A Pápa hangja

FERENC PÁPA VÉGRENDELETE

__________________

Miserando atque Eligendo

A Legszentebb Szentháromság nevében. Ámen.

Mivel érzem, hogy földi életem alkonya közeledik, és az Örök Életbe vetett szilárd reménységgel, szeretném kifejezni utolsó kívánságaimat temetkezési helyemmel kapcsolatban.

Életemet, papi és püspöki szolgálatomat mindig Urunk Anyjára, a Legszentebb Máriára bíztam. Ezért kérem, hogy földi maradványaim a feltámadás napjára várva a Santa Maria Maggiore pápai bazilikában nyugodjanak.

Azt kívánom, hogy utolsó földi utam pontosan ebben az ősi Mária-kegyhelyen érjen véget, ahová minden apostoli utazásom elején és végén imádkozni járok, hogy szándékaimat hűségesen a Szeplőtelen Anyára bízzam, és hálát adjak szelíd és anyai gondoskodásáért.

Kérem, hogy sírhelyemet a fent említett pápai bazilika pálos kápolnája (Salus Populi Romani kápolna) és a Sforza-kápolna közötti mellékhajóban lévő sírfülkében készítsék elő, amint azt a mellékelt tervrajz mutatja.

A síremléknek a földben kell lennie; egyszerű, különösebb díszítés nélkül, és csak a feliratot kell viselnie: Franciscus.

A temetésem előkészítésének költségeit egy jótevő fogja fedezni, és az összeget a Santa Maria Maggiore Pápai Bazilikának utalják át. A megfelelő utasításokat átadtam Monsignore Rolandas Makrickasnak, a libériai káptalan rendkívüli biztosának.

Az Úr adja meg a megérdemelt jutalmat azoknak, akik jót kívántak nekem és továbbra is imádkoznak értem. A szenvedést, amely életem utolsó szakaszát jellemezte, felajánlom az Úrnak a világ békéjéért és a népek közötti testvériségért.

Szent Márta ház, 2022. június 29.

FERENC

Amikor Mária Magdolna meglátta, hogy a sírkövet elhengerítették, elrohant, hogy szóljon Péternek és Jánosnak. A megdöbbentő hír hallatán a két tanítvány is kiment, és – ahogy az evangélium mondja – „Futottak mind a ketten” (Jn 20,4). A húsvéti elbeszélések főszereplői mind futottak! A „futás” egyfelől kifejezheti az aggodalmat, hogy az Úr testét elvitték; másfelől azonban Mária Magdolna, Péter és János sietsége kifejezi a vágyat, a szív vágyakozását, a Jézus keresésére indultak belső hozzáállását. Ő ugyanis feltámadt a halálból, és ezért már nincs a sírban. Máshol kell őt keresnünk.

Ez a húsvét üzenete: máshol kell őt keresnünk. Krisztus feltámadt, él! Már nem a halál foglya, már nincs a lepelbe burkolva, ezért nem zárhatjuk be őt egy mesébe, nem tehetjük őt az ókor hősévé, nem gondolhatunk rá úgy, mint egy múzeumi szoborra! Éppen ellenkezőleg, keresnünk kell őt, és ezért nem maradhatunk tétlenek.  Cselekednünk kell, el kell indulnunk, hogy megkeressük őt: keressük őt az életben, testvéreinkben, a mindennapi teendőinkben, keressük őt mindenhol, a sírt kivéve.

Szüntelenül keresnünk kell Őt. Mert ha feltámadt a halálból, akkor mindenütt jelen van, közöttünk él, elrejtőzik és megmutatkozik ma is azokban a testvéreinkkben, akikkel útközben, életünk leghétköznapibb és legváratlanabb helyzeteiben találkozunk. Ő él és mindig velünk van, a szenvedők könnyeit hullatja, és az élet szépségét gyarapítja a mindannyiunk által végrehajtott apró szeretetteljes cselekedetek által.

Ezért húsvéti hitünk, amely megnyit bennünket a feltámadt Úrral való találkozásra, és felkészít bennünket arra, hogy befogadjuk Őt az életünkbe, minden, csak nem önelégült megnyugvás valamiféle „vallásos biztosítékban”. Éppen ellenkezőleg, a húsvét cselekvésre sarkall minket, arra, hogy úgy fussunk, mint Mária Magdolna és a tanítványok; arra hív, hogy a szemünk képes legyen „túl látni”, hogy felismerjük, hogy Jézus, az élő, az önmagát ma is kinyilatkoztató és jelenvalóvá tevő, hozzánk szóló, előttünk járó, minket meglepő Isten. Mária Magdolnához hasonlóan minden nap megtapasztalhatjuk, hogy elveszítjük az Urat, de minden nap futhatunk is, hogy újra megkeressük őt, azzal a bizonyossággal, hogy megengedi, hogy megtaláljuk, és feltámadásának ragyogásával tölt el bennünket.

Testvérek, ez életünk legnagyobb reménysége: ezt a szegény, törékeny és megsebzett létezésünket Krisztusba kapaszkodva élhetjük, mert Ő legyőzte a halált, legyőzi sötétségünket, és legyőzi a világ árnyait, hogy vele együtt örökké tartó örömben éljünk. E felé a cél felé törekszünk, ahogy Pál apostol mondja, elfelejtve, ami mögöttünk van, és nekilendülve annak, ami előttünk van (vö. Fil 3,12-14). Mária Magdolnához, Péterhez és Jánoshoz hasonlóan mi is siessünk, hogy találkozzunk Krisztussal.

A jubileum arra hív bennünket, hogy megújítsuk a remény ajándékát magunkban, hogy szenvedéseinket és aggodalmainkat átadjuk a reménynek, hogy ezt megosszuk azokkal, akikkel utunk során találkozunk, és hogy a reményre bízzuk életünk jövőjét és az egész emberiség sorsát. Ezért nem elégedhetünk meg e világ múlandó dolgaival, és nem engedhetünk a szomorúságnak; futnunk kell, örömmel telve. Fussunk Jézus felé, fedezzük fel újra azt a felbecsülhetetlen kegyelmet, hogy az ő barátai lehetünk. Engedjük, hogy az ő életet és igazságot hozó Igéje felragyogjon az életünkben. Ahogy a nagy teológus, Henri de Lubac mondta: „Elég kellene, hogy legyen ezt megérteni: A kereszténység Krisztus. Nem, valóban, nincs semmi más, csak ez. Krisztusban mindenünk megvan” (Les responsabilités doctrinales des catholiques dans le monde d'aujourd'hui, Paris 2010, 276).

És ez a „minden”, a feltámadt Krisztus, megnyitja életünket a reményre. Ő él, ma is meg akarja újítani az életünket. Neki, a bűn és a halál legyőzőjének szeretnénk ezt mondani:

„Uram, ezen az ünnepen azt az ajándékot kérjük tőled: hogy mi is újjá váljunk, hogy megtapasztalhassuk ezt az örök újdonságot. Tisztíts meg minket, Istenünk, a megszokás, a fáradtság és a közömbösség bánkódó porától; add meg nekünk az örömöt, hogy minden reggel csodálattal ébredjünk, készen arra, hogy meglássuk ennek a reggelnek egyedülálló és minden korábbitól különböző új színeit. [...] Minden új, Uram, és semmi sem ugyanolyan, semmi sem régi” (A. Zarri, Quasi una preghiera).

Nővérek, testvérek, a húsvéti hit csodájában, szívünkben hordozva a béke és a felszabadulás minden várakozását, elmondhatjuk: Veled, Uram, minden új. Veled minden újrakezdődik.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Mivel ma virágvasárnapot ünnepelünk, az Úr szenvedéséről szóló beszámolót hallgattuk meg Lukács evangéliuma szerint (vö. Lk 22,14-23,56). Többször hallottuk, ahogy Jézus az Atyához szólt: „Atyám! Ha akarod, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tiéd”. (22,42); „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (23,34); „Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet!” (23,46). Láttuk, amint védtelenül és megalázottan, egy gyermek érzéseivel és szívével az apja nyakába kapaszkodó, testileg törékeny, de a bizalomteljes odaadásban erős gyermekként halad a kereszt felé, míg csak el nem aludt, halálában, az Atya karjaiban.

A liturgia arra hív, hogy szemléljük és tegyük magunkévá ezeket az érzéseket. Mindannyiunknak vannak fájdalmai, testi vagy erkölcsi, és a hit segít minket, hogy ne engedjünk a kétségbeesésnek, ne zárkózzunk be a keserűségbe, hanem nézzünk szembe velük, és érezzük át, hogy Jézushoz hasonlóan az Atya gondviselő és irgalmas ölelésébe burkolózunk.

Testvéreim, nagyon köszönöm az imáitokat. A fizikai gyengeség idején segítenek abban, hogy még inkább érezzem Isten közelségét, együttérzését és gyengédségét. Én is imádkozom értetek, és kérem, hogy velem együtt bízzátok az Úrra mindazokat, akik szenvednek, különösen azokat, akiket háború, szegénység vagy természeti katasztrófa sújt. Különösen a Santo Domingóban összedőlt épület áldozatait fogadja Isten az Ő békéjébe, és vigasztalja meg családjaikat.

Április 15-én lesz a szudáni konfliktus kezdetének második szomorú évfordulója, amelyben ezrek haltak meg, és családok milliói kényszerültek otthonaik elhagyására. A gyermekek, nők és kiszolgáltatott emberek szenvedése az égbe kiált, és könyörög, hogy cselekedjünk. Újra felhívást intézek az érintett felekhez, hogy vessenek véget az erőszaknak és lépjenek a párbeszéd útjára, valamint a nemzetközi közösséghez, hogy adják meg a szükséges segítséget a lakosságnak.

Emlékezzünk meg Libanonról is, ahol ötven évvel ezelőtt a tragikus polgárháború kezdődött: Isten segítségével élhessen békében és jólétben.

Jöjjön el végre a béke a mártírsorsú Ukrajnába, Palesztinába, Izraelbe, a Kongói Demokratikus Köztársaságba, Mianmarba, Dél-Szudánba. Mária, a Fájdalmas Anya szerezze meg számunkra ezt a kegyelmet, és segítsen bennünket, hogy hittel éljük meg ezt a Nagyhetet.

Kedves testvéreim!

Nagyböjt ötödik vasárnapján az evangélium a házasságtörésen ért asszony történetét tárja elénk (Jn 8,1-11). Miközben az írástudók és a farizeusok meg akarják kövezni, Jézus visszaadja ennek az asszonynak elveszett szépségét. A nő a porba hullott; Jézus ujjával végigsimít ezen a poron, és új történetet ír számára. Ez az „Isten ujja”, amely megmenti gyermekeit (vö. 2Móz 8,15) és megszabadítja őket a gonosztól (vö. Lk 11,20).

Kedves testvéreim, boldog vasárnapot kívánok!

A mai evangéliumban (Lk 15,1-3, 11-32) Jézus azt veszi észre, hogy a farizeusok megbotránkoznak és zúgolódnak a háta mögött, ahelyett, hogy örülnének, amiért a bűnösök Hozzá jönnek. Jézus ezért beszél nekik egy apáról, akinek két fia van: az egyik elhagyja otthonát, de később, miután szegénységre jutott, visszatér, és örömmel üdvözlik. A másik, az „engedelmes” fiú azonban megharagszik az apjára, és nem akar belépni az ünnepre. Jézus így tárja fel Isten szívét: Mindig mindenki iránt irgalmas; begyógyítja sebeinket, hogy testvérként tudjuk szeretni egymást.

Kedves barátaim, éljük meg ezt a nagyböjtöt a gyógyulás időszakaként, annál is inkább, mivel ez a Jubileum. Én is így élem meg, a lelkemben és a testemben. Ezért adok szívből hálát mindazoknak, akik a Megváltó képmásaként, szavukkal és tudásukkal, kedvességükkel és imádságukkal a gyógyítás eszközei felebarátjuk számára. A törékenység és a betegség közös tapasztalataink; ám annál inkább testvérek vagyunk a Krisztus által nekünk adott üdvösségben.

Bízva az Atyaisten irgalmában, folytassuk a békéért való imádkozást: a mártírsorsú Ukrajnában, Palesztinában, Izraelben, Libanonban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban és a földrengés miatt is sokat szenvedő Mianmarban.

Aggodalommal követem a dél-szudáni helyzetet. Megismétlem szívből jövő kérésemet minden vezetőhöz, hogy tegyenek meg mindent az országban uralkodó feszültség csökkentése érdekében. Félre kell tennünk nézeteltéréseinket, és bátran és felelősségteljesen egy asztalhoz kell ülnünk, hogy konstruktív párbeszédet folytassunk. Csak így lehet enyhíteni a szeretett dél-szudáni nép szenvedéseit, és csak így lehet felépíteni a béke és stabilitás jövőjét.

Szudánban pedig a háború továbbra is ártatlan áldozatokat követel.
Arra kérem a konfliktusban érintett feleket, hogy a legfontosabbnak a civil testvéreik életének védelmét tekintsék; és remélem, hogy a lehető legrövidebb időn belül új tárgyalások kezdődnek, amelyek képesek biztosítani a válság tartós megoldását. A nemzetközi közösség fokozza erőfeszítéseit a megdöbbentő humanitárius katasztrófa kezelésére.

Hála Istennek, vannak pozitív események is: például ratifikálták a Tadzsikisztán és Kirgizisztán közötti határmegállapodást, ami kiváló diplomáciai eredmény. Arra bátorítom mindkét országot, hogy folytassák ezt az utat.

Mária, az Irgalmasság Anyja, segítse az emberiséget a békés megegyezésre.

Kedves testvéreim, boldog vasárnapot kívánok!

A mai evangélium példabeszéde Isten türelméről szól, aki arra buzdít bennünket, hogy életünket a megtérés idejévé tegyük. Jézus a meddő fügefa képét használja, amely nem hozta meg a várt gyümölcsöt, és amelyet a gazda ennek ellenére nem akar kivágni: újra megpróbálná termővé tenni, hiszen „hátha terem majd jövőre.” (Lk 13,9) Ez a türelmes gazda az Úr, aki gondosan megműveli életünk talaját, és bizalommal várja, hogy visszatérjünk hozzá.

Kórházi tartózkodásom e hosszú ideje alatt alkalmam volt megtapasztalni az Úr türelmét, amelyet az orvosok és az egészségügyi dolgozók fáradhatatlan gondoskodásában, valamint a betegek hozzátartozóinak törődésében és reménységében is tükröződni látok. Erre az Isten kimeríthetetlen szeretetében lehorgonyzott bizakodó türelemre valóban szükség van az életünkben, különösen akkor, amikor a legnehezebb és legfájdalmasabb helyzetekkel kell szembenéznünk.

Elszomorít a Gázai övezetet ért súlyos izraeli bombázások folytatódása, amelyek sok halálos áldozatot és sebesültet követeltek. A fegyverek azonnali elhallgatására szólítok fel; és arra, hogy legyen bátorságuk a párbeszéd folytatására azért, hogy minden túszt szabadon engedjenek és végleges tűzszünetet kössenek. Az övezetben a humanitárius helyzet ismét nagyon súlyos, és sürgős kötelezettségvállalást igényel a konfliktusban álló felektől és a nemzetközi közösségtől.

Másrészt örömmel tölt el, hogy Örményország és Azerbajdzsán megegyezett a békemegállapodás végleges szövegéről. Remélem, hogy ennek aláírására minél előbb sor kerülhet, és így ez hozzájárulhat a tartós béke megteremtéséhez a Dél-Kaukázusban.

Ti továbbra is nagyon türelmesen és kitartóan imádkoztok értem: nagyon köszönöm! Én is imádkozom értetek, és imádkozzunk együtt a háborúk végéért és a békéért, különösen a meggyötört Ukrajnában, Palesztinában, Izraelben, Libanonban, Mianmarban, Szudánban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban.

Szűz Mária tartson meg benneteket és kísérjen minket továbbra is a húsvét felé vezető utunkon.
 

Kedves testvéreim, boldog vasárnapot kívánok!

Ma, nagyböjt második vasárnapján az evangélium Jézus színeváltozásáról szól. (Lk 9,28-36) Miután Péterrel, Jakabbal és Jánossal felment egy hegyre, Jézus elmerült az imádságban, és fényesen ragyogni kezdett. Ily módon mutatta meg a tanítványoknak, hogy a gesztusok mögött, melyeket közöttük végez: az Ő végtelen szeretetének fénye rejtőzik.

Ezeket a gondolatokat akkor osztom meg veletek, amikor próbatételek időszakát élem át, és csatlakozom oly sok beteg testvéremhez: akik szintén a törékenységük idejét élik, mint én. A testünk gyenge, de még így sem akadályozhat meg bennünket semmi abban, hogy szeressünk, imádkozzunk, odaadjuk magunkat, egymásért legyünk, hitben, a remény ragyogó jeleivel. Mennyi fény világít, ebben az értelemben, a kórházakban és az ápolási helyeken! Mennyi szerető gondoskodás világítja be a szobákat, a folyosókat, a klinikákat, a helyeket, ahol a legalázatosabb szolgálatokat végzik! Ezért szeretnélek ma meghívni benneteket, hogy együtt dicsérjük az Urat, aki soha nem hagy el minket, és aki a bánat idején olyan embereket helyez mellénk, akik az Ő szeretetének sugarát közvetítik.

Köszönöm mindnyájatok imáit, és köszönöm azoknak, akik ilyen odaadóan segítenek nekem. Tudom, hogy sok gyermek imádkozik értem; néhányan közülük ma, az egymáshoz tartozás jeleként eljöttek ide a „Gemellére”. Köszönöm nektek, drága gyermekek! A pápa szeret benneteket, és mindig várja, hogy találkozzon veletek.

Imádkozzunk továbbra is a békéért, különösen a háború által sebzett országokban: a meggyötört Ukrajnában, Palesztinában, Izraelben, Libanonban, Mianmarban, Szudánban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban.

Emellett imádkozzunk az Egyházért is, amelynek konkrét döntésekbe kell átültetnie a legutóbbi szinóduson hozott döntéseket. Köszönetet mondok a Szinódus Főtitkárságának, amely az elkövetkező három évben segíti a helyi egyházakat ebben a vállalkozásban.

Szűz Mária tartson meg és segítsen benneteket, hogy Hozzá hasonlóan Krisztus világosságának és békéjének hordozói legyetek.
 

Kedves testvéreim!

Kedves Testvérek!

Kedves testvéreim!

A mai vasárnapi evangéliumban (Lk 6,39-45) Jézus az öt érzékszerv közül kettőről, a látásról és az ízlelésről indít bennünket elgondolkodásra.

Ami a látást illeti, azt kéri tőlünk, hogy szoktassuk arra a szemünket, hogy jól figyeljük a világot, és szeretettel ítéljünk felebarátunk felől. Azt mondja: „Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, és csak aztán láss hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szeméből” (42. v.). Csak a törődő, nem pedig az elítélő tekintet által születhet meg a testvéri javítás erénye. Mert ha nem testvéri, akkor nem javítás!

Ami az ízlelést illeti, Jézus arra emlékeztet bennünket, hogy „minden fát a gyümölcséről lehet megismerni” (44. v.). Az emberből származó gyümölcsök pedig például a száján érlelődő szavai, hiszen „a szív bőségéből szól a száj” (45. v.). A romlott gyümölcsök az erőszakos, hamis, közönséges szavak; a jók az igazságos és becsületes szavak, amelyek ízt adnak a beszélgetéseinknek.

Ezért tegyük fel magunknak a kérdést: hogyan tekintek a többi emberre, a testvéreimre? És hogy érzem, hogyan néznek rám mások? Jó ízűek a szavaim, vagy keserűség és hiúság hatja át őket?

Testvéreim, ezeket a gondolatokat még mindig a kórházból küldöm nektek, ahol, mint tudjátok, már több napja vagyok, orvosok és egészségügyi szakemberek felügyeletében, akiknek köszönöm a figyelmet, amellyel gondoskodnak rólam. Szívemben érzem a gyengeségben rejlő „áldást”, mert éppen ezekben a pillanatokban tanulunk meg még jobban bízni az Úrban; ugyanakkor hálát adok Istennek, hogy lehetőséget adott arra, hogy testben és lélekben osztozzam oly sok beteg és szenvedő ember helyzetében.

Szeretnék köszönetet mondani az imákért, amelyek a világ számos pontjáról származó oly sok hívő szívéből szállnak fel az Úrhoz: Érzem mindannyiatok szeretetét és közelségét, és ebben a különleges időszakban úgy érzem, mintha Isten egész népe „hordozna” és támogatna. Köszönöm mindannyiatoknak!

Én is imádkozom értetek. És mindenekelőtt a békéért imádkozom. Innen nézve még jobban látszik a háború értelmetlensége. Imádkozzunk a meggyötört Ukrajnáért, Palesztináért, Izraelért, Libanonért, Mianmarért, Szudánért és Kivuért.

Hagyatkozzunk bizalommal Máriára, a mi Édesanyánkra. Boldog vasárnapot kívánok, és arrivederci (viszontlátásra).

Testvéreim, boldog vasárnapot kívánok!