A Pápa hangja

Kedves Testvéreim!

A betegek 34. világnapját ünnepélyes keretek között Chiclayóban, Peruban tartjuk 2026. február 11-én. Ebből az alkalomból ismét az irgalmas szamaritánus képét kívántam előtérbe helyezni, amely mindmáig időszerű és nélkülözhetetlen ahhoz, hogy újra felfedezzük a szeretet szépségét és az együttérzés társadalmi dimenzióját, valamint hogy figyelmünket a rászorulókra és a szenvedőkre – köztük a betegekre – irányítsuk.

Mindannyian hallottuk és olvastuk Szent Lukács e megrendítő szövegét (vö. Lk 10,25-37). Egy törvénytudó, aki azt kérdezi Jézustól, ki az a felebarát, akit szeretnünk kell, ő egy történettel válaszol: egy férfit, aki Jeruzsálemből Jerikóba tartott, rablók támadtak meg, és félholtan hagyták az út szélén; egy pap és egy levita elment mellette, ám egy szamaritánus megszánta őt, bekötözte sebeit, egy fogadóba vitte, és kifizette az ápolását. E bibliai szakaszról való elmélkedésemet szeretett elődöm, Ferenc pápa Fratelli tutti enciklikájának értelmezési kulcsával kívánom elétek tárni: ebben a rászoruló iránti együttérzés és irgalom nem pusztán egyéni erőfeszítésre korlátozódik, hanem kapcsolatban valósul meg: a rászoruló testvérrel, azokkal, akik gondoskodnak róla, és mindenekelőtt Istennel, aki nekünk ajándékozza szeretetét.

1. A találkozás ajándéka: a közelség és a jelenlét adásának öröme

A gyorsaság, az azonnaliság, a sietség kultúrájában élünk, ugyanakkor a leselejtezés és a közöny kultúrájában is, amely megakadályoz bennünket abban, hogy közeledjünk, hogy megálljunk utunkon, hogy észrevegyük a körülöttünk lévő szükségleteket és szenvedéseket. A példabeszéd elmondja, hogy a szamaritánus, amikor meglátta a sebesültet, nem „ment el mellette”, hanem nyitott és figyelmes tekintettel nézett rá, Jézus tekintetével, amely emberi és szolidáris közelségre indította. A szamaritánus „megállt, odament hozzá, saját kezével ápolta, saját zsebéből kifizette a felmerülő költségeket, gondoskodott róla. Mindenekelőtt […] a saját idejét adta neki”[1]. Jézus nem azt tanítja, ki a felebarát, hanem azt, hogy miként váljunk felebaráttá, vagyis miként legyünk mi magunk közelivé.[2] Ezzel kapcsolatban Szent Ágostonnal együtt megállapíthatjuk, hogy az Úr nem azt akarta megtanítani, ki volt annak az embernek a felebarátja, hanem azt, hogy ő, a törvénytudó kinek váljon felebarátjává. Valójában senki sem felebarátja a másiknak addig, amíg önként közel nem lép hozzá. Ezért az vált felebaráttá, aki irgalmasságot gyakorolt.[3]

A szeretet nem passzív, hanem a másik felé indul; felebaráttá válni nem a fizikai vagy társadalmi közelségtől függ, hanem attól a döntéstől, hogy szeretni akarunk. Ezért a keresztény felebaráttá válik a szenvedő számára, Krisztus példáját követve, aki az igazi isteni Szamaritánus, aki közel jött a megsebzett emberiséghez. Nem egyszerű filantróp gesztusokról van szó, hanem olyan jelekről, amelyekben érzékelhető, hogy a másik szenvedésében való személyes részvétel önmagunk ajándékozását jelenti: túlmutat a szükségletek kielégítésén, és eljut odáig, hogy saját személyünk válik az ajándék részévé.[4] Ez a szeretet szükségszerűen a Krisztussal való találkozásból táplálkozik, aki szeretetből önmagát adta értünk. Szent Ferenc ezt nagyon jól megmagyarázta, amikor a leprásokkal való találkozásáról beszélve így szólt: „Maga az Úr vezetett el engem közéjük”[5], mert általuk fedezte fel a szeretet édes örömét.

A találkozás ajándéka a Jézus Krisztussal való kapcsolatból születik, akit annak az irgalmas szamaritánusnak ismerünk fel, aki elhozta számunkra az örök gyógyulást, és akit jelenvalóvá teszünk, amikor lehajlunk megsebzett testvérünkhöz. Szent Ambrus azt mondta: „Mivel tehát senki sem áll közelebb hozzánk annál, aki meggyógyította sebeinket, szeressük őt mint Urunkat, és szeressük őt mint felebarátunkat: hiszen semmi sem olyan közeli, mint a fej a tagokhoz. Szeressük azt is, aki Krisztus követője: szeressük azt, aki mások szegénysége miatt szenved, a test egysége okán.”[6] Legyünk egyek az Egyben, közelségben, jelenlétben, a kapott és adott szeretetben, és – Szent Ferenchez hasonlóan – örvendezzünk annak édességében, hogy találkoztunk vele.

2. A betegek gondozásának közös küldetése

Szent Lukács így folytatja: a szamaritánusnak „megesett rajta a szíve”. Az együttérzés mély érzelmet jelent, amely cselekvésre indít. Olyan érzés, amely belülről fakad, és a másik szenvedésével való törődéshez vezet. Ebben a példabeszédben az együttérzés az aktív szeretet megkülönböztető jegye. Nem elméleti és nem érzelgős, hanem konkrét gesztusokban valósul meg: a szamaritánus közeledik, bekötözi a sebeket, magára vállalja és gondját viseli. De figyeljünk, nem egyedül, nem elszigetelten teszi ezt: „A szamaritánus keresett egy fogadóst, aki gondját viselheti az embernek, ugyanúgy mi is arra vagyunk hivatottak, hogy közösségbe hívjuk egymást és a »mi«-ben találkozzunk, amely erősebb, mint a kis egyének összege”[7]. Magam is megtapasztaltam, perui misszionáriusi és püspöki szolgálatom során, hogy sokan a szamaritánus és a fogadós módján osztoznak az irgalomban és az együttérzésben. A családtagok, a szomszédok, az egészségügyi dolgozók, az egészségügyi lelkipásztori szolgálatban részt vevők és sokan mások, akik megállnak, közelednek, gyógyítanak, hordoznak, kísérnek és felajánlják azt, amijük van, társadalmi dimenziót adnak az együttérzésnek. Ez a tapasztalat, amely kapcsolatok szövevényében valósul meg, meghaladja a pusztán egyéni elköteleződést. Így a Dilexi te apostoli buzdításban nemcsak úgy utaltam a betegek gondozására, mint az Egyház küldetésének „fontos részére”, hanem mint valódi „egyházi cselekvésre” (49. pont). Ebben Szent Cyprianust idéztem, hogy megmutassam, miként mérhető ebben a dimenzióban társadalmunk egészsége: „Ez a járvány, ez a pestis, amely rettenetesnek és végzetesnek tűnik, próbára teszi mindenki igaz voltát, és megvizsgálja az emberi nem érzületét: vajon az egészségesek szolgálják-e a betegeket, vajon a rokonok tisztelettel szeretik-e hozzátartozóikat, vajon az urak könyörületesek-e beteg szolgáik iránt, vajon az orvosok nem hagyják-e magukra a segítséget kérő betegeket.”[8]

Egynek lenni az Egyben azt jelenti, hogy valóban egy test tagjainak érezzük magunkat, amelyben – hivatásunk szerint – hordozzuk az Úr együttérzését minden ember szenvedése iránt.[9] Továbbá a fájdalom, amely megindít bennünket, nem külső fájdalom, hanem saját testünk egyik tagjának fájdalma, amelyről a Fő parancsára gondoskodnunk kell mindenki javára. Ebben az értelemben azonosul Krisztus fájdalmával, és keresztény módon felajánlva sürgeti a Megváltó mindenki egységéért mondott imájának beteljesedését.[10]

3. Mindig az Isten iránti szeretet indítson bennünket, hogy találkozzunk önmagunkkal és testvéreinkkel

A kettős parancsban – „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat” (Lk 10,27) – felismerhetjük az Isten iránti szeretet elsőbbségét és annak közvetlen következményét arra vonatkozóan, hogy az ember miként szeressen és viszonyuljon másokhoz az emberi élet minden dimenziójában. „A felebarát iránti szeretet kézzelfogható bizonyítéka az Isten iránti szeretet hitelességének, amint azt János apostol tanúsítja: »Istent soha senki nem látta. Ha szeretjük egymást, bennünk marad az Isten, és a szeretete tökéletes lesz bennünk. […] Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad«” (1Jn 4,12.16)[11]. Bár e szeretet tárgya különböző – Isten, a felebarát és önmagunk –, és ebben az értelemben különálló szeretetekként érthetjük őket, mégis mindig elválaszthatatlanok.[12] Az isteni szeretet elsőbbsége azt jelenti, hogy az ember cselekvése mentes minden személyes érdektől és viszonzáskereséstől, olyan szeretet megnyilvánulása, amely túlhalad a rituális normákon, és hiteles istentiszteletté válik: a felebarát szolgálata tettekben megélt istenszeretet.[13]

Ez a dimenzió annak felismerésére is lehetőséget ad, mit jelent önmagunkat szeretni. Azt jelenti, hogy feladjuk azon igényünket, hogy önbecsülésünket vagy méltóságérzetünket a siker, a karrier, a társadalmi helyzet vagy a származás sztereotípiáira alapozzuk,[14] és visszatalálunk helyünkhöz Isten és testvéreink előtt. XVI. Benedek azt mondta, hogy „az ember mint teremtmény szellemi természetű, aki önmagát a személyközi kapcsolatokban valósítja meg. Minél valóságosabban éli meg ezt, annál inkább érik be saját személyes identitása is. Az ember nem másoktól való elkülönülése révén jut el önmaga elfogadásához, hanem akkor, ha másokkal és Istennel kapcsolatba lép”.[15]

Kedves testvéreim, „az emberiség sebei számára az igazi orvosság a testvéri szeretetre épülő életstílus, melynek gyökere az Isten iránti szeretet”[16]. Őszintén kívánom, hogy keresztény életstílusunkból soha ne hiányozzék ez a testvéri, „szamaritánusi”, befogadó, bátor, elkötelezett és szolidáris dimenzió, amelynek legmélyebb gyökere az Istennel való egységünkben, a Jézus Krisztusba vetett hitünkben található. Ettől az isteni szeretettől lángra gyúlva valóban képesek leszünk önmagunkat ajándékozni minden szenvedőért, különösen beteg, idős és letört testvéreinkért.

Forduljunk imádságunkkal a Boldogságos Szűz Máriához, a Betegek Gyógyítójához; kérjük segítségét mindazokért, akik szenvednek, akik együttérzésre, meghallgatásra és vigasztalásra szorulnak, és könyörögjünk közbenjárásáért ezzel az ősi imádsággal, amelyet családi körben szoktunk imádkozni mindazokért, akik betegek és fájdalmak közt élnek:

Édesanyám, ne távolodj el,
ne vedd le rólam tekintetedet!
Jöjj velem mindenhová,
és soha ne hagyj magamra!
Te mindig oltalmazol
igazi édesanyámként,
eszközöld ki számomra,
hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek
megáldjon engem!

Szívből adom apostoli áldásomat minden betegre, hozzátartozóikra és mindazokra, akik gondoskodnak róluk, az egészségügyi dolgozókra, az egészségügyi lelkipásztori szolgálatban részt vevőkre, továbbá különös módon mindazokra, akik részt vesznek ezen a betegek világnapján.

Kelt a Vatikánban, 2026. január 13-án.
 

Jegyzetek:
[1] Ferenc pápa: Fratelli tutti enciklika (2020. október 3.), 63.
[2] Vö. uo. 80-82.
[3] Vö. Szent Ágoston: Százhetvenegyedik beszéd, 2; 179 A, 7.
[4] Vö. XVI. Benedek pápa: Deus caritas est enciklika (2005. december 25.), 34; Szent II. János Pál pápa: Salvifici doloris apostoli levél (1984. február 11.), 28.
[5] Assisi Szent Ferenc: Végrendelet, 2, Fonti Francescane, 110; Assisi Szent Ferenc írásai, Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány, Budapest, 2018, 163.
[6] Szent Ambrus: Kommentár Szent Lukács evangéliumához, VII, 84.
[7] Ferenc pápa: Fratelli tutti enciklika (2020. október 3.), 78.
[8] Szent Cyprianus: A halandóságról (De mortalitate), 16.
[9] Vö. Szent II. János Pál pápa: Salvifici doloris apostoli levél (1984. február 11.), 24.
[10] Vö. uo. 31.
[11] XIV. Leó pápa: Dilexi te apostoli buzdítás (2025. október 4.), 26.
[12] Vö. uo.
[13] Vö. Ferenc pápa: Fratelli tutti enciklika (2020. október 3.), 79.
[14] Vö. uo. 101.
[15] XVI. Benedek pápa: Caritas in veritate enciklika (2009. június 29.), 53.
[16] Ferenc pápa: Üzenet a 33. nemzetközi ifjúsági fesztivál (MLADIFEST) résztvevőihez, Međugorje, 2022. augusztus 1-6. (2022. július 16.)

Forrás: MKPK katolikus.hu

Forrás: https://www.vatican.va/content/leo-xiv/en/angelus/2026/documents/20260208-angelus.html

https://www.youtube.com/watch?v=LXQ_9ZPsnBY

Ez a vasárnap, a rendes idő harmadik vasárnapja, az Isten Igéjének vasárnapja. Ferenc pápa hét évvel ezelőtt vezette be, hogy az egész Egyházban előmozdítsa a Szentírás ismeretét és nagyobb figyelmet szenteljen Isten Igéjének a liturgiában és a közösségek életében. Hálát adok és bátorítok mindazokat, akik hittel és szeretettel elkötelezték magukat ennek az előtérbe helyezett feladatnak.

Ezekben a napokban is folyamatos támadások érik Ukrajnát, amelynek teljes lakossága ki van téve a tél hidegének. Szomorúan követem a helyzetet, és együtt érzek a szenvedőkkel, akikért imádkozom. A harcok folytatódása, amely egyre súlyosabb következményekkel jár a civil lakosságra nézve, mélyíti a népek közötti szakadékot, és tovább távolítja a méltányos és tartós béke lehetőségét. Mindenkit arra buzdítok, hogy fokozza erőfeszítéseit a háború befejezése érdekében.

Ma van a Lepra Világnapja. Közel állok mindazokhoz, akiket ez a betegség érint. Támogató szavaimat fejezem ki az Olasz Raoul Follereau Baráti Társaságnak és mindazoknak, akik a leprás betegekről gondoskodnak, különösen elkötelezettségükért a betegek méltóságának védelme iránt.

Köszöntelek mindannyiatokat, Róma híveit és a különböző országokból érkezett zarándokokat!  Külön üdvözlöm a bolgár Rakovski plébánia kórusát, a panamai Quinceañeras csoportot, a spanyol Badajoz Zurbarán Intézet diákjait, valamint a firenzei San Marco Vecchio plébánia bérmálkozóit, a corigliano-rossanói Erodoto Általános Intézet iskolai közösségét és a leccei Cuori Aperti Önkéntes Egyesületet.

Melegen üdvözlöm a római Katolikus Akció fiataljait, szüleikkel, pedagógusaikkal és papjaikkal együtt, akik megszervezték a Béke Karavánját. Kedves gyermekek és fiatalok, köszönöm nektek, hogy segítetek nekünk, felnőtteknek, más szemszögből nézni a világot: az emberek és a különböző népek közötti együttműködés szemszögéből. Köszönöm! Legyetek béketeremtők otthon, az iskolában, a sportban, mindenhol. Soha ne legyetek erőszakosak, sem szavaitokkal, sem gesztusaitokkal. Soha! A gonoszt csak a jóval lehet legyőzni.

Imádkozzunk együtt ezekkel a fiatalokkal a békéért: Ukrajnában, a Közel-Keleten és minden olyan területen, ahol sajnos nem a nép érdekeit szolgáló harcok folynak.  A béke a népek tiszteletén alapul!

Ma véget ér a keresztény egységért való imahét. Délután, a hagyománynak megfelelően,  a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában celebrálom a vesperást, más keresztény felekezetek képviselőivel együtt. Köszönöm mindazoknak, akik részt vesznek, akár a médián keresztül is, és mindenkinek boldog vasárnapot kívánok.

Forrás: https://www.vatican.va/content/leo-xiv/en/angelus/2026/documents/20260125-angelus.html

https://www.youtube.com/watch?v=jQIysEuISbI

Ma kezdődik az imahét a keresztények egységéért.  Ennek a kezdeményezésnek a gyökerei két évszázaddal ezelőttre nyúlnak vissza, és XIII. Leó pápa nagyban támogatta.  Pontosan száz évvel ezelőtt jelent meg először a „Javaslatok a keresztény egységért való imahétre”.  Az idei téma Szent Pál efezusi leveléből származik: „Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól” (4,4).  Az imákat és elmélkedéseket egy ökumenikus csoport készítette, amelyet az Örmény Apostoli Egyház Egyházközi Kapcsolatok Osztálya koordinált.  Ezekben a napokban minden katolikus közösséget arra buzdítok, hogy mélyítsék el imáikat a keresztények teljes, látható egységéért.

Az egység iránti felelősségünket kísérje a világ békéjéért és igazságosságáért való rendíthetetlen elkötelezettség. Ma különösen szeretnék emlékeztetni a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén élő emberek nagy szenvedéseire. Sokan kénytelenek voltak elmenekülni az országukból – főleg Burundiba – az erőszak miatt, és súlyos humanitárius válsággal kell szembenézniük. Imádkozzunk, hogy a konfliktusban álló felek között érvényesüljön mindig a megbékélés és a béke érdekében folytatott párbeszéd.

Biztosítom imáimról a közelmúltbeli dél-afrikai áradások áldozatait is.

Melegen üdvözöllek mindnyájatokat, rómaiakat és zarándokokat!

Örömmel köszöntöm az angliai Wargrave-i Piggot Iskola csoportját, valamint a Compitese plébániai közösség Fratres csoportját.  Üdvözlöm a különböző országokból érkezett hívőket, családokat és egyesületeket is.  Köszönöm jelenlétüket és imáikat!

Kellemes vasárnapot kívánok mindnyájatoknak.

Forrás: https://www.vatican.va/content/leo-xiv/en/angelus/2026/documents/20260118-angelus.html

https://www.youtube.com/watch?v=nBxX8odUTCk

A mai nap, Jézus megkeresztelkedésének ünnepével az egyházi év évközi idejének kezdetét vezeti be. Ez a liturgikus időszak arra hív minket, hogy együtt járjunk az Úr nyomában, hallgassuk az Ő Igéjét és kövessük mások iránti szeretetének megnyilvánulásait. Így megerősítjük és megújítjuk keresztségünket, azt a szentséget, amely keresztényekké tesz minket, megszabadít a bűntől és Isten gyermekeivé alakít bennünket az Ő életadó Lelkének erejével.

A mai evangélium elmondja, hogyan valósul meg ez a hatékony kegyelmi jel. Amikor Jézus János által megkeresztelkedik a Jordán folyóban, látja, hogy „Isten Lelke mint galamb leszáll rá” (Mt 3,16) . Ugyanakkor a megnyílt égből az Atya hangja hallatszik: „Ez az én szeretett Fiam” (17. v.). Ebben a pillanatban az egész Istenség jelenik meg a történelemben: ahogy a Fiú bemerítkezik a Jordán vizébe, a Szentlélek leszáll rá, és rajta keresztül nekünk is megadatik az üdvösség ereje.

Kedves barátaim, Isten nem távolról nézi a világot, közömbösen az életünk, gondjaink és várakozásaink iránt, hanem eljön közénk az ő testté lett Igéjének bölcsességével, és bevon minket az egész emberiség iránti csodálatos szeretet tervébe.

Ezért kérdezi Keresztelő János csodálkozva Jézustól: „Te jössz hozzám?” (14. v.). Igen, szentségében az Úr megengedi, hogy bűnösökhöz hasonlóan megkeresztelkedjen, hogy kinyilatkoztassa Isten végtelen irgalmát. Az Egyszülött Fiú, akiben testvérek vagyunk, nem uralkodni, hanem szolgálni, nem elítélni, hanem megmenteni jön. Ő Krisztus, a Megváltó. Magára veszi mindazt, ami a miénk, beleértve a bűneinket is, és nekünk adja mindazt, ami az övé: az új és örök élet kegyelmét.

A keresztség szentsége minden időben és helyen jelenvalóvá teszi ezt az eseményt, befogadva mindannyiunkat az Egyházba, Isten népébe, amely minden nemzet és kultúra embereiből áll, akik az Ő Lelke által újjászülettek. Szenteljük tehát ezt a napot annak a nagy ajándéknak az emlékezetére, amelyet kaptunk, és kötelezzük el magunkat, hogy örömmel és őszintén tanúskodjunk róla. Ma több újszülöttet kereszteltem meg, akik új testvéreink lettek a hitünkben. Milyen szép egy családként ünnepelni Isten szeretetét, aki nevünkön szólít bennünket és megszabadít a gonosztól! Ez az első szentség egy szent jel, amely örökre kísér minket. A sötétség pillanataiban a keresztség a fény, az élet konfliktusaiban a megbékélés, a halál órájában pedig a mennyország kapuja.

Imádkozzunk együtt, és kérjük Szűz Máriát, hogy minden nap erősítse hitünket és az Egyház küldetését.

_________________________________

Az Úrangyala után

Kedves testvéreim!

Amint már említettem, Urunk megkeresztelkedésének ünnepén a szokásoknak megfelelően ma reggel megkereszteltem a Szentszék alkalmazottainak több újszülött gyermekét. Most szeretném áldásomat kiterjeszteni minden gyermekre, aki ezekben a napokban megkeresztelkedett vagy megkeresztelkedik – Rómában és az egész világon –, és Szűz Mária édesanyai gondoskodására bízom őket. Különösen azokért a gyermekekért imádkozom, akik nehéz körülmények között születtek, akár egészségügyi okokból, akár külső veszélyek miatt. A keresztség kegyelme, amely egyesíti őket Krisztus húsvéti misztériumával, hozza meg a gyümölcsét életükben és családjuk életében.

Gondolataim a Közel-Keleten, különösen Iránban és Szíriában kialakult helyzet felé fordulnak, ahol a folyamatos feszültségek továbbra is sok ember életét követelik. Remélem és imádkozom azért, hogy a társadalom egészének közös java érdekében türelmesen ápolják a párbeszédet és a békét.

Ukrajnában az új támadások – különösen azok, amelyek az energiaellátó infrastruktúrát célozzák meg, miközben a hideg időjárás egyre zordabbá válik – súlyos áldozatokat követelnek a civil lakosság körében. Imádkozom azokért, akik szenvednek, és megismétlem felhívásomat az erőszak befejezésére és a béke elérése érdekében tett új erőfeszítésekre.

Most pedig üdvözöllek mindannyiatokat: a rómaiakat és a zarándokokat, akik ma itt vannak a Szent Péter téren. Grazie, köszönöm, muchas gracias!

Külön üdvözlöm a madridi Everest Iskola csoportját és a mexikói Guadalajara Bambini Fratelli egyesületét: Dejemos que los niños sueñen. (Hé, te jó ég!)

Áldott, örömteli vasárnapot kívánok mindnyájatoknak!

Forrás: https://www.vatican.va/content/leo-xiv/en/angelus/2026/documents/20260111-angelus.html

Az Urunk születésének ünneplése utáni második vasárnapon először is szeretném megújítani jókívánságaimat mindnyájatoknak. Holnapután, a Szent Péter-bazilika szent kapujának bezárásával lezárul a Remény Jubileuma. A karácsony misztériuma, amelyben még mindig élünk, arra emlékeztet bennünket, hogy reményünk alapja Isten megtestesülése. János prológusa, amelyet a liturgia ma elénk tár, világosan emlékeztet erre: „Az Ige testté lett, és közöttünk lakott” (Jn 1,14). A keresztény remény valóban nem optimista előrejelzéseken vagy emberi számításokon alapul, hanem Isten döntésén, hogy megosztja velünk az utunkat, hogy soha ne legyünk egyedül az életünk során. Ez Isten műve: Jézusban ő is közülünk való lett, úgy döntött, hogy velünk marad, és örökké velünk lévő Isten akart lenni.

Jézus eljövetele az emberi test gyengeségében újjáéleszti a reményünket. Ugyanakkor kettős elkötelezettséget ró ránk: az egyiket Isten, a másikat embertársaink iránt.

Elkötelezettek vagyunk Isten iránt, mert mivel ő testté lett, és emberi gyengeségünket választotta lakóhelyéül, arra vagyunk meghívva, hogy újragondoljuk, hogyan gondolunk rá, Jézus testéből, és nem egy elvont tanításból kiindulva. Ezért folyamatosan vizsgálnunk kell a szellemiségünket és a hitünk kifejezésének módjait, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy azok valóban testet öltöttek-e. Más szavakkal, képesnek kell lennünk arra, hogy elmélkedjünk, hirdessük és imádkozzunk a Jézusban megjelent Istenhez. Ő nem egy távoli istenség a tökéletes mennyben felettünk, hanem egy közeli Isten, aki a mi sérülékeny földünkön lakozik, aki testvéreink arcában jelenik meg, és a mindennapi élet körülményeiben mutatkozik meg.

Elkötelezettségünknek minden egyes ember iránt is következetesnek kell lennie. Mivel Isten egy lett közülünk, minden emberi lény az Ő tükörképe, az Ő képét hordozza és az Ő fényének szikrája van benne. Ez arra hív minket, hogy ismerjük el minden ember sérthetetlen méltóságát, és kölcsönös szeretetben ajánljuk fel magunkat egymásért. Sőt, a megtestesülés konkrét elkötelezettséget követel a testvériség és a közösség elősegítése iránt. Ezen elkötelezettség révén a szolidaritás válik minden emberi kapcsolat kritériumává, arra hívva minket, hogy törekedjünk az igazságosságra és a békére, gondoskodjunk a legkiszolgáltatottabbakról és védjük a gyengéket. Isten testté lett, ezért nincs hiteles istenimádat az emberiség iránti gondoskodás nélkül.

Testvéreim, a karácsony öröme ösztönözzön minket arra, hogy tovább haladjunk az utunkon. Kérjük Szűz Máriát, hogy tegyen minket egyre inkább készekké arra, hogy Istent és embertársainkat szolgáljuk.

_________________

Az Úrangyala után

Kedves testvéreim!

Ismét együttérzésemet fejezem ki a svájci Crans-Montana tragédiája miatt szenvedők iránt, és imáimról biztosítom őket a meghalt fiatalokért, a sérültekért és családjaikért.

Mély aggodalommal követem a venezuelai eseményeket. A szeretett venezuelai nép javának minden más szempontnál előrébbvalónak kell lennie. Ennek eredményeként véget kell érnie az erőszaknak, és az igazságosság és a béke útjára kell lépni, garantálva az ország szuverenitását, biztosítva az alkotmányban rögzített jogállamiságot, tiszteletben tartva minden egyes ember emberi és polgári jogait, és együtt kell munkálkodnunk egy békés, együttműködésen, stabilitáson és harmónián alapuló jövő építésén, különös figyelmet fordítva a legszegényebbekre, akik a nehéz gazdasági helyzet miatt szenvednek. Imádkozom mindezért, és felkérlek benneteket is, hogy imádkozzatok, bízzuk imádságunkat Coromotoi Miasszonyunk, valamint José Gregorio Hernández és Carmen Rendiles szentek közbenjárására.

Szeretettel köszöntelek mindnyájatokat, rómaiakat és különböző országokból érkezett zarándokokat, különösen a szlovákiaiakat és zágrábiakat, a máltai Gozo-székesegyház ministránsait és a franciaországi Fréjus-Toulon egyházmegyei szeminárium közösségét.

Üdvözlöm a Pugliano Oratórium csoportját Ercolanóból, a családokat és a lelkipásztorokat Postojnából és Porcellengóból, a hívőket Sant’Antonio Abate-ból, Torano Nuovóból és Collepassóból, valamint a Rocco-Cinquegrana Intézet tanárait Sant’Arpinóból, a cserkészeket Modena tartományból és Roccella Jonicából, valamint a bérmálkozókat Ula Tirso-ból, Neoneli és Trescore Balneario.

Kedves barátaim, továbbra is higgyünk a béke Istenében: imádkozzunk és legyünk szolidárisak a háborúk miatt szenvedő népekkel. Kellemes vasárnapot kívánok mindenkinek!

Forrás: https://www.vatican.va/content/leo-xiv/en/angelus/2026/documents/20260104-angelus.html

https://www.youtube.com/watch?v=6s3S2i0WHEc

Amint csodálattal és hálával szemléljük ezt a misztériumot, gondoljunk a családjainkra és arra a fényre, amelyet hozhatnak a társadalomba, amelyben élünk. Sajnos a világnak mindig megvannak a „Heródesei”, a siker minden áron, a gátlástalan hatalom, az üres és felszínes jólét mítoszai, és gyakran magány, kétségbeesés, megosztottság és konfliktusok formájában fizeti meg az árát. Ne hagyjuk, hogy ezek a káprázatok elfojtsák a szeretet lángját a keresztény családokban. Éppen ellenkezőleg, családjainkban ápolnunk kell az evangélium értékeit: az imádságot, a szentségek gyakori vételét – különösen a gyónást és a szertáldozást –, az egészséges érzelmeket, az őszinte párbeszédet, a hűséget, valamint a mindennapi szavak és gesztusok egyszerű és szép konkrét voltát. Ezáltal családjaink a remény fényévé válnak azokon a helyeken, ahol élünk; a szeretet iskolájává és Isten kezében az üdvösség eszközévé (vö. Ferenc pápa, homilia a Családok 10. Világtalálkozóján bemutatott misén, 2022 június 25.).

Kérjük tehát mennyei Atyánkat, Mária és Szent József közbenjárásával, hogy áldja meg családjainkat és az egész világon élő családokat, hogy emberré lett Fiának példáját követve az Ő jelenlétének és végtelen szeretetének hatékony jelei legyenek mindenki számára.

_________________

Az Úrangyala után

Kedves testvéreim!

Melegen köszöntelek mindannyiatokat, rómaiakat és a különböző országokból érkezett zarándokokat.

Különösen üdvözlöm a clusonei, gerenzanói és boscoi San Bartolomeo-i fiatalokat, az adrara san martinói bérmálkozókat, a bresciai fiatalokat és ministránsokat, a sarezzói pasztorális egység zarándoklatának résztvevőit és a trevisói cserkészeket.

Üdvözlöm továbbá a Limena és Morciano (Romagna) katolikus akció oktatóit, a Portogruaro-i San Pius X Oratory vezetőit, a Borgomanero-i önkéntesek csoportját, a San Cataldo és Serradifalco híveit, valamint a Sant’Egidio del Monte Albino Pro Loco tagjait.

Folytassuk a békéért való imádkozást az Úr születésének fényében. Ma különösen imádkozzunk a háború miatt szenvedő családokért, különösen a gyermekekért, az idősekért és a legkiszolgáltatottabbakért. Bízzuk magunkat együtt a názáreti Szent Család közbenjárására.

Mindenkinek boldog vasárnapot kívánok!

Forrás: https://www.vatican.va/content/leo-xiv/en/angelus/2025/documents/20251228-angelus.html

https://www.youtube.com/watch?v=u9QgGa757CU
 

Jöjjön el
mint a vadvirágok,
hirtelen, mert a mezőnek
szüksége van rá: a természeti békére.” [1]

Ezen a szent napon nyissuk meg a szívünket testvéreinknek, akik szükségben vannak vagy fájdalmat éreznek. Ezzel megnyitjuk szívünket a Kisded Jézus felé, aki tárt karokkal fogad minket, és kinyilatkoztatja nekünk istenségét: „De mindazoknak, akik befogadták őt… hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek” (Jn 1,12).

Néhány nap múlva véget ér a jubileumi év. A Szent Kapuk bezárulnak, de Krisztus, a mi reménységünk, mindig velünk marad! Ő a mindig nyitva álló Kapu, amely elvezet minket Isten életébe. Ez a mai nap örömteli hirdetése: a megszületett Gyermek az emberré lett Isten; nem azért jött, hogy elítéljen, hanem hogy megmentsen; megjelenése nem múló, mert azért jött, hogy maradjon és önmagát adja. Benne minden sebünk begyógyul, és minden szív megnyugvást és békét talál. „Az Úr születése a béke születése.”

Szívből kívánok mindannyiatoknak békés, áldott karácsonyt!

________________________ 

[1] Y. Amichai, „Wildpeace”, The Poetry of Yehuda Amichai , Farrar, Straus és Giroux, 2015.

Forrás: https://www.vatican.va/content/leo-xiv/en/messages/urbi/documents/20251225-urbi-et-orbi-natale.html

https://www.youtube.com/watch?v=aqAH5Bdt9yk