103346 ima található a honlapon, összesen 247051 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

A Pápa hangja

A Pápa hangja
Változó frissítés

Ferenc pápa megnyilatkozásai

Ferenc pápa ÚrangyalaNagyböjt 3. vasárnapja

Napi Ima6 imádkozás /layout/img/logo.png

Márc
03
Ferenc pápa Úrangyala Nagyböjt 3. vasárnapja

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma az evangélium egy durva jelenetet mutat be nekünk: Jézus kiűzi a kereskedőket a templomból (vö. Jn 2,13-25), Jézus elűzi az árusokat, feldönti a pénzváltók bódéit, és mindenkit figyelmeztet, mondván: „Ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” (16. v.). Maradjunk egy kicsit a ház és a vásárcsarnok közötti ellentétnél: ezek valójában két különböző módja annak, hogyan álljunk az Úr előtt.

A vásárcsarnokként felfogott templomban ahhoz, hogy valaki Istennel szemben igaz legyen, elég volt megvenni egy bárányt, fizetni érte, és az oltár parazsán elfogyasztani. Megvenni, kifizetni, elfogyasztani, és utána mindenki hazamegy. Az ehelyett otthonnak tekintett templomban éppen az ellenkezője történik: az ember azért megy oda, hogy találkozzon az Úrral, hogy eggyé váljon Vele, hogy egységbe kerüljön a testvéreivel, hogy megosszák örömüket és bánatukat. Ismételten mondom: a vásárcsarnokban az ember az árral törődik, az otthonában nem számol; a vásárcsarnokban a saját érdekeit keresi, otthon szabadon ad. És Jézus ma azért olyan szigorú, mert nem fogadja el, hogy a templom-vásárcsarnok foglalja el a templom-otthon helyét, nem fogadja el, hogy az Istennel való kapcsolat távoli és kereskedelmi jellegű legyen ahelyett, hogy szoros és bizalomteljes lenne, nem fogadja el, hogy az elárusító helyek foglalják el a családi asztal helyét, hogy az árak foglalják el az ölelés helyét, és a pénzérmék a simogatás helyét. És miért nem fogadja el ezt Jézus? Mert ez gátat teremt Isten és ember, testvér és testvér között, holott Krisztus azért jött, hogy közösséget hozzon, hogy irgalmat hozzon, vagyis megbocsátást, hogy közelséget hozzon.

A mai meghívás böjti utunk számára is az, hogy teremtsünk magunkban és körülöttünk több otthont és kevesebb vásárcsarnokot. Mindenekelőtt Isten felé: úgy, hogy sokat imádkozunk, mint gyermekek, akik fáradhatatlanul, bizalommal kopogtatnak az Atya ajtaján, nem pedig fukar és bizalmatlan kereskedőkként. Először is tehát imádkozás által. Aztán a testvériség terjesztésével: annyi testvériségre van szükség! Gondoljunk arra a kínos, elszigetelő, olykor ellenséges csendre, amellyel oly sok helyen találkozunk.

Kérdezzük meg tehát magunktól: először is, milyen az én imám? Megfizetendő ár, vagy a bizalomteljes önátadás pillanata, amikor nem nézem az órát? És milyenek a kapcsolataim másokkal? Tudok-e adni anélkül, hogy viszonzásra várnék? Tudom-e, hogyan tegyem meg az első lépést, hogy áttörjem a hallgatás falait és a távolságtartás réseit? Tegyük fel magunknak ezeket a kérdéseket.

Mária segítsen bennünket abban, hogy „otthont teremtsünk” Istennel, egymással és a környezetünkben.

___________________________

Az Úrangyala után

Kedves testvéreim!

Minden nap szomorúan hordozom a szívemben a palesztinai és izraeli nép folyamatos ellenségeskedések miatti szenvedését. A több ezer halott, a sebesültek, a lakóhelyüket elhagyni kényszerültek, a mérhetetlen pusztítás fájdalomra vezet, és mindez rettenetes következményekkel jár a fiatalok és a védtelenek számára, akik jövőjüket veszélyeztetve látják. Azt kérdezem magamtól: tényleg azt hiszik, hogy így egy jobb világot építenek, tényleg azt hiszik, hogy ezzel békét teremtenek? Kérem, fejezzék be! Mondjuk mindannyian: kérem, fejezzék be! Álljanak meg! Az azonnali tűzszünetről szóló tárgyalások folytatását szorgalmazom Gázában és az egész térségben, hogy a túszok azonnal kiszabadulhassanak és visszatérhessenek a türelmetlenül várakozó szeretteikhez, a civil lakosság pedig biztonságban hozzájuthasson a sürgetően szükséges humanitárius segélyekhez. Kérem, ne feledkezzünk meg a szenvedő Ukrajnáról sem, ahol naponta oly sokan halnak meg. Milyen sok fájdalom van ott.

Március 5-e a Leszerelés és az Atomsorompó iránti tudatosság második nemzetközi napja. Mennyi erőforrást pazarolnak el a katonai kiadásokra, amelyek a jelenlegi helyzet miatt sajnos tovább nőnek! Őszintén remélem, hogy a nemzetközi közösség megérti, hogy a leszerelés mindenekelőtt kötelesség, a leszerelés erkölcsi kötelesség. Véssük ezt a fejünkbe. És ehhez a nemzetek nagy családjának minden tagjától bátorságra van szükség, hogy a félelem egyensúlyáról a bizalom egyensúlyára térjünk át.

Köszöntelek mindnyájatokat, rómaiakat és a különböző országokból érkezett zarándokokat. Külön köszöntöm a portugáliai Vila Pouca de Aguiar Sénior Egyetem hallgatóit, a Badajoz-i Rodríguez Moñino Intézet diákjait, valamint a lengyelországi plébániai csoportokat.

Köszöntöm a Chioggiai egyházmegyében lévő Rosolinából, családjaikkal együtt érkezett konfirmandusokat; a Padovából, Azzano Mellából, Caprianóból és Feniliből, Tarantóból és a római Nagy Szent Albert plébániáról érkezett híveket.

Szeretetteljes üdvözletemet intézem az ukrán fiatalokhoz, akiket a Sant'Egidio közösség hívott össze a Győzzük le a rosszat a jóval. Imádság, szegények, béke téma jegyében. Kedves fiatalok, köszönöm elkötelezettségeteket azok iránt, akik a legjobban szenvednek a háborútól. Köszönjük!

Mindnyájatoknak szép vasárnapot kívánok. Kérem, ne felejtsetek el imádkozni értem. Jó étvágyat és viszontlátásra!


Forrás: 
https://www.vatican.va/content/francesco/it/angelus/2024/documents/20240303-angelus.html

 

 

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Ferenc pápa katekézis sorozata Bűnök és erényekAz irigység és a kevélység

Napi Ima8 imádkozás /layout/img/logo.png

Feb
28
Ferenc pápa katekézis sorozata Bűnök és erények Az irigység és a kevélység

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma a lelki hagyomány által ránk hagyott nagy listákon szereplő két főbűnt vizsgáljuk meg: az irigységet és a kevélységet.

Kezdjük az irigységgel. Ha a Szentírást olvassuk (vö. Ter 4), akkor ez az egyik legősibb bűnként jelenik meg előttünk: Káin gyűlölete Ábel iránt akkor szabadul el, amikor megtudja, hogy testvére áldozatai tetszenek Istennek. Káin volt Ádám és Éva elsőszülöttje, ő kapta a legnagyobb részt apja örökségéből; mégis, elég, ha Ábelnek, a fiatalabb testvérnek sikerül egy kis mutatvány, hogy Káin dühbe guruljon. Az irigy ember arca mindig szomorú: mindig lefelé néz, úgy tűnik, mintha folyamatosan a földet vizsgálná; de valójában semmit sem lát, mert elméje gonoszsággal teli gondolatokba burkolózik. Az irigység, ha nem fékezzük meg, a másik iránti gyűlölethez vezet. Ábelt Káin, aki nem tudta elviselni testvére szerencséjét, megölte.

Az irigység olyan bűn, amelyet nem csak a kereszténység körében vizsgáltak: minden kultúra filozófusainak és bölcseinek figyelmét felkeltette. Az alapja a gyűlölet és a szeretet viszonya: az egyik rosszat kíván a másiknak, közben titokban arra vágyik, hogy olyan legyen, mint ő. A másik dolog annak a felismerése, hogy milyenek szeretnénk lenni, és milyenek nem vagyunk valójában. Az ő szerencséje igazságtalanságnak tűnik számunkra: mi bizonyára sokkal inkább megérdemelnénk az ő sikereit vagy szerencséjét, gondoljuk magunkban.

Ennek a bűnnek a gyökerénél egy hamis elképzelés áll Istenről: nem vesszük tudomásul, hogy Istennek megvan a maga miénktől különböző „matematikája”. Például Jézus példázatában a munkásokról, akiket a gazda a nap különböző szakában hívott a szőlőskertbe, az első órában érkezők azt hiszik, hogy magasabb bér jár nekik, mint azoknak, akik utoljára érkeztek; a gazda azonban mindenkinek ugyanazt a fizetést adja, és azt mondja: „Vagy nem tehetem a sajátommal azt, amit akarok? Rossz szemmel nézed, hogy jó vagyok?” (Mt 20,15). Mi a saját önző logikánkat szeretnénk Istenre erőltetni; ehelyett Isten logikája a szeretet. A jó dolgok, amelyeket Ő ad nekünk, arra valók, hogy megosszuk őket. Ezért buzdítja Szent Pál a keresztényeket: „A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást” (Róm 12,10). Íme az irigység ellenszere!

És most elérkeztünk a második bűnhöz, amelyet ma megvizsgálunk: a kevélységhez. Ez kéz a kézben jár az irigység démonával, és ez a két vétek együtt jellemzi azt az embert, aki arra törekszik, hogy a világ középpontja legyen, mindent és mindenkit szabadon kihasználhasson, ő legyen minden dicséret és szeretet tárgya. Az irigység felfuvalkodott és alaptalan önbecsülés. A kevély ember "én"-je korlátozott: nincs benne empátia, és nem vesz tudomást arról, hogy rajta kívül mások is vannak a világon. Kapcsolatai mindig eszközszerűek, a másik fölötti uralom jellemzi őket. Személyét, teljesítményeit, eredményeit mindenkinek meg kell mutatnia: állandóan a figyelmet koldulja. És ha időnként nem ismerik el tulajdonságait, heves dühbe gurul. Mások igazságtalanok, nem értik meg őt, nem értenek hozzá. Evagrius Ponticus írásaiban leírja egy bizonyos, a kevélységtől sújtott szerzetes keserű esetét. Történt ugyanis, hogy a lelki életben elért első sikerei után már úgy érezte, hogy megérkezett, ezért rohant a világba, hogy dicséretet kapjon. De nem vette észre, hogy még csak a lelki út elején jár, és hogy olyan kísértés leselkedik rá, amely hamarosan a mélybe taszítja. ***

Az önhittség gyógyítására a lelki tanítók nem sok gyógymódot javasolnak. Mert végül is a hiúság bűnének önmagában megvan az orvossága: a dicséret, amelyet a hiú ember a világtól remél, hamarosan ellene fordul. És hány ember esett már ezután hamis önképpel megtévesztve olyan bűnökbe, amelyek miatt hamarosan szégyenkezniük kell majd!

A hiúság leküzdésére vonatkozó legszebb útmutatást Szent Pál tanúságtételében találjuk. Az apostol mindig számolt egy olyan hibával, amelyet soha nem tudott legyőzni. Háromszor kérte az Urat, hogy szabadítsa meg ettől a gyötrelemtől, de végül Jézus így válaszolt neki: "Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.” Attól a naptól kezdve Pál megszabadult. És az ő következtetése a miénk is kell, hogy legyen: „Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém” (2Kor 12,9).

________________________________


FELHÍVÁSOK


Március 1-jén lesz a gyalogsági aknák betiltásáról szóló egyezmény hatálybalépésének 25. évfordulója, amelyek még sok évvel az ellenségeskedések befejezése után is civileket, ártatlan embereket, különösen gyerekeket vesznek célba. Együttérzésemet fejezem ki ezen alattomos eszközök számos áldozata iránt, amelyek a háborúk drámai kegyetlenségére emlékeztetnek bennünket, és arra, hogy a civil lakosság milyen árat kénytelen viselni. Ezért köszönetet mondok mindazoknak, akik felajánlják hozzájárulásukat az áldozatok megsegítésére és a szennyezett területek megtisztítására: munkájuk gyakorlati válasz az egyetemes felhívásra, hogy béketeremtők legyünk, és gondoskodjunk testvéreinkről.

* * *

Kedves testvéreim, ne feledkezzünk meg a háború miatt szenvedő népekről: Ukrajna, Palesztina, Izrael és még sokan mások. És imádkozzunk a Burkina Faso-i imahelyek elleni legutóbbi támadások áldozataiért; valamint Haiti népéért, ahol folytatódnak a fegyveres bandák által elkövetett bűncselekmények és emberrablások.

_____________________________


Különleges üdvözlet

Szeretettel köszöntöm a mai audiencián részt vevő angol nyelvű zarándokokat és látogatókat, különösen az Angliából, Írországból, Hollandiából, Norvégiából, Malajziából, Vietnamból és az Amerikai Egyesült Államokból érkezett csoportokat. Külön üdvözlöm az angliai Twickenhamben található Saint Mary's University diákjait és professzorait. Mindnyájatokra és családotokra a mi Urunk Jézus Krisztus örömét és békéjét kérem. Isten áldjon meg benneteket!

______________________


A Szentatya szavainak összefoglalása

Kedves testvéreim! Az erényekről és a bűnökről szóló katekézisünkben most az irigységre és a kevélységre térünk rá. Az irigység, amely már Káin és Ábel történetében is jelen van, pusztító erő, amelyet a másokkal szembeni sértődöttség táplál, és halálos gyűlölethez vezethet. Az irigység ellen Szent Pál buzdításában rejlik az orvosság: „A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást” (Róm 12,10). Az irigységet a felfuvalkodott önbecsülés, az állandó dicséret utáni vágy jellemzi, és gyakran hajlamos arra, hogy másokat a saját céljaira használjon fel.  Szent Pál példája, hogy inkább gyengeségével dicsekedett, mint eredményeivel, hatékony módot kínál a kevélység leküzdésére. Tudjuk meg mi is, mint ő, hogy Isten kegyelme elégséges, hiszen az ő ereje a gyengeségben tökéletesedik, és annál nagyobb örömmel dicsekedjünk gyengeségeinkkel, hogy Krisztus ereje felszabadítson minket a mások iránti nagylelkűbb szeretetre.

 

Forráshttps://www.vatican.va/content/francesco/en/audiences/2024/documents/20240228-udienza-generale.html

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Ferenc pápa Úrangyala imájaNagyböjt 2. vasárnapja

Napi Ima9 imádkozás /layout/img/logo.png

Feb
25
Ferenc pápa Úrangyala imája Nagyböjt 2. vasárnapja

Kedves testvéreim, buongiorno (jónapot kívánok)!

Nagyböjt e második vasárnapjának evangéliuma Jézus átváltozásának epizódját mutatja be nekünk (vö. Mk 9,2-10).

Miután bejelentette szenvedését a tanítványoknak, Jézus magával viszi Pétert, Jakabot és Jánost, felmegy egy magas hegyre, és ott fizikailag is megmutatkozik teljes fényében. Ily módon feltárja előttük mindannak értelmét, amit addig a pillanatig együtt éltek át. Az Isten országáról szóló igehirdetés, a bűnbocsánat, a gyógyulások és a végbevitt jelek valóban egy nagyobb világosság szikrái voltak, nevezetesen Jézus világosságának, annak a világosságnak a szikrái, amely maga Jézus. Ettől a világosságtól a tanítványoknak soha nem szabad elfordítaniuk a tekintetüket, különösen a megpróbáltatások pillanataiban, mint amilyen az ekkor már közeli szenvedés ideje volt.

Ez a mai nap üzenete: soha ne fordítsátok el tekinteteket Jézus világosságától. Kicsit olyan ez, mint amit a földművesek tettek régen, amikor a földjeiket szántották: tekintetüket egy meghatározott pontra összpontosították maguk előtt, és miközben szemüket erre a pontra szegezték, egyenes barázdákat húztak.

Keresztényként erre vagyunk hivatva az életen való haladásunk során: tartsuk mindig a szemünk előtt Jézus arcának fényét.

Testvérek, legyünk nyitottak Jézus világosságának befogadására! Ő a szeretet, Ő a vég nélküli élet. A létezés útjain, amelyek időről időre kanyargósak lehetnek, keressük az Ő irgalommal, hűséggel és reménnyel teli arcát. Ebben segít bennünket az ima, az Ige hallgatása és a szentségek, különösen a gyónás és az Eucharisztia: Az ima, az Ige hallgatása és a szentségek segítenek abban, hogy tekintetünket Jézusra szegezzük.

Ez egy jó nagyböjti elhatározás: a befogadó szemlélet ápolása, váljunk „a fény keresőivé”, Jézus fényének keresőivé, mind az imádságban, mind az emberekben.

Kérdezzük meg tehát magunktól: a velem járó Krisztusra szegezem-e a tekintetemet? Ennek érdekében helyet adok-e a csendnek, az imának, az imádkozásnak? Végül, keresem-e Jézus fényének minden kis sugarát, amely visszatükröződik bennem és minden testvérben, akivel találkozom? Nem felejtem-e el megköszönni neki mindezt?

Mária, aki Isten fényével ragyog, segítsen bennünket, hogy tekintetünket Jézusra szegezzük, és bizalommal és szeretettel tekintsünk egymásra.

_______________________________

Az Úrangyala után

Kedves testvéreim!

Szomorúan emlékeztünk meg tegnap, február 24-én az ukrajnai nagyszabású háború kezdetének második évfordulójáról. Mennyi áldozat és sebesült, mennyi pusztítás, szenvedés és könny egy rettenetesen hosszúra nyúlt időszakban, amelynek még nem látszik a vége! Ez egy olyan háború, amely nemcsak Európa e térségét pusztítja, hanem elszabadítja a félelem és a gyűlölet világméretű hullámát is. Miközben megújítom szívből jövő szeretetemet a szenvedő ukrán nép iránt, továbbra is imádkozom mindenkiért, különösen a számtalan ártatlan áldozatért. Őszintén kérem, hogy az igazságos és tartós békére törekedve keressék a diplomáciai megoldás feltételeinek megteremtéséhez szükséges emberséget. Testvéreim, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Palesztináért, Izraelért és a háború által szétszakított számtalan népért imádkozzunk, és nyújtsunk konkrét segítséget a szenvedőknek! Gondoljunk a rengeteg megpróbáltatásra, gondoljunk a sebesült, ártatlan gyermekekre.

Aggodalommal követem az erőszak növekedését a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén. Csatlakozom a püspökök felhívásához, hogy imádkozzunk a békéért, remélve, hogy az összecsapások megszűnnek, és hogy őszinte és konstruktív párbeszédre tudnak törekedni.

Rendkívül aggasztóak az egyre gyakoribbá váló emberrablások Nigériában. Imádságomban közelségemet fejezem ki a nigériai néphez, remélve, hogy erőfeszítéseket tesznek az ilyen incidensek terjedésének a lehető legnagyobb mértékű megfékezésére.

Szintén közel állok Mongólia lakosságához, amelyet egy intenzív hideghullám sújt, amely súlyos humanitárius következményekkel jár. Ez a szélsőséges jelenség is az éghajlatváltozás és annak hatásainak jele. Az éghajlati válság globális társadalmi probléma, amely mélyen érinti sok testvérünk életét, különösen a legkiszolgáltatottabbakét. imádkozzunk azért, hogy képesek legyünk bölcs és bátor döntéseket hozni, hogy hozzájáruljunk a teremtés gondozásához.

Köszöntelek benneteket, római hívek és a világ különböző részeiről érkezett hívek, különösen a spanyolországi Jaénből érkezett zarándokokat, a párizsi görögkatolikus romániai fiatalokat, a lengyelországi, romániai és olaszországi neokatekumenális közösségeket.

Köszöntöm továbbá a Posillipói Interregionális Pápai Szemináriumot, a Katolikus Akció Nemzetközi Fórumának titkárságát, a palianói cserkészeket, valamint a Lastra Signa, Torre Maina és Gorzano konfirmandusait.

Köszöntöm továbbá a Ritka Betegségek Olasz Szövetségét, a „Reggio Ricama” Kulturális Kört, az Erőszakmentes Mozgalom tagjait és a N.O.E.T.A.A. Egyesület önkénteseit, és köszöntöm az Immacolata fiataljait.

Mindnyájatoknak szép vasárnapot kívánok. Kérem, ne felejtsetek el imádkozni értem. Jó étvágyat az ebédhez, és arrivederci (viszontlátásra).

 

Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/angelus/2024/documents/20240225-angelus.html

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Ferenc pápa Úrangyala imájaNagyböjt első vasárnapja

Napi Ima16 imádkozás /layout/img/logo.png

Feb
18
Ferenc pápa Úrangyala imája Nagyböjt első vasárnapja

Kedves testvéreim, buongiorno (jónapot kívánok)!

Ma, nagyböjt első vasárnapján az evangélium a pusztában megkísértett Jézust mutatja be nekünk (vö. Mk 1:12-15). Így szól a szövegrész: „Negyven napig kinn maradt a pusztában, közben megkísértette a sátán.”. Nagyböjtben mi is meghívást kapunk, hogy „a pusztába menjünk”, vagyis a csendbe, a belső világunkba, a szívünkre figyelve, hogy találkozzunk az igazsággal. A pusztában, teszi hozzá a mai evangélium, Krisztus „Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki” (13. v.). Vadállatok és angyalok voltak az Ő társasága. De szimbolikus értelemben a mi társaságunk is: valóban, amikor belépünk a belső vadonba, ott vadállatokkal és angyalokkal találkozhatunk.

Vadállatokkal. Milyen értelemben? A lelki életben, mint rendetlen szenvedélyekre gondolhatunk rájuk, amelyek megosztják a szívet, és megpróbálják birtokba venni azt. Csábítanak, vonzónak tűnnek, de ha nem vigyázunk, azt kockáztatjuk, hogy széttépnek bennünket. Nevet is tudunk adni a lélek e „vadállatainak”: a különböző erkölcstelenségek, a gazdagság utáni sóvárgás, amely a cinkosság és elégedetlenség fogságába ejt bennünket, az élvezetek iránti vágy, amely nyugtalanságra és magányra ítél, a hírnév utáni áhítozás, amely bizonytalanságot és a megerősítés és a kiemelkedés állandó igényét szül – ne feledkezzünk meg ezekről, amelyekkel belül találkozhatunk: a sóvárgás, a hiúság és a kapzsiság. Segítsen bennünket belépni a belső vadonba, hogy kijavítsuk ezeket a dolgokat.

Aztán a pusztában ott voltak az angyalok. Ők Isten küldöttei, akik segítenek minket, akik jót tesznek nekünk: sőt, az evangélium szerint jellemzőjük a szolgálat (vö. 13. v.): a szenvedélyekre jellemző birtoklás pontos ellentéte. Szolgálat a birtoklással szemben. Az angyali szellemek ehelyett a Szentlélek által sugallt jó gondolatokat és érzéseket idézik fel. Míg a kísértések elszakítanak minket egymástól, a jó isteni sugallatok egyesítenek bennünket és engednek harmóniába kerülni: lecsillapítják a szívet, átitatják Krisztus ízével, „a mennyei ízzel”. És ahhoz, hogy megragadjuk Isten sugallatait, csendbe és imádságba kell vonulnunk. A nagyböjt pedig ennek az ideje.

Először is tegyük fel magunknak a kérdést: melyek a szívemben nyugtalanító rendetlen szenvedélyek, a „vadállatok”? Második kérdés: hogy engedem, hogy Isten hangja szóljon a szívemhez, és megőrizze azt jónak, gondolkodom-e azon, hogy egy kicsit visszavonuljak a „vadonba”, próbálok-e ennek helyet szentelni a napomban?

A Szent Szűz, aki megőrizte az Igét, és nem engedte, hogy a gonosz kísértései megérintsék, segítsen bennünket böjti utunkon.

________________________________________________


Az Úrangyala elimádkozása után a Szentatya így folytatta:


Kedves testvéreim!

Immár tíz év telt el a szudáni fegyveres konfliktus kitörése óta, ami nagyon súlyos humanitárius helyzetet okozott. Ismételten kérem a szembenálló feleket, hogy hagyják abba ezt az embereknek és az ország jövőjének nagy károkat okozó háborút. Imádkozzunk, hogy hamarosan megtaláljuk a béke útjait, hogy felépíthessük a szeretett Szudán jövőjét.

Ismét elharapózott a védtelen lakosság elleni erőszak, az infrastruktúra lerombolása és a bizonytalanság a mozambiki Cabo Delgado tartományban, ahol a napokban felgyújtották a Miasszonyunk Afrikáért katolikus missziót Mazezeze-ben. Imádkozzunk azért, hogy visszatérjen a béke ebbe a szenvedő régióba. Ne feledkezzünk meg az afrikai kontinenst és a világ számos más részét vérrel beszennyező konfliktusokról sem: Európa, Palesztina, Ukrajna...

Ne feledjük: a háború mindig vereséget jelent. Ahol háború van, ott a lakosság kimerült, belefáradt a háborúba, amely mindig értelmetlen és eredménytelen, és csak halált, csak pusztítást hoz, és soha nem vezet a problémák megoldásához. Ehelyett imádkozzunk fáradhatatlanul, mert az ima hatékony, és kérjük az Úrtól a magukat egészen a békének szentelő elmék és szívek ajándékát.

Köszöntöm Róma, Olaszország és a világ különböző részeinek híveit, különösen az Amerikai Egyesült Államokból érkezett zarándokokat, a Cseh Köztársaság, Szlovákia és Spanyolország különböző plébániáinak neokatekumenális közösségeit, az almendralejói „Carolina Coronado” Intézet diákjait és a „Szolgák nyomában – a világ felé” önkéntes egyesületet. És köszöntöm a téren a növénytermesztőket és az állattenyésztőket!

Ma délután a Kúria munkatársaival együtt megkezdjük a lelkigyakorlatokat. Meghívom a közösségeket és a híveket, hogy szenteljenek különleges alkalmakat arra, hogy összegyűljenek az Úr jelenlétében ebben a nagyböjti időben és a jubileumi előkészület, az „Imádság éve” egész ideje alatt.

Mindnyájatoknak szép vasárnapot kívánok. Kérem, ne felejtsetek el imádkozni értem. Arrivederci (viszontlátásra)!

 

Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/angelus/2024/documents/20240218-angelus.html

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Ferenc pápa katekézis ciklusa Bűnök és erények8. Jóra való restség

Napi Ima9 imádkozás /layout/img/logo.png

Feb
14
Ferenc pápa katekézis ciklusa Bűnök és erények 8. Jóra való restség

Kedves testvéreim!

A főbűnök között van egy, amelyről gyakran megfeledkeznek, talán a neve miatt, amely sokak számára gyakran érthetetlen: A jóra való restségről (acedia) van szó. Ezért a vétkek felsorolásában az acedia kifejezést gyakran egy másik, sokkal gyakrabban használt kifejezéssel helyettesítik: lomhaság vagy lustaság. A valóságban a lustaság inkább következmény, mint ok. Ha valaki tétlen, indolens, apatikus, akkor azt mondjuk, hogy lusta. De ahogy az ókori sivatagi atyák bölcsessége tanítja nekünk, gyakran ennek a lustaságnak a gyökere az acedia, ami görög eredetéből adódóan szó szerint „nemtörődömséget” jelent.

Ez egy nagyon veszélyes kísértés, amivel nem szabad viccelni. Azokat, akik áldozatul esnek neki, mintha összetörné a halálvágy: undort éreznek mindentől; az Istennel való kapcsolat unalmassá válik számukra; és még a legszentebb cselekedetek is, azok, amelyek a múltban felmelegítették a szívüket, most teljesen haszontalannak tűnnek számukra. Az ember sajnálni kezdi az idő múlását, és a visszavonhatatlanul mögöttük hagyott ifjúságot.

Az acedia a meghatározása szerint a „déli démon”: a nap közepén ragad meg minket, amikor a fáradtságunk a tetőfokára hág, és az előttünk álló órák monotonnak, élhetetlennek tűnnek. Evagrius szerzetes egy híres leírásában így ábrázolja ezt a kísértést: „A lomha ember szeme állandóan az ablakokra szegeződik, és gondolatban látogatókról fantáziál [...] Amikor olvas, a lomha ember gyakran ásít, és könnyen elnyomja az álom, ráncolja a szemét, dörzsöli a kezét, és a könyvről levéve a szemét a falra mered; aztán visszafordítja a könyvre, és még egy kicsit olvas [. ...]; végül lehajtja fejét, a könyvet maga alá teszi, és könnyű álomba merül, amíg az éhség fel nem ébreszti, és arra nem készteti, hogy gondoskodjon a szükségleteiről”; összegezve: „a lusta ember nem végzi szorgalmasan Isten munkáját.” [1]

A mai olvasó ezekben a leírásokban valami olyasmit érzékel, ami pszichológiai és filozófiai szempontból is szorosan emlékeztet a lehangoltság okozta rosszra. Valóban, azok számára, akiket elfog az acedia, az élet elveszti értelmét, az imádság unalmassá válik, és minden harc értelmetlennek tűnik. Ha fiatalkorunkban szenvedélyeket tápláltunk, most logikátlannak tűnnek, álmoknak, amelyek nem tettek boldoggá. Így hát elengedjük magunkat, és a figyelemelterelés, a gondolatnélküliség tűnik az egyetlen kiútnak: az ember szeretne elzsibbadni, teljesen üres elmével rendelkezni... Kicsit olyan ez, mintha előre meghalnánk, és ez elég csúnya.

Szembenézve ezzel a bűnnel, amelynek nagy veszélyességét felismerjük, a spiritualitás mesterei különböző gyógymódokat képzeltek el. Szeretnék megjegyezni egyet, amely számomra a legfontosabbnak tűnik, és amelyet a hit türelmének neveznék. Bár az acedia szorításában az ember vágya az, hogy "máshol" legyen, hogy elmeneküljön a valóság elől, ehelyett bátorságot kell gyűjtenünk ahhoz, hogy megmaradjunk, és Isten jelenlétét az "itt és most"-ban, a jelenlegi helyzetben fogadjuk. A szerzetesek azt mondják, hogy számukra a cella az élet legjobb tanítója, mert ez az a hely, amely konkrétan és naponta beszél neked az Úrral való szeretettörténetedről. Az acedia démona éppen ezt az egyszerű örömöt akarja elpusztítani az itt és mostban, a valóságnak ezt a hálás csodáját; el akarja hitetni veled, hogy minden hiábavaló, hogy semminek sincs értelme, hogy nem érdemes törődni semmivel és senkivel. Az életben találkozunk lustálkodó emberekkel, olyanokkal, akikről azt mondjuk: "Unalmas!", és nem szeretünk velük lenni; olyanokkal, akiknek még az unatkozásuk is ragályos. Ez az acedia.

Hány ember van, aki az acedia szorításában, az arctalan nyugtalanságtól felkavarva, ostobán elhagyta a jó életet, amibe belekezdett! Az acedia elleni harc döntő jelentőségű, amelyet mindenáron meg kell nyerni. És ez a harc még a szenteket sem kímélte, mert sokuk naplójában van néhány oldal, amely szörnyű pillanatokról, a hit valódi éjszakáiról vall, amikor minden sötétnek tűnik. Ezek a szentek arra tanítanak bennünket, hogy türelemmel, a hit szegénységét elfogadva vészeljük át az éjszakát. A lustaság elnyomása alatt azt ajánlották, hogy kevésbé legyünk elkötelezettek, tűzzünk ki elérhetőbb célokat, de ugyanakkor Jézusra támaszkodva, aki a kísértésben sem hagy el minket, bírjuk ki és legyünk kitartóak.

Az acedia próbatétele által meggyötört hit nem veszíti el az értékét. Ellenkezőleg, ez az igazi hit, az a nagyon is emberi hit, amely mindennek ellenére, az őt elvakító sötétség ellenére is alázatosan hisz. Ez az a hit, amely megmarad a szívben, mint a parázs a hamu alatt. Mindig megmarad. És ha valaki közülünk áldozatul esik ennek a bűnnek, vagy az acedia kísértésének, próbáljon meg befelé nézni, és fellobbantani a hit parazsát; így maradunk talpon.

_______________________________

[1] Evagrius Ponticus, A gonoszság nyolc szelleme, 14.

_____________________________


Különleges üdvözlet

Szeretettel köszöntöm a mai audiencián részt vevő angol nyelvű zarándokokat és látogatókat, különösen az Angliából, Walesből, Nigériából, Koreából és az Amerikai Egyesült Államokból érkezett csoportokat. A nagyböjt időszakának kezdetén mindannyiatokra a mi Urunk Jézus Krisztus örömét és békéjét kérem. Isten áldjon meg benneteket!

______________________


A Szentatya szavainak összefoglalása

A bűnökről és erényekről szóló elmélkedéseinkben most az acediát vagy lustaságot vizsgáljuk, amely, bár az angol nyelvben a lustasággal társítják, mindenekelőtt mély lelki közöny, amely elégedetlenségben és a figyelmes imádságtól és az Istennel való kapcsolatunkban való növekedéstől való idegenkedésben nyilvánul meg. A szerzetesi hagyomány szerint ezt a „déli démont” a hit türelmével lehet a legjobban legyőzni. Ez magában foglalja a hit szegénységének vagy sötét éjszakájának elfogadását, ami aztán Isten kegyelméből lehetővé teszi számunkra, hogy megérezzük az isteni jelenlétet és továbbra is Isten felé forduljunk. Maguk a szentek mutatják meg nekünk, hogy a kísértés idején való kitartás arra késztet bennünket, hogy gyakorlati célokat tűzzünk ki, bármilyen kicsik is legyenek azok, a mindennapi életünkre vonatkozóan, és arra késztet bennünket, hogy Jézusra támaszkodjunk, aki mindig velünk marad.


Forrás
https://www.vatican.va/content/francesco/en/audiences/2024/documents/20240214-udienza-generale.html


 

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Ferenc pápa 2024-es nagyböjti üzenete Isten a pusztán át a szabadságra vezet bennünket

Napi Ima6 imádkozás /layout/img/logo.png

Feb
12
Ferenc pápa 2024-es nagyböjti üzenete Isten a pusztán át a szabadságra vezet bennünket

Kedves testvéreim!

 

Amikor Istenünk kinyilatkoztatja magát, üzenete mindig a szabadságról szól: „Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjéről, a szolgaság házából” (Kiv 20:2). Ezek a tízparancsolat Mózesnek a Sínai–hegyen adott első szavai. Akik hallották őket, jól ismerték a kivonulást, amelyről Isten beszélt: rabságuk tapasztalata még mindig súlyosan nyomasztotta őket. A sivatagban a „Tíz szót” kapták, mint a szabadsághoz elvezető útravalót. Mi „parancsolatoknak” nevezzük őket, hogy hangsúlyozzuk annak a szeretetnek az erőteljességét, amellyel Isten a népét formálja. A szabadságra való hívás igényes. Nem válaszolnak rá azonnal; egy út részeként kell megérnie. Ahogyan Izrael a pusztában még mindig Egyiptomhoz ragaszkodott – gyakran a múlt után vágyakozva, és zúgolódva az Úr és Mózes ellen –, úgy Isten népe ma is ragaszkodhat egy elnyomó rabsághoz, amelyet hátrahagyni hivatott. Hogy ez mennyire igaz, azt azokban a pillanatokban vesszük észre, amikor reménytelennek érezzük magunkat, úgy vándorolunk az életben, mint a sivatagban, és nem látjuk célunknak az ígéret földjét. A nagyböjt a kegyelem időszaka, amelyben a sivatag újra – Hóseás próféta szavaival élve – első szerelmünk helyévé válhat (vö. Hós 2:16–17). Isten formálja népét, lehetővé teszi számunkra, hogy magunk mögött hagyjuk rabszolgaságunkat, és megtapasztaljuk a halálból az életbe való átmenetet. Mint egy vőlegény, az Úr újra magához vonz minket, és a szeretet szavait súgja a szívünkbe.

A rabszolgaságból a szabadságba való átmenet nem egy elvont utazás. Ha a nagyböjt ünneplését kézzelfoghatóvá akarjuk tenni, akkor az első lépés az, hogy vágyjunk arra, hogy a szemünk megnyíljon a valóságra. Amikor az Úr az égő csipkebokorból megszólítja Mózest, azonnal megmutatja, hogy ő egy látó és mindenekelőtt halló Isten: „Láttam Egyiptomban élő népem nyomorúságát és hallottam a munkafelügyelőkre vonatkozó panaszát; igen, ismerem szenvedését. 8Azért szálltam le, hogy kiszabadítsam az egyiptomiak hatalmából, és hogy kivezessem arról a földről egy szép, tágas országba, egy tejjel-mézzel folyó országba” (Kiv 3:7–8). Ma is oly sok elnyomott testvérünk kiáltása tör az ég felé. Kérdezzük meg magunktól: Meghalljuk–e ezt a kiáltást? Nyugtalanít–e bennünket? Megindít–e bennünket? Túl sok minden tart minket távol egymástól, megtagadva a minket kezdettől fogva egymáshoz kötő testvériséget.

Lampedusai látogatásom során, a közömbösség világméretűvé válása ellenében, két egyre sürgetőbbé váló kérdést tettem fel: „Hol vagy?” (Ter 3:9) és „Hol van a testvéred?”. (Ter 4:9). Nagyböjti utunk akkor lesz valódi, ha e két kérdésre újból odafigyelve ráébredünk, hogy még ma is a fáraó uralma alatt vagyunk. Egy bennünket fáradttá és közömbössé tevő uralom alatt. Ez egy a minket a jövőtől megfosztó, és szétválasztó növekedési modell. A föld, a levegő és a víz szennyezett, de a lelkünk éppen úgy. Igaz, a keresztség elindította a felszabadulás folyamatát, mégis megmagyarázhatatlan vágyakozás maradt bennünk a rabszolgaság után. Egyfajta vonzódás a megszokott dolgok biztonságához, a szabadságunk rovására.

Az Exodus beszámolójában van egy fontos részlet: Isten az, aki látja, megrendül és elhozza a szabadságot; Izrael nem kéri ezt. A fáraó elfojtja az álmokat, elzárja a kilátást az égre, úgy tűnik, hogy ez a világ, amelyben az emberi méltóságot lábbal tiporják és a valódi kötelékeket megtagadják, soha nem tud megváltozni. Mindent önmagának a rabsága alá vetett. Kérdezzük meg: Akarok–e egy új világot? Kész vagyok–e elhagyni a régivel kötött kompromisszumaimat? Sok püspöktestvérem és a békéért és igazságosságért dolgozók nagy számának tanúsága egyre inkább meggyőzött arról, hogy le kell küzdenünk a remény hiányát, amely megfojtja az álmokat és az égig érő és Isten szívét megindító néma kiáltást. Ez a „reményhiány” nem különbözik a rabszolgaság iránti nosztalgiától, amely Izraelt a sivatagban megbénította, és megakadályozta, hogy előre haladjon. A kivonulás félbeszakadhat: mi mással magyarázható, hogy az emberiség eljutott az egyetemes testvériség küszöbére, a tudományos, technikai, kulturális és jogi fejlődés olyan szintjére, amely képes mindenki számára méltóságot biztosítani, mégis az egyenlőtlenség és a konfliktusok sötétségében tapogatózik.

Isten nem fáradt bele a vezetésünkbe. Fogadjuk a nagyböjtöt, mint azt a kitűnő időszakot, amelyben emlékeztet bennünket: „Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjéről, a szolgaság házából” (Kiv 20:2). A nagyböjt a megtérés, a megszabadulás ideje. Magát Jézust, amint arra minden évben emlékezünk a nagyböjt első vasárnapján, a Lélek a pusztába vitte, hogy a szabadságban megkísértse. Negyven napig előttünk és velünk lesz: a megtestesült Fiú. A fáraóval ellentétben Isten nem alattvalókat akar, hanem gyermekeket. A sivatag az a hely, ahol a szabadságunk megérlelődhet abban a személyes döntésünkben, hogy nem esünk vissza a rabszolgaságba. A nagyböjtben az igazságosság új ismérveire és egy olyan közösségre találunk, amellyel együtt haladhatunk előre a még be nem járt úton.

Ez azonban küzdelemmel jár, amint azt a Kivonulás könyve és Jézus sivatagi megkísértései világossá teszik számunkra. Isten szavával, aki azt mondja: „Te vagy az én Szeretett Fiam” (Mk 1:11), és „Senki mást ne tekints Istennek, csak engem” (Kiv 20:3), szemben ott áll az ellenség és az ő hazugságai.  Még a fáraónál is jobban kell félnünk a bálványoktól, amelyeket magunknak állítunk; úgy tekintsünk rájuk, mint a kísértő bennünk megszólaló hangjára. Legyünk mindenki felett állók, hogy mindenki felnézzen ránk, hogy uralkodjunk mások felett: minden ember tisztában van azzal, hogy ez a hazugság milyen mélyen csábító tud lenni. Ez egy jól bejáratott út. Előfordul, hogy a pénzhez, bizonyos tervekhez, elképzelésekhez vagy célokhoz, a pozíciónkhoz, egy hagyományhoz, sőt bizonyos személyekhez is ragaszkodunk. Ezek ahelyett, hogy előre mozdítanának, megbénítanak minket. A találkozás helyett konfliktust teremtenek. Ugyanakkor létezik egy új emberiség is, a kicsinyek és az alázatosak népe, akik nem engedtek a hazugság csábításának. Míg azok, akik a bálványokat szolgálják, olyanok lesznek, mint azok: némák, vakok, süketek és mozdulatlanok (vö. Zsolt 114,4), addig a lélek szegényei nyitottak és készségesek: a jóság csendes ereje, amely gyógyítja és fenntartja a világot.

Itt a cselekvés ideje, és nagyböjtben a cselekvés azt is jelenti, hogy megállunk. Álljunk meg és imádkozzunk, hogy befogadjuk Isten szavát, álljunk meg, mint a szamaritánus a sebesült testvér láttán. Isten szeretete és a felebaráti szeretet ugyanaz a szeretet. Hogy ne legyenek más isteneink, az azt jelenti, hogy a felebarátunk teste mellett Isten előtt állunk meg. Ezért az imádság, az alamizsna és a böjt nem három egymástól független cselekedet, hanem a nyitottság és az önkiüresítés egyazon mozdulata, amelyben elvetjük a bennünket nyomasztó bálványokat, a bennünket fogva tartó kötődéseket. Akkor az elsorvadt és elszigetelt szív újraéled. Lassítsunk tehát, és tartsunk szünetet! Az élet szemlélődő dimenziója, amelyet a nagyböjt segít újra felfedezni, új energiákat szabadít fel. Isten jelenlétében egymás iránt érzékenyebb testvérekké válunk: a fenyegetések és ellenségek helyett barátokat és útitársakat fedezünk fel. Ez Isten álma, az ígéret földje, ahová utazunk, ha már magunk mögött hagytuk rabszolgaságunkat.

Az Egyháznak az ezekben az években újra felfedezett és gyakorolt szinódusi formája azt sugallja, hogy a nagyböjt a közösségi döntések ideje is, a kisebb és nagyobb, ellentétes irányú döntések ideje. Olyan döntéseké, amelyek képesek megváltoztatni az egyének és egész városrészek mindennapi életét, például azt, hogy miként szerezzük meg a javakat, hogyan gondoskodunk a teremtésről, és hogyan igyekszünk befogadni azokat, akik nem láthatók vagy akiket lenéznek. Minden keresztény közösséget arra hívok, hogy tegye meg ezt: ajánljon fel tagjainak olyan alkalmakat, amikor átgondolhatják életmódjukat, amikor megvizsgálhatják jelenlétüket a társadalomban, és azt, hogy milyen mértékben járulnak hozzá annak jobbá tételéhez. Jaj nekünk, ha keresztény bűnbánatunk olyan bűnbánathoz hasonlítana, amely Jézust annyira megdöbbentette. Nekünk is azt mondja: „Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük!” (Mt 6:16). Ehelyett engedjétek, hogy mások örömteli arcokat lássanak, megérezzék a szabadság illatát, és megtapasztalják a szeretetet, amely mindent újjá tesz, kezdve a legkisebbekkel és a hozzánk legközelebb állókkal. Ez valósuljon meg minden egyes keresztény közösségünkben.

Amennyiben ez a nagyböjt a megtérés idejévé válik, az aggódó emberiség felfigyel majd a kreativitás fellángolására, az új remény felvillanására. Engedjék meg, hogy megismételjem, amit a fiataloknak mondtam, akikkel tavaly nyáron Lisszabonban találkoztam: „Keressetek tovább, és legyetek készek kockázatot vállalni. Ebben a pillanatban óriási kockázatokkal nézünk szembe; sok ember fájdalmas könyörgését halljuk. Valóban, egy harmadik világháborút élünk át, amelyet részenként vívnak. Találjuk meg azonban a bátorságot, hogy ne úgy tekintsünk a világunkra, mint ami nem a halálán van, hanem úgy, mint ami éppen születőben van, nem a végén, hanem a kezdetén a történelem egy nagyszerű új fejezetének. Merjünk így gondolkodnik.” (Egyetemi hallgatókhoz intézett beszéd, 2023. augusztus 3.) Ilyen a rabszolgaságból való felemelkedésből született megtérés bátorsága. Mert a hit és a szeretet kézen fogja a reményt, ezt a kisgyermeket. Megtanítják őt járni, és ugyanakkor ő előre vezeti őket. [1]

Megáldalak mindnyájatokat és a nagyböjti utatokat.

Kelt Rómában, a Lateráni Szent Jánosnál, 2023. december 3-án, advent első vasárnapján.

Ferenc

______________________________________________


[1] Cf. CH. PÉGUY, The Portico of the Mystery of the Second Virtue.


Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/messages/lent/documents/20231203-messaggio-quaresima2024.html

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Ferenc pápa Úrangyala imájaÉvközi 6. vasárnap

Napi Ima7 imádkozás /layout/img/logo.png

Feb
11
Ferenc pápa Úrangyala imája Évközi 6. vasárnap

Kedves testvéreim, buongiorno (jónapot kívánok)!

A mai evangélium egy leprás meggyógyítását mutatja be nekünk (vö. Mk 1:40-45). A betegnek, aki könyörög hozzá, Jézus így válaszol: „Akarom; tisztulj meg!” (v. 41). Egy nagyon egyszerű mondatot mond ki, amelyet azonnal átültet a gyakorlatba. Valóban, „Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult.” (42. v.). Ez Jézus stílusa a szenvedőkkel: kevés szó, és konkrét tettek.

Az evangéliumban sokszor látjuk, hogy így viselkedik a szenvedőkkel: süketnémákkal (vö. Mk 7,31-37), bénákkal (vö. Mk 2,1-12) és sok más rászorulóval (vö. Mk 5). Mindig ezt teszi: Keveset beszél, és szavait azonnal követik a tettei: Meghajol, megfogja a kezét, és meggyógyítja. Nem vesztegeti az idejét beszélgetésekre vagy faggatásokra, még kevésbé kegyeskedésre vagy szentimentalizmusra. Inkább a figyelmesen hallgató és gondoskodóan cselekvő ember finom szerénysége mutatkozik meg, lehetőleg feltűnéskeltés nélkül.

Csodálatos módja ez a szeretetnek, és milyen jó lenne, ha beleképzelnénk magunkat és elsajátítanánk! Gondoljunk arra is, amikor történetesen így viselkedő emberekkel találkozunk: a szavaik józanok, de a cselekedeteik nagylelkűek; vonakodnak a hivalkodástól, de készek hasznossá tenni magukat; hatékonyan segítenek, mert hajlandóak meghallgatni. Barátok, akiknek azt lehet mondani: „Meg akarsz hallgatni engem? Akarsz-e segíteni nekem?”, azzal a bizalommal, hogy szinte Jézus szavaival válaszolnak: „Igen, meghallgatlak, itt vagyok számodra, hogy segítsek neked!”. Ez a kézzelfoghatóság sokkal fontosabb egy olyan világban, mint a miénk, amelyben a kapcsolatok múlandó virtualitása látszik teret nyerni.

Hallgassunk inkább arra, hogyan hív ki bennünket Isten Igéje: „Ha valamelyik testvérnek nincs ruhája és nincs meg a mindennapi tápláléka, és egyiketek így szólna hozzá: „Menj békében, melegedj, és lakjál jól!”, de nem adnátok meg neki, amire testének szüksége van, mit használna?” (Jakab 2:15-16). Jakab apostol ezt mondja. A szeretetnek kézzelfoghatónak kell lennie, a szeretetnek jelenlétre, találkozásra van szüksége, időt és teret kell adni neki: nem lehet szép szavakra, kijelzőn megjelenő képekre, pillanatképszerű szelfikre és elkapkodott üzenetekre redukálni. Ezek hasznos eszközök, amelyek segíthetnek, de nem elegendőek a szeretethez; nem tudják helyettesíteni a valódi jelenlétet.

Tegyük fel magunknak ma a kérdést: Tudom-e, hogyan kell meghallgatni az embereket, kész vagyok-e teljesíteni a kéréseiket? Vagy kifogásokat keresek, halogatom, elvont vagy haszontalan szavak mögé bújok? Valósan: mikor mentem el utoljára meglátogatni valakit, aki magányos vagy beteg volt – mindenki válaszolja meg a szívében –, vagy mikor változtattam meg utoljára a terveimet, hogy a segítségemet kérő ember szükségleteinek eleget tegyek?

A sietve gondoskodó Mária segítsen bennünket, hogy készséges és tapintható legyen a szeretetünk.

______________________________________________

Az Úrangyala után

Ma szentté avatták María Antonia de Paz y Figueroa-t, egy argentin szentet. Nagy tapsot az új szentnek!

Ma, a Lourdes-i Boldogságos Szűz emléknapján a Betegek Világnapját ünnepeljük, amely idén a betegségek során a kapcsolatok fontosságára hívja fel a figyelmet. Betegségünkben az első dolog, amire szükségünk van, a szeretteink, az egészségügyi szakemberek közelsége és szívünkben Isten közelsége. Mindannyiunknak kötelességünk, hogy felebarátai legyünk a szenvedőknek, hogy meglátogassuk a betegeket, ahogyan Jézus tanít minket az evangéliumban. Ezért ma szeretném kifejezni a magam és az egész Egyház közelségét mindazokhoz, akik betegek vagy gyengék. Ne feledkezzünk meg Isten stílusáról: a közelségről, az együttérzésről és a gyengédségről.

De ezen a napon, testvéreim, nem hallgathatunk arról a tényről, hogy ma sokan vannak, akiktől megtagadják a gondozáshoz való jogot, és így az élethez való jogot is! Azokra gondolok, akik mélyszegénységben élnek; de gondolok azokra is, akik háborús övezetekben élnek: ott nap mint nap megsértik az alapvető emberi jogokat! Ez tűrhetetlen. Imádkozzunk a megkínzott Ukrajnáért, Palesztináért és Izraelért, imádkozzunk Mianmarért és minden olyan népért, amelyet háború sújt.

Üdvözlök mindenkit, római és különböző országokból érkezett zarándokokat. Külön köszöntöm a spanyolországi Moral de Calatrava és Burgos híveit, a brazíliai és portugál híveket; a mostari ifjúsági kórust és zenekart; a portugáliai Vila Pouca de Aguiar iskoláját.

Köszöntöm Enego és Rogno híveit, a Vinadio-i Sant'Anna kegyhely önkénteseit, az Eraclèa-i kórust és a San Calogero-i Santa Paola Frassinetti Egyesületet. Köszöntöm Lodi, Petosino és Torri di Quartesòlo fiataljait; a máltai, lalliói és almennói San Salvatore-i bérmálkozásra készülőket; a milánói „Szent Ambrus” Szalézi Intézet diákjait és a Piovène Rocchette gyermekkórust; valamint a „Radio Mater” csoportot, harmincadik évfordulójuk alkalmából.

Mindnyájatoknak szép vasárnapot kívánok. Kérem, ne felejtsetek el imádkozni értem. Jó étvágyat az ebédhez, és arrivederci (viszontlátásra).
 

Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/angelus/2024/documents/20240211-angelus.html

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Ferenc pápa katekézis sorozata Bűnök és erények7. Szomorúság

Napi Ima9 imádkozás /layout/img/logo.png

Feb
07
Ferenc pápa katekézis sorozata Bűnök és erények 7. Szomorúság

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A bűnökről és erényekről szóló katekézis sorozatunkban ma egy meglehetősen csúnya bűnt fogunk megvizsgálni, a bánatot, amelyet a lélek csüggedtségeként, állandó nyomorúságaként értelmezünk, ami megakadályozza az embert a saját létezése feletti öröm érzésében.

Mindenekelőtt meg kell jegyeznünk, hogy a szomorúsággal kapcsolatban az Atyák a következő fontos különbséget tették: Létezik egy olyan szomorúság, amely hozzá tartozik a keresztény élethez, és amely Isten kegyelmével örömmé változhat: nyilvánvalóan ezt nem szabad elutasítani, és részét képezi a megtérés útjának. De van a szomorúságnak egy másik típusa is, amely belopakodik a lélekbe, és csüggedésbe taszítja azt: Ez az a második fajta bánat, amely ellen minden erőnkkel határozottan küzdenünk kell. Ezt a megkülönböztetést megtaláljuk Szent Pálnál is, aki így írt a korintusiaknak: „Az Istennek tetsző szomorúság ugyanis üdvös töredelmet eredményez, s ezt senki sem bánja meg; a világ szomorúsága ellenben a halálba visz.” (2Kor 7,10).

Van tehát egy barátságos bánat, amely az üdvösségre vezet bennünket. Gondoljunk a példabeszédbeli tékozló fiúra: amikor elérkezik elfajulásának mélyére, nagy keserűséget érez, és ez készteti arra, hogy észhez térjen, és elhatározza, hogy hazatér apjához (vö. Lk 15,11-20). Kegyelem a saját bűneink felett siránkozni, emlékezni a kegyelmi állapotra, amelyből kiestünk, sírni, mert elvesztettük azt a tisztaságot, amelyet Isten megálmodott rólunk.

De van egy másik bánat is, amely inkább a lélek betegsége. Ez akkor keletkezik az emberi szívben, amikor egy vágy vagy remény eltűnik. Itt utalhatunk az emmauszi tanítványok beszámolójára Lukács evangéliumában. Az a két tanítvány csalódott szívvel hagyja el Jeruzsálemet, és egy idegenre bízzák magukat, aki egy bizonyos ponton elkíséri őket: „Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt. S már harmadnapja annak, hogy ezek történtek.” (Lk 24,21). A szomorúság dinamikája a veszteség megéléséhez, a veszteség megtapasztalásához kapcsolódik. Az ember szívében remények támadnak, amelyek néha szertefoszlanak. Ez lehet az a vágy, hogy birtokoljunk valamit, amit ehelyett nem tudunk megszerezni; de lehet valami fontos dolog is, például egy érzelmi veszteség. Amikor ez megtörténik, az ember szíve mintha egy szakadékba zuhanna, és az érzések, amelyeket érez, a csüggedés, a lélek gyengesége, a levertség és a szorongás. Mindannyian átmegyünk olyan megpróbáltatásokon, amelyek szomorúságot keltenek bennünk, mert az élet olyan álmokat fogalmaz meg bennünk, amelyek aztán szertefoszlanak. Ebben a helyzetben egyesek a zűrzavaros időszak után a reményre támaszkodnak; mások azonban a melankóliában vergődnek, és hagyják, hogy az elhatalmasodjon a szívükben. Vajon az ember örömét leli ebben? Nézd: a bánat olyan, mint a nem-élvezet; olyan, mintha vennél egy keserű, keserű, keserű cukorkát, cukor nélkül, kellemetlen, és szopogatnád ezt a cukorkát. A bánat a nem-örömben való gyönyörködés.

Evagrius szerzetes azt mondja, hogy minden rosszaság célja az élvezet, bármilyen mulandó is legyen az, míg a szomorúság az ellenkezőjét élvezi: a végtelen szomorúságba való belesimulást. Bizonyos elhúzódó gyászok, amikor az ember tovább tágítja annak ürességét, aki már nincs, nem illenek a Lélekben való élethez. Egyes neheztelő keserűségek, ahol az embernek mindig van egy követelés a fejében, ami miatt az áldozat alakját ölti magára, nem szülnek bennünk egészséges életet, nemhogy keresztény életet. Mindenkinek van valami a múltjában, amit meg kell gyógyítani. A bánat, ami természetes érzelem, rossz lelkiállapottá válhat.

Ez egy fondorlatos démon, a bánaté. A sivatagi atyák úgy írták le, mint a szív férgét, amely szétmarja és kivájja gazdatestét. Ez egy jó kép: megérteti velünk. Egy féreg a szívben, amely szétmarja és kivájja gazdatestét. Óvakodnunk kell az ilyen szomorúságtól, és arra kell gondolnunk, hogy Jézus a feltámadás örömét hozza el nekünk. De mit kell tennem, ha szomorú vagyok? Megállni és megnézni: vajon jó ez a bánat? Vajon ez egy olyan szomorúság, ami nem olyan jó? És a szomorúság természete szerint reagálj. Ne felejtsd el, hogy a szomorúság nagyon rossz dolog lehet, amely pesszimizmusra, önzésre késztet, amely nehezen gyógyítható.

Testvéreim, óvakodnunk kell ettől a szomorúságtól, és arra kell gondolnunk, hogy Jézus elhozta nekünk a feltámadás örömét.  Bármennyire is tele van az élet ellentmondásokkal, legyőzött vágyakkal, meg nem valósult álmokkal, elveszett barátságokkal, Jézus feltámadásának köszönhetően hihetjük, hogy mindenki üdvözül. Jézus nemcsak önmagáért, hanem értünk is feltámadt, hogy megváltsa mindazt a boldogságot, ami életünkben beteljesületlenül maradt. A hit elűzi a félelmet, és Krisztus feltámadása úgy távolítja el a szomorúságot, mint a követ a sírból. Minden keresztény mindennapja a feltámadás gyakorlása. Georges Bernanos híres regényében, Egy vidéki pap naplójában a torcyi plébános ezt mondja: „Az egyháznak öröme van, mindaz az öröm, amely e szomorú világnak van fenntartva. Amit ellene tettetek, azt az öröm ellen tettétek.” Egy másik francia író, León Bloy pedig ezt a csodálatos mondatot hagyta ránk: „Csak egy szomorúság van, [...] az, hogy nem vagy szent”. A feltámadt Jézus Lelke segítsen bennünket abban, hogy a szomorúságot szentséggel győzzük le.

_____________________________


Különleges üdvözlet

Szeretettel köszöntöm a mai audiencián részt vevő angol nyelvű zarándokokat és látogatókat, különösen az Angliából, Dániából, Máltáról és az Amerikai Egyesült Államokból érkezett csoportokat. Mindnyájatokra és családjaitokra a mi Urunk Jézus Krisztus örömét és békéjét hívom. Isten áldjon meg benneteket!

______________________

A Szentatya szavainak összefoglalása

Kedves testvéreim!  Az erényekről és a bűnökről szóló katekézisünkben most a lelki szomorúságra összpontosítjuk figyelmünket.  Szent Pál „isteni szomorúságról” és „világi szomorúságról” beszél (2Kor 7,10). Az előbbi megtérésre késztet, lehetővé teszi számunkra, hogy a reménybe kapaszkodjunk, és ezért örömhöz vezet. Az utóbbi a meghiúsult reményekből és csalódásokból ered, csüggedéssel és szomorúsággal marja el a lelket. A legtöbb rosszal ellentétben, amelyek múló örömöket keresnek, a szomorúság a bánatban való elmerüléssel kényezteti magát, akadályozva a lelki növekedést. Az ilyenfajta csüggedés ellenszereként a sivatagi atyák Krisztus feltámadásának befogadását ajánlották; a feltámadt Jézus ugyanis megváltja mindazt a boldogságot, amely életünkben beteljesületlenül maradt. A hit űzze el a félelmet, és Krisztus feltámadása távolítsa el a szomorúságot, mint a követ a sírja elől.

 

Forráshttps://www.vatican.va/content/francesco/en/audiences/2024/documents/20240207-udienza-generale.html
 

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Ferenc pápa Úrangyala imájaÉvközi 5. vasárnap

Napi Ima6 imádkozás /layout/img/logo.png

Feb
04
Ferenc pápa Úrangyala imája Évközi 5. vasárnap

Kedves testvéreim, buongiorno (jó napot kívánok)!

A mai liturgia evangéliuma a tevékeny Jézust mutatja meg nekünk: valóban, éppen befejezte a beszédét, és miután elhagyta a zsinagógát, Simon Péter házába megy, ahol meggyógyítja annak anyósát; majd estefelé ismét a város kapuja felé indul, ahol sok beteggel és megszállottal találkozik és meggyógyítja őket; másnap reggel korán kel és visszavonul, hogy imádkozzon; végül pedig ismét elindul Galileán át (vö. Mk 1:29-39). Jézus járja az útját.

Figyeljük meg ezt a folyamatos mozgásban levő Jézust, ami valami fontosat mond el nekünk Istenről, és ugyanakkor kihívást jelent számunkra néhány, a hitünkkel kapcsolatos kérdéssel kapcsolatban.

Jézus elindul a megsebzett emberiség felé, és megmutatja nekünk az Atya arcát. Lehet, hogy bennünk még mindig egy távoli, hideg, sorsunk iránt közömbös Isten képzete él. Az evangélium ezzel szemben megláttatja velünk, hogy Jézus a zsinagógában való tanítás után kimegy, hogy az általa hirdetett Ige elérje, megérintse és meggyógyítsa az embereket. Ezzel azt tárja elénk, hogy Isten nem egy távolságtartó úr, aki a magasból szól hozzánk, hanem éppen ellenkezőleg, szeretettel teli Atya, aki közel van hozzánk, aki meglátogatja otthonainkat, aki meg akar menteni és meg akar szabadítani, meg akar gyógyítani a test és a lélek minden betegségéből. Isten mindig közel van hozzánk. Isten hozzáállását három szóval fejezhetjük ki: közelség, együttérzés és gyengédség. Isten közel jön hozzánk, hogy gyengéden és megbocsátóan mellénk szegődjön. Ne felejtsük el ezt: közelség, együttérzés és gyengédség. Ilyen Isten hozzáállása.

Jézus szüntelen úton léte kihívás elé állít bennünket. Kérdezzük meg magunktól: felfedeztük-e, hogy Isten irgalmas Atya, vagy egy rideg, távoli Istent hiszünk és hirdetünk? A hit az úton járás nyugtalanságát oltja belénk, vagy pedig egy meghitt vigasztalás számunkra, amely megnyugtat bennünket? Csak azért imádkozunk, hogy békességet érezzünk, vagy az Ige, amit hallgatunk és hirdetünk, arra késztet bennünket, hogy Jézushoz hasonlóan elinduljunk mások felé, hogy terjesszük Isten vigasztalását? Helyénvaló, hogy feltegyük magunknak ezeket a kérdéseket.

Nézzük tehát Jézus útját, és emlékeztessük magunkat arra, hogy az első lelki feladatunk ez: hagyjuk el azt az Istent, akit ismerni vélünk, és térjünk meg minden nap ahhoz az Istenhez, akit Jézus mutat be nekünk az evangéliumban, aki a szeretet és a könyörületesség Atyja. Az Atya, aki közel van hozzánk, könyörületes és gyengéd. Amikor felfedezzük az Atya igazi arcát, hitünk megérik: többé nem maradunk „sekrestye-keresztények” vagy „szalon-keresztények”, hanem megérezzük elhívásunkat arra, hogy Isten reményének és gyógyításának hirdetőivé váljunk.

Segítsen bennünket Szűz Mária, az Úton lévő Asszony, hogy magunk is tanúságot tegyünk a közeli, könyörületes és gyengéd Úrról.

_______________________________________  

Az Úrangyala után

Kedves testvéreim!

Február 10-én Kelet-Ázsiában és a világ különböző részein családok milliói ünneplik a holdújévet. Szívélyes üdvözletemet küldöm nekik, azzal a reménységgel, hogy ez az ünnep alkalmat ad a szeretetkapcsolatok és a gondoskodás gesztusainak megtapasztalására, amelyek hozzájárulnak a szolidaritás és testvériség társadalmának megteremtéséhez, ahol minden embert felismernek és üdvözölnek a saját elidegeníthetetlen méltóságában. Miközben az Úr áldását kérem mindnyájatokra, arra hívlak benneteket, hogy imádkozzatok a békéért, amelyre a világ annyira vágyik, és amely ma, jobban, mint valaha, számos helyen veszélyben van. Ez nem kevesek felelőssége, hanem az egész emberiségé: működjünk együtt mindannyian, hogy együttérzőn és bátran építsük ezt a békét!

Folytassuk az imádságot a háborúk miatt szenvedő népekért, mindenekelőtt Ukrajna, Palesztina és Izrael lakosságáért.

Ma Olaszországban az Élet Napját ünnepeljük, melynek témája: „Az élet ereje meglep bennünket”. Csatlakozom az olasz püspökökhöz abban a reményben, hogy sikerül felülkerekedni az ideológiai látásmódokon, hogy újra felfedezzük, hogy minden emberi élet, még a leginkább korlátozásokkal jellemzettek is, hatalmas értéket képviselnek, és képesek nyújtani valamit másoknak.

Üdvözlöm a sok ország fiataljait, akik az Emberkereskedelem elleni Ima és Elmélkedés Világnapjára érkeztek, amelyet február 8-án, Szent Josephine Bakhita, a gyermekként rabszolgasorba taszított szudáni szerzetesnő emléknapján ünnepelünk. Ma is sok testvért és nővért tévesztenek meg hamis ígéretekkel, majd kihasználják és bántalmazzák őket. Fogjunk össze mindannyian, hogy fellépjünk az emberkereskedelem világméretű, drámai jelensége ellen.

Imádkozzunk a Chile központjában kitört pusztító tűzvész áldozataiért és sérülltjeiért is.

Üdvözöllek mindnyájatokat, akik Rómából, Olaszországból és a világ számos pontjáról érkeztetek. Külön köszöntöm a több mint hatvan országból érkezett megszentelt férfiakat és nőket, akik a „A remény zarándokai a béke útján” elnevezésű találkozón vesznek részt, amelyet a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Dikasztériuma szervez. Üdvözlöm a spanyolországi Badajoz és a marseille-i „Sévigné” szalézi iskola diákjait, valamint a lengyel híveket Varsóból és más városokból; és a San Benedetto del Tronto, Ostra és Cingoli csoportjait. Ott vannak még a japán zászlók is! Köszöntöm a japánokat. Látok lengyel zászlókat is: Köszöntöm a lengyeleket és mindnyájatokat, valamint az Immaculata fiataljait is.

Kellemes vasárnapot kívánok mindannyiatoknak. Kérem, ne felejtsetek el imádkozni értem. Jó étvágyat az ebédhez és arrivederci (viszontlátásra)!


Forrás:
https://www.vatican.va/content/francesco/it/angelus/2024/documents/20240204-angelus.html


 

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Ferenc pápa katekézis sorozata Bűnök és erények6. A harag

Napi Ima13 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
31
Ferenc pápa katekézis sorozata Bűnök és erények 6. A harag

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma megállunk, hogy elgondolkodjunk a harag bűnéről. A bűnökről és erényekről beszélgetve ma a harag vétkéről fogunk elmélkedni. Ez egy különösen súlyos bűn, és talán fizikai szempontból a legkönnyebben felismerhető. A harag által uralt személy nehezen tudja leplezni ezt a szenvedélyt: felismerhető a testének mozgásáról, agresszivitásáról, nehéz légzéséről, komor és rosszalló arckifejezéséről.

Leghevesebb megnyilvánulásában a harag olyan bűn, amely nem hagy nyugton. Ha egy elszenvedett (vagy elszenvedettnek hitt) igazságtalanságból születik, gyakran nem az elkövető ellen, hanem az első szerencsétlen áldozat ellen szabadul el. Vannak férfiak, akik a munkahelyükön visszatartják a dühüket, nyugodtnak és higgadtnak mutatkoznak, de otthon elviselhetetlenné válnak a feleség és a gyerekek számára. A harag mindent átszövő bűn: képes elrabolni az alvásunkat, elzárni az utat az értelmünk és a gondolkodásunk előtt.

A harag olyan bűn, amely tönkreteszi az emberi kapcsolatokat. A mások különbözőségének elfogadására való képtelenséget fejezi ki, különösen akkor, ha az ő életvitelük eltér a miénktől. Nem áll meg az egyik ember helytelen viselkedésénél, hanem mindent beledob az üstbe: a másik ember, úgy, ahogy van, a másik, mint olyan, haragot és neheztelést vált ki. Az ember gyűlölni kezdi a másik hangszínét, a mindennapi gesztusait, az érvelési és érzelmi megnyilvánulásait.

Amikor a kapcsolat ennyire elfajul, elvész a tisztánlátás. A harag elveszi a tisztánlátást, nemde? Mert a harag egyik jellemzője olykor az, hogy idővel nem enyhül. Ilyenkor még a távolság és a hallgatás is, ahelyett, hogy enyhítené a hibák terhét, inkább felnagyítja azokat. Ezért Pál apostol – mint hallottuk – azt ajánlja a keresztényeknek, hogy azonnal nézzenek szembe a problémával, és törekedjenek a megbékélésre: „A nap ne nyugodjék le haragotok fölött.” (Ef 4:26). Fontos, hogy minden azonnal, még napnyugta előtt eloszoljon. Ha napközben valamilyen félreértés keletkezik, és a két ember már nem tudja megérteni egymást, úgy érzik, hogy eltávolodtak egymástól, akkor az éjszakát nem szabad átadni az ördögnek. A bűn éjszakánként ébren tartana bennünket, az okokon és a megmagyarázhatatlan hibákon töprengenénk, amelyek sohasem a mieink, hanem mindig a másikéi. Így van ez: ha valaki dühös, mindig, mindig azt mondja, hogy a másik a hibás. Soha nem vagyunk képesek ilyenkor felismerni saját hibáinkat, saját hiányosságainkat.

Az Úr imájában Jézus arra biztat bennünket, hogy imádkozzunk emberi kapcsolatainkért, ami egy aknamező: egy sík, amely soha nincs tökéletes egyensúlyban. Az életben meg kell küzdenünk azokkal a vétkesekkel, akik hibáznak velünk szemben, ahogyan mi sem szerettünk soha mindenkit a megfelelő mértékben. Egyeseknek nem viszonoztuk az őket megillető szeretetet. Mindannyian bűnösök vagyunk, mindannyian, és mindannyiunknak van miről számot adnunk: ezt ne felejtsük el. Mindannyian adósok vagyunk, mindannyiunknak van, amiről el kell számolnunk, és ezért mindannyiunknak meg kell tanulnunk megbocsátani, hogy megbocsátást nyerjünk. Az emberek nem maradnak együtt, ha nem gyakorolják a megbocsátás művészetét is, amennyire ez emberileg lehetséges. A haraggal szemben ott áll a jóindulat, a szív nyitottsága, a szelídség és a türelem.

De a haraggal kapcsolatban mondanunk kell még egy utolsó dolgot. Elhangzott, hogy ez egy szörnyű bűn, amely háborúk és erőszak okozója. Az Iliász előhangja leírja Akhilleusz haragját, amely „végtelen szenvedések” okozója lesz. De nem minden helytelen, ami a haragból ered. A régiek jól megértették, hogy létezik bennünk egy olyan robbanékony terület, amelyet nem lehet és nem szabad megtagadni. A szenvedélyek bizonyos mértékig öntudatlanok: megtörténnek, ezek életünk tapasztalatai. Nem mi vagyunk felelősek a harag kialakulásáért, de a fejlődéséért mindig. És időnként jó, ha a haragot megfelelő módon vezetjük le. Ha valaki soha nem haragudna, ha valaki nem háborodna fel egy igazságtalanságon, ha nem érezné, hogy valami remeg a gyomrában a gyengék elnyomása miatt, az azt jelentené, hogy az illető nem ember, még kevésbé keresztény.

Létezik szent felháborodás, ami nem harag, hanem egy belső indulat, egy szent felindulás. Jézus életében többször is megtapasztalta ezt (vö. Mk 3:5): Soha nem válaszolt a rosszra rosszal, de lelkében érezte ezt az érzést, és a templomban lévő kereskedők esetében erős és prófétai cselekedetet hajtott végre, amelyet nem a harag, hanem az Úr háza iránti buzgóság vezérelt (vö. Mt 21:12-13). Jól meg kell különböztetnünk: a buzgóság, a szent felháborodás egy dolog; a harag, ami rossz, egészen más.

Tőlünk függ, hogy a Szentlélek segítségével megtaláljuk a szenvedélyek helyes mértékét. Neveljük őket jól, hogy jóra és ne rosszra vezessenek. Köszönöm.

_____________________________

Különleges üdvözlet

Köszöntöm a mai audiencián részt vevő angol nyelvű zarándokokat és látogatókat, különösen azokat, akik az Amerikai Egyesült Államokból érkeztek. Mindnyájatokra és családjaitokra a mi Urunk Jézus Krisztus örömét és békéjét kérem. Isten áldjon meg benneteket!

______________________

A Szentatya szavainak összefoglalása

Kedves testvéreim: az erényekről és a bűnökről szóló katekézisünkben most a „haragot” vizsgáljuk, a féktelen haragot, amely talán a kapott sérelmek feletti borongással kezdődik, de végül önpusztító és káros a másokkal való kapcsolatainkra nézve, és végső soron erőszakhoz, sőt háborúhoz vezet. Jézus arra tanít minket, hogy bocsássunk meg azoknak, akik vétkeznek ellenünk, Szent Pál pedig arra buzdít, hogy soha ne hagyjuk, hogy a nap lenyugodjon a haragunk fölött. Van azonban a haragnak egy megfelelő fajtája, amely a gonoszság és az igazságtalanság miatti jogos felháborodás. Mint minden szenvedély esetén, úgy a harag esetében is: rajtunk múlik, hogy a Szentlélek megtartó kegyelmével szabályozzuk és irányítsuk érzelmeinket, hogy Isten összebékítésének, igazságosságának és békéjének országát szolgáljuk.


Forrás:
https://www.vatican.va/content/francesco/en/audiences/2024/documents/20240131-udienza-generale.html
 

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Ferenc pápa Úrangyala imájaÉvközi 4. vasárnap

Napi Ima8 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
28
Ferenc pápa Úrangyala imája Évközi 4. vasárnap

Kedves testvéreim, buongiorno (jó napot kívánok)!

A mai evangélium azt mutatja be nekünk, hogy Jézus megszabadít egy „gonosz lélek” által megszállt embert (vö. Mk 1:21-28), aki kínozta és kiáltozásra késztette (vö. 23., 26. v.). Így cselekszik az ördög, ilyen módon cselekszik: birtokba akar venni bennünket, hogy „leláncolja a lelkünket”. Láncra verni a lelkünket: ezt akarja az ördög. Vigyáznunk kell a szabadságunkat fojtogató „láncokkal”, mert az ördög mindig elveszi a szabadságunkat. Próbáljunk meg felsorolni néhány láncot, amelyek béklyóba verhetik a szívünket.

A függőségekre gondolok, amelyek rabszolgasorba taszítanak és állandóan hiányérzetet keltenek, és ezek felemésztik energiáinkat, javainkat és kapcsolatainkat. Egy másik lánc, amelyre gondolok, az uralkodó trendek, amelyek a teljesíthetetlen túlzott elvárásokra, fogyasztásra és az élvezetek hajszolására ösztönöznek, amelyek árucikké teszik az embereket és tönkreteszik a kapcsolatokat. És vannak még további láncok: léteznek olyan kísértések és feltételek, amelyek aláássák az önbecsülést, a békénket és az élet választásának és szeretetének képességét. Egy másik ilyen lánc a félelem, amely pesszimizmussal tekint a jövőbe, és az elégedetlenség, amely mindig másokat hibáztat. Aztán van egy nagyon csúnya lánc, a hatalom bálványimádása, amely konfliktusokat gerjeszt, és gyilkos fegyverekhez folyamodik, vagy gazdasági igazságtalanságot és gondolatmanipulációt alkalmaz.

Sok a láncunk, valóban sok van az életünkben.

Jézus pedig azért jött, hogy megszabadítson minket mindezektől a láncoktól. Ma az ördöggel szemben, aki kihívja Őt, azt kiabálva: „Mi közünk egymáshoz? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket?” (24. v.), Jézus így válaszol: „Hallgass el, és menj ki belőle!” (v. 25). Jézusnak hatalma van arra, hogy kiűzze az ördögöt. Jézus megszabadít bennünket a gonosz hatalmától, de – legyünk óvatosak – kiűzi az ördögöt, de soha nem alkudozik vele! Jézus soha nem tárgyalt az ördöggel, és amikor megkísértették a pusztában, Jézus válaszai mindig a Bibliából vett szavak voltak, soha nem párbeszéd. Testvéreim: az ördöggel nem szabad párbeszédet folytatni! Vigyázzatok: az ördöggel nem lehet párbeszédet folytatni, mert, ha beszélgetni kezdtek vele, mindig ő fog győzni. Vigyázzatok!

Mit tegyünk tehát, amikor kísértést és szorongatást érzünk? Tárgyaljunk az ördöggel? Nem: nem szabad vele tárgyalni.

Jézust kell segítségül hívnunk: hívjuk Őt azokról a helyekről, ahol úgy érezzük, hogy a gonoszság és a félelem láncai a legszorosabbak.

Az Úr az Ő Lelkének erejével ma is azt akarja mondani a gonosznak: „Menj el, hagyd békén ezt a szívet, ne oszd meg a világot, ne oszd meg családjainkat és közösségeinket; engedd, hogy nyugodtan éljenek, hogy ott az én Lelkem gyümölcsei virágozzanak, ne a tieid” – ezt mondja Jézus. A szeretet, az öröm, a szelídség uralkodjék közöttük, és az erőszak és a gyűlölet kiáltásai helyett szabadság és béke legyen.

Kérdezzük meg magunktól: Tényleg meg akarok szabadulni a szívemet lebéklyózó láncoktól? És azt is, képes vagyok e "nemet" mondani a gonosz kísértéseire, mielőtt azok belopódznának a lelkembe? Végül, hívom-e Jézust, megengedve neki, hogy cselekedjen bennem, hogy belsőleg meggyógyítson?

A Szent Szűz őrizzen meg minket a gonosztól.

_______________________

Az Úrangyala után

Kedves testvéreim!

Három éve a fájdalom kiáltásai és a fegyverek zaja váltotta fel a mosolyt, amely addig Mianmar népét jellemezte. Csatlakozom néhány burmai püspök felhívásához, „hogy a pusztítás fegyverei az emberség és az igazságosság növekedésének eszközeivé váljanak”. A béke az egyetlen út, és arra kérek minden érintett felet, hogy tegyenek lépéseket a párbeszéd terén, és öltsenek magukra megértést, hogy Mianmar földje elérhessen a testvéri megbékélés céljához. Engedélyezni kell a humanitárius segélyek áthaladását, hogy minden ember alapvető szükségleteit ki tudják elégíteni.

Ugyanennek kell történnie a Közel-Keleten, Palesztinában és Izraelben, és mindenütt, ahol konfliktus van: a lakosságot tiszteletben kell tartani! Mindig fokozottan gondolok minden áldozatra, különösen az ukrán háborúban megölt civilekre. Kérem, hallgassák meg a békéért való kiáltásukat: ez azoknak az embereknek a kiáltása, akik belefáradtak az erőszakba, és azt akarják, hogy a háború véget érjen. Ez katasztrófa a népek számára és vereség az emberiség számára!

Megkönnyebbülten értesültem az apácák és a többi velük együtt Haitin elrabolt ember múlt heti szabadon bocsátásáról. Kérem, hogy engedjék szabadon azokat, akiket még mindig fogva tartanak, és hogy szűnjön meg az erőszak minden formája. Mindenkinek járuljon hozzá ennek az országnak a békés fejlődéséhez, amelyhez szükséges a nemzetközi közösség megújított támogatása.

Szeretném kifejezni együttérzésemet az isztambuli Szűz Mária templom közösségével, amelyet a szentmise alatt fegyveres támadás ért, amely egy halálos áldozatot és több sebesültet követelt.

Ma ünnepeljük a Lepra Világnapját. Bátorítom mindazokat, akik részt vesznek az e betegség által érintett emberek segítésében és a társadalomba való visszailleszkedésükben, amely betegség a visszaszorulása ellenére még mindig az egyik legrettegettebb betegség, amely a legszegényebbeket és a legelesettebbeket érinti.

Üdvözlöm mindazokat, akik Rómából, Olaszországból és a világ számos pontjáról érkeztek. Különösen az Olivenzában (Spanyolország) található „Puente Ajuda” Intézet diákjait és a gozói „Sir Michelangelo Refalo” Intézet diákjait.

Most hozzátok fordulok, a Katolikus Akció, a római plébániák és katolikus iskolák fiúi és lányai. A "Béke karavánja" befejeztével jöttetek ide, amelynek során elgondolkodtatok azon a híváson, hogy legyetek a teremtésnek, amely Isten ajándéka, az őrzői. Köszönjük jelenléteteket! És köszönjük egy jobb társadalom építése iránti elkötelezettségeteket. Most pedig hallgassuk meg az üzenetet, amelyet az itt mellettem lévő barátaitok fognak felolvasni.

[Az üzenet felolvasása]

Mindnyájatoknak szép vasárnapot kívánok. Kérem, ne felejtsetek el imádkozni értem. Látjátok, hogy a fiatalok, a Katolikus Akció gyermekei milyen jók! Legyetek bátrak! Jó étvágyat, és arrivederci (viszontlátásra)!

 

Forráshttps://www.vatican.va/content/francesco/en/angelus/2024/documents/20240128-angelus.html

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Ferenc pápa katekézis sorozata Bűnök és erények5. A fösvénység

Napi Ima9 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
24
Ferenc pápa katekézis sorozata Bűnök és erények 5. A fösvénység

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Folytatjuk katekézisünket a bűnökről és erényekről, és ma a fösvénységről fogunk beszélni, a pénzhez való ragaszkodásnak arról a formájáról, amely távol tartja az embert a nagylelkűségtől.

Ez nem olyan bűn, amely csak a nagy vagyonnal rendelkező embereket érinti, hanem inkább egy átfogó bűn, amelynek gyakran semmi köze a bankszámlaegyenleghez. Ez a szív betegsége, nem a pénztárcáé.

A sivatagi atyák elemzéséből e rosszról kiderült, hogy a fösvénység még a szerzeteseket is elragadhatja, akik, miután lemondtak hatalmas örökségükről, cellájuk magányában ragaszkodtak a csekély értékű tárgyakhoz: nem adták kölcsön, nem osztoztak rajtuk, és még kevésbé voltak hajlandók elajándékozni őket. A kis dolgokhoz való ragaszkodás, amely elveszi a szabadságot. Ezek a tárgyak egyfajta fétissé váltak számukra, amelytől nem tudtak elszakadni. Egyfajta visszafejlődés a gyerekek állapotához, akik a játékukat szorongatva ismételgetik: „Ez az enyém! Az enyém!”. Ebben a követelésben a valósághoz való rendezetlen viszony rejlik, ami a kényszeres gyűjtögetés és a kóros felhalmozás formáihoz vezethet.

E betegségből való kigyógyuláshoz a szerzetesek egy drasztikus, bár igen hatékony módszert javasoltak: a halálról való meditációt. Bármennyire is gyűjtögeti az ember a javakat ezen a világon, egy dologban teljesen biztosak lehetünk: ezek nem kerülnek velünk együtt a koporsóba. Nem vihetünk magunkkal vagyontárgyakat! Itt mutatkozik meg ennek a bűnnek az értelmetlensége. A birtoklási kötelék, amelyet a tárgyakkal teremtünk, csak látszólagos, mert nem vagyunk a világ urai: ez a föld, amelyet szeretünk, valójában nem a miénk, és idegenekként és zarándokokként mozgunk rajta (vö. Lev 25,23).

Ezek az egyszerű megfontolások lehetővé teszik számunkra, hogy felismerjük a fösvénység ostobaságát, de egyben legbensőbb okát is. Ez egy kísérlet a halálfélelem elűzésére: olyan értékpapírokat keres, amelyek a valóságban abban a pillanatban összeomlanak, amint a kezünkben tartjuk őket. Emlékezzünk a bolond ember példázatára, akinek a földje igen bőséges termést kínált, és ezért olyan gondolatokkal ringatta magát, hogy hogyan bővítse a raktárát, hogy az összes termést befogadja. Az ember mindent kiszámított, mindent megtervezett a jövőre nézve. Nem gondolt azonban az élet legbiztosabb változójára: a halálra. „Esztelen” – mondja az evangélium. „Még az éjjel visszakérik tőled lelkedet. Amit gyűjtöttél, kire marad?”.

Más esetekben a tolvajok azok, akik ezt a szolgálatot teszik nekünk. Az evangéliumban is szép számmal megjelennek, és bár munkájuk elítélendő, mégis üdvös intéssé válhat. Így prédikál Jézus a hegyi beszédben: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a tolvajok! A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok!” (Mt 6,19-20). A sivatagi atyák beszámolóiban ismét beszélnek egy tolvajról, aki álmában meglepi a szerzetest, és ellopja a cellájában őrzött kevés vagyonát. Amikor felébred, a szerzetes egyáltalán nem zavartatva magát a történtektől, a tolvaj nyomába ered, és amint megtalálja, ahelyett, hogy követelné az ellopott holmit, átadja azt a kevés holmit, ami megmaradt, mondván: „Ezeket elfelejtetted elvinni!”.

Mi, testvéreim, lehetünk a birtokunkban lévő javak urai, de gyakran az ellenkezője történik: végül azok vesznek birtokba minket. Néhány gazdag ember már nem szabad, már pihenni sincs idejük, a válluk fölött kell lesniük, mert a javak felhalmozása azok őrzését is megköveteli. Mindig szoronganak, mert egy vagyon nagy verejtékkel épül, de egy pillanat alatt eltűnhet. Elfelejtik az evangéliumi hirdetés üzenetét, amely nem állítja, hogy a gazdagság önmagában bűn, de mindenképpen teher. Isten nem szegény: Ő mindennek az Ura, de ahogy Szent Pál írja: „Noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok.” (2Kor 8,9).

Ez az, amit a fösvény nem tud megérteni. Sokak számára áldás forrása lehetett volna, ehelyett azonban a nyomor zsákutcájába siklott. A fösvény élete pedig csúnya. Emlékszem egy esetre, amikor egy másik egyházmegyében találkoztam egy nagyon gazdag emberrel, akinek az édesanyja beteg volt. Házas volt. A testvérek felváltva ápolták az anyát, és az anya reggelente joghurtot evett. Ez a férfi reggel a felét adta neki, hogy délután a másik felét is odaadhassa, és a joghurt felét megspórolja. Ez a fösvénység, ez a dolgokhoz való ragaszkodás. Aztán ez az ember meghalt, és a virrasztásra elment emberek megjegyzései a következők voltak: „De, látjátok, hogy ennek az embernek semmije sincs nála, mindent otthagyott”. És aztán egy kicsit gúnyolódva, azt mondták: „Nem, nem, nem tudták lezárni a koporsót, mert mindent magával akart vinni”. Ez a fösvénység megnevettet másokat: végül oda kell adnunk testünket és lelkünket az Úrnak, és mindent ott kell hagynunk. Legyünk óvatosak! És legyünk nagylelkűek, nagylelkűek mindenkivel, és nagylelkűek azokkal, akiknek a legnagyobb szükségük van ránk. Köszönöm!

_________________________________


Felhívások

Szombaton, január 27-én lesz a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja. A múlt század első felében történt zsidó és más vallású emberek millióinak szörnyű kiirtására való emlékezés és elítélése segítsen mindannyiunknak abban, hogy ne felejtsük el, hogy a gyűlölet és az erőszak logikája soha nem igazolható, mert semmibe veszi emberi mivoltunkat.

***

A háború maga az emberség tagadása. Ne fáradjunk bele abba, hogy imádkozzunk a békéért, a konfliktusok befejezéséért, a fegyverek leállításáért és a szenvedő lakosság megsegítéséért. Gondolok a Közel-Keletre, Palesztinára, Izraelre, gondolok a megkínzott Ukrajnából érkező nyugtalanító hírekre, különösen a bombázásokra, amelyek civilek által látogatott helyeket érintenek, halált, pusztulást és szenvedést okozva.  Imádkozom az áldozatokért és szeretteikért, és kérek mindenkit, különösen a politikai felelősséget viselőket, hogy védjék meg az emberi életet azáltal, hogy véget vetnek a háborúknak. Ne felejtsük el: a háború mindig vereséget jelent, mindig. Az egyetlen „győztesek” – idézőjelben – a fegyvergyártók.

_____________________________


Különleges üdvözlet

Szeretettel köszöntöm a mai audiencián részt vevő angol nyelvű zarándokokat és látogatókat, különösen a Skóciából, Koreából és az Amerikai Egyesült Államokból érkezett csoportokat. Mindannyiukra és családjaikra a mi Urunk Jézus Krisztus örömét és békéjét kérem. Isten áldjon meg benneteket!

______________________


A Szentatya szavainak összefoglalása

Kedves testvéreim! Az erényekről és a bűnökről szóló katekézisünkben most a fösvénységre, mint a vagyonhoz való indokolatlan ragaszkodásra térünk rá, amely megakadályoz bennünket abban, hogy másokkal szemben nagylelkűek legyünk. A fösvénység nem egyszerűen a pénz vagy az anyagi javak önző felhalmozása, hanem a valósághoz való torz viszony, sőt a rabszolgaság egy formája. A sivatagi atyák a fösvénységet a halál valóságával való szembenézés elkerülésére tett kísérletnek tekintették, ami ellentétben áll Jézus tanácsával, hogy inkább a mennybéli kincseket gyűjtsük, mint a földi javakat (vö. Mt 6,19-20). A világ javainak felhasználását jellemezze mindig az evangéliumi szabadság, a felelősség és a nagylelkű szolidaritás szelleme, magát Krisztust utánozva, aki, „Noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok.” (2 Kor 8,9).


Forrás: 
https://www.vatican.va/content/francesco/en/audiences/2024/documents/20240124-udienza-generale.html

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."