Az Ige mellett

1 Nebukadneccar király csináltatott egy hatvan könyök magas és hat könyök széles aranyszobrot. Fölállíttatta azt a Dúrá-völgyben, Babilon városában. 2 Azután összehívatta Nebukadneccar király a kormányzókat, az elöljárókat, a helytartókat, a tanácsosokat, a kincstárnokokat, a bírákat, a rendőrparancsnokokat és a tartományok összes tisztviselőjét, hogy jöjjenek el a szobor felavatására, amelyet Nebukadneccar király felállíttatott. 3 Akkor összegyűltek a kormányzók, az elöljárók, a helytartók, a tanácsosok, a kincstárnokok, a bírák, a rendőrparancsnokok és a tartományok összes tisztviselője a szobor felavatására, amelyet Nebukadneccar király felállíttatott, és odaálltak a szobor elé, amelyet Nebukadneccar felállíttatott. 4 A hírnök pedig hangos szóval kihirdette: Megparancsoljuk nektek, különböző nyelvű népek és nemzetek, 5 hogy amint meghalljátok a kürt, a síp, a citera, a hárfa, a lant, a duda és egyéb hangszerek hangját, boruljatok le, és hódoljatok az aranyszobor előtt, amelyet Nebukadneccar király felállíttatott! 6 Ha pedig valaki nem borul le, és nem hódol előtte, azt azon nyomban bedobják az izzó tüzes kemencébe! 7 Amikor tehát a különböző nyelvű népek és nemzetek meghallották a kürt, a síp, a citera, a hárfa, a lant és egyéb hangszerek hangját, leborultak, és hódoltak az aranyszobor előtt, amelyet Nebukadneccar király felállíttatott. 8 Ekkor azonban káldeus férfiak álltak elő, és bevádolták a zsidókat. 9 Így beszéltek Nebukadneccar királyhoz: Király, örökké élj! 10 Te, ó, király, megparancsoltad, hogy minden ember, aki meghallja a kürt, a síp, a citera, a hárfa, a lant, a duda és egyéb hangszerek hangját, boruljon le, és hódoljon az aranyszobor előtt; 11 ha pedig valaki nem borul le, és nem hódol előtte, azt dobják be az izzó tüzes kemencébe. 12 Vannak itt zsidó férfiak, Sadrak, Mésak és Abéd-Negó, akiket Babilon városának az élére állítottál; ezek a férfiak semmibe sem vesznek téged, ó, király, nem tisztelik isteneidet, és nem hódolnak az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál. 13 Ekkor Nebukadneccar nagyon megharagudott, és megparancsolta, hogy vezessék elő Sadrakot, Mésakot és Abéd-Negót. Oda is vezették ezeket a férfiakat a király elé. 14 Nebukadneccar ezt kérdezte tőlük: Sadrak, Mésak és Abéd-Negó! Igaz-e, hogy ti nem tisztelitek isteneimet, és nem hódoltok az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattam? 15 Készek vagytok-e most, ha meghalljátok a kürt, a síp, a citera, a hárfa, a lant, a duda és egyéb hangszerek hangját, leborulni és hódolni a szobor előtt, amelyet csináltattam? Mert ha nem hódoltok, azon nyomban bedobnak benneteket az izzó tüzes kemencébe. És van-e olyan Isten, aki az én kezemből ki tud szabadítani benneteket? 16 Sadrak, Mésak és Abéd-Negó így válaszolt a királynak: Ó, Nebukadneccar! Nem szükséges, hogy erre bármit is feleljünk. 17 Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó, király! 18 De ha nem tenné is, tudd meg, ó, király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál! 19 Ekkor Nebukadneccart úgy elöntötte a harag Sadrak, Mésak és Abéd-Negó miatt, hogy még az arca is eltorzult. Meghagyta, hogy hétszerte jobban fűtsék be a kemencét, mint ahogyan be szokták fűteni. 20 Azután megparancsolta hadserege legerősebb vitézeinek, hogy kötözzék meg Sadrakot, Mésakot és Abéd-Negót, és dobják be őket az izzó tüzes kemencébe. 21 Megkötözték tehát ezeket a férfiakat, és úgy, ahogy fel voltak öltözve, nadrágostul, alsóruhástul és süvegestül, bedobták őket az izzó tüzes kemencébe. 22 Mivel a király szigorú parancsára a kemencét a szokottnál is jobban befűtötték, a lángoló tűz megölte azokat az embereket, akik Sadrakot, Mésakot és Abéd-Negót odahurcolták. 23 A három férfi, Sadrak, Mésak és Abéd-Negó pedig megkötözve az izzó tüzes kemencébe esett. 24 Nebukadneccar király azonban megdöbbent, sietve fölkelt, és ezt kérdezte udvari embereitől: Nem három férfit dobtunk megkötözve a tűzbe? Azok így válaszoltak a királynak: Valóban úgy van, ó, király! 25 Ő azonban így szólt: Én mégis négy férfit látok szabadon járni a tűzben, és nincs rajtuk semmi sérülés. A negyedik pedig olyannak látszik, mint valami isten. 26 Ekkor Nebukadneccar király odament az izzó tüzes kemence ajtajához, és így szólt: Sadrak, Mésak és Abéd-Negó, szolgái a felséges Istennek! Gyertek ki, jöjjetek ide! Sadrak, Mésak és Abéd-Negó pedig kijött a tűzből. 27 Az összegyűlt kormányzók, elöljárók, helytartók és a király udvari emberei pedig látták, hogy ezeknek a férfiaknak semmit sem ártott a tűz, a hajuk szála sem perzselődött meg, a ruhájuk sem égett meg, sőt még a füst szaga sem járta át őket. 28 Nebukadneccar ekkor így szólt: Áldott legyen Sadrak, Mésak és Abéd-Negó Istene, mert elküldte az angyalát, és kiszabadította szolgáit, akik benne bíztak. Még a király parancsát is megszegték, és kockára tették az életüket, de a maguk Istenén kívül nem tiszteltek egy istent sem, és nem hódoltak előttük. 29 Megparancsolom azért, hogy aki nem tiszteli Sadrak, Mésak és Abéd-Negó Istenét, azt vágják darabokra, bármilyen nyelvű népből vagy nemzetből való is legyen, házát pedig tegyék szemétdombbá! Mert nincs más isten, aki így meg tud szabadítani. 30 Azután a király megerősítette tisztségében Sadrakot, Mésakot és Abéd-Negót Babilon városában. 31 Nebukadneccar király üzenete az egész birodalmában lakó különféle nyelvű népekhez és nemzetekhez: Békességetek növekedjék! 32 Jónak látom kihirdetni azokat a jeleket és a csodákat, amelyeket a felséges Isten tett velem. 33 Mily nagyok az ő jelei, mily hatalmasak csodái! Az ő királysága örök királyság, és uralma megmarad nemzedékről nemzedékre!

1 Nebukadneccar uralkodásának tizenkettedik évében álmot látott Nebukadneccar, nyugtalan lett a lelke, és nem tudott tovább aludni. 2 Ekkor elrendelte a király, hogy hívják össze a mágusokat, az igézőket, a varázslókat és a csillagjósokat, hogy mondják meg, mit álmodott a király. Azok eljöttek, és a király elé álltak. 3 A király így szólt hozzájuk: Álmot láttam, és nyugtalan a lelkem, amíg meg nem tudom, hogy mit jelent az álom. 4 A csillagjósok így szóltak arámul a királyhoz: Király, örökké élj! Mondd el az álmot szolgáidnak, és mi megadjuk a magyarázatát. 5 A király így válaszolt a csillagjósoknak: Ez az elhatározásom: Ha nem adjátok tudtomra az álmot és a magyarázatát, akkor darabokra vágnak benneteket, házaitokat pedig szemétdombbá teszik. 6 De ha az álmot és a magyarázatát is meg tudjátok mondani, akkor ajándékokat, birtokokat és nagy méltóságot kaptok tőlem. Mondjátok hát el az álmot és a magyarázatát! 7 Azok másodszor is így válaszoltak: Mondja el a király az álmot az ő szolgáinak, mi pedig majd megadjuk a magyarázatot! 8 A király erre így felelt: Most már bizonyosan tudom, hogy ti csak időt akartok nyerni, mert látjátok, hogy mi az elhatározásom. 9 Ha az álmot nem adjátok tudtomra, csak egyféleképpen ítélhetlek meg titeket: megegyeztetek, hogy hazug és haszontalan dolgokat beszéltek előttem, amíg a körülmények meg nem változnak. Ezért mondjátok el az álmot, és abból tudni fogom, hogy helyes magyarázatot adtok-e nekem. 10 A csillagjósok így válaszoltak a királynak: Nincs olyan halandó a földön, aki a király kívánságának meg tudna felelni; de nincs is olyan nagy és hatalmas király sem, aki ilyen dolgot kérdezett volna mágusaitól, varázslóitól vagy csillagjósaitól. 11 Mert az, amit a király kérdez, igen nehéz. Nincs is más, aki azt el tudná mondani a királynak, csak az istenek, akik nem laknak együtt a testben élőkkel. 12 A király erre nagyon megharagudott, és elrendelte, hogy végezzék ki az összes babiloni bölcset. 13 Amikor kiadták a parancsot, hogy öljék meg a bölcseket, Dánielt és társait is keresni kezdték, hogy őket is megöljék. 14 Ekkor Dániel okos és értelmes szavakkal fordult Arjókhoz, a király testőrparancsnokához, aki már elindult, hogy megölesse a babiloni bölcseket. 15 Így szólt Arjókhoz, a király megbízottjához: Miért adott ki ilyen kegyetlen parancsot a király? Akkor Arjók tudtára adta a dolgot Dánielnek. 16 Dániel erre bement a királyhoz, és azt kérte tőle, hogy adjon neki időt, ő majd megadja a magyarázatot a királynak. 17 Ezután Dániel hazament, és tudtára adta a dolgot társainak, Hananjának, Mísáélnak és Azarjának, 18 majd irgalomért könyörögtek a menny Istenéhez, hogy e titok miatt ne vesszenek el Dániel és társai a babiloni bölcsekkel együtt. 19 Ekkor egy éjszakai látomásban feltárult a titok Dániel előtt, Dániel pedig áldotta érte a menny Istenét. 20 Ezt mondta Dániel: Legyen áldott Isten neve örökkön-örökké; övé a bölcsesség és a hatalom! 21 Ő szabja meg a különböző időket és alkalmakat. Királyokat taszít el, és királyokat támaszt. Ő ad bölcsességet a bölcseknek és tudományt a nagy tudósoknak. 22 Ő tárja fel a mélyen elrejtett titkokat; tudja, mi van a sötétségben, és nála lakik a világosság. 23 Magasztallak és dicsőítelek téged, atyáim Istene, mert bölcsességet és erőt adtál nekem, és most tudtul adtad, amit kértünk tőled, tudtul adtad nekünk a király dolgát. 24 Dániel ezután elment Arjókhoz, akinek a király azt parancsolta, hogy pusztítsa el a babiloni bölcseket. Odament, és ezt mondta neki: Ne pusztítsd el a babiloni bölcseket! Vezess engem a király elé, és én megmagyarázom a királynak az álmát! 25 Akkor Arjók sietve bevitte Dánielt a király elé, és jelentette: Találtam egy férfit a Júdából hozott foglyok közül, aki meg tudja magyarázni a királynak az álmát. 26 A király erre így szólt Dánielhez, akinek Baltazár lett a neve: Képes vagy arra, hogy megmondd, milyen álmot láttam, és mi annak a magyarázata? 27 Dániel így válaszolt a királynak: A titkot, amelyre a király választ keres, bölcsek, varázslók, mágusok és csillagászok nem tudják megfejteni a királynak. 28 De van Isten a mennyben, aki feltárja a titkokat. Ő azt tudatta Nebukadneccar királlyal, hogy mi fog történni az utolsó napokban. A te álmod és az a látomás, amelyet fekvőhelyeden láttál, ez volt: 29 Te, ó, király, azon töprengtél fekvőhelyeden, hogy mi fog történni ezután. A titkok Kijelentője pedig tudatta veled, hogy mi fog történni. 30 Előttem pedig ez a titok nem azért tárult föl, mintha bennem nagyobb bölcsesség volna, mint bármely élő emberben, hanem azért, hogy a magyarázat a királynak tudomására jusson, és megtudd, amin magadban töprengsz. 31 Neked, ó, király, látomásod volt: egy nagy szobrot láttál. A szobor hatalmas és roppant fényes volt. Előtted állt, és rettenetes volt ránézni is. 32 Ennek a szobornak a feje színaranyból volt, a melle és a karjai ezüstből, a hasa és az oldala rézből, 33 a lábszárai vasból, lábai pedig részben vasból, részben cserépből voltak. 34 Miközben nézted, lezuhant egy kő anélkül, hogy valaki hozzányúlt volna, ledöntötte a szobrot vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzta az egészet. 35 Összetört a vas, a cserép, a réz, az ezüst és az arany, és olyan lett az egész, mint nyári szérűn a pelyva, amelyet elvisz a szél, és nyomát sem lehet találni. Az a kő pedig, amely ledöntötte a szobrot, nagy heggyé változott, és elfoglalta az egész földet. 36 Ez az álom, és a magyarázatát is elmondjuk a királynak. 37 Ó, király, királyok királya, akinek a menny Istene királyságot, hatalmat, erőt és méltóságot adott, 38 kezedbe adta az embereket, a mezei vadakat és az égi madarakat, bárhol laknak is, és mindezeknek uralkodójává tett: te vagy az aranyfej! 39 De utánad egy másik királyság támad, alacsonyabb rendű a tiednél. Azután pedig egy harmadik királyság, rézből való, amely uralkodni fog az egész földön. 40 A negyedik királyság erős lesz, mint a vas. Mert ahogyan a vas összetör és szétzúz mindent, úgy fogja pörölyként összetörni és szétzúzni amazokat. 41 Azt is láttad, hogy a lábak és az ujjak részben cserépből, részben vasból vannak. Az a királyság ugyanis megosztott lesz, de marad benne valami a vas keménységéből, ahogyan láttad, hogy a vas keveredett az agyagcseréppel. 42 Lábujjai részben vasból, részben cserépből voltak; eszerint a királyság részben erős, részben törékeny lesz. 43 Vasat láttál agyagcseréppel keveredve. Azok ugyanis házasság révén keverednek, de nem egyesülnek egymással, ahogyan a vas sem egyesül a cseréppel. 44 Ezeknek a királyoknak az idejében támaszt majd a menny Istene egy királyságot, amely nem semmisül meg soha, és a királyi uralom más népre nem száll át. Összetöri mindezeket a királyságokat, és véget vet nekik, maga pedig fennmarad mindörökké. 45 Ezért láttad, hogy a hegyről egy kő zuhant le anélkül, hogy valaki hozzányúlt volna, és összetörte a vasat, a rezet, a cserepet, az ezüstöt és az aranyat. A nagy Isten tudtára adta a királynak, hogy mi történik majd ezután. Igazat mond ez az álom, és bizonyos a magyarázata. 46 Akkor Nebukadneccar király arcra borult, úgy hódolt Dániel előtt, és megparancsolta, hogy mutassanak be áldozatot, és tömjénezzenek neki. 47 Dánielnek pedig azt mondta a király: Valóban a ti Istenetek az istenek Istene, a királyok Ura és a titkok Feltárója, ezért tudtad feltárni ezt a titkot. 48 Akkor a király nagy méltóságra emelte Dánielt, sok és nagy ajándékot adott neki, majd Babilon város kormányzójává és a babiloni bölcsek elöljárójává tette. 49 Dániel viszont azt kérte a királytól, hogy Babilon városának ügyeivel Sadrakot, Mésakot és Abéd-Negót bízza meg; maga Dániel pedig a királyi udvarban maradt.

1 Jójákím júdai király uralkodásának harmadik évében felvonult Nebukadneccar, Babilónia királya Jeruzsálem ellen, és ostrom alá vette. 2 Az Úr a kezébe adta Jójákímot, Júda királyát és az Isten háza fölszerelésének egy részét; ő pedig elvitte a fölszerelést Sineár földjére, a maga isteneinek a templomába, és isteneinek a kincstárában helyezte el. 3 A király parancsba adta udvarmesterének, Aspenaznak, hogy válasszon ki Izráel fiai közül királyi vérből való vagy nemesi származású 4 ifjakat, akiknek semmiféle fogyatékosságuk nincs, hanem szépek, fogékonyak minden bölcsességre, műveltek, járatosak a tudományban, és így alkalmasak arra, hogy majd a királyi palotában szolgálatba álljanak. Meg kellett őket tanítani a káldeusok írására és nyelvére is. 5 A király elrendelte, hogy napi ellátmányukat a király ételeiből adják, és abból a borból, amelyet ő szokott inni. Így kellett őket nevelni három esztendeig, hogy azután a király szolgálatába álljanak. 6 Voltak közöttük júdaiak is: Dániel, Hananjá, Mísáél és Azarjá. 7 Az udvarmester ilyen neveket adott nekik: Dánielt Baltazárnak, Hananját Sadraknak, Mísáélt Mésaknak, Azarját pedig Abéd-Negónak nevezte el. 8 Dániel azonban elhatározta, hogy nem szennyezi be magát a király ételével és azzal a borral, amelyet ő szokott inni. Megkérte hát az udvarmestert, hogy ne kelljen magát beszennyeznie. 9 Isten az udvarmestert jóindulatra és szeretetre indította Dániel iránt, 10 de azért ezt mondta az udvarmester Dánielnek: Félek az én uramtól, a királytól, mert ő rendelkezett így az ételetekről és az italotokról. Mi lesz, ha azt látja, hogy ti soványabbak vagytok, mint a veletek egykorú ifjak? Még bajba kerülök miattatok a királynál! 11 Akkor Dániel ezt mondta annak a felügyelőnek, akit az udvarmester rendelt Dániel, Hananjá, Mísáél és Azarjá mellé: 12 Tégy próbát szolgáiddal tíz napig! Engedjék meg, hogy zöldségféléket együnk, és vizet igyunk. 13 Azután mutassanak meg neked minket és azokat az ifjakat, akik a király ételéből esznek, és amit majd látsz, aszerint bánj szolgáiddal! 14 Az hallgatott rájuk ebben a dologban, és próbát tett velük tíz napig. 15 Tíz nap múlva szebbnek látszottak, és kövérebbek voltak azoknál az ifjaknál, akik a király ételéből ettek. 16 Ezért a felügyelő fölmentette őket az alól, hogy az előírt ételt egyék, és bort igyanak, és ahelyett zöldségféléket adott nekik. 17 Isten megadta ennek a négy ifjúnak, hogy előrehaladjanak a tudományban, mindenféle írásban és bölcsességben. Dániel pedig értett a látomások és az álmok magyarázatához is. 18 Amikor eljött az az idő, amelyről megparancsolta a király, hogy vezessék őket eléje, az udvarmester bevezette őket Nebukadneccar elé. 19 A király elbeszélgetett velük, de egy sem akadt közöttük, aki olyan lett volna, mint Dániel, Hananjá, Mísáél és Azarjá. Ők tehát a király szolgálatába álltak. 20 Akármit kérdezett tőlük a király, bölcsesség és értelem dolgában tízszer okosabbaknak találta őket egész országa minden mágusánál és varázslójánál. 21 Ott is maradt Dániel Círus király uralkodásának első évéig.

1 Emlékezz, Uram, mi történt velünk! Tekints ránk, és lásd meg gyalázatunkat! 2 Örökségünk bitorlókra szállt, házunk idegenekre. 3 Apátlan árvák lettünk, anyáink özvegyek. 4 Vizünket pénzért isszuk, a saját fánkért is fizetni kell. 5 Nyakunkon vannak elnyomóink, fáradozunk pihenés nélkül. 6 Egyiptomnak adtunk kezet, meg Asszíriának, hogy legyen elég kenyerünk. 7 Atyáink, akik vétkeztek, már nem élnek: nekünk kell hordoznunk bűneik terhét. 8 Szolgák uralkodnak rajtunk, nincs, aki kiragadjon kezükből. 9 Életünk kockáztatásával hordjuk be élelmünket, a pusztalakók fegyverétől veszélyeztetve. 10 Bőrünk tüzel, mint a kemence, a kínzó éhségtől. 11 Meggyalázták az asszonyokat a Sionon, a szüzeket Júda városaiban. 12 A vezéreket felakasztották, a véneket sem becsülték. 13 Az ifjaknak kell a malomkövet forgatniuk, a gyermekek a fahordásban botladoznak. 14 Nincsenek már vének a kapuban, nem muzsikálnak az ifjak. 15 Odavan szívünk vidámsága, örömtánc helyett gyászolunk. 16 Leesett fejünkről a koszorú, jaj nekünk, mert vétkeztünk! 17 Ezért lett beteg a szívünk, emiatt lett homályos a szemünk, 18 mert pusztaság lett a Sion hegye, rókák szaladgálnak rajta. 19 De te, Uram, trónodon ülsz örökké, királyi széked megmarad nemzedékről nemzedékre. 20 Miért feledkezel meg rólunk ilyen sokáig, miért hagysz el minket oly hosszú időn át? 21 Téríts magadhoz, Uram, és mi megtérünk, tedd újra olyanokká napjainkat, mint régen voltak! 22 Vagy talán végképp elvetettél minket, annyira megharagudtál volna ránk?

1 Én vagyok az a férfi, aki nyomorúságot látott az Úr haragjának botja miatt. 2 Sötétben űzött, hajtott, ahol nincs világosság. 3 Bizony, ellenem fordítja kezét újra meg újra, egész nap. 4 Elsorvasztotta húsom és bőröm, összetörte csontjaimat. 5 Falat húzott körém, méreggel és fáradsággal kerített be engem. 6 Vaksötétbe helyezett engem, mint a régen meghaltakat. 7 Falat emelt körém, nem juthatok ki, súlyos bilincsbe vert. 8 Ha segítségért kiáltok is, elzárkózik imádságom elől. 9 Faragott kövekkel zárta el utamat, járhatatlanná tette ösvényemet. 10 Olyan hozzám, mint a leselkedő medve, mint a rejtekhelyen lapuló oroszlán. 11 Lekergetett utamról, összetépett, elpusztított engem. 12 Felvonta íját, és nyilai céltáblájává tett engem. 13 Veséimbe eresztette tegzének nyilait. 14 Nevetséges lettem minden nép előtt, és gúnydalt énekelnek rólam egész nap. 15 Keserűséggel lakatott jól, bánattal itatott. 16 Kavicsot rágatott velem, hamuba kényszerített engem. 17 Elvette békességemet, elfeledtem, mi a jólét. 18 Már azt gondoltam: Nem lehet reménykednem és bizakodnom az Úrban! 19 Üröm és méreg nyomorúságomra és hontalanságomra gondolnom; 20 mindig erre gondol, és elcsügged a lelkem. 21 De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: 22 Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: 23 minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! 24 Az Úr az én osztályrészem – mondom magamban –, ezért benne bízom. 25 Jó az Úr azokhoz, akik benne reménykednek, akik hozzá folyamodnak. 26 Jó csendben várni az Úr szabadítására. 27 Jó, ha a férfi már ifjúkorában igát hordoz. 28 Üljön hát magányosan, és maradjon néma, amikor ráteszik! 29 Hajtsa porba fejét, talán van reménysége! 30 Tartsa oda arcát, ha ütik, tűrje el, ha gyalázzák! 31 Mert nem vet el örökre az Úr. 32 Még ha megszomorít is, irgalmaz, mert nagyon szeret. 33 Mert nem szíve szerint alázza és szomorítja meg az embereket. 34 Amikor lábbal tiporják egy ország foglyait, 35 amikor az embert kiforgatják jogából, a Felséges szemei előtt zajlik ez; 36 amikor az ember nem jut a perben igazához, azt nem nézi el az Úr! 37 Ha bekövetkezik, amit valaki megmond, nem az Úr parancsából van-e az? 38 Nem a Felséges szavától függ a rossz is meg a jó is? 39 Miért siránkozik az élő ember, a férfi, ha vétkezett? 40 Inkább kutassuk, vizsgáljuk meg útjainkat, és térjünk meg az Úrhoz! 41 Emeljük föl szívünket és kezünket Istenhez, aki a mennyekben van: 42 Mi voltunk a vétkesek és engedetlenek, ezért nem bocsátottál meg. 43 Elzárkóztál haragodban, és üldöztél, kíméletlenül gyilkoltál bennünket. 44 Elzárkóztál felhőid mögé, nem jutott el hozzád az imádság. 45 Megvetett söpredékké tettél bennünket a többi nép között. 46 Föltátotta ránk a száját minden ellenségünk. 47 Rettegés és csapda lett a részünk, pusztulás és összeomlás. 48 Könny patakzik szememből népem összeomlása miatt. 49 Szemem szüntelen könnyezik, megállás nélkül, 50 míg le nem tekint, és meg nem látja a mennyekből az Úr. 51 Fáj a lelkem, ha látom városom lakóinak sorsát. 52 Vadásztak rám, mint a madárra, ellenségeim ok nélkül. 53 Verembe taszítottak engem, és köveket dobtak rám. 54 Összecsapott a víz a fejem fölött, már azt mondtam: Elvesztem! 55 Segítségül hívtam nevedet, Uram, a verem mélyéről. 56 Meghallottad szavamat: Ne fogd be a füled sóhajtásom és kiáltásom előtt! 57 Mellém léptél, mikor kiáltottam hozzád, ezt mondtad: Ne félj! 58 Te perelted, Uram, peremet, és megváltottad életemet. 59 Láttad, Uram, hogy csaltak a perlőim: ítéld meg igazságomat! 60 Láttad, milyen bosszúvágyók, mi mindent terveztek ellenem. 61 Hallottad, Uram, hogyan gyalázkodtak, mi mindent terveztek ellenem. 62 Engem rágalmaz egész nap támadóim szája. 63 Akár ülnek, akár állnak, nézd: rajtam gúnyolódnak! 64 Fizess meg nekik, Uram, azért, amit elkövettek! 65 Adj nekik elborult elmét, ez legyen átkod rajtuk! 66 Üldözze haragod őket, pusztítsd ki őket az Úr ege alól!

1 Jaj, de sötét az a felhő, amelyet az Úr haragjában Sion leányára borított! Az égből a földre dobta Izráel ékességét, nem törődött lábai zsámolyával haragja napján. 2 Elpusztította az Úr kíméletlenül Jákób összes hajlékát, ledöntötte haragjában Júda leányának erődítményeit; földre terítette, meggyalázta az országot és vezéreit. 3 Izzó haragjában megfosztotta Izráelt minden hatalmától, visszavonta segítő jobbját, amikor jött az ellenség. Lángoló tűzként perzselte Jákóbot, emésztette körös-körül. 4 Fölvonta íját, mintha ellenség volna, ráemelte jobb kezét, akár egy támadó, és megölt mindent, ami a szemnek kívánatos, Sion leányának a sátrában tűzként öntötte ki haragját. 5 Olyan volt az Úr, mint az ellenség: pusztította Izráelt. Elpusztította minden palotáját, lerombolta erődítményeit, megsokasította Júda leányának búját és keservét. 6 Földúlta hajlékát, akár egy kertet, lerombolta ünnepeinek helyét. Feledésre juttatott az Úr a Sionon ünnepet, szombatot, bosszús haragjában megutált királyt és papot. 7 Elvetette oltárát az Úr, elhagyta szentélyét. Ellenség kezére juttatta falakkal körülvett palotáit; úgy hangoskodtak az Úr házában, mint egy ünnepnapon. 8 Az Úr akarta, hogy lerombolják Sion leánya várfalát: mérőzsinórt feszített, nem hagyta abba keze a pusztítást. Gyászol az erőd és a várfal, együtt omladoznak. 9 Földbe süllyedtek kapui, elpusztították, összetörték zárait. Királya és vezérei a népek közt vannak, ahol nincsen kijelentés, prófétái sem kapnak látomást az Úrtól. 10 Némán ülnek a földön Sion leányának vénei, port hintettek a fejükre, zsákruhába öltöztek; lehorgasztják fejüket Jeruzsálem szüzei. 11 Szemem könnybe borult, bensőm háborog, a földre roskadtam népem leányának romlása miatt, mert elalélt csecsemő és kisded a város terein. 12 Azt kérdik anyjuktól: Hol van kenyér, hol van bor? Elalélnak, mint a halálra sebzettek a város terein, kilehelik lelküket anyjuk kebelén. 13 Kihez mérjelek, kihez hasonlítsalak, Jeruzsálem leánya? Kinek a példájával vigasztaljalak, Sion szűz leánya? Romlásod nagy, mint a tenger, ki gyógyíthatna meg? 14 Prófétáid hiábavaló látomásokkal ámítottak téged! Nem leplezték le bűnödet, hogy fordítsanak sorsodon, hanem hiábavaló látomásokkal félrevezettek téged. 15 Összecsapják kezüket miattad, akik arra járnak. Fölszisszennek, és fejüket csóválják Jeruzsálem leánya miatt: Erről a városról mondták, hogy szépsége tökéletes, és az egész föld öröme? 16 Föltátotta rád a száját minden ellenséged. Fölszisszentek, fogukat csikorgatták, és ezt mondták: Elpusztítottuk! Erre a napra vártunk, megértük, megláttuk! 17 Véghezvitte az Úr, amit eltervezett, valóra váltotta, amit megmondott, amit régóta elrendelt: rombolt, és nem kímélt; örömöt szerzett ellenségeidnek, ő növelte meg támadód hatalmát. 18 Szívük az Úrhoz kiáltott Sion leányának várfala miatt. Patakként áradjon a könnyed éjjel és nappal! Ne csillapodj, ne hagyj a szemednek nyugalmat! 19 Kelj föl, jajgass az éjszakában, az őrködés kezdetén! Öntsd ki szívedet, mint a vizet, az Úr színe előtt! Emeld föl hozzá kezeidet gyermekeid életéért, akik elaléltak az éhségtől minden utcasarkon. 20 Nézd, Uram, és lásd meg azt, akivel így bántál! Miért kell az asszonyoknak megenniük gyermekeiket, dédelgetett csecsemőiket? Miért gyilkolják az Úr szentélyében a papot és a prófétát? 21 Az utcákon gyermekek és vének hevernek a földön, szüzeim és ifjaim fegyvertől estek el. Gyilkoltál haragod napján, mészároltál kíméletlenül. 22 Mintha ünnepnap lett volna, összehívtad mindenünnen azokat, akiktől iszonyodtam. Nem tudott az Úr haragja napján megmenekülni, megszökni senki sem! Akiket dédelgettem és fölneveltem, azokkal ellenségem végzett.

1 Jaj, de magára maradt az egykor oly népes város! Olyanná lett, mint az özvegy. Nagy volt a népek között, úrnő a tartományok között, de kényszermunkássá lett! 2 Sírva sír az éjszakában, könny áztatja arcát. Senki sem vigasztalja azok közül, akik szerették, barátai mind hűtlenné lettek, ellenségeivé váltak. 3 A nyomorúság és terhes szolgálat után fogságba került Júda. Ott lakik a népek között, de nem talál magának nyugalmat: üldözői mind utolérik nyomorúságában. 4 Gyászolnak a Sion útjai, nincs, aki ünnepekre járjon. Kapui mind elpusztultak, papjai sóhajtoznak. Szüzei szomorkodnak, ő maga csupa keserűség! 5 Elnyomói fölülkerekedtek, ellenségei jólétben élnek. Az Úr szomorította meg sok vétke miatt. Gyermekei fogságba mentek elnyomóik előtt. 6 Odalett Sion leányának minden ékessége. Vezérei olyanok lettek, mint a szarvasok, amelyek nem találnak legelőt: erőtlenül menekültek üldözőik előtt. 7 Visszagondol Jeruzsálem nyomorúsága és hontalansága idején arra, hogy milyen jó dolga volt az elmúlt időkben. De népét ellenség kerítette hatalmába, és nem volt segítője, csak nézték ellenségei, és nevettek romlásán. 8 Sokat vétkezett Jeruzsálem, beszennyezte magát. Korábbi tisztelői mind lenézik, mert látták gyalázatát. Ő maga is sóhajtozott, és elfordult. 9 Ruhája szegélye piszkos; nem gondolt a jövendőre. Szörnyű mélyre süllyedt, nincs vigasztalója. Nézd, Uram, milyen nyomorult vagyok, ellenségem pedig milyen fölfuvalkodott! 10 Rátette kezét az ellenség Sion valamennyi kincsére. Végig kellett néznie, amint bementek szentélyébe azok a népek, akikről megparancsoltad, hogy nem tartozhatnak a te gyülekezetedhez! 11 Az egész nép sóhajtozik, kenyeret keresgélnek, odaadják értékeiket ennivalóért, hogy erőre kapjanak. Nézd, Uram, és lásd meg, mennyire lenéznek minket! 12 Mindnyájan, akik erre jártok, nézzetek ide, és lássátok: Van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam, amelyet nekem okoztak, amellyel megszomorított engem az Úr izzó haragjának napján?! 13 A magasból tüzet bocsátott csontjaimba, és eltiport engem. Hálót terített a lábam elé, és a földre döntött. Elhagyottá tett, beteggé egész nap. 14 Vétkeim igáját hordozom, köteleit az ő keze fonta. Mióta felkerült nyakamra, megtört az erőm. Olyanok kezébe adott az Úr, akikkel nem tudok szembeszállni. 15 Félredobta mellőlem az Úr hőseimet mind. Gyűlést hívott össze ellenem, hogy összetörje ifjaimat; sajtóban taposta össze az Úr Júda szűz leányát. 16 Ezek miatt sírok én, szemem könnybe lábadt, mert messze van vigasztalóm, aki erőt önthetne belém. Fiaim odalettek, oly erős volt az ellenség. 17 Sion kinyújtja a kezét, de nincs vigasztalója. Elnyomókat rendelt az Úr Jákób ellen körös-körül: tisztátalan lett közöttük Jeruzsálem. 18 Igazságos velem az Úr, mert szembeszálltam parancsával. Halljátok meg mind, ti, népek, és lássátok fájdalmamat: szüzeim és ifjaim fogságba mentek. 19 Hívtam azokat, akik szerettek, de ők cserbenhagytak. Papjaim és véneim elpusztultak a városban, miközben ennivalót keresgéltek, hogy erőre kapjanak. 20 Nézd, Uram, milyen nyomorult vagyok! Háborog a bensőm, vergődik bennem a szívem, mert nagyon engedetlen voltam. Ott kint a fegyver öli gyermekeimet, otthon a halál. 21 Hallották, hogy sóhajtozom, de nem volt vigasztalóm. Minden ellenségem hallott a bajomról, és örvendezett, hogy így cselekedtél! Majd ha elhozod a napot, amelyet kitűztél, úgy fognak járni, ahogyan én! 22 Jusson eléd minden gonoszságuk, és bánj velük úgy, ahogyan velem bántál minden vétkem miatt! Bizony, sokat sóhajtozom, és beteg a szívem!

1 Salamoné. Isten! Add törvényeidet a királynak, és igazságodat a király fiának, 2 hogy igazságosan ítélje népedet, és törvényesen az elesetteket. 3 Teremjenek a hegyek békét a népnek, és a halmok igazságot! 4 Szolgáltasson igazságot a nép elesettjeinek, segítse meg a szegényeket, de tiporja el az elnyomókat! 5 Éljen addig, míg nap és hold lesz, nemzedékről nemzedékre! 6 Mint amikor eső hull a rétre, és zápor áztatja a földet: 7 úgy virágozzék napjaiban az igazság, és legyen nagy békesség, amíg meg nem szűnik a hold. 8 Uralkodjék tengertől tengerig, és a Folyamtól a föld széléig. 9 Hajtsanak térdet előtte a pusztalakók, nyalják a port ellenségei! 10 Tarsísnak és a szigeteknek királyai hozzanak ajándékot, Sába és Szebá királyai fizessenek adót! 11 Boruljon le előtte minden király, őt szolgálja minden nemzet! 12 Mert megmenti a segítséget kérő szegényt és az elesettet, akinek nincsen támasza. 13 Megmenti a nincstelent és a szegényt, a szegény embereket megsegíti. 14 Elnyomástól és erőszaktól megváltja őket, mert drága számára a vérük. 15 Éljen ő, és adjanak neki sábai aranyat, imádkozzanak érte szüntelen, és áldják őt mindennap! 16 Legyen bőven gabona az országban, a hegyek tetején hullámzó kalászok legyenek olyanok, mint a Libánon; virágozzanak a városok, mint földön a fű! 17 Maradjon meg neve örökké, terjedjen híre, amíg a nap ragyog! Nevével mondjanak egymásra áldást; mondja őt boldognak minden nép! 18 Áldott az Úristen, Izráel Istene! Egyedül ő tud csodákat tenni! 19 Áldott legyen dicső neve örökre, töltse be dicsősége az egész földet! Ámen, ámen. 20 Itt végződnek Dávidnak, Isai fiának az imádságai.

1 Hozzád menekülök, Uram, ne szégyenüljek meg soha! 2 Ments meg, szabadíts meg irgalmasan! Fordítsd felém füledet, és segíts meg! 3 Légy erős kősziklám, ahova mindig fölmehetek, melyet segítségemre rendeltél, mert te vagy az én sziklaváram. 4 Istenem, ments meg a bűnösök kezéből, az álnok és erőszakos emberek markából! 5 Mert te vagy, Uram, reménységem, te vagy, Uram, bizodalmam ifjúkorom óta. 6 Te voltál támaszom születésem óta, te hoztál ki anyám méhéből, téged dicsérlek szüntelen. 7 Sokan csodálkoznak rajtam, mert te vagy erős oltalmam. 8 Szám dicséreteddel van tele, dicsőítelek mindennap. 9 Öregkoromban se vess el engem, ha elfogy az erőm, ne hagyj el! 10 Mert ellenségeim azt mondják rólam, akik életemre törnek, így tanácskoznak: 11 Elhagyta őt Isten, üldözzétek, fogjátok meg, mert nincs, aki megmentse! 12 Ó, Isten, ne légy távol tőlem, Istenem, siess segítségemre! 13 Megszégyenülve vesszenek el, akik ellenem támadnak! Borítsa szégyen és gyalázat azokat, akik vesztemre törnek! 14 Én pedig szüntelenül remélek, és folyton dicsérlek téged. 15 Igazságodról beszél a szám és szabadító tetteidről mindennap, bár nem tudom felsorolni őket. 16 Az Úrnak, az én Uramnak nagy tetteit hirdetem, egyedül a te igazságodat emlegetem. 17 Istenem, te tanítottál ifjúkorom óta, mindmáig hirdetem csodáidat. 18 Istenem, ne hagyj el késő vénségemben sem, míg csak hirdethetem hatalmadat, nagy tetteidet a jövő nemzedéknek. 19 Istenem, igazságod a magas égig ér, mert hatalmas dolgokat vittél véghez. Van-e hozzád hasonló, Istenem? 20 Sok nyomorúságot és bajt láttattál velem, de újra megelevenítesz, még a föld mélyéből is újra fölhozol engem. 21 Igen naggyá teszel, hozzám fordulsz, és megvigasztalsz. 22 Én is magasztallak hárfával hűségedért, Istenem! Lantot pengetve éneklek neked, Izráel Szentje! 23 Ujjong az ajkam, ha neked zenghet, lelkem is, amelyet megváltottál. 24 Nyelvem is mindennap emlegeti igazságodat, mert szégyen és gyalázat érte azokat, akik vesztemre törtek.

1 A karmesternek: Dávidé, emlékeztetőül. 2 Istenem, ments meg engem, Uram, siess segítségemre! 3 Szégyenkezzenek és pironkodjanak, akik életemre törnek! Riadjanak vissza, és érje gyalázat azokat, akik bajomban gyönyörködnek! 4 Távozzanak megszégyenülve, akik hahotázva beszélnek rólam! 5 Örüljenek és örvendezzenek benned mindazok, akik téged keresnek! Akik szabadításodra vágyódnak, hadd mondhassák mindig, hogy nagy az Isten! 6 De én elesett és szegény vagyok, siess hozzám, Istenem! Te vagy segítségem és megmentőm, Uram, ne késlekedj!

1 A karmesternek: A „Liliomok” kezdetű ének dallamára. Dávidé. 2 Segíts meg, Istenem, mert nyakamig érnek a vizek! 3 Feneketlen iszapba süllyedtem, nincs hol megállnom. Örvénylő vizekbe estem, elsodort az ár. 4 Belefáradtam a kiáltozásba, kiszáradt a torkom, szemem elhomályosodott, míg Istenemre vártam. 5 Hajam szálainál is többen vannak, akik ok nélkül gyűlölnek. Sok hazug ellenségem akar elnémítani engem. Azt kell visszaadnom, amit nem raboltam. 6 Istenem, te tudod, milyen balga voltam, vétkeim nincsenek elrejtve előtted. 7 Ne szégyenkezzenek miattam, akik benned reménykednek, Uram, Seregeknek Ura! Ne érje gyalázat miattam azokat, akik hozzád folyamodnak, Izráel Istene! 8 Mert érted vállaltam gyalázatot, érted borítja szégyenpír arcomat. 9 Idegenné lettem testvéreim számára, anyám fiai sem ismernek rám. 10 Mert a házad iránti féltő szeretet emészt; rám hull a gyalázat, ha téged gyaláznak. 11 Sírtam, és böjttel gyötörtem magam, de ez csak gyalázatomra vált. 12 Ha gyászruhát öltöttem, szóbeszéd ért miatta. 13 Engem szólnak meg a kapuban üldögélők, rólam szólnak a borivók nótái. 14 De én hozzád imádkozom, Uram, a kegyelem idején, Istenem. Nagy szeretettel hallgass meg, hűségesen segíts meg! 15 Húzz ki a sárból, hogy el ne süllyedjek, hadd meneküljek meg gyűlölőimtől, az örvénylő vizekből! 16 Ne sodorhasson el a víz árja, ne nyelhessen el a mélység, ne záruljon be fölöttem a kút szája! 17 Hallgass meg, Uram, jóságos szeretettel, nagy irgalmaddal fordulj hozzám! 18 Ne rejtsd el orcádat szolgád elől! Bajban vagyok, siess, hallgass meg! 19 Jöjj hozzám, és válts meg engem, ments meg ellenségeimtől! 20 Te tudod, milyen gyalázat ért, milyen szégyen és szidalom; látod minden ellenségemet. 21 A gyalázat összetörte szívemet, egészen belebetegedtem. Részvétre vártam, de hiába, vigasztalókra, de nem találtam. 22 Ételembe mérget tettek, szomjúságomban ecettel itattak. 23 Váljék a saját asztaluk kelepcévé, jólétük idején is csapdává! 24 Homályosodjék el szemük, ne lássanak, tedd a derekukat mindig erőtlenné! 25 Töltsd ki rajtuk bosszús haragodat, izzó haragod érje utol őket! 26 Legyen pusztává szállásuk, sátraiknak ne legyen lakója! 27 Mert azt üldözik, akit megvertél, annak a kínjáról beszélgetnek, akit megsebeztél. 28 Büntesd meg őket bűneikért, ne jussanak kegyelmedhez! 29 Töröltessenek ki az élők könyvéből, az igazak közé ne írassanak be! 30 De engem, megalázottat és szenvedőt, segíts meg, és oltalmazz, Istenem! 31 Isten nevét dicsérem énekkel, magasztalom hálaadással. 32 Jobban tetszik ez az Úrnak a marháknál, az ép szarvú és körmű bikáknál. 33 Látják ezt az alázatosak, és örülnek. Ti, Istent keresők, éledjen szívetek! 34 Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, és nem veti meg az övéit, ha fogságban vannak. 35 Dicsérje őt az ég és a föld, a tenger és minden, ami bennük mozog. 36 Mert Isten megszabadítja Siont, felépíti Júda városait. Ott laknak, birtokba veszik, 37 és öröklik azt szolgáinak utódai, ott laknak majd, akik nevét szeretik.