Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium

Luca, eredetibb hangzással: Lucia ünnepe a magyar néphagyomány egyik legjelesebb napja. Hiedelemvilága azonban csak részben hozható kapcsolatba az ókeresztény szűz (†310) alakjával és legendájával.

Ismereteink szerint a magyar középkorban Luca még nem tartozik a tiszteltebb női szentek közé, bár nevét misenaptárainkban megtaláljuk. Patrociniumaival sem találkozunk, sőt még az újkor századaiban is alig-alig fordul elő. Kivétel Alhó (Allhau) jelenleg burgenlandi falucska, amelynek Luca-titulusát Kazó István említi (1697).^* Nem tudjuk, manapság megvan-e. Keresztnévként is igen ritka. Mindezeknek okára még visszatérünk.

Luca gótikus faszobra: Kisszeben (Sabinov 1510).^* Táblaképe a következő szárnyasoltárokon tűnik fel: Arnótfalva (Emmaus, Arnutovce 1485), Csíkcsatószeg (1530), Dubrava (1510), Héthárs (Lipany 1520), Leibic (Lubica 1521), Malompatak (Mlynica 1515), Nagylomnic (Lomnica 1493),^* a Legenda Aurea többi híres női szentjei: Borbála, Margit, Katalin, Dorottya, Ágnes társaságában, de még nem egyenrangú velük. Az a gyanúnk, hogy Lucát éppen a Legenda Aurea ismertette meg a hazai gótikus jámborsággal. Elgondolkodtató azonban, hogy oltárával Esztergomban már korán (1286) találkozunk.

 

Legendáját a Legenda Aurea nyomán az Érdy-; Debreczeni- és Cornides-kódexben olvassuk. Ez utóbbi^* szerint Szent Luca asszony támada Syracusana nevű várasból. Nemzete szerént nemes vala, testében szeplétlen szűz. Színében szép, lelkében annál szép, szent hitnek miatta, mint Krisztus Jézusnak szerelmes jegyese.

Édesanyja már tizenegy éve szenvedett vérfolyásban. Elzarándokolnak tehát Szent Ágota katániai sírjához. Amíg ott könyörögnek, Luca elalszik, és látá álmában Szent Ágotát a szent angyalok között, nagy gyengyes ruhában, mondván őneki: jó húgom, szűz Lucia, Krisztusnak ájojtatos leánya, mit kérsz éntőlem, kit tennen magad es megadhatsz az te szülédnek, ki immáran az te hitednek miatta megvigaszott, és miképpen énmiattam az Karthágónak várasa felmagasztatott Krisztustul, azonképpen temiattad Syracusának várasa es megékesöltetik temiattad.

Álmából fölébredve kéri meggyógyult édesanyját, hogy ne adja férjhez, mert neki már van vőlegénye, Jézus Krisztus. A jegyruha árát, továbbá örökségét szétosztja a szegények között.

 

Pogány jegyese följelenti a fejedelemnél, aki a bálványok előtti áldozatra akarja kényszeríteni. Luca e szavakkal tagadja meg: Istennek kellemetes áldozat az szegényeket látogatni és segéleni. De miért immáran nincsen mit továbbá őnekik adnék, ennen magamat Krisztus Jézusnak adom és áldozom. Pascasius fejedelem ezután szűzi állhatatosságában akarja megszégyeníteni, és kezdé bordélyba vonyatni, kit Szentlélek oly igen megnehezejte, hogy semmiképpen az helyről el nem indojthaték. Azt látván, mind kezeit, mind lábait megkötözék, és ezer embert készerejtének vonni, de még azok sem indojthaták el az helyről. Azokhoz ragasztanak ötven iga barmot, de azok sem tehetének indojtást az szent szűzen... Most Pascasius parancsolá, hogy azon álló helyében megégetnék. És hagyá, hogy fenyőszurokkal és olvasztott olajjal agyonöntenék, hogy hamarabb az tűz megemésztené.

Mondá Lucia: én az én édes Uram Jézusnak szent malasztját kértem, hogy ez tűz énnekem semmit ne árthasson, az hű keresztyéneknek eremekre. Erre a poroszlók tőrt döfnek a torkába, de maga még es nem veszté el szólását, miglen ő szent imádságát el nem végezné az Úr Istenhez.

 

Kiskanizsai hagyomány szerint^* Luca szemét tűvel szurkálták ki, ezért nem szabad az ünnepén varrni, tehát a napra annyira jellemző dologtiltást az elnépiesedett legendából magyarázzák.

 

*

 

Szűz Szent Lucáról legendájának átköltésével azt mondja a somogyi nép^*, hogy nem akart férjhezmenni, noha gazdag kérői voltak. Ezért rokonai halálra kínozták, de ő inkább eltűrte ezt is, hogy ártatlanságát megőrizze.

Luca nagyon szerette Isten világát és a házi állatokat. Halála után az Úr ezért a szelídségéért szentjei sorába emelte. Napjának előestéjén fiú- és leánygyermekek így köszöntik Lucát:

 

Megjöttem én jó este, Luca köszöntésére. Luca fekszik ágyában Az őrző angyalával. Gyere Luca menjünk el, Mennyországot nyerjük el. Ha mi aztat elnyerjük, Boldog lesz az életünk.

 

*

 

Luca már a középkorban a szemfájósok védőszentje. Ezt az Isteni Színjáték is tanúsítja. Dante, aki sokszor fájlalta a szemét, Lucát különösen tisztelte.^* A kultusz barokk népkönyveink nyomán parasztságunk körében is elterjedt. Öregek itt-ott (Tápé, Jászladány, Hercegszántó) máig könyörögnek Lucához szemük gyógyulásáért:

 

A Lelki Paradicsom himnusza és imádsága így fohászkodik:

 

Ártatlan és gyenge Szűznek Ellene agyarkodik, Krisztus kedves jegyesének Fejére dühösködik Irigység és kegyetlenség, Hogy gonoszra vihesse, Méregtől forró ellenség Lelkét hogy elveszesse. De Krisztustól el nem válik, Végig véle maradván, Benne a szíve megnyugszik, Ővéle mulatozván. A szemei kitolatnak Végre szent Luciának, A tagjai kínoztatnak A Krisztus mátkájának. Így életed elvégezvén Légy szemünk orvossága, Lelkünk menyégbe vitetvén, Légy szép világossága, Amen.

 

Antiphona, Megmozdulhatatlan erős oszlop vagy Szent Lúcia, Krisztusnak szerelmes Jegyesse, azért mindenek várják, hogy elvedd az életnek Koronáját.

V. Elosztatott a te ajakidon a malaszt.

A. Azért megáldott téged az Isten mindörökké.

Imádság. Hallgass meg minket üdvözítő Istenünk, hogy akik Szent Luciának emlékezetin örvendezünk, a szemfájásnak ártalmas nyavalyájától megmenekedjünk. Ki élsz és uralkodol mindörökkön örökké. Amen.^*

 

*

 

Az Egyház nem véletlenül helyezte szűz vértanújának, Luciának ünnepét éppen erre a napra, hiszen a név a lux 'fényesség' származéka. December tizenharmadik napja a Gergely-naptár életbelépte (1582) előtt az esztendő legrövidebb, egyúttal a téli napfordulat kezdő napja volt. A szegedi, zalaszentbalázsi kalendáriumi eredetű mondás szerint Szent Lucának híres napja a napot rövidre szabja.^* Ez az archaikus néphagyományban, amely a természeti jelenségeket és változásokat pontosan számon tartja és szimbolikus-mágikus összefüggésekben is szemléli, igen jelentős időpont. Ebből érthető tehát, hogy Luca napja méhében hordozza az új esztendő reménységeit, de gondjait, próbatételeit is. Tele van főleg asszonyi kezdeményezésekkel és változatos tilalmakkal, amelyeknek hatása, következménye a primitív népi felfogás szerint azután az egész új esztendőben érvényesül. Most leghosszabbak az éjszakák, amelyeken a gonoszoknak, bűbájosoknak bőven van idejük arra, hogy téteményeikkel megrontsák az embereket, de a föld fiaiban is az elhárítás és előrelátás készsége is ilyenkor a legelevenebb. A Luca napjához fűződő hagyománynak e végletességéből következik, hogy az oltáron tisztelt Luca mellett a közép-európai néptudatban egy boszorkányszőrű, rontó-bontó nőalak is él, akit a magyarok lucapuca, luca; lucaasszony^*, Hollókőn Lucca, a németek Lutzelfrau néven emlegetnek.^* Ez a kísértetszerű jelenség ezen az éjszakán és napon, tehát a kezdődő új esztendőben az embereknek mindenképpen a kárára törekszik. Erre az alakra előadásunkban azonban csak éppen emlékeztetünk.

Ez a kettősség magyarázza, hogy hazánkban Luca templomi titulusával csak hírmondóul, találkozunk. A Luca-keresztnév is igen ritka. Sokfelé teljességgel hiányzik. Attól tartogatnak, hogy az ilyen nevű újszülött hamarosan meghal elviszi a Luca. Ezért a naptól a szegedi tájon régebben a várandósok is féltek. E név-mágiás szorongásból következik, hogy Tápén még születésnapjuknak sem akarják vállalni, akik akkor jöttek világra.

 

*

 

Egyes vidékeinken a zöld ág sarjaztatása Luca estéjén kezdődik. A szegedi gyökérzetű Csanádapácán és Újkígyóson Luca estéjén meggyfaágat vágnak, és meleg helyen vízben tartják. Ha karácsonyra kizöldül: jó lesz majd az esztendő, a lány is férjhezmegy. Luca a legenda szerint Jézusnak koszorús menyasszonya, és így az eladólányoknak több országban mennyei pártfogója; házasságszerzője. Hazánkban a hercegszántai sokác kislányok a századforduló táján hajukba font virágkoszorúval (košanka) mentek Luca napja és karácsony között az iskolába. Öregek arra is emlékeznek, hogy valamikor a nagylányok is így jártak. Kiskunmajsán egy lucapogácsába gyűrűt is sütnek. Ha az eladólány találja meg, akkor férjhez megy. Lucának ez a házasságszerző patronátusa profanizálódott az ünnepétől karácsonyig terjedő, Baranya több magyar falujában (Hídvég, Diósviszló) tizönkét napok névvel^* is illetett időszak hagyományvilágában. Ilyen a lucakerék, lucalevél, továbbá a piros almával kapcsolatos lánypraktika.

A Luca napjához fűződő többi, leginkább időjárásra vonatkozó, bajelhárító hiedelmek, mint a lucakalendárium,^* lucaszék,^* tápai lucagűgyű; valamint a dunántúli panspermiás lucázás, palázolás, palóc lucajárás már annyira elszakadtak a nap szakrális liturgikus világától, hogy bemutatásukról már hosszadalmasságuk miatt is itt lemondhatunk. Szakkutatásunk egyébként is Lucának ezeket a népéleti vonatkozásait dolgozta ki legrészletesebben.

A mágikus és szakrális hagyomány jellegzetes összefonódásaként Székesfehérvár-Felsővároson megjegyzik, hogy Luca napja a hét melyik napjára esett. Ezen a napon egész éven át szokott a gazdasszony imádkozni az aprójószág szaporaságáért, megmaradásáért.

 

*

 

Luca napját Európa számos népe kultikus célzatú sütemény evésével is megünnepli. Ez a hagyomány az Adria, vidékének karácsonyi kultuszközösségébe tartozó szlovének, horvátok, stájerok, magyarok között is él.

A szegedi tájon máig sütött lucapogácsa jó sok zsírral készül. Sütés előtt kis tollakat szúrnak bele minden családtag számára külön-külön. Akié sütés közben elég, hamarosan meghal. Így van ez Bátyán, Dusnokon, Bócsán is. A szegedi gazdasszony még ércpénzt is szokott belesütni. A pénzt azután vagy az eleséggel keverve a jószágnak, főleg disznónak adják, vagy pedig a legközelebbi vásár alkalmával az állat vételárába fizetik bele, hogy szerencséjük legyen hozzá. Az is szokás, hogy a pogácsába rejtett pénzt koldusnak adják oda. Akadnak olyanok is, akik azért vetik a templomi Szent Antal-perselybe, hogy a jószághoz szerencséjük legyen. Legújabban azonban már azé lesz, főleg gyerekeké, aki éppen megtalálja.

A lucapogácsa morzsájából a tápaiak a tehén elé, a ló abrakjába is szoktak szórni. A pogácsa egyébként már vagy az ünnep estéjén, vagy pedig napján ebéd után kerül fogyasztásra.

Csíkmadarason a jobbmódúaknál lucalepény sül, amelyet a szegények között osztanak szét.^*

Ezen a napon Göcsejben is készül^* kukoricapogácsa. Bevetés előtt itt is a családtagok számának megfelelően egy-egy tollat szúrnak beléjük. Meg is jelölik a gazdáját. Akié megpörzsölődik, az a hiedelem szerint a következő évben meghal.

A Zala megyei vendek Luca hajnalán napkelte előtt kenyérlisztből nagy pogácsát sütnek, amelyet még aznap a jószágokkal etetnek meg. Némely helyen az asztalfiókba is tesznek a pogácsából, hogy alkalomadtán porrá zúzva, valamelyik megbetegedett jószágnak adják. Főleg akkor veszik elő, ha az állat szája habzik, vagyis megveszett. Akadnak más vend faluk, ahol kelešica néven emlegetett kukoricamálé sül a család és jószág számára. Az elnevezésből világos, hogy régebben kölesből készült. Foganatos kutyaharapás ellen is.^* A gyakorlatnak Kretzenbacher közléséből szlovén és stájer párhuzamait is ismerjük.

Egészen archaikus jellegű tehát a Tápén készített lucakása, vagyis tejben keményre főzött, mézzel ízesített köleskása, amelyből a jószág is részesült.

 

*

 

Kretzenbacher kutatásaiból tudjuk, hogy a német Luzienbrot, szlovén lucijščak, Lucijin kruh, vend pogače,^* hozzátehetjük: a magyar lucapogácsa a család élő és elhalt tagjait a lakoma kultikus közösségében fogta össze. Az esztendő leghosszabb éjszakája nemcsak a gonoszok, hanem a halottak ideje is, kik ilyenkor hazatérnek a családba. Illendően kell őket fogadni. Láttuk, hogy a pogácsaevésnél arra is következtetnek, hogy ki lesz a család legközelebbi halottja. A halottkultuszra emlékeztet a koldusok csíkmadarasi etetése is. Az archaikus hagyománynak Luca ünnepével és nevével való kapcsolódása már későbbi fejlemény, de korunkig csak e tapadás segítségével tudott életben maradni.

 

*

 

Kretzenbacher utal rá, hogy a középkorban Lucia nevének a lux szóval való rokonsága révén temetők, temetőkápolnák védőszentjének is választották. Az Egyház liturgikus imádságaiban ugyanis azért könyörög, hogy a halottaknak az örök világosság fényeskedjék (et lux perpetua luceat eis).^* Úgy tetszik, hogy az esztergomi főszékesegyház középkori harangtornyában álló Szent Luca-oltárnál, amelynek gazdag birtokai is voltak, éppen a megholt hívekért miséztek, harangjának szavával pedig a leselkedő gonoszokat akarták elrettenteni.

Veglia (Krk) adriai szigeten máig áll a Szent Lucia tiszteletére emelt középkori bencés apátság. A búcsúnapon a templom tornyából lucakenyeret szoktak dobni a nép közé.^* Úgy véljük, hogy e szokás hajdani hazai párhuzamaira következtethetünk az esztergomi igen szűkszavú, de nagy értékű utalásból.

Sajátos módon Karátsonyifalva (Offsenica) temetőkápolnáját Luca tiszteletére szentelte Papp István (1885). A titulus indítékát és a hozzáfűződő helyi hagyományt, sajnos, nem ismerjük.

 

*

 

A lucabúza sarjaztatása is ősi primitív természetvarázsló, vegetációs kultuszból szublimálódik szinte liturgikus hagyománnyá.

A lucabúza nem más, mint Luca napján csíráztatott és vízzel, Algyőn szentelt vízzel öntözött búza. Akadnak olyan idősebb asszonyok, akik a szájukba vett vízzel táplálják. A gazdasszony lapos tányérban meleg helyen búzaszemeket kezd csíráztatni amelyek karácsonyra kizöldülnek. A tápai asszony közben ezt mondja: néköm kinyerem, jószágomnak legelője, ződ mezeje. Ha a szára hosszúra nő, jó szalmás termés lesz. Ilyenkor Tápén kék szalaggal kötik át. Ebből a jövő termésre következtetnek, de rontásnál is foganatosnak tartják. Így beteg jószággal szokták etetni. Karácsonykor az asszonyok oltárt is díszítenek vele. Egyesek odateszik a karácsonyfa alá, meg karácsonyeste vacsorakor az asztalra. Rábén ilyenkor még égő gyertyát is állítanak közéje. Az ünnepek után a jószágnak szaggatják oda. A szatymazi gazdák vízkereszt napján földjeiken, vetéseiken szórják szét. Hercegszántó sokácai is most rakják jószágaik szájába.

A hazai sokác és bunyevác nép körében is általános a lucabúza csíráztatása.^* Odateszik a karácsonyi asztalra. Jellemzésére karácsony estéjénél kerül sor.

A szokás a mai Burgenlandban is él. Leopold Schmidt kutatásai szerint^* Barbaraweizen (ahol már Borbála napján kezdik csíráztatni), inkább azonban Luzienweizen, a német Bánfalván (Apetlon) Christkindlfrucht, az itteni horvát falukban pedig sijanje (vetés) a neve. A szokás elvétve más napokhoz (Miklós, húshagyó, húsvét) is kapcsolódik, ismeri az egész Mediterraneum.

Apokrif hagyományokra megy vissza az a mi magyar népünknél is elterjedt hiedelem, hogy a búzaszemen rajta van az élő kenyérnek, Krisztusnak képmása.

A lucabúza sarjasztása hozzánk az Adria tájáról eljutott vegetációs hagyomány, amelynek antik ősképe az Adonis kertje. Jelenlegi tudomásunk és föltételezésünk szerint a mi magyar népünknél a katolikus délszlávok (horvátok, bunyevácok, sokacok) északabbra vándorlása következtében honosodott meg. Magyarországi elterjedése máig sem általános. Legelőször azokon a hazai helyeken, déli vidékeken tűnik föl, amelyek a hódoltság idején a franciskánus obszervancia szellemi hatása alatt állottak. A franciskánizmus a maga jellegzetes életközelségével megnyitotta templomait is a lucabúza előtt, odahelyezte a karácsonyi oltárra, és ezzel a hagyománynak liturgikus jelleget, szentelményi erőt tulajdonított, egyben azonban állandósulását, további virágzását, terjedését is biztosította.

Ottilia (a pozsonyi misekönyvek szerint dec. 14.) a német középkornak egyik legkedveltebb női szentje, Elzász patrónája (†720 táján).

Tisztelete hazánkba is eljutott, bár nem vált általánossá. A bihari Kőrösszeg hajdani várkápolnájának ő volt a védőszentje (1424).^* Egyetlen ismeretes élő patrociniuma Parád (1758), amely a birtokos Károlyi-család egyik nőtagjának keresztnevével függhet össze.^*

Legendáját kódexeinkben hiába keressük, ezért egy múlt századbeli ritka népkönyvünkből^* idézzük:

 

Attich nevű büszke várúrnak neje lebetegedvén, kis leánykát szült, ki vak vala. Miért Attich megharagudván, parancsolta, hogy a kisleányt öljék meg. Az anya azonban a dajkát elküldé vele hű csatlósok kíséretében Bajorországba egy apácakolostorba.

Bajorországban pedig vala akkor egy jámbor püspök, Erhardus nevű, ki álmában szózatot hallott: menjen a kolostorba és ott kis leánykát fog találni, keresztelje Ottiliának. Erhardus késedelem nélkül fogadá meg Isten intését, és a kolostorban megtalálván a leánykát, megkeresztelé. Megáldván, íme a leányka tüstént látni kezdett. Ottmaradván szép szűzzé fejlődött, és mindenben előhaladást tett.

Attich azonban magábatérvén, eltaszított gyermekét sajnálván, elzarándokolt, hogy fölkeresse. Meghallván a csodát, mi lányával történt, Istentől buzgó imádságban bocsánatot kért, és penitenciát tartván, visszakapta Ottiliát. Örömmel vitte haza.

A jámbor Ottilia szépsége és gazdagsága csakhamar számtalan kérőt csalt atyja várába, aki egy derék gróf ifjúnak oda is ígérte leányát. Ottilia azonban egyedül csak Krisztus menyasszonya kívánt maradni. Atyja kényszerítései végre arra bírták, miután buzgón imádkozott, hogy a mennyegző előtti éjjel a várat elhagyja.

Midőn tehát a vőlegény másnap megérkezett, Ottiliát seholsem találták. A kiküldött csatlósok harmadnap azzal a hírrel jöttek vissza, hogy Ottilia a Rajna vizén egy kis csónakon egyedül kelt át angyaloktól vezérelve. Az atya és a vőlegény keresésére indult. Amikor egy völgyben lovagoltak, a sziklahegyen meglátták a régen keresett leányt, éppen egy kápolna előtt imádkozott. Odasietének tehát, hogy hazajövetelre és a házasságra kényszerítsék.

Ottilia meglátván őket, elfutott előlük. Iszonyú magas sziklafal elébe ért, amely minden oldalról meredek lévén, nem menekülhetett tovább. Ekkor térdre borulva kérte Istent, hogy mentse meg. És íme, a sziklafal megnyílt, Ottilia a nyílásba bemenvén, eltűnt. A sziklából ezen a helyen tiszta forrás tört elő. Az atya és a vőlegény a csodát látván, nagyon megdöbbent.

Most Attich újra magábatért. A forrásnál siránkozott. Fogadást tett Istennek, ha leányát neki mégegyszer visszaadja, erre a helyre kápolnát építtet, és várából kolostort formál, amelyet gazdagon megajándékoz. Isten újra meghallgatta őt és visszaadá leányát. Attich a forrás mellé, amely Ottilia kútjának hívatott, és csoda-ereje volt, kápolnát épített, várából pedig kolostort, amelynek fejedelemasszonya Ottilia lett.

 

*

 

Legendájából érthető, hogy Ottilia a szemfájósok védőszentje. Hogy ez a patronátusa valamikor hazánkban sem volt ismeretlen, azt több, a középkor végéről származó liturgikus könyvünk részben utólagos bejegyzése,^* de Szkárosi Horvát András ingerült versezete^* is tanúsítja:

 

Ottolia mert vakon született volt, Önékie szolgált; kinek szeme nem volt, Ám lásd, ha az adja, kinek soha nem volt.

 

Idézzünk ezzel szemben egy középkori deák versecskét:

 

Salve virgo caeca nata: Portas clausas oculorum Tibi pandit Rex coelorum.*

 

Ottiliát kezében könyvre helyezett két szemmel szokás megjeleníteni. Egyelőre csak kevés hazai ábrázolását ismerjük. Ilyen Frics (Fričovce) szárnyasoltárának táblaképe (1510),^* továbbá Czottmann Bertalan kassai patikus és feleségének fogadalmi Mettertia-képe (1516), amelyen a betegek hódoló szent patrónusai között Ottilia is megjelenik: fejét kendő födi, kezében pedig vöröskötésű kapcsos könyvet tart. Táblájára két szem van festve.^* Tüskevárott, a templom múzeumában barokk szobrát, Pápateszér templomában^* nyilván a felajánló keresztnevét idéző képét (1868), a váci Hétkápolna néven ismert búcsújáróhelyen^* pedig késő-barokk képét őrzik. Felírása: Psal. 118,37. AVERTI OCULOS MEOS NE VIDEAM VANITATEM UT SERVET COR MEUM IMMACULATUM TIBI DEUS. SANCTA OTTILIA. Nyelvünkön: fordítsd el szemeimet, hogy ne lássam a hiúságot. A te utadon engedj élnem.

Kezdetleges viaszképét – részletező felírás nélkül – Csicsó búcsújáró kápolnájában is láttuk. Szép barokk képe Tápiósáp templomában.

Jodok Bretagne szülöttje (†669?) Királyfi, majd pap, később remete. Elzarándokolt Rómába, ezért Jakab mellett a középkori búcsújárók védőszentjükként tisztelték.^* Jodokot segítségül szokták hívni a háztartás és parasztélet ügyeiben-bajaiban, továbbá pestis ellen. Szívesen választották járványkórházak patrónusául is. Tiszteletének egyetemesebbé válását Közép-Európában nyilván az gátolta meg, hogy névünnepe Luca napjával esik össze.

Kultusza leginkább a Rajna-vidéken virágzott, innen sugárzott szét Landshut közvetítésével az egész német-római birodalomban. Régi hazánkban is felbukkan: a karthauzi Vörösklastromhoz tartozá Lechnic egykori szász falu templomának (1419) védőszentje.^* Több középkori búcsúengedélye ismeretes. Népi hagyományvilágáról elsősorban a szlovák és lengyel kutatás hivatott számot adni. Elenyészett az erdélyi szász Grozspold (1378) és Schőnberg (1499) patrociniuma.

Szeplőtelen Fogantatás latinul Immaculata Conceptio, a Tihanyi-kódexben Asszonyunk Máriának foganata, zalai, főleg göcseji nevén Földtiltó Boldogasszony, illetőleg Eketiltó Boldogasszony napja a legnagyobb Mária-ünnepek egyike: Máriát kiválasztottságánál fogva nem terhelte az eredeti bűn, mint minden más anyaszülöttjét.^*

Az ünnep történetében több szakaszt különböztethetünk meg, amelyek a hazai hagyományon is visszatükröződnek.

Az első szakasz még csak Mária fogantatását ünnepli, de itt-ott már, főleg a keleti egyházban, a mai tanítás szellemében kerül sor a megülésére. Hazánk talán a Bizánccal való szomszédsága révén a legelsők között tartja számon. A XII. század végéről, tehát a Bizáncban nevelkedett III. Béla király idejéből származó Pray-kódex már jeles ünnepként örökíti meg. Egy közel egykorú kéz imádságát is bejegyzi, megszólítva „a kimondhatatlanul irgalmas Istent, aki az asszony első bűntettét, Éváét Szűz Mária által rendelte kiengesztelni”. Jellemző középkori francia hagyomány szerint a Szeplőtelen Fogantatás ünnepének szerzője egy magyar pap, Magyarország királyának féltestvére. A legendát Laskai Ozsvát is idézi.^*

A franciskánus Kazinczy-kódex legendái között egy magyar királyfiról is szó esik. Szent Anzelmus írja: vala franciabéli Károly királnak idejében, ezőn királnak udvarába egy ifjú, ki vala az magyari királnak atyjafia. A királyfinak fölébredve, mindig első gondja volt, hogy elvégezze a Szent Szűz kis officiumát. Amikor pedig egyszer betegségbe esett, megfogadta, – ha Mária meggyógyítja – örök tisztaságban fog élni.

Amikor a királyi trónusra került volna, jegyest választottak neki. Éppen az esküvőre indultak, amikor eszébe jutott, hogy a zsolozsmát még nem szolgálta el. Amikor ezekhez a szavakhoz ért: mel szép vagy és mel ékős drágalátos jegyősöm, megjelent neki a Szűz, és így válaszolt: ha szép vagyok és ékős, miért hagytál el engömet? Mit parancsolsz, hogy tegyek? – kérdezte az ifjú. Mária így szólt: ha az te jegyösödet énéröttem ez világon elhagyod, az mennyországba engömet nyersz jegyösül, és ha az én fogantatásomnak napját esztendőnkéd illendöd, mennyországban megkoronáztatol. A királyfi elhagyta földi jegyesét, elbújdosott és Aquileia környékén remetéskedett. Nemsokára azonban a híres város patriarchájává választották, és osztán Asszonyunk fogantatását nyilván prédikálá és illenie szörzé.

A legendát mintha romantikus életű Salamon királyunk is ihlette volna, aki szintén ezen a vidéken bújdosva, kereste lelkének nyugalmát.

Még egy magyar vonatkozású, Nyugaton elterjedt legendát idéz^* Dám Ince: Magyarországon egy szerzetes azt merte állítani, hogy Mária bűnben fogantatott. Halljátok Isten csodáját – kiáltott fel a jámbor író – mielőtt beszédét befejezte volna, holtan rogyott össze az oltár előtt. A történetet a magyar király mesélte el egy mantovai hittudósnak.

 

*

 

A magyar egyház az egész középkorban nagy tisztelettel ünnepelte meg a napot, sőt Mátyás király uralkodása alatt Bécsre is kiterjesztette. Hazai miseváltozatait is megtaláljuk a középkor végén. Himnusza is ismeretes:

 

Dies laeta celebratur, In qua pie recensetur Mariae conceptio...*

 

Bonfini följegyezte azt a jámbor hagyományt, hogy 1495. december 8-án, tehát az ünnepen Buda népe a föllegek között megjelenni látta Máriát.

A magyarság tisztelete töretlen. A kor eszmei harcai nem kezdik ki. Az Érdy-kódexben olvassuk: bölcs népek között, szent doktorok között annyi visszavonás, veteködés, arguálás és véleködés lelettetik, mert mind mai napiglag kik hiszik, kik nem hiszik az édes istenszülő: Szeplőtelen Szűz Mária szemérmére és szidalmasságára.

Ezt a harcias középső szakaszt a franciskánus és dominikánus hittudósok disputái jellemzik. Duns Scotus és nyomában a franciskánus obszervancia védelmébe veszi Mária kiváltságát, amelynek kijelentését megleli a szentírásban is. Az Ószövetségben (Genesis 3, 15): az Úr így szól a kígyóhoz: Ellenségeskedést szerzek közted és az asszony közt, a te ivadékod és az ő ivadéka között: ő megrontja a te fejedet és te az ő sarka után fogsz leselkedni. A Jelenések könyve, János prófétikus látomása (12, 1) szerint nagy jel tűnék fől az égen, egy asszony, kinek öltözete vala a nap, lábai alatt a hold és fején tizenkét csillagú borona. Ez a két szentírási hely nemcsak a Szeplőtelen Fogantatás obszerváns védelmének válik biblikus forrásává, hanem egyúttal a huszita-bogomil eretnekség, török pogányság elleni küzdelemnek is igéjévé: a Napbaöltözött Asszony, a Szeplőtelen Szűz eltapossa a lábánál heverő bűnt, a kígyó fejét, és így megalázza az eretnekeket és hitetleneket, a sárkány ivadékait.^* Az apokaliptikus félholdat egyszersmind a törökség szimbólumának is érzik, amelyen azonban e föltételezés szerint a Mária-jelképezte kereszténység diadalt fog aratni.

Nem csoda tehát, hogy a XV. század folyamán bizonyos ikonográfiai előzmények után, a Napbaöltözött Asszonynak e misztikus-mágikus jelképe hihetetlen gyorsasággal terjedt el, főleg Közép-Európa huszitizmustól, török veszélytől fenyegetett országaiban, elsősorban hazánkban. Ott, ahol az obszervancia legkeményebb harcait harcolja. Munkáját a hívek imádsága is támogatja, ugyanis IV. Sixtus, aki a ferencrendből emelkedett a pápai trónra, búcsúkiváltságokkal ruházza föl a Napbaöltözött Asszony ábrázolásait, vagyis mindazok búcsúban részesülnek, akik ilyen kép, szobor előtt ájtatoskodnak, és a kereszténység fenyegetett ügyéért a szokott föltételek mellett imádkoznak.

Ha már most a Napbaöltözött Asszony kultuszának fönnmaradt hazai emlékeit vizsgálat alá vesszük, és a magyar obszerváns klastromokat (provincia Salvatoriana) térképre helyezzük, azt tapasztaljuk, hogy ezek túlnyomórészben hazánk fenyegetett határszélein, a monasztikus rendek települési vonalain általában túl: északon a huszitizmus tőszomszédságában: Galgóc, Okolicsnó, Szakolca, Sóvár, Homonna, Abaújszántó, Szécsény, a tatárveszedelemtől és moldvai huszitizmustól nyugtalanított keleti végeken: Csíksomlyó, Marosvásárhely, Bákó, de különösen a déli: huszitáktól, bogomiloktól, főleg pedig a törököktől fenyegetett vidékeken, az orthodox kereszténység közelében, így a Temesközben, Bácskában, Baranyában, Szerémségben keletkeztek: Alsán, Atya, Atyina, Cseri, Cserőgy, Futak, Kabol, Karánsebes, Külyüd, Kövesd, Kevevára, Orsova, Perecske, Petróc, Sellye, Szeged, Szentgrót, Szentlászló, Újlak, Tergovist. Az ország belsejében aránylag kevés obszerváns településsel találkozunk.

A Napbaöltözött Asszony ábrázolásai is általában ebben a környezetben maradtak fönn. A kultusz páratlan időszerűségét és kedveltségét igazolja, hogy nemcsak franciskánus klastromokban, hanem számos egykorú plébániatemplomban is virágzott.

Különösen nagy számmal maradtak fenn északon, mert egyfelől a hegyek megvédték a török hódoltság elől, másrészt pedig itt a hitújítás is türelmesebb volt a középkor képzőművészeti emlékei iránt, mint az ország más részein: Bertót (Bertotovce 1500), Besztercebánya (1509), Eperjes (1490), Farkasfalva (Farksdorf, Vlková 1480), Héthárs (Lipany 1520), Kassa (1474), Káposztafalva (Hrabušice, 1516), Kisszeben (Sabinov, 1510), Leibic (Lubica 1500), Korpona (Karpffen, Krupina 1500), Lőcse (1508), Malompatak (Mühlbach, Mlynica 1480), Nagylomnic (Lomnica 1494), Nagyszalók (Gross-Schlagendorf, Velky Slavkov 1483), Óhegy (Staré Hory 1480), Szepeshely (Zipser Kapitel, Spišska Kapitula, 1499?), Szepesszombat (Georgenberg, Spišska Sobota, 1464).

A Napbaöltözött Asszony egyik legnagyobb hatású emléke az obszerváns Csíksomlyó kegyszobra (1510 körül). Egyéb erdélyi előfordulásai: Csíkménaság (Armaseni 1543),^* Székelyzsombor (Jimbor 1540), Szászsebes (Mühlbach, Şebeş 1524).

Az ország egyéb vidékeiről, főleg délről a török pusztítás miatt, kevesebb emlékünk maradt fönn: Zalaszentgrót (1460), Kőszeg (1500), Ják (1480), Fraknó (1450), Budavár (1516), Szeged (Havi Boldogasszony-templom 1444).^*

Hajdani oltárai: Sopron (1406), Dés (1508).^*

 

*

 

Az apácáknak írt Kazinczy-kódexben^* egyik, a Napbaöltözött Asszony-ábrázoláshoz kapcsolódó szép példa a középkori szakrális képmágiára vet jellemző fényt. Egy Jeromos nevezetű cisztercita sekrestyés fráter cellájában asszonyunk, Máriának képét igön szépen felíratta vala és ördögnek képét asszonyunknak lábai alá. És ez kép előtt ez fráter Jeromimus asszonyunknak gyakorta imádkozik vala. Megirigylé kegyék ezt pokolbeli ördög. És íme egy éjszakán, mikoron az kép előtt imádkoznék, az ábrázatban, kiben cellájába felíratta vala, neki jelönék az űtet megfenyíté: ha el nem töröltetné asszonyunkat lábai alól, tehát űrajta jövendőbe nagy bosszút állana. De az fráter Jeromimos avval semmit sem gondola. Az ördög praktikája és felsülése már nem tartozik ide.

 

*

 

A Napbaöltözött Asszony a török ellen küzdő magyar vitézek kardjára is rákerült. Nem véletlen tehát, hogy Zrínyi Miklós előtt Máriának éppen ez az ábrázolása lebegett eposzának invokációjában:

 

Musa te, ki nem rothadó zöld laurusbul Viseled koszorúdat, sem gyönge ágbul Hanem fényes mennyei szent csillagokbul Van kötve koronád holdbul és szép napbul; Te, ki szűz Anya vagy és szülted Uradat, Az, ki örökkén volt, s imádod fiadat Úgy mint Istenedet és nagy monarchádat: Szentséges királyné! hívom irgalmadat...

 

*

 

A Szeplőtelen Fogantatás képzetkörével függ össze a Jesse fája (virga. Jesse), vagyis Jézus ószövetségi családfája is. Izaiás próféta jövendölése (11, 1), Isten országának, a szeretet világának e látomása szerint:

 

És vessző sarjad Jesse törzsökéből és virág növekedik az ő gyökeréből. És megnyugszik rajta az Úr lelke, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erősség lelke, a tudomány és ájtatatosság lelke, és az Úr félelmének lelke betölti őt.

Nem a szemek látszata szerint ítél és nem a fülnek hallása szerint dorgál, hanem igazságban ítéli a szegényeket, és igazság szerint végez a föld szelideivel. És megveri a földet az ő szája vesszejével és ajkai lehelletével megöli az istentelent.

És az igazság leszen ágyékainak öve és a hit veséinek övezője. Akkor a farkas báránnyal fog lakni és a párduc a gödölyével együtt fekszik. A borjú, oroszlán és juh együtt lesznek s egy kis gyermek hajtja őket. Az üsző és medve együtt legelnek, fiaik együtt feküsznek és az oroszlán, mint az ökör, polyvát eszik. És a csecsemő gyermek gyönyörködve játszik az áspis lyukánál és a baziliskus üregébe dugja kezét a csecstől elválasztott.

Nem ártanak és nem öldökölnek az én egész szent hegyemen, mert betelt a föld az Úr ismeretével, mint a tenger elborító vizeivel.

Aznapon Jesse gyökere a népeknek jelül fog állani. Neki könyörögnek a nemzetek és az ő sírja dicsőséges leszen.

A szimbólumot középkori szakrális művészetünkben is megtaláljuk. Kisszeben (Sabinov) Szent Anna-oltárán (1510) az alvó Jesse faszobra is föltűnik.^* Szászsebes (Şebeş) főoltára (1524) Jesse fáját a virágával, Máriával ábrázolja: a II. Lajos címerével díszített szárnyasoltár szekrényének alján fekvő Jesse derekából rövid, de erős törzsű fa nő ki, amely két ágra válva, a szekrény két oldalán kúszik föl ágas-bogas lombjaival. Két oldalt az ágakon fakadó virágok kelyheiben Dávid király házából származó hat-hat koronás király félalakja látható, amelyek közrefogják a középső, legvastagabb ágon álló Szűz Máriának életnagyságot meghaladó szobrát. Mária különben itt is Napbaöltözött Asszonyként jelenik meg: feje fölött két angyal koronát tart, a másik kettő pedig mellette lebeg. A Szűzanya karján ülő vidám kis Jézusnak alma a kezében.^*

Hasonló, de már korabarokk ábrázolást őriz Gyöngyöspata temploma, a magyar parasztgótika egyik remeke is. Ismeretes a falunak a gyöngyösi franciskánus klastromtól való szoros szellemi függése.

A főoltáron elhelyezett áttört fa dombormű (1653) körvonalai hatalmas monstranciára emlékeztetnek: az eucharisztikus Jézus a fa gyümölcse. A Jesse testéből kinyúló törzs ágain az ószövetségi királyok, Jézus ősei. Koronáján a Napbaöltözött Asszony, de nem minden attributumával. Az ágak Mária születését ábrázoló képet fognak közre, ugyanis Kisasszony a templom patrociniuma.^* Ezért Baranyai Hildegard úgy véli, hogy itt nincs szó Immaculata-ábrázolásról. Nézetünk szerint a két intenció megfér egymással.

Bősárkány barokk szószékén a téma egyszerű változatban jelenik meg: Izaiás próféta mellett csak a megjövendölt Gyermek látható.^*

 

*

 

A Winkler-kódexben olvassuk:

 

Édesanya, boldog anya, Verágszülő Szűz Mária.

 

A kép későbbi népénekeinkben; karácsonyi köszöntőinkben is sokszor visszatér:

 

A próféta égi titkos látásban Emlékezik rólad a szentírásban, Hogy nemes gyökeret látott, Melyből szép vessző származott, S illatozva kedvesen virágzott. Te vagy az a drága gyökér, Szent Anna, Kinek ágán termet az igaz manna. Te szűlted a Szűz Máriát, Ő szűlte az Isten fiát, A világnak szerelmes Megváltóját.

 

Egy zalai pásztorköszöntő^* szerint: Gyökér adja fáját, fája adja ágát, ága adja bimbaját, bimbó adja virágát, virág adja almáját, köszöntsük a Boldogságos Szűz Máriát.^*

 

*

 

Úgy véljük, hogy a Jesse vesszejének képzete ihlette a palóc parasztházak régimódi tisztaszobáiban a mestergerenda házközépen álló tartóoszlopának boldoganya,^* Füzesabonyban pedig Boldogasszony fája nevét. Ez utóbbi elnevezést legújabban, igazán az utolsó pillanatban, Bakó Ferencnek sikerült megörökítenie.^* E szóalak segítségével Bátky Zsigmond, Gunda Béla, Vajda László vizsgálatai, illetőleg föltevései^* után még közelebb juthatunk a megfejtéshez.

 

*

 

A Szeplőtelen Fogantatás a barokk időkben a török- és protestáns-ellenes küzdelmeknek válik szimbolikus oltalmazójává. A Habsburgok – egyelőre közelebbről még nem tisztázott körülmények között – átveszik a középkori Magyarországnak Béccsel már megismertetett Immaculata-hagyományait. Mátyás király módjára I. Ferdinánd is Mária képét vereti a pénzeire.^* II. Ferdinánd idejétől kezdve már a Napbaöltözött Asszony tűnik föl rajtuk. A Habsburgok Mária-tisztelete a spanyol és bajor ösztönzések mellett tehát föltétlenül merít a magyar hagyományokból is.

II. Ferdinánd fogadalmat tesz, hogy emlékművet állít a Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére az Am Hof-templom előtt, ha a fenyegető svéd veszélytől megoltalmazza. Az emlékoszlopon a Szeplőtelen Szűz – nyilván spanyol ösztönzésre – újszerű ikonográfiai megfogalmazásban jelenik meg: tizenkét csillagú koronával a fején egymagában lebeg a kígyótól befont földgömb fölött. A barokk így vélte szabatosabban kifejezni, hogy itt nem arról van szó, hogy Mária Jézust szűzen szülte, hanem, hogy szabad az eredeti bűntől.

A bécsi szentelési ünnepségen a magasra emelt Oltáriszentség előtt az uralkodó azt is megfogadta, hogy a Szeplőtelen Szüzet birodalma patronájául választja, és hogy napját családjával és udvarával, minden országával és tartományával szigorú vigiliaböjt mellett, megünnepelteti.^*

A bécsi, illetőleg udvari kultusz további története is igen jellemző. Elégedjünk meg azonban annyival, hogy hatására, főleg a jezsuiták buzgólkodására a Szeplőtelen Fogantatás köztéri szobrainak, oszlopainak, mint az újjászülető, hódító barokk katolicizmus jelképének állítása hamarosan egyetemessé, szinte kötelezővé vált. A fogadalomba olykor járványok, egyéb körülmények is belejátszottak. Az egykorú felírásokból egyébként az is kitűnik, hogy szakrális jelentésén túl, dinasztikus szimbólummá is vált. Így történik hazánkban: a Regnum Marianum-államkoncepcióba a dinasztikus barokk Immaculata-kultusz is beleötvöződik.^* A Szeplőtelen Fogantatás a jezsuitáktól kezdeményezett Mária-kongregációk patrónája is. A nagyváradi kongregációról tudjuk,^* hogy tagjai a vigilián kenyéren és vízen böjtöltek, az ünnepen meggyóntak és megáldoztak. Némelyek vezeklőövet is viseltek és az olvasót mindennap elimádkozták. Ha valamit Mária nevében kértek tőlük, soha meg nem tagadták.

A Szeplőtelen Fogantatás-oszlop a Szentháromság-szobrokkal együtt máig egyik reprezentatív eleme barokk városképeinknek. Egyszerűbb formában természetesen falun is föltűnik.

Bemutatjuk most, főleg Balogh Ágoston Flórián segítségével köztéri Szeplőtelen Fogantatás-oszlopainkat, egyben megismerkedünk néhánynak ikonográfiai jellegzetességeivel, keletkezésüknek korjellemző körülményeivel is.

Kassa városában, amikor hosszú idő után újra katolikusok kerültek a városi tanácsba (1673), elhatározták, hogy hálából és Lipót király példájára triumphalis aliquis Immaculatae Virginis Colossus állíttassék. Egyfelől mert Szent István Máriának ajánlotta fel az országot, másrészt pedig, hogy az újjászületett katolikus vallás Kassán örökké virágozzék. A város kuruckori viszontagságos története miatt csak 1720-ban fogtak hozzá a fogadalom teljesítéséhez, azon a helyen, ahol azelőtt katonai vesztőhely volt. A felavatás 1722-ben Havi Boldogasszony napján történt.

Az emlékmű főalakja a Szeplőtelen Fogantatás. Mellékalakjai a háromszögben szétágazó alapon Szent József az éhínség, Sebestyén a pestis, és László király a harci küzdelem patrónusa. Felírása: S. MARIA, S. JOSEPH, S. SEBASTIANE, S. LADISLAE A FAME, PESTE, BELLO ET CUNCTIS MALIS PRAESERVEREMUR, LIBEREMUR: INTERCEDITE PRO NOBIS APUD DEUM. CUI LAUS, HONOR, GLORIA IN SAECULA. MDCCXXII^* Vagyis: Mária, József, Sebestyén, László könyörgünk hozzátok, hogy az éhségtől, háborútól és minden bajtól megőriztessünk, megszabaduljunk. Járjatok közbe érettünk Istennél, akinek dicséret, tisztelet, dicsőség mindörökké.

A talapzat mindhárom oldalán egy-egy fohász:

 

AVE FILIA DEI PATRIS

AVE MATER DEI FILII

AVE SPONSA SPIRITUS SANCTI.

 

Üdvözlégy Atyaisten leánya, Fiúisten édesanyja, Szentlélek mátkája.

Az 1750-re hirdetett szentév emlékezetét őrzi az eperjesi Immaculata-Szobor.^*

A győri Immaculata-oszlopot Kollonich Lipót bíboros, győri püspök állította (1686).^* Talapzatának keleti oldalán:

 

ANNO, QUO IN HORIZONTE REGNI HUNGARIAE LUXIT VERE SECUNDA SEPTEMBRIS, DEUS AB AUSTRO AUSTRIAM CONTRA TURCAS VIENNAM TRECENTIS PROPE MILLIBUS IN TERTIUM MENSEM FRUSTRA OBSIDENTES, ET CASTRIS, TOTIS, POST TURPEM FUGAM, EXUTOS FORTITER VINDICANS, TRIENNIO POST IN VICTORIARUM AUCTARIUM, BUDAM IPSAM REGNI HUNGARIAE METROPOLIM, TURCICA SOLYMANNI FRAUDE ANNO MDXLI, DIE II. SEPTEMBR. ABREPTAM, GLORIOSE VINDICAVIT AC RESTITUTIT LEGITIMO ET NATURALI REGI SUO LEOPOLDO I., CAESARI AUSTRIACO.

SIT OTHOMANICA FRAUS, VIS, POTENTIA, LUNA SUB PEDIBUS EJUS.

 

Nyugati oldalán:

 

VIRGINI DEIPARAE SINE MACULA CONCEPTAE DOMUS AUSTRIACAE URGARIAE PRAESIDY PROTECTRICI, IMPERANTE FELICITER LEOPOLDO I., COMMENDANTE HERMANNO MARCHIONE BADENSI, LEOPOLDUS, E.S.R.I. COMITIBUS A KOLONITZ, JAURINENSIUM. EPISCOPUS, EQUES ORD. 8. JOAN. HIEROSOLYMITANI, S.C. REG. M. CONSILIARIUS INTIMUS, GRATUS POSUIT ET CONSECRAVIT S.R.E. CARDINALIS CREATUS DIE II. SEPTEMBRIS.

 

Az északi, illetőleg déli oldalon Kollonich címere és a barlangjában szendergő Rozália domborműve.

A talapzat felső részeiben Árpádházi Szent Erzsébetnek, Mártonnak, Flóriánnak és az Utolsó Vacsora Krisztusának domborművei.

A talapzat négy sarkán: Szent István király, Szent Lipót herceg, Keresztelő Szent János és Szent Antal szobrai. Közöttük a talapzat közepén álló egyenlő oldalú kőhasáb, amelynek oldalain az Angyalok Kenyere, Xavéri Szent Ferenc, Loyolai Szent Ignác és Sebestyén domborművei. Az oszlop hegyében a Napbaöltözött Asszony szobra.

A kompozíció apellál a hazafias érzésre (István, Márton, Erzsébet) és dinasztikus hűségre (Lipót, Antal), a jezsuita templom közelségére (Ignác, Ferenc). Oltalmazni kíván a tűzvésztől (Flórián) és pestistől (Rozália, Sebestyén). Az eucharisztikus Krisztus tiszteletével az eretnekségek távoltartásáért könyörög.

Győr másik nevezetes Immaculata-emléke a hajdani bécsi kapu előtt álló, Hab Mária néven emlegetett, fehérre festett XVIII. századbeli kőszobor, amely most a kármelita templom mellett látható.

A helyi néphagyomány szerint egy árvíz alkalmával, amikor a hullámok már a karmelita kolostor falait mosták, Mária leszállott az égből az áradat közepére, és megállást, visszahúzódást parancsolt neki. Maga a jelenés megkövülve ott maradt.

Más mondai hagyomány szerint egy Komárom megyei református földesúr a hozzá betévedő és alamizsnáért könyörgő kármelita testvért virtusból deresre húzatta. A bíróság a hatalmaskodó uraságot engesztelésül Mária-szobor állítására kötelezte. Innen a szobornak egykori Kálvinista Mária neve is.^*

A Fraknó vára előtt álló Immaculata-oszloppal Eszterházy Pál személyes háláját akarja kifejezni. A Mennyei Corona című munkájában így ír^* róla:

 

Midőn Leopoldus római császár és magyarországi király, énnekem az imperiumbéli hercegi méltóságot kegyelmesen, jámbor hévséges szolgálatomért ígérte volna, fogadást tettem az Istennek és a Boldogságos Szűznek, hogy valamely nap lészen annak megadása, azon szentnek képével együtt egy oszlopot csináltatok. Tetszett azért a nagyirgalmú Istennek, hogy az a böcsület az ő Szent Anyjának adatnék, kire nézve a karácsony 8. napján, azaz Boldogasszony fogantatása innepén anno 1687 Pozsony várába adaték azon méltóság nekem. Kire nézve fogadásomnak eleget akarván tennem, ezen képet oszlopjával és több részével együtt csináltattam a Boldogságos Szűz tisztségére.

 

A szegedi Immaculata-szoborcsoportot az alsóvárosi templom előtt a város lakosságának fogadalmából és Tóth József szenátor áldozatkészségéből emelték (1752). Maga a főalak, Mária, régebbi volt.

A híres barokk népszónoktól, Telek Józseftől följegyzett legenda szerinti^* egy másvallású katona e szavakkal fogta rá 1708 táján a fegyverét: meglátom, hogy a katolikusok istenasszonya (dea Catholicorum) meg tudja-e védelmezni magát. Megsebezte, letörte ugyan a Szűzanya karját, a visszapattanó golyó azonban megölte. A legenda más változata szerint a katona éhes volt, és e szavakkal fordult hozzá: asszony, adj kenyeret! Miután kérése nem teljesült, rálőtt a szoborra. A golyó Mária áldásosztó jobbját ugyan letörte, azonban visszapattant, és a katonát sebezte halálra. A vakmerőség emlékezetére a kezet nem illesztették vissza, hanem csak a csonka karra függesztették. Dugonics András hajdani elnevezését is megörökítette: Csonkaszűz oszlopa.

A szobor köré budai mészkőből lámpatartó négy angyalt és kerítést állítottak. Pál apostol és Nagy Szent Teréz udvarolt mellette. Eredeti fölírását még sikerült lejegyeznünk:

SIT LAUS DEO PATRI, HONOR VIRGINI MATRI, FILIAE AETERNAE SAPIENTIAE, SPONSAE SPIRITUS SANCTI, ET PATRONAE REGNI HUNGARIAE XXI JUNII.

VIRGO GENITRIX POPULUS TIBI SZEGEDIENSIS EREXIT HOS LAPIDES, SUSCIPE VOTA ROGAT.

QUIBUS PERPETUAE INDULGENTIAE 40 ANNORUM SUNT ADNEXAE 1752.

 

Hosszú időkön át szombat és vasárnap délután a négy lámpában meggyújtották a mécset és itt végezték a lorettói litániát, amelyet tudvalevőleg a török idők szorongásai szültek. Az ájtatosságot egy erre az alkalomra költött énekkel fejezték be:

 

Üdvözlégy tiszta havakban megjelent Szűz Mária! E szegedi szentegyházban illatozó viola; Téged mindnyájan köszöntünk, és szívünkből üdvözlünk: Mint Pártfogónkat tisztelünk, sőt Anyánknak esmérünk. Több mint száz esztendők folytak a Török háborúban, Mindenektől elhagyatva voltunk pogány jármában; Te egyedül Isten után könnyítetted terhünket, Mint édes Anya fiait, oltalmaztál bennünket. Lelkipásztoraink elfogytak e tágas tartományon; De megőrzéd velünk együtt ezen biztos Havason Szent Ferenc pátriárkának alázatos fiait, Kik legeltették népedet, mint jó Pásztor juhait. Kipusztultak e vidéken a népes nagy helységek, Tűz, és fegyver által mentek, füstbe sok örökségek; De Szeged Városa ment volt még a végső inségtül: Mert Te e kis magyar népet megtartád örökségül.

 

Sajnos, az ének dallamával együtt már régen a feledésbe merült.

Alsóváros hagyományőrző népe még századunkban is mindig úgy ment be a templomba, hogy a szobrot megkerülte, és egy fohászkodás idejére megállt előtte. Így volt ez a körmeneteknél is. A búcsúkiváltság tudata tehát elhomályosodott, de az előtte való rövid ájtatoskodás megmaradt. Havibúcsú idején a zarándokok sokasága térdelt, virrasztott a szobor előtt, amely a második világháború végén megsemmisült.

A tizenhat elzálogosított szepesi városban Lubomirski Konstantin herceg 1724-1730 között állíttatott Immaculata-oszlopokat.^*

Pestbudai szobrok: Krisztina tér (1702), Mária tér (1724), Szervita tér (1729).

Nézzünk most meg néhányat – szintén csak ízelítőül – falusi emlékeinkből is.

Letkés szobra (1707) a hazai parasztbarokk megragadó emléke.^*

A parádi templom előtt álló parasztbarokk Immaculata-szobor felírása: A SZEPLŐTELEN SZŰZ MÁRIÁNAK ISTEN ANYJÁNAK MAGYARORSZÁG PATRONÁJÁNAK TISZTELETÉRE SZENT VALLÁSUK ÉS ÉDES MAGYAR HAZÁJUK IRÁNTI SZERETETÜK JELÉÜL ÁLLÍTTATTÁK E SZOBROT AZ AMERIKÁBAN DOLGOZÓ PARÁDIAK. 1908.

A Szeplőtelen Fogantatás Lövő pestisoszlopán (1711) Sebestyén, Rókus, Rozália-társaságában jelenik meg. Fölírása:

 

PESTIFERA IN LÖVŐ SAEVIT CONTAGTO; QUANDO

EFFIGIES ISTAS PONERE CONSTITUIT

ILLICO CESSAVIT PERGRANDIS MORTIS HIATUS.

SANCTORUM AUXILIUM PERSPICE POSTERITAS.

NATUM POST CHRISTUM SEPTINGENTESIMUS ANNUS,

MILLESIMUS PRAESENS UNDECIMUS FUIT,

VERSUS DUM SCULPTI VEL DUM SUNT VERSIBUS AUCTI,

FLUXERAT AUGUSTI CANDIDA HONA DIES.^*

 

Esztergom Immaculata-oszlopát a város népe az 1739. évi pestis után fogadalomból állította (1740). Az oszlop tetején áll a Szeplőtelen Szűz. Alul a talapzat felső részén Rókus és Sebestyén, alsó részén pedig Borromei Károly és Páduai Szent Antal szobra, köztük a szendergő Rozália domborműve. Felírása: D. O. M. DIVAE MARIAE A LABE ORIGINALI PRAESERVATAE VIRGINI DEIPARAE OB CIVES A PESTE SERVATOS. ANNO XSTI MDCCXL.^*

Gödöllő Immaculata-oszlopának négy alsó oldalán Mária bemutatása: AMICTA SOL ET LUNA. Angyali üdvözlet: RESPEXIT HUMILITATEM ANCILLAE SUAE. Mária és Erzsébet találkozása: IN CAPITE EIUS CORONA STELLARUM DUODECIM. Mennybevétel: ASSUMPTA EST MARIA IN COLEUM, GAUDENT ANGELI. A párkány négy sarkán a földesúr házaspár, Grassalkovich Antal és Klobusiczky Terézia névadó védőszentjei: Páduai Szent Antal és Nagy Szent Teréz, továbbá a pestispatrónus Rókus és a tűzvésztől oltalmazó Flórián szobrai.^*

Jászapáti mezővárosban ifjú Dósa Pál állított Immaculata-oszlopot (1772). Alapítólevelében meghagyja:

...rendeltessenek a deákok közül ketten akiknek tisztelete, ékesebb szava vagyon, és azok minden szombatokon a lauretomi litániát, a Boldog Szűznek pedig hat jelesebb ünnepein: Gyertyaszentelő, Gyümölcsoltó, Sarlós, Kis- és Nagyboldogasszony napján és Fogantatásakor egy magyar éneket a Boldog Szűznek Tiszteletéül azon statua előtt mondjanak, amely fáradságokért vegyenek 4 renus forintokat. Hogy pedig példája legyen a képnek, a deákok kongregációja Nagyboldogasszony napja előtt való nap szokott solemnitásával a statua előtt megjelenvén ottan ájtatosságot tartson, úgymint a lauretomi litániát elmondja, vagy más dicséretes jellel mutassa Szűz Máriához buzgóságát. Azonkívül ha halott történne vagy az én házamtul, vagy uram atyám házátul, a temetésen megjelenjen és a test fölött a háznál zsoltározhasson...^*

 

A budai Mária téren álló Immaculata-szobor eredetileg nyílt kápolnában állott. A pestisjárványok idején a templomokat bezárták, a hívek kint a szabadban hallgathattak misét. Fölirata: DESIGNANT ANGELI – PRAEFIGURAVIT SCRIPTURA – IN RUBO INCOMBUSTO – ESTHER – THRONO SALAMONIS – ARCA NOE – ET NUBECULA ELIAE – CONCLUSERUNT APOSTOLI IN VITA B. VIRG. – TENENT SS. PATRES CUM ANSELMO – SUADET SANA RATIO APUD S. THOMAM – DOCENT SCHOLAE CUM SCOTO – BUDA SINGULIS ANNIS JURAT – VIRGO EST IMMACULATA.

Régebben nyári időben szombatonként és Kisasszony nyolcadában minden este a hívek itt összegyülekeztek a lorettói litánia elvégzésére.^*

 

*

 

A Szeplőtelen Fogantatásnak számos monumentális barokk freskója is van hazánkban.

A pesti pálos, most egyetemi templom Mária életét ábrázoló mennyezetfreskó-ciklusának Johann Bergl a mestere. A feladatot úgy ábrázolja, hogy Mária karján ülő kis Jézus a kezében tartott hosszúszárú kereszt alsó hegyével átszúrja a földet körülfogó kígyó fejét. Mária lábánál Ádám és Éva személyében a bűnbeesett emberiség az eredeti bűn orvoslásáért ad hálát. Az Atyaisten a Szentlélek által küldi a földre Mária szeplőtelen testén keresztül a megváltást.

Szentgotthárd apátsági templomának Dorffmeister Istvántól átdolgozott kupolafreskója: hétpecsétes könyvön az Isten báránya, angyalok veszik körül. Az egyik angyal szivaccsal törli le egy kőlapról a bűnbeesés képét, amelyet egy másik angyal tart eléje. A kép főcsoportja azonban egy nőalak fehér ruhában, aranyos stólában, kék palásttál. Jobb kezében kehely, baljával térdére támasztott könyvet tart: IN PRINCIPIO ERAT VERBUM. Egy tőle jobbra ülő női alak sötét aranysárga ruhában, lefátyolozott arccal. Mellette T alakú kereszt, amelyre a rézkígyó csavarodik: az Ó- és Újszövetség, Zsinagóga és Egyház. A többi angyalok kezében különböző, de nem részletezett szimbólumok.^*

Sajnos, a szombathelyi székesegyház freskója a bombázás következtében tönkrement. A festő, Spreng emlékeztetett az eredeti bűnre: az angyal lángpallossal a kezében, a kiűzött, bűnei súlya alatt roskadozó első emberpár, alma, a földgolyóra boruló csontváz, a halál jelképe. Másfelől azonban az angyal tüzes fáklyájával a kígyót visszaűzte; a sátán a mélybe zuhant, Ádám előtt pedig felsugárzott a Napbaöltözött Asszony képe.

Székesfehérvár karmelita (szemináriumi) templomának szentélyfreskóján a megváltás ígéretét festi meg Maulbertsch (1769). „Lent a földön – írja^* Kapossy János – üde zöld növényzettel borított szikla tövében a bűnbeesett emberiség tekint sóvárogva a magasba. Mögöttük felszálló gőzben, vörhenyes tűzfény előtt a bukott sátán fordul el rémülten, eltakart arccal az égi jelenés elől. Balról a szikla tövében egy vizionárius alak, mágikus dicsfénytől övezett arccal, kezeit égnek emelve. Izajás próféta olvassa előtte kitárt könyvből (7,14) a jövendölést: annak okáért az Úr ad nektek jelt. Íme egy szeplőtelen szűz fogad méhébe és szül fiat, és nevezi az Immánuelnek. A sziklán egy ifjú halad fölfelé, szemét eltakarva az égi fényesség elől: A bűneitől megváltott és a magasságba vágyó ember szimbóluma... Fent az ég fényességében a csillagkoszorús, liliomos Szűz jelenik meg: messzi ígéret az égi magasságokban.”

Magyar környezetben tűnik föl Tállya Napbaöltözött Asszonyoltárképe.

A pécsi egyházmegyében többek között Nagynyárád, Szajk, Versend, Kakasd, Bonyhád, Hőgyész templomainak képei, szobrai, ikonográfiai változatosságukkal, olykor népies fogalmazásukkal tűnnek ki.

Piliscsaba budai klarisszáktól származó képének fölírása: PRO OMNIBUS HAEC LEX CONSTITUTA EST.

Az egri Kisasszony-temető kápolnájának barokk képén a liliomot tartó Szűz előtt lebegő földgömböt almával a szájában kígyó tekergi körül. Felírása: QAERETUR PECCATUM ILLIUS ET NON INVENIETUR. Psal. 10,15. Bűnt keresnek benne, de nem találnak.

Verseg barokk oltárképén mint a Szentlélek mátkája; megtapossa a földgömböt körülhálózó kígyót: kezében liliomszál, fölötte pedig csőrében gyűrűt hozó galamb.

Sajátos Immaculata kép-, illetőleg szoborábrázolás ikonográfiai gyökereire, változataira és hazai előfordulásaira mutat rá^* Szilárdfy Zoltán: a kígyótól övezett és birtokolt földgömbön áll Mária. A karján ülő kis Jézus keresztet, esetleg húsvéti zászlót tart a kezében, amellyel a kígyót leszúrja. Így Sopron kecsketemplom, Győr Szent Ignác-templom, Kecskemét piarista templom, Tápé temetőkápolna. Az ábrázolás biblikus háttere: áspison és baziliskuson fogsz járni, s az oroszlánt és sárkányt tapodod (90. zsoltár).

A téma olykor szét is válik: Mária elmarad és csak a győzedelmes Kis Jézust vagy a pokol tornácára szállott Krisztust ábrázolja. Mindkét esetben keresztjével, vagyis a megváltás eszközével, illetőleg jelképével szerzi meg az üdvösséget.

Csácsbozsok, Tornyiszentmiklós zalai falukban fülkébe helyezett, útszéli barokk Immaculata-szobrokat is láttunk. Eredeti közösségvédő célzatuk kétségtelen. Ilyenek bizonyára még másfelé is állanak.

Az egri egyházmegye Immaculata-kultuszának feltűnő bizonyságai a templomok homlokzati fülkéiben látható barokk szobormások (Györgyös, Miskolc, Eger).

A kultusz barokk elevenségét a patrociniumok is visszatükrözik.

 

Esztergom: Alsórakonca (Rikinice, középkor), Füzesgyarmat, Kolta; Malacka (Malacky, franciskánusok), Nagylapás (Velky Lapás), Nagyszombat (klarisszák), Nádlány (Najdlice), Pozsony (árvaház), Szomolánka (Smolinské, kápolna).

 

Nyitra: Bogoszló (Bohuslavice), Felsőmotesic (Horné Motesice), Kiszucaújhely (Kysucké Nové Mesto), Vöröskő (Cervenkamen).

Besztercebánya: Újbánya (Regiomontanum, Nová Bana, 1869).

Rozsnyó: Egyházasgerge (1503), Gömörfüge (Figa), Róna (Salgótarján mellett), Vizslás (1894).

Szepes: Hankvágása (Hankovce), Határhely (Granastov), Nyilas (Hnilec).

Eger: Eger (1715, franciskánusok, székesegyház, 1838, társpatróna), Sirok (1757), Vatta (1759), Sajómercse (1779), Kápolna (1784), Tiszanána (1788).

Gyöngyös (1846, kápolna), Hajdúdorog (1859), Boldva (1860), Markaz .(1910), Magitelek (1932, kápolna), Hajdúhadház (1936), Székely (kápolna).

Kassa: Sárospatak (1201!?), Kisszeben (Sabinov, 1375!), Berzevice (Brezovica nad Torysou, 1756), Felsőmihályi (Mihálok, XVIII. század), Alsóolsva (Nižna Olšava, XIX. század eleje), Boldogkőújfalu (1825), Bély (Biel, 1854), Kánás (Kanaš, 1868), Hernádszurdok.

Szatmár: Szatmárnémeti, Szinérváralja (Seini, 1870), Nagyszekeres, Tyukod.

Győr: Győr (karmeliták, XVIII. század), Kisbarátfalu (1735), Vértessomló (1735), Majk (1736, kápolna), Alsógalla (1831), Sopron (orsolyiták, 1864), Loretom, Vimpác (Vimpassing), Hasfalva (Haschendorf), Kismarton (vár), Abda (kápolna), Moson (kápolna); Kecskés (kápolna).

Veszprém: Vöröstó, Káptalanfa, Kolontár, Baté, Lábod.

Szombathely: Meszlen.

Székesfehérvár: Pázmánd (1718), Diósd (1722), Botpuszta (kápolna), Herceghalom, Kiscsérpuszta.

Pécs: Berkesd (XVI. század), Hidas (1748), Csapótengelic (1775, kápolna), Bellye (1775), Bonyhád (1780), Lapáncsa (1781), Bátapáti (1854, kápolna), Bolmány (1942), Kajmád (kápolna), Siklós (várkápolna, egyházi rendeltetése megszűnt).

Vác: Boldog (1738), Horpács (1744), Tápióbicske (1788), Fót (1845), Gyón (1915), Kakucs (1915).

Kalocsa: Palánka (1787), Újverbász (1885), Tomori (Bácsleányegyháza), Temerin (temetőkápolna), Zombor (kápolna).

Csanád: Kisbecskerek (Becichereul mic), Töröktopolya (Banatska Topola), Karánsebes (Caransebeş), Perlasz (Perlez).

Nagyvárad: Székelyhíd (Sacheihid, 1764), Szalacs (Salaci, 1792), Élesd (Aleşd, XVIII. század), Körösladány (1822), Hosszúpályi (1836), Szeghalom (1870), Füzesgyarmat.

Erdély: Déva (1766, kápolna), Marosjára, Nagyág (Scaramb), Nagyszeben (orsolyiták), Orlát (Orlat), Menaság (Armaşeni), Medgyes (Mediaş), Óradna (Rodna veche, kápolna).

 

*

 

A Szeplőtelen Fogantatás tisztelete a dogmai rangra emeléssel (1854), majd a Lourdesi Jelenéssel válik teljesebbé. Ebben az időszakban újabb emlékoszlopokat is emelnek. A legnevezetesebb Lengyel Miklós egri nagyprépost ifjúkori fogadalmának beváltásából került (1867) a pesti Rókus-kápolna elé, hogy a modern főváros az Immaculata oltalma alatt virágozzék. Az oszlop négy oldalán: AVE MARIA GRATIA PLENA. MACULA NON EST IN TE. PATRONA HUNGARIAE ORA PRO NOBIS. VOTA MEA REDDAM.^* Magyarul: Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes, nincs bűn Benned. Magyarország Nagyasszonya imádkozzál érettünk. Fogadalmam beváltom.

A dogmát ünnepli, egyben a népi jámborság őszi virágzását, továbbá egy helybeli német parasztember, Wendler Ferenc (†1897), emlékezetét hirdeti Budaörs Szeplőtelen Fogantatás-kápolnája.^*

Wendler családjában hagyományos volt az úrnapi sátorállítás. 1842 Péter-Pál napján azt álmodta, hogy a falu fölött emelkedő Steinbergen ásva, egy csipkerózsabokor minden virágán Mária képe jelent meg. 1853-ban szerencsétlenség érte, már azt hitték, hogy meg is halt. Felgyógyulása után, 1854. december 3-án fölment a hegyre, hogy a rózsabokrot hálából megjelölje és emléket állítson a helyén. Ezt a plébánosnak is tudtára adta, aki Wendler álmáról Rómában is jelentést tett. A pár nap múlva következő ünnepen hirdette ki a pápa a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját. Most már erre a titulusra akarta Wendler is az építendő új kápolnát szenteltetni.

Szándéka a néphagyomány szerint nem tetszett az ördögnek. Mindig háborgatta. Már 1854 decemberében megjelent Wendlernek és magyarázgatta neki, hogy szegény ember ilyesmire ne áldozzon, hiszen családja tönkre megy bele. Jobban tenné, ha fölakasztaná magát. A Szent Szűz azonban szintén megjelent neki: nekem örök emléket ígértél! Így állod a szavadat? Emberünk nagyon szégyenkezett és már a következő év tavaszán hozzáfogott az építéshez. Az egész falu segített neki.

Az ördög továbbra is gáncsoskodott. Egyszer a lovak nem akarták a terhet fölhúzni a hegyre. Wendler azonban az ostorával keresztet vetett, és így szépen fölértek. Máskor meg imádságával állított meg egy sziklatömböt, amelyet az ördög gördített lefelé. Már javában épült a kápolna, amikor kőmíves képében kért szállást tőle, és a kápolnát meg akarta Ferenctől vásárolni.

Végre mégis elkövetkezett a fölszentelés napja (1855. október 15). Egy asszony hajnalban nagy tűzet látott a kápolna előtt, sok ember melegedett mellette.

Wendler élete utolsó évtizedeiben ott remetéskedett a kápolna mellett, ahova a múlt század utolsó évtizedeiben a fővárost környező német faluk népe nagy számmal zarándokolt. A kultusz egészen az első világháborúig virágzott. A kápolna mögött voltak a budaörsi passiójátékok (1933).

Töröktopolya földhözragadt magyar és német zsellérekből települt bánáti dohánykertész falu imaházul is szolgáló iskolájának falán 1854 decemberében néhány gyerek Máriát vélte megjelenni.

Látomásukat tanítójuk, Lengyel Antal is megerősítette. A jelenések a vallomások szerint 1855-ben többször megismétlődtek. A sok közül itt csak egyet idézünk.

Horváth József törökbecsei szabómester „hit alatt”  ezt mondotta: láttam a Boldogságos Szűz Máriát féltestnyi nagyságban, fején koronával és ennek hegyén egy kereszttel. Mintegy három ujjnyira Mária mellett töndöklött egy kehely, és benne a szent ostya félkerekségben. A kereszt mellett egy virágszál volt, de minő, azt nem tudom megmondani.^*

Ezekben az évtizedekben más, hasonló látomásokat is emlegetnek, amelyeket már nyilvánvalóan a Lourdesi Jelenés ihletett: Emléknapjánál (febr. 11.), illetőleg a búcsújárásról készülő munkánkban bővebben is megemlékezünk róluk.

Az ünnep népiessé vált hiedelemvilága már a Debreczeni-kódexban fölbukkan: használ a mai innephön való ajtatosság a temérdök asszonyi állatoknak, mert az ő méhökben való magzat megőriztetik^* A jámbor hiedelem elevenségét Telek József^* is tanúsítja: adatik a Boldogasszony tiszta fogantatását tisztelő asszonyoknak a szülésben boldogulás.

Sajátos régebbi hagyomány volt, hogy a Szeplőtelen Fogantatás ünnepére a matyó cselédek, akiket a sok munka miatt gazdáik nyáron nem eresztettek el hazulról, hajadonfővel és gyalog tették meg Mezőkövesdről Mátraverebélyig a fárasztó utat:^*

A Szeplőtelen Fogantatás ünnepére és titkára emlékeztet a tizenkét csillagú olvasó, amelyet a jámbor hagyomány szerint Kalazanci Szent József szerzett

Ambrus népünk ajkán Ambrúzs, Hambrus, Amborúzs, Ambarus, Ambró, Borúzs. Ágoston mellett a leghíresebb egyházatya, nagy szónok (†397). Mediolanonba... születteték – írja a Debreczeni-kódex^* – e Szent Amborus, kit a méh, mikor a dajka lefeküdött volna a mulató palotába bölcsőjében a gyermök száját mögnyitva alunnéjék, azonközben egy raj méh szálla reája, mind orcáját s mind száját ellepvén és úgy zengedöznek vala, mint egy kaptárban vagy kosárban. Mely méhök oszton felkelvén róla oly nagy magasan felemelködének az égben, hogy alig foghatja vala meg az emböri szöm. Itt látván az ő atyja és megijedvén rajta, mondá feleségének: ez gyermök nagy embör lészön jövendőben. Egy eretnek egyszer látta Ambrust prédikálni. Látta, hogy egy angyal állana mellette és fülébe súgnája, amelyeket ő mondana.

Legendájának jellegzetes mozzanatáért Ambrust rajzó méhkaptárral szokták ábrázolni, ami emlékeztet szavának, himnuszainak édességére is. A méhkaptár ragadta meg a méhesgazdák és mézesbábosok érdeklődését, ezért választották Ambrust védőszentjüknek. Névünnepét valamikor misével és áldomással tisztelték meg.

Ambrus föltűnik Bártfa (1460), Szepeshely (Spišská Pohradie 1470), Bakabánya (Pukanec 1510), továbbá Csíkszentlélek (Leliceni 1510) szárnyasoltárain^* a többi egyházatyák társaságában.

A Tridentinum előírja, hogy a barokk főoltáron legalább két egyháztanítót kell szoboralakban ábrázolni. Ezek leginkább Ágoston és Ambrus. Művészettörténeti szakirodalmunk tájékozatlanul „szent püspök” általánosítással emlegeti őket. Egy zágrábi jezsuita iskoladráma (1615) Ambrus virtusairól szól.^*

Miklós a kisázsiai Myra szent püspöke, aki a IV. században élt. Életéről biztosat nem tudunk. Legendája a bizánci egyházban a VI. században bontakozott, átterjedt Itáliára is, majd ereklyéinek Bari városába való átvitelével (1087) kultusza a nyugati egyházban is villámgyorsan meghonosodott. A kereszteshadak számos része menet is, jövet is Bari kikötőjében időzött, ami Miklósnak tiszteletét elősegítette.

Miklós hazai kultuszából a keleti és latin egyház egyaránt kivette a maga részét. Lieduinus francia származású bihari püspök, amikor Liege városában testvérét meglátogatta (1047), magával vitte Miklós ereklyéjének egy darabját. Ehhez Szent István királyunk úgy jutott, hogy a görög császár szövetségében seregével egy bolgár uralom alatt álló város elfoglalásában vett részt. István a katonáit nem engedte zsákmányolni, mint a görögök tették, hanem bement Szent György templomába és onnan elvitte a benne őrzött ereklyéket, közöttük Miklósét. Ezeket később András király örökölte.^*

Nem tudjuk, milyen körülmények között keletkezett Pásztó Miklós oltalmába ajánlott bazilita monostora, amely még az Árpád-korban a ciszterciták kezére jutott.^* Nyilván még keleti eredetű volt Aranylábú Bács (monasterium S. Nicolai de Bacchia pedis aurei, hoc est Petri varad, 1291) patrociniuma is.^* Az elnevezés talán búcsújáró kultuszra, Miklós bearanyozott lábú, hajósoktól tisztelt, csókolgatott ábrázolására emlékeztet. Itt alapította meg IV. Béla Bélakút cisztercita apátságát (1235).

A bizánci eredet föltételezhető, részben meg is állapítható Aracs (XI. század?), Tihany (bazilita? perjelség, 1270), Csernekhegy (bazilita monostor, 1458), esetleg Gyulafehérvár városkapu melletti kápolnájában, egyúttal búcsújáróhelynek (1526) Miklós-patrociniumában.

Számot vethetünk még Szeged és Ercsi Árpád-kori Miklós-patrociniumának bizánci eredetével is.

Az idők folyamán nyilvánvalóan a keleti egyház ihlette görög-katolikus templomaink számos Miklós-dedikációját is. Ezeket később soroljuk föl.

 

*

 

Miklós a középkor páratlanul tisztelt szentje. Hazai patronátusai szinte áttekinthetetlenek. Legendáját, számos hiedelem, hagyomány, ikonográfiai sajátosság forrását, az Érdy-kódex^* igen szűkszavúan adja elő:

Mikor Miklós ez világra született volna, ottan megszentelteték az Úristentül és betelék Istennek kiváltképpen való szent malasztjával, kik bizonyojtanak doktorok az nagy csodadologból, hogy mikoron ez világra született volna és feresztenék, lábára álla az feredőben... Még ollyan kisdedségében kezdé követni Krisztus Jézusnak szent halálát, mert két hétnek utána kezdé a szerdát és pénteket bejtelni, mely napokon csak egyszer veszi vala szájában ő anyjának emléjét.

Még az püspekségre es isteni csodajelenetnek miatta választaték. Mert mikoron Myra nevű várasnak püspeke megholt volna, az több püspekek és érsekek bejtet és imádságot szerzének, hogy annak miatta Úristennek akaratját megtudhatnák, kit akarna választani az püspekségre. Ellyen szózatot hallanak mennyből, hogy valaki először az vecsernyére menne, kinek Miklós volna neve, ezt tennék püspekké. Úgy is történt.

Az eretnekek ellen úgy bizonyítja a Szentháromság titkát, hogy fölkap és megüt egy téglát: ottan tűz származék belőle és víz. Marada csak az sár ő kezében. És mondá: Íme látod, hogy miképpen három állat vagyon ez teremtett állatban és egy tégla, azonképpen három személyek vannak és egy istenség ő állatjában az Szentháromságban:

Könyörgésére halála óráján Isten elküldi angyalait hozzá, akik énekszóval az égbe ragadják lelkét. Amikor márványkoporsóban eltemették, az ő fejénél szép tiszta olaj kútfő fakada fel és ő lábánál tiszta kútvíz. Az olajon az jegyzetik, hogy nagy irgalmasságú volt. Az vízen, hogy valaki az ő segedelmét kérendi, minden bűnéért bocsánatját érdemli.

Mint látjuk, a kódex előadása kissé elsietett. Sok lényeges mozzanat kimaradt belőle. Más kódexeinkben nem kerül elő Miklós alakja. Szükséges még Illyés András nyomán csodatételeiből, legendájának épületes történeteiből néhányat elmondani, hogy patronátusait megérthessük.

Abban a tartományban, ahol Miklós élt, döghalál pusztított. Miklós gazdag szüleit is elragadta. Minden örökségét a szegények között osztotta szét.

Egy elszegényedett nemesembernek három leányi férjhez menendők valának. Minthogy nem volt neki mivel tartani, vagypedig böcsületesen férjhezadni hajadon leányit, tisztátalan életre akará kényszeríteni őket, hogy azáltal magoknak és néki eledelt szerezhetnének. Megértvén e dolgot Szent Miklós, gondolá, hogy ő jobb alamizsnát nem tehetne, mintha azoknak a leányzóknak testeket a tisztátalanságtól, lelkeket pedig a rút fajtalan vétektől megoltalmazná. Azokáért sok aranyat kötvén egy keszkenyőbe, éjjel a szegény embernek házához méne. Látván egy ablakot félig kinyitva, mely a házban affelé szolgál, ahol a szegényember aluszik vala, béveté azért Szent Miklós a keszkenyőbe kötött aranyakat az ablakon, és visszatére a maga házába. Fölserkenvén álmából a szegény ember, és az Isten áldását megtalálván, hálákat ada Istennek...

Miklós kolostorba vonult, ahol a szerzetesek elöljárója lett. Alázatosságában azonban a pusztába kívánkozott. Beméne egy hajóba és midőn megindíták a hajót, az ég szép tiszta, és a tenger csöndes lévén, mondá a hajósmestereknek: csakhamar nagy szélvész fog támadni, mert látta a hajóba bémenni az ördögöt. Kinek mezítelen kard lévén kezében, igen fenyegeté azokat, kik a hajóban voltak. Kevés idő múlva nagy szélvész támada. A hajósmesterek, nem lévén nékik reménységek a megszabaduláshoz, más módot nem találának, hanem Szent Miklósnak kezdének esedezni, hogy könyörögne érettek az Istennek. És ő imádkozván, mindjárt a tengeri háború megcsendesedék. Ugyanazon útjokban egy hajósmester a vitorlákat igazgatván, a magos helyről leesék és meghala, mely dolog a többi hajósmestereknek nagy bánatot szerze. Szent Miklós imádkozék érette, és a megholt hajósmester mindjárt feltámada.

Palesztina földjére érkezvén, meglátogatá azt a helyet, ahol Krisztus Urunk megfeszíttetett, a Krisztus koporsóját és egyéb szent helyeket. Azután vissza akarván térni... A hajósmesterek álnoksággal Alexandriába viszik vala őtet. Midőn már oda közelgettek volna, megfordítá a szél a hajót, és a hajósmesterek akaratja ellen, Lyciában a Szent Miklós hazájában álla meg a hajó. Eszekbe vévén a csudálatos dolgot a hajósmesterek, igen megfélemlének és alázatosan bocsánatot kérének Szent Miklóstól.

Miklós isteni sugallatra Myra városába ment, ahol a már elmondott módon püspökké választották. A szentelés után így beszélgetett magával: Miklós gondold meg, hogy ez a méltóság más életet kíván. Eddig magadnak éltél, ezután másoknak kell élned. Oly példát kell adnod gondviselésed alatt levő embereknek, hogy a beszéd ne légyen szükséges, hogy jó életűek legyenek, hanem látván a te magad jóviselését, magokat jól viseljék. Látván, hogy a te felebarátidhoz irgalmasságnak cselekedetiben foglalod magadat, ők is azont cselekedjék.

Az üldözések idején hősiesen tartotta híveiben a lelket. Amikor Nagy Konstantin a keresztények vallásszabadságát biztosította, Diana híres myrai szentélyét Miklós leronttatta: midőn kőfalai rontatnának, a levegőégben az ördögök szavai hallattanak, kik sírva panaszolkodtak, hogy a régi szállásokból kivetették őket.

Miklós részt vett a niceai zsinaton, majd visszatért székvárosába, ahol nagy drágaság volt. Az időben Szicíliában egy áros ember némely hajókat jól megterhele búzával, hogy Spanyolországba vigye, és ottan jó áron eladja. Szent Miklós püspök megjelenék álmában az áros embernek, kérvén őtet, hogy a búzát Lyciába vigye. Jó árát igírvén megalkudék véle, és igazságnak jeléért három aranyat ada néki: Fölserkenvén az áros ember, és a három aranyat kezében találván, a búzát Szent Miklós püspök hazájába vivé. Azon áron adá, amint álmában a szent püspökkel megalkudt vala, és ilyenképpen élés adaték a szűkölködőknek.

Máskor is hasonlóképpen ugyanazon tartományban nagy drágaság lévén, némely nagy hajók búzával megrakodva, Konstancinápoly felé mennek vala. Szent Miklós püspök kéré a hajók urait, hogy adnának néki egy véka búzáért száz véka búzát. Azt igérvén nékik, hogy mikor odajutnának, ahová igyekeznek, semmi héjával nem találják a búzát. Mintha csak egy szemet sem vöttek volna ki belőle. A hajók urai hivének a szent püspöknek és annyi búzát adának néki.

Innen két csuda következék. Első, mert mikor Konstantinápolyba érkezének a hajókkal, annyinak találák a búzát, amennyit raktak volt a hajókra, és semmi héja annak nem vala. Második: mert noha a búza, melyet Szent Miklós püspöknek adtak vala, igen kevés volt a nép sokaságára nézve. Mindazáltal az Isten az ő szolgájának könyörgéséért úgy megsokasítá azt, hogy az egész népnek aratásig elegendő volt.

Myra elöljárója, Eustachius három ifjút ártatlanul halálra ítélt. Miklós nem volt odahaza. Amikor visszatért, a három megszentenciázott ifjaknak a szemek be volnának kötve és már egyebet nem várhattanak, hanem hogy a hóhér fejeket vegye a mezítelen pallossal. Odaérkezvén Szent Miklós püspök, általméne a népek között és a hóhér kezéből kivévé a mezítelen pallost. És a három megkötözött ifjakat eloldozván, egyiknek kezét fogá, és mind a hármat kihívja a nép közül, senki ellene nem mervén mondani: Sőt Eustachius a város prefektusa, megértvén a dolgot, és a lelkiismérete vádolván őtet; Szent Miklós püspökhöz méne, és térdre esvén előtte, bocsánatot kére tőle.

Megmentette három kapitány életét is, akik az ő segítségéért könyörögtek. Miklós megjelent a császár álmában, aki ügyüket megvizsgálva, csakugyan ártatlannak is találta őket.

Halála után sokan törekedtek Myrába, hogy ravatalán még utoljára lássák. A pogány templom lerombolása miatt bosszús ördög egy nagy edényt olajjal megtöltvén, asszony képében a keresztényekhez vivé, kik útra indultak vala a hajóban, és monda: én jól tudom, hogy ti a Szent Miklós püspök teste látogatására mentek. Én is el akarnék menni, de minthogy mostan alkalmatosságom nincsen, kérlek titeket, hogy vigyétek el ezt az olajat az ő koporsójánál lévő lámpásokba. Azok azt gondolván, hogy az ördög ájtatos asszonyállat volna, elvivék az olajt. Egy nap békességesen menének a tengeren a hajóban, de másnap igen nagy szélvész támada, elannyira, hogy mindnyájan igen félének, hogy el ne merülnének. És midőn életeknek minden reménységét elvesztették volna, íme egy tiszteletes öreg embert látának elejekbe jőni egy hajócskában, ki mondá nékik: a félelem és veszedelem, melyet ti e tengeri háborúban szenvedtek, a ti vétketekért vagyon. Vessétek a tengerbe az olajos edényt, melyet amaz asszony adott néktek, és megszabadultok. Mert azt az ördög adta néktek asszony képében. Mindjárt a tengerbe vetteték az olajos edényt, melyből igen nagy tűz gyúllada fel nagy ropogással. Oly iszonyú büdös lévén, hogy könnyen meg is érték, hogy pokolból származott volna. A vén ember magát megjelentvén, hogy Szent Miklós püspök, mindjárt elrejtezék.

Egy gyermeket, akinek szülei minden esztendőben buzgón megszentelték Miklós ünnepét, a pribékek elrabolták, és Babilónia pogány királyának adták el. Ennek asztalánál szolgált. Egy este eszébe jutott, hogy éppen Miklós püspök ünnepe van, és keservesen sírni kezdett. A király megkérdezte tőle, miért sír. Majd csúfolni kezdte: ha Miklós oly hatalmas, kérd őt, hogy vigyen ki téged innen és szabadítson meg az én kezemből. A gyermek kezében tartván a pohárt, melyből a király iszik vala, imé mindjárt fölemelteték, és a királynak, s több embereknek láttára elrejtezék. Mindjárt a Szent Miklós püspök szentegyházában találtaték, holott az ő atyja jelen vala innepet szentelvén, noha abban az esztendőben nagy bánattal, a fiának elvesztése miatt. De osztán látván őtet jó egészségben és szabadságban lenni, az ő bánata és sírása örömre fordula.

A pogányok Kalábriába törve, többek között elrabolták Miklós képét is. A keresztény raboktól hallották, hogy a szent püspök milyen nagy csodatevő. Hallotta ezt egy pogány uzsorás is, akinek hirtelen el kellett utaznia, mielőtt számlálásra kirakott sok pénzét elrejtette volna. Szólt a szentnek: Miklós gondod légyen erre a pénzre, mely itt marad. A tolvajok mégis elrabolták. Az uzsorás szemrehányást tett neki és megfenyegette, ha pénzét nem keríti elő, akkor képét tűzre veti. Miklós megjelent a tolvajoknak és rábírta őket, hogy a pénzt mind adják vissza. Így is történt, mire a pogány megkeresztelkedett, vagyonát pedig szétosztotta.

 

Eddig Illyés András legendaszövege. Még csak néhány később kialakult csodájára kell utalnunk, melyet sem az Érdy-kódex, sem Illyés nem említ.

Ez a megölt diákok feltámasztásának legendája^*, s amely már Nyugaton, a XII. században keletkezett. Három vándordiák egy vendégfogadóban szállt meg. A vendéglős kincset gyanít náluk és éjszaka, felesége segítségével megöli őket. Egy változat szerint feldarabolja, besózza és hordóba gyömöszöli a három tetemet. Szent Miklós azonban koldus képében éppen arra jár. Ő is szállást kér, majd fölfedi a gaztettet. Imádságára angyal jelenik meg és a három ifjú ismét életre ébred. Egyes ábrázolások szerint maga Miklós támasztja fel őket.

A Miklós-legenda egyetlen ismert magyar hajtását Bonfini nyomán a jezsuita Taxonyi János történetei^* között olvassuk. Eszerint Kálmán király Dalmáciát elfoglalva, bevonult Jádra (Zára) városába is, amelynek Miklós volt a patrónusa. Amikor seregével eltávozott, Velence visszafoglalta, de Kálmán ismét győzedelmeskedett. Jádra önként megadta ugyan magát, a gyanakvó király mégis föl akarta a várost gyújtani.

 

Midőn ezeket – irja Taxonyi – éjjel ágyában Kálmán elméjében forgatja, végre elszenderedik és mély álomba merül. Álmában megjelenik néki Szent Miklós, aki hajdan püspöke vala, most pedig patrónusa Jádra városának. Elsőbben kemény tekintettel elnézi és megrettenti, aztán hajánál fogva idestova vondossa és hurcolja. Tovább egy arany vesszővel úgy megpaskolja, hogy az egész háta megkékül a veréstől. Utoljára halállal fenyegeti, ha a jádraiak ellen valamit kezdend.

Ezek után a szent püspök a királynak szeme elől eltűnék. Az pedig felocsodék (magához tért) és fölötte igen elrémüle, kiválképpen minthogy még most is érezné a verésnek fájdamát. Mindazonáltal, hogy végére menne, ha ugyan igaz volna-e ez az álomlátása, és valóságosan meg volna-e veretve, nézi, s megvizsgálja a testét. Hát íme látja, hogy minden tagjai megkékültek volna.

Ebből megtapasztalta, hogy mind igazak volnának, amiket az álomban látott, és hogy valóban Szent Miklós, a város patrónusa volt volna, aki oly keményen bánt véle.

 

*

 

Miklós kultuszának Konstantinápoly egyik legősibb forrása. Már említettük, hogy a keleti egyháznak máig ő legtiszteltebb szentje. Nyugaton a IX. századtól kezdve Rómában és a bizánci rítusú Dél-Itáliában bukkan föl, majd – mint utaltunk rá – ereklyéinek Myrából Bari városába való átvitelével (1087) igazán egyetemessé válik. Népszerűségben később csak Páduai Szent Antal fogható hozzá. Miklós így a keleti és nyugati egyház közös nagy szentje, egyúttal a házasság és anyaság oltalmazója, a gyermekek barátja. Georg Schreiber szerint^* ünnepe mintegy a karácsony vigíliája és előjátéka. Ünnepének hagyományai később csakugyan összemosódtak a karácsonyi ünnepkör szokás- és hiedelemvilágával.

Miklós többek között patrónusa még a gabonakereskedőknek, pékeknek, vászonszövőknek, borkereskedőknek, ügyvédeknek, patikusoknak olajárusoknak, halászoknak és vízimolnároknak, hídépítőknek, raboknak és zarándokoknak, eladólányoknak és diákoknak, továbbá céheknek és egyéb közösségeknek. Ezekről még beszélünk.

Hazai vonatkozásban számot kell vetnünk mind a keleti, mind pedig a nyugati egyház Árpád-kori befolyásával. A bizánci hatásról megfelelő vizsgálatok híján egyelőre keveset mondhatunk, a nyugatié azonban már annál tisztázottabban áll előttünk.

Schreiber és Meisen úgy véli, hogy a Kárpátok övezetében a Szepességbe és Erdélybe vándorló szászoknak, vagyis Rajna-vidéki németeknek kell tulajdonítanunk Miklós püspök tiszteletének meghonosítását. Ezt a nézetet általánosságban elfogadhatjuk, bár egészében kiegészítésre szorul. Karl Meisen klasszikus Miklós-monográfiája tárta föl egyébként a kultusz európai összefüggéseit. Eredményei, módszertani tanulságai nélkül a magunk mondanivalója nehezen születhetett volna meg. Meisen előadásából kitűnik,^* hogy Miklós tisztelete a középkori Európa kultusztörténetének, de gazdasági fejlődésének is legizgalmasabb fejezetei közé tartozik.

Amint Meisen fejtegeti, Miklós patronátusa főleg a víziutak: Északi- és Keleti-tenger (Hansa), továbbá a Rajna, Duna, Visztula mentén sugárzik szét és gyökeret ver az egész középkori, latin szertartású Európában. Ez az egykorú polgárvárosoknak Miklós tiszteletére emelt templomaiban, kápolnáiban, oltármesterségeiben, továbbá jámbor társulataiban és kereskedőcéheiben is világos kifejezésre jut. Legendája érteti meg velünk, hogy bor- és gabonakereskedők, pénzemberek, nemkülönben vízenjárók őt választják patrónusul. Emlékeztetünk a legenda több megfelelő mozzanatára, így a süllyedő kereskedelmi hajó megmentésére, arannyal telt zacskók ajándékozására. A három vándordiák történetéből következett, hogy az ő oltalma alá helyezték magukat, hiszen a kereskedők ezekben az évszázadokban még jórészt vándorúton, vendégfogadóban megszállva, sokszor életveszély között értékesítették, illetőleg szerezték be portékájukat.

Miklós Franciaországban, a Rajna-vidéken (Trier, Köln), Amsterdamban, Lübeckben, Flensburgban és annyi más jelentős kereskedővárosban a kalmárok, főleg posztó-, gabona-, borkereskedők, hajósok, törvénytudók, diákok védőszentje. Ebbe a nagy európai kultikus és gazdaságtörténeti összefüggésbe illeszkedik bele városaink közül Sárospatak (Imre király idejében), Esztergom (1202, az egyház mellett piactér), Nagyszombat (1211), Székesfehérvár (1244), Eperjes (1255), Selmecbánya (1260)^*, Bács (1291), Veszprém (1293), Pozsony (XIII. század, augusztinus), Brassó (XIII. század),^* Nagyvárad (XIII. század, augusztinus), Eger (XIII. század; augusztinus), Szatmár (középkor), Nagybánya (középkor), Kecskemét (középkor) templomainak Miklós-titulusa. Jellemző, amit még Székesfehérvárról tudunk: a kisprépostság a Szent Miklós gyolcsosai utcában emelkedik, ahol nyilvánvalóan takácsok, gyolcsosok, posztókereskedők éltek.^* A dominikánusok várbeli Miklós-kolostora és temploma IV. Béla idejében keletkezett: a latini, tehát Buda középkori flamand, vallon, francia, olasz polgárai, kereskedői ide jártak és ide temetkeztek. A balkáni hadjáratra (1396) induló francia lovagok itt helyezték el címereiket. Maradványa a Miklós-torony.^* Jogosult tehát az a föltevés, hogy e fölsorolt templomokat részben rajnai, vallon (latinus) kereskedőkolóniák alapították.

 

*

 

Miklós megszenteli a vízi közlekedést is. Nyilvánvalóan nem véletlen, hogy az összes, Miklós pártfogása alatt álló hazai bencés apátságok folyó mellett emelkedtek: Madocsa (1145), Szeged (1225), Ercsi (1255), Babócsa (1348). Szent Miklós földje a tatai bencés apátság birtoka (1388) tóvidéken.^* Rómer Flóris szerint Pesten állott a johanniták Szent Miklós-konventje (1467).^*

Külön kell Szegedről szólanunk. Annyi kétségtelennek látszik, hogy a Miklós nevét viselő bencés apátság^* a kultusznak egyik legkorábbi, részben nyilván Bizánctól is ihletett hordozója hazánkban. A titulus Szeged vízi kereskedelmének talán még a XI. században kezdődő régisége mellett tanúskodik. Semmi adatunk nincs azonban Szegeden a magyar középkor bármelyik korai századából idegen népelemekről, később is csak kunokról, akik azonban legföljebb, ha marhakereskedelemmel foglalkoztak. Ebből a körülményből viszont biztosra kell vennünk, hogy Miklósnak szerte Európában virágzó tiszteletét Szeged magyar kereskedőtársadalma közvetlenül, nyilván személyes európai gazdasági kapcsolatainál, utazásainál fogva, a kultusz terjedésének még igen korai szakaszában plántálta át a városba. Tiszteletének legjellegzetesebb helyi föltételei adva voltak, vízi közlekedés, a gabona és bor mellett a só-, fa-, kőszállítás.

Miklós püspök szegedi kultuszának kiváltságos erejét, társadalmi jelentőségét mutatja, hogy a XIV. század elején megtelepedő dominikánusok is őt választják templomuk és kolostoruk védőszentjéül, miután a bencés apátság nyilván a tatárjárás idején elenyészett. Miklós szegedi népszerűségét – mint látni fogjuk – a középkor végén énekek is igazolják. A szegedi Miklós-hagyomány a török hódoltság után is újjászületik: a középkori dominikánus templomra, illetőleg romjaira települő minoriták szintén őt választják védőszentül. Miklós vízi patronátusáról később még szó esik.

 

*

 

Miklós nevét viselő helységeinknek nyilvánvalóan ő volt és részben máig ő a védőszentje:

Apaszentmiklós (1472, elenyészett), Aranyosszentmiklós (Sinnicoara), Beldszentmiklós (1455, Bács, elenyészett), Belényesszentmiklós (Sinnicolaul de Beiuş), Bethlenszentmiklós (Sanmiclaus), Burszentmiklós (Borsky Mikulás), Büdiszentmiklós (1480, Bodrog, elenyészett), Csampaszentmiklós (1398, Baranya, elenyészett), Csegeszentmiklós (1458, elenyészett), Csíkszentmiklós (Nicoleşti Ciuc), Csonkaszentmiklós (1424, elenyészett), Dánszentmiklós, Detrekőszentmiklós (Plavecky Mikuláš), Dunaszentmiklós, Érszentmiklós (1433), Fertőszentmiklós, Garamszentmiklós (Dúbova nad Hronom), Gyergyószentmiklós (Gheorgeni), Hegyközszentmiklós (Sinnicolaul de Munte), Járomszentmiklós (1391, Bodrog, elenyészett), Karatnaszentmiklós (1395, Valkó, elenyészett), Káposztásszentmiklós (Nicoleşti), Kerkaszentmiklós, ma Tornyiszentmiklós, Kisszentmiklós (Sinnicolaul Mic), Krassószentmiklós (1403, Baranya, elenyészett), Kunszentmiklós, a középkorban Tatárszentmiklós, Lajtaszentmiklós (Neudörfl), Liptószentmilklós (Liptovsky Mikuláš), Magyarszentmiklós (azelőtt Horvátszentmiklós), Mosonszentmiklós, Nagyszentmiklós (Sinnicolaul mare), Németszentmiklós (Sinnicolaul german), Németszentmiklós (Zala, ma Miklósfa), Oláhszentmiklós (Sinnicolaul roman), Őrszentmiklós, Pleterniceszentmiklós (1315, Pozsega, elenyészett), Rábaszentmiklós, hajdani nevén Kerekszentmiklós^*, Rétszentmiklós (1322, Békés), Rusineszentmiklós (1406, Valkó, elenyészett), Sárszentmiklós, Somogyszentmiklós, Szászszentmiklós (1491, Küküllő, elenyészett), Székelyszentmiklós (Nicoleni), Szigetszentmiklós, Szigetiszentmiklós, másként Szentmiklósszigeti (1328, Zalaapáti közelében, elenyészett), Szolyvaszentmiklós (1387, Ung, elenyészett), Tarnaszentmiklós, Tápszentmiklós, Tiszaszentmiklós (Potiski Sveti Nikola), Törökszentmiklós, a középkorban Balaszentmiklós (1472), Várszentmiklós^*.

Egyszerű Szentmiklós helységek, puszták a régi Bereg, Somogy, Szatmár, Szilágy, Szolnok megyékben. Ezeken kívül Szentmiklósfa (Vas), Szentmiklósi (Bihar). Elenyészett Szentmiklósalapja (1364), Szentmiklósháza (1406, Temes), Szentmiklósmacskása (1451, Kolozs), Szentmiklóstorja (ma Altorja)^*, Keresztösszentmiklóslaka (1376, Somogy, elenyészett), Szentmiklósszólád (1451, Somogy), Szenmtiklóstelke (1471, Arad).

 

Miklós-patrociniumok:

 

Esztergom: Bakabánya (Pukanec), Berencsfa (Prenčov), Burszentmiklós (Borsky Mikuláš), Csejkő (Čajkov), Detrekőszentmiklós (Blasenstein S. Nikolai, Plavecky Mikuláš), Felsőkorompa (Horná Krupá), Felsőzellő (Velké Zlievce), Hódrusbánya (Banska Hodruša, 1500, kápolna), Konyha (Kochyna); Krakovány (Krakovany), Mikszáthfalva (Sklabiná), Nagybörzsöny, Nagymegyer (Čalovo), Nagyoroszi (1765), Nagyszombat (székesegyház), Pozsony (vár és temetőkápolna), Pozsonypüspöki (Biškupice pri Dunaji), Rimóc (1332), Szenc (Senec), Szentmiklósvölgye (Stará Lehota), Zsarnóc (1332, elenyészett)^*.

Nyitra: Bán (Bánovce), Bobót (Bobot), Cobolyfalu (Soblahov), Demény (Domaniža), Facskó (Fačkov), Felsővadas (Horny Vadičov), Kolaróc (Kolaravice), Kovarc (Kovárce), Száp (Palkovičovo), Trencsénteplic (Teplice), Visnyó (Višnove), Zsére (Žirany).

Besztercebánya: Hajnik (Hajniky, 1263), Besztercebánya (1492), Cseresfalu (Dubova, középkor), Jeszeno (Käserheu, 1690, fatemplom), Lazány (Lazany), Lucska (Honnesheu, Lúčky Jánosrét, XV. század), Újlehota (Neuheu, Nová Lehota, XV. század), Znióváralja (Kühhorn, Kláštor pod Znievom, középkor).

Rozsnyó: Egyházasbást (Nová Bašta, 1290), Lice (Licince, 1332), Alsóhangony (1350), Martonháza (Ochtina, XV, század). Lénártfalva (Lenártovce, XV. század), Karancsalja (középkor), Ratkólehota (Ratsková Lehota, középkor), Kelemár (1532)^* Somoskőújfalu (XVIII. század), Dernő (Drnava, 1807, Nagyszuha (Velká Suchá, 1815).

Szepes: Felsősunyava (Vysna Šuňava), Frankvágása (Frankova), Lándok (Landek), Ólubló (Staná Lublovna), Szepesedelény (Odorin).

Eger: Abod (1332), Kács (1335), Alzsolca (1332)^* Gyöngyössolymos (XIV. század), Tarnaörs (1754). Karácsond (1763), Sajóvárkony (1791), Törökszentmiklós (1818), Mátraballa.

Kassa: Eperjes (1255), Siroka (Široké, 1332), Tótselymes (Sárišké Sokolovce, középkor), Vörösvágás (Červenica, középkor), Nagydobra (Dobra vad Ondavou, középkor, 1746 óta: Ferenc), Karácsonymező (Kračúnovce, 1614), Alsómislye (Nižná Myšla, prépostság, 1324^*), Sókút (Šol, 1742), Szentkereszt (Križoviany, 1743), Szacsúr (Sačurov, 1769, újabban: Jézus Szíve), Zemplénmátyás (Matiašovce, 1771), Bóly (Bol, 1794), Bánóc (Bánovce nad Ondavou, 1838), Deléte (Daletice, 1840), Tátraszlavica (Slovenské Raslavice, 1862), Szorocsány (Stročin, 1863).

Szatmár: Szatmárnémeti (középkor, elenyészett)^*, Nagybánya (minoriták, XVIII. század).

Vác: Őrszentmiklós (középkor, felújítva 1781), Magyarnándor (1706), Galgahévíz (1710), Verseg (1728), Vác (1744), Tápiószecső (1750), Kunszentmiklós (1782), Dánszentmiklós (1929).

Veszprém: Magyarszentmiklós (1278), Veszprém (1293), Szentmiklósszigeti (1328), Rádó (1329), Kisberény (Balatenberény mellett, 1334), Bar (1347, ma puszta Vörs mellett), Kiskalos (ma Kallósd, 1360), Kövesd (1363), Besenyőszentmiklós (1366, ma Sárszentmiklós), Himháza (1373)^* Vetahida (1416), Vállus (1429), Kisjenő (Tüskevár, 1452), Mesztegnyő (1476), Vasad, Somogyszentmiklós (1513)^* Csáktornya (Čakovec, 1659, Zrínyi Miklós alapítása)^*. Mai titulusok: Alsóiszkáz, Nemesapáti, Nikla.

Győr: Császárfalva (Kaisersdorf), Csepreg (1391), Dunaszentmiklós (1913), Feketeváros (Purbach), Fertőszentmiklós (1723), Horvátjárfalu, Kabold (Kobertsdorf, középkor), Kethely (Mannersdorf), Miklósfalva (Nickelsdorf), Mosonszentmiklós (1208, új templom; 1775), Nemesládony, Pápóc (1363), Pásztori, Pecsenyéd (Pötsching), Pereszteg (1806), Pervin (Kleinmutschen), Rábaszentmiklós, Tarcsa (Andau), Várgesztes (1872, társpatrónus).

Szombathely: Alsóság, Baltavár, Felsőkethely (Neumarkt), Ivánc, Kerkaszentmiklós, Léka (Lockenhaus 1665, társpatrónus Tolentinoi Miklós mellett), Muraszombat (Muravska Sobota), Nagydolány, Nagykőlked, Nagytótlak (Selo, Árpád-kor), Nemeskeresztes (Grossdorf), Némethideghút (Deutsch-Kaltenburg), Ölbő, Vaskomját (Kamotten), Vasszentmiklós (St. Nikolai), Kőszegpaty.

Székesfehérvár: Perbál (1333, elenyészett), Pomáz. (1351, ma: István király), Sárszentmiklós (a középkorban Bessenyőszentmiklós, 1366), Szigetszentmiklós.

Pécs: Bóly (XIII. század), Petre (1330)^* Patacs (1334), Hosszúhetény (1740),

Szakadát (1765, ma: Jézus Szíve), Kővágótöttös (1780).

Csanád: Szeged (1225), Aracs (1370, romjai állanak), Miklóskerek (1390), Komlós (1415), Akácsszentmiklós (középkor), Csálya (középkor), Fégel (középkor), Razsánszentmiklós (középkor), Szentmiklós (Pécska mellett), Szentmiklóstömpös (középkor), Tarhos (középkor).^* Szeged kivételével valamennyi elenyészett. Ma: Bégaszentgyörgy (Sveti Juraj, 1834).

Nagyvárad: Hén (1297), Murony (1295), Kenéz (Érkenéz, Chiniz, 1416); Újfalu (Berettyóújfalu, 1425), Erdőgyarak (Ghiorac, 1437). Ezek elenyésztek.^* Báránd (1752).

Erdély: Abrudbánya (Abrud), Bereck (Bretcu), Csíkszentmiklós (Niculesti Ciuc), Felsőtömös (Timišul?), Gyergyószentmiklós (Gheorgheni), Kászonújfalu (Casin), Miklósvár (Micula), Torja (Turija).

Miklós elenyészett erdélyi szász titulusai: Szászsebes (Mühlbach, Sebeş, XIII. század), Sáros (Schaaresch, Soars 1322), Szászváros (Broos, Oraştie, 1344), Miklóstelke (Klosdorf, Cloasterf, 1353), Beszterce (1376), Szászhermány (Honigberg, Harman, XIV. század), Mardos (Mardisch, Moardaş, 1414), Medgyes (1448, kápolna), Segesvár (1448), Netus (Neithausen, Netuş, 1448), Botfalva (Brenndorf, Bod, 1456): Közelebbi időmeghatározás nélkül, de még a középkorból: Nagyszeben, Bázna (Baasen; Bazna), Fehéregyháza (Weisskirch, Ferihaz), Keresztúr (Deutsch-Kreuz), Nagyselyk (Gross-Schenk, Seica Mare), Brulya (Braller, Bruiu), Stefin, Kaca (Katzendorf, Cata)^* További elenyészett Miklós-patrociniumok: Wassid, Kreisch, Seligstadt, Neustadt, Kleinferken.^* Magyar nevüket nem sikerült megállapítanunk. Családnevek: Nekles, Niken, Kloos, Kloss.

Moldva: Bákó (1606), Nemc (1629), Tamásfalva (Tomaşeşt, 1647), Tatros (1647).^*

Hajdúdorog: Abásfalva (Aldea), Érdengeleg (Dindeşti), Érkenéz (Chiniz), Érkörtvélyes (Curtiuşeni), Érselénd (Silindru), Gelence (Ghelinţa), Lázárfalva (Lazareşti), Mándok, Nyíregyháza, Nyírgyulaj, Nyírmada, Nyírparasznya, Nyírpilis, Piricse, Révaranyos, Sátoraljaújhely, Szatmárnémeti, Szárazajta (Aita seaca), Székelyszenterzsébet (Santerjebet), Szováta (Sovata), Tiszabüd, Tokaj.

 

A bizánci eredet föltételezhető; illetőleg állapítható meg Aracs (XI. század?), Bács (1291, ismeretlen rendű, talán bazilita monostor), Tihany (1270, bazilita? perjelség)^*, Csernekhegy (1458, baziliták)^*, esetleg Gyulafehérvár (1526, városkapu előtt álló kápolna, búcsújáróhely) Miklós-titulusában^*. Az idők folyamán nyilvánvalóan a keleti egyház ihlette görögkatolikus templomaink felsorolt Miklós-patrociniumait is.

 

*

 

A Miklós-keresztnév középkori nagy népszerűségét a belőle képzett családnevek is igazolják: Miklós, Mika, Mike, Mikcse, Mikes, Mikecs, Mikse, Mikó, Mikos, Mikocsa^*, de talán még a Kónya és Kós, Kósa, Kossa is idetartozik.

 

*

 

Miklós páratlan tiszteletéből érthető, hogy középkori latin himnuszai a liturgiában, de a rekordációban is felhangzanak hazánkban:

 

Congaudentes exsultemus vocali concordia Ad beati Nicolai festiva sollemnia. O beate NicoIae, Nos ad portum maris trahe De mortis angustia, Trahe nos ad portum maris Tu, qui tot auxiliaris Pietatis gratia... Nos, qui sumus in hoc mundo Vitiorum fin profundo Iam passi naufragia, Gloriose Nicolae, Ad salutis portum trahe, Ubi pax et gloria...*

 

Péchy Ferenc Anthonius Manicellus Veliternus himnuszát^* fordítja magyarra (1529), nyilván kultikus, főleg rekordációs szükséglet kielégítésére. A hosszú versezetből csak keveset idézhetünk:

 

Légy most segétség Szent Miklós minekünk, Kik idnepedet és téged tisztelünk, Légy te Szent Miklós tanuló ifjaknak Mi segedelmünk. Az kik tanóságra nevedbe adatnak És tanúságot nagyon gyakorolnak, Bűnt te nevedben eltávoztassanak Szent Miklós püspök. Szegény embernek három szűz leánya, Kiket akar vala gonosz bűnre adnia, Ő szűzességek megmaradott vala Te kencsed mia. Nagyon téged kiáltnak és téged tisztelnek, Kiket vizeknek habjai fenyegetnek, Kik drágaságba hozzád evöltenek: Segétség leszel nekik.

 

Magyarok a középkorban Bari városába, Miklós sírjához is elzarándokoltak. Görgei Frigyest a Rudgerek, vagyis a későbbi Berzeviczyek megölték. Az 1307-ben kelt ítélet szerint Berzeviczy Kakas mester testvéreivel 100 lovas kíséretében köteles volt bocsánatot kérni az apától, Arnoldtól. A gyilkos pedig négy társával együtt tartozott Bariba Miklóshoz, majd Rómába, továbbá Compostelába Jakabhoz és Aachenbe a Boldogságos Szűzhöz zarándokolni, vezekelni. Útiköltségre a vérdíjból kaptak.^*

 

*

 

Szent Miklós hazai ikonográfiája a kultuszt még teljes középkori virágzásában idézi.

Ami a freskókat illeti, Bántornya (Turnišče) templomának Miklós töredéke valószínűleg a XIV. századtól való. A brassai Bertalan-templom XIV. századból származó ciklustöredékén a lelkek Miklós oltalma alatt vitorláshajón a mennyek országába iparkodnak. A másik oldalon a pokol. A görögkeleti román Guraszáda (Gurasada) a XV. Század végéről Léka (Lockenhaus) a XIII. századból őrzi Miklós képét. Magyarvista (Višta) református templomának századunkban feltárt freskóit később elmeszelték. Az egyiken Miklós lecsöndesítette a tengert. Mártonhely (Martjanci) templomában Miklós freskóképe, Aquila János alkotása. Mezőtelegd (Tileagd) XIV. századból származó, századunk elején föltárt Miklós-legendájának sorsáról nem tudunk biztosat. Nyitrakoros (Krušovce) freskóján Miklós alamizsnát osztogat. Ócsa hajdani premontrei, később reformárus templomának szentélyében Miklós az apostolok és György társaságában jelenik meg (1300). Ribice (Ribiţa) román görögkeleti templomában Miklós a kis Jézussal és Nagy Szent Vazullal (1417). Velemér freskóalakjai között a három szűzleányon könyörülő Miklós is föltűnik^*.

Sokkal színesebb, mozgalmasabb szárnyasoltáraink képciklusainak legendaábrázolása:

 

Bártfa (Erazmus-oltár, 1505): 5. Miklós és a szegény nemes három leánya, 6. Miklós és a három ifjú. 7. Miklós a tengeren. 8. Miklós képmásának ütlegelése. 9. Miklós kenyeret osztogat.

Eperjes Miklós-templomának Mária-főoltárán (1500): 8. Miklós megmenti Myra városát az éhínségtől. 10. Miklós és a szegény nemes három lánya. 11. Jelenet a Miklós-legendából. 12. Miklós halála. 13. Miklós képmását megverik, három ifjút megment. 14. Egy ifjú lefejezése, Miklós beteget gyógyít.

Kund (Cund, Miklós-oltár, 1500): 1. Miklós kenyeret osztogat. 2. Miklós a tengeren. 3. Miklós és a három ifjú. 4. Megmenti Myrát az éhínségtől.

Malompatak (Mlynica, Miklós-oltár, 1500): 5. Miklós és a szegény nemes három lánya. 6. Miklós három ifjút megment. 7. Képmását egy zsidó megkorbácsolja. 8. Megparancsolja a tolvajnak, hogy a lopott holmit adja vissza.

Nagylomnic (Lomnica, Miklós-oltár, 1500): 5. Miklós és a szegénység nemes három lánya. 6. Három ifjút megment a haláltól. 7. Megparancsolja a tolvajnak, hogy a lopott holmit adja vissza. 8. Lecsöndesíti a tengert.

Nagyszalók (Velky Slavkov, Miklós-oltár, 1503): 1. Miklós lecsillapítja a vihart. 2. megakadályozza három ifjú kivégzését. 3. A gabonacsoda. 4. Miklós és a szegény nemes három lánya.

Pónik (Póniky, Mária-oltár, 1512): 1. Miklós és a szegény nemes három lánya. 2. Lecsöndesíti a vihart.

Szepesszombat (Spišska Sobota, Miklós-oltár, 1503): 1. Miklós és a szegény nemes három lánya. 2. Megakadályozza három ifjú kivégzését. 3. Rábeszél egy kereskedőt, hogy gabonát hozzon Myrába. 4. Lecsöndesíti a vihart.

Tarnóc (Liptovsky Trnovec, Miklós-oltár, 1500) 1. Miklós és a szegény nemes három lánya. 2. Három ifjút megment a kivégzéstől. 3. Miklós képmását ütlegelik. 4. Lecsöndesíti a vihart^*.

 

Nem ciklikus táblaképek:

 

Bélakorompa (Kremná, 1516) Csegöld (1494), Nagyturány (Turany, 1490); Felsőerdőfalva (Stará Lesnná, XVI. Század eleje), Ludrófalva (Ludróvá, 1510), Mosóc (Mošovce, 1480) Szászbogács (Bagaciu, 1518), Szepeshely (Spišské Pohradie, Szent Mihály és királyok imádása-oltár, 1470), Szmrecsány (Smrečany. 1510).^*

 

Miklós gótikus faszobrai:

 

Bakabánya (Pukanec, 1500), Bertót (Bertotovce, 1500) Cserény (Čerin, 1483), Dubrava (Dúbrava Liptovská, 1510), Eperjes (1490), Felsőrépás (Vysné Repaše, 1410) Héthárs (Lipany, 1520), Jánosrét (Lucky pri Kremnici, 1476), Késmárk (1500), Kisóc (Kišovce, 1370), Lándok (Lendak, 1330), Leibic (Lubica, 1521), Lőcse (1340), Malompatak (1500), Mohos (Poruba, 1500). Nagylomnic (1500), Nagyócsa (Očová, 1510), Nagyszalók (1503), Németróna (Slovenské Pravno, 1500), Palocsa (Plavec, 1510), Pónik (1500), Segesvár (Sighisoara, 1480), Szecskőalja (Šiba, 1400) Szelcse (Selče, 1370), Szepeshely (1499), Szepesszombat (1503), Szepestótfalu (Slovenská Ves, 1410), Szlatvin (Slatvin, 1480) Tarnóc (1500), Turócrudnó (Rudno, 1490), Zsegra (Žehra, 1520).^*

 

A barokk ábrázolások rendszerezése még a jövő feladata. Figyelmet érdemel a Szeged-Felsővárosi templom régebbi korabarokk főoltárképe: Miklós a vízenjárók pártfogója. Ezenkívül Toronyszentmiklós freskóciklusa (Cymbal 1774)^*.

A középkori párizsi egyetemen jellemző módon, az ügyvédek, törvénytudók, literátusok (clerc) céhe választja Miklóst védőszentül. Ez a mozzanat azért nagyjelentőségű, mert a legújabb kutatások szerint a kereskedelem fejlődése az írásbeliség kibontakozása – a jogügyletek, könyvvitel, ügyintézés megrögzítése érdekében – szoros kölcsönhatással volt egymásra. Ez megerősíti a kalmárok hagyományos Miklós-kultuszát is.

A patrocinium megválasztása föltétlenül összefügg a három megölt, majd feltámasztott diák legendájával is. Így vált Gergely és Katalin mellett, a párizsi egyetem ihletésére Miklós püspök a középkori diákság legkedvesebb patrónusává. Népszerűségét az is növelte, hogy Aprószentek hagyományvilágának egy része, különösen a gyermekpüspök játékos felvonulása is az ő ünnepéhez rögződött.

 

*

 

Láttuk, hogy Miklós a magyar középkor századaiban védőszentje volt a vízenjáró népnek is. Így Egerben Miklós templomához tartozott a Miklós-malom (1557).^* Ezt a vízi patronátust emlegeti a protestáns Szkhárosi Horváth András gúnyversezete:

 

Révészek néktek Szent Miklós istentek És halászoknak. Ha nincs szerencséjek, Ők Szent Miklósnak nem adnak kenyeret.*

 

A budai ágostonrendi, ma franciskánus templom barokk oltárképén Miklós az odafestett Duna és királyi vár felé fordulva oszt áldást. A képet nyilvánvalóan még középkori hagyomány nyomán pestbudai vízenjárók ajánlották föl.^* A hajdani vízi patronátust idézi a Szeged-felsővárosi templom régebbi, említett Miklós-képe is.

Láttuk, hogy Feketeváros (Purbach) templomának Miklós a védőszentje. A hagyomány szerint egy Illés nevezetű helybeli gazda menyecskelányával és karonülő unokájával búcsún volt Boldogasszonyban. A Fertőn hajózva iparkodtak visszafelé. Hirtelen félelmetes vihar támadt. Illés gazda Miklósnak fogadalmat tett: száz tallért ajánlott föl a tiszteletére. Meg is menekültek. Nemsokára a török elhamvasztotta a feketevárosi templomot. Illés a felajánlott összegből a főoltárra Miklós képét festette meg. Alján a szent püspök partra vezérli őket (1675).

Ruszt (Rust) városkában élő monda szerint valahol Dévény táján, ahol a Duna veszedelmesen szokott örvényleni, állott valamikor egy Miklósnak szentelt kápolna. Remete élt mellette, aki a hajósok elé evezett, h

Borbála, népünk ajkán olykor Borbál, Borbálya, az északi csángók ajkán Barbar^*, ókeresztény vértanú (†306), egyike a magyar középkor és barokk világ legtiszteltebb nőszentjeinek, továbbá máig legkedvesebb asszonyi keresztneveinknek. Kultusza virágzott az egész hazai középkorban, de az utóbarokk paraszti világában is. Az ünnep már a Pray-kódex misekönyvében fölbukkan.

Legendáját Temesvári Pelbárt nyomán az Érdy-kódexben^* olvassuk. Maximianus császár idejében Nikodémiában élt egy előkelő pogány úr, Dioscorus. Okos és szép lányának Borbála volt a neve. Atyja annyira félti Jézus hitétől, hogy toronyba zárja. És mikoron ott lakozék, éjjel és nappal gondolkodik vala az Úristenről, az szent hitről és az mennyországnak csodálatos állatjáról. Borbála innen a toronyból hírét hallja Origenes alexandriai bölcsnek és ír neki. Kéri, hogy tanítsa meg az igaz Isten ismeretére. Origenes Bálint nevezetű papját küldi hozzá, aki megkereszteli a Szentháromság nevében. Atyja drága művel szereztete lányának egy fürdőházat is. Borbála, miután látta, hogy csak két ablakot hagytak rajta, egy harmadikat is vágatott, hogy a Szentháromságra emlékeztesse, egyúttal az ott álló bálványszobrot összetörte.

Atyja mindezek hallatára Borbálát meg akarja ölni. A lány pusztába menekül, de két vad pásztor kiszolgáltatja apja haragjának. Dioscorus kegyetlenül meggyötri, majd átadja a császárnak, hogy ítélje halálra. Miután Maximianus színe előtt megtagadja az áldozatot, megkínozzák, majd sötét börtönbe vetik. Itt maga a mennyei vőlegény, Jézus Krisztus jelenik meg neki nagy fényességben: vigasztalja és erősíti.

A császár másnap az istenek művének tulajdonítja, hogy Borbála testén a sebek, ütések eltűntek. Ez ellen a szűz keményen tiltakozik. A haragra gerjedt császár égő fáklyákkal veri arcul Borbálát, majd a város utcáin meztelenül hajszolja végig. A lány most így imádkozik: én édes uram Jézus, te tudod, hogy ezeket mind teéretted szenvedem. Azért kérlek, fedezjed be az én mezejtelenségemet, hogy ne nézjék az kegyetlen hóhérok én testemet. És ottan leszállván Istennek szent angyala, nagy szép ruhát hoza őneki.

A császár végül halálra ítéli, szülőapja vállalkozik Borbála kivégzésére. Utolsó perceiben így imádkozik Jézushoz: valaki az te szent nevedről megemléközik, és az én halálomról, bocsássad meg minden ő bűneit, és ne emléközzél meg róla az nagy ítéletnek napján. És szózat jöve őhozzá mennyből, mondván: jövel én szeretőm, nyugodjál immáron ennek utána énvelem az erek bódogságban. És amit kérsz, engedvén vagyon. És annak utána önnön atyjátul érdemlé az szent mártíromságot. És mikoron az ő atyja az hegyről leszállana, mennyből tűz szálla reá és megemészté őtet.

A legendának ez a befejező imádsága, mozzanata magyarázza, hogy Borbála a jó halálnak egyik legtiszteltebb középkori védőszentje lett, egyúttal a négy Virgines Capitales; továbbá a Tizennégy Segítőszent egyike.

Toronnyal, könyvvel, pálmaággal szokás ábrázolni. Mindez legendájából könnyen érthető. Adnak azonban a kezébe kelyhet is, amely fölött olykor szentostya lebeg. Ezt a mozzanatot legendájából közvetlenül nem tudjuk megmagyarázni. Azt hisszük azonban, hogy Künstle helyes úton jár, amikor azt állítja, hogy a három ablakú torony fölvette annak a szem edénynek formáját is, amelyben a középkor végén az Oltáriszentséget őrizték. Érthető tehát a további ikonográfiai fejlődés: kelyhet adtak a kezébe, hogy Borbála végórájukban ne hagyja szentség nélkül azokat, akik életükben tisztelték őt. Így jelenik meg Szászfalva (Sásová) táblaképén is: kehely a kezében, fölötte ostya lebeg. Végh János helyesen mutat rá^*, bár a fejlődési folyamatra nem utal, hogy itt róla és nem Dorottya (Divald) vagy Ilona (Radocsay) ábrázolásáról van szó.

 

*

 

A középkori városok puskaporos tornyát szívesen ajánlották Borbála oltalmába, hogy mentse meg őket a véletlen robbanással bekövetkező hirtelen haláltól. Védi a tüzérek életét is, akik puskaporral, ágyúval kénytelenek harcolni. További képzettársítással Borbálát tekintették védőszentjüknek az ágyú- és harangöntők is. Ebből a hiedelemkörből érthető, hogy Hetésben^*, továbbá a muravidéki horvátok körében^* Borbála (és Luca) napján csak férfinak szabad tüzet rakni.

Borbála hajdani nagy népszerűségét az is mutatja, hogy minden különösebb eszmei, szakmai kapcsolat nélkül a középkor végén Pest varga-, Igló bányász-, Kassa kereskedőcéhének ő volt a védőszentje^*. Viszont a torony jelképéből érthető, hogy már barokk időkben miért választották az egri kőmívesek és kőfaragók patrónájuknak^*. A szűcsök nagyszombati^*, továbbá a kovácsok, bognárok, nyergesek érsekújvári közös céhe is az ő oltalma alá helyezte magát. Céhzászlajuk a plébániatemplomba került.

A bánáti Szentborbála falu modern neve szellemes képzettársítással keletkezett. Tudvalévő; hogy a XVIII. században Elzászlotharingiai németek és franciák is vándoroltak a Bánátba. Megalapították Szenthubert, Károlyliget és Seultour helységeket. A két előbbi nevéről Hubert és Károly napjánál szólunk. A harmadik egy ott álló középkori toronymaradványról kapta francia nevét. A millennium után a falunak a Szentborbála találó magyar nevet adták, miután a vértanú szüzet toronnyal szokták ábrázolni.

 

*

 

Legendájából következik, hogy Borbála a jó halál jeles középkori patrónája volt. Alig van tehát hajdani templom, ahol képével ne találkoznánk. A hívek szükségét érezték, hogy éppen őelőtte imádkozzanak.

A brassai Feketetemplom déli előcsarnokának (Opfertor) timpanonjában freskó: Mária Jézussal, Katalin és Borbála között (1480 körül). Föltűnik még Bántornya (Turnišče) Mária halálát ábrázoló falképén, Katalin társaságában (XIV. század), továbbá Besztercebánya (XV. század, a bányabérlő Thurzók házában)^*, Csetnek (Štitnik, XIV. század), Gömörrákos (Rákoš, 1400 körül), Rimabánya (Rimavska Bana, XIV. század)^*, Szucsány (Sučany), Marosfelfalu (Suseni, XV. század) freskóin. Jekelfalu (Jaklovce) templomának Borbála és Dorottya legendáját ábrázoló, XV. századból származó freskóciklusa századunkban ment tönkre^*. Ófehértó közelmúltban feltárt, XV. század elejéről való freskóalakjai között^* Borbála egyike a legszebbeknek.

Borbálát ott látjuk Altnakerék (Malamcrav 1440), Alsóbajom (Boian, 1490), Bakabánya (Pukanec 1480, 1490), Bártfa (1460, 1489, 1505), Bát (Bátovce 1480, az esztergomi Keresztény Múzeumban), Berki (Rokycany 1480), Csíkcsatószeg (1530), Csíkszentlélek (1510), Dubravica (1500), Felsőerdőfalva (Stará Lesná 1480), Frics (Fričovcee 1500), Hervartó (Hervartov 1460), Héthárs (Lipany 1520), Illés (Ilja 1500), Jánosrét (Lučky pri Kremnici 1470), Kassa (1470, 1516), Kispalugya (Paludzka 1510), Kisszeben (Sabinov 1520), Leibic (Lubica 1521), Liptószentandrás (Liptovsky Ondrej 1480, 1512), Liptószentltereszt (Sväty Kríž 1510), Liptószentmária (Liptovska Mara 1450), Lőcse (1460, 1467), LudrófaIva (Ludrova 1510), Magyarfenes (Vlaha 1490), Malompatak (Mlynica 1480, 1515), Nagylomnic (Lomnica 1495), Nagyőr (Strážky 1450), Nagyszeben (XVI. század eleje, Brukenthal Múzeum), Németlipcse (Partizanske Lupča, 1450), Palocsa (Plavec, XVI. század eleje), Segesd (Saes), Szentjákobfalva (Sväty Jakub 1500), Szepeshely (Spišské Pohradie 1470, 1470, 1480), Szepesszombat (Spišská Sobota 1480), Szmrecsány (Smrečany 1480), Sztankahermány (Hermanovce 1510), Trencsén (1410), Zábrezs (Zabrež, XV. század vége), Zsidve (Jidveu 1508), szárnyasoltárain.^*

Ciklikus ábrázolásokkal is találkozunk. Bártfa Borbála-oltárán (1450) és Márkfalva (Jazernica Markovice) Anna asszony tiszteletére szentelt főoltárán (1517) Borbála atyjával vitatkozik, majd lefejezik. Besztercebánya Borbála-oltárán (1509) ledönti a bálványszobrot, majd a másik képen az ő lefejezésére kerül sor.^*

Borbála jámbor népszerűségét nagyszámú gótikus faszobra is igazolja: Bakabánya (Pukanee 1480), Bártfa (1450, 1480, 1485), Besztercebánya (1509), Busóc (Bušovce 1390), Csíkménaság (Armaseni (1543), Dénesfalva (Danišovce 1490), Dobronya (Dobroniva 1519), Farkasfalva (Vlková 1480), Felka (Velká, 1480), Héthárs (Lipany, 1520), Káposztafalva (Hrabušice, 1520), Kassa (1500), Keresztfalu (Križová Ves, 1510), Kislomnic (Lomnička, 1400), Kisszeben (Sabinov, 1510, 1520), Korpona (Karpffen, Krupina, 1500), Leibic (Lubica, 1520), Liptószentmiklós (Liptovsky Mikuláš, 1480), Lőcse (1494), Mohos (Poruba, 1500), Okolicsnó (Okolično, 1500), Pónik (Poniky, 1512), Selmecbánya (1506), Székelyzsombor (Jimbor, 1540), Szepesszombat (Spišska Sobota, 1464), Sztankahermány (Hermanovce, 1510), Turócszentilona (Dražkovce, 1520), Turócszentpéter (Turčiansky Peter, 1500), Zsegra (Schigra, Žehra, 1310).^*

Borbála alakja gótikus zárókőként bukkan föl a soproni Szent Mihály templomban.^*

Barokk szoborábrázolásai közül említendő Sopron (dominikánus templom, Szentháromság-szobor), Győrsövényháza (1750), Jobaháza (1750), Mihályi (1760).^* A középkorban Borbála és Katalin együtt is föltűnik. Ez az ikonográfiai hagyomány főleg szoborkompozícióként a barokkban is tovább él, így Bodonhely, Zsira (1730),^* Szécsény főoltárán (1738), Szécsényfelfalu szószékén (1755, Ilona is ott van közöttük). A váci Gombás-patak híres barokk hídján ott áll az ő szobra is. Kronosztichonos felírása: S. BARBARA CUM NECE CERTANTES CONFORTABIS ET ESCA COELESTI CIBABIS (1759), vagyis: Szent Borbála a halállal küszködőket megerősíted és égi eledellel táplálod.^*

A tabáni templom egyik mellékoltárán (1816) Borbála és Sienai (!) Szent Katalin, a krisztinavárosiban pedig Borbála és Alexandriai Katalin klasszicizáló szobrai (1815) láthatók.^* Barokk nemes kisasszonyként ábrázolja Pápa (bencés templom) és Pecöl oltárképe.

A bányászélettel függ össze Borbálának néhány modern ábrázolása. Pécsvárad barokk templomának egyik alacsonyan fekvő, elsötétített ablakfülkéjét tárnaszerűen alakították ki. Közepén áll Borbála modern szobra ikonográfiai jel nélkül. Tiszteletére két bányászlámpa világít.

A selmecbányai Katalin-templom szentélyében Borbála szobra fején koronával, kezében bányászfáklyával, amelyet minden misén meggyújtanak.

Borbála-patrociniumainkat részben a gótikus jámborság, részben pedig újabbkori bányászatunk ihleti.

Esztergom: Buda (1836, tabáni temető), Detrekőváralja (Plavecké Pohradie), Dorog, Dunaszeg (társpatróna), Köpösd (Hájska), Márianosztra (1727, kápolna, a patrona agonisantium tiszteletére, később tönkrement), Nagyuny (Unin, kápolna), Salgócska (Salgočka), Udvard (Dvory nad Žitavou, kápolna).

Nyitra: Biccse (Bitša), Zsolna (Zilina), Szkacsány (Skačan).

Besztercebánya: Besztercebánya (1746, kápolna), Jezernice (Jazernica, középkor), Lazány (Lazany, XV. század), Szebed (Sebedražie, XV. század), Zsarnóca (Žarnovica, kápolna, 1723).

Szepesi Káposztafalva (Hrabušovce).

Rozsnyó: Rozsnyó (székesegyház, oltár, 1828).

Kassa: Sárosófalu (Opiná, 1773, középkori templom helyén), Hilyó (Hylov 1736), Kisvitéz (Ovčie 1828).

Pécs: Nagyharsány (elenyészett), Darázs (1842), Komló (1937).

Győr: Rétfalu (Wiesen).

Veszprém: Székesfehérvár (1376, elenyészett),^* Bakonykoppány (1730), Boronka.

Székesfehérvár: Kisgyón (kápolna), Pilisvörösvár (1930, kápolna).

Vác: Újhartyán (1779).

Csanád: Oravicabánya (Oravita Montana, kápolna).

Erdély: Gyalár (Ghelár), Lupény (Lupeni), Petrozsény (Petroseni), Alsótelek (Telincul de Jos), Kapnikbánya (Capnic),

 

Borbála a jó halál védőszentje. Középkorra visszanyúló, reformációt átélő tisztelete hagyományőrző tájainkon (palócok, jászok, moldvai csángók) is már múlóban van. József lépett a helyére.

Több jellegzetes, de hosszadalmas népi, illetőleg ponyvairodalmi magyar^* és német szöveget elmellőzve, csak egy rövid, ritmikus klézsei imádságot idézünk:

 

Szent Borbála az égbe Könyékig van vérbe. Arany haja leeresztve Vasrudakkal lecsíptetve.

 

Ki ezt elmondja egy nap háromszor: a kis körme se lesz bűnbe.

Zalaszentbalázs öregasszonyai röviden így könyörögnek: Szent Borbála, te, aki annyit szenvedtél, könyörögj érettünk! Az égiháború, villámlás életveszedelemmel jár. Érthető tehát ha Bátya "rác" öregei ilyenkor így fohászkodnak: Sveta Borbala ora pro nobis.^*

Borbála a jó halál patrónája lévén, áttételeiben érthető az a Csíkjenőfalván följegyzett hagyomány, hogy a múlt századi nagy kolera idején hét éjjel hét Borbála nevezetű fehérnép szőtt, szabott és varrt balkezével egy férfiinget és gatyát. Felöltöztettek vele egy karót, a falu végére tették, hogy a kolera megijedjen tőle és elkotródjék.^*

Szent Borbála füve (Barbarea stricta) őseinknek kelevény, himlő, villámcsapás ellen kedvelt orvossága volt. A névvel is a fű foganatosságát akarták fokozni.^*

Ismeretes, hogy az állandó életveszélyben forgó bányásztársadalomnak Borbála a legtiszteltebb közép-európai védőszentje.^* Hazai bányáink Borbála kultusza főleg képzőművészeti emlékeink tanúsága szerint a középkor végén bontakozik ki. A kultusz egyfelől Kutná Hora (Kuttenberg) híres bányaváros Borbálatemplomától, a csehországi gótika remekművétől és kultikus atmoszférájától kap egyelőre még elemzésre váró ösztönzést.^* Közrejátszik azonban az osztrák Alpesek bányászainak a XVI. századtól folyton erősödő Borbála-tisztelete is. Véleményünk szerint e kétirányú benyomulásnak, részben bányászvándorlásnak eredője hazai bányászaink Borbála-kultusza, amely egyébként már csak nyomokban, illetőleg egyénekben él.

A hagyomány megörökítését leginkább Faller Jenő buzgalmának^* köszönjük, aki helyesen hangoztatta, hogy rosszul értelmezett nemzeti öntudatból kár István király tiszteletét erőltetni a csehesnek érzett Borbála-tradíció helyett. Több megállapítása azonban igazításra szorul, így a hazai kultusz Hollandiából való eredeztetése. A múlt századból és a két világháború közötti időszakból való anyaggyűjtése azonban igen értékes. A következőkben ebből merítünk.

Hazai bányászaink Borbála napját 1945-ig általában nagymisével és munkaszünettel ünnepelték meg. Ilyenkor az igazgatóságtól jutalmat is kaptak. Este a fiatalság bálozott, ami a népi Borbála-hagyománynak egy másik hajtásához is kapcsolódik.

A salgótarjáni bányászok (Gusztáv-akna) 1928-ig leszállás előtt a Miatyánk után ezt imádkozták: Óh Szent Szűz Borbála, hozzád fordulunk mindazok, kik a föld mélyébe leereszkedünk. Oltalmazz meg minket minden szerencsétlenségtől és bajtól, könyörögj érettünk és légy erős pártfogónk mindörökké. Amen.

Pécs (volt Ferenc József-akna): Imádkozzunk Szent Borbála tiszteletére, hogy minket a tűztől, víztől és hirtelen haláltól megoltalmazzon, és halálunk óráján Krisztus vérével megváltott nagy szentségben részesülhessünk.

A Szent István-akna legénysége a század elején még önálló, de azóta megszűnt Somogybányatelep Rücker-aknai bányászaiból került ki, akik régi Borbála-képüket és az előtte égetett mécsest is magukkal hozták. Ezek Borbála napján régi bányász zászlójukkal szoktak templomba menni.

Faller Borbála-imádságokat közöl még Salgótarján, Dorog, Tokod, Baglyasalja, továbbá a bihari Felsőderna (Derna) régi bányászainak ajkáról. Helyesen jegyzi meg, hogy ezek a magyar szövegek nem régiek, és javarészt nyilván egyházi eredetű fordítások.

Egy jellemző baranyai monda^* a legendából sarjadt: egy dúsgazdag, de fösvény házaspárról, meg Borbála nevezetű kislányukról szól.

A gazdag ember még látni sem szerette a szegényeket. A kis Borbála mégis az ő gyermekeikkel játszott egy köves hegy oldalában, amelyet telhetetlen kapzsiságában a gazdag szintén megvásárolt magának. A gyerekek ott áskáltak a tövében, amikor váratlanul szenet találtak. Bányászata megindult, és így az ember még gazdagabb lett.

A nagylánnyá serdült Borbálának megesett a szíve a szegény bányászok küzdelmes életén. Egy vasárnap, amikor lement a táróba, vagyis tárnába, nagy recsegést hallott. Ezt intő jelnek vette és kérte édesapját, hogy a bányászok más vasárnap ne dolgozzanak. Ez azonban kérlelhetetlen maradt. Reggel Borbála könyörgött a bányászoknak, hogy be ne menjenek a táróba. Hallgattak rá. Nemsokára a táró csakugyan beszakadt, de emberélet nem pusztult el.

Borbálát az apja férjhez akarta adni egy gazdag legényhez, de hiába. Erre a lányát egy hatalmas kővel agyon akarta csapni. Ez félelmében a bányászokhoz menekült. Az apa itt is üldözte, azonban eltévedt, majd valami mélységbe zuhant. A lány megmenekült, és azzal hálálta meg szeretett bányászainak segítségét, hogy egész életén át megmaradt jótevőjűknek. Mindig megsejtette és megmondta, hogy hol éri őket veszedelem.

Egy másik pécsi mondai hagyomány szerint^* Borbálát ellenség üldözte. Egyszerre megnyílt előtte a föld, és a mélység nyelte el. Bányászok közé került, akik megvédték, ő pedig védőszentjük lett.

Ritka népszerűségéből következett, hogy Borbála a kultusz zárt világából kilépve, meghódította a szakrális népélet szélesebb tartományait is.

Bornemissza Péternél olvassuk^* geleszta, vagyis gyomorbántalom ellen ezt a bájoló imádságot:

 

Fekszik vala egy gelesztás ember az tengernek partján. Odaméne három szép szent asszony. Egyik szent Borbálya, másik szent Ilona asszony, harmadik, kinek nevét nem tudom. Szent Ilona asszony szedé ki az gelesztás asszonnak az gelesztát az ő beléből, gyomrából. Az szent Borbálya asszony apróra vagdalá. Akinek nevét nem tudom, az az tenger fenekébe hányá. Az tenger fenekén meg nem maradhata, ott eloszla, elromla. Ez embernek az ő beliben, gyomrában, hasában, ugyan eloszoljon Istennek hatalmával, Boldoganya parancsolatjával.

 

Borbála napjának vidékenként megnyilatkozó hagyománya a borbálaág vágása. A szokást nyilvánvalóan ihlette a szent legendájának az a mozzanata, hogy a megkínzott szűz fejére Krisztus a paradicsom virágaiból koszorút helyez, mire összes sebei meggyógyulnak. Ez egyúttal Borbálának menyegzői koszorúja is, vagyis az örök vőlegénnyel, Krisztussal való misztikus egyesülésének szimbóluma. Éva lányai azonban földi vőlegény után sóvárognak, ehhez kérik a szűz vértanú segítségét.

Az ország több vidékén Szent Borbála napján cseresznyefaágat törnek és vízbe teszik. Ha kizöldül, akkor hamarasan férjhez fognak menni, öröm és boldogság jut nekik osztályrészül. Somogyvámoson ha valaki jövendőbelije nevére kíváncsi, akkor vágjon kilencféle gyümölcsfaágat, mindegyiket lássa el férfinévvel. Pohárba téve Borbálától karácsonyig minden roráté után öntözze meg. Amilyen nevű ág először kihajt, olyan neve lesz az urának. Eleken a lányoknak mezítláb, egy ingben kell a kertbe kimenniök gyümölcsfagallyért. Utána üvegbe teszik, hogy kisarjazzék. Apátfalván orgonaágat törnek, egy üveg vízben, a kemence tetejére teszik. Ha karácsonyra kivirágzik, az új esztendőben biztosan férjhez mennek.

Óbecsén már különösebb célzat nélkül viszi be Borbála estéjén a meleg szobába a kerti gyümölcsfákról, lehetőleg minden fajtáról lemetszett termőrügyes ágakat a gazdasszony. Itt vízbe, ha van, akkor hólébe teszi őket, hogy karácsony ünnepére kivirágozzanak.

Ha a budaörsi Barbarazweig már az éjféli miséig kihajt, akkor jó termés várható. Ha csak utána, akkor nem.^*

Ismeretes, hogy a zöld ág archaikus szimbólum: a folyton megújuló élet jelképe. A katolikus szimbolikában továbbfejlődik, és az ártatlanságot, szüzességet, illetőleg a megszentelő kegyelemben való újjászületést jelenti. E motívum bibliai ősképe Áron vesszeje (Mózes IV, 17), amely a szentatyák szerint az Örök Főpapnak, Jesse sarjadékának, a betlehemi Jézusnak is előképe.

A szokás sajátos helyi fejleményeként Tés faluban Borbála estéje egy tányér közepére poharat állítanak és búzaszemekkel rakják körül. Meleg helyre téve, a búzát szorgalmasan locsolják. A szemek hamarosan csírát eresztenek. Amikor növésükben már túlhaladják a pohár szélét, akkor a búza zöld szálait a pohár felső szélével egyirányban lenyírják. Karácsony este a pohár köré fenyőgallyat tesznek, és szentelt olajat öntenek bele. Az olajban lámpabelet áztatnak. Ezt az éjféli mise után meggyújtják és vízkereszt napjáig el sem oltják.

Leopold Schmidt kutatásaiból^* tudjuk, hogy a régi Nyugat–Magyarország, a mai Burgenland német és horvát népe körében a borbálabúza (Barbaraweizen) csíráztatása is járja. Ismeri Pécsvárad németsége is. A szokás ezen a napon tudomásunk szerint a magyar nép körében alig, illetőleg Luca napjához kapcsolódva, lucabúzaként ismeretes. A két szokás célzata lényegében azonos.

Borbála ünnepe főleg a magyar nyelvhatár nyugati, északi, de főleg déli peremein asszonyi dologtiltó nap, amelynek képzetköre Lucáéra emlékeztet. Így Bény (Bina) magyar faluban ilyenkor a látogatókat nem látják szívesen, mert elviszi a család jövő évi szerencséjét. Ha mégis jönne valaki, ügyelnek arra, hogy a kemencéhez vagy a kályhához ne érjen.^*

 

*

 

Borbálát Nagykanizsa és Légrád vidékeinek horvát népe kiskarácsony (mali Božiś) néven is emlegeti és munkaszünettel, templomozással ünnepli meg. Szentmihályhegyen mesélik, hogy Bisztricén, a híres horvátországi búcsújáró helyen egy asszony intő példaként mezítelen emlőire tekeredett kígyót mutogatott, amelyet azért nem tudott eltávolítani, mert a tilalom ellenére Borbála napján mosott, varrt.

Borbála horvát, vend kultuszának démonikus elemeit Eperjessy Ernő interetnikus kapcsolatokra. is kiterjeszkedő értékes kutatásai tárták föl.^* Eszerint Borbála napjának horvát hiedelemvilága Luca napjának dologtiltó, évkezdő magyar hagyományaira emlékeztet. Bemutatásukról könyvünk jellege miatt le kell mondanunk.

Már Gönczi Ferenc közölt egy muraközi Borbála-köszöntőt,^* amely Eperjessy helyes gyanítása szerint horvátból való fordítás: e Szent Borbála napján kívánom magának, hogy mezeje gabonával, erdeje makkal, istállója csikókkal, pajtája borjúkkal, ólja malacokkal, udvara majorsággal legyen tele. A háza meg kinccsel és fiatal legényekkel, kik ne sajnálják a puskát és kardot fölemelni, csatába menni, katolikus vallásunkért vérüket ontani. Bűne e szent napon legyen elengedne, lelke pedig a másvilágon üdvözítve. Dicsértessék a Jézus Krisztus.

Xavéri Ferenc előkelő navarrai család sarjadéka, a Jézus Társaság egyik leghíresebb tagja, az Egyháznak Pál után alighanem legnagyobb térítő apostola (1506–1552), aki Távol-Keleten, főleg Indiában és Japánban töltötte élete java részét.^* Az indiai Goa városában temették el. Az itt dühöngő pestis elmúlását mindjárt az ő közbenjárásának tulajdonították. 1622-ben avatták szentté.

Régi magyar himnusza így mondja el^* életét, viselt dolgait:

 

Európának az határi Kicsinyek lőnek s országi Szent Ferenc szívének S igyekezetének, Buzgó szeretetének, Lángadozó lelkének... A világnak más részére Által megyen s pogány földre, Az hol az Istennek, A mi Teremtőnknek Hirdeti dücsőségét Az igaz ismeretségét. Megtérít sok királyokat, Várassokat s országokat Krisztus szent hitére S annak értelmére És az jóra oktattya S szűntelen igazgatja... Sok betegeket gyógyíta, Döghaláltul oltalmaza. A fene éhségtül És más inségektül Sokakat szabadíta És búban vigasztala... Alázatossan könyörgünk, Szent Ferenc tégedet kérünk, Döghalál mérgétől, Éhség mételyétül; Ellenség fegyverétül Ments meg minden inségtül!...

 

Xavér a jezsuita barokk egyik legtiszteltebb szentje: tengeri utazás, pestisjárvány idején, halál óráján szoktak folyamodni hozzá. Jellegzetes attribútuma nincs, legtöbbször mégis vándorbottal és kezében kis feszülettel, vagy nyomorúságos kunyhóban, magára hagyott haldoklóként ábrázolják.^*

Nápoly városa 1656-ban dühöngő pestis idején kezdi patrónusként tisztelni. 1709-ben a hazai pestisjárvány alatt Buda városa is védőszentjének választja.

Tiszteletének – tudomásunk szerint – egyik első hazai nyoma Szepes fogadalomból épült Xavér-kápolnája, Bársony György prépost felajánlása (1669). Az egykorú följegyzések szerint egy lengyel nőt a gonoszlélek gyötörte. Az ördögűzés sem használt. Ekkor ráparancsoltak, hogy csókolja meg Xavéri Szent Ferenc képét, mire nyomban rendbejött. A kápolna e csodálatos esemény emlékezetét őrzi^*.

Xavér regényes élete sokat foglalkoztatta a barokk ember képzeletét, nekünk már idegen feladatokra, önmegtagadásokra edzette akaraterejét. Az eperjesi Mária-kongregáció egyik előkelő diáktagja Xavér példájára tisztába tett egy tetves koldust. Egy másik növendék, szintén Xavért utánozva, egy beteg ember sebéből két férget szívott ki, majd lenyelte^*.

Híressé vált imádsága: Ó Deus, ego amo Te ... Magyarra az elsők között (1750) Faludi Ferenc, jeles jezsuita költőnk fordította:

 

Jézus, szívem szép szerelme: Az én lelkem gerjedelme Buzgón szeret Tégedet. Nem azért hogy üdvözüljön, Tűzre, kínra ne kerüljön, Másként szeret Tégedet. Ingyen Uram te szerettél, Teremtettél, megszenteltél, Megváltottál engemet. Az én szívem szép szerelme, Az én lelkem gerjedelme Ingyen szeret Tégedet. Ebben a hív szeretetben, Holtig való tiszteletben, Vígan ontom véremet. Vígan néked én Istenem, Drága kincsem és mindenem, Feláldozom éltemet.

 

A XVIII. században épült jezsuita templomaink közül Xavért választotta pártfogóul Trencsén (1684), Szakolca (Skalica) (1724), Rozsnyó (1660 táján), Besztercebánya. Ez utóbbiból később püspöki székesegyház lett, a szentből pedig az új egyházmegye patrónusa. Kőszeg középkori Jakab-templom a barokk időkben a jezsuiták kezén volt. Egyik kápolnáját Xavérnak szentelték. Bejáratán ez a kronosztichonos vers olvasható: QUISQUIS AUXILIIS INDIGES, VENI HOC OPEM INVENIES. Vagyis: ha szükséget szenvedsz, itt segítséget találsz. Egyéb patrociniumai:

 

Esztergom: Istvánháza (Steffulto, kápolna), Szakolca, Szentistvánkút (Hašpninka, kápolna).

Nyitra: Trencsén (később piarista templom), Teplica (kápolna), Darázs (Dražovce).

Rozsnyó: Rozsnyó (a premontreiek, később Szent István királynak szentelték), Dobsina (1792), Ragály (1842), Kiskovácsvágás (Kováčová, 1866).

Szepes: Szepes (Spišské Pohradie, kápolna).

Kassa: Sebessalgó (Šalgovik, 1764)

Vác: Szolnok (1733).

Győr: Lajtaszentgyörgy (St. Georgen am Leitha, kápolna, 1700).

Székesfehérvár: Törökbálint (1711, kápolna), Zsámbék (várkápolna).

Pécs: Pécs (fogadalmi kápolna).

Kalocsa: Kiskőrős (kápolna).

A XVIII. században jezsuita ösztönzésre Xavér-társulat virágzott Kassán, Komáromban.

Xavér legelső hazai patrociniumai közé tartozik a győri Szent Ignác-templom egyik kápolnája freskóciklussal.

 

A szent hamarosan megjelenik a jezsuita iskoladráma hősei között is. Eszterházy Pál, a későbbi híres nádor deákkoráról írja: annak utána pedig Szombatba (Nagyszombat) mentem. Ottan megint igen szép comoedia tartatott Szent Xaverius Ferencről, kinek képit én viseltem^*.

Oltárai: Buda (koronázó templom, 1736), Szent Anna-templom, ereklyével)^*, Vác (Hétkápolna)^*, Sopron (Szent György-templom, 1763, képe Oberburg kegyképének változata)^*, Felnémet (oberburgi kép), Aba (oberburgi kép), Gyöngyös (Orbán-templom, Oberburg), Esztergom (Szent Ignác-templom Xavér-kegyképe, amely a II. világháború végén elpusztult), Bodajk mellékoltárán Xavér és a török-turbános sátán. Egy szerecsen mellékalak kezében szalag, rajta 120.000. A hagyomány szerint a szent ennyi pogányt keresztelt meg, a szimbolikus ábrázolás értelmében ennyi lelket szabadított ki a gonosz hatalmából. Perbál keresztelőkútján Xavér szerecsent keresztel.^*

Xavér természetesen köztéri Szentháromság- és Szeplőtelen Fogantatás-szobraink pestispatrónusai között is feltűnik (Vác, 1755^*, Zsámbék, 1739). Ezért került egykorú szobra többek között Fertőszéplak, Mihályi^*, Budaörs, Óbuda (Újlak) templomába is. Az adonyi plébánia előtt állónak felírása: SACRA ISTA DABAT VOVITQUE FIERI TEMFORE PESTIS LIBER BARO XAVERIVS A STERNTHAL (=1742)^*.

A közép-európai, így a hazai Xavér-ábrázolások jelentős része a még említendő Oberburg (Gornjigrad) csodatevőként tisztelt Xavér-képét másolja, illetőleg költi át. Apró szentképek, rézkarcok is készültek róla, amelyeket az eredetihez hozzáérintettek és úgy osztogattak a nép között. A kép Xavér halálát ábrázolja, és éppen ezért főleg haldoklók, járványtól fenyegetett hívek találtak megnyugvást a szemléletében^*.

A régi monarchiában bontakozó Xavér-kultuszt természetesen a jezsuiták irányítják gazdag lelkipásztori tapasztalatokkal, a propaganda változatos eszközeivel, így a sacralis contactus mélylélektani lehetőségeinek tudatos felhasználásával. Ez különösen az említett délstájer, de már szlovén lakosságú Oberburg városka közelében emelt Xavér-templom ereklyéivel páratlan méreteket öltött^*. Bár a kultuszt egy szlovén világi pap: Achatius Sterschiner kezdeményezte, mégis a gráci jezsuita kollégium támogatása révén lett ismertté, vált az ősi bencés Mariazell igen komoly barokk vetélytársává. Sterschiner egy kis orenburgi Borbála-kápolnát avatott a Xavér-kultusz új színhelyévé. A két szent ünnepe a kalendáriumban egymás szomszédságába esik, így az archaikus-népies Borbála-hagyományba vetette a frissebb Xavér-kultusz magvait. Másfelől a párizsi Borbála-kollégiumban kezdődött Xavérnak Ignáccal való ismeretsége. Ezeknek megfontolásával emeltetett oltárt a kápolnában a szent jezsuita tiszteletére (1715). Csodákról beszéltek, a zarándokok száma egyre növekedett. Már 1721-ben a hívek odaadó munkájával nagy templom építéséhez fogtak hozzá.

Xavér orenburgi oltárképe tehát hamarosan híressé vált. Ott volt rajta egy darabka abból a gyapotból is, amelybe a szent karját takarták. Mirákulumos könyvek^* és az oltárképről készült másolatok, fogadalmi képek is hirdették a kultusz gyors népszerűségét. Friess és Gugitz felsorolja, hogy terjedt el az örökös tartományokban, hazánkról azonban nem tudnak. A zarándokok lakóhelyeiről szólva, annyit mégis említenek, hogy Csáktornyáról 2, Kőszegről 1, Besztercebányáról 1, Budáról 2, Pozsonyból 1, Temesvárról 1, „Zemblin” helységből 1, Erdélyből 1 búcsús talált csodás meghallgatásra. Feltűnő, de természetes is, hogy leginkább onnan jöttek, ahol jezsuiták működtek.

Népszerű szentelménnyé vált a Xavér olaja (Oberburger Öl, oleum de lampade Oberburgensis S. Xaverii). Messze vidékekről is eljöttek érte. Nagyszombat városában egy vízibetegségben (hydropicus) szenvedő ember gyógyult meg tőle. Budán Krammer János Lipót esküvel állította, hogy szeme, amelyen orvosság nem segített, a szent olajától gyógyult meg^*.

A pécsi jezsuita rendház évkönyveiben, a XVIII. század elejéről olvassuk, hogy Xavér gyűrűje is minden háznál kéznél volt. Használatára a forrás szűkszavúsága miatt csak külföldi analógiákból következtethetünk. Ezekből nyilvánvaló, hogy a szent ereklyéjéhez érintve, esetleg vizével is meghintve vált szentelménnyé: főleg vajúdó asszonyok húzták az ujjukra, de más betegek is viselték^*.

A kultusznak ritka ikonográfiai emléke a jezsuiták zágrábi Xavér-templomában őrzött fogadalmi kép. Fölírása: ILLUSTRISS, DOM. COM. EMERICUS GEORGIUS ERDŐDY VOTIVA DEVOTIONE HIC PERACTA INTEGRE A PROFLUVIO SANGUINIS LIBERATUS EST 13. NOV. 1735. MAGNUS S. XAV. CULTOR E BENEF. PIE OBIIT 1. JUN. 1736. AET. 51.^* Magyarul: Erdődy Imre grófot fogadalma a vérfolyástól megszabadította.

Egy ezüst, Xavérnak ajánlott ex voto a kolozsvári egykori jezsuita, majd piarista templomból került az esztergomi prímási kincstárba. Felírása: S. FRANCISCUS XAVERIUS S. J. INDIARUM JAPONIARUM APOSTOLUS CUIUS HONORI HANC IMAGINEM ARGENTEAM CURAVIT EX VOTO LADISLAUS MIKOLA DE SZAMOSFALVA 1700. Vagyis: Xavéri Szent Ferenc India és Japán apostola, az ő tiszteletére fogadalomból ajánlotta föl ezt a képet Mikola László. Honn Sebestyén nagyszebeni ötvös alkotása.^*

Budán a pestis idejében egyik jezsuita szintén megkapta a betegséget. Már két kiütés volt a testén. 14 napon át állandóan Xavérhoz könyörgött, de a betegek gondozását sem hanyagolta el. A följegyzések szerint meggyógyult. Egy lábfájós asszony a szent trencséni kápolnájához zarándokolt. Megfogadta, hogy ezt minden évben megteszi. A források szerint azonnal meggyógyult^*.

 

*

 

Xavér barokk kultuszához hozzátartozott a szokott kilenced (novena) mellett a tíz vasárnapi vagy tíz pénteki ájtatosság, ama tíz esztendőnek emlékezetére, amelyet a szent a pogányok között töltött^*. Ezt nagy pompával ünnepelték. A költségeket rendesen nemesek, arisztokraták vállalták, így Óbudán a Zichyek.

Említettük, hogy Buda városa védőszentjének választotta Xavért, aki – mint Döghalál ellen való hasznos és foganatos orvosság írja – minden alkalmatosságit, böcsületét, méltóságát, sőt életét félre tette, hogy a legalábbvalóknak is szolgálna, és az elhagyatott és gyógyíthatatlan betegeket is, hogy lelkeiket megnyerné: vagy segítené, vagy elébbeni egészségükre visszatérítené. Buda városa az ünnep vigíliáján böjtöt fogadott.^*

Az 1740. évi járvány után a budavári Szentháromság-szobornál tartott hálaadásra a vízivárosiak, tehát a jezsuiták hívei Xavér-szoborral vonultak föl. Ezt hat olyan gyermek vette körül, aki a járványos betegségből felgyógyult. A várkapuban hat hasonlóan megmaradt férfi is csatlakozott hozzájuk^*.

Csejte (Čachtice) az 1738. évi pestis emlékére fogadalmi ünneppé avatta Rókus és Xavér napját^*.

 

*

 

Xavér tiszteletét a XX. század jezsuita pasztorációja igyekezett hazánkban föltámasztani, szélesebb körökben azonban már eredménytelenül: a régi kultusz a jozefinista időkben elsorvadt^*.

Kalendáriumi eredetű, terminus jellegű szigetközi megtiszteltetés: DisznóöIő Szent Ferenc, Székesfehérvárott: Disznóvágó Szent Ferenc.

Eligius a franciaországi Noyon püspöke (†660 táján), patkolókovács, majd ékszerész és ötvös volt, mellette a király tekintélyes tanácsadója. Urának halála után pappá szenteltette magát. Sokat buzgólkodott a pogány germánok megtérítésén.

Több nyugat-európai tájon régi foglalkozására emlékezve, a beteg lovak orvosa. Ilyenkor levágott lólábbal is ábrázolják. Ennél nevezetesebb azonban másik patronátusa. A középkori Európában az aranymívesek védőszentje. Mesterségének eszközeivel: kalapáccsal, csipesszel szokás ábrázolni.^*

Eligius neve, miséje a XIV. századtól kezdve számos hazai misekönyvünkben előfordul. A váci aranymívesek céhének (Fraternitas aurifabrorum) misekönyve-antifonáléja ad honorem beati Eligii episcopi tiszteletére íródott.^* Temesvár Eligius-templomáról a XIV. században történik említés. A titulusból Juhász Kálmán vallonokra következtet^*, de sokkal valószínűbb, hogy a patrociniumhoz a temesvári ötvös céhnek van köze.

A kassai ötvös céh pecsétjén (1476) védőszentjének, Eligiusnak domborított képe; jobb kezében hosszúnyelű kalapáccsal, baljában kehellyel.^* Hasonlóképpen Buda, Besztercebánya, Eperjes középkori céhpecsétjein.^*

Eligius táblaképével^* találkozunk a bártfai Egyed-templom Mettertia-oltárán (1500), gótikus faszobrával^* pedig ugyanott, a Mária-Erazmus-oltáron (1505). Ezek az ábrázolások is nyilvánvalóan a helybeli ötvösök Eligius-tiszteletével függenek össze.

Ő a védőszentje a kolozsvári ötvös céhnek is, amely oltárt állít a tiszteletére (1516)^*.

Az egykorú híres szegedi ötvösség Eligius-kultuszára, illetőleg az Eligius keresztnév kedveltségére következtethetünk egy Krakkóban tanuló szegedi diák, Ilige nevéből.

A kultusz a hódoltság után föltámad. A budai, pécsi (1696), pesti (1760) ötvösöknek is ő a védőszentje. A pécsi ezüstművesek (srebernari) számára I. Lipót szerb nyelvű céhszabályokat adván ki, nekik is Eligiust jelöli ki pártfogóul.^*

András apostol, Péter bátyja. Életéről, pályájáról keveset tudunk. A hagyomány szerint X formájú kereszten szenvedett vértanúságot. Ez az andráskereszt, amely ikonográfiai ismertetőjele is egyúttal.

Legendájával kódexeink alig foglalkoznak, középkori misekönyveink azonban számontartják. Azt kell hinnünk, hogy András apostol tekintélyét, népszerűségét elsősorban névünnepének kalendáriumi helye határozza meg. Erre utal több középkori misekönyvünk és a szegedi ihletésű Pozsonyi-kódex András-himnusza is:

 

Sacrosancta hodierna festivitas solemnia digna laude universa categorizat ecclesia. Mitissimi sanctorum sanctissima extollendo merita apostoli Andreae ammiranda praepollentis gratia.*

 

A nap már az adventnak, illetőleg az egyházi évnek kezdete, amely beleesik a téli napfordulat időszakába, és így alkalmas mindenféle bűbájosságra, főleg az eladólányok szerelmi praktikájára. A zajos mulatság régebben megszűnt, a muzsikaszó farsangig elhallgatott. A szegedvidéki mondás szerint András zárja a hegedűt. Hasonló a hercegszántói sokác sentencia is: Andrija zavezanija, vagyis bekötötte András a muzsikát. Kezdődnek már a disznótorok, innen a szegedi tréfás Disznóölő Szent András megnevezés. Erre azonban csak utalunk.

András középkori patrociniumai közül legnevezetesebb Abasár bencés apátsága (1042), amelyet Aba Sámuel ajánlott az ő oltalmába. Úgy véljük, hogy e dedikációnak, majd András király nevének megválasztásában a bizánci egyház is közrejátszott. András apostol ereklyéit ekkor még Konstantinápolyban őrizték. Régebbi nézet szerint Szentendre (1240) apátságának titulusát is a közeli visegrádi bazilita kolostor magyarázza, amelynek szintén András volt a patrónusa. I. András királyunk alapította. A tetszetős föltevést a legújabb kutatások megcáfolták: a patrociniumot nem a bizánci egyház ihlette.^* Érdekességként megemlítjük, hogy a középkorban az esztergomi székesegyház egyik tornya Szent András nevét viselte. Körmöcbánya várkápolnájának is András volt a védőszentje.^*

 

Andrást – leginkább a többi apostol társaságában – ott látjuk Bártfa (1460, 1489), Kassa (1480), Esztergom (Keresztény Múzeum, 1470, 1494), Késmárk (1470), Ludrófalva (Ludrova, 1510), Nagylomnic (Lomnica, 1500), Pónik (Póniky, 1512), Turócbéla (Belá, 1480), Zsidve (Jidveu, 1508), gótikus szárnyasoltárain. Höltövény (Halciu) oltárképén (1530) ördögöt űz. Liptószentandrás (Liptovsky Ondrej) főoltárán (1512) megkínozzák és keresztre feszítik.^*

Gótikus faszobrait őrizte meg Kassa (1490), Kisszeben (Sabinov, 1510), Liptószentandrás (1512), Lőcse (Vir dolorum-oltár, 1476, Péter és Pál-oltár, 1490), Nagyőr (Strážky, 1524), Nécpál (Necpaly, 1500?).^*

Oltármestersége volt Szepeshely (Zipser Kapitel, Spišské Pohradie, 1431), Óbuda (1484), Eger (1495) templomainak.^*

A most felsorolandó patrociniumok egyike-másika még a középkorban született. Forrásaink egyenetlensége miatt a keletkezés, építés idejét ennél, de más titulusoknál sem sikerült kifogástalanul tisztáznunk.

Esztergom: Komárom, Nagymagasfalu (Hochštetno), Egyházfa (Kostolná pri Dunaji), Alsókorompa (Dolná Krupá, 1813), Ludány (Ludanice, 1760, régi templom és patrocinium helyén), Érsekvadkert (1688), Barsendréd (Ondrejovce) Özdöge (Mojzešovo), Ásvány, Vedrőd (Voderady), Nagykovalló (Koválov), Istvánháza (Steffulto, kápolna).

Besztercebánya: Garamszentandrás (Sväty Andrej nad Hronom, XV. század), Szebeszló (Blatnica), Kós (Koš, 1367), Nyitraszeg (Chalmová, XII. század, később: Szent Anna).

Nyitra: Alsóköröskény (Dolny Kereškyn), Bolessó (Bolešov), Szolopna (Slopná), Újkrásznó (Krásno nad Kysucou), Kosárfalva (Papradné), Nagydivény (Velká Divina), Timorháza (Timorac).

Szepes: Szentandrás, Szalók (Slakovce), Hanusfalva (Hanušovce), Komlóskert (Hobgarten), Pucó (Pucov), Csorba (Štrba), Liptószentandrás (Sväty Ondrej nad Vahom), Dubrava, Andrásfalu (Ondrašova), Rózsahegy (Ružomberek).

Rozsnyó: Tornaszentandrás (középkor), Restér (Roštár, középkor)^*, Gesztete (Hostice, 1787), Zagyvaróna.

Kassa: Magyarkapronca (Koprovnice, középkor), Pécsújfalu (Pečovská Nová Ves, 1712), Berzenke (Bzenov, 1746), Nagyvitéz (Vitež, 1778), Kajáta (Kojetice, 1784), Aranypatak (Zlaté, 1834), Semse (Šemša, 1328, majd 1855).^* András a kassai egyházmegye (1804) védőszentje, első püspökének, Szabó Andrásnak keresztneve után.

Eger: Tarpa (1291, elenyészett)^*, Folyás (1894), Ládbesenyő (1903), Kétútköz (1926).

Veszprém: Teleki (1271), Szepezd (1288), Szentandráspáh (1328), Felsödörögd (1339), Paloznak (1360), Kölked (1383)^*, Enying (1469).^*  Ezek azonban elenyésztek. Ma élő patrociniumok: Balatonendréd, Karakószörcsök.

Győr: Iván (1713), Mosonszentandrás (St. Andrä, 1724), Pázmándfalu (1753), Oltova (Antau), Derecske (Drassmark), Gyirót (Geresdorf, 1647-ben még Katalin volt a titulusa), Káptalanvis (Heiss), Hidegség (XII. század), Süttör (1889), Németi, Rábapordány (1870).

Szombathely: Egyházasrádóc, Szöce, Kám.

Pécs: Szajk (1753), Alsómocsolád (1836).

Vác: Nógrádverőce (1696), Bag (1700), Tóalmás (1743), Terény (1783), Rétság (1729), Keszeg (1764, később: Imre), Váckisújfalu, Zagyvaszántó (1723).

Csanád: Temesszentandrás (Sintandrei, 1785). Kovácsi (Covaci, 1898).

Várad: Kötegyán (1229), Szentandrás (1291), Fejéregyház (1297), Biharnagybajom (1423). Ezek elenyésztek.^* Élő titulus Békésszentandrás (1784). A mai debreceni nagytemplomnak a múlt század elején lebontott elődje a középkori Szent András-templom volt.^*

Erdély: Gyimesfelsőlok (Lunca de Sus), Futásfalva (Alungeni), Szentegyházasfalu (Vlahiţa).

Helynevek: Szentandrás (Bihar, Hunyad, Kolozs, Zala), továbbá – az említettek mellett – Hernádszentandrás, Jászszentandrás, Nemesszentandrás (1318, Búcsúszentlászló leányegyháza), Rábaszentandrás, Sajószentandrás. Elenyészett Szentandrástelke (1481, Bács), Szentandráskölked (1349, Somogy), Rücsiszentandrás (1447, Valkó), Szentandorjás (1399, Csanád).^*

 

Az elején röviden már említettük, hogy András estéje, azaz vigíliája, továbbá András napja már régóta nem őriz szakrális néphagyományt. Hiedelemvilága a közeledő farsangra, a párválasztás idejére, menyegzőre mutat.

A kapcsolat okát a kutatás többféleképpen magyarázza, és András nevét a görög „ανηρ”, férfi, szóval hozta kapcsolatba. Miséjében ezt olvassuk: concede nobis hominem iustum, vagyis adj nekünk igaz embert, férfiút. További föltételezés szerint valamikor advent első vasárnapján, tehát a névnaphoz legközelebb eső ünnepen – korunkban a Szilveszter esti hálaadás idején – szokta felolvasni a pap a plébánia azévi népmozgalmát, így az esküvők és születések számát is, amiről egyszerű emberek, főleg fiatalok arra következtettek, hogy András házasságszerző szent. E magyarázatok még megerősítésre szorulnak.

Baján az olyan lány, alti meg akarja látni, hogy ki lesz a jövendőbelije, András napján böjtöljön és este tegyen a feje alá férfiruhát, akkor álmában meglátja őt. Vagy pedig ugyanezen a napon egésznapi böjtölés után sózzon meg este egy darab kenyeret, lefekvés előtt imádkozzék három Miatyánkot és három Üdvözlégyet. Utána harapjon a kenyérből, a megmaradt darabot pedig tegye egy kis tükörrel együtt a vánkosa alá. Ha éjfélkor belenéz a tükörbe, meglátja benne a vőlegényét. A lányok Algyőn is böjtölnek, este megmosakodnak, de nem törülköznek meg. Lefekvéskor a párnát háromszor megfordítják és ezt mondják: Párnámat rázom, Szent Andrást várom, mutassa mög a jövendőbeli párom! Szabolcsban András estéjén a lányok a kút környékét kendermaggal bevetik, és egy férfiruhadarabbal beboronálják. Amelyik legény akkor álmukban megjelenik, az lesz a vőlegényük.^*

Mezőpanit (Panetul de campie) erdélyi faluban a református nagylány egész napi böjtölés után András estéjén ki szokott menni az udvarra és a kötőjébe csillagokat szed. Amíg a szemével szorgalmasan válogatja, szedi a tetsző csillagokat, addig tízszer visszafelé kell 10-től 1-ig számolnia. Hiábavaló a fáradsága, ha ugyanazt a csillagot kétszer is számbaveszi. Utána beszalad a házba és a csillagokat kötőjéből az ágyába önti. Így majd megálmodja, hogy ki lesz a vőlegénye.^*

Dámóc görögkatolikus faluban, de más görögkatolikus helyeken is, az András nevűeket úgy köszöntik, hogy ablakukra búzaszemet szórnak. Ez az andráshányás.

Érsek-vadkerten az aprószentek néven emlegetett vesszőket, amelyeket a pásztorok karácsony böjtjén szoktak a gazdákhoz vinni, András napján szedik a határban.

A palásti palóc lányok András napján almát dugtak az eresz alá, Borbála napján pedig a másik felére fordították, majd elvitték az éjféli misére. Lassan haladtak vele, várták, hogy valaki megszólítja őket. Úgy vélték, hogy annak a fia, rokona veszi el őket.^*

Palóc eladólányok András estéjén gyümölcsfaágat állítottak vízbe. Ha karácsonyig kizöldült, akkor bízhattak a farsangi férjhezmenésben. A szokás más adventi napokon is országszerte ismeretes.^*

Manapság is akadnak apátfalvi öreg emberek, akik András napjának hajnalán kimennek a Maros partjára. A víz szélén vesszőt szúrnak le, majd megvárják a napköltét. Ha úgy találják, hogy a víz most följebb áztatja a vesszőket, akkor tavaszra áradást, esetleg árvizet várnak.

A Szent András alakjához és napjához fűződő moldvai csángó hagyomány^* egyedül áll a magyar, de tudomásunk szerint a latin szertartású középkortól ihletett nyugati hiedelemvilágban is. Az esetleges kelet-európai kapcsolatok tudomásunk szerint még tisztázásra várnak.

Csügés csángói szerint András éjszakáján össze kell kötni az ollót, mert ezzel összekötik a farkas száját is.^*

 

Egy Lábnik faluból származó csángó mese elmondja, hogy egy öregember három fia beállott juhásznak. Amikor elérkezett András estéje, a legkisebb elment meghallgatni, hogy András, aki most szokta a farkasokat szétosztani, hova küldi őket. Föl is hágott egy nagy fára. Éjfél táján András fehér lovon megjelent, és megmondta az összesereglő farkasoknak, hol találnak maguknak egy-egy birkát, malacot, tehenet. Egy sánta farkas azonban elkésett, neki már nem jutott semmi. András azt mondta neki, hogy azt egye meg, ami a fán van. A vad kezdte is a fát rágni, de a legényhez nem tudott hozzájutni. Megvirradt, amikor testvérei meglesték a farkast, elzavarták. Az öccsük lejött a fáról és hazamentek. Hiába vigyáztak. Az esztenában (birkakarámban) öccsüket mindig kettejük közé fektették, a farkas mégis elrabolta és felfalta. A farkast sem tudták megölni. Többet nem is jött arra, mert csak a legkisebb testvért adta András a farkasnak.

Hogy tehát András ne osszon farkast a juhoknak, ünnepét primizsgyés, azaz jeles, dologtiltó napként szokták megülni. A somoskaiak nem fonnak, a lábnikiak a söprűt, harapófogót, kést összekötik, hogy még véletlenül se dolgozzanak velük, a gajcsánaiak András estéjén fokhagymával kenik meg a kaput, ajtót a farkasok ellen. Ezen a napon nem söprűvel, hanem kapcával söprögetnek. Klézse faluban fokhagymával keresztezik meg a házon, istállón az ajtót, ablakot, hogy a farkas elkerülje a hajlékot, családot, mert éppen András hetében van legnagyobb hatalma az ember megtámadására.^*

Katalin, azaz Alexandriai Szent Katalin vértanú († 305 táján), a középkornak alighanem legtiszteltebb, legnépszerűbb női szentje, a Virgines Capitales, továbbá a Tizennégy Segítőszent egyike. A görög eredetű szó jelentése: „tiszta, szeplőtelen”.

 

Katalin alakját, életét teljesen átszövi a legenda, amelyet verses alakban az Érsekújvári-kódex^* prózában pedig Pelbárt nyomán az Érdy-kódex^* örökített meg: élt Alexandriában egy pogány király, Costus, akinek nem volt gyermeke. Ezért szüntelen áldozott a bálványisteneknek, de hiába. Alforabius görög bölcs azt tanácsolta neki, hogy az egy Istennek képét öntesse ki aranyból és áldozzon előtte. A készülő szoborból csodálatosképpen feszület lett. Bevitték a pogány templomba, ahol a bálványok mind lehullottak. Costus bemutatván a kereszt előtt az áldozatot, a királyné megfogant, majd leányt szült, aki a Katalin nevet kapta. Már tizenhárom éves korában kitűnt csodálatos okosságával, amelynek híre messze földre elterjedt.

Costus halála előtt lelkére kötötte leányának, hogy a kereszten függő ismeretlen Istent mindig tisztelje, továbbá csak hozzá méltó szép, gazdag, bölcs ifjúhoz menjen feleségül. Nemsokára édesanyja is meghalt.

Katalin királynő lett. Udvarnépül választott maga mellé huszonnégy szüzet tizenkét jámbor asszonyt és száz fegyverest. Utána kíséretével országának határára indult.

Egyszer rájuk esteledett és az utat eltévesztették. Azonközben Úristennek akaratjából találának egy szent vén remetét cellájában imádkozván, kinek cellája fölött egy ércből szerzött feszületkép vala feltévén. Katalin ennek nagyon megörült. A remete kérésére elmondotta, hogy ő kicsoda, és hogy mi volt atyjának végső akarata.

A remete így felelt neki: óh nemes leány, mit hányod-vetöd magadat te evilági és mulandó jókban? Nem hallottad-e hírét egy nagy király fiának… kinek koronkéd angyalok szolgálnak és udvarolnak?

Katalin kérdezgetni kezdte, hogy ki ez a királyfi. A remete egy kis képet adott neki, amelyre a Szűzanya és fia volt festve. Azt tanácsolta még a leánynak, hegy imádkozzék előtte: mutassa meg neki az ő Fiát.

A szálláson csakugyan imádkozni és esedezni kezdett. Végül elszenderedett Álmában hát oly mint egy nagy szép mezőn járna és távoldad egy mondhatatlan szép szűz asszony jönne eleibe, kinek fia ölében volna. Mindenképpen hasonlatost, mint a táblában írván volna… Mondá az Szűz Mária ő Fiának: látod-e én édes szerelmes fiam, mely nagy kívánatossággal gerjedez ez szűz leány Katerina tégödet látni…

Itt az Érdy-kódexből néhány lap hiányzik, ezért a legendát a Debreczeni-kódex előadásával folytatjuk.

A kis Jézus még anyja unszolására sem akart Katalinra nézni, mert rútnak és szeplősnek találta.

Katalin erre fölébredt. Azonnal elmondta álmát a remetének, akit már előre értesített egy angyal, hogy a pogány királylányt oktassa a keresztény hitre. A remete megvígasztalta Katalint, hogy majd ránéz a királyfi, mihelyt hinni fog benne. Hamarosan meg is keresztelkedett. Visszatérve szállására, imádkozott a kép előtt. Elaludt.

Álmában ugyanúgy jelent meg neki Mária a kis Jézussal a karján, angyalok és szüzek társaságában, nagy fényességben. A Szűzanya kérésére most Jézus jegyeséül fogadta Katalint: én tiszteletes és édességes anyám, ha ez teneked kedves és kellemetes, megteszem, és ez Katerinát jegyesül viszem magamnak. Ezt hallván asszonyonk Szűz Mária az szent fiátúl, legottan Szűz Mária az ő fiának, az áldott Jézusnak az ő ujjából kivevé az gyűrűt és fogá az Katerinának az ő jobb kezét, és mi üdvezítő uronk Krisztussal ez Katerinának az ujjára téteté a gyűrűt, és mihelt Uronk Jézus magának jegyzötte volna, legottan Uronk Jézus az ő szent anyjának az szent öléből, avagy kebeléből az földre leszálla és magát mutatá és jelenté ezt Katerinának az tüviskoronába. Miképpen őtet megkoronázták vala az zsidók és megmutatá őneki az ő öt mély sebeit és ennek utána az ő drágalátos nemes szent vérét és egyéb kínját, és mondá Uronk Jézus az Katerinának: …Küvess engemet és vigyed az örökül való koronát…

Katalin most tizennyolc éves leányzó. Palotájában Istenbe ereszkedik vala. Egyszer nagy zajt, muzsikaszót hall. Odamegy. Látja, hogy Maxencius császár a keresztényeket arra kényszeríti, hogy a bálványoknak áldozzanak. Bátran a császár elé lépett és kérte, forduljon el a hamis istenektől és imádja az egy igaz Istent. Beszélt neki Jézusról is. Maxencius nem hallgatott rá, sőt ötven pogány bölcset hivatott, hogy ezek Jézus hitétől tántorítsák el Katalint. Ez azonban a vitában legyőzte, sőt megtérítette őket. A bosszus császár máglyát gyújtatott, miközben Katalin erősítette őket hitükben.

A császár most hízelegni kezdett Katalinnak: felesége után második asszonyának fogadja, képét kifaragtatja, és a néppel imádtatja. Katalin állhatatos maradt, mire a császár kegyetlenül megkínoztatta, majd börtönbe vetette.

A császárné Maxencius távollétében, éjszakának idején fölkereste Katalint. Elámult, amikor látá a temlecet mondhatatlan világosságával fényleni, és szent angyalokat, kendőzvén az szűz szent Katerinának sebeit. Az asszony ennek láttára megtért, de vele együtt egyik udvari ember, Porfirius is, kétszáz vitézzel.

Jézus megjelent Katalin börtönében, és erősítette jegyesét. A császár haragjában négy kereket készíttetett borotvákkal és vasszögekkel kiverve. Ezek szaggatták szét azokat, akik nem hódoltak a bálványok előtt. Ez a sors várt Katalinra is.

Isten angyalai a kerekeket összetörték. Ennek láttára négyezer pogány keresztelkedett meg. Maga a császárné is bevallja, hogy ő is keresztény. Katalin erősítette hitében, amikor férje őt is kivégeztette.

A császár előtt Porfirius is megvallja hitét. Katonáival együtt ő is életével fizet.

Katalint utoljára szólította föl a császár, hogy megtagadván hitét, legyen az ő felesége, immáron császárné. Katalin azonban a halált választotta. A vesztőhelyen így imádkozott: óh szüzeknek ékessége és dicsősége, Jézus Krisztus jó kerály… Kérlek tégedet, én édességes Istenem, áldott Jézus, Hogy valaki én kínomról emlékezetet teend, akár halálakorán, akár egyéb szükségében, ha engemet hívand, hát ő te segedelmednek mívelkedetét megnyerje.

Ezt elvégezvén, legottan szózat lőn hozzája mondván: jöjj el én szerető jegyesem, Katerina! Ime teneked mennyeknek kapuja nyílván vagyon, és mindazoknak, kik te kínszenvedésedről emlékeznek, kiváltképpen való segedelmet ígérek nekik mennyországból.

És ennek utána, hogy elvágták volna a nyakát, az ő testéből az vér helyébe tej folya. Istennek kedég angyali az ő testét vévén az helyről többé, hogy nem mint húsz napi menőföld volna. Sinai hegyre vivék és nagy tisztességgel eltemeték. Kinek ő tetemiből szünetlen olaj járt ki, mely olaj minden betegeknek tagit megvigasztja…

 

*

 

A Katalin-legenda népszerűségének, ponyvairodalmi utókorának jellemző barokk emléke A Szent Szűz és Mártyrom Catharináról, úgymint Egész ő szent életéről, Mártyrumságárul és halálárul írt versezet,^* amely még nyilvánvalóan a XVIII. században született. Befejezése így szól:

 

Immár jöjj el tüköre a szép rozmarinnak, Óh ékes koszorúja minden mártyromnak. Légy könyörületes nékünk minnyájunknak, Légy kegyelmes mindennek, legfőképp magamnak. Egy napot adok néked óh drága mátrónánk, Krisztusnak édes szivet, maradj mi pátrónánk. Mindeneknek pedig, kik szent nevedet vallják, Kívánom, hogy a mennyet teáltalad bírják.

 

*

 

Katalin tisztelete a régebbi hívő századokban azért volt annyira egyetemes, mert – mint legendájában is hallottuk – Jézus, az ő mennyei vőlegénye megígérte neki, hogy meghallgatja mindazokat, akik menyasszonyához, Katalinhoz ájtatosan és bizalommal fohászkodnak.

Az apácáknak írt Gömöry-kódex könyörgése^* Szent Katalinhoz:

 

Ó kegyes szent Katerina asszony, ez világnak gyengye, királi nemből származott! Idvezlégy szüzeknek rózsája, idvezlégy az mennyei királnak szerelmes jegyese és Szűz Máriának nemes menye. Idvezlégy eleven liliom, örök lakodalmat kévánságodban kérél és meg nem tagadtaték. Engedelmes szűz, Szent Katerina asszony, Krisztusnak szerető szüze, mindenben dicséretös, bölcs, szép, nemes, kegyes és együgyű. Kérlek, hallgass meg engemet, tebenned bizodalmast. Szentséges szent szűz, Tégedet angyali kéz Sinának tetején eltemete. Ki ennyi méltóságra valál méltó, kérlek légy énnekem könyöröletös, bűnesnek. Amen.

 

Katalinhoz szóló archaikus népi imádságok, énekelt könyörgések a szabadkai bunyevácok ajkán^* még élnek:

 

Sveta Kata, Katerina, Prva Božja mučenica, Bičom bičovana, Šibom šibovana, U kolo vitana, Prid Bogom pitana: Bolu l'tebe rane tvoje? Ne bolu me rane moje, Već me boli srce moje Na Isusa gledajuči, Di ga Židi privezaše I na križ ga pripinjaše, Svetu krunu skidaše A trnovu naticaše, Čavli ruke probijaše, Mačom srce probodoše, Svetu krvcu polivaše. Tako sveta Kata govoraše: O Isuse! Smiluj mi se! Primi mene pored tebe!

 

Magyarul: Óh Szent Kata, Katalina, Isten első vértanúja; vesszővel és ostorral ostoroztak, kerék közé vetettek. Isten megszólított: fájnak-e sebeid? Nem fájnak az én sebeim, csak a szívem sajog, amikor Istenre nézek, akit a zsidók fölfeszítettek. Szent koronáját levették, a tövist rányomták, a szögek átalverték, lándzsával a szívét átszúrták, szent vérét kifolyatták. Így szólt Szent Katalin: óh Jézusom, irgalmazz nekem, magadhoz végy föl engem!

Egy másik szabadkai, de itt már csak magyarul idézett imádság Katalint így emlegeti: Szent Katalin térdel, vizet kér kezetmosni, hogy megerősítse vállát, meg a szenvedő Jézust: ne féljen sem a veszett kutyától és nehéz álomtól, sem a hegyindulástól és árvíztől, sem a boszorkányságtól és tűzi veszedelemtől. Amen.

Bátya, Hercegszántó, Mohács sokac népe ebben a változatban imádkozza:

 

Sveta sveta Kataréna Prva Božja mučenica, Koja se je mučila Dvanajest ponediljaka, Trinejast utoraka. Zvala Boga u pomoć I divicu Mariju: Hodi Bože u pomoć I divica Marija Prenesi ustuzicu Preko ladne vodice, Da operem ručice, Za tri grešne dušice: Jednu za apinu, Drugu za majkinu, Tretju za sama svoju. Preletijo bel golub, Leteć govorio: Ko bi to izčato Dvaput uranija, Triput napodneo, Petput uvečer, ja bi tomu data Večnjo uzvišenje Na umarli danak Sto panebu skripa Majka sinka ziba Na tanjemu vlasku, Vlasak se otargne Majka sinka dopade, Idnese ga na more Na moru su galije Pomogle nas Marije.

 

Folyamatos prózában: Szent, Szent Katalin, Isten első vértanúja tizenkét hétfőn, tizenhárom kedden szenvedett. Istent és Szűz Máriát hívta segítségül: jöjj Isten meg Mária, vigyél által hideg vízen, hogy megmossam kezecskémet három bűnös lélekért: egyet édesapámért, másikat édesanyámért, harmadikat önönmagamért.

Fehér galamb átrepülte, röptében kibeszélte: aki ezt elolvassa reggel kétszer, délben háromszor, este ötször, annak én örök üdvösséget adnék halála óráján.

Mi csikorog az égben? Az anya vékony hajszálon fiát ringatja. A hajnal eltűnik, az anya fiát elkapja, elviszi a tengerre. A tengeren gályák, segítsenek Máriák.

Mint tudjuk, húsvét hajnalán, ezek keresték Jézust, és az angyal nekik jelent meg (Márk 16,1).

Egy Csepel-szigetről való változat:

 

Sveta Kata, Katarina, Prva Božja mučenica, Koja si se mučila, Dvanaest dana, Dvanaest ponedjeljnika, Samom sobom šibovana Prostim prutom prutovana, Sveta Kato bole li Te tvoje rane? Ne bole tue moje rane, Već me boli srce moje, Na Isusa gledajuć, Crnu krv prolijekajuć, I na križu umirajuć, Pred Bogom gledajuć. Tko ovu molitvu izmoli triput jutrom i triput uveče, taj tri dušice izbavi iz muke purgatorije.

 

Prózai magyar fordítása: Szent Kata, Katalina, Isten első vértanúja, aki sokat kínlódtál tizenkét napon át, tizenkét hétfőn át, önmagadtól vesszőztetve. Szent Katalin fájnak-e sebeid? Nem az én sebeim fájnak, de sajog a szívem: nézvén Jézuskát, fekete vért vérezvén, keresztfán haldokolván, Isten előtt látván. Aki ezt az imádságot elmondja háromszor reggel és háromszor este: három lelket ment ki a tisztítótűzből.^*

A baranyai Németi és Szalánta bosnyák asszonyai így imádkozzák (1973. évi gyűjtésünkből):

 

Sveta Kato Katarino, Prva Božja Mučenico, Koja si se zamučila, Dvanajst dana, trinajst utoraka. Šibom šibovana, bičom bičovana, Na kolesu vita, na britve raznita, Andeli ju pitaše; gkako Kato bijaše? Boga kinjiše, krunu skidaše, trnovu nabijaše, Andel progovori: ko bih ovo izmolio Triput u veče, triput u jutru, Tri bih duše odkupio, Prvu očínu, drugu materinu, Treću onog, ko izmoli. Amen.

 

Prózában fordítva: Szent Kata, Katalina, Isten első vértanúja, aki megszenvedtél tizenkét napon, tizenhárom kedden. Vesszővel vesszőztek, korbáccsal korbácsoltak, keréken hajlítottak, késekkel szétvagdostak. Az angyalok kérdezték: hogy is történt Katalin? Istent kínozták, a koronát tövisekből ráveregették. Szólt az angyal: ha valaki ezt elimádkozná, háromszor este, háromszor reggel: három lelket váltana meg. Elsőnek apjáét, másiknak édesanyjáét, harmadiknak azét, aki elimádkozza. Amen.

 

*

 

Katalin okosságánál fogva diákok, tudósok, egyetemek, vértanúságának eszköze, a kerék miatt pedig a fuvarosok, bognárok, kerékgyártók, molnárok, fazekasok, szövőlányok egykori védőszentje.^*

Ő volt hajdanában a patrónája Szeged városának is. Deményi László piarista nyomtatásban is megjelent beszédgyűjteményének (1742) egyik prédikációját Szent Katalinnak szenteli, akit Szeged városa pátrónájaként tisztel, és akinek nevenapján „őseink szokása és rendelete szerint” magasztaló beszéddel illik hódolni. Ennek az ősi kultusznak megnyilatkozása, hogy a XVIII. század elején szegediekből benépesedő Szőreg szintén az anyaváros védőszentjét, Katalint választotta templomának oltalmául.

Nyilván a helybeli Katalin-hagyománynak áldoz a szegedi piarista gimnázium is, amikor Sponsabo te mihi in fide címen Szent Katalinról iskoladrámát ad elő (1744). Tudunk arról, hogy később is a gimnázium növendékeinek nyilvános vitatkozását Katalin napján rendezte,^* ami voltaképpen régi hagyomány. Így a XVIII. században a gyöngyösi franciskánus teológusok is évente ezen a napon tartottak disputát, amelyre a városbeli világi papokat. jezsuitákat, de a környék kálvinista lelkészeit is meghívták.^*

Szegedi deákgyerekek középkori Katalin-játékáról is van adatunk: a városban tartózkodó Zsigmond lengyel herceg jutalmat ad (1500) a Katalin-napi köszöntőknek (recordantibus).^*

Jezsuita iskoladrámák: Homonna (1615), Pozsony (1628), Nagyszombat (1649), Kassa (1657), Szakolca (1701).^*

A nagyszombati, majd pesti egyetemen a jogi kar dékán-választása egészen 1833-ig Katalin napján történt.^*

 

*

 

Katalin védőszentje volt a bányászoknak is: montanistarum patrona. Ez magyarázza többek között Körmöcbánya, Selmecbánya, Nyitrabánya (Handlová), Telkibánya (1450),^* Szomolnok (Smolník), Nagybánya (Baia Mare, középkor, 1724-ben pusztult el) plébániatemplomainak patrociniumát. Az aranyverő Körmöcbánya gyönyörű Katalin-templomát talajsüppedés miatt 1880-ban le kellett bontani. A helyi monda szerint^* előtte való éjjel kibontott hajjal egy fehérruhás asszony járkált a templom körül és keservesen sírt. A sekrestyés megkérdezte tőle, miért sír. Hogyne sírnék – felelte – mikor el kell innen költöznöm. A város barokk Szentháromság-emlékén látható Katalin és Kelemen domborműve is.

Céheink is szívesen választják Katalint védőszentül, hiszen a középkorban vallási közösségnek is számítottak. Így az eperjesi szűcsöké fraternitas pellificum alias beatae Catharinae volt.^* A soproni halászoknak is ő volt a patrónája. A szegények, ügyefogyottak, árvák, továbbá idegenek és vándorok istápolására vállalkozott a XV. század elején alapított exulum fraternitas S. Catharinae Kolozsvárott.^*

Katalin oltalmába ajánlott kórháza volt Győrnek, Veszprémnek.^*

 

*

 

Katalin előttünk ismert legrégibb hazai patrociniuma az esztergomi dominikánusoké (1231). Veszprémvölgy és Pölöske dominikánus apácái is őt tisztelték a XIII. században védőszentül. Továbbá: Pozsony (kápolna, 1311), Kisbény (1356), Pécs (halottak kápolnája, 1526). Középkori patrociniumok közelebbi időmeghatározás nélkül: Máramarossziget, Brassó (klarisszák).^*

Középkori titulusra utaló helyneveink: Szentkatalin (Baranya, Pozsony, Trencsén), Szentkatolna (Catalina, Háromszék), Szentkatolnadorna (Catalinadorna, Szolnok – Doboka), Pósaszentkatalin (Katharein, Burgenland). Említésre méltó, hogy Veszprém ama városrészének, ahol a Katalin-templom állott: Szent Katerina asszony-szeg volt a középkori neve.^*

Mai patrociniumok:

Esztergom: Budapest (Tabán), Csekej (Čakajovce), Csépányfalu (Stepanhof, Stepano), Dág, Dejte (Dehtice), Gyerk (Hrkovce), Kistapolcsány (Topolčiansky, kápolna), Lozornó (Lozorno, 1629), Magyarfalva (Zahorská Ves), Nyergesújfalu, Oltóvölgy (Ottenhal, Ompital), Pozsony (kápolna), Rohó (Rohov), Selmecbánya, Surányka (Šuranky).

Nyitra: Drétoma (Drietoma), Felsőtölgyes (Hornä Poruba), Harmatos (Rosina), Konszka (Konská), Nagyhelvény (Velké Chlievany).

Besztercebánya: Körmöcbánya, Csék (Malinová, 1339), Jaszena (Jasenie), Nyitrabánya, Szélnye (Zvolenska Sielnica), Szász (Sása, középkor).

Rozsnyó: Jolsva (Jelšava, középkor), Szomolnok (1804), Várgede (Hodejovec XIV. század, új templom, 1826). Velkenye (Vlkyna).

Szepes: Alsókubin (Dolny Kubin), Dénesfalva (Danišovce), Felsőrépás (Vysné Repaše), Hollólomnic (Holumnica), Hrboltó (Hrbotova), Jánóc (Janovce), Kislomnic (Lomnička), Kluknó (Kluknava), Krig (Vojtany), Kvacsan (Kvačany), Mateóc (Matejovce), Pribics (Pribiš), Pribilina (Pribylina), Ruzsbach (Ružbachy), Szepeskörtvélyes (Špišsky Hrušov), Rihnó (Rihna), Szepesudvard (Dvorec), Újbéla (Nová Belá).

Eger: Vámos (Sajóvámos, 1332, elenyészett patrocinium),^* Gyöngyöshalmaj (1748), Gyöngyösoroszi (1751), Egerbakta (1780).

Kassa: Berki (Rokycany, XIV. század), Sároskőszeg (Kysak, XIV. század), Daróc (Šárišske Dravce, középkor), Hertnek (Hertnik, 1607), Alsósebes (Vyšny Šebeš, 1625), Ternye (Terna, 1736), Pány (Panovce, 1750), Tapolytarnó (Tarnov, 1926).

Veszprém: Veszprémvölgy (1240, dominikánus apácák), Bezeréd (1333), Veszprém (ispotály, 1415), Apácatorna (1478),^* Kapornak (1526),^* Törökkoppány, Kisberény (kápolna).

Győr: Újkér, Pálfalva (Podersdorf).

Szombathely: Alsóőr (Unterwart), Egervár, Pósaszentkatalin (Katharein), Rohonc (Rechnitz).

Székesfehérvár: Dunabogdány (1400, ma Nepomuki Szent János), Fehérvárcsurgó (1732).

Pécs: Kátoly (középkor), Szágy (1871), Pócsa (1905).

Kalocsa: Ludaspuszta (Supljak, 1824), Szentkata (kápolna, Jánoshalma határában).

Csanád: Temesvár (1755, elpusztult), Szőreg (1816), Bocsár (Bočar, 1842).

Nagyvárad: Kőrösszeg (1290: oppidum S. Catharinae), Cséfa (1421), Hosszúpályi (1433).^*

Erdély: Ditró (Ditrau), Kisselyk (Seica Mica, középkor, elenyészett),^* Nagykászon (kápolna), Szentmáté (Mateia), Szentkatolna (Catalina).

Katalinnak szentelt oltárok, oltármesterségek: Csanád (1391), Sopron (1422), Gyulafehérvár (1451), Eperjes (1462), Rajka (1497), Vác (XV. század), Gálszécs (1512), Pozsonyszentgyörgy (1514), Pozsony (Lőrinc-templom, 1517), Óbuda (1522), Buda (1525), Selmecbánya (XVI. század).^*

 

*

 

Katalin freskóciklusát Máramarossziget XIV. században épült, de a múlt században lebontott református temploma őrizte: Katalin korholja a császárt, mert pogány isteneknek áldoz. Meg akarja a császárt téríteni. A bölcseket a keresztény vallásra téríti. Kivégzik. Lelkét egy angyal az égbe viszi. Lábainál egy koronás alak és a donátor. Angyal jövendöli, hogy Katalin a bölcseket a keresztény vallásra téríti. Kivégzik. Lelkét egy angyal az égbe viszi. Lábainál egy koronás alak és a donátor. Angyal jövendöli, hogy Katalin a bölcseket meggyőzi. Angyalok viszik a Sinai hegyre.^*

Alakja feltűnik még Bántornya (Turnišče, XIV. század), Etrefalva (Turičky, XV. század), Gömörrákos (Rakoš, XIV. század), Mártonhely (Martjanci, XIV. század) falképmaradványain.^* Az idők folyamán nyilván sok középkori freskóábrázolása pusztult el.

Legendaciklusok szárnyasoltáron: Bártfa (Vir dolorum-oltár, 1500): 5. Katalin és az írástudók, 6. kerékbetörése. Bát (Bátovce, 1390, Keresztény Múzeum): 1. jelenet, 2. egy remete Mária-képet mutat a megtérő Katalinnak. Berki (Rokycany, 1520): 1. a bölcsek tűzhalála, 2. Katalin lefejezése, 3. kínzás, 4. kerékbetörésének csodája. Csütörtökhely (Donnersmark, Spišsky Štvortok, 1490): 1. Katalin vitája, 2. lefejezése, 3. kínzása, 4. kerékbetörése. Ma Nagyturányban. Lőcse (Katalin-oltár, 1460): 3. Katalin vitája, 4. lefejezése, 5. kínzása, 6. kerékbetörése. Pónik (Poniky, 1512): 2. Katalin vitája, 3. halála. Szepeshely (Spišské Pohradie 1520, a Szépművészeti Múzeumban): 1. Katalin megidézése, 2. vitája a bölcsekkel, 3. a Katalintól megtérített ifjak máglyahalála, 4. Katalin vértanúsága.

Önálló táblakép a Batthyány-gyűjteményből származó, Szépművészeti Múzeumban őrzött Katalin eljegyzése.

Katalin legendájának ígéretei nyomán is középkori szárnyasoltárainknak egyik legkedveltebb alakja: Almakerék (Malomcrav, Gergely pápa miséje, 1440), Alsóbajom (Boian, 1490), Bakabánya (Pukanec, 1890), Bártfa (Borbála-oltár, 1450, Szent András-oltár, 1460, Mager Veronika oltára, 1489, Vir dolorum-oltár, 1500), Berethalom (Biertan, 1515), Berki (Rokycany, 1480), Csíkcsatószeg (Cetatuia, 1530), Csíkszentlélek (Leliceni, 1510), Felsőerdőfalva (Stará Lesná, 1480), Frics (Fričovce, 1500), Hervartó (Hervartov, 1460), Héthárs (Lipany, 1520), Jánosfalva (Janošovce, 1491), Kassa (Mária halála-oltár, 1480, Mária látogatása-oltár, 1470), Kispalugya (Paludza, 1510), Kisszeben (Sabinov, 1520), Liptószentandrás (Liptovsky Ondrej nad Vahom, 1512), Liptószentmária (Liptovská Mara, 1450), Lőcse (Vir dolorum-oltár, 1476), Malompatak (Mlynica, 1480), Nagyekemező (Prostea Mare, 1480), Nagylomnic (Lomnica, 1495), Nagyőr (Štrážky, 1450), Németlipcse (Partizánská Lupča, 1450), Palocsa (Plavec, 1500 körül), Segesd (Şaeş, 1520), Szenijakabfalva (Jakub, 1500), Szepeshely (főoltár, 1470, Mária-oltár, 1480), Szepesszombat (Spišská Sobota, 1480), Szmrecsány (Smrečany, 1480), Sztankahermány (Hermanovce, 1510), Trencsén (1410), Zsidve (Jidveu, 1508).^*

Faszobrai: Andocs (1500), Barka (Borka, 1410), Bártfa (1480, A Virgines Capitales társaságában, 1500), Berki (1510), Busóc (Bušovce, 1390), Csütörtökhely (1490), Dobronya (Dobroniva, 1519), Csíksomlyó (1500), Farkasfalva (Vlková, 1480, a Virgines Capitales társaságában), Felka (Velká, 1480), Felsőrépás (Vysné Repaše), Keresztfalu (Križová Ves 1510), Késmárk (1490), Kislomnic (Lomnicka 1400, a Virgines Capitales társaságában), Kisszeben (Szent János-oltár 1510, a Virgines Capitales között, Angyali üdvözlet-oltár 1510, ugyanúgy), Krig (Vojnany, 1380), Leibic (Lubica 1450), Liptószentmiklós (Liptovsky Mikuláš 1480), Lőcse (1480, 1494, a Virgines Capitales társaságában), Maldur (1360), Mohos (Poruba 1500), Mosós (Mošovce 1470), Nagyszalók (Velky Slavkov 1483), Necpál (Necpaly), Okolicsnó (Okolične 1500), Podolin (Podolinec 1420), Ruszt (Rust 1510), Selmecbánya (1506), Svábfalva (Švábovce 1460), Szászbogács (Bagaciu 1518), Szepesszombat (Georgenberg, Spišska Sobota, 1464, a Virgines Capitales társaságában), Szepestótfalu (Slovenská Ves 1510). Turócszentilona (Sväta Helena 1520), Turócszentpéter (Turčiansky Peter 1500).^*

 

Valószínű, hogy középkori szentföldi zarándokaink a Sinai hegyet sem kerülték el, hogy Katalin sírjánál ájtatoskodjanak. Bizonyos azonban, hogy a híres erdélyi főesperes, Lászai János megfordult a szentföldi Katalin-templomban, ahol olyan magasztaló éneket szoktak a templom ajtajára függeszteni, amely a búcsúsok nevét is magában foglalta. Ezzel Katalin különös oltalmába ajánlották magukat, hogy könyörgésével nyissa meg előttük a mennyek országának kapuját. A versezetet Lászai sine praemeditatione, vagyis rögtönözve költötte:

 

Suscipe virgineae decus immortale coronae Martyr et insignis te Catherina preeor. Sume tui causa susceptos diva labores, et licet indignis propitiare tuis. Pannonius primum tibi fert obsequia libens Julia Johannes urbe Levita procul. Quem sequitur Felix, Ulmensis gloria terrae, Assuetus Domino dupla talenta dare. His Schombergensem Heinricum et Casparem una, Ceu videas Nisum Euryalumque pares. Marspach Sigismundus Franconae gentis alumnus atque Argentina Vllseh Peter urbe potens. Hi pariter prodiere tuum venerabile corpus Visuri, pariter et redituri domos. Per maris immensi terraeque pericula poscunt, Ut valeant patrios tuti videre Lares.*

 

*

 

Katalin tisztelete lankadó fénnyel, de a barokkban is világít. A pozsonyi franciskánus templom folyosóján látható kép: SANCTA CATHARINA VIRGO ET MARTYR. ANNO 703. ALEXANDRIAE IN AFRICA REGNO AEGIPTIAE PASSA, SPECIE VISIBILI POST HOC ALTARE MAJUS ANNO 1618. JOANNI BARONI APPONYI DE NAGY APPONY VISIBILEM PRAEBUIT, EODEM ANNO SANCTUARIUM ISTUD, ET PRO XII RELIGIOSIS CONVENTUS HIC ERECTUS EST, QUI ANNO 1646 IN HUNC STATUM, UT EXISTIT MODO, PERFECTUS EST, HANC IMAGINEM AUTEM ANNO 1743 OBTULIT, QUI HIC ANNO MISSAE SACRIFICIUM CELEBRAVIT, PAULUS LADISLAUS COMES FORGÁCS DE GYMES ERECTUS EPISCOPUS ROZONIENSIS, PRAEPOSITUS S. IRENAEI…^* Tehát: 1618-ban Szent Katalin látható alakban megjelent báró Apponyi Jánosnak. Ennek emlékezetére emelték itt Szent Katalin franciskánus kolostorát.

 

A képet a jozefinizmus viszontagságai között mentették ide az 1786-ban feloszlatott Szentkatalin kolostorból, amely Nahács Pozsony megyei falu közelében, erdő sűrűjében állott. Erdődy Kristóf alapította (1618), patrónusa is az Erdődy-család.^*

A hajdani templom főoltára mögött barlang volt. Benne remetéskedett a hagyomány szerint Apponyi János.^* Itt jelent meg neki Katalin.

Arról is beszéltek, hogy sok beteg talált a barlangban, illetőleg templomban gyógyulásra. Egyszer nagy havazás volt, a barátok nem tudtak a klastromból kimozdulni. Egyszercsak egy előkelő megjelenésű nő kenyérrel megrakott kosárral kopogtatott a portán, és a szűkölködőknek alamizsnát adott. Amikor meg akarták köszönni, már el is tűnt. Maga Szűz Szent Katalin volt.^*

 

*

 

Az újkígyósiak ezen a napon meggyfagallyat tesznek egy vízzel telt üvegbe. Meleg helyre rakják, a vizet többször felfrissítik. Karácsonyra szépen kizöldül. Ez a katalinág. Gömörben^* a lányosházaknál Katalin napján kilenc különböző fáról bimbós ágat törnek. Ha az ágak karácsonyra kihajtanak, akkor a lány férjhez megy. Szendrő borsodi faluban úgy tartják, hogy csak szűzlánynak virágzik ki az ága.^* Példáinkat szaporítani lehetne.

A lányszíveknek ez a nagy bizalma onnan ered, hogy Katalint – mint láttuk – a legenda szerint Jézus gyűrűvel eljegyezte, és ugyanakkor megígérte menyasszonyának, hogy meghallgatja mindazokat, akik Katalinhoz könyörögnek pártfogásért. A lányok ennélfogva különösen a vőlegényszerző szentet tisztelik Katalinban. A szokás őseredeti formájában az egyelőre még távoli tavasz megidézésére, siettetésére irányult. Később az egyházi szimbólika hatására a Jesse vesszejének képzetköre, a karácsonyra való készület, majd pedig a farsangon eljövendő földi vőlegény várása is belejátszott.

A népi köztudat szerint Szent Katalin az újborral kezdődő kisfarsang utolsó napja. Így tartja a hazai németség^* is: Kathrein sperrt Tanz und Geigen ein. Másként, a hőgyésziek ajkán: Kathrein schliesst die Geige ein. Ezentúl már sem lakodalom, sem bál nem esett egészen nagyfarsangig. A Katalin-bál országszerte máig minden társadalmi rétegben ismeretes.

Csanádapácai időjárási regula: ha Kata kopog, karácsony lotyog, vagyis, ha Katalin napján fagy, akkor karácsonyig lucskos lesz az idő.

Huszonnégy Vén. A Jelenések Könyve emlegeti (4,2 – 11, 5,1 – 14) őket:

 

Ime egy trón állt a mennyben és a trónon ült valaki. Az ott ülőnek tekintete a jáspishoz és kárneolhoz hasonlított. A trón fölött smaragd színéhez hasonló szivárvány ívelt. A trón körül huszonnégy szék. A székeken huszonnégy vén ült fehér ruhába öltözve, fejükön arany korona. A trónból villám és mennydörgő szózat tört elő. Hét fáklya égett a trón előtt: Isten hét szelleme. A trón előtt kristályhoz hasonló, üvegként csillogó tenger terült el. Középen a trón előtt és a trón körül négy élőlény, elöl-hátul csupa szem…

Miközben az élőlények dicsőséget, tiszteletet és áldást mondtak a trónon ülőnek, az örökkön-örökké élőnek, a huszonnégy vén leborult a trónon ülő előtt és imádta az örökkön-örökké élőt. Letették koronájukat a trón elé és így kiáltottak: Méltó vagy Urunk Istenünk, hogy tiéd legyen a dicsőség, a tisztelet és a hatalom, mert Te alkottad a mindenséget: akaratod hívott létre és teremtett mindent.

Akkor a trónon ülő jobbjában egy kivül-belül teleírt könyvtekercset pillantottam meg, mely hét pecséttel volt lepecsételve. Aztán láttam egy hatalmas angyalt, aki harsány hangon hirdette: ki méltó arra, hogy kibontsa a könyvtekercset és feltörje pecsétjeit? De senki sem volt képes rá sem a menyben, sem a földön, sem a föld alatt, hogy kinyissa a könyvet és beletekintsen… A vének egyike így szólt hozzám: ne sírj! Nézd, győzött az oroszlán Juda törzséből, Dávid sarja. Ő nyitja ki a könyvet és töri fel hét pecsétjét.

Akkor láttam, hogy a trón, a négy élőlény és a vének között ott áll a Bárány, mintegy megölve. Hét szarva és hét szeme volt: ezek Istennek az egész földre szétküldött hét szelleme. Odament és átvette a trónon ülő jobbjából a könyvet. Amint átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt. Hárfája és tömjénnel telt aranycsészéje volt mindegyiknek: ezek a szentek imádságai. Új éneket énekeltek: méltó vagy Uram, hogy átvedd a könyvet és feltörd pecsétjeit… A huszonnégy vén pedig arcraborult és imádta az örökkön-örökké élőt.

 

A katolikus Írás-magyarázat részben Izrael tizenkét törzsének tizenkét képviselőjével, esetleg a pátriárkákkal, akik megelőzték, és a tizenkét apostollal azonosítja, akik pedig követték a Bárányt. Általános nézet szerint a Huszonnégy Vén mindenképpen az Ó- és Újszövetséget jelképezi. Dante Máriát magasztalva idézi meg őket:

 

Ilyen ég alatt, ilyen fénypalásttal huszonnégy vén jött, mint olvasva látám, párokba mind, liliomkoronástól. Mind énekeltek: Áldott vagy te Ádám leányi közt és áldott örökössen aki betellhet szépségednek láttán.*

 

A Huszonnégy Vén kultusza a bizánci egyházban keletkezett. Nyugaton a XII. században, a keresztesháborúk idején tűnik föl. A középkori néphit valóságos személyként képzelte el őket, mint a Nagy Élőlényt is. Úgy vélték, hogy az Úr a Huszonnégy Vénnel a kántorböjtök csütörtökjein szokott tanácskozni. Ekkor határozták el, hogy a következő negyedévben mi történjék Ádám ivadékaival a földön. Ebből a hiedelemből következett, hogy a vakhitre hajlamos emberek a tiszteletükre szerkesztett misével (missa de XXIV. senioribus) akarták e tisztes aggastyánokat szándékainak megnyerni. Más vakbuzgó nézet szerint ha az ember egymásután huszonnégy vasárnap misét végeztet az ő tiszteletükre, akkor megszabadítják bűneinek büntetésétől. Bár a papság körében is sokan ellenezték, mégis csak a tridenti zsinat hagyta ki a misekönyvből.

A kultusz főleg Stájerországban, Karinthiában virágzott. A földrajzi közelség is magyarázza, hogy a miseszöveg hazánkban éppen a Vas megyei Batthyány Boldizsár misekönyvében bukkan föl.^*

A Thewrewk-kódex litániájának egyik invokációja: Huszonnégy vén jámbornak királyné asszonya, Mária.^* A csíksomlyai Fasciculus Benedictionum (1749) egyik liturgikus jellegű viharűző könyörgése többek között őket is segítségül hívja: adiuro vos per tres Patriarchas et viginti quatuor Seniores et per duodecim Apostolos et per quatuor Evangelistas…^* Vagyis: Esketlek benneteket a három pátriárka és Huszonnégy Vén és a tizenkét apostol, meg a négy evangélista (ereje által)…

Maulbertsch pápai freskóján a Huszonnégy Vén hódol az Úrnak. Föltűnnek Gyöngyöstarján templomának barokk Szentháromság-freskóján is a négy egyházatyával együtt.^*

Tiszteletüknek egyéb hazai megnyilatkozásait, ikonográfiai vagy népéleti nyomait egyelőre nem ismerjük.