49741 ima található a honlapon, összesen 102646 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

    Egyéb kategóriák

    Az Ige mellett - Steinbach József írásai

    Az Ige mellett - Steinbach József írásai
    Naponta frissül

    Steinbach Józsefnek a Reformátusok Lapjában, "Az Ige Mellett" rovatban megjelenő írásai.

    Az Ige Mellett (7) „…megszentelődésre.”(1Thesszalonika 4,1–8)

    Napi Ima6 imádkozás /layout/img/logo.png

    Okt
    16

    (7) „…megszentelődésre.” (1Thesszalonika 4,1–8)

    Istennek tetsző módon élni, ebben előbbre jutni, ez a megszentelődés, amellyel kapcsolatban fontos az intés (1), de amelyben nem az intés, nem a megszabott rendelkezések, hanem az Isten Szentlelke vezet bennünket (8). Az intés figyelmeztet; a nem szeretetből kimondott intés pedig inkább megszégyenít, sőt indulatot és ellenállást is kiválthat. Isten Lelke azonban erőt és örömöt ad a megszentelődés útján.

    Ez a hívő ember boldog tapasztalata egyben, mert ahogy haladunk a hit útján, miközben telnek az évek, olyan jó megélni, hogy egyre inkább megerősödik bennünk a bizonyosság és lenyugszik, leülepszik, feltisztul az életünk, fokozatosan csak az evangéliumi lényeg számít, a hit, a remény és a szeretet, a Jézus Krisztusban elnyert üdvösség öröme, valamint az ebből fakadó hűséges szolgálat. Ennek tapasztalata üdvbizonyosság és a legnagyobb boldogság is egyben, miközben szeretteinkért, és a ránk bízottakért közbenjáró könyörgést mondunk, hogy ők is megtapasztalhassák ezt a csodát. 

    Pál konkrétan megnevez két területet, amelyektől Isten minket óvó akarata szerint tartózkodnunk kell: a paráznaság, annak minden változatát ideértve; valamint a másokat megbántó, önző túlkapások sora, amelyben becsapjuk testvéreinket, embertársainkat (3–6). Mi azonban elsősorban nem azért tartózkodhatunk ezektől, mert miattuk megítél majd az Úr (6), hanem mert Isten Lelke vezet, megőriz, megtart a tiszta és egyre tisztuló életben, korábbi bűneinket megvallva, az Ő kegyelmébe bizonyosan belekapaszkodva. Hiszen az Úr a tiszta életre hívott el bennünket, abban megőriz, és nem engedi, hogy megszégyenítsük nevét. Ő az események Ura is, nem enged bemenni olyan ajtón, amin nem szabad! (7–8)

    Áldott legyen ezért az egyre inkább kiteljesedő életért az Úr, amely Jézus Krisztusban már most a miénk, és „odaát” maradéktalanul beteljesedik!

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Az Ige Mellett (1) „Ezért amikor ezt már nem bírtuk tovább elviselni…”(1Thesszalonika 3,1–8)

    Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

    Okt
    14

    (1) „Ezért amikor ezt már nem bírtuk tovább elviselni…” (1Thesszalonika 3,1–8)

    Vannak olyan helyzetek, amelyeket már alig bírunk elviselni? 

    Sok ilyen élethelyzet próbálhat meg bennünket, amelyek emberileg szinte elviselhetetlenek. Az apostol is számos próbatételt élt meg. Ezek közül az egyik az volt, ahogy vágyódott szeretett gyülekezete, a thesszalonikaiak után, valamint ahogy aggódott irántuk. Az apostol életében minden próbatétel a Jézus Krisztus ügye iránti szeretetéből fakadt, és nem csak úgy az emberi élet általános járulékaiként támadtak azok az életútján (1). 

    Ahol pedig az elviselhetetlenül nehéz helyzetek Jézus Krisztus követéséből fakadnak, ott az Úr azokból mindig ad szabadulást, megoldást. Pál Athénból elküldte Timóteust Thesszalonikába, hogy általa érdeklődjön felőlük, valamint biztassa, erősítse az ottaniakat, hogy meg ne tántorodjanak, ha továbbra is üldöznék őket, hiszen Isten népe erre van rendelve ebben a világban (2–5). Timóteus jó hírekkel jött vissza, a thesszalonikaiak hitét, állhatatosságát és irántuk való szeretetét illetően, ez pedig az apostolnak is erőt adott (6–8). 

    Az apostol „feléledt” elviselhetetlen helyzetéből, mert a thesszalonikaiak szilárdan álltak a hitben (8). Vagyis egymás hitét kell erősítenünk, bátorítanunk, mindenkor! Nem gyengíteni – sokszor ezt tesszük – hanem erősíteni! Feléled az én hitem, ha a másik hite hitelesen erős számomra, és én ugyanígy erősíthetem a másik hitét. Vegyük észre, hogy az apostol úgy beszél a szilárd hitről, hogy abban a krisztusi szeretet az egyik tartóelem, vagyis nem valami ridegen szilárd hitről van itt szó (8). Ha a hitből nem sugárzik a szeretet, az élet valóban elviselhetetlenné lesz.

    Ne becsüljük le azokat az elviselhetetlen helyzeteket se, amelyek nem közvetlenül Jézus Krisztus követéséből fakadnak, mégis tele van azokkal az életünk. Bizony, a sokféle elviselhetetlen mindennapi- és határhelyzetben az egyetlen erőforrás csakis a Jézus Krisztusba vetett hit: Ő ad szeretetet, reménységet, szabadulást. A hit éppen annak bizonyossága, hogy ez a szabadulás már a miénk. Ez a bizonyosság teszi elviselhetővé az elviselhetetlent; csak ez!

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Az Ige Mellett (20) „Bizony, ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.”(1Thesszalonika 2,17–20)

    Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

    Okt
    13

    (20) „Bizony, ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.” (1Thesszalonika 2,17–20)

    Pál személyes vallomása ez, ahol teret ad érzései áradásának, érzelemvilága feltárásának, mert abban Isten megmagyarázhatatlan szeretete sugárzik. 

    Pál, érzelmi kitárulkozásában a thesszalonikai gyülekezetet örömének és koronájának nevezi, mint később, élete végén, a filippi gyülekezetet (Filippi 4,1). Ez a gyülekezet a dicsősége, odaadó életének látható eredménye, gyümölcse, Isten benne munkáló kegyelmének igazolható visszajelzése. Erre a szent visszajelzésre, látható eredményre, örömre, dicsőségre a hitben szolgáló embernek is szüksége van. Ez a dicsőség az Isten dicsőségét ragyogtatja fel ebben a világban, örömre hangol másokat is, de erőt ad a további szolgálathoz. Ha az apostol ezt kimondta, mi se szégyelljük megvallani ugyanezt. Pálnak is, küzdelmei között, szüksége volt erre a visszajelzésre, miként nekünk is. Ne fukarkodjunk a bátorító visszajelzéssel mások felé! (19–20)

    Pál érzelmi kitárulkozása kapcsán el kell mondanunk azt, hogy az emberi érzelem önmagában labilis és bizonytalan, de a hívő embert Isten gazdag érzelemvilággal áldja meg, amit az Ő ügyének szolgálatába állít, Lelke vezetésével. A hit, érzelmi gazdagság nélkül embertelen, törvényeskedő, emberi elvárásokra és teljesítményre alapozó tankeresztyénséggé torzulhat. Bizony, sokszor érzelmileg sivár a keresztyénségünk, kellemetlen, lelketlen, rideg, szigorú. Más esetben érzelmeinket szégyelljük, elfojtjuk, vagy pedig – ez a másik véglet – rajongva és parttalanul zúdítjuk a másikra. Lám, Pál, mint szentlelkes ember, adott helyzetben, azt áldásként fogadó emberek előtt, az érzelmeit feltárja, de ebben a kitárulkozásban krisztusi szeretet munkál, amely nem követel, nem rátelepszik a másikra, hanem áldássá lesz az, a sivárság és a ridegség pusztaságában. Csak Istentől készített körben élhetünk ezzel a lehetőséggel. De a mai Ige arra buzdít, hogy az Istentől készített alkalommal ne féljünk kimutatni az érzelmeinket, másokat is bátorítva erre; és végképp ne hagyjuk válasz nélkül mások felénk való, ilyenfajta őszinte közeledését. 

    Pál személyes vallomásában nemcsak Lélek által vezetett szeretet tárul fel, hanem reménység is, amellyel megnyugvásban tudomásul veszi azt, hogy amikor úgy kellett elmenekülniük az általa nagyon szeretett gyülekezetéből, Thesszalonikából, akkor ez a találkozás az első és az utolsó is volt egyben, ebben a földi világban. Hiába akartak újból és újból visszamenni Thesszalonikába, erre nem nyílt lehetőség. Itt látjuk – és ez nagyon fontos –, hogy az apostol érzelmi élete mennyire az Úr kordájában állt, hiszen vágyakozott arra, hogy személyesen lássa a thesszalonikaiakat, törekedett is erre (17); de elfogadta az Úr döntését, és bizonyossággal tudta, hogy az Úr színe előtt majd találkozni fognak. Igen, Jézus Krisztusban miénk a viszontlátás reménysége (19). Pál nem keseredett meg, nem lett depressziós, öröme végig megmaradt.

    Pál személyes vallomása, kitárulkozása egy fontos tanítást is tartalmaz, miszerint nem embereket, vagy külső körülményeket okol azért, hogy ez a találkozás nem jöhetett létre. Tudja, hogy a gonosz az a nagy akadályozó, aki mindig közbe akar szólni ott, ahol Isten Lelke munkál; de soha nem a gonoszé, hanem mindig csakis az Úré a végső szó (19). Soha ne felejtsük el, hogy nem test és vér, nem emberek ellen van tusakodásunk, végképp nem külső körülmények ellen, hanem az Isten ellensége ellen (Efezus 6,11). Rudolf Bohren, „Predigtlehre” című műve többek között ezt az apostoli tanítást eleveníti fel számunkra: „Isten országa még nincs itt, ezért az igehirdetés és a lelkigondozás harcot jelent; nem az emberekkel, nem a helyzetekkel, hanem a Sátán birodalmával. Jézus nagypénteki és húsvéti győzelmét érvényesíteni kell a mindig újraéledő ellenséggel szemben. Nekünk nem emberek ellen kell harcolnunk, bármit élünk is meg. Ellenségünk nem a valamilyen mértékben befolyásolt ember, vagy a körülmények. Ha ezt tudjuk, valamint Jézus Krisztus győzelmébe vetett bizonyosságunkat újra és újra elkérjük, akkor soha nem fogunk megkeseredni.”

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Az Ige Mellett (13) „…annak ereje hat is bennetek, akik hisztek.”(1Thesszalonika 2,13–16)

    Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

    Okt
    12

    (13) „…annak ereje hat is bennetek, akik hisztek.” (1Thesszalonika 2,13–16)

    A szentek közössége az, amiről itt az apostol ír.

    Ez a közösség „Ige-közösség”, hiszen együtt hallgatták az Isten beszédét, és azt nem emberi beszédként fogadták, hanem Isten szavaként. Ez a csoda felülről adatik. Már az is csoda, a Szentlélek munkája, hogy Isten Igéjétől várják a megszólítást, nem pedig sokféle más hatástól. Ezáltal a hallgatókban ott van a szent és imádságos vágyakozás – amely minden más külső körülményt súlytalanná tesz –, hogy az Igéről szóló beszédben megszólaljon az Úr hozzájuk intézett, megtartó szava. Ezalatt az igehirdetőnek az Igében megszólaló üzenetért újra és újra, könyörögve tusakodni kell, miközben Isten szava hozzá ugyanúgy szól, mint a hallgatókhoz; sőt, először őt szólítja meg az Ige üzenete, mert aki nem lett megszólítva, annak nincs mit mondania (13). 

    Ez a közösség „hit-közösség”, mert miközben Isten Igéjét és élő, üdvözítő szavát hallgatják, közben megtapasztalják Isten Igéjének erejét, a feltámadott Jézus Krisztus hatalmát. A hit: a feltámadott Jézus Krisztusba vetett hit és az Ő erejének, hatalmának megtapasztalása. A hit soha nem elmélet, hanem mindig gyakorlat, tapasztalati valóság, mert ahol hit van, ott jelek és csodák történnek; ott minden nyomorúság ellenére is átüt a mennyei világ valósága az emberi életen. Ez a hatalom a megváltó szeretet hatalma, Jézus Krisztus ereje, az örök élet bizonyossága, amellyel Ő megtart bennünket, mindenkor. Ez az erő, a Jézus Krisztus ereje, munkál bennünk, általunk, akik hiszünk. Ez az erő nem rombol, hanem épít, gyógyít, felemel, üdvözít (13).

    Ez a közösség „szenvedés-közösség”, mert ebben a világban nyomorúságunk lesz (János 16,33). Ahol Jézus Krisztus jelen van, ott azonnal támad az ellenség, ott a búza közé azonnal hintik a konkoly magvát (Máté 13,25). Ilyenkor szinte hiábavaló minden védekezés, minden hitvédelem; sőt, adott esetben csak mélyíti a problémát. Ilyen helyzetben nem marad más, mint a néma szenvedés (Cselekedetek 8,32), azzal a bizonyossággal, hogy a végső győzelem már a miénk (1János 5,4); az ítélet pedig Istené, és nem a miénk. Pál tudja, miről beszél, hiszen amikor többen befogadták az Igét a városban, zsidók és görögök, akkor azonnal irigység és üldözés támadt ellenük, ezért úgy kellett elmenekülniük Thesszalonikából (Cselekedetek 17,1–9). Ez a szenvedés ma is osztályrészünk, amely sokféleképpen ölthet testet, és amely kikerülhetetlen, a hit jele és pecsétje; de velünk az Isten! (14–16) Ez a szenvedésközösség a mindennapokban azt jelenti, hogy miközben örülünk az örülőkkel, tudunk sírni a sírókkal is (Róma 12,15); ez az együttérzés, a részvét közössége. Az a szeretet: tudni, mi fáj a másiknak!

    Ez a közösség „hálaadó-közösség”, mindenkor, mindenért (13).

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Az Ige Mellett (2) „…nyíltan hirdessük nálatok az Isten evangéliumát…”(1Thesszalonika 2,1–12)

    Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

    Okt
    11

    (2) „…nyíltan hirdessük nálatok az Isten evangéliumát…” (1Thesszalonika 2,1–12)

    „Az akkori öregedő és tehetetlen antik kultúrában” megjelent az evangélium – így fogalmaz Ravasz László. Akkoriban (is) számtalan magántudós, bölcs, orvos, kuruzsló, szónok, ügynök, varázsló járta a városokat, és mindegyik igyekezett meggyőzni a hiszékeny lakókat a saját portékájáról; cserébe pedig ellátás, hódolat, védelem járt nekik.

    Pál hangsúlyozza, hogy az ő szolgálata más. Noha ezt ő így ki nem mondja: hiszen mindenki ezt állította és állítja magáról, hogy ő más… Pál csak annyit mond: vagy látszott rajtuk feddhetetlen hitelességgel, hogy nem önmagukat képviselik, hanem az Urat; vagy pedig, ha ez nem ütött át szolgálatukon, akkor állíthatnak bármit is… (10)

    Pál kiemeli, hogy ő senkit sem akart meggyőzni, senkinek nem akart tetszeni, nem kereste senki kedvét, de nem is félt senkitől; senkire nem telepedett rá, hanem éjjel és nappal dolgozott, hogy eltartsa magát és társait (9). Az apostolt nem vezette hízelgés, kapzsiság, dicsvágy (5–6). Vagyis az apostol szándéka nem volt tisztátalan és álnok, mint amikor valaki, az ügy mögé bújva, valójában csakis önmagát képviseli (3). Pál „csak” nyíltan hirdette az Isten evangéliumát Thesszalonikában, mint az Úr küldötte (2–4). Persze, ebben a nyíltságban sok tusakodás rejtőzött (2), Istentől újból és újból elkért bátorság (2), szelíd és önátadó szeretet (8), kérve-kérő buzdítás és intés. 

    Jézus Krisztus evangéliumának szolgálata ma is csak így lehet áldott. Azóta kétezer év eltelt, de Jézus Krisztus és az Ő evangéliuma ugyanaz, lényegében az evangélium hirdetésének módszere is ugyanaz. Fontoljuk meg a fentieket, Isten Igéjének mai üzenetét, szolgálatunkra nézve, tartsunk önvizsgálatot, és könyörögjünk! Van miért…

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Az Ige Mellett (2) „Hálát adunk…”(1Thesszalonika 1)

    Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

    Okt
    10

    (2) „Hálát adunk…” (1Thesszalonika 1)

    Pál Filippiből menekült Thesszalonikába, ahol alig három hét alatt élő gyülekezet jött létre. Pálnak innen is menekülni kellett: Béreába, majd Athénba ment, innen küldte Timóteust Thesszalonikába, mert aggódott az ottaniakért. Pál már Korinthusban volt, Szilvánusszal együtt, amikor Timóteus jó hírekkel tért vissza hozzá a thesszalonikai gyülekezetet illetően. Ez a levél az Újszövetség legkorábbi irata, 51 tavaszán vagy őszén írhatta azt az apostol (1–2).

    Pál hálát ad, a vele lévőkkel együtt, az ottani gyülekezet hitéért (2); azért a csodáért, hogy az apostol által hirdetett evangélium szavait bizonyossággá elevenítette az ottaniak életében a Lélek, akik a bálványokból az élő Istenhez tértek (9). Ma is ezért a csodáért könyörgünk, hogy igehirdetésünk Léleknek és erőnek megmutatása lehessen (1Korinthus 2,4), amit hiteles életünk is alátámaszt, ezért Isten szava megszólít másokat, minden „bálványozó és zaklató” külső körülmény ellenére is! (5–7) Ez a csoda mindenestől az Isten cselekvése, a választottság, az üdvösség jele, kegyelem (4). 

    Pál hálát ad azért is, hogy a gyülekezet Jézus Krisztusba vetett hitének látható következményei vannak: szeretetből és reménységből fakadó munka, fáradozás és állhatatosság (3–4). Szavak nélküli igehirdetés ez, a hétköznapok igehirdetése, amely megerősíti majd a szavainkat is, az Úrtól készített időben. A thesszalonikai gyülekezet hitéről az egész tartományban tudnak már; sőt, Macedónián túl, szerte Akhájában, ahol éppen a levél írásakor szolgált az apostol. Az élő hit hiteles hit, ezért lehet példává, hiszen Jézus Krisztus követőivé a mi példánkat követve lehetnek mások (6). 

    Pál hálát ad a végső reménységéért, ami azóta is közös reménységünk: Várjuk a feltámadott Urat, aki teljesen megszabadít bennünket, és teljessé teszi azt, ami hitben már a miénk, de ami „itt” még töredékes. Még annyi nyoma van e-világban annak a haragnak. Ez a harag az ember nyomorúságának terméke: önzés, érdekek, indulat, hergelés, gyűlölet. Joggal van rajtunk emiatt az Isten ítélete, azaz Isten haragja. A szabadítás az, hogy Isten már levette rólunk haragját, kinyilvánította üdvözítő szeretetét felénk, amely megszünteti az emberi haragot is, és tevékeny szeretetre, valamint az Úr várására késztet minket (10).

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Az Ige Mellett (8) „…hogy megbátorítsa szíveteket.”(Kolossé 4,7–18)

    Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

    Okt
    09

    (8) „…hogy megbátorítsa szíveteket.” (Kolossé 4,7–18)

    Jézus Krisztus evangéliuma személyes. Pál, a Kolossé és a Római levél végén, gazdag személyes üzenetekben köszön el a levél címzettjeitől. Itt, személyesen említ testvéreket, munkatársakat, szolgatársakat, fogolytársakat, sokakat; de ideöleli a Kolossé környékén található gyülekezeteket is (15). A mi Urunk személyesen ismer bennünket; még mielőtt az anyaméhben megformált, már ismert minket (Jeremiás 1,5); és az élet Ura, a testi halál után is megtart minket (János 11,25). Nincs ennél nagyobb személyesség. A hívő embernek ez áldott bizonyossága. A személyes bizonyosság a bizonyosság. Ez a bizonyosság személyes, de nem önző bizonyosság: „Ismer az Úr engem, és másokat is, sokakat; és azon munkálkodik, hogy az Úr kegyelméből minél többen ébredhessenek rá erre a boldog felismerésre!” Ezért Isten Igéjének megszólalása csakis személyes lehet, amely az egyes embert, mint Isten megváltott népének tagját, megszólítja. Ez a személyesség kizár minden durvaságot, indulatot, felülről való kioktatást, embertelen és lelketlen hangot. Ez a személyesség krisztusi szeretetből fakad.

    Jézus Krisztus evangéliuma bátorít (8). Szükségünk van erre a bátorításra: Pálnak is (11), az említett testvéreinek, szolgatársainak is; és nekünk is, akiket ma érint meg az Isten Igéjének örömhíre. A világ sokat változott azóta, de az élet nem lett könnyebb, ugyanúgy halálosan veszélyes utazás, mint akkoriban volt. Nincs bátorítóbb üzenet Jézus Krisztus evangéliumánál, aki feltámadott a halálból és megajándékozott minket az örök élettel. Csak ez az, ami igazán bátoríthat; minden egyéb csak ámítás, időleges terápia, átmeneti módszer… Ebből azonban az következik, hogy Isten Igéjét csak úgy szabad hirdetni, hogy abban felragyogjon az evangélium, és annak végső kicsengése a bátorítás legyen. Rudolf Bohren írja az igehirdetésről, hogy a prédikáció – és minden keresztyén bizonyságtétel – végső mércéje csakis az, hogy abban megszólal-e, a hallgató számára is megragadható módon, a krisztusi bátorítás: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” (Márk 6,50) Egy igehirdetés, dogmatikailag is csak akkor helyes, ha ennek a szempontnak megfelel.

    Jézus Krisztus evangéliuma testvéri közösséggel ajándékoz meg. Ez a testvéri közösség számontartja a másikat, tud a másikról, ahogy az apostol tudott a kolossébeliek dolgairól (15–17), és azok is tudtak Pál helyzetéről (7–9). Ez a testvéri közösség akkor áldott, ha az egy tapintatos testvéri közösség, amelyben tudomásul vesszük, hogy minden tekintetben különböző emberek vagyunk, és együtt mégis testvérek vagyunk az Úrban. Vagyis a Jézus Krisztusban újjászületett életünk nem számolta fel a személyiségünket, valamint a helyzetünk is különböző maradt. A testvéri közösségben nem lehetnek olyan dominanciák, amelyek ráülnek a közösségre és megfojtják azt. Bizony, buzgó testvérek miatt hányan maradtak el a gyülekezetekből, akiknek minden vágyuk csak az volt, hogy leülhessenek a hátsó padba és megpihenjenek az Úr lábainál, hallva az evangéliumot; de nem hagyták őket békén… Ez a testvéri közösség lehet munkatársi, szolgatársi közösség, mint az Igében is. De nem csak így ölthet testet ez a testvériség; a puszta jelenlét már szolgálat, már áldás, ajándék, az ügy felvállalása. Majd az Úr adja a többit is, kellő időben.

    Ebben a személyes, bátorító, testvéri; azaz evangéliumi közösségben a Lélek kimunkálja a hűséget, az állhatatosságot, az Úrban (7; 9; 12; 17). 

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Az Ige Mellett (2) „Az imádkozásban…”(Kolossé 4,2–6)

    Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

    Okt
    08

    (2) „Az imádkozásban…” (Kolossé 4,2–6)

    Egy ponton a hívő ember nemcsak belátja az imádság egyetlen lehetőségét, hanem életének nélkülözhetetlen részeként gyakorolja is, mintegy ráhagyatkozik az Isten megtartó kegyelmére, mint amikor este fáradtan beledől az ágyba. A hit embere és Isten hívő népe másokat is, közbenjáró könyörgésben, az Úr megtartó kegyelmére bíz (2). 

    Az imádságban kitartók vagyunk (2), mert a szüntelen imádságban (1Thesszalonika 5,17) éppen azt valljuk meg, hogy az Úr elé járulva a legreménytelenebb helyzetet is reménységben éljük meg, illetve ezért a reménységért könyörgünk, miközben rábízzuk magunkat az Úr tökéletes akaratára, aki csakis jót akar nekünk. A szüntelen imádságban betagolódunk az Isten örökkévaló, üdvözítő rendjébe.

    Az imádság nyitánya, forrása a hálaadás (2), hiszen Isten szabadítása már a miénk. Isten, Jézus Krisztusban már mindent szépen elintézett. Erről a szabadításról indirekten olvasunk Ézsaiás próféta könyvében, a terméketlen szőlőről szóló próféciában: „Hagyom, hogy elvaduljon, nem metszem, nem kapálom, felveri a tövis és a gaz.” (Ézsaiás 5,6) A figyelmeztetésben ott rejlik az evangélium, ami Jézus Krisztusban felragyogott: Nem hagyja az Isten, hogy elvaduljunk, metsz, kapál – még ha ez adott ponton fáj is –, nem engedi, hogy életünket felverje a szúrós, sebeket ejtő tövisek rengetege. Ő az Úr, de Ő kegyelmes, szabadító Úr! Nem hagy el az Úr minket, történjék bármi: életben maradunk, fel vagyunk írva az élők közé, örökké megoltalmaz az Úr (Ézsaiás 4,3–6). Az imádkozó közösségnek, az imádkozó embernek bizonyossága van efelől, és imádságunk során, ebben a bizonyosságban erősödünk meg.

    Az imádságunk tárgya, a hálaadásból kiindulva, könyörgés másokért, és rendszeres könyörgés az Úr ügyéért, az evangélium hirdetéséért, a látható egyház szolgálatáért és szolgáiért, a krisztusi örömhírért (3). Bizony szabad és kell önmagunkért is könyörögni, hogy hirdethessük a Krisztus titkát, és saját ügyeinken is – amelyek összeforrtak a szent üggyel –, Krisztusban, ott legyen az áldás; valamint, ha kell, akkor áldozatot is tudjunk hozni a Krisztusért, mint a fogoly Pál.

    Aki imádkozó ember, az megkapja a bölcsességet, az Úrtól való kedvességet, a legfeszültebb helyzetben is, hogy mennyeien megfűszerezett szóval mindenkinek helyesen tudjon felelni, a kedvező alkalmat meglátva, felhasználva… (5–6)

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Az Ige Mellett (23) „Amit tesztek, lélekből végezzétek…”(Kolossé 3,18–4,1)

    Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

    Okt
    07

    (23) „Amit tesztek, lélekből végezzétek…” (Kolossé 3,18–4,1)

    Miként tesszük a dolgunkat? Miként végzünk, cselekszünk bármit is? Fontos kérdés ez. 

    Lélekből, azaz lelkesen tenni valamit azt jelenti, hogy abban ott vagyok én is, mint aki odaadóan nyitott a másik ember felé, és nemcsak „kimért, hivatalnoki hűvösséggel” cselekszik. Ez az „odaadás”, vagy gyakran inkább annak hiánya, azonnal érezhető, amint a másik emberhez fordulok. A „hivatalnok” korrekt a paragrafushoz, a sémához, a „rendszerhez”, és nem lép túl a másik emberért az előíráson, a „kurzuson”, a „kánonon”, még egy bátorító mosollyal sem. Az ügy megeszi az embert. Ilyen lelketlen hivatalnokokká kezdünk torzulni mindannyian. 

    Az apostoli intésben szereplő lelkesedés azonban több, mint saját lelkünk buzgósága. Ez a lelkesedés sokkal több a saját lelkünk hangulattól, helyzettől, érdekektől függő érzelmi kitöréseinél, és több annak gyakori fárasztó túlbuzgóságánál is. A saját lelkünk intenzitásával ugyanis nem odaadóvá leszünk a másik ember számára, hanem azzal csak saját magunkat erőltetjük a másikra, mi magunk telepszünk a másikra.

    Ez a lelkesedés – amiről az apostol szól – akkor áldott, ha abban Isten Lelke munkál. Így az Úr eszközei lehetünk, és megörvendeztethetjük mások életét, miközben nem marad el a viszonzás (24), hiszen aki ad, az maga is felüdül (Példabeszédek 11,25). Nem emberektől várunk viszonzást; bár a viszonzás jólesik és sok erőt ad, ezért erre is odafigyel a szentlelkes ember: visszajelezni, megköszönni, valamit önzetlenül és örömmel viszonozni, a másikra ugyanúgy odafigyelni, ahogy rám odafigyeltek. Ha pedig nem kaptam viszonzást, akkor éppen azért adok másoknak, mert megtapasztaltam, ez milyen rettenetes állapot. 

    Odaadó lelkületünk mozgatója azonban nem a viszonzás, hanem a hála, hiszen mi már mindent megkaptunk az Úrtól, örök örökségünk van. Minden odaadó lelkület, „Lélekből lelkesen”, ebből a bizonyosságból fakad. Mi már megkaptuk az örökséget, ezért minden odaadó lelkesedésünkkel az Úr Jézus Krisztusnak szolgálunk (24). 

    Isten majd viszonozza a dolgokat: és ebben az ítélet hangja is jelen van, mert nem maradnak kiegyenlítetlenül, rendezetlenül a dolgok (25). Ennek módja az Úr bölcsességének titka. Mi tudjuk, ez is bizonyosságunk része, hogy a mi lelketlen cselekedeteinket kiegyenlítette az Isten. Éppen ez indít bennünket hálára, odaadó szentlelkesedésre.

    A nyugalom napját – hétről hétre – azért kapjuk, hogy Isten Lelkének ereje, szeretete, józansága betöltsön bennünket a hétköznapokra nézve.

    Imádkozzunk! Urunk! Adj lelkesedést, adj szentlelkesedést, hogy rideg, kelletlen, lelketlen hivatalnokokból másoknak örömmel odaadó segítői lehessünk. Ehhez segíts minket. Lelkeddel tölts be bennünket! Ámen!

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Az Ige Mellett (12) „Öltsétek tehát magatokra…”(Kolossé 3,12–17)

    Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

    Okt
    06

    (12) „Öltsétek tehát magatokra…” (Kolossé 3,12–17)

    Milyen a krisztusi ember?

    A krisztusi ember „levetkőzte” a régi embert (3,9), megöldökölte tagjaiban a régi ember bűneit (3,5), elvetette azokat magától (3,8). Az apostol pontosan meghatározza, hogy miért bűnös tulajdonságok azok, amelyeket felsorol. Egyrészt azért bűnök ezek, mert ezekért haragszik az Isten, ezeket az Isten rossznak nevezte meg, hiszen ezek a bűnök az Isten, mindent jónak teremtő rendjét teszik tönkre, ezért magát az emberi életet zilálják szét (3,6). Másrészt pedig azért bűnös tulajdonságok ezek, mert azok csak erre a földre irányulnak (3,5), nem keresik az Isten dicsőségét és a másik ember javát, hanem csak az önérdeket követik. Ezek a bűnök: a paráznaság, tisztátalanság, szenvedély, gonosz kívánság, kapzsiság, bálványimádás, harag, indulat, istenkáromlás, gyalázatos beszéd, hazugság (3,5–9).

    A krisztusi ember felöltözte az új embert. A krisztusi ember életének gyümölcsei: könyörület, jóság, alázat, szelídség, türelem, egymás elviselése, megbocsátás, szeretet, békesség, hálaadás, krisztusi beszéd. A krisztusi ember, amit szól és tesz, azt hálaadással, az Úr nevében teszi, mert ez valójában az Úr cselekvése őáltala (12–16). Az apostol tehát hangsúlyozza, hogy ezek nem bennünk rejlő tulajdonságok. Ezek Jézus Krisztus „tulajdonságai”; itt az Ő szeretetéről, az Ő békességéről, az Ő beszédéről van szó (15–17). Isten választottjaiként, Isten szentjeiként és szeretteiként azt a csodát éljük át – ez tényleg csoda –, hogy Krisztus kezd el élni, mozdulni, szólni bennünk (12); Ő formálódik ki tagjainkban és megújítja azokat. Nekünk, a saját erőnkből, csak az előbb említett bűnlistára futja. Csak Krisztusban, Krisztus által lehetséges megújulni, egyébként minden marad a régiben! (3,11)

    Érdemes lenne önvizsgálatot tartani: a régiek voltunk, és már az újak vagyunk? Könyörögjünk azért, hogy Teremtőnk képmására megújuljunk, és egyre jobban megismerhessük Őt, egyre inkább Ő vegyen lakozást bennünk, Ő legyen az életünk Ura, Ő legyen minden mindenekben! (3,11) Csak így lesz jó! Csak ez a megoldás!

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Az Ige Mellett (3) „…a ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt Istenben.”(Kolossé 3,1–11)

    Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

    Okt
    05

    (3) „…a ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt Istenben.” (Kolossé 3,1–11)

    Áldott legyen az Isten ezért a szent elrejtettségért! Olyan ez az elrejtettség, mint az életmentő bárka, az özönvíz idején azoknak, akik abban védelmet nyertek. Olyan ez az elrejtettség, mint a kalitka a madár számára, az akvárium a halak számára; amelyeknek ez nem rabság, hanem védő, oltalmazó, gondoskodó szeretet, miközben odakint életveszélyes minden. Aki Jézus Krisztusban van, az burokban él; Isten megváltó szeretetének védőburka ez, amit soha senki nem törhet át, még akkor sem, ha azt tapasztaljuk, hogy kiszolgáltatottakká lettünk. Soha ne feledjük: az Isten védelmez minket, akinél nincs hatalmasabb! (3)

    Ez a védelem testet ölt házasságban, családban, gyülekezetben, egy ihletett alkotás hatása által, de testet ölthet egy időre való elvonulásban is, ahogy ezt Jézus is gyakorolta, tanítványaival és egymagában is (Márk 6,31). Vannak védett helyek és védett idők, amelyben ez az oltalom konkrétan is megtapasztalható: ház, egyház, haza, kultúra, identitás mind-mind az Isten oltalmazó szárnyai; nem véletlen, hogy nagy támadásoknak vannak most kitéve mindezek. Saját házunk, kertünk, szőlőnk és fügefánk, Isten oltalmának látható jelei (Mikeás 4,4).

    Ugyanakkor ez a védelem nem egy kivonulás a világból. Ez a védelem azt jelenti, hogy Isten elküld bennünket a világba, de ezzel a mindenre elégséges védelemmel küld el minket. A világban minden megtörténhet velünk, de Isten tudtával, akaratával, a szent elrejtettség biztonságában. Ezért mi az odafennvalókkal törődünk, nem a földiekkel! Vagyis nem az határoz meg bennünket, ami e-világban történik velünk, hanem a krisztusban nyert bizonyosságunk (2).

    De ebből kiindulva nagyon fontos a mai igeszakasz helyes értelmezése. Szolgálatunk lényege ugyanis az, hogy nagyon is kell törődni a földiekkel, mégpedig krisztusi, gondoskodó, evangéliumi szeretettel. De nem a földiek, nem az itteni események, kudarcok, rossz tapasztalatok határozzák meg szolgálatainkat, hanem csakis ez a krisztusi bizonyosság. Az odafentiek megáldják a földieket. Isteni védelmünk mindig erőt, örömöt, reménységet ad nekünk az úton.

    Bizony, ezt a bizonyosságot naponta el kell kérnünk. Naponta oda kell menekülnünk az Úr közelébe, hogy ez a soha el nem múló védelem nyitott szeretettel vértezzen fel minket a földön, és a menny dicsősége ragyogjon fel általunk. Így a mennyei hasson a földire.

    Feltámadtunk a krisztussal, élünk is Ővele (1), megjelenünk Ővele (4), vagyis az Ő védelme bevehetetlen vár, történjék is bármi. Ezért földi életünk, szolgálatunk erő-, öröm- és reményteli!

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Küldetésünk

    Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."