A Pápa hangja

Üdvözlöm a Senigalliai egyházmegye Chiaravalle-i vikariátusának fiataljait; az AIDO bellunói tartományi tagozatának tagjait; a cosenzai Ars Enotria csoportot, valamint a biellai kórház női labdarúgócsapatát.

Kedves barátaim! A közelmúltban elvégzett orvosi vizsgálatok során az orvosok egy kicsi, lokalizált csomót találtak a tüdőmben.  A csomót nagyon korai stádiumban fedezték fel, és jól körülhatárolt.  Az orvosok véleménye szerint a legjobb megoldás a beavatkozás, ezért tanácsukra hallgatva úgy döntöttem, hogy műtétnek vetem alá magama csomó eltávolítása érdekében. A műtétet már beütemezték a következő napokra. Köszönöm, hogy lélekben velem vagytok, bízom imáitokban és a Jóistenre bízom magam.

Köszönöm, és kellemes vasárnapot kívánok!

Forrás: https://www.vatican.va/content/leo-xiv/en/events/event.dir.html/content/vaticanevents/en/2026/10/11/angelus.html

Kedves testvéreim, szép vasárnapot kívánok!

A mai vasárnapi evangélium (Mt 16,13–20) egy olyan kérdéssel szembesít minket, amely mindannyiunkhoz szól a hit útján: Ki is valójában Jézus az én számomra?

Az evangéliumi szakasz rávilágít arra, mennyire döntő jelentőségű ez a kérdés a tanítványság élménye szempontjából.  Valóban, bár a tizenkét apostol már olyannyira részt vett tanítójuk életében és szolgálatában, Jézus nem vette biztosra, hogy valóban ismerik őt, vagy megértették Isten Országának titkát.  Így, miután megkérdezte tőlük, mit mondanak róla az emberek, közvetlenül hozzájuk fordult: „Hát ti mit mondtok, ki vagyok?” (Mt 16,15).

Testvéreim, ez alapvető kérdés minden korszak tanítványai számára, és mindannyiunk számára.  A hit nem valami, amit egyszer és mindenkorra megkapunk.  Inkább folyamatosan újra fel kell fedeznünk Krisztus arcát és az ő evangéliumát, hogy mélyebben belemerüljünk az üzenetébe, és megújítsuk az életünkben hozott döntéseinket, hogy azok összhangban legyenek azzal, amit vallunk.  Így tudjuk legyőzni azt a kísértést, hogy azt gondoljuk, már mindent tudunk, és a hitet puszta szokássá redukáljuk.

Az a kérdés, amelyet minden nap fel kell tennünk magunknak – ki számomra Jézus, és mit jelent az ő jelenléte az életemben? –, különösen az imádságban és az evangélium átgondolásában merül fel. Ugyanakkor akkor is jelentkezik, amikor testvéreink sebeit és szükségleteit látjuk, valamint azokban a kapcsolatokban és helyzetekben, amelyek legmélyebben próbára teszik a lelkiismeretünket. Röviden szólva: mindennapi életünkben kiderülhet, hogy az Úr Jézus számunkra csupán egy nagy történelmi személyiség-e, aki fontos dolgokat mondott és tett, vagy pedig Isten Krisztusa, akit azért küldtek, hogy bevezessen minket az Atya szeretetébe, és átalakítsa az életünket és a világot, amelyben élünk.

Kedves testvéreim, ne zárkózzzunk be saját meggyőződéseink és vallási bizonyosságaink mögé, hanem maradjunk nyitottak egy hiteles kapcsolatra Krisztussal.  Néha, amikor a keresztény hitről van szó, lehet, hogy megelégszünk azzal, amit csupán „hallottunk”, általános feltételezésekkel vagy azzal, amit ránk hagytak, talán még a legjobb szándékkal is. Jézus azonban arra hív minket, hogy személyes választ adjunk, hogy közelebbről megismerjük őt, és hogy hagyjuk, hogy a vele való barátság alakítson minket egyre újabb és újabb találkozások által.  Ez azt is jelentheti, hogy ismeretlen utakat kell bejárnunk, és olyan döntéseket kell hoznunk, amelyek eltérnek attól, amit elképzeltünk.

Ez igaz mind személyes utunkra, mind az Egyház útjára, valamint a lelkipásztori döntéseinkre is, amikor néha azt gondolhatjuk, hogy elég, ha egyszerűen úgy folytatjuk a dolgokat, ahogyan mindig is tettük.  Ehelyett fontos, hogy gyakran tegyük fel magunknak a kérdéseket: Ki az Úr számomra?  Tényleg ismerem Őt?  Mit kér tőlem ma az Ő evangéliuma?  Milyen lépéseket és milyen döntéseket kell meghoznom?

Hívjuk segítségül a Boldogságos Szűz Máriát, aki Fia révén kereste a szívében Isten akaratát, hogy mindig vezessen minket a hit útján.

____________________________________

Az Úrangyala után

Kedves testvéreim!

Imáimban gyakran gondolok a Kongói Demokratikus Köztársaságra, különösen az ebola-járvány terjedése miatt, amely sajnos sok ember életét követeli. Arra buzdítom a nemzetközi közösséget, hogy olyan válaszlépéseket tegyen, amelyek a megelőzés erőfeszítéseibe bevonják a helyi közösségeket is, hogy minél több emberi életet lehessen megmenteni.

Szívemben közel vagyok a közép-afrikai köztársaság népéhez is, akik a zamboyéi bányabaleset áldozatait gyászolják. Az Úr vegye magához azokat, akik életüket vesztették, és támogassa azokat az erőfeszítéseket, amelyek a bányaterületeken a biztonságot és a törvény tiszteletben tartását hivatottak biztosítani.

Holnap lesz a tizedik évfordulója annak a földrengésnek, amely Közép-Olaszországot, különösen Lazio, Umbria és Marche régiókat sújtotta. Imádkozom az elhunytakért és családjaikért, valamint az érintett közösségekért. A hit és a szolidaritás táplálja továbbra is az újjáépítési munkát.

Szeretettel üdvözöllek mindannyiatokat, rómaiakat és a különböző országokból érkezett zarándokokat.

Különösen melegen üdvözlöm a lengyelországi Gniezno-i székesegyház Primás Kórusát; a Pápai Észak-Amerikai Főiskola szeminaristáit és oktatóit; valamint a Bormio-ból és Valfurva-ból érkezett fiatalokat.

Mindnyájatoknak örömteli vasárnapot kívánok!

Forrás: https://www.vatican.va/content/leo-xiv/en/angelus/2026/documents/20260823-angelus.html

Kedves testvéreim, boldog vasárnapot kívánok!

A mai evangélium azt beszéli el, hogy Jézus a viharban a Galileai-tó vizén járva közeledik a tanítványaihoz (vö. Mt 14,22–33).

A kenyér és hal csodája után (vö. Mt 14,13–21) a Mester arra biztatja a tanítványait, hogy szálljanak bárkába és induljanak el, míg ő visszavonul a hegyre, hogy egyedül imádkozzon. Miután elhagyták a partot, a tanítványok a szél kényének-kedvének kiszolgáltatva nehezen haladtak előre. Azután, hogy egy csodás jel főszereplői voltak, most tehetetlenül és félve találják magukat a hullámok és az ellenszél fenyegetése előtt.

Ahogy az éjszaka véget ért, Jézus a háborgó vizeken át közeledett feléjük, és a rettegő tanítványok kísértetnek vélték őt (26. v.). De Jézus így szólt hozzájuk: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” (27. vers). Az Úr jelenléte mindent megváltoztat: Péternek még sikerül néhány lépést is tennie a hullámokon át felé; de aztán elveszíti a bátorságát, süllyedni kezd, és Jézus megmenti. Amikor ezután a Mester beszáll a bárkába, a vihar lecsillapul, és a tanítványok szívéből spontán hitvallás tör ki: „Te valóban az Isten Fia vagy!” (33. vers).

Ahhoz, hogy ezt felismerjék, nem volt elég, hogy egyszerűen csak tanúi voltak egy csodának, és az sem, hogy a nép szemében sikeresnek bizonyultak; hanem meg kellett tapasztalniuk a saját gyengeségüket, és abban fel kellett ismerniük Isten jelenlétét. Csak ez a tapasztalat nyithatta meg a szemüket és a szívüket az Ő közelségére, hogy még a vihar közepette is békét találjanak.

Később Jézus így szólt hozzájuk: „Ha volna hitetek és nem kételkednétek … ha azt mondanátok ennek a hegynek: »Emelkedj fel, és vesd magad a tengerbe«, meglenne” (Mt 21,21). Ez hasonló ahhoz, amit a tavon tapasztaltak: Krisztus békéje, aki a hegyen imádkozott, eljutott hozzájuk a tomboló víz közepette is.

Ez a csoda tehát valami fontosat tanít nekünk. Először is, hogy ne ragadjon el minket a siker, és soha ne legyünk önteltek. Ugyanakkor azt is, hogy ne essünk kétségbe, még a sötét pillanatokban sem, amikor tehetetlennek érezzük magunkat a problémákkal szemben, és erőfeszítéseink ellenére úgy tűnik, mintha inkább hátrafelé haladnánk, mint előre. Bármilyenek is legyenek a körülmények, Jézus nem hagy el minket, és ha alázatosan befogadjuk őt az életünk hajójába – az imádság, a szentségek és az Ő Igéjének hallgatása révén –, benne békét, világosságot és erőt találunk az utazásunkhoz.

Mária, aki hitéért áldottnak hirdettetett (vö. Lk 1,45), segítsen bennünket abban, hogy bizalommal átadva magunkat Istennek éljünk.

________________________

Az Úrangyala után

Kedves testvéreim!

Továbbra is aggodalommal követem a szudáni, különösen az el-Obeid városában kialakult tragikus helyzetet. Miközben lelki együttérzésemet fejezem ki az ország egész népének, ismételten felszólítom a hatóságokat, hogy biztosítsanak humanitárius folyosókat a civil lakosság számára. Ugyanakkor sürgetem a nemzetközi közösséget, hogy támogassa az azonnali tűzszünet elérése érdekében tett erőfeszítéseket. Imádkozzunk azért, hogy az Úr erőt adjon a szenvedőknek, megtérítse az erőszakot szítók szívét, és megadja a régóta várt békét.

Továbbra is elszomorító hírek érkeznek arról, hogy ártatlan embereket ölnek meg és sebesítenek meg Ukrajnában és Oroszországban. Ezek az események egymást követik, sőt egyre gyakrabban fordulnak elő, ami egyre több civil áldozatot eredményez, köztük gyermekeket is. Gondolataim az áldozatok családjaival, a sebesültekkel és mindazokkal vannak, akik a folytonos konfliktus miatt szenvednek. Ennyi fájdalom láttán újra szívből jövő felhívást intézek a humanitárius jog tiszteletben tartására, valamint arra, hogy mindkét fél szüntesse be a polgári célpontok elleni támadásokat. A háború csak újabb háborút szül, és hatalmas szenvedést okoz. Ideje véget vetni az erőszak ezen ördögi körének, és teret engedni a diplomáciának és a párbeszédnek, hogy megnyíljon az út a béke felé.

Most pedig szeretettel üdvözöllek mindnyájatokat, rómaiakat és a különböző országokból érkezett zarándokokat!

Különösen köszöntöm a milánói érsekség Szent Mária Magdolna Közösségének fiataljait, akik végigjárták az utat Sziénától Rómáig; továbbá az ennai cserkészeket, akik a római dombokon táboroztak; valamint a páduai egyházmegye Pernumia városából érkezett fiatalokat.

Az oly sok ifjúsági csoport jelenléte, akik úgy döntöttek, hogy a nyári szünetük egy részét képzésekre és a barátság ápolására szentelik, a remény jele, akárcsak a fiatal ferencesek együttléte, akikkel múlt csütörtökön Assisiben volt szerencsém találkozni.

Mindannyiatoknak, fiatal férfiaknak és nőknek, akik engem hallgattok, szeretném az emlékezetetekbe idézni, hogy ezekben a napokban a liturgikus naptár csodálatos példákat kínál nekünk szent férfiakról és nőkről, és arra buzdítalak benneteket, hogy ismerjétek meg jobban őket. Tegnap volt a nagy Szent Domonkos, a Prédikátorok Rendjének alapítója; ma Keresztes Szent Teréz Benedikta, Edith Stein, az auschwitzi koncentrációs táborban meggyilkolt kármelita, aki Európa társvédőszentje; holnap Szent Lőrinc, a római egyház diakónusa; holnapután pedig Assisi Szent Klára napja, aki elhagyta a kényelmes életet, hogy szegény és alázatos Jézust kövesse, honfitársa, Szent Ferenc nyomdokaiba lépve. Kedves fiatalok, engedjétek, hogy az evangélium e példamutató tanúi ihlessenek benneteket!

Köszönöm mindnyájatoknak, hogy eljöttetek, és áldott vasárnapot kívánok nektek!

Forrás: https://www.vatican.va/content/leo-xiv/it/angelus/2026/documents/20260809-angelus.html