93142 ima található a honlapon, összesen 221891 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!
Lányi Gábor igemagyarázata a Reformátusok Lapjában, "Az Ige Mellett" rovatban megjelenő írásai.
6 Amikor Heródes elő akarta vezettetni, azon az éjszakán Péter – két bilinccsel megkötözve – két katona között aludt, az ajtó előtt pedig őrök őrizték a börtönt. 7 És íme, az Úr angyala odalépett hozzá, és világosság támadt a cellában; oldalát meglökve felébresztette Pétert, és így szólt hozzá: Kelj fel gyorsan! És lehulltak a bilincsek Péter kezéről. 8 Ezt mondta neki az angyal: Övezd fel magadat, és kösd fel sarudat! Péter megtette. Az angyal pedig ezt mondta neki: Vedd fel a felsőruhádat, és kövess engem! 9 Péter kiment, és követte őt, de nem tudta, hogy valóság az, amit az angyal cselekszik, hanem azt hitte, hogy látomást lát. 10 Amikor átmentek az első őrségen, majd a másodikon, eljutottak a vaskapuhoz, amely a városba visz. Ez magától megnyílt előttük. Amikor kimentek rajta, végighaladtak egy utcán, azután hirtelen eltűnt mellőle az angyal. 11 Ekkor Péter magához tért, és így szólt: Most tudom igazán, hogy az Úr elküldte az ő angyalát, és kimentett engem Heródes kezéből és mindabból, amit a zsidó nép várt. 12 Amikor ezt felismerte, elment Mária házához, aki a Márknak is nevezett János anyja volt. Itt sokan voltak együtt és imádkoztak. 13 Amikor megzörgette az ajtót, odament egy Rodé nevű szolgálóleány, hogy megtudja, ki az. 14 Megismerve Péter hangját, örömében nem nyitotta ki a kaput, hanem beszaladt, és hírül adta, hogy Péter áll a kapu előtt. 15 De azok azt mondták: Elment az eszed! Ő azonban bizonygatta, hogy úgy van. Azok erre így szóltak: Az ő angyala az! 16 Péter azonban tovább zörgetett. Amikor pedig kaput nyitottak, és meglátták őt, elámultak. 17 Akkor intett nekik a kezével, hogy hallgassanak, és elbeszélte nekik, hogyan vezette ki az Úr a börtönből, majd így szólt: Mondjátok el ezeket Jakabnak és a testvéreknek! Azután kiment, és más helyre távozott. 18 Amikor megvirradt, nagy riadalom támadt a katonák között, hogy vajon mi történt Péterrel. 19 Heródes pedig kerestette őt, és amikor nem találta, kivallatta az őrséget, és megparancsolta, hogy végezzék ki őket. Azután lement Júdeából Cézáreába, és ott tartózkodott.
Péter egy angyal segítségével csodálatos módon kiszabadul a börtönből, majd csatlakozik az övéihez. Nagy esemény történik, az apostol megmenekül! Akár ennyiben is össze lehet foglalni, ami itt történik. De ez így kevés. Ez a rész sok személyes rezdülést és érzelmet enged látni. Zavarodottság, elhamarkodott mondatok, kirobbanó öröm, csodálkozás, értetlenség. Ahogy Péter csak megy az eseményekkel, lehulló rácsokon és bilincseken át, és utólag döbben rá, mi történt vele. Ahogy Rodé hirtelen örömében ki sem nyitja az ajtót, hanem rohan szólni az imádkozóknak, hogy Péter itt van. Ahogy azok, akik Péter szabadulásáért imádkoztak, letorkolják, hogy az nem lehet. Ahogy Péter kénytelen tovább zörgetni, és amikor végre beengedik, alig tudja elmondani – az elszabadult örömben – magát a csodát. Ez a csoda emberekkel történik, olyanokkal, mint mi. Nincsenek felkészülve a csodára, mert nem lehet felkészülni rá, Isten megmentő munkája mindig nagyobb és gazdagabb, mint az ember gondolja. És ez így van jól. Esetlenségünkben is átéljük Isten csodáit, közben hol sikerül felfognunk, átélnünk, ami történik, hol csak megyünk a történések után. De az eredmény ugyanaz, mindig, mint itt: a dicsőség Istené, az öröm a miénk. Lehet továbbmenni, és vinni Jézus Krisztus örömüzenetét.
1 Abban az időben Heródes király kegyetlenkedni kezdett a gyülekezet egyes tagjaival. 2 Jakabot, János testvérét pedig karddal kivégeztette. 3 Amikor látta, hogy ez tetszik a zsidóknak, azzal folytatta, hogy elfogatta Pétert is. Ez a kovásztalan kenyerek ünnepén történt. 4 Miután elfogatta Pétert, börtönbe vetette, és átadta négy, egyenként négy tagból álló katonai őrségnek, hogy őrizzék, mert a páskaünnep után akarta őt a nép elé vezettetni. 5 Pétert tehát a börtönben őrizték, a gyülekezet pedig buzgón imádkozott érte Istenhez.
Az egyházat csapások érik egymás után. Heródesnek politikai játszma volt csupán, hogy a keresztyénekkel kegyetlenkedjen. Elveszítik Jakab apostolt, majd Pétert is elfogják, börtönbe zárják, hogy páska után nyilvános ítéleten mondhassák ki a halálos ítéletet. A Krisztus-hívők Heródes szemében feláldozhatók voltak, egy kis szekta, amelyet ha eltüntet, azzal politikai gesztust tehet a zsidó vezetőknek. A hatalom szemében feláldozhatók, de a sajátjaik szemében hús-vér emberek, akiket elveszítettek, Isten számára pedig gyermekek. Valamit tenni kell. A gyülekezet számára, mivel Heródeshez mérhető emberi hatalmuk nem volt, az imádság marad. Az imádság nem pótcselekvés, itt sem. Valódi tett, igazi eszköz. Nem időpazarlás, hanem közbenjárás valakiért. Bár emberi hatalom nincs, a legnagyobb hatalomhoz oda lehet fordulni. Imádkozni lehet akkor is, ha semmi más eszközünk nincs – semmi nem tudja elvenni tőlünk. És imádkozni kell akkor is, ha tudunk mást is tenni. Ez valójában mindig feladat a számunkra.
27 Ezekben a napokban próféták jöttek le Jeruzsálemből Antiókhiába. 28 Előállt egyikük, név szerint Agabosz, és a Lélek által megjövendölte, hogy nagy éhínség lesz az egész földön. Ez be is következett Klaudiusz idejében. 29 A tanítványok pedig valamennyien elhatározták, hogy aszerint, amint kinek-kinek módjában áll, valami segítséget küldenek a Júdeában lakó testvéreknek. 30 Ezt meg is tették, és elküldték Barnabással és Saullal a gyülekezet elöljáróihoz.
Egy élő közösség életjelei. Az egyik, mint az előző szakaszban láttuk, a misszió. A másodikról pedig itt olvasunk. Ez a diakónia, a szeretetből jövő szolgálat, segítség másoknak. A mai egyházban is életjel, ha van diakónia. Gyűjtések, anyagi és szakmai segítségnyújtás betegeknek és rászorulóknak – közösségen belül és kívül. Azonnali lépések, ha valahol testvérek bajba kerülnek. Mai Igénk szép mintát ad nekünk. Azt látjuk, hogy a segítség szabad elhatározásból jött, nem parancs és nem felsőbbségi utasítás: beleérző és féltő szeretet indította el. Mindenki részt vett benne, az egész közösségben konszenzus volt, hogy segíteni kell. Mindenki, de nem ugyanúgy, hanem erő és lehetőségek szerint – érett és szép belső érzékenységet mutat, hogy az erősek többet bírnak, a gyengék kevesebbet, de ebből nincs probléma. Végül látjuk, hogy nemcsak felbuzdulás volt, hanem gyümölcse is lett, amelyet el tudtak küldeni, valós segítséggé lett az adomány.
19 Azok, akik az István miatt támadt üldözés következtében szétszóródtak, eljutottak Föníciáig, Ciprusig és Antiókhiáig, de senki másnak nem hirdették az igét, csak a zsidóknak. 20 Volt azonban közöttük néhány ciprusi és cirénei férfi. Amikor ők eljutottak Antiókhiába, a görögökhöz is szóltak, és hirdették az Úr Jézust. 21 És az Úr keze velük volt, úgyhogy sokan hittek, és tértek meg az Úrhoz. 22 Ennek a híre eljutott a jeruzsálemi gyülekezethez, ezért kiküldték Barnabást Antiókhiába. 23 Amikor megérkezett, és látta az Isten kegyelmét, megörült, és bátorította mindnyájukat, hogy szívük szándéka szerint maradjanak meg az Úrban, 24 mivel derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel. És igen nagy sokaság csatlakozott az Úrhoz. 25 Barnabás azután elment Tarzuszba, hogy felkeresse Sault. Amikor megtalálta, magával vitte Antiókhiába. 26 Így történt, hogy egy teljes esztendőt töltöttek együtt a gyülekezetben, és igen nagy sokaságot tanítottak. A tanítványokat pedig Antiókhiában nevezték először keresztyéneknek.
Keresztyének vagyunk: így határozzuk meg magunkat, hitünket, vallástételünket, ez természetes. Lukács leírja nekünk, hogyan született meg ez az elnevezés. Antiókhiában néhány ismeretlen hívő nemcsak a zsidóknak, hanem hellén kultúrájú embereknek is hirdette az evangéliumot. Bátorságukat megáldotta az Úr, elindult egy később meghatározóvá váló gyülekezet. Először Barnabás csatlakozik hozzájuk, majd bölcsen felismerve a közösség igényeit, maga mellé hívja Sault is. Itt kapják Jézus Krisztus tanítványai ezt az elnevezést a város lakóitól: Khrisztianosz, azaz Krisztust követők, Krisztus-pártiak, Krisztushoz tartozók. John Stott összegyűjti, Lukács miként nevezi a keresztyéneket: tanítványok, szentek, testvérek, hívők, üdvözülők, az Úr útjának hívei. Ehhez csatlakozik a félig-meddig gúnyolódó (de nem rosszindulatú) kifejezés. Keresztyének vagyunk – és ez sokkal több szociológiai, vallástudományi vagy történelmi meghatározásnál. Antiókhiában találóan olyan embereket hívtak így, akiknek Jézus Krisztus volt életük középpontja és vezetője. Keresztyének vagyunk – ez ezt jelenti: kegyelem, hogy a világ Urához tartozunk, hogy maga mellé emelt minket.
1 Meghallották azonban az apostolok és a Júdeában lévő testvérek, hogy a pogányok is befogadták az Isten igéjét. 2 Amikor aztán felment Péter Jeruzsálembe, vitatkoztak vele a zsidó származású hívők, ezt mondva neki: 3 Körülmetéletlen emberekhez mentél be, és együtt ettél velük. 4 Ekkor Péter sorjában beszámolt a történtekről, és ezt mondta: 5 Én éppen Joppé városában voltam, és imádkoztam, amikor révületben látomást láttam: valami nagy lepedőhöz hasonló szállt le, amely négy sarkánál fogva ereszkedett le az égből, és lejött egészen énhozzám. 6 Közelebbről megnéztem, és láttam benne a föld négylábú állatait, a vadakat, a csúszómászókat és az ég madarait. 7 Hallottam egy hangot is, amely így szólt hozzám: Kelj fel, Péter, öld és egyél! 8 Én azonban így szóltam: Semmiképpen sem, Uram, mert szentségtelen vagy tisztátalan még soha nem volt a számban. 9 De másodszor is megszólalt a hang az égből: Amit Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak. 10 Ez pedig három ízben történt, azután az egész felemelkedett újra az égbe. 11 És íme, abban a pillanatban három férfi állt meg az előtt a ház előtt, amelyben voltam, akiket Cézáreából küldtek hozzám. 12 A Lélek pedig azt mondta nekem: Menj velük, és semmit ne tétovázz! Eljött velem ez a hat testvér is, akikkel bementünk annak a férfiúnak a házába. 13 Ő pedig elbeszélte nekünk, hogy látta, amint az angyal megáll a házában, és ezt mondja neki: Küldj el Joppéba, és hívasd át Simont, akit Péternek is neveznek, 14 aki olyan igéket hirdet neked, amelyek által üdvözülsz mind te, mind egész házad népe. 15 Amikor pedig elkezdtem beszélni, leszállt rájuk a Szentlélek, ahogyan ránk is leszállt kezdetben. 16 Ekkor eszembe jutott az Úr szava, aki így szólt: János vízzel keresztelt, de ti Szentlélekkel fogtok megkereszteltetni. 17 Ha tehát ugyanazt az ajándékot adta nekik is az Isten, mint nekünk, akik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, akkor ki vagyok én, hogy akadályozzam Istent? 18 Amikor mindezt hallották, megnyugodtak, dicsőítették Istent, és így szóltak: Akkor tehát a pogányoknak is megadta Isten, hogy megtérjenek és éljenek!
Jeruzsálembe érkezve Pétert értetlenség és ellenkezés fogadja, amiért megszegte a zsidók törvényeit. Péter nem tesz mást, csak elmondja, ami történt. Nem védekezik, nem támad vissza, hanem lefesti a többieknek, hogy végig Isten volt az, aki cselekedett. Ami itt történt: az Isten aktivitása. A gyümölcsök pedig magukért beszélnek. „Ki vagyok én, hogy akadályozzam Istent?” – mondja ki Péter a fontos mondatot, amelyet az Ige a mi szívünkre is helyez. Ki vagyok én, hogy igent mondja arra, amire Isten nemet mond? Hogy nemet mondjak arra, amire egyértelmű Isten igenje? Ki vagyok én, hogy ellene menjek az én Uramnak? Követnem kell, mennem kell utána, és közben tanulnom tőle, közben magasztalni mindazért, ami történik. Ki vagyok én, hogy akadályozzam Istent? Tanítvány vagyok, visszafogadott gyermek, megszabadított és a nyájhoz visszaterelt bárány. Ne gondoljam magamat nagyobbnak Istennél, mert a hívő gőgje bukásra van ítélve!
23b Másnap aztán velük együtt útra kelt, és a joppéi testvérek közül is vele tartottak néhányan. 24 A következő napon megérkeztek Cézáreába, Kornéliusz pedig összegyűjtötte rokonait és legjobb barátait, és úgy várta őket. 25 Amint Péter be akart lépni, Kornéliusz eléje ment, és a lábához borulva hódolt előtte. 26 Péter azonban felemelte, és így szólt hozzá: Állj fel, én magam is csak ember vagyok! 27 Amikor beszélgetve bement vele, sok embert talált ott összegyűlve. 28 Ekkor így szólt hozzájuk: Tudjátok, hogy tiltott dolog zsidó embernek idegennel kapcsolatba kerülni vagy hozzá bemenni. Nekem azonban Isten megmutatta, hogy egyetlen embert se mondjak szentségtelennek vagy tisztátalannak. 29 Ezért is jöttem vonakodás nélkül, amikor értem küldtetek. Most pedig hadd kérdezzem meg: miért küldtetek értem? 30 Kornéliusz így felelt: Három nappal ezelőtt körülbelül ebben az időben, délután három órakor imádkoztam a házamban, és íme, egy férfi állt meg előttem fénylő ruhában, 31 és azt mondta: Kornéliusz, Isten meghallgatta imádságod, és megemlékezett alamizsnáidról. 32 Küldj el tehát Joppéba, és hívasd át Simont, akit Péternek is neveznek. Ő Simon tímár házában szállt meg a tengerparton. 33 Ezért nyomban elküldtem hozzád, és te jól tetted, hogy eljöttél. Most tehát mind itt vagyunk Isten színe előtt, hogy meghallgassuk mindazt, amit rád bízott az Úr. 34 Erre Péter beszélni kezdett, és ezt mondta: Most értem meg igazán, hogy Isten nem személyválogató, 35 hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik. 36 Ezt az igét küldte Izráel fiainak, amikor békességet hirdetett Jézus Krisztus által. Ő a mindenség Ura! 37 Ti tudjátok, mi történt, Galileától kezdve egész Júdeában, az után a keresztség után, amelyet János hirdetett: 38 a názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, aki az ördög igájában vergődött, mert az Isten volt vele. 39 Mi pedig tanúi vagyunk mindannak, amit ő tett a zsidók tartományában és Jeruzsálemben. Őt azonban fára feszítve megölték, 40 de Isten harmadnapon feltámasztotta őt, és megadta neki, hogy megjelenjék, 41 de nem az egész népnek, hanem csak azoknak a tanúknak, akiket Isten előre kiválasztott: minekünk, akik együtt ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból. 42 És ő megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot arról, hogy ő Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak. 43 Róla tesznek bizonyságot a próféták mind, hogy aki hisz őbenne, az ő neve által bűnbocsánatot nyer. 44 Míg ezeket a szavakat mondta Péter, leszállt a Szentlélek mindazokra, akik hallgatták az igét. 45 És elámultak a zsidók közül való hívők, akik Péterrel együtt jöttek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka. 46 Hallották ugyanis, amint nyelveken szóltak, és magasztalták az Istent. Akkor megszólalt Péter: 47 Vajon megtagadhatja-e a vizet valaki ezektől, hogy megkeresztelkedjenek, akik ugyanúgy vették a Szentlelket, mint mi? 48 És úgy rendelkezett, hogy keresztelkedjenek meg a Jézus Krisztus nevében. Ők pedig kérték, hogy maradjon náluk néhány napig.
Isten előre elmagyarázta Péternek, hogy át kell lépnie egy határt. Amint olvassuk, úgy tűnik, minden annyira természetes volt, annyira magától értetődő. Kornéliusz várta Pétert, összehívta a rokonait, a legjobb barátait, azt akarta, hogy Isten szeretetében osztozni tudjon a számára legfontosabb emberekkel. Nem kell leborulni Péter előtt, ő is egy a Jézus Krisztus által megszólított emberek közül, aki bemegy abba házba, és végzi a feladatát: hirdeti az evangéliumot. Két látomás – két válasz két imádkozó embernek, egymást metsző utak, mintha a világ természetesebb dolga volna: a pogány százados és zsidó apostol ugyanazt az Urat áldja, ugyanazt a Szentlelket kapja, ugyanabban a keresztségben részesül. Pedig micsoda akadályok, árkok és falak húzódtak közöttük! Isten viszont egy alapra akarja hozni őket, hogy Péter által hangot kapjon az igazság: Isten nem személyválogató, nem a mi árkaink, falaink mellett néz ránk. Bárcsak ma is, közöttünk is, a mai egyházban is ennyire magától értetődő volna Péter mondata, és Istent követve meg tudnánk haladni mindazt, ami szétválaszt.
17 Amint pedig Péter azon tűnődött magában, hogy mi lehet az a látomás, amelyet látott, íme, azok a férfiak, akiket Kornéliusz küldött, Simon háza után kérdezősködve megálltak a kapu előtt, 18 és bekiáltva megkérdezték, hogy ott van-e szálláson Simon, akit Péternek is hívnak. 19 Amíg Péter a látomásról elmélkedett, ezt mondta neki a Lélek: Íme, három férfi keres téged: 20 kelj fel hát, menj le, és eredj el velük! Semmit ne tétovázz, mert én küldtem őket! 21 Péter tehát lement a férfiakhoz, és így szólt hozzájuk: Íme, én vagyok az, akit kerestek. Milyen ügyben jártok itt? 22 Azok így feleltek: Kornéliusz százados, ez az igaz és istenfélő ember, aki mellett bizonyságot tesz az egész zsidó nép, egy szent angyaltól azt a kijelentést kapta, hogy hívasson téged a házába, és hallgassa meg, amit te mondasz. 23a Ekkor Péter behívta, és vendégül látta őket.
Péter nem érti, mi ez a látomás. Tudja, hogy fontos, hiszen Istentől jött. De miközben próbál rájönni a rejtvény nyitjára, az események már jóval előbbre tartanak. Nem Péteren múlik, nem ő irányít. Isten az, aki összefűzi a szálakat. Péter még a látomásáról elmélkedik, és közben már megérkeznek Kornéliusz küldöttei. Isten több szálon készít elő egy rendkívül lényeges találkozást: ez sok változást hoz majd az egyház életébe. Mi, emberek, hiába akarunk ebbe belepillantani, csak részletét látjuk, csak töredékét fogjuk fel annak, amit Isten tesz, amit velünk és közöttünk tesz. Ez a történet arra bátorít, hogy inkább bízzam magam Istenre. Higgyem el, hogy az ő terveiben már sok olyan is formálódik, aminek részese vagyok. Rá kell bízni magamat, hogy felismerjem, mikor kell szólnom, mikor kell cselekednem. Mint itt Péternek, aki behívja és vendégül látja a követeket. A cél nem Péter nagyobb tudása, hanem az egyház forradalmi létének újabb szintre emelése. Az apostol, a kegyes Kornéliusszal és a családjával együtt, csak eszköz. Áldott eszközök, amilyenek mi is lehetünk.
1 Élt Cézáreában egy Kornéliusz nevű férfi, az úgynevezett itáliai csapat századosa. 2 Egész háza népével együtt kegyes és istenfélő ember volt, aki sok alamizsnát osztogatott a népnek, és szüntelenül könyörgött Istenhez. 3 Ő az egyik délután három óra tájban látomásban tisztán látta, hogy az Isten angyala bemegy hozzá, és megszólítja: Kornéliusz! 4 Ő pedig rátekintett, és megrémülve kérdezte: Mi az, Uram? Erre az angyal ezt mondta neki: Imádságaid és alamizsnáid feljutottak az Isten elé, és ő emlékezik azokra. 5 Most azért küldj embereket Joppéba, és hívasd magadhoz azt a Simont, akit Péternek is hívnak. 6 Ő egy Simon nevű tímár vendége, akinek a háza a tengerparton van. 7 Miután eltűnt az angyal, aki vele beszélt, előhívta két szolgáját és egy istenfélő katonát azok közül, akik állandóan mellette voltak. 8 Ezeknek mindent elmondott, majd elküldte őket Joppéba. 9 Másnap, amíg ők úton voltak, és a városhoz közeledtek, Péter déltájban felment a ház tetejére imádkozni. 10 Közben azonban megéhezett, és enni kívánt. Amíg az ételt készítették, révületbe esett, 11 és látta, hogy az ég megnyílik, és leszáll valami nagy lepedőhöz hasonló, amely négy sarkánál fogva ereszkedett le a földre. 12 Benne volt a föld mindenféle négylábú és csúszómászó állata, és az ég mindenféle madara. 13 Ekkor hang hallatszott: Kelj fel, Péter, öld és egyél! 14 Péter azonban így szólt: Semmiképpen sem, Uram, mert soha nem ettem semmi szentségtelent vagy tisztátalant. 15 De másodszor is szólt hozzá a hang: Amit Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak! 16 Ez pedig három ízben is így történt, és azután az egész azonnal felemelkedett az égbe.
Kornéliusz egy ideje már keresi Istent, pogány katonaként egy számára idegen urat próbál követni. Ez az Isten most válaszol neki, pontos koordinátákat ad részére: hol keresse azt az embert, aki segít megtenni a következő lépést. Párbeszédet látunk: az adakozás és az imádság megszólítja Istent, és ő válaszol.
Egy másik párbeszéd is zajlik, Simon Péter és Isten között. Ahogy mindig is tette, ószövetségi hitelvei alapján, Péter imádkozik. És Isten meglepetést okoz egy látomásban. Az ószövetségi hitelveivel szemben kell parancsra cselekedni, a régóta gyakorolt törvényt megtörni, azt a regulát, amelyet egykor Isten adott az őseinek. Enni a tisztátalanból? Hogyan tenné? Isten válasza egyértelmű: egykor ő határozta meg, mi tisztátalan, és mi nem. Most is ő határozza meg. Egykor ő adott szigorú szabályokat a népének, hogy védjék magukat, és ne vállaljanak közösséget pogányokkal. Most ő az, aki minden nép felé megnyitja a szövetségét, amelyet Jézus Krisztusban megerősített és kibővített. Az Úr készíti elő Pétert az útra Kornéliusz házába, hogy nyílt szívvel, szeretettel és szabadon tudjon oda megérkezni, mert fontos feladata lesz: az Isten országát megnyitni minden nép előtt. Minket pedig tanítson ez a történet arra, hogy készek legyünk kilépni a megszokottból, ha maga Isten vezet arra bennünket. Mert ezzel mindig célja van.
31 Az egyháznak tehát egész Júdeában, Galileában és Samáriában békessége volt: eközben épült, az Úr félelmében járt, és a Szentlélek segítségével egyre gyarapodott. 32 Amikor Péter valamennyi gyülekezetet végigjárta, eljutott a Liddában lakó szentekhez is. 33 Talált ott egy Éneász nevű embert, aki nyolc éve feküdt az ágyban bénultan. 34 Péter így szólt hozzá: Éneász, meggyógyít téged Jézus Krisztus. Kelj fel, és magad vesd be az ágyadat! Az azonnal felkelt. 35 Lidda és Sárón lakói mind látták őt, és megtértek az Úrhoz. 36 Joppéban volt egy nőtanítvány, név szerint Tábita, ami azt jelenti: Dorkász, vagyis Zerge. Sok jót tett, és bőven osztott alamizsnát. 37 Éppen azokban a napokban megbetegedett, és meghalt. Miután megmosták, a felső szobában ravatalra tették. 38 Mivel Lidda közel volt Joppéhoz, a tanítványok, akik meghallották, hogy Péter ott van, elküldtek hozzá két férfit, és kérték: Jöjj át hozzánk mielőbb! 39 Péter felkelt, és velük ment. Amikor odaért, felvezették a felső szobába, az özvegyasszonyok pedig mind elébe álltak, és sírva mutogatták azokat az ingeket meg ruhákat, amelyeket Dorkász készített, amíg velük volt. 40 Péter ekkor kiküldött mindenkit, letérdelt, és imádkozott, azután a holttest felé fordulva ezt mondta: Tábita, kelj fel! Ő pedig kinyitotta a szemét, és amikor meglátta Pétert, felült. 41 Péter odanyújtotta neki a kezét, és talpra állította, majd behívta a szenteket és az özvegyeket, és megmutatta nekik, hogy él. 42 Elterjedt ennek a híre egész Joppéban, és sokan hittek az Úrban. 43 Péter pedig több napig Joppéban maradt egy Simon nevű tímárnál.
Jó hírek ezek. Vegyük észre. Azután írja ezt Lukács, hogy Saul nehézségeiről és fenyegetettségéről olvasunk. Az egyház egészséges, a lehető legjobb állapotban van, de ez nem azt jelenti, hogy könnyű nekik, nincs problémájuk. Amikor a hívők közössége rendben van, akkor rettegés helyett békessége van – azaz kívülről és belülről nem repesztik, nem faragják. Akkor a gyülekezetek nem sorvadnak, hanem épülnek, erősödnek, nagyobb teherbírással és több lehetőséggel élik meg a mindennapjaikat. Akkor pótcselekvések helyett azt teszik a hívők, ami az elsődleges feladatuk, az istenfélelem, az Isten által meghatározott életmód, a megélt istentisztelet tanúságtétele. Amikor az egyház rendben van, szegényedés helyett a Szentlélek segítségével gyarapodik, mert szívesen csatlakoznak hozzájuk. Ezekre bizonyíték, ami Péterrel történik Liddában és Joppéban: minden nehézség, probléma, betegség ellenére békesség, Isten dicsérete, gyógyulások, erősödés és új emberek megtérése.
19b Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal, 20 és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia. 21 Mindenki csodálkozott, aki hallotta, és így szóltak: Hát nem ő az, aki üldözte Jeruzsálemben azokat, akik segítségül hívják ezt a nevet, és aki ide is azért jött, hogy megkötözve a főpapok elé vigye őket? 22 De Saul egyre jobban felbátorodott, és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, bebizonyítva nekik, hogy Jézus a Krisztus. 23 Amikor pedig már jó néhány nap eltelt, a zsidók elhatározták, hogy végeznek vele. 24 Saul azonban megtudta, hogy mire készülnek. Még a kapukat is éjjel-nappal őrizték, hogy megölhessék, 25 de a tanítványok elvitték, és éjjel a városfalon lebocsátották egy kosárban. 26 Amikor Saul megérkezett Jeruzsálembe, csatlakozni próbált a tanítványokhoz, de mindenki félt tőle, mert nem hitték el, hogy tanítvány. 27 Barnabás azonban maga mellé vette, elvitte az apostolokhoz, és elmondta nekik, hogyan látta az Urat az úton, beszélt is vele, és milyen bátran szólt Damaszkuszban Jézus nevében. 28 Ettől fogva velük együtt járt-kelt Jeruzsálemben, nyíltan szólt az Úr nevében. 29 Beszélt és vitázott a görög nyelvűekkel, azok pedig arra készültek, hogy végeznek vele. 30 Amikor azonban megtudták ezt a testvérek, levitték őt Cézáreába, és elküldték Tarzuszba.
Pál számára keresztyénségének eleje egyáltalán nem volt egyszerű. Persze ő az, aki pár nap után beleveti magát az élet sűrűjébe, és a damaszkuszi zsinagógában hirdeti Jézus Krisztust. Korábbi szövetségesei nem tudják ezt mire vélni, nem értik, hamar arra jutnak, hogy meg kell őt ölni. Hívő testvérei segítenek neki életben maradni. Ahogyan egy hívő testvér, Barnabás az, aki a következő nagy akadályon átviszi, akkor, amikor Jeruzsálemben még mindig bizonytalanság lengi körül. Nem bíznak benne, de kiáll valaki mellette. Tanú lesz, kezes, aki először adja meg a bizalmat és vállalja a garanciát. Később ugyancsak a többi hívő segítsége kell, hogy Saul az újabb merénylet elől elmeneküljön. Barnabás – és még ki tudja, mennyi, nekünk már ismeretlen keresztyén – segítette a későbbi nagy apostol első lépéseit. És ki tudja, hány emberünk volt-van nekünk a hitünk kezdeti és későbbi lépései folyamán, akik bíznak bennünk, teret adnak, bátorítanak és tanítanak. Vagy mi lehetünk mások számára Barnabássá, akik odaállunk segíteni, erősíteni azt, aki egyedül maradt. Nagy áldás, hogy Krisztust követni nem magányos feladat!
10 Volt Damaszkuszban egy tanítvány, név szerint Anániás. Az Úr megszólította őt látomásban: Anániás! Ő így válaszolt: Íme, itt vagyok, Uram. 11 Az Úr pedig így szólt hozzá: Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak, és keresd meg Júdás házában a tarzuszi Sault: mert íme, imádkozik, 12 és látomásban látja, hogy egy Anániás nevű férfi jön be hozzá, és ráteszi a kezét, hogy lásson. 13 Anániás így válaszolt: Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben, 14 és ide is meghatalmazást kapott a főpapoktól, hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet. 15 Ezt mondta neki az Úr: Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a népek, a királyok és Izráel fiai elé. 16 Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért. 17 Anániás pedig elment, és bement abba a házba, rátette a kezét, és ezt mondta: Testvérem, Saul! Az Úr, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, azért küldött engem, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel. 18 És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott, azután felkelt, és megkeresztelkedett, 19a majd miután evett, erőre kapott.
„Az ellenségem, Saul?!” Így is összefoglalhatnánk azt, amit Anániás válaszol az Úrnak, miután megkapta a furcsa küldetését Saulhoz. Éppen ő? Nem veszélyes? Annyi mindenkihez el lehetne menni!? Nem, most Anániásnak is meg kell tanulnia valamit Uráról. Jézus Krisztus szabad, abban is, hogy kit hív el, és abban is, hogy nekünk milyen küldetést ad. Meg kell tanulnia Anániásnak azt is, hogy nem szabad lemondania senkiről, még az ellenséget is meg tudja változtatni. Anániástól pedig mi tanulhatunk. Az első kétségeket követően, miután az Úr megerősíti a szándékát, elindul. Kétségei ellenére bízik és engedelmes. De jó volna, ha én is képes lennék így tenni minden helyzetben! „Testvérem, Saul!” – mondja aztán Anániás a vakságában imádkozó összetört embernek. Nem tudom, milyen messze volt tőle az Egyenes utca, de az biztos, hogy nagy távolságot tett meg a lelkében, mire odaért Saulhoz. Ki tudta mondani, hogy Saul testvér. És ez a világát vesztett embernek az első kapaszkodó volt. Embert kapott, segítő kezet. Anániás visszaadja a látását, de többet is nyújt ennél: kísérője lesz az első lépéseknek az új életben. Az ellenségekből testvérek lesznek – ez az egyik legnagyobb csoda a Bibliában. Ez az egyik legnagyobb csoda, amely ma is, közöttünk is megtörténhet.
1 Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, 2 és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának követői, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe. 3 Útközben azonban, amikor éppen Damaszkuszhoz közeledett, hirtelen mennyei fény ragyogott fel körülötte, 4 és amint a földre esett, hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: Saul, Saul, miért üldözöl engem? 5 Ő pedig megkérdezte: Ki vagy, Uram? Az így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. 6 De kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned. 7 A vele utazó férfiak pedig szótlanul álltak, mert hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak. 8 Saul pedig felkelt a földről, és kinyitotta szemét, de semmit sem látott. Ezért kézen fogva vezették be Damaszkuszba, 9 és három napig nem látott, nem evett és nem ivott.
Saul nagyon veszélyes volt a fiatal egyházra. Képzett, okos farizeus, óriási tettvággyal és elszántsággal, úgy gondolva, Istenéért üldözi a keresztényeket. Aztán a damaszkuszi úton a feltámadott Jézus Krisztus megállítja. De nem azért teszi, hogy megalázza, legyőzze, kivonja a forgalomból. Ellenkezőleg, az Úrnak szüksége van erre a tudásra, tettvágyra és elszántságra. Döbbenetes élmény lehetett, ahogy ott, a földre esve, amint beborította a fény, Jézus bemutatkozik Saulnak. Hogy hirtelen minden összeomlik, de ezzel együtt elkezd épülni valami teljesen új. Akiket üldöz, nem is tévednek? Aki téved, az Saul? Jézus pedig isteni dicsőséggel és hatalommal megállítja. Saul még nem tud semmit arról, milyen új pályán indítja el Isten. De a lényeget megtudja: Jézus Krisztus él, hatalma van és kegyelmes, hisz életben maradt. Nagy kegyelem az, amikor maga Jézus állít meg azon az úton, amelyik a halálba vezet. Még ha nehéz is a szembesülés, még ha át kell is értékelni mindent. Mert ilyenkor kapok lehetőséget az újra, a valódi életre, már vele együtt.
Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."