132198 ima található a honlapon, összesen 325605 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!
XIV. Leó pápa megnyilatkozásai
Okirat Őszentségének, Ferenc pápának a földi életből való jámbor elköltözésére
Szent emlékezetű Ferenc elhalálozása, koporsóba tétele és eltemetése
Ferenc, az Egyház szeretett pásztora, aki velünk együtt a remény zarándoka volt, aki útmutatónk és útitársunk volt a nagy cél, a Menny felé, ahová meghívást kaptunk, a 2025-ös szentév április 21-én, reggel 7.35-kor, miközben a Húsvét fénye világította meg Húsvét nyolcadának második napját, Húsvéthétfőt, ebből a világból az Atyához távozott. Az egész keresztény közösség dicsőítette Istent – különösen is a szegények – az evangélium és Krisztus misztikus Jegyese érdekében bátran és hűséggel végzett szolgálatért.
Ferenc a 266. pápa volt. Emléke megmarad az Egyház és az egész emberiség szívében.
A 2013. március 13-án pápává választott Jorge Mario Bergoglio 1936. december 17-én született Buenos Airesben, piemonti emigránsok gyermekeként: édesapja, Mario könyvelő volt, a vasútnál dolgozott, édesanyja, Regina Sivori pedig a háztartást vezette és öt gyermekük neveléséről gondoskodott.
Miután vegyésztechnikusi oklevelet szerzett, a papi pályát választotta. Először az egyházmegyei szemináriumba lépett be, 1958. március 11-én pedig a Jézus Társasága noviciátusába. Humán tudományokat tanult Chilében, majd 1963-ban visszatért Argentínába, és a San Miguel-i Szent József Főiskolán filozófia szakon szerzett diplomát. Irodalom- és pszichológiatanár volt a Santa Fé-i Immaculata Iskolában és a Buenos Aires-i Colegio del Salvador nevű iskolában.
1969. december 13-án szentelte pappá Ramón José Castellano érsek, majd 1973. április 22-én örökfogadalmat tett a jezsuitáknál.
Miután novíciusmesterként szolgált a San Miguel-i Villa Barilariban, a teológiai kar professzora, a Jézus Társasága tartományi konzultora és a főiskola rektora volt, 1973. július 31-én pedig az argentin jezsuiták tartományfőnökévé nevezték ki.
1986 után néhány évet Németországban töltött, hogy befejezze doktori disszertációját, azt követően visszatért Argentínába, Antonio Quarracino bíboros pedig közeli munkatársának választotta. II. János Pál 1992. május 20-án aucai címzetes püspökké és Buenos Aires segédpüspökévé nevezte ki. Püspöki jelmondatául a Miserando atque eligendo-t választotta, címerébe pedig a Jézus Társaságának jelképét, az IHS Jézus-monogramot tette. 1997. június 3-án Buenos Aires koadjutor érsekévé nevezték ki, Quarracino bíboros halála után pedig 1998. február 28-án ő lett az utóda érsekként, Argentína prímásaként, az országban élő keleti rítusú hívők ordináriusaként és Katolikus Egyetem nagykancellárjaként. II. János Pál a 2001. február 21-i konzisztóriumon bíborossá nevezte ki, római címtemploma a Bellarmin Szent Róbert-templom lett. A rákövetkező év októberében a Püspöki Szinódus tizedik rendes közgyűlésén főrelátor-helyettes volt.
Egyszerű és nagyon szeretett pásztor volt főegyházmegyéjében, melyet keresztül-kasul beutazott, metróval és autóbusszal is. Egy lakásban élt, maga készítette a vacsoráját, mert a többi emberhez hasonlónak érezte magát.
XVI. Benedek lemondása után a konklávéra összegyűlt bíborosok 2013. március 13-án pápává választották, ő pedig a Ferenc nevet vette fel, mert az assisi szent példáját követve elsősorban a világ legszegényebbjeivel akart törődni. Az áldások erkélyéről a következő szavakkal mutatkozott be: „Fivéreim és nővéreim, jó estét kívánok! Most pedig elkezdjük ezt az utat: a püspök és nép közös útját, a római egyházét, mely a szeretetben vezető szerepet tölt be az összes egyház között, a testvériség, a szeretet, az egymás iránti bizalom útját.” És miután lehajtotta a fejét, így szólt: „Kérlek benneteket, imádkozzatok az Úrhoz, hogy áldjon meg engem: ez a nép imája, a nép áldást kér püspökére.” Március 19-én, Szent József ünnepén kezdte meg hivatalosan péteri szolgálatát.
Ferenc, aki mindig odafigyelt a legszegényebbekre és a társadalom kivetettjeire, megválasztása után azonnal a Szent Márta Házat választotta lakóhelyéül, mert nem tudta nélkülözni az emberekkel való érintkezést.
Az első Nagycsütörtöktől kezdve a Vatikánon kívül akarta bemutatni az utolsó vacsora emlékére végzendő misét, minden alkalommal börtönökbe, fogyatékkal élőket vagy drogfüggőket segítő intézményekbe ment. A papokat arra biztatta, hogy mindig készségesen szolgáltassák ki az irgalmasság szentségét, legyen bátorságuk elhagyni a sekrestyét, hogy az elveszett bárányok keresésére induljanak, és tartsák nyitva a templom ajtaját, hogy bárkit fogadhassanak, akik vágynak az Atyaisten arcával való találkozásra.
Péteri szolgálatát fáradhatatlan odaadással gyakorolta a muszlimokkal és más vallások képviselőivel folytatott párbeszéd érdekében, időnként imatalálkozókra hívta őket össze, és közös nyilatkozatokat írt alá a különböző vallások tagjai közötti egyetértés érdekében, ilyen például a 2019. február 4-én Abu-Dzabiban et-Tajjeb szunnita vezetővel aláírt, az emberi testvériségről szóló dokumentum. Az utolsók, az idősek és a kicsinyek iránti szeretete indította arra, hogy bevezesse a szegények világnapját, a nagyszülők és idősek világnapját és a gyerekek világnapját. Isten igéjének vasárnapját is bevezette.
Minden elődjénél szélesebb körűvé tette a bíborosi testületet: tíz konzisztóriumot hívott össze, melyeken 163 bíborost, köztük 133 választó és 30 nem választó bíborost nevezett ki 73 nemzetből, melyek közül 23-nak korábban sosem volt bíborosa. A Püspöki Szinódus öt közgyűlését hívta össze, három rendes közgyűlést, melyek a család, az ifjúság és a szinodalitás témájával foglalkoztak, egy rendkívüli közgyűlést, mely szintén a család témájával, és egy különleges közgyűlést, mely az Amazonas-medence témájával foglalkozott.
Újra és újra felemelte szavát az ártatlanok védelmében. A koronavírus-járvány idején, 2020. március 27-én este egyedül akart imádkozni a Szent Péter téren – melynek oszlopcsarnoka jelképesen átölelte Rómát és a világot – az ismeretlen betegségtől megrémült és megsebzett emberiségért. Pápaságának utolsó éveiben számos felhívást fogalmazott meg a békéért és a különféle országokban – különösen Ukrajnában, valamint Palesztinában, Izraelben, Libanonban és Mianmarban – darabokban zajló harmadik világháborúval szemben.
2021. július 4-én, mivel meg kellett műteni, tíz napig az Agostino Gemelli kórházban tartózkodott, 2025. február 14-én pedig ismét ugyanabba a kórházba ment, ahol kétoldali tüdőgyulladás miatt harmincnyolc napot töltött. A Vatikánba visszatérve élete utolsó heteit a Szent Márta Házban töltötte, a végsőkig ugyanazzal a szenvedéllyel szentelte magát péteri szolgálatának, jóllehet még nem épült fel teljesen. Húsvétvasárnap, 2025. április 20-án, még egyszer utoljára megjelent a Szent Péter-bazilika erkélyén, hogy Urbi et Orbi áldást adjon.
Ami a tanbeli megnyilatkozásokat illeti, Ferenc pápa tanítóhivatala nagyon gazdag volt. A Szentatya az Evangelii gaudium kezdetű – józan és alázatos stílusban írt – buzdításban (2013. november 24.) terjesztette elő apostoli programját, melynek főbb súlypontjai a missziós munkára való nyitottság, az apostoli bátorság és az irgalmasság, figyelve az önreferencialitás és a lelki világiasság veszélyének elkerülésére az Egyházban. A főbb dokumentumok közé tartozik négy enciklika: a Lumen fidei (2013. június 29.), mely az Istenbe vetett hit témájával foglalkozik, a Laudato si’ (2015. május 24.), mely az ökológia témájával és az emberiségnek az éghajlatváltozást érintő felelősségével foglalkozik, a Fratelli tutti (2020. október 3.), mely az emberi testvériségről és a társadalmi barátságról szól, valamint a Dilexit nos (2024. október 24.) a Jézus szíve-tiszteletről. Közzétett 7 apostoli buzdítást, 39 apostoli konstitúciót, számos apostoli levelet, többségükben motu proprio formájában, szentévet meghirdető 2 bullát, ezeken túl pedig katekéziseket tartott az általános kihallgatásokon és beszédeket mondott a világ legkülönbözőbb tájain. Miután létrehozta a Kommunikációért és a Gazdaságért felelős titkárságokat, valamint a Világiakért, a Családért és az Életért felelős dikasztériumot, illetve az Átfogó Emberi Fejlődés szolgálatáért felelős dikasztériumot, a Praedicate evangelium kezdetű apostoli konstitúció (2022. március 19.) kibocsátásával megreformálta a Római Kúriát. Módosította a házasság semmisnek nyilvánításáért folyó kánoni eljárást az Egyházi Törvénykönyvben (CIC) és a Keleti Egyházak Törvénykönyvében (CCEO) (Mitis et misericors Iesus és Mitis Iudex Dominus Iesus motu propriók), és szigorította a klerikusok által kiskorúak vagy kiszolgáltatott személyek ellen elkövetett bűncselekményekre vonatkozó jogszabályokat (Vos estis lux mundi motu proprio).
Ferenc csodálatra méltó tanúságot hagyott örökül emberségről, szent életről és egyetemes atyaságról mindenki számára.
(A szertartások és a temetés tanúi…)
Fordította: Tőzsér Endre SP
FERENC PÁPA VÉGRENDELETE
__________________
Miserando atque Eligendo
A Legszentebb Szentháromság nevében. Ámen.
Mivel érzem, hogy földi életem alkonya közeledik, és az Örök Életbe vetett szilárd reménységgel, szeretném kifejezni utolsó kívánságaimat temetkezési helyemmel kapcsolatban.
Életemet, papi és püspöki szolgálatomat mindig Urunk Anyjára, a Legszentebb Máriára bíztam. Ezért kérem, hogy földi maradványaim a feltámadás napjára várva a Santa Maria Maggiore pápai bazilikában nyugodjanak.
Azt kívánom, hogy utolsó földi utam pontosan ebben az ősi Mária-kegyhelyen érjen véget, ahová minden apostoli utazásom elején és végén imádkozni járok, hogy szándékaimat hűségesen a Szeplőtelen Anyára bízzam, és hálát adjak szelíd és anyai gondoskodásáért.
Kérem, hogy sírhelyemet a fent említett pápai bazilika pálos kápolnája (Salus Populi Romani kápolna) és a Sforza-kápolna közötti mellékhajóban lévő sírfülkében készítsék elő, amint azt a mellékelt tervrajz mutatja.
A síremléknek a földben kell lennie; egyszerű, különösebb díszítés nélkül, és csak a feliratot kell viselnie: Franciscus.
A temetésem előkészítésének költségeit egy jótevő fogja fedezni, és az összeget a Santa Maria Maggiore Pápai Bazilikának utalják át. A megfelelő utasításokat átadtam Monsignore Rolandas Makrickasnak, a libériai káptalan rendkívüli biztosának.
Az Úr adja meg a megérdemelt jutalmat azoknak, akik jót kívántak nekem és továbbra is imádkoznak értem. A szenvedést, amely életem utolsó szakaszát jellemezte, felajánlom az Úrnak a világ békéjéért és a népek közötti testvériségért.
Szent Márta ház, 2022. június 29.
FERENC
Amikor Mária Magdolna meglátta, hogy a sírkövet elhengerítették, elrohant, hogy szóljon Péternek és Jánosnak. A megdöbbentő hír hallatán a két tanítvány is kiment, és – ahogy az evangélium mondja – „Futottak mind a ketten” (Jn 20,4). A húsvéti elbeszélések főszereplői mind futottak! A „futás” egyfelől kifejezheti az aggodalmat, hogy az Úr testét elvitték; másfelől azonban Mária Magdolna, Péter és János sietsége kifejezi a vágyat, a szív vágyakozását, a Jézus keresésére indultak belső hozzáállását. Ő ugyanis feltámadt a halálból, és ezért már nincs a sírban. Máshol kell őt keresnünk.
Ez a húsvét üzenete: máshol kell őt keresnünk. Krisztus feltámadt, él! Már nem a halál foglya, már nincs a lepelbe burkolva, ezért nem zárhatjuk be őt egy mesébe, nem tehetjük őt az ókor hősévé, nem gondolhatunk rá úgy, mint egy múzeumi szoborra! Éppen ellenkezőleg, keresnünk kell őt, és ezért nem maradhatunk tétlenek. Cselekednünk kell, el kell indulnunk, hogy megkeressük őt: keressük őt az életben, testvéreinkben, a mindennapi teendőinkben, keressük őt mindenhol, a sírt kivéve.
Szüntelenül keresnünk kell Őt. Mert ha feltámadt a halálból, akkor mindenütt jelen van, közöttünk él, elrejtőzik és megmutatkozik ma is azokban a testvéreinkkben, akikkel útközben, életünk leghétköznapibb és legváratlanabb helyzeteiben találkozunk. Ő él és mindig velünk van, a szenvedők könnyeit hullatja, és az élet szépségét gyarapítja a mindannyiunk által végrehajtott apró szeretetteljes cselekedetek által.
Ezért húsvéti hitünk, amely megnyit bennünket a feltámadt Úrral való találkozásra, és felkészít bennünket arra, hogy befogadjuk Őt az életünkbe, minden, csak nem önelégült megnyugvás valamiféle „vallásos biztosítékban”. Éppen ellenkezőleg, a húsvét cselekvésre sarkall minket, arra, hogy úgy fussunk, mint Mária Magdolna és a tanítványok; arra hív, hogy a szemünk képes legyen „túl látni”, hogy felismerjük, hogy Jézus, az élő, az önmagát ma is kinyilatkoztató és jelenvalóvá tevő, hozzánk szóló, előttünk járó, minket meglepő Isten. Mária Magdolnához hasonlóan minden nap megtapasztalhatjuk, hogy elveszítjük az Urat, de minden nap futhatunk is, hogy újra megkeressük őt, azzal a bizonyossággal, hogy megengedi, hogy megtaláljuk, és feltámadásának ragyogásával tölt el bennünket.
Testvérek, ez életünk legnagyobb reménysége: ezt a szegény, törékeny és megsebzett létezésünket Krisztusba kapaszkodva élhetjük, mert Ő legyőzte a halált, legyőzi sötétségünket, és legyőzi a világ árnyait, hogy vele együtt örökké tartó örömben éljünk. E felé a cél felé törekszünk, ahogy Pál apostol mondja, elfelejtve, ami mögöttünk van, és nekilendülve annak, ami előttünk van (vö. Fil 3,12-14). Mária Magdolnához, Péterhez és Jánoshoz hasonlóan mi is siessünk, hogy találkozzunk Krisztussal.
A jubileum arra hív bennünket, hogy megújítsuk a remény ajándékát magunkban, hogy szenvedéseinket és aggodalmainkat átadjuk a reménynek, hogy ezt megosszuk azokkal, akikkel utunk során találkozunk, és hogy a reményre bízzuk életünk jövőjét és az egész emberiség sorsát. Ezért nem elégedhetünk meg e világ múlandó dolgaival, és nem engedhetünk a szomorúságnak; futnunk kell, örömmel telve. Fussunk Jézus felé, fedezzük fel újra azt a felbecsülhetetlen kegyelmet, hogy az ő barátai lehetünk. Engedjük, hogy az ő életet és igazságot hozó Igéje felragyogjon az életünkben. Ahogy a nagy teológus, Henri de Lubac mondta: „Elég kellene, hogy legyen ezt megérteni: A kereszténység Krisztus. Nem, valóban, nincs semmi más, csak ez. Krisztusban mindenünk megvan” (Les responsabilités doctrinales des catholiques dans le monde d'aujourd'hui, Paris 2010, 276).
És ez a „minden”, a feltámadt Krisztus, megnyitja életünket a reményre. Ő él, ma is meg akarja újítani az életünket. Neki, a bűn és a halál legyőzőjének szeretnénk ezt mondani:
„Uram, ezen az ünnepen azt az ajándékot kérjük tőled: hogy mi is újjá váljunk, hogy megtapasztalhassuk ezt az örök újdonságot. Tisztíts meg minket, Istenünk, a megszokás, a fáradtság és a közömbösség bánkódó porától; add meg nekünk az örömöt, hogy minden reggel csodálattal ébredjünk, készen arra, hogy meglássuk ennek a reggelnek egyedülálló és minden korábbitól különböző új színeit. [...] Minden új, Uram, és semmi sem ugyanolyan, semmi sem régi” (A. Zarri, Quasi una preghiera).
Nővérek, testvérek, a húsvéti hit csodájában, szívünkben hordozva a béke és a felszabadulás minden várakozását, elmondhatjuk: Veled, Uram, minden új. Veled minden újrakezdődik.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Mivel ma virágvasárnapot ünnepelünk, az Úr szenvedéséről szóló beszámolót hallgattuk meg Lukács evangéliuma szerint (vö. Lk 22,14-23,56). Többször hallottuk, ahogy Jézus az Atyához szólt: „Atyám! Ha akarod, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tiéd”. (22,42); „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (23,34); „Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet!” (23,46). Láttuk, amint védtelenül és megalázottan, egy gyermek érzéseivel és szívével az apja nyakába kapaszkodó, testileg törékeny, de a bizalomteljes odaadásban erős gyermekként halad a kereszt felé, míg csak el nem aludt, halálában, az Atya karjaiban.
A liturgia arra hív, hogy szemléljük és tegyük magunkévá ezeket az érzéseket. Mindannyiunknak vannak fájdalmai, testi vagy erkölcsi, és a hit segít minket, hogy ne engedjünk a kétségbeesésnek, ne zárkózzunk be a keserűségbe, hanem nézzünk szembe velük, és érezzük át, hogy Jézushoz hasonlóan az Atya gondviselő és irgalmas ölelésébe burkolózunk.
Testvéreim, nagyon köszönöm az imáitokat. A fizikai gyengeség idején segítenek abban, hogy még inkább érezzem Isten közelségét, együttérzését és gyengédségét. Én is imádkozom értetek, és kérem, hogy velem együtt bízzátok az Úrra mindazokat, akik szenvednek, különösen azokat, akiket háború, szegénység vagy természeti katasztrófa sújt. Különösen a Santo Domingóban összedőlt épület áldozatait fogadja Isten az Ő békéjébe, és vigasztalja meg családjaikat.
Április 15-én lesz a szudáni konfliktus kezdetének második szomorú évfordulója, amelyben ezrek haltak meg, és családok milliói kényszerültek otthonaik elhagyására. A gyermekek, nők és kiszolgáltatott emberek szenvedése az égbe kiált, és könyörög, hogy cselekedjünk. Újra felhívást intézek az érintett felekhez, hogy vessenek véget az erőszaknak és lépjenek a párbeszéd útjára, valamint a nemzetközi közösséghez, hogy adják meg a szükséges segítséget a lakosságnak.
Emlékezzünk meg Libanonról is, ahol ötven évvel ezelőtt a tragikus polgárháború kezdődött: Isten segítségével élhessen békében és jólétben.
Jöjjön el végre a béke a mártírsorsú Ukrajnába, Palesztinába, Izraelbe, a Kongói Demokratikus Köztársaságba, Mianmarba, Dél-Szudánba. Mária, a Fájdalmas Anya szerezze meg számunkra ezt a kegyelmet, és segítsen bennünket, hogy hittel éljük meg ezt a Nagyhetet.
Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/angelus/2025/documents/20250413-angelus.html
Kedves testvéreim!
Nagyböjt ötödik vasárnapján az evangélium a házasságtörésen ért asszony történetét tárja elénk (Jn 8,1-11). Miközben az írástudók és a farizeusok meg akarják kövezni, Jézus visszaadja ennek az asszonynak elveszett szépségét. A nő a porba hullott; Jézus ujjával végigsimít ezen a poron, és új történetet ír számára. Ez az „Isten ujja”, amely megmenti gyermekeit (vö. 2Móz 8,15) és megszabadítja őket a gonosztól (vö. Lk 11,20).
Kedves barátaim, ahogy a kórházi kezelésem alatt, úgy most, a lábadozásom idején is érzem „Isten ujját”, és megtapasztalom az Ő gondoskodó érintését. A betegek és az egészségügyi világ napján arra kérem az Urat, hogy szeretetének ez az érintése érje el a szenvedőket és bátorítsa a róluk gondoskodókat. Továbbá imádkozom az orvosokért, az ápolókért és az egészségügyi dolgozókért, akiket nem mindig segítenek abban, hogy megfelelő körülmények között dolgozhassanak, és néha még támadások áldozataivá is válnak. Küldetésük nem könnyű, támogassuk és tartsuk tiszteletben őket. Remélem, hogy befektetik a szükséges forrásokat a kezelésbe és a kutatásba, hogy az egészségügyi rendszerek befogadóak legyenek, és odafigyeljenek a leggyengébbekre és a legszegényebbekre.
Köszönöm a Rebibbia női börtön rabjainak számomra küldött üzenetét. Imádkozom értük és családjukért.
A Sport a fejlődésért és a békéért elnevezésű világnapon remélem, hogy a sport a remény jele lehet sok ember számára, akiknek békére és társadalmi befogadásra van szükségük, és köszönetet mondok a sportegyesületeknek, amelyek gyakorlatias módon nevelnek a testvériségre.
Imádkozzunk továbbra is a békéért: a meggyötört Ukrajnában, amelyet sok civil áldozatot követelő támadások sújtanak, köztük sok gyermeket. Ugyanez történik a Gázai övezetben is, ahol az emberek elképzelhetetlen körülmények között, fedél, élelem és tiszta víz nélkül kénytelenek élni. Hallgattassanak el a fegyverek, és folytatódjon a párbeszéd; szabaduljon ki minden túsz, és érkezzen segély a lakossághoz. Imádkozzunk a békéért az egész Közel-Keleten, Szudánban és Dél-Szudánban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, a földrengés sújtotta Mianmarban, és Haitin, ahol tombol az erőszak, és ahol néhány napja megöltek két szerzetesnővért.
Szűz Mária oltalmazzon bennünket és járjon közben értünk.
Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/angelus/2025/documents/20250406-angelus.html
Kedves testvéreim, boldog vasárnapot kívánok!
A mai evangéliumban (Lk 15,1-3, 11-32) Jézus azt veszi észre, hogy a farizeusok megbotránkoznak és zúgolódnak a háta mögött, ahelyett, hogy örülnének, amiért a bűnösök Hozzá jönnek. Jézus ezért beszél nekik egy apáról, akinek két fia van: az egyik elhagyja otthonát, de később, miután szegénységre jutott, visszatér, és örömmel üdvözlik. A másik, az „engedelmes” fiú azonban megharagszik az apjára, és nem akar belépni az ünnepre. Jézus így tárja fel Isten szívét: Mindig mindenki iránt irgalmas; begyógyítja sebeinket, hogy testvérként tudjuk szeretni egymást.
Kedves barátaim, éljük meg ezt a nagyböjtöt a gyógyulás időszakaként, annál is inkább, mivel ez a Jubileum. Én is így élem meg, a lelkemben és a testemben. Ezért adok szívből hálát mindazoknak, akik a Megváltó képmásaként, szavukkal és tudásukkal, kedvességükkel és imádságukkal a gyógyítás eszközei felebarátjuk számára. A törékenység és a betegség közös tapasztalataink; ám annál inkább testvérek vagyunk a Krisztus által nekünk adott üdvösségben.
Bízva az Atyaisten irgalmában, folytassuk a békéért való imádkozást: a mártírsorsú Ukrajnában, Palesztinában, Izraelben, Libanonban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban és a földrengés miatt is sokat szenvedő Mianmarban.
Aggodalommal követem a dél-szudáni helyzetet. Megismétlem szívből jövő kérésemet minden vezetőhöz, hogy tegyenek meg mindent az országban uralkodó feszültség csökkentése érdekében. Félre kell tennünk nézeteltéréseinket, és bátran és felelősségteljesen egy asztalhoz kell ülnünk, hogy konstruktív párbeszédet folytassunk. Csak így lehet enyhíteni a szeretett dél-szudáni nép szenvedéseit, és csak így lehet felépíteni a béke és stabilitás jövőjét.
Szudánban pedig a háború továbbra is ártatlan áldozatokat követel.
Arra kérem a konfliktusban érintett feleket, hogy a legfontosabbnak a civil testvéreik életének védelmét tekintsék; és remélem, hogy a lehető legrövidebb időn belül új tárgyalások kezdődnek, amelyek képesek biztosítani a válság tartós megoldását. A nemzetközi közösség fokozza erőfeszítéseit a megdöbbentő humanitárius katasztrófa kezelésére.
Hála Istennek, vannak pozitív események is: például ratifikálták a Tadzsikisztán és Kirgizisztán közötti határmegállapodást, ami kiváló diplomáciai eredmény. Arra bátorítom mindkét országot, hogy folytassák ezt az utat.
Mária, az Irgalmasság Anyja, segítse az emberiséget a békés megegyezésre.
Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/angelus/2025/documents/20250330-angelus.html
Kedves testvéreim, boldog vasárnapot kívánok!
A mai evangélium példabeszéde Isten türelméről szól, aki arra buzdít bennünket, hogy életünket a megtérés idejévé tegyük. Jézus a meddő fügefa képét használja, amely nem hozta meg a várt gyümölcsöt, és amelyet a gazda ennek ellenére nem akar kivágni: újra megpróbálná termővé tenni, hiszen „hátha terem majd jövőre.” (Lk 13,9) Ez a türelmes gazda az Úr, aki gondosan megműveli életünk talaját, és bizalommal várja, hogy visszatérjünk hozzá.
Kórházi tartózkodásom e hosszú ideje alatt alkalmam volt megtapasztalni az Úr türelmét, amelyet az orvosok és az egészségügyi dolgozók fáradhatatlan gondoskodásában, valamint a betegek hozzátartozóinak törődésében és reménységében is tükröződni látok. Erre az Isten kimeríthetetlen szeretetében lehorgonyzott bizakodó türelemre valóban szükség van az életünkben, különösen akkor, amikor a legnehezebb és legfájdalmasabb helyzetekkel kell szembenéznünk.
Elszomorít a Gázai övezetet ért súlyos izraeli bombázások folytatódása, amelyek sok halálos áldozatot és sebesültet követeltek. A fegyverek azonnali elhallgatására szólítok fel; és arra, hogy legyen bátorságuk a párbeszéd folytatására azért, hogy minden túszt szabadon engedjenek és végleges tűzszünetet kössenek. Az övezetben a humanitárius helyzet ismét nagyon súlyos, és sürgős kötelezettségvállalást igényel a konfliktusban álló felektől és a nemzetközi közösségtől.
Másrészt örömmel tölt el, hogy Örményország és Azerbajdzsán megegyezett a békemegállapodás végleges szövegéről. Remélem, hogy ennek aláírására minél előbb sor kerülhet, és így ez hozzájárulhat a tartós béke megteremtéséhez a Dél-Kaukázusban.
Ti továbbra is nagyon türelmesen és kitartóan imádkoztok értem: nagyon köszönöm! Én is imádkozom értetek, és imádkozzunk együtt a háborúk végéért és a békéért, különösen a meggyötört Ukrajnában, Palesztinában, Izraelben, Libanonban, Mianmarban, Szudánban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban.
Szűz Mária tartson meg benneteket és kísérjen minket továbbra is a húsvét felé vezető utunkon.
Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/angelus/2025/documents/20250323-angelus.html
https://www.youtube.com/watch?v=n4IYITHsXFQ
Kedves testvéreim, boldog vasárnapot kívánok!
Ma, nagyböjt második vasárnapján az evangélium Jézus színeváltozásáról szól. (Lk 9,28-36) Miután Péterrel, Jakabbal és Jánossal felment egy hegyre, Jézus elmerült az imádságban, és fényesen ragyogni kezdett. Ily módon mutatta meg a tanítványoknak, hogy a gesztusok mögött, melyeket közöttük végez: az Ő végtelen szeretetének fénye rejtőzik.
Ezeket a gondolatokat akkor osztom meg veletek, amikor próbatételek időszakát élem át, és csatlakozom oly sok beteg testvéremhez: akik szintén a törékenységük idejét élik, mint én. A testünk gyenge, de még így sem akadályozhat meg bennünket semmi abban, hogy szeressünk, imádkozzunk, odaadjuk magunkat, egymásért legyünk, hitben, a remény ragyogó jeleivel. Mennyi fény világít, ebben az értelemben, a kórházakban és az ápolási helyeken! Mennyi szerető gondoskodás világítja be a szobákat, a folyosókat, a klinikákat, a helyeket, ahol a legalázatosabb szolgálatokat végzik! Ezért szeretnélek ma meghívni benneteket, hogy együtt dicsérjük az Urat, aki soha nem hagy el minket, és aki a bánat idején olyan embereket helyez mellénk, akik az Ő szeretetének sugarát közvetítik.
Köszönöm mindnyájatok imáit, és köszönöm azoknak, akik ilyen odaadóan segítenek nekem. Tudom, hogy sok gyermek imádkozik értem; néhányan közülük ma, az egymáshoz tartozás jeleként eljöttek ide a „Gemellére”. Köszönöm nektek, drága gyermekek! A pápa szeret benneteket, és mindig várja, hogy találkozzon veletek.
Imádkozzunk továbbra is a békéért, különösen a háború által sebzett országokban: a meggyötört Ukrajnában, Palesztinában, Izraelben, Libanonban, Mianmarban, Szudánban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban.
Emellett imádkozzunk az Egyházért is, amelynek konkrét döntésekbe kell átültetnie a legutóbbi szinóduson hozott döntéseket. Köszönetet mondok a Szinódus Főtitkárságának, amely az elkövetkező három évben segíti a helyi egyházakat ebben a vállalkozásban.
Szűz Mária tartson meg és segítsen benneteket, hogy Hozzá hasonlóan Krisztus világosságának és békéjének hordozói legyetek.
Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/angelus/2025/documents/20250316-angelus.html
Kedves testvéreim!
Múlt szerdán Hamvazószerdával megkezdtük a nagyböjtöt, a negyvennapos bűnbánati utat, amely a szív megtérésére hív és a húsvét öröméhez vezet bennünket. Határozzuk el, hogy ez az időszak a megtisztulás és a lelki megújulás ideje lesz, a hitben, a reményben és a szeretetben való növekedés útja.
Ma reggel a Szent Péter téren szentmisét mutattak be a jubileumát tartó önkéntesek világáért. Társadalmainkban, amelyek túlságosan is a piaci logika rabszolgái, ahol minden az önérdek és a profitszerzés szempontjainak van alárendelve, az önkéntesség prófécia és a remény jele, mert tanúságot tesz az ingyenesség, a szolidaritás és a leginkább rászorulók iránti szolgálat elsődlegességéről. Hálámat fejezem ki az ezen a területen tevékenykedőknek: köszönöm, hogy felajánlják idejüket és képességeiket; köszönöm a figyelmüket és a gyengédségüket, amellyel másokkal törődnek, újra felébresztve bennük a reményt!
Testvéreim, az itt töltött hosszabb kórházi tartózkodásom alatt én is megtapasztaltam a szolgálat figyelmességét és a gondoskodás gyengédségét, különösen az orvosok és az egészségügyi dolgozók részéről, akiknek szívből köszönetet mondok. És miközben itt vagyok, arra a sok emberre gondolok, akik különböző módon a betegek mellett vannak, és az ő számukra az Úr jelenlétének jelei. Szükségünk van erre, a „gyengédség csodájára”, amely a bajban lévők mellett áll, és egy kis fényt hoz a fájdalmuk éjszakájába.
Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik imádságaik által mutatják meg irántam való együttérzésüket: szívből köszönöm mindnyájatoknak! Én is imádkozom értetek. És lélekben csatlakozom azokhoz, akik az elkövetkező napokban részt vesznek a Római Kúria lelkigyakorlatain.
Kérjük továbbra is együtt a béke ajándékát, különösen a meggyötört Ukrajnában, Palesztinában, Izraelben, Libanonban, Mianmarban, Szudánban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Különösen aggódva értesültem az erőszak újbóli fellángolásáról Szíria egyes területein: Remélem, hogy végleg megszűnnek, a társadalom minden etnikai és vallási csoportjának, különösen a civileknek a teljes tiszteletben tartásával.
Mindnyájatokat Szűz Mária anyai közbenjárására bízlak. Boldog vasárnapot kívánok, és arrivederci (viszontlátásra)!
Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/angelus/2025/documents/20250309-angelus.html
Kedves Testvérek!
A hamvazkodással mint a bűnbánat jelével megkezdjük éves nagyböjti zarándoklatunkat, a hit és a remény jegyében. Az Egyház mint anya és tanítómester arra hív bennünket, hogy készítsük elő szívünket és nyíljunk meg Isten kegyelme előtt, hogy örömmel ünnepelhessük Urunk Jézus Krisztus húsvéti diadalát a bűn és a halál felett, ahogyan Szent Pál is vallotta: „A győzelem elnyelte a halált! Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod?” (1Kor 15,54–55). Hitünknek ugyanis az értünk meghalt és feltámadt Jézus Krisztus a középpontja és ő a biztosítéka annak a nagy ígérethez kapcsolódó reménynek, amelyet az Atya már beteljesített őbenne, szeretett Fiában: az örök életnek (vö. Jn 10,28; 17,3).[1]
Ebben a nagyböjtben, melyet a szentév kegyelme gazdagít, szeretnék megosztani veletek néhány gondolatot arról, mit jelent együtt haladni a reményben és felfedezni a megtérésre szólító meghívásokat, melyeket Isten irgalma – egyénileg és közösségileg – mindannyiunkhoz intéz.
Először is, úton lenni. A jubileumi év mottója, „a remény zarándokai”, Izrael népének az ígéret földje felé vezető hosszú vándorútjára emlékeztet bennünket. A Kivonulás könyve elbeszéli a rabszolgaságból a szabadságba vezető nehéz utat, melyet az Úr akart és vezetett, aki szereti népét és mindig hűséges hozzá. Nem gondolhatunk azonban a kivonulás bibliai elbeszélésére anélkül, hogy eszünkbe ne jutnának azok a testvéreink, akik ma is menekülnek a szegénység és az erőszak elől egy jobb élet reményében, amelyet maguknak és szeretteiknek keresnek. Ebből fakad a megtérésre szólító első meghívás, hiszen valamennyien zarándokok vagyunk az életben. Mindannyian feltehetjük magunknak a kérdést: milyen hatással van ez a helyzet az életemre? Tényleg úton vagyok-e vagy inkább bénult és mozdulatlan vagyok, félelemmel és reménytelenséggel telve vagy éppen belekényelmesedtem a saját világomba? Keresem-e a szabadulás útját a bűnös és a méltóságomtól megfosztó helyzetekből? Jó nagyböjti gyakorlat lenne találkozni migránsokkal vagy zarándokokkal, és engedni, hogy történetük megérintsen bennünket. Ez segíthetne megérteni, mit kér tőlünk Isten, hogy az Atya háza felé tartva egyre jobb úton lévőkké váljunk. Ez egy jó „vizsga” a vándor számára.
Másodszor, együtt járni az úton. Az Egyház hivatása az, hogy szinodálisak legyünk, együtt haladjunk.[2] A keresztények arra kaptak meghívást, hogy közösen járják útjukat, soha ne magányos vándorként. A Szentlélek arra ösztönöz bennünket, hogy kilépjünk önmagunkból Isten és testvéreink felé, és soha ne zárkózzunk be saját világunkba.[3] Együtt járni azt jelenti, hogy az egységteremtőkké válunk, abból a közös méltóságból kiindulva, amely Isten gyermekeiként megillet bennünket (vö. Gal 3,26–28); azt jelenti, hogy egymás mellett megyünk, anélkül, hogy eltipornánk vagy elnyomnánk a másikat, irigység és képmutatás nélkül, és nem engedve, hogy bárki is lemaradjon vagy kizárva érezné magát. Ugyanabba az irányba tartunk, ugyanazon cél felé törekszünk, miközben szeretettel és türelemmel meghallgatjuk egymást.
Ebben a nagyböjtben Isten azt kéri tőlünk, hogy vizsgáljuk meg, vajon életünkben, családjainkban, munkahelyeinken, plébániai vagy szerzetesi közösségeinkben képesek vagyunk-e együtt haladni másokkal, meghallgatni egymást, legyőzni annak kísértését, hogy önmagunkba zárkózzunk és csak a saját szükségleteinkkel törődjünk. Kérdezzük meg magunktól az Úr előtt, hogy képesek vagyunk-e együtt dolgozni püspökként, papként, megszentelt személyként vagy világi hívőként Isten országának szolgálatában! Befogadó magatartást tanúsítunk-e konkrét tettekkel azokkal szemben, akik közelednek hozzánk és azokkal szemben is, akik távol maradnak? Engedjük-e, hogy a közösség részévé váljanak az emberek vagy inkább a peremre szorítjuk őket?[4] Erre a megtérésre szólít a második meghívás: térjünk át a szinodalitásra.
Harmadsorban, ezt az utat egy ígéret reményében járjuk együtt. A remény, mely nem csal meg (vö. Róm 5,5), a szentév központi üzenete[5] legyen a távlata a húsvét győzelméhez vezető nagyböjti utunknak. Ahogyan XVI. Benedek pápa tanította a Spe salvi kezdetű enciklikában: „Az embernek szüksége van a feltétel nélküli szeretetre. Szüksége van arra a bizonyosságra, amelynek alapján elmondhatja: »Sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van« (Róm 8,38–39).”[6] Jézus, szerelmünk és reményünk feltámadt,[7] él és dicsőségesen uralkodik. A halál győzelemmé változott, és ebben, Krisztus feltámadásában rejlik a keresztények hite és nagy reménye!
Ez tehát a harmadik meghívás a megtérésre: reméljünk és bízzunk egyre jobban Istenben és az ő nagy ígéretében, az örök életben! Kérdezzük meg magunktól: valóban hiszem-e, hogy Isten megbocsátja bűneimet? Vagy úgy élek, mintha saját erőmből megválthatnám magamat? Megélem-e konkrétan a reményt, mely segít értelmezni a történelem eseményeit és ösztönöz elköteleződni az igazságosság, a testvériség és a közös otthon gondozása mellett, ügyelve arra, hogy senki se maradjon le?
Testvéreim! Istennek Jézus Krisztusban kinyilvánított szeretete megőriz bennünket a reményben, mely nem csal meg (vö. Róm 5,5). Ez a remény „a lélek biztos és szilárd horgonya”.[8] Az Egyház ebben a reményben imádkozik, hogy „minden ember üdvözüljön” (1Tim 2,4) és várja, hogy a menny dicsőségében Krisztussal, a vőlegényével egyesüljön. Avilai Szent Teréz szavait idézve: „Reménykedj, lelkem, reménykedj. Nem ismered sem a napot, sem az órát. Virrassz éberen, hiszen minden igen gyorsan múlik, jóllehet türelmetlenséged kétessé teszi azt, ami biztos, hosszúvá az időt, ami rövid” (A lélek kiáltásai Istenhez, 15, 3).[9]
Szűz Mária, a reménység anyja járjon közben értünk és kísérjen bennünket nagyböjti utunkon!
Kelt Rómában, a Lateráni Szent Jánosnál, 2025. február 6-án, Miki Szent Pál és társai, vértanúk emléknapján.
Ferenc
[1] Vö. Ferenc pápa: Dilexit nos enciklika (2024. október 24.), 220.
[2] Vö. Homília Giovanni Battista Scalabrini és Artemide Zatti szentté avatási miséjén, 2022. október 9.
[3] Vö. uo.
[4] Vö. uo.
[5] Vö. Ferenc pápa: Spes non confundit bulla (2024. május 9.), 1.
[6] XVI. Benedek pápa: Spe salvi enciklika (30 novembre 2007), 26.
[7] Vö. húsvétvasárnapi szekvencia.
[8] Vö. A Katolikus Egyház katekizmusa, 1820.
[9] Uo. 1821.
Kedves testvéreim!
A mai vasárnapi evangéliumban (Lk 6,39-45) Jézus az öt érzékszerv közül kettőről, a látásról és az ízlelésről indít bennünket elgondolkodásra.
Ami a látást illeti, azt kéri tőlünk, hogy szoktassuk arra a szemünket, hogy jól figyeljük a világot, és szeretettel ítéljünk felebarátunk felől. Azt mondja: „Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, és csak aztán láss hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szeméből” (42. v.). Csak a törődő, nem pedig az elítélő tekintet által születhet meg a testvéri javítás erénye. Mert ha nem testvéri, akkor nem javítás!
Ami az ízlelést illeti, Jézus arra emlékeztet bennünket, hogy „minden fát a gyümölcséről lehet megismerni” (44. v.). Az emberből származó gyümölcsök pedig például a száján érlelődő szavai, hiszen „a szív bőségéből szól a száj” (45. v.). A romlott gyümölcsök az erőszakos, hamis, közönséges szavak; a jók az igazságos és becsületes szavak, amelyek ízt adnak a beszélgetéseinknek.
Ezért tegyük fel magunknak a kérdést: hogyan tekintek a többi emberre, a testvéreimre? És hogy érzem, hogyan néznek rám mások? Jó ízűek a szavaim, vagy keserűség és hiúság hatja át őket?
Testvéreim, ezeket a gondolatokat még mindig a kórházból küldöm nektek, ahol, mint tudjátok, már több napja vagyok, orvosok és egészségügyi szakemberek felügyeletében, akiknek köszönöm a figyelmet, amellyel gondoskodnak rólam. Szívemben érzem a gyengeségben rejlő „áldást”, mert éppen ezekben a pillanatokban tanulunk meg még jobban bízni az Úrban; ugyanakkor hálát adok Istennek, hogy lehetőséget adott arra, hogy testben és lélekben osztozzam oly sok beteg és szenvedő ember helyzetében.
Szeretnék köszönetet mondani az imákért, amelyek a világ számos pontjáról származó oly sok hívő szívéből szállnak fel az Úrhoz: Érzem mindannyiatok szeretetét és közelségét, és ebben a különleges időszakban úgy érzem, mintha Isten egész népe „hordozna” és támogatna. Köszönöm mindannyiatoknak!
Én is imádkozom értetek. És mindenekelőtt a békéért imádkozom. Innen nézve még jobban látszik a háború értelmetlensége. Imádkozzunk a meggyötört Ukrajnáért, Palesztináért, Izraelért, Libanonért, Mianmarért, Szudánért és Kivuért.
Hagyatkozzunk bizalommal Máriára, a mi Édesanyánkra. Boldog vasárnapot kívánok, és arrivederci (viszontlátásra).
Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/angelus/2025/documents/20250302-angelus.html
Testvéreim, boldog vasárnapot kívánok!
Ma délelőtt a Szent Péter-bazilikában ünnepeltük az Eucharisztiát, néhány diakónusjelölt felszentelésével együtt. Köszöntöm őket és a diakónusok jubileumának résztvevőit, amelyre ezekben a napokban került sor a Vatikánban; és köszönetet mondok a Papi és Evangelizációs Dikasztériumoknak az esemény előkészítéséért.
Kedves diakónus testvéreim, ti az Igének és a szeretetszolgálatnak szentelitek magatokat; szavakkal és tettekkel végzitek szolgálatotokat az Egyházban, Isten szeretetét és irgalmát hozva mindenkihez. Arra buzdítalak benneteket, hogy örömmel folytassátok apostolkodásotokat, és – ahogy a mai evangélium is tanácsolja – legyetek a mindenkit átölelő szeretet jelei, amely a rosszat jósággá változtatja és testvéri világot szül. Ne féljetek vállalni a szeretet kockázatát!
A magam részéről bizakodva folytatom kórházi kezelésemet a Gemelli Klinikán, folytatva a szükséges kezelést; és a terápia része a pihenés is! Őszintén köszönöm a kórház orvosainak és egészségügyi dolgozóinak azt a figyelmet, amelyet rám fordítanak, és azt az odaadást, amellyel a betegek között a szolgálatukat végzik.
Holnap lesz az Ukrajna elleni nagyszabású háború harmadik évfordulója: fájdalmas és szégyenletes alkalom az egész emberiség számára! Miközben megismétlem, hogy közel állok a szenvedő ukrán néphez, arra kérlek Benneteket, hogy emlékezzetek meg minden fegyveres konfliktus áldozatairól, és imádkozzatok a béke ajándékáért Palesztinában, Izraelben és az egész Közel-Keleten, Mianmarban, Kivuban és Szudánban.
Az elmúlt napokban sok szeretetteljes üzenetet kaptam, és különösen megérintettek a gyermekektől érkezett levelek és rajzok. Köszönöm ezt a szoros közelséget, és a vigasztaló imákat, amelyeket a világ minden tájáról kaptam! Mindannyiatokat Mária közbenjárására bízlak, és kérem, hogy imádkozzatok értem.
Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/angelus/2025/documents/20250223-angelus.html
Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."