ferences Jesse fája: Massai Jakab testvér látomása nyomán az elnyugvó Ferencből kinövő fa levelin a rend szentjei és boldogai.

Mélykút új templomának Erzsébet-oltárképe korunk egyik legszebb magyar egyházművészeti alkotása. Prokop Péter műve (1959).

Patrociniumok:

Esztergom: Budapest (Víziváros, kapucinusok, Erzsébetváros, 1901), Csúz (Čuz), Drégelypalánk (1500), Erzsébetkápolna, Ispáca (Špacince), Istvánlak (Klečovany), Komját (Komjatice, 1705), Leányvár (1803), Nagylég (Lehnice), Nyitrapereszlény (Preserany), Óvár (1883), Pozsony (Erzsébet-apácák), Szelincs (Zelenec), Selmecbánya (kápolna), Taksonyfalva (Takšon), Vágkirályfa (Králová nad Váhom), Verbóc (Hrbovce, 1717).

Nyitra: Alsószucsa (Dolna Suča), Bellus (Beluša), Nagybélic (Velké Bielice), Nagyszlatina (Slatina nad Bebraven).

Besztercebánya: Besztercebánya (XIII. század), Körmöcbánya, Szénásfalu (Bzenica, középkor), Ujbánya, Zólyom (Altsohl, Zvolen, középkor).

Rozsnyó: Malah (XIV. század)^*, Kisgömöri (Gemerčok, 1886), Csákányháza (Čakonová, 1849), Terbeléd (Terbelovce, 1896), Törincs (Trenčov, 1923), Betlér (Betliar).

Szepes: Dravec (Dravce), Lőcse (1532-ben elpusztult)^*, Prószék (Prosiek), Szenterzsébet (Liptovské Klačany), Újterebes (Tribs, 1769), Usztye (Ústie nad Priehradou), Veszele (? 1754).

Kassa: Kassa (székesegyház), Magas (Vysoká, 1672), Tapolyhermány (Hermanovce, 1766), Tapolylengyel (Poliakovce, 1830), Vajdácska (1935).

Eger: Gyöngyös (1640), Ófehértó (1736), Domaháza (1760), Bükkszenterzsébet (1761), Makkosjánosi (1321),^* Nyírlugos (1765), Nagyfüged (1777), Tibolddaróc (1815), Alsózsolca (1936), Diósgyőr (1937).

Szatmár: Mezőpetri (Petreşti, 1748).

Veszprém: Rajk (1247), Kerta, Komár (1356), Nova (1500).^* Ezek elenyésztek. Új alapítások: Balatonfenyves, Felsőmándpuszta, Istvándi, Kaposgyarmat, Kazsok, Kerta, Kötcse, Lulla, Nagytoldipuszta, Somodor, Somogybagod, Somogydöröcske.

Győr: Győr (új külvárosi lelkészség), Küllő (Girm).

Szombathely: Győrvár, Körmend, Őrhodos, Szombathely (középkori ferencesek), Felsőmarác.

Székesfehérvár: Halásztelek (1958).

Pécs: Palotabozsok (1772), Kisnyárád (1777), Püspökszenterzsébet (1787), Németpalkonya (1816), Kárász (1855), Magyarbóly (1862, kápolna), Hercegtöttös (1870), Kaposszekcső (1899), Mecsekszakáll (1929), Károlymajor (1935, kápolna).

Vác: Mátraszöllős (1669), Mezőtúr (középkor), Zsámbok (1712), Veresegyháza (1719), Kosd (1740), Szentes (1663), Kartal (1868), Pestszenterzsébet (1909), Kecskemét (apáca-templom).

Kalocsa: Bácsbokod (1780), Szabadka (1897), Újpalánka (Nova Palanka, 1806), Újvidék (1931), Mélykút (1959).

Csanád: Csoma (középkor)^*, Nagyerzsébetlak (1895), Ópáva (Opova, 1766), Káptalanfalva (1887, kápolna), Mácsa (Macea, 1896), Nőrincse (Nevricea), Újszeged (1912).

Nagyvárad: Cséke (1341), Szalóksámson (1347), Bél (1744).

Erdély: Bánffyhunyad (Huedin, középkor), Erzsébetváros (Dumbraveni, 1708), Ditró (Ditrau), Kőrösbánya, Magyarköblös (Cubleşul Sorneşan, kápolna) Mezősámsond (Şincai), Nagyenyed (Aiud), Szászváros (Broos, Oraştie, 1370), Szamosfalva (Someseni), Székelylengyelfalva (Poloniţa, 1777), Tibód (Tibodu).

 

Erzsébet evangéliumi példája több női szerzetesközösséget is életre hívott. Mi csak azt vesszük szemügyre, amely hazánkban is gyökeret vert.

Máshol is rámutattunk, hogy a magyar katolikus szakralizmusnak Aachen városával a középkorban igen eleven kapcsolata volt. Itt született az a gazdag Radermecher Apollónia (1571–1626), aki szülővárosában Szent Erzsébet betegápolóinak rendjét és kórházát egy régi Erzsébet-kápolna és kórház újjászervezésével megalapította (Hospitalschwestern von der heiligen Elisabeth, Elisabetherrinen). Az új rend még a XVII. század végén Grázban, majd Bécsben is gyökeret vert. Innen eresztett új ágakat Pozsonyba (1738) és Budára (1785) a vízivárosi franciskánusok elhagyott kolostorába, illetőleg templomába, a hazai barokk egyik szakrális múzeumába.^* A kórháznak Budapest egészségtörténetében szép érdemei vannak.

A XVII. század végén újjászületett magyar minorita provincia Erzsébetet fogadta mennyei pártfogójának.

 

*

 

A középkor épületes irodalmában egyéb női szenteké mellett, ismeretesek a mi Szent Erzsébetünknek tulajdonított látomások: Revelationes Dominae Nostrae factae beatae Heilisabeth filiae regis Ungariae. Egyes részletei a mi kódexeinkben is fölbukkannak. A szövegek Szent Brigitta és Schönaui Szent Erzsébet vízióiból való átvételek, amelyeket Erzsébet nevével akartak még kedveltebbé tenni.^*

 

*

 

Erzsébet napját a régi magyar egyház pirosbetűs ünnepként ülte meg. Mária Terézia kérésére a pápa megengedte (1754), hogy misehallgatás után a hívek „szolgai” munkát végezhessenek, hamarosan azonban teljesen köznappá vált.^*

Erzsébet népi kultuszáról keveset tudunk: vagy elhalványodott, vagy a szakkutatás késett el a földerítésével. Évszázadokon át napjainkig egyike a legkedveltebb magyar női keresztneveknek. Gyermekjátékaink, pünkösdölőink olykor emlegetik Szent Örzsébet asszonyt:

 

Húgom, húgom, húgom, Szent Örzsébet asszony, Ki is váltanálak. Ha válságom volna. Miért adtad másnak Magadat, magadat? Azért adtam másnak, Magamat, magamat, Viselje az Isten Gondomat, gondomat.*

 

Kresz Mária napjainkban, igazán az utolsó pillanatban örökítette meg a mezőkövesdi halotti tor egyik, inkább már csak emlékezetben élő ősi hagyományát.

A torba, a mennyei lakoma néven emlegetett etetésre, megvendégelésre tizenhárom koldust hívtak meg, mert az Utolsó Vacsora asztalánál is tizenhárman ültek.^*

A vezető koldusasszony eláldotta a gyászoló családot, meg halottjait. Elmondván az asztali áldást, terített asztalhoz ültek, amelyen ott volt a borral telt jancsikancsó is. Az étkezés végén az öregasszony Szent Erzsébet csodatételéről, az ispotálybeli szegények látogatásáról és vendégeléséről emlékezett: a szegények elfoglalván helyüket, bemégyen a király, és illedelmesen köszönté az espétálynak minden szegény lakóját, szemét az égre emelvén. Mit látván szemei? Látván az ő megholt édesapját, édesanyját, apósát, anyósát, többi rokonait: terített asztal mellett ülének a mennyei fényességben. A király térdreesett és megszólalt:

 

Mit szegénynek nyújt kezed, Azt az égben fölleled.

 

Utána a jancsikancsóból mindenki ivott, ez volt az áldásbor, amely még nyilvánvalóan a Szent János áldásának középkori világát idézi.^* Mindig újra töltötték és elvitték a szomszédba is, ahol öregek, betegek voltak.

Ányos (nov. 17.), azaz Anianus Orléans püspöke († 453). A hagyomány szerint székvárosa az ő imádságára szabadult meg Attila király ostromától. Amikor a francia királyok szerződést, szövetséget kötöttek, megtartására Ányos ereklyéi fölött tettek esküt. Már a Merovingok idejében az országnagyoknak itt a szent sírja fölött kellett esküvel tisztázniok magukat az ellenük emelt vádak alól. Nagy Károly is kiválóan tisztelte Ányost. Jámbor Róbert francia király a székesegyházat és benne a szent nyugvóhelyét fényesen megújította. Ányos Nyugaton a királyok mennyei pártfogója lett.

Nem véletlen, hogy Cluny szellemében éppen Ányos a védőszentje a tihanyi bencés apátságnak, amelyet I. András alapított (1055), és temetkező helyének választott.^* Nyilván viszontagságos, tétovázó élete miatt esett Ányosra a választása. Ezzel az alapítással ajánlotta magát a királyok patrónusának mennyei oltalmába. Nem tudjuk, hogy a hiteleshellyé vált Tihanyban voltak-e olyan esküceremóniák, mint Orleans városában.

Ányost középkori misekönyveink a Pray-kódextól kezdve számontartják, a patrocinium azonban nem vált hazánkban általánossá. Őt tisztelte azonban Marcali (1404)^*, de titulusa később elenyészett. Keresztnévként a középkorban kedvet lehetett, amint ezt a belőle képzett, leginkább Dunántúl élő családnevei igazolják: Ányos, Angyán.^* Lehetséges, hogy Ányás (Csongrád) tiszamenti falu szintén a tihanyi patrónus nevét őrzi.

Lipót a Babenberg-ház sarjadéka, Ostmark, a későbbi Ausztria őrgrófja (1073–1136), a jámbor középkori uralkodónak egyik jellegzetes megtestesítője. Ausztria patrónusa, akinek tisztelete német vidékeinken már a középkorban felbukkan. Így ott látjuk Lőcse egyik szárnyasoltárán (1507).^*

Kultusza igazában akkor kezd hazánkban föltűnni, amikor a Habsburg-dinasztia örökli Magyarország királyi trónját. Szent István megmarad ugyan az ország patrónusának, de a Szentháromság és Szeplőtelen Fogantatás barokk köztéri szoborkompozícióin hódoló szentek élén István király mellett megjelenik Lipót is, mint a dinasztikus jámborság képviselője, így Sopronban, Győrött, Újvidéken. A Habsburg-összefüggésekbe tartozik az is, hogy I. Lipót tanácsadója Kollonics Lipót Szakolca városában Szent Lipót tiszteletére építtetett (1699) a karmeliták számára templomot.^* Ehhez még vegyük hozzá, hogy ez a rend volt a legszorosabb szakrális kapcsolatban az uralkodóházzal. Az akkori, hazánkat is magábafoglaló osztrák karmelita provincia védőszentje jellemző módon éppen Lipót és István király volt.

Lipótot nyilvánvalóan újonnan települt német faluink, városaink választják frissen épült barokk templomaik védőszentjéül: Csepel (később Kisasszony), Budafok (1754), Lipótvár (Leopoldov, Szent István-kápolnával), Süttő, Torontálalmás (Jakuba, 1818), Örkény (1847). Lipót szobrát látjuk Üröm Lénárd-oltárán (1765),^* Magyaróvár és Halászi barokk főoltárán, továbbá Sorokpolány egyházában.^* Alattvalói hódolatból választották Pest XVIII. század végén keletkezett új negyedének a Lipótváros, templomának (1814) pedig a Lipót titulust, amelyet a főváros elmagyarosodásával István király patrociniumával cseréltek föl.

Lipót a dinasztiának legkedveltebb keresztneve volt, nevét két uralkodó is viselte. Ismerve a névválasztás társadalmi törvényszerűségeit, szinte kényszerűségeit, érthető, hogy a magyar arisztokrácia, nyomában pedig a német és zsidó polgárság is követte a példáját. Parasztságunk körében azonban nem vált népszerűvé. A szegedi tanyákon azonban igen ritkán máig akadnak Lépold keresztnevű parasztok. Palóc alakváltozata Lépot.

Hideggel háló Szent Pál. Közelebbről meg nem nevezett forrás nyomán Takáts Sándor elmondja,^* hogy télen a várbeli virrasztóknak kijárt a vártafa. Ezt Hideggel háló Szent Pál napjától fogva kapták meg. Ennek tüzénél melegedtek. Takáts közelebbi hely és időjelöléssel nem szolgál. Nem mondja meg azt sem, hogy Pálnak melyik ünnepéről van szó. Az ünnepnév máshonnan ismeretlen. A télidőt tekintve Remete Szent Pál (január 15) és Pál fordulása (január 25) jöhetne számításba. E napok azonban már ugyancsak benne vannak a szigorú télben, nem lehetnek télkezdő terminusok.

Remete Szent Pál rendjének, a magyar pálosoknak nemzetünkkel való sokszázados kapcsolatait ismerve, aligha lehet másra, mint arra a pirosbetűs rendi ünnepre gondolnunk, amelyet a pálos kalendárium translatio S. Pauli primi Eremitae címen tartott számon és a szerzetesközösség, meg a pásztorsága alá tartozó nép november 14-én ült meg.^* A szent Velencéből hozott ereklyéit ekkor vitték át a budai várból Budaszentlőrincre (1381). Emlékünnepe egyúttal egészen a török időkig messze földön híres búcsúnappá is vált.

Bereck csak a középkorban volt számontartott nap, már a Szelepchényi-kódex megünnepli.

Bereck, deákul Brictius Márton püspök diakónusa, majd utóda. Nyilván az ő kedvéért tisztelték középkori őseink.

A Cornides-kódexben^* olvasható legendája elmondja, hogy mosónéja fiat fogant, az apasággal Berecket vádolták. A püspök felszólítására a harminc napos kisded ezt hangosan tagadja. A nép ördögi praktikát emleget és Berecket továbbra is hamis pásztornak rágalmazza. A püspök az ő nevének megtisztulásáért eleven szeneket – parazsakat – vőn ő köntösében és elvivé mindeneknek láttására mind Szent Márton pispeknek koporsójáig. És ott elvetvén az eleven szeneket, az ő köntöse égés nélkül jelenék.

Ábrázolásáról nem tudunk, a magyar gótikában azonban több oltármesterség virágzik az ő tiszteletére, így a győri (1372),^* váradi (1374)^* székesegyházban. Talán a győrinek volt birtoka a Szentbereckalapja (1517), a mai Bőnyrétalap.^* Monyorókerék (Eberau) középkori templomának ő volt a patrónusa.^* Szentbereck hajdani falu a zalai Tapolca mellett (1356).^*

Egykori népszerűségére vallanak mindenesetre a nevéből vált magyar családnevek: Bereczk, Böröczk, Berecz, Böröcz, Biczó, szegedi Biczók név.