92693 ima található a honlapon, összesen 220663 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!
A Fokoláre Mozgalom világszerte elterjedt a különböző népek, fajok, kultúrák között. A legkülönbözőbb foglalkozású, különböző társadalmi rétegekhez tartozó, különböző vallású vagy nem vallásos meggyőződésű emberek kötelezték el magukat benne, hogy egy szolidárisabb, egyesült világ magját alkossák. Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani – Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom alapítója kezdeményezése szerint – az adott hónapra kiválasztott bibliai mondatot és a hozzáfűzött magyarázatot, amely széles körben hatással van az egyének és közösségek életére.
„A világnak az evangéliumra van szüksége. Egyetlen igéje is meg tudná változtatni a világot.
Ezért éljük az Élet Igéjét. Mindenki élheti, mert Jézus minden ember számára fény.” (Chiara Lubich)
Az élet igéje Fokoláré mozgalom szándékára. Az egész világon olvassák és igyekeznek tettekre váltani Chiara Lubich, a Fokoláre Mozgalom alapítójának kezdeményezése szerint az adott hónapra kiválasztott bibliai mondatot és a hozzá fűzött magyarázatot, amely széles körben hatással van az egyének és közösségek életére. 86 nyelvre fordítják le, és 14 millió emberhez jut el a média és az internet segítségével.
A Fokoláre Mozgalom egy kis „nép”, mely világszerte elterjedt különböző népek, fajok, kultúrák között. A legkülönbözőbb foglalkozású, különböző társadalmi rétegekhez tartozó, különböző vallású vagy nem vallásos meggyőződésű emberek kötelezték itt el magukat, hogy egy szolidálisabb, egyesült világ magját alkossák.
Lelkisége:
Chiara Lubich karizmájából egy új, jellegzetesen közösségi lelkiség, az egység lelkisége rajzolódik ki, mely „új embereket” formál: az evangéliumi kölcsönös szeretet alapján.
Az egész világon, ahová a lelkiség eljutott, a helyi viszálykodások, a nacionalizmus, a fajgyűlölet kérdésére is választ talált. A lelkiség olyan egyesítő erő, mely a különbözőségeket a kölcsönös gazdagodás forrásává teszi, hozzájárul ahhoz, hogy kicsíráztassa az igazság és a szeretet magjait, melyek ott élnek a különböző kultúrájú, vallású és hitű emberek szívében.
Az egységre vezető kölcsönös szeretet képes átalakítani a társadalmat, hatást gyakorolva a gazdaság, a munka, a politika, az igazságszolgáltatás, az egészségügy, a kultúra és a tömegkommunikáció világára.
Mozgalmának felépítése: Egyetlen mozgalomról van szó, mely a tagok sokfélesége miatt (családok, fiatalok, gyerekek, papok, különböző rendekhez tartozó szerzetesek és szerzetesnők, püspökök) 18 ágra tagolódik. Ezek között található 5 széleskörű mozgalom is, mely különböző területeken működik: Az „Új Család Mozgalom” a családok egységéért, az „Új Emberiség” a társadalom megújulásáért, az „Új Plébánia Mozgalom” egyházi környezetben, illetve a „Fiatalok az Egyesült Világért” és a „Gyerekek az Egységért” a fiatalok körében tevékenykedik.
A mozgalom szívében a férfi és női fokolárok állnak, melyet közösségben élő valamint házas laikusok alkotnak, akik állapotuk szerint Istennek szentelt életet élnek.
„Áldalak téged mindennap, és dicsérem nevedet örökkön-örökké.” (Zsolt 145[144],2)
Az ige, amely ebben a hónapban a figyelmünk középpontjába kerül, hogy segítsen az utunkon, tulajdonképpen egy ima. A 145. zsoltár egyik részlete. A zsoltárversek Izrael népének egyéni és közösségi vallásos élményeit tükrözik történelmének és életének viszontagságai közepette. A versben megfogalmazott imádság panasz, könyörgés, hálaadás és dicsőítés formájában száll fel az Úrhoz. Elmondja mindazokat az érzéseket és viselkedéseket, amelyekkel az ember kifejezi kapcsolatát az élő Istennel.
A 145. zsoltár alaptémája Isten királysága. A zsoltáros személyes tapasztalatából kiindulva magasztalja Isten nagyságát: „Nagy az Úr és dicséretre méltó” (3), dicséri jóságát és egyetemes szeretetét: „Az Úr jóságos mindenkihez, telve irgalommal minden iránt, amit alkotott” (9), és elismeri hűségét: „Az Úr hűséges minden szavában, és jóságos minden művében” (13b), és egy minden élőlényt átfogó kozmikus énekkel fejezi be: „Szám hirdeti az Úr dicséretét. Minden test áldja szent nevét mindörökkön örökké!” (21)
„Áldalak téged mindennap, és dicsérem nevedet örökkön-örökké.”
A modern ember mégis sokszor elveszettnek érzi magát, az a benyomása, hogy magára maradt. Attól fél, hogy a napjait a véletlen irányítja, csak céltalan és értelmetlen bolyongás az egész.
Ez a zsoltár viszont megnyugtató, reményteljes üzenetet hordoz: „Isten az ég és a föld teremtője, hűségesen őrzi a népével kötött szövetséget, igazságot szolgáltat az elnyomottaknak, kenyeret ad és támogatja az éhezőket, megszabadítja a foglyokat. Megnyitja a vakok szemét, felemeli az elesetteket, szereti az igazakat, megóvja az idegeneket és támogatja az árvákat és az özvegyeket.” [1]
„Áldalak téged mindennap, és dicsérem nevedet örökkön-örökké.”
Ez az életige mindenekelőtt arra hív, hogy ápoljuk a személyes kapcsolatunkat Istennel. Fogadjuk be fenntartás nélkül szeretetét és irgalmát, és figyeljünk oda a misztériumra, hallgassunk a hangjára. Ebben áll minden ima lényege. Ezt a szeretetet azonban nem lehet elválasztani a testvér iránti szeretettől. Ezért minden alkalommal, amikor utánozzuk az Atyaistent a testvérek iránti konkrét szeretettel, különösen is az utolsók, a kivetettek, a magányosok iránt, akkor az ő jelenléte kézzelfoghatóvá válik a hétköznapi életünkben. Chiara Lubich, amikor egyszer meghívták egy buddhista összejövetelre, hogy tanúságot tegyen keresztény tapasztalatáról, így foglalta azt össze: „… a tapasztalatom lényege ebben áll: minél inkább szeretjük az embert, annál inkább megtaláljuk Istent. Minél inkább megtaláljuk Istent, annál inkább szeretjük az embert.” [2]
„Áldalak téged mindennap, és dicsérem nevedet örökkön-örökké.”
Van egy másik útja is, hogy megtaláljuk őt. Az utóbbi évtizedekben az emberek egyre inkább tudatában vannak az ökológiai problémának. A változások előmozdítói főként a fiatalok. Szerényebb életmódot javasolnak, a fejlődési modellek újragondolását, kérik, hogy bolygónkon minden ember egyenlő jogon férhessen hozzá a vízhez, az ételhez és a tiszta levegőhöz, és alternatív energiaforrásokat keresnek. Így az ember helyrehozhatja a kapcsolatát a természettel, és egyben dicsőítheti Istent, mert megtapasztalhatja az ő gyengéd gondoskodását a teremtett világ iránt.
Venant M. tapasztalata, hogy már gyerekkorában Burundiban, a szülőhazájában hajnalban mindig a madarak énekére ébredt, majd az őserdőn át, több tíz kilométert kellett megtennie, hogy eljusson az iskolába. Nagyon közel érezte magához a fákat, az állatokat, a patakokat, a dombokat és ugyanígy a társait. Közel érezte magához a természetet, sőt egynek érezte magát a környezettel, ahol a teremtmények a Teremtővel harmóniában élnek. Ennek tudata dicsőítéssé alakult benne, és nem csak egy pillanatra, hanem az egész napon át.
De megkérdezhetnénk, hogy a mi városunkban mi a helyzet? „Modern városaink emberi kéz építette betonrengetegjében a nagy zaj közepette ritkán látjuk, hogy megőrizték volna valahol is a természetet. Mégis elég a kék égre tekinteni a felhőkarcolók között, elég egy sugara a napnak, amely még a börtön falai közé is behatol, elég egy szál virág, egy rét, egy gyermek arca, hogy Istenre gondoljunk.”[3]
Augusto Parody Reyes és az életige csoport gondozásában
[1] II. János Pál, Általános kihallgatás, 2003. július 2., a 145. Zsoltárról
[2] M. Vandeleene, Io, il fratello, Dio nel pensiero di Chiara Lubich, Città Nuova, Roma 1999, p. 252.
[3] C. Lubich, Conversazioni, in collegamento telefonico, a cura di Michel Vandeleene (Opere di Chiara Lubich 8.1; Città Nuova, Roma 2019) p. 340.
„Asszony, nagy a te hited! Történjék veled akaratod szerint!” (Mt 15,28)
Jézus Tírusz és Szidón vidékére tartott, idegen földre. Talán ezért, hogy végre egy kicsit megpihenjen a tanítványaival, és csendben lehessen, egyedül, imádságba visszavonulva. Hirtelen egy asszony kiáltására lettek figyelmesek, akinek a nevét, hasonlóan másokhoz, szintén nem említik az evangéliumok. A tanítványok számára kellemetlen és zavaró volt a viselkedése, könyörögtek Jézusnak, hogy teljesítse kérését, hogy megszabadulhassanak tőle, „hisz kiabál utánuk”. Az asszonyt viszont nem tartotta vissza sem az, hogy nem izraelita, sem az, hogy ő egy nő, sem az, hogy Jézus szóra sem méltatta. Egy kétségbeesett édesanya ő, akinek a lányát „kegyetlenül gyötri az ördög”. Jézus közelébe megy, és kitartóan reméli, hogy személyesen találkozhat vele. Oda is lép és leborul a Mester előtt a kérésével, hogy segítsen rajta. Jézus hallatlanul kemény szavakkal fordul hozzá: „Nem helyes elvenni a gyerekektől a kenyeret, s odadobni a kiskutyáknak.”
„Asszony, nagy a te hited! Történjék veled akaratod szerint!”
Az asszony elfogadja az elutasítást, megérti, hogy Jézus elsődleges küldetése nem az ő népéhez szól. De megérti azt is, hogy az ő Istene nem egy kegyelemosztó gépezet, hanem olyan Atya, akivel igaz kapcsolatba kerülhetünk elismerve saját kicsiségünket is. Az asszony ennek tudtában néz Jézus szemébe: „Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a maradékból, amely lekerül uruk asztaláról.” Ezzel szinte falhoz állítja Jézust, és meghatja őt alázatával, hogy megelégszik a morzsákkal is. Még a kiáltása is úgy tűnik, hogy a hitét fejezi ki, így szólítja Jézust: „Uram, Dávidnak fia!”
„Asszony, nagy a te hited! Történjék veled akaratod szerint!”
Az evangéliumok a következő szavakkal írják le sz asszony rendíthetetlen hitét:
Közeledik és odajött Jézushoz, hangosan és sírva kéri, hogy könyörüljön, Úrnak ismeri el és leborul előtte, szilárdan és kitartóan hiszi, hogy az Úr számára lehetséges a lehetetlen, Jézus keménységére tűpontos logikával válaszol. Legfőbb jellemzői az anyai szeretet és a bizalom. És „még abban az órában meggyógyult a leánya”.
Ez az ige egy olyan asszonyról szól, aki az élő és cselekvő hit mintaképe. Ugyanakkor bemutatja, hogy milyen kétségeken át vezetett az első keresztény közösség útja, mert nekik ír Máté, hogy nyíljanak meg a nem zsidó világ felé is, mert ők is keresnek, és óriási a hitük.
„Asszony, nagy a te hited! Történjék veled akaratod szerint!”
A szírföníciai asszonyhoz hasonlóan „a mi hitünket is próbára teheti egy váratlan nehézség, egy előre nem látott esemény, mely felborítja addigi terveinket; egy súlyos betegség vagy egy hosszan tartó fájdalmas helyzet”[2], és hozzátehetnénk azt is, hogy a békétlenség a világban, a társadalmi igazságtalanság, a súlyosan beteg bolygónk, vagy a családban és a társadalomban fennálló konfliktusok… És egyik hiányosságunk az is, hogy nem vagyunk állhatatosak, és nem teljes bennünk a bizalom. „Ezért Isten megengedi, hogy nehéz, gyakran abszurd helyzetekbe kerüljünk. Meg akarja tisztítani hitünket; látni akarja, hogy valóban rá tudunk-e hagyatkozni s elhisszük-e, hogy szeretete messze felülmúlja minden tervünket, vágyunkat és várakozásunkat.”[3]
Saliba története is ezt mutatja. El kellett hagynia a városát. Homszban lakott, Szíriában. Ott kellett hagynia idős szüleit is. Édesapjának üveges üzlete volt, amely tönkrement a háború alatt, városukat pedig teljesen ki is fosztották. Saliba sok más fiatalhoz hasonlóan úgy gondolta, hogy más lehetőségeket kihasználva föl kell építenie életét valahol, és nem adta fel. 22 évesen nagy kitartás volt benne, hogy ő is részét adja ahhoz, hogy megsebzett népe újra talpra állhasson. Csatlakozott a RestarT[4] projekthez, és ennek keretében egy saját kis fűszerüzletet nyitott. Nem csak olajat, kávét, hüvelyeseket és fűszert árul, hanem az édesanyja által készített házi sajtot, joghurtot és vajat is. Már egy hűtőszekrényt és egy generátort is beszerzett. Amikor pedig az üzlet zárva tart, akkor idős édesapjával együtt élelmiszer-adományokat osztanak szét rászoruló családoknak.[5]
Victoria Gómez és az életige csoport gondozásában
[1] 2023. augusztus 1-6-áig lesz Lisszabonban a XXXVII. Ifjúsági Világtalálkozó, amelynek az evangéliumból választott témája: „Mária felkelt, és sietve útnak indult” (Lk 1,39). A fiatalokhoz intézett üzenetében Ferenc pápa ezt így magyarázza: „Az Úr anyja példakép az útra kelő fiatalok előtt, akik nem üldögélnek a tükör előtt saját képmásukat bámulva, és akiket nem »ejtenek rabul« a közösségi oldalak. Mária teljesen kifelé fordul.” Azt kívánja, hogy az IVT-n együtt „újra fedezzük majd fel, milyen örömet ad a népek és a nemzedékek közötti testvéri ölelés, a megbékélés és a béke ölelése, egy új misszionáriusi testvériség ölelése”! (ford. kattima.hu)
[2] vö. C. Lubich, Az élet igéje, 1994. június, Új Város, 1994/6
[3] uo.
[4] https://www.amu-it.eu/progetti-int/restart-ripartire-per-restare/
[5] https://www.unitedworldproject.org/workshop/siria-il-minimarket-di-saliba-alzera-presto-la-serranda/
„Aki inni ad akár csak egy pohár friss vizet is egynek e legkisebbek közül, mert a tanítványom, bizony, mondom nektek: nem veszíti el jutalmát.” (Mt 10,42)
Máté evangélista nagyon művelt keresztény író, minden részletében ismeri Izrael Istenének ígéreteit. Ezért ő Jézus szavaiban és tetteiben ezek beteljesedését látja. Evangéliuma öt nagy beszéd formájában mutatja be Jézus, az új Mózes tanítását.
Ez az ige a „missziós beszéd” végén szerepel, amely a tizenkét apostol kiválasztásával kezdődik, és leírja, mi szükséges ahhoz, hogy prédikálhassanak. Fontos, hogy hiteles legyen a tanúságtételük, belülről fakadó döntéseken alapuljon, mert meg nem értés és üldöztetés vár majd rájuk.
Még többről van itt szó. Jézus felfedi, hogy a tanítványok küldetése az ő küldetésében gyökerezik, amelyet az Atyától kapott. Ez a látásmód már az Ószövetségre is jellemző, Isten küldöttében maga Isten válik jelenvalóvá, és ez kötelez. Tehát Jézus által és azok által, akiket ő elküld, áttételesen Isten szeretete jut el az emberekhez.
„Aki inni ad akár csak egy pohár friss vizet is egynek e legkisebbek közül, mert a tanítványom, bizony, mondom nektek: nem veszíti el jutalmát.”
Néhányan különleges küldetést kaptak: apostoli, pásztori vagy prófétai missziót. Jézus azt mondja, hogy ezen kívül is minden keresztény tanítvány lehet, a misszió címzettje és hordozója egyben. Akkor is, ha látszólag „kicsik” vagyunk, és nincs semmi rendkívüli tulajdonságunk vagy rangunk, tanítványként képesek vagyunk tanúságot tenni Isten közelségéről. Az Atya, minden ember atyja magát a keresztény közösséget küldi az emberiséghez.
Mindannyian a testvéreken keresztül tapasztaltuk meg, hogy Isten figyel ránk, gondoskodik rólunk, megbocsájt és bízik bennünk. És mindannyian tehetünk valamit másokért, hogy megtapasztalják az Atya gyengéd szeretetét, ahogy Jézus is tett a missziója során. Az úgynevezett „kis dolgok” azért tudják megváltoztatni a világot, mert az Atyában gyökereznek, még akkor is, ha csak egy pohár friss vízről van szó.
„Nem az a lényeg, hogy sokat vagy keveset tudunk-e adni. Az számít, hogy hogyan adunk, mennyi szeretet van a másik iránti figyelmességünk akár egy apró gesztusában is. Néha elég egy pohár vizet adni, egy pohár friss vizet[1] […] Egyszerű és mégis nagy tett Isten szemében, ha az Ő nevében vagy szeretetből tesszük. […] Az e havi életige segíthet abban, hogy felfedezzük minden cselekedetünk értékét: a házimunkától a földeken vagy a műhelyben végzett munkáig, a hivatali ügyintézéstől az iskolai teendőkig vagy a társadalmi, politikai és vallási felelősségek vállalásáig. Minden figyelmes és segítőkész szolgálattá válhat. A szeretet új szemet ad majd nekünk, hogy meglássuk, másoknak mire van szükségük, hogy találékonyan és nagylelkűen elébük siessünk. És az eredmény? Az ajándékok kézről kézre fognak járni, mert a szeretet szeretetet szül. Az öröm megsokszorozódik, mert »nagyobb boldogság adni, mint kapni«[2].”[3]
„Aki inni ad akár csak egy pohár friss vizet is egynek e legkisebbek közül, mert a tanítványom, bizony, mondom nektek: nem veszíti el jutalmát.”
Jézus nagyon fontos dolgot kér tőlünk, azt, hogy ne akadályozzuk meg Isten szeretetének áramát. Azt kéri, hogy az elképzeléseinket és a saját megfontolásainkat legyőzve nyitott szívvel és konkrét szolgálatra készen forduljunk minden emberhez.
Aktív, találékony és felelősségteljes együttműködésünket kéri a közjó megvalósításában a mindennapos apró dolgoktól kezdve. Ő pedig bőségesen viszonozni fogja ezt, mindig mellettünk áll, törődik velünk és elkísér küldetésünk során.
„[…] Otthagytam a munkahelyemet Fülöp-szigeteken, és a családom után mentem Ausztráliába […]. Egy 500 embert foglalkoztató építőipari cégnél találtam takarítói munkát. A pavilonokat, az étkezőket, az öltözőket, az irodákat és az ebédlőt kellett rendben tartanom. Korábban mérnökként dolgoztam, és ez a munka most egészen más volt. […] Az emberek iránti szeretetből mindig tisztán és rendben tartom az ebédlőt. Vannak viszont, akik nem törődnek a tisztasággal […]. Ennek ellenére türelemmel voltam irántuk, mert számomra ez egy lehetőség, hogy Jézust szeressem abban, akivel találkozom. Ők pedig lassacskán elkezdtek rendet tenni maguk után, amikor megebédeltek, idővel összebarátkoztunk, és elnyertem a bizalmukat és a tiszteletüket […]. Megtapasztaltam, hogy a szeretet ragályos, és amit szeretetből teszünk, az megmarad.”[4]
Patrizia Mazzola és az életige csoport gondozásában
[1] vö. Mt 10,42
[2] ApCsel 20,35
[3] C. Lubich, Az élet igéje, 2006. október, Új Város 2006/10.
[4] Szerk. S. Pellegrini, G. Salerno, M. Caporali, Famiglie in azione – Un mosaico di vita, Città Nuova 2022, p. 55.
„Örüljetek, legyetek tökéletesek, buzdítsátok egymást, legyetek egyetértőek, éljetek békességben, s a szeretet és békesség Istene veletek lesz.” (2Kor 13,11)
Pál apostol szeretettel kísérte figyelemmel a korintusi keresztény gyülekezet fejlődését. Meglátogatta és támogatta ezt a közösséget a nehezebb helyzetekben.
Egy idő múlva azonban meg kellett védenie magát ezzel a levéllel, mert támadás érte más prédikátorok részéről, akik vitatták a viselkedését. Pál ugyanis nem kért fizetést missziós munkájáért, nem az ékesszólás szabályai szerint beszélt, és nem is hozott ajánlóleveleket, hogy alátámassza a tekintélyét, hanem azt hirdette, hogy Jézus példájának fényében értette és éli meg saját gyengeségét.
Levele végén Pál mégis bizalommal és reménnyel teli felhívást intéz a korintusiakhoz:
„Örüljetek, legyetek tökéletesek, buzdítsátok egymást, legyetek egyetértőek, éljetek békességben, s a szeretet és békesség Istene veletek lesz.”
Buzdításának az első feltűnő jellegzetessége az, hogy a közösség egészéhez szól, mert ez az a hely, ahol Isten jelenléte megtapasztalható. A békesség Istenének jelenléte meg tud gyógyítani minden emberi gyarlóságot, amely megnehezíti a kölcsönös megértést, a hűséges és őszinte kommunikációt, a tapasztalati és gondolkodásbeli különbségek tiszteletteljes összhangját.
Pál néhány konkrét magatartásformát javasol, amelyek összhangban vannak az evangélium követelményeivel. Isten tervét megvalósítva törekedjünk arra, hogy egyénileg és közösségileg is mindenkit testvérünknek tekintsünk! Forgassuk vissza a közösségbe Isten vigasztaló szeretetét, amellyel elárasztott minket! Gondoskodjunk egymásról, és osztozzunk a másik ember legmélyebb vágyaiban! Fogadjuk be egymást, fogadjuk el és kínáljuk fel az irgalmat és a megbocsátást! Ápoljuk a bizalom és a meghallgatás szellemét!
Ezek a döntések ránk vannak bízva, a szabadságunkra, és néha bátorságra van szükség, hogy az „ellentmondás jeleként” lépjünk fel a jelenlegi mentalitással szemben.
Ezért az apostol azt is ajánlja, hogy bátorítsuk egymást ebben az elhatározásunkban. Szerinte az a fontos, hogy megőrizzük, és tegyünk örömmel tanúságot az egység és a béke felbecsülhetetlen értékéről. Mindezt szeretetben és igazságban, mindent, mindig Isten feltétel nélküli szeretetének sziklájára alapozva, amellyel elkíséri a népét.
„Örüljetek, legyetek tökéletesek, buzdítsátok egymást, legyetek egyetértőek, éljetek békességben, s a szeretet és békesség Istene veletek lesz.”
Hogyan éljük ezt az életigét? Pálhoz hasonlóan mi is tekintsük példának Jézus érzéseit, Jézus az ő békéjét hozta el nekünk.[1] „[…] ez nem csupán azt jelenti, hogy nincs háború, veszekedés, megosztottság vagy megrázkódtatás. […], ez az élet és az öröm teljessége, az ember teljes üdvössége, a szabadság, az összes nép közötti szeretetben megvalósuló testvériség. […] És mit tett Jézus, hogy nekünk adja az „ő” békéjét? Személyesen fizetett meg érte. […] Ő állt oda az ellenségeskedők közé, magára vette a gyűlölködést és a széthúzást, és ledöntötte a népeket elválasztó falakat.[2]
A béke építése tőlünk is olyan szeretetet kíván, amely képes szeretni azokat is, akik nem viszonozzák, képes megbocsátani, legyőzni az »ellenség« fogalmat, és képes úgy szeretni mások hazáját, mint a sajátunkat. […] Új szívet és új látásmódot is kíván tőlünk, hogy mindenkiben az egyetemes testvériségre hivatott embert lássuk és szeressük. […] »A gonoszság az ember szívéből születik – írta Igino Giordani –, és ahhoz, hogy elhárítsuk a háborús veszélyt, ki kell vetnünk magunkból azt az agresszív, mások kihasználására és az önzésre épülő lelkületet, amelyből a háború fakad: újra kell építenünk a lelkiismeretet.« [3]” [4]
Bonita Park egy dél-afrikai mezőgazdasági település, Hartswater külvárosa. Az ország többi részéhez hasonlóan az apartheid rendszer öröksége továbbra is fennáll, különösen az oktatásügy területén: a fekete és a mulatt fiatalok képzettsége messze elmarad a többi etnikai csoportéhoz képest, ezért fennáll a veszélye, hogy a társadalom peremére szorulnak.
„The Bridge” a projekt neve, mely azért született, hogy közvetítsen a környéken élő különböző etnikai csoportok között a távolságok és a kulturális különbségek áthidalásával. Iskola utáni programot szerveztek, egy kis közösségi teret hoztak létre, amely a különböző kultúrák találkozóhelye a gyermekek és fiatalok számára. A közösség készségesen együttműködik. Carlo felajánlotta régi teherautóját, és elhozta a fát, amelyből a padok készültek, a közeli általános iskola igazgatója szerezte be a polcokat, füzeteket és könyveket, a holland református egyház pedig ötven széket adományozott. Mindenki kivette a részét abból, hogy a kultúrák és etnikai csoportok között napról napra erősödjön a híd.[5]
Patrizia Mazzola és az életige csoport gondozásában
[1] vö. Jn 14,27
[2] vö. Ef 2,14-18
[3] I. Giordani, L'inutilità della guerra (A háború nem megoldás) Róma, 2003, 2. kiadás, 111. o.
[4] C. Lubich, Az élet igéje 2004. január, Új Város 2004/1.
[5] vö. https://www.unitedworldproject.org/workshop/sudafrica-un-ponte-tra-culture; Spazio famiglia, marzo 2019, pp. 10-13
„Ami a testvéri szeretetet illeti, legyetek egymás iránt gyengédek, a tisztelet dolgában egymással versengők!” (Róm 12,10)
E hónap életigéje Pál apostol rómaiakhoz írt nagyon tartalmas leveléből származik. A keresztény életről szól, bemutatja, hogy túláradó szeretetben élnek, ingyenes és határtalan szeretetben, amely Istentől árad a szívünkbe, és mi tovább ajándékozzuk másoknak. Hogy még hatásosabban fejezze ki a keresztény közösségben élő szeretet jellegzetességét, két kifejezésből formál egyetlen szót: „filostorgos”, melyben egyaránt ott van a barátok és a családtagok egymás iránti szeretete.
„Ami a testvéri szeretetet illeti, legyetek egymás iránt gyengédek, a tisztelet dolgában egymással versengők!”
Álljunk meg a testvéri szeretet és a kölcsönösség fogalmánál! Pál azt írja, hogy a keresztény közösségben élők azért szeretik egymást, mert egymásnak tagjai (Róm 12,5), testvérek, akik csak szeretettel tartoznak egymásnak (13,8), együtt örülnek azzal, aki örül, és együtt sírnak azzal, aki sír (12,15), nem ítélkeznek és senkit nem botránkoztatnak meg (14,13).
A létünk szorosan kötődik a többiek életéhez, a közösség pedig az élő tanúbizonysága a szeretet törvényének, amelyet Jézus hozott a földre. Ez a szeretetük nagyon igényes, arra is képes, hogy az életüket adják egymásért. Konkrét szeretetről van szó, melynek ezerféle kifejeződése van, a másik javát és boldogulását akarja, azt, hogy a többiek teljesen meg tudják valósítani önmagukat, és versengenek egymás tehetségének elismerésében. Ez a szeretet mindenkinek az igényeire tekintettel van, mindent megtesz azért, hogy senki ne maradjon le, felelősségvállalásra és tevékenységre indít kulturális, közéleti, politikai területen is.
„Ami a testvéri szeretetet illeti, legyetek egymás iránt gyengédek, a tisztelet dolgában egymással versengők!”
„Ha az első század keresztény közösségeire tekintünk, akkor látjuk, hogy a keresztény szeretet, mely kivétel nélkül mindenkire kiterjedt, egy sajátos nevet kapott. Úgy nevezték, hogy »filadelfia«, ami azt jelenti: testvéri szeretet, és az akkori profán irodalomban ezt a kifejezést kizárólag a vér szerinti testvérek kapcsolataként értelmezték. Soha nem vonatkoztatták ugyanannak a társadalomnak a tagjaira sem. Csak az Újszövetség tesz kivételt ebben.”[1] „Sokan vannak olyan fiatalok, akik mélyebb, őszintébb és igazibb kapcsolatra vágynak. Az első keresztények kölcsönös szeretete a testvéri szeretet minden jellemzőjével rendelkezett, erős volt és gyengéd.”[2]
„Ami a testvéri szeretetet illeti, legyetek egymás iránt gyengédek, a tisztelet dolgában egymással versengők!”
A kölcsönös szeretetben élő közösségek tagjait többek között az jellemzi, hogy nem zárkóznak be önmagukba, hanem készek szembenézni a valós kihívásokkal, amelyek abban a környezetben adódnak, ahol tevékenykednek.
Patrizia Mazzola és az életige csoport gondozásában
[1] C. Lubich, Colloqui con i gen, Città Nuova, Roma 1999, p. 58.
[2] Uo.
[3] Merjünk gondoskodni
[4] A „Serbia: costruire una casa, per essere casa” c. cikkből, www.unitedworldproject.org
„Az odafent való dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel!” (Kol 3,2)
Az első keresztény közösségek épphogy megszülettek, máris vita támadt köztük, mert voltak, akik félreértették az evangélium üzenetét. Pál börtönben volt, és ott értesült a kolosszei problémákról, ezért aztán írt ennek a gyülekezetnek.
Jobban megérthetjük az e havi életigét, ha a teljes szöveget elolvassuk, ahonnan ez a részlet származik: „Ezért tehát, ha feltámadtatok Krisztussal, keressétek az odafent valókat, ahol Krisztus van, Isten jobbján ülve. Az odafent való dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve Istenben.”[1]
Pál segít felülemelkedni ezeken a vitákon, és azt kéri, hogy a gondolatainkkal és egész lényünkkel Krisztusra irányuljunk, és ő feltámadt. A keresztségben pedig mi is meghaltunk és feltámadtunk Krisztusban, tehát ha „töredékesen is”, de már ezt az új életet élhetjük.
„Az odafent való dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel!”
Ezt természetesen nem érhetjük el egyszer s mindenkorra, de törekedjünk megvalósítani nagy odaadással egész életünkben! Ami odafönt van, arra irányuljon az életünk. Krisztus ugyanis a mennyei életet, az ő Húsvétját hozta el a földre, ez az új teremtés, az új emberiség kezdete. És ez a logikus következménye annak, ha az evangéliumi élet mellett döntünk, mert ez a döntés teljes mértékben átalakítja a mentalitásunkat, és felborítja a világ által kínált célokat és értékrendet. Megszabadít a korlátainktól és gyökeres változást hoz az életünkbe. Pál alapjában véve nem veti meg a „földi dolgokat”, mert Isten Fiának megtestesülése által az ég és a föld összeért, és ez mindent megújított.[2]
„Az odafent való dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel!”
„És mi az, »ami odafönt van«? – kérdezi Chiara Lubich. Azok az értékek, amelyeket Jézus a földre hozott, és amelyek követőit megkülönböztetik másoktól: a szeretet, az egyetértés, a béke, a megbocsátás, a tisztesség, a tisztaság, a becsületesség, az igazság stb. Ezek azok az erények, gazdagságok, melyeket az evangélium felkínál. A keresztény, aki a feltámadt Krisztussal, ezek által és ezekkel marad hűséges hivatásához. […] Hogyan élhetünk szívünkkel az égben horgonyt vetve, miközben a világban vagyunk? Úgy, hogy hagyjuk, hogy Jézus gondolatai és érzései vezessenek bennünket, akinek belső figyelme mindig az Atya felé irányult, és akinek az élete minden pillanatban az Ég törvényét, a szeretet törvényét tükrözte vissza.”[3]
„Az odafent való dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel!”
A keresztények úgy vannak jelen a világban, hogy bátran nyitottak az új életre, amit a Húsvét hozott. Új emberek, akik nem a világból valók, de a világban élnek, annak minden gondjával együtt. Az első keresztényekről azt mondták, hogy „a földön időznek, de a menny polgárai; […] ami a testben a lélek, azok a keresztények a világban”[4].
Egy munkás bátor és teljesen evangélium szerint való döntést hozott, amikor elhatározta, hogy segíteni fogja az egyik éppen elbocsájtott kollégáját. Tanúságtétele aztán a testvériség megnyilvánulásainak egész sorozatát indította el.
„A gyárban egyik nap felmondó leveleket osztottak szét. Az egyik Giorgionak volt címezve. Ismertem, hogy milyen nehéz körülmények között élnek, és kértem, hogy jöjjön be velem az irodába. »Én jobban állok, mint ő – mondtam –, mert a feleségemnek is van munkája. Inkább engem küldjetek el!« A főnökünk megígérte, hogy felülvizsgálja az esetet. Kilépve Giorgio meghatottan átölelt. A hír szájról szájra terjedt, és másik két, hozzám hasonló helyzetben lévő munkás is fölajánlotta, hogy inkább őket bocsássák el két másik kolléga helyett. A vezetés pedig arra kényszerült, hogy más módszerek szerint döntsön az elbocsájtásokról. A plébános is tudomást szerzett erről, és név nélkül elmesélte a vasárnapi prédikációban. Másnap szólt, hogy két diáklány minden spórolt pénzét elhozta a nehéz helyzetbe került munkásoknak mondván, hogy ők is utánozni szeretnék annak a bizonyos munkásnak a magatartását.” (B. S. – Brazília) [5]
Patrizia Mazzola és az életige csoport gondozásában
[1] Kol 3,1-3
[2] vö. 2Kor 5,17: „Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg.”
[3] C. Lubich, Az élet igéje, 2001. április, Új Város, 2001/4
[4] Levél Diognétoszhoz V-VI. in Vanyó László (szerk.), Apostoli atyák, Szent István Társulat, Budapest, 1980,
197. o
[5] Történet a www.focolare.org honlapról
„Úgy éljetek, mint a világosság gyermekei! A világosság gyümölcse pedig csupa jóság, igazságosság és egyenesség.” (Ef 5,8-9)
Pál az Efezusban élő gyülekezetnek ír, amely egy elég nagy és fontos város volt akkoriban, ahol Pál korábban élt, keresztelt és evangelizált.
Levele valószínűleg Rómában kelt, a börtönben, 62 körül. A fájdalmas körülmények közepette mégsem arról ír ezeknek a keresztényeknek, hogy hogyan oldják meg a gyülekezetben fennálló problémákat, hanem arról, hogy milyen csodálatos Isten terve a születőben lévő egyházról.
Emlékezteti az efezusiakat, hogy „valaha sötétség voltak”, de a keresztség és a hit ajándéka által „világosság” lettek, és bátorítja őket, hogy éljenek ennek megfelelően.
Pál szerint arról van szó, hogy be kell járnunk egy utat, állandóan növekedve Isten és az ő szerető akaratának ismeretében, nap mint nap újrakezdve.
Arra buzdítja őket, hogy a mindennapi életben is éljenek a hivatásuknak megfelelően: „legyenek mint Isten követői, szeretett gyermekei”[1], szentek és irgalmasok.
„Úgy éljetek, mint a világosság gyermekei! A világosság gyümölcse pedig csupa jóság, igazságosság és egyenesség.”
Mi is, a huszonegyedik század keresztényei arra vagyunk meghívva, hogy „világosság legyünk”, de lehet, hogy alkalmatlannak érezzük erre magunkat a korlátaink és a külső körülmények miatt.
Hogy maradhatnánk meg a reményben, amikor a sötétség és a bizonytalanság akar felülkerekedni rajtunk?
Pál továbbra is azzal bátorít, hogy a megélt Ige ad majd fényt és tesz képessé bennünket arra, hogy az eltévelyedett emberiségben „úgy ragyogjunk, mint a csillagok a mindenségben”[2].
„Másik Krisztusként minden férfi és nő hozzájárulhat ehhez az emberi tevékenység bármely területén: a tudományban, a művészetben, a politikában. […] Ha ugyanis befogadjuk Igéjét, egyre inkább azonosulunk gondolataival, érzéseivel, tanításával. Az Ige világossá teszi, hogy mit tegyünk, megmutatja, hogyan tegyük jóvá, ha hibáztunk, visszatérít, ha letévedtünk az egyenes útról. […] »Régi emberünk«[3] ugyanis mindig kész arra, hogy magába zárkózzon, hogy saját kis személyes érdekeit dédelgesse, hogy elfelejtkezzen azokról, akik elhaladnak mellettünk, hogy közömbös maradjon a közjó vagy a körülöttünk lévő emberiség szükségletei iránt. Szítsuk fel tehát szívünkben a szeretet lángját! Az így megújuló látásmódunkkal körülnézhetünk, hogy észrevegyük, milyen lépésre lenne szükség.”[4]
„Úgy éljetek, mint a világosság gyermekei! A világosság gyümölcse pedig csupa jóság, igazságosság és egyenesség.”
A személyesen és közösségileg megélt evangélium fénye reményt ad és megerősíti a társas kapcsolatokat, akkor is, amikor különböző csapások miatt, mint például a Covid, egyre nagyobb a fájdalom és a szegénység.
Jun meséli a Fülöp-szigetekről, hogy a járvány kellős közepén az egyik közösség lakóhelyén tűz ütött ki, és több családnak mindene odaveszett. „Bár szegények vagyunk, mégis úgy gondoltuk a feleségemmel, Florával, hogy szeretnénk segíteni. Elmondtam ezt a motoros társaimnak is, bár tudtam, hogy ők is hasonló körülmények között élnek, mint mi. De ez nem tartott vissza bennünket, és nekiláttunk a barátaimmal szardíniakonzervet, tésztát, rizst és más élelmiszert összeadni a tűzvész károsultjai részére.
Feleségemmel néha összeszorul a gyomrunk, ha arra gondolunk, hogy mit tartogat a jövő a számunkra, aztán segítségünkre siet ez a mondat az evangéliumból: »Aki meg akarja menteni életét, elveszíti. Aki elveszíti értem és az evangéliumért, az megmenti életét.«[5] Nem vagyunk gazdagok, de mindig meg tudunk osztani valamit szeretetből a másikban élő Jézus iránt. Ez a szeretet késztet arra, hogy újra tiszta szívből adjunk, és bízzunk Isten szeretetében.”
Arról van szó tehát, hogy hallgassunk a szívünk mélyén élő világosságra, melynek gyümölcse – a jóság, az igazságosság, az egyenesség – kedves az Úr előtt, és mindenféle beszédnél hatékonyabb tanúságtétel lehet az evangéliumi élet szépségéről.
Ne feledkezzünk el a többiek támogatásának erejéről sem, akikkel együtt haladunk az életszentség útján. A jó, amit kaptunk, a kölcsönösen megélt megbocsájtás, az anyagi és a lelki javainknak a megosztása, mind-mind értékes és reményre segítő ajándék, tanúságtétel.
Jézus azt ígérte: „Én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.”[6]
A feltámadt Jézus a keresztény életünk forrása, aki mindig velünk van a közös imában és a kölcsönös szeretetben, ő melegíti át a szívünket és világosítja meg az elménket.
Patrizia Mazzola és az életige csoport gondozásában
„Te vagy az Isten, aki láttál engem!” (Ter 16,13)
Az élet igéje ebben a hónapban a Teremtés könyvéből származik. Sárai szolgálójának, Hágárnak a szavai, akit Sárai feleségül adott férjének Ábrámnak, mert neki nem született gyermeke, hogy így tudjon utódokat biztosítani. Amikor Hágár észrevette, hogy fogant, nagyobbra tartotta magát úrnőjénél. Sárai pedig olyan keményen bánt vele, hogy kénytelen volt a pusztába szökni előle. Isten pedig éppen ott szólította meg különleges módon ezt az asszonyt, aki pedig Ábrámhoz hasonló ígéretet kapott az utódaira vonatkozóan. Fiút fog szülni, akit majd Izmaelnek nevez, ami annyit jelent, hogy „Isten meghallgatott”, mert Isten meghallgatta Hágárt nyomorúságában és megsokasította utódait.
„Te vagy az Isten, aki láttál engem!”
Hágár viselkedése az antik világ szokásos magatartását tükrözi, ahol az emberek nem találkozhatnak közvetlenül egy istenséggel. Hágár is meglepődött és hála töltötte el, hogy ezt túlélte. Isten szeretetét a pusztában tapasztalta meg, ahol egészen személyes közelségből lehet találkozni vele. Hágár érzi Isten jelenlétét, Isten szeretetét, aki „látta” őt fájdalmas helyzetében, aki törődik a teremtményeivel, és szeretettel veszi körül őket. „Ő nem távoli Isten, aki magunkra hagy minket, aki közömbös az emberiség, az egyes ember sorsa iránt. Erről számtalanszor megbizonyosodhattunk. Itt van, velem van mindig. Tud rólam: osztozik minden gondolatomban, minden örömömben, minden vágyamban, velem hordozza az aggodalmaimat, életem minden megpróbáltatását.” [1]
„Te vagy az Isten, aki láttál engem!”
Ez az életige bizonyosságot ad és megerősít, hogy soha nem vagyunk egyedül életünk útján, mert Isten velünk van és szeret. Néha „idegennek” érezzük magunkat ezen a földön, mint Hágár, és legszívesebben megszöknénk a nehéz és fájdalmas helyzetek elől. De biztosak lehetünk benne, hogy Isten jelen van, és a vele való kapcsolat tesz bennünket szabaddá és ad lehetőséget számunkra, hogy mindig újrakezdjünk.
P. is ezt tapasztalta meg, amikor egyedül volt otthon a járvány idején. Azt meséli: „Teljesen egyedül vagyok, amióta lezárták az országunkat és beszüntettek minden tevékenységet. Senki sincs mellettem, akivel megoszthatnám a tapasztalataimat, de amennyire tudom, megpróbálom elfoglalni magamat valamivel a nap folyamán. De ahogy telnek a napok, egyre nehezebben vagyok. Este nagyon nehezen tudok elaludni. Az az érzésem, hogy soha nem jutunk ki ebből a nyomasztó állapotból. Mégis mélyen ott él bennem, hogy teljesen Istenre kell hagyatkoznom és hinnem a szeretetében. Nem kétséges számomra, hogy jelen van és elkísér, erőt ad ezekben a magányos hónapokban. A testvéreimtől érkező apró jelekből is azt látom, hogy nem vagyok egyedül. Például éppen egy barátunk online megünnepelt születésnapja után jelent meg a szomszédunk egy szelet tortával.”
„Te vagy az Isten, aki láttál engem!”
Isten jelenlétének oltalmában mi is hírvivői lehetünk az ő szeretetének. Hiszen arra hív bennünket, hogy meglássuk mások szükségét és segítsük testvéreinket, amikor a „pusztában” vannak, osztozzunk örömeikben és fájdalmaikban. Lássuk meg, hogy mit él át az emberiség, melynek mi is szerves része vagyunk.
Álljunk meg és lépjünk oda azokhoz, akik az élet számtalan kérdésének értelmét keresik és válaszra várnak! Talán a barátaink közt találjuk meg őket, a családunkban, az ismerőseink, a szomszédaink vagy a munkatársaink között, akik anyagi nehézségekkel küzdenek vagy a társadalom peremére szorultak.
Fölidézhetjük és megoszthatjuk velük azokat a drága pillanatokat, amikor Isten szeretetével találkoztunk, és újra fölfedeztük az életünk értelmét.
Együtt nézhetünk szembe a nehézségekkel és fedezhetjük fel a mi életünk pusztaságaiban is Isten jelenlétét és segítségét, hogy bizalommal folytathassuk életünk útját.
[1] C. Lubich, Az élet igéje, 2006. július, Új Város, 2006/7.
Szerző: Patrizia Mazzola és az életige csoport
Forrás: Fokoláre Mozgalom
„Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra” (Iz 1,17)
A januári életige Izaiás próféta könyvének első fejezetéből származik. Ezt a mondatot választották a keresztények egységének imahetére, amelyet az északi féltekén január 18-25-ig rendeznek meg. A napi szövegeket az egyesült államokbeli minnesotai közösség írta. Az igazságosság nagyon sürgető téma. Egyre csak nő az egyenlőtlenség, az erőszak, egyre több az előítélet egy olyan társadalomban, mely nem képes tanúságot tenni a béke és az egység kultúrájáról.
Izaiás korában sem volt ez másképp. Háborúk, lázadások, a gazdagság- és a hatalomvágy, a bálványimádás, a szegények megvetése miatt tévesztett irányt Izrael népe. A próféta nagyon kemény szavakkal hívja népét a megtérés útjára, és emlékezteti, hogy térjen vissza Isten Ábrahámmal kötött szövetségének lelkületéhez.
„Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra”
Mit jelent megtanulni jót cselekedni? Mindenekelőtt a készséget, hogy tanuljunk. Erőfeszítést kíván a részünkről. Életünk hétköznapjai során is mindig van mit megértenünk, javítanunk, és újrakezdhetünk, ha hibáztunk.
Mit jelent igazságra törekedni? Az igazság olyan, mint egy elrejtett kincs, amire vágyni kell, amit meg kell keresni, ez a célja a cselekedeteinknek. Ha törekszünk az igazságra, akkor megtanulunk jót cselekedni, akkor fel tudjuk fedezni Isten akaratát, aki mindig a javunkat akarja.
Izaiás konkrét példákat hoz. Isten mindig a védteleneket, az elnyomottakat, az árvákat és az özvegyeket részesíti előnyben. Isten arra hívja a népét, hogy konkrétan is törődjenek másokkal, különösen is azokkal, akik nem tudják érvényesíteni a jogaikat. A vallásos cselekedetek, a szertartások, áldozatok és az imádságok sem kedvesek előtte, ha nem párosulnak jócselekedetekkel és igazságra törekvéssel.
„Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra”
Ez az életige arra késztet, hogy segítsük a többieket, vegyük észre, és konkrétan is segítsük őket szükségükben. A megtérés útja részünkről azt is jelenti, hogy kitárjuk a szívünket, elménket és a karjainkat mindenekelőtt a szenvedők felé.
„Az igazság iránti vágy és annak keresése öröktől fogva az ember lelkébe van írva, Isten helyezte a szívünkbe. Mégis, a történelem során tapasztalható fejlődés ellenére, még mindig meglehetősen távol állunk Isten tervének teljes megvalósulásától. A ma is dúló háborúk, a terrorizmus és az etnikai konfliktusok – ezek mind a fennálló társadalmi és gazdasági egyenlőtlenség, igazságtalanság és gyűlölet jelei. […] Ha hiányzik a szeretet, a személy tisztelete és a szükségleteire való odafigyelés, akkor személyes kapcsolataink korrektek lehetnek, de bürokratikussá is válhatnak, és képtelenek lesznek kielégíteni az emberi igényeket. Szeretet nélkül sohasem születik meg a valódi igazság, a javak megosztása a szegények és gazdagok között; az a figyelmesség, mely tekintetbe veszi minden ember egyéni sajátosságait, és azt a konkrét helyzetet, amelyben él.” [1]
„Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra”
Éljünk az egyesült világért, és vegyük magunkra az emberiség sebeit kis gesztusokkal, amelyek az emberiség családjának épülését segítik.
Egy nap Argentínában J. véletlenül összetalálkozott korábbi igazgatójával, aki elbocsájtotta őt tanári állásából. Amikor az igazgató észrevette őt, megpróbálta elkerülni, de J. direkt odament hozzá. Megkérdezte, mi újság, az igazgató pedig elmesélte a legutóbbi nehézségeket, hogy most már egy másik városban él, és állást keres. J. megígérte, hogy segít neki, és másnap el is híresztelte az ismerősei között, hogy állást keres valakinek. Gyorsan kapott is választ. Amikor az igazgató ezt megtudta, nem akart hinni a fülének. Elfogadta, meghatottan és mély hálával azért, hogy akit valamikor elbocsájtott, épp az érdeklődött konkrétan iránta.
Patrizia Mazzola és az életige csoport gondozásában
[1] C. Lubich, Az élet igéje, 2006. november, Új Város, 2006
[2] “Il Vangelo del giorno”, Città Nuova, VIII, n. 1, 2022. jan-febr.
„Bízzatok az Úrban örökkön-örökké, mert az Úr örök Kőszikla” (Iz 26,4)
Az élet igéje, amelyet ebben a hónapban szeretnénk élni, Izajás próféta könyvéből való. Sok mindenre kiterjed ez a szöveg, és nagyon kedvelt a keresztény hagyományban is. Előszeretettel olvassuk például az Emmánuelről szóló részt, „velünk az Isten” [1], és a szenvedő Szolga[2] leírása is itt szerepel, amely megalapozza Jézus szenvedésének és halálának elbeszélését.
Ez az igevers egy hálaéneknek a része, amelyet a próféta Izrael népének ajkára ad, amikor a száműzetés rettenetes próbatétele után végre visszatérhetnek Jeruzsálembe. E szavak reményt ébresztenek a szívünkben, mert Isten hűségével végig jelen van Izrael mellett, mint a rendíthetetlen Kőszikla. A nép minden erőfeszítését Ő maga támogatja a társadalmi, politikai és vallási újraépítésben.
A „kérkedő” várost porba sújtja[3], mert nem Isten szeretetének terve szerint épült, viszont az ő szeretetterve szerinti, és jelenlétének sziklájára épült város békében él és virágzik.
„Bízzatok az Úrban örökkön-örökké, mert az Úr örök Kőszikla”
Mennyire igaz napjainkban is, hogy békére és biztonságra van szükségünk! Személyesen és közösségileg is a történelem sötét pillanatait éljük, szinte összeroskadunk a bizonytalanság és a jövőtől való félelem súlya alatt.
Mit tegyünk, hogy legyőzzük a kísértést, és ne hagyjuk, hogy a jelen nehézségei letörjenek, és magunkba fordulva gyanakvást és bizalmatlanságot tápláljunk mások iránt?
Keresztényként a válaszunk, hogy mindenekelőtt „újraépítjük” a bizalomteli kapcsolatot Istennel, aki Jézusban társunk lett az élet útján, legyen az bármilyen sötét, szűk, fáradságos vagy meredek.
De ez a hit nem jelenti azt, hogy tétlenül várakozunk. Sőt, inkább azt kéri, hogy lássunk neki, vállaljunk főszerepet az „új város” építésében, legyünk ötletekkel teli felelős építői a városnak, melynek törvénye a kölcsönös szeretet, és kapui nyitva állnak mindenki, de főleg a „szegények és a szűkölködők” [4] előtt, akik mindig is kedvesek voltak az Úr előtt.
Ezen az úton biztos, hogy sokan mellénk szegődnek, akik szívükön viselik az egyetemes értékek ügyét, és fontos számukra a szolidaritás, az emberi méltóság és „közös otthonunk”, a teremtett világ védelme.
„Bízzatok az Úrban örökkön-örökké, mert az Úr örök Kőszikla”
Egy spanyol faluban, Aljucerben egy egész közösség határozta el, hogy testvéri kapcsolatokat épít a részvétel nyílt és befogadó formáin keresztül.
Így mesélnek: „2008 nyarán alapítottunk egy kulturális egyesületet. Saját kezdeményezésként, és a környék más szervezeteivel együttműködve is több tevékenységet indítottunk be, hogy teret adjunk a párbeszédnek, és nemzetközi humanitárius segítséget nyújtsunk.
Már az első évtől kezdve rendeztünk szolidaritási vacsorákat a Fraternity with Africa projekt keretében, és ebből olyan afrikai fiataloknak tudtunk ösztöndíjat biztosítani, akik vállalták, hogy legalább öt évig a saját hazájukban maradnak. Mintegy kétszázan szoktak részt venni ezeken a vacsorákon, melyeket üzletemberek és különböző szervezetek együttműködésével rendezünk.
Nagy örömünkre szolgál, hogy évek óta együtt dolgozunk egy másik szervezettel. Velük évente szervezünk egy nagy eseményt, amelyen a kulturális élet jeles személyiségei is részt vesznek, zenészek, festők és más művészek, valamint politikusok, vállalkozók és orvosok is. Jó lehetőség ez, hogy megosszák tapasztalataikat, és beszélhessenek a döntéseik mélyebb okairól.” [5]
„Bízzatok az Úrban örökkön-örökké, mert az Úr örök Kőszikla”
Karácsonyi várakozásban élünk. Készüljünk azzal, hogy már most befogadjuk Jézust az igéjében.
Ez az a kőszikla, amelyre az emberek városát is építhetjük: „Testesítsük meg, tegyük magunkévá, és tapasztaljuk meg, hogy micsoda életerő árad szavaiból magunk és környezetünk számára, ha megéljük őket! Szeressünk bele az evangéliumba, annyira, hogy önmagává formálhasson minket, és másokat is megérintsen! […] Már nem mi élünk többé, hanem Krisztus fog növekedni bennünk. Megtapasztaljuk, hogy szabaddá válunk önmagunktól, a korlátainktól, a rabláncainktól. Ráadásként meglátjuk azt a szeretet-forradalmat, amelyet a minket körülvevő társadalmi környezetben a bennünk szabadon élő Jézus fog kirobbantani.” [6]
Letizia Magri
[1] vö. Iz 7,14 és Mt 1,23
[2] vö. Iz 52,13-53,12
[3] vö. Iz 26,5
[4] vö. Iz 26,6
[5] Tapasztalat: www.focolare.org
[6] C. Lubich, Az élet igéje 2006. szeptember, Új Város, 2006/9
„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmat nyernek” (Mt 5,7)
Máté evangéliumában a hegyi beszéd közvetlenül Jézus nyilvános életének megkezdése után szerepel. A hegy szimbolikus értelemben az új Sínai-hegyet jelképezi, ahol Krisztus, az új Mózes kihirdeti saját „törvényét”. Az előző fejezet arról ír, hogy nagy tömeg kezdte követni Jézust, és nekik szól a tanítása. Ezt a beszédet viszont a tanítványaihoz intézi, a születő gyülekezethez, azokhoz, akiket később keresztényeknek hívtak. A „mennyek országával” kezdi, mely a központi magva Jézus beszédeinek[1], a boldogságokról szóló tanítása pedig olyan, mint egy programbeszéd, az üdvösség hírüladása, „szintézisét adja az egész Jó Hírnek, mely az Isten megváltó szeretetéről szóló kinyilatkoztatás.” [2]
„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmat nyernek”
Mi az irgalom? Kik az irgalmasok? A „boldogok” szó áll előtte, ez azt jelenti, hogy elégedettek, szerencsések, és olyan jelentése is van, hogy Istentől megáldott. A szövegben a kilenc boldogság mondás között ez áll középen. Nem jár semmilyen jutalom ezért a viselkedésért, de egy igazi nagy lehetőség arra, hogy kicsit hasonlóbbá váljunk Istenhez. Különösen is az irgalmasok szíve van csordultig tele szeretettel Isten és a testvérek iránt, konkrét szeretettel, amely lehajol az utolsókhoz, az elfelejtettekhez, a szegényekhez, azokhoz, akik leginkább rászorulnak az érdek nélküli szeretetre: az irgalmasság ugyanis Istenre jellemző[3], Jézus is maga az irgalom.
„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmat nyernek”
A boldogságok átalakítják és forradalmasítják a gondolkodásunk alapjait is. Nem csak vigasztaló szavak, hanem erejük van, hogy megváltoztassák a szívünket, erejük, hogy egy új emberséget teremtsenek, és hatékonnyá teszik az Ige hirdetését. Az irgalmasság boldogságát önmagunk irányában is meg kell élnünk, el kell ismernünk, hogy végtelen szükségünk van Isten minden emberre kiáradó rendkívül nagy, túláradó és hatalmas szeretetére.
Az itt használt irgalom[4] szó a héber rehem, „anyaméh” szóból ered, és a végtelen isteni irgalomra utal, arra a határtalan együttérzésre, ahogy az anya tekint gyermekére.
„Olyan szeretet ez, mely nem méricskél, bőséges, egyetemes és konkrét. Ez a szeretet a kölcsönösségre törekszik, ami az irgalmasság végső célja. […] Így hát bármilyen sérelem érjen is bennünket, bárminemű igazságtalanság, bocsássunk meg, s nekünk is meg fognak bocsátani. Legyünk mi az elsők, akik elkezdik élni az irgalmasságot és az együttérzést.
Akkor is, ha nehéznek és merésznek tűnik, kérdezzük meg minden felebarátunk előtt: vajon az édesanyja hogyan viselkedne vele? Olyan gondolat ez, mely segít majd, hogy Isten szíve szerint értsünk meg másokat, és Isten szíve szerint tudjunk élni.” [5]
„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmat nyernek”
„Két év házasság után a lányom és a férje úgy döntöttek, hogy elválnak. Újra befogadtuk őt az otthonunkba, és a feszült pillanatokban is megpróbáltuk szívből szeretni, türelmesen és megértően, megpróbáltunk nyitottak lenni feléje, a férje felé is, és semmiképpen nem ítélkezni. Három hónap múlva – a sok meghallgatás, a figyelmes segítség és sok ima után – újra egymásra találtak, nagyobb tudatossággal, bizalommal és új reménnyel.” [6]
Irgalmasnak lenni ugyanis többet jelent, mint megbocsájtani. Nagylelkűséget jelent, amikor alig várjuk, hogy mindent eltörölhessünk, hogy mindent teljesen elégethessünk, ami akadályozná a kapcsolatunkat a többiekkel. Jézus felhívása, hogy legyünk irgalmasok, azt jelenti, hogy felkínálja nekünk az utat, a visszatérést Isten eredeti tervéhez, hogy olyanok lehessünk, amilyennek teremtve lettünk, Isten képére és hasonlatosságára.
Letizia Magri
[1] vö. Mt 4,23 és 5,19-20
[2] C. Lubich, Az élet igéje, 2000. november, Új Város 2000/11
[3] Héber nyelven hesed, az érdek nélküli, befogadó, megbocsátásra kész szeretet
[4] Rahamim héberül
[5] C. Lubich, uo.
[6] Forrás: www.focolare.org
„Hiszen Isten nem a félénkség lelkét adta nekünk, hanem az erőét, a szeretetét és a józanságét” (2Tim 1,7)
Pál lelki végrendeletének tekintjük a levelet, amelyből a mostani életigénk származik. Az apostol Rómában van börtönben, ítéletre vár, és eközben ír fiatal tanítványának és munkatársának, Timóteusnak, aki az eléggé összetett efezusi közösség felelőse.
Írása Timóteushoz szóló intelmeket, tanácsokat tartalmaz, de szól minden idők minden keresztényéhez, legyen bármely közösségnek is a tagja. Pált az evangélium hirdetése miatt verték bilincsbe. Tanítványát viszont inkább félelem tölti el az üldöztetések miatt, és meginog a szolgálatával járó nehézségek közepette. Ezért bátorítja őt, hogy nézzen szembe a próbatételekkel, hogy biztos vezetője lehessen a gyülekezetnek. Sem Pál, sem Timóteus számára nem természetes az evangéliumért elviselt szenvedés.
Pál tanúságot akar tenni az evangéliumról. Világos, hogy nem a személyes tehetsége, a képességei vagy az emberi korlátai teszik képessé őt, vagy fékezik az Ige szolgálatában, hanem a Lélek ajándékai: az erő, a szeretet és a józanság, ami erőt ad a tanúságtételhez. A szeretetnek az erő és a józanság mellett nagyon fontos szerepe van a megkülönböztetésben. A józanság pedig bölcsességet jelent, készségességet minden helyzetben. Timóteus, a tanítvány és minden idők tanítványa erővel, szeretettel és józansággal tudja hirdetni az evangéliumot olyannyira, hogy szenvedni is képes érte.
„Hiszen Isten nem a félénkség lelkét adta nekünk, hanem az erőét, a szeretetét és a józanságét.”
Mi is megtapasztaltuk már a kísértést, hogy elbátortalanodjunk Isten igéjének megélésében, a tanúságtételben, és nem tudtuk, hogyan viselkedjünk egyes helyzetekben.
Chiara Lubich segít megértenünk, honnan merítsünk erőt ilyen pillanatokban:
„A bennünk jelenlévő Jézushoz kell fordulnunk. Nem szabad tehát leblokkolnunk. Magatartásunk nem lehet passzív belenyugvás, hanem radikálisan ki kell lépnünk önmagunkból. Eggyé kell válnunk azzal, amit Isten akarata kíván tőlünk. Teljesítenünk kell azokat a kötelességeinket, melyeket hivatásunk megkíván. És mindezt a bennünk lévő Jézus kegyelmére alapozva. Tehát radikálisan kilépni önmagunkból. Így maga Jézus fogja egyre jobban kifejleszteni bennünk azokat az erényeket, melyekre szükségünk van, hogy tanúságot tegyünk róla abban a környezetben, melyet ránk bízott.”[1]
„Hiszen Isten nem a félénkség lelkét adta nekünk, hanem az erőét, a szeretetét és a józanságét.”
Erő, szeretet és józanság, a Lélekre jellemző három erény, amelyet az imádság és a hit gyakorlása révén nyerhetünk el.
Justin Nari atya a Közép-afrikai Köztársaságban él. Az életére törtek szerzetes testvéreivel és mintegy ezer muzulmánnal együtt, akik a háborús megtorlások elől a templomba menekültek. Az őket ostromló milíciák vezetői azt kívánták, hogy adják ki őket, de ő megpróbált továbbra is tárgyalást folytatni velük, hogy elkerülje az öldöklést. Egy nap negyven liter benzinnel jelentek meg, és azzal fenyegetődztek, hogy elevenen elégetik őket, ha nem adják ki nekik a muzulmánokat. „Szerzetes testvéreimmel megtartottuk az utolsó misét – meséli Justin atya –, és közben eszembe jutott Chiara Lubich, hogy ő mit tenne a helyemben. Ott maradna, és az életét adná. És mi is így döntöttünk.” Véget ért a mise és egy váratlan telefonhívás érkezett: áthalad a területükön az Afrikai Unió csapata, egy egészen közeli városban. Justin atya elébük sietett, és tizenhárom perccel az ultimátum lejárta előtt velük együtt érkezett vissza a plébániára. Ez a tizenhárom perc mentette meg mindannyiuk életét a vérontástól.[2]
Letizia Magri
[1] C. Lubich, Az élet igéje, 1986. október
[2] Unità è il nome della pace: La strategia di Chiara Lubich, a cura di Maddalena Maltese, Città Nuova, Roma 2020, pp. 29-30.
Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."