116411 ima található a honlapon, összesen 279878 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!
"A Rózsafüzér mondása nem más, mint Krisztus Arcának szemlélése Máriával együtt." (Szent II. János Pál)
A Boldogságos Szűz rózsafüzére, mely a második évezredben a Szentlélek indítására fokozatosan alakult ki, olyan imádság, melyet sok szent szeretett, és a Tanítóhivatal buzdít imádkozására. A maga egyszerűségében és mélységében most, az épp megkezdődött harmadik évezredben is nagyon jelentős imaforma, s az a rendeltetése, hogy az életszentség gyümölcseit teremje. Nagyon jól beleillik annak a kereszténységnek a lelki útjába, mely 2000 év múltán sem veszített semmit a kezdeti frissességből, s érzi Isten Szentlelkének „evezz a mélyre” késztetését, hogy újra elmondja, sőt elkiáltsa a világnak, hogy Krisztus, az Úr és Üdvözítő, „az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6), „az emberi történelem célja, az a végpont, melyre a történelem és a civilizáció vágyai irányulnak”.
II. JÁNOS PÁL PÁPA apostoli levele ROSARIUM VIRGINIS MARIAE
Üdvözlégy Mária, Kegyelemmel teljes, az Úr van Teveled.
Áldott vagy Te az asszonyok között,
és Áldott a Te méhednek Gyümölcse,
Jézus, Aki értelmünket megvilágosítsa!
... Aki emlékezetünket megerősítse!
... Aki akaratunkat tökéletesítse!

Jézus, Aki érettünk vérrel verítékezett.
... Aki érettünk megostoroztatott.
... Aki érettünk tövissel megkoronáztatott.
... Aki érettünk a Keresztet hordozta.
... Aki érettünk Keresztre feszíttetett.
Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja,
imádkozzál érettünk, bűnösökért!
Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!
Most és halálunk óráján, ámen.
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.
Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől,
és vidd a Mennybe a lelkeket, különösen azokat,
akik legjobban rászorulnak Irgalmadra! Ámen.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen
Az Úr angyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát,
és ő méhében foganá Szentlélektől Szent Fiát.
Üdvöz légy, Mária! Kegyelemmel teljes, az Úr van Teveled,
áldott vagy Te az asszonyok között,
és áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus.

Most és halálunk óráján. Ámen
Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a Te igéd szerint.

És az Ige testté lőn és miköztünk lakozék.

Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja!
Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire!
Könyörögjünk!
Kérünk Téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent kegyelmedet, hogy akik
az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük,
az Ő kínszenvedése és keresztje által a föltámadás dicsőségébe vitessünk!
Ugyanazon a mi Urunk, Jézus Krisztus által. - Ámen

miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen

„A Szentolvasót mondani azt jelenti, hogy
Édesanyja szemével tekintünk Jézusra,
és Édesanyja Szívével szeretjük Jézust.”
(Szent II. János Pál)

Jézus, Aki hitünket növelje!
... Aki reményünket erősítse!
... Aki szeretetünket tökéletesítse!

Jézus, Akit Te, Szent Szűz a Szentlélektől fogantál.
... Akit Te, Szent Szűz Erzsébetet látogatván hordoztál.
... Akit Te, Szent Szűz a világra szültél.
... Akit Te, Szent Szűz a templomban bemutattál.
... Akit Te, Szent Szűz a templomban megtaláltál.

és Áldott a Te méhednek Gyümölcse, Jézus,
Aki gondolatainkat irányítsa!
... Aki szavainkat vezérelje!
... Aki cselekedeteinket kormányozza!
Üdvözlégy Mária, Kegyelemmel teljes, az Úr van Teveled.
Áldott vagy Te az asszonyok között,
és Áldott a Te méhednek Gyümölcse, Jézus,
Aki halottaiból feltámadott.
... Aki a Mennybe fölment.
... Aki nekünk a Szentlelket elküldte.
... Aki Téged Szent Szűz a mennybe fölvett.
... Aki Téged Szent Szűz a mennyben megkoronázott.
Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja,
imádkozzál érettünk, bűnösökért!
Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!
Most és halálunk óráján, ámen.
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.
Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket,
ments meg minket a pokol tüzétől,

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."