A Pápa hangja

Kedves testvéreim, boldog vasárnapot!

A mai liturgia evangéliuma beszámol arról, hogy Jézus, miután megkérdezte a tanítványoktól, hogy mit gondolnak róla az emberek, egyenesen rákérdez: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” (Mk 8,29). Péter válaszol mindnyájuk nevében: „Te vagy a Messiás” (30. v.). Amikor azonban Jézus a rá váró szenvedésről és halálról kezd beszélni, maga Péter tiltakozik, mire Jézus keményen megdorgálja őt: „Távozz tőlem, sátán, – így szól hozzá: sátán – mert nem Isten szándéka szerint gondolkodsz, hanem emberi módon” (33. v.).

Péter apostol hozzáállását szemlélve mi is feltehetjük magunknak a kérdést, hogy mit is jelent Jézust valóban ismerni.

Egyrészt ugyanis Péter tökéletesen választ ad, és azt mondja Jézusnak, hogy Ő a Krisztus. E helyes szavak mögött azonban még mindig az „emberek szerinti” gondolkodásmód van, egy olyan hozzáállás, amely egy erős Messiást, egy győztes Messiást képzel el, aki nem szenvedhet vagy halhat meg. A szavak tehát, amelyekkel Péter válaszol, „helyesek”, de a gondolkodásmódja nem változott. Még mindig meg kell változtatnia a gondolkodásmódját, még mindig meg kell térnie.

És ez számunkra is fontos üzenet. Valóban, mi is tanultunk valamit Istenről, ismerjük a tanítást, helyesen mondjuk az imákat, és talán a „ki neked Jézus?” kérdésre is jól válaszolunk, valamilyen, a katekizmusban tanult formulával. De biztosak vagyunk-e abban, hogy ez azt jelenti, hogy valóban ismerjük Jézust? Valójában az Úr megismeréséhez nem elég, ha tudunk róla valamit, hanem követnünk kell őt, hagynunk, hogy megérintsen és megváltoztasson minket az ő evangéliuma. Vagyis a Vele való kapcsolat, találkozás a kérdés. Tudhatok sok mindent Jézusról, de ha nem találkoztam Vele, akkor még mindig nem tudom, hogy ki az a Jézus. Szükséges ez a találkozás, ez változtatja meg az életünket: megváltoztatja az életmódodunkat, megváltoztatja a gondolkodásunkat, megváltoztatja a testvéreinkkel való kapcsolatunkat, az elfogadásra és megbocsátásra való készségünket, megváltoztatja az életünkben hozott döntéseinket. Minden megváltozik, ha valóban megismertük Jézust! Minden megváltozik. *

Testvéreim, a lutheránus teológus és lelkipásztor Bonhoeffer, aki a nácizmus áldozata volt, ezt írta: „Az a probléma, amely soha nem hagy nyugodni, az, hogy nem tudom, mit jelent számunkra ma valójában a kereszténység, vagy egyáltalán, valójában ki Krisztus” (Ellenállás és feltámadás. Levelek és írások a börtönből, Cinisello Balsamo 1996, 348). Sajnos sokan már nem teszik fel maguknak ezt a kérdést, és „csendben” maradnak, elalszanak, sőt eltávolodnak Istentől. Ehelyett fontos, hogy feltegyük magunknak a kérdést: engedem-e magam megzavarni, megkérdezem-e magamtól, hogy ki számomra Jézus, és milyen helyet foglal el az életemben? Csak szóban követem Jézust, továbbra is világi mentalitással, vagy elindulok, hogy kövessem Őt, engedem, hogy a Vele való találkozás átalakítsa az életemet?

Édesanyánk, Mária, aki jól ismerte Jézust, segítsen nekünk megválaszolni ezt a kérdést.

______________________

Az Úrangyala után

Kedves testvéreim!

Közelségemet fejezem ki Vietnam és Mianmar népeinek, akik a heves tájfun okozta áradásoktól szenvednek. Imádkozom az elhunytakért, a sebesültekért és az otthonuk elhagyására kényszerülőkért. Isten támogassa azokat, akik elveszítették szeretteiket és otthonaikat, és áldja meg azokat, akik segítséget nyújtanak nekik.

Tegnap Mexikóvárosban boldoggá avatták Moisés Lira Serafín papot, a Szeplőtelen Mária Irgalmassága Misszionáriusai Kongregáció alapítóját. 1950-ben halt meg, egy olyan élet után, amelyet az embereket a hitben és az Úr iránti szeretetben való előrehaladásban segítve töltött. Apostoli buzgósága ösztönözze a papokat, hogy fenntartás nélkül adják magukat Isten szent népének lelki javára. Tapsoljuk meg az új Boldogot! Látom ott a mexikói zászlókat...

Ma tartják Olaszországban az amyotrófiás laterálszklerózisban (ALS) szenvedők napját. Imádságban való megemlékezésemet ígérem értük és családjaikért; bátorítom a betegséggel kapcsolatos kutatómunkát és az önkéntes egyesületeket.

Ne feledkezzünk meg a háborúkról sem, amelyek vérrel szennyezik be a világot. Gondolok a meggyötört Ukrajnára, Mianmarra, gondolok a Közel-Keletre. Mennyi ártatlan áldozat! Azokra az anyákra gondolok, akik a háborúkban elvesztették a fiaikat. Hány fiatal élet szakadt félbe! Emlékezem Hersh Goldberg-Polinra, akit szeptemberben öt másik tússzal együtt holtan találtak Gázában. Tavaly novemberben találkoztam az édesanyjával, Rachellel, akinek az embersége lenyűgözött. Ebben a pillanatban is mellette vagyok. Imádkozom az áldozatokért, és továbbra is közel állok a túszok családjaihoz. Szűnjön meg a konfliktus Palesztinában és Izraelben! Szűnjön meg az erőszak, szűnjön meg a gyűlölet! Engedjék szabadon a túszokat, folytassák a tárgyalásokat, és találjanak békés megoldásokat.

Üdvözöllek mindnyájatokat, rómaiakat és zarándokokat Olaszországból és sok más országból. Különösen a radomi (Lengyelország) Szent Edwige Regina plébánia híveit; a jezsuita papok csoportját, akik tanulmányaik miatt jöttek Rómába; a stadei (Németország) diákokat; és a Rómából Assisibe tartó staféta gyaloglás résztvevőit. És köszöntöm az Immaculata fiúkat, akiknél ezekben a napokban három felszentelés volt, gratulálok!

Mindnyájatoknak szép vasárnapot kívánok. Kérlek, ne felejtsetek el imádkozni értem. Jó étvágyat az ebédhez és arrivederci (viszontlátásra).

Kedves testvéreim!

Mielőtt befejeznénk ezt az ünnepet, forduljunk Szűz Máriához az Úrangyala imával. Rá bízom az Egyház útját Pápua Új-Guineában és a Salamon-szigeteken. A Segítő Mária legyen mellettetek és védelmezzen benneteket mindig: erősítse a családok egységét, tegye széppé és bátorrá a fiatalok álmait, támogassa az időseket és nyújtson vígaszt nekik, vigasztalja a betegeket és a szenvedőket!

Erről a Teremtő által annyira megáldott földről szeretném a legszentebb Mária közbenjárására veletek együtt kérni a béke ajándékát minden nép számára. Különösen kérem ezt a világnak erre a nagy térségére Ázsiára, Óceániára és a Csendes-óceánra. Békét, békét a nemzeteknek és a teremtésnek is. Nemet az újrafegyverkezésre és a közös otthonunk kizsákmányolására! Igent a népek és kultúrák találkozására, igent az ember és a teremtmények harmóniájára!

Segítő Mária, a Béke Királynője, segíts bennünket, hogy Isten terveihez térjünk, amelyek a béke és az igazságosság tervei a nagy emberi család számára!

Ezen a vasárnapon, Mária születésének liturgikus ünnepén gondolataink a lourdes-i kegyhely felé fordulnak, amelyet sajnálatos módon árvíz sújtott.

Kedves testvéreim, boldog vasárnapot!

Ma a liturgia evangéliumában (vö. Mk 7,1-8, 14-15, 21-23) Jézus a tisztákról és a tisztátalanokról beszél: egy kortársai számára nagyon kedvelt kérdésről, amely elsősorban a szertartások és viselkedési szabályok betartásához kapcsolódott, hogy elkerüljék a tisztátalannak tartott dolgokkal vagy személyekkel való érintkezést, és ha ez mégis megtörténne, akkor eltöröljék a „foltot” (vö. Lev 11-15). A tisztaság és a tisztátalanság szinte rögeszméjük volt az akkori idők egyes vallásos embereinek.

Néhány írástudó és farizeus, az ilyen normák megszállott, szigorú betartói, azzal vádolják Jézust, hogy megengedte tanítványainak, hogy mosatlan kézzel, kézmosás nélkül egyenek. És Jézus ezt a farizeusok részéről érkező szemrehányást használja fel arra, hogy tanítványainak a „tisztaság” jelentéséről beszéljen.

A tisztaság, mondja Jézus, nem külső szertartásokhoz, hanem elsősorban a belső beállítottsághoz kapcsolódik. A tisztasághoz tehát hiába mossuk meg többször a kezünket, ha azután a szívünkben olyan gonosz érzéseket táplálunk, mint a kapzsiság, az irigység vagy a büszkeség, vagy olyan gonosz szándékokat, mint a csalás, a lopás, az árulás és a rágalmazás (vö. Mk 7,21-22). Jézus felhívja a figyelmet arra, hogy óvakodni kell a rituáléktól, amelyek nem növelik az ember jóságát; ellenkezőleg, ezek néha arra késztetnek, hogy elhanyagolja, sőt igazolja önmagában és másokban a szeretettel ellentétes döntéseket és magatartásokat, amelyek megsebezik a lelket és bezárják a szívet.

Ez, testvéreim, számunkra is fontos: nem lehet például a szentmiséről kilépve, még a templom előtt megállni, és csúnyán és kíméletlenül pletykálni mindenről és mindenkiről. A fecsegés az, ami tönkreteszi a szívet, ami tönkreteszi a lelket. Ezt nem lehet megtenni! Ha elmész a misére, és utána a bejáratnál ilyeneket csinálsz, az rossz dolog! Vagy ha valaki jámbornak mutatja magát az imádságban, de aztán otthon ridegen és távolságtartóan bánik a saját családtagjaival, vagy elhanyagolja idős szüleit, akiknek segítségre és társaságra van szükségük (vö. Mk 7,10-13). Ez kettős élet, és ezt nem lehet megtenni. A farizeusok pedig ezt tették. Külsőleg tisztaság, jó, másokkal szembeni irgalmas magatartás nélkül. Vagy nem lehet látszólag nagyon tisztességesnek lenni mindenkihez, és talán még önkéntes munkát és néhány emberbaráti gesztust is tenni, de aztán belül gyűlöletet ápolni másokkal szemben, megvetni a szegényeket és a legkisebbeket, vagy tisztességtelenül viselkedni a munkában.

Ha valaki így cselekszik, az Istennel való kapcsolata külső gesztusokra redukálódik, és belül áthatolhatatlan marad az Ő kegyelmének tisztító hatására, szeretetlen gondolatoknak, üzeneteknek és viselkedésnek hódol. Valami másra vagyunk teremtve. Az élet tisztaságára, a gyengédségre, a szeretetre vagyunk teremtve.

Tegyük fel magunknak a kérdést: következetesen élem-e a hitemet, azaz amit a templomban teszek, azt igyekszem-e a templomon kívül is ugyanebben a szellemben tenni? Érzéseimmel, szavaimmal és tetteimmel kézzelfoghatóvá teszem-e azt, amit az imában mondok, testvéreim mellett és tiszteletükben? Gondolkodjunk el ezen.

Mária, a mi legtisztább Édesanyánk segítsen bennünket abban, hogy életünket szívből jövő és megélt szeretetben Istennek tetsző áldozattá tegyük (vö. Róm 12,1).

____________________________

Az Úrangyala után

Kedves testvéreim!

Tegnap a szlovákiai Šaštínban boldoggá avatták Ján Havlikot, a Páli Szent Vince által alapított Missziós Kongregáció szeminaristáját. Ezt a fiatalembert 1965-ben, az akkori Csehszlovákiában a rezsim egyházüldözése során ölték meg. Az ő kitartása a Krisztusba vetett hitről való tanúságtételben bátorítsa azokat, akik még mindig hasonló megpróbáltatásoktól szenvednek. Tapsoljuk meg az új Boldogot!

Szomorúan értesültem arról, hogy augusztus 24-én, szombaton a Burkina Faso-i Barsalogho településen több száz ember, köztük nők és gyermekek haltak meg és sokan megsebesültek egy terrortámadásban. Elítélem ezeket az emberi élet elleni szörnyű támadásokat, együttérzek az egész nemzettel, és őszinte részvétemet fejezem ki az áldozatok családjainak. Szűz Mária segítse Burkina Faso szeretett népét, hogy visszanyerje a békét és a biztonságot.

Imádkozom a brazíliai Recife városában, a Nossa Senhora da Conceição szentélyben történt baleset áldozataiért is. A Feltámadott Úr vigasztalja a sérülteket és az áldozatok hozzátartozóit.

Mindig közel állok a meggyötört ukrán néphez, amelyet súlyosan sújtanak az energetikai infrastruktúrája elleni támadások. Amellett, hogy ezek haláleseteket és sérüléseket okoztak, több mint egymillió embert hagytak áram és víz nélkül. Ne feledjük, hogy az ártatlanok szavát mindig meghallja Isten, aki nem marad közömbös szenvedéseik iránt!

Gondolataimat ismét aggodalommal fordítom a palesztin-izraeli konfliktus felé, amely azzal fenyeget, hogy más palesztin városokra is átterjed. A tárgyalások folytatásáért, azonnali tűzszünetért, a túszok szabadon bocsátásáért és a gázai lakosság segélyezéséért folyamodom, ahol számos betegség is terjed, mint például a gyermekbénulás. Legyen béke a Szentföldön, legyen béke Jeruzsálemben! Legyen a Szent Város a találkozás helye, ahol keresztények, zsidók és muzulmánok érezzék, hogy tiszteletben tartják és szívesen látják őket, és senki sem kérdőjelezi meg a status quo-t az adott szent helyeken.

Ma ünnepeljük a Teremtésvédelem imavilágnapját. Remélem, hogy mindenki, intézmények, egyesületek, családok és minden ember konkrétan elkötelezi magát közös otthonunk mellett. A sebesült Föld kiáltása egyre riasztóbbá válik, és határozott és sürgős cselekvésre szólít fel.

Holnap apostoli útra indulok Ázsia és Óceánia több országába. Kérem, imádkozzatok ennek az útnak az eredményességéért!

Üdvözöllek mindnyájatokat, rómaiak és zarándokok! Különösen köszöntöm a luccai fiatalokat, akiket Paolo Giulietti érsek és több pap kísér; köszöntöm a Szeplőtelen jó fiataljait és a Campocroce di Mirano fiataljait.

Boldog vasárnapot kívánok mindnyájatoknak! Kérlek, ne felejtsetek el imádkozni értem. Jó étvágyat az ebédhez, és arrivederci (viszontlátásra).

Kedves testvéreim, boldog vasárnapot!

A mai liturgia evangéliuma (Jn 6,60-69) Szent Péter nevezetes válaszát meséli el nekünk, aki így szól Jézushoz: „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás” (Jn 6,68). Gyönyörű válasz! Gyönyörű kifejezés, amely arról a barátságról és bizalomról tanúskodik, amely őt a többi tanítvánnyal együtt Krisztushoz köti. „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás.” Gyönyörű!

Péter kritikus pillanatban mondja ezt ki, mert Jézus éppen befejezte beszédét, amelyben kijelentette, hogy ő a „mennyből alászállott kenyér” (vö. Jn 6,41): ezt a nyelvet az emberek nehezen értik, és sokan, még a tanítványok is, akik követték őt, elhagyták őt, mert nem értették.

A tizenkettő azonban nem: ők maradtak, mert benne megtalálták „az örök élet igéit”. Hallották, ahogy prédikált, látták a csodáit, és továbbra is osztoztak vele a nyilvános pillanatokban és a mindennapi élet meghittségében (vö. Mk 3,7-19).

A tanítványok nem mindig értik meg, amit a Mester mond és tesz; néha nehezen tudják elfogadni szeretetének paradoxonjait (vö. Mt 5,38-48), irgalmasságának szélsőséges igényeit (vö. Mt 18,21-22), a mindenki számára való odaadás módjának radikális jellegét. Nem könnyű megérteniük, de hűségesek. Jézus döntései gyakran túlmutatnak az általános mentalitáson, túlmutatnak az intézményes vallás és a hagyományok kánonjain, olyannyira, hogy provokatív és kínos helyzeteket teremtenek (vö. Mt 15,12). Nem könnyű őt követni.

Mégis, az akkori kor sok tanítója közül Péter és a többi apostol csak benne találták meg a választ az őket éltető életszomjra, örömszomjra, szeretetszomjra; csak Neki köszönhetően tapasztalták meg az élet teljességét, amelyet keresnek, túl a bűn, sőt a halál határain. Ezért nem mennek el: ellenkezőleg, egy kivételével mindannyian, még a sok bukás és bűnbánat közepette is, mindvégig Vele maradnak (vö. Jn 17,12).

És, testvéreim, ez minket is érint: nekünk sem könnyű követni az Urat, megérteni az ő cselekvési módját, magunkévá tenni az ő szempontjait és példáit. Nekünk sem könnyű. Azonban minél közelebb kerülünk hozzá - minél inkább ragaszkodunk az ő evangéliumához, minél inkább fogadjuk kegyelmét a szentségekben, minél inkább vele maradunk az imádságban, minél inkább utánozzuk őt alázatban és szeretetben - annál inkább megtapasztaljuk annak szépségét, hogy ő a barátunk, és annál inkább felismerjük, hogy egyedül nála vannak „az örök élet igéi”.

Ekkor tegyük fel magunknak a kérdést: mennyire van jelen Jézus az életemben? Mennyire engedem, hogy megérintsenek és kihívjanak a szavai? Mondhatom-e, hogy ezek számomra is „az örök élet igéi”? Hozzád, testvér, nővér, azt kérdezem: Jézus szavai számodra – számomra is – az örök élet igéi?

Mária, aki testet öltve fogadta be Jézust, Isten Igéjét, segítsen bennünket abban, hogy hallgassunk rá, és soha ne hagyjuk el őt.
 

______________________

Az Úrangyala után

Kedves testvéreim!

Szeretném kifejezni szolidaritásomat a majomhimlő által érintett emberek ezreivel, amely ma már világméretű egészségügyi vészhelyzetet jelent. Imádkozom mindazokért, akik megfertőződtek, különösen a Kongói Demokratikus Köztársaság lakosságáért, akik ilyen nehéz helyzetben vannak. Együttérzésemet fejezem ki a betegség által leginkább érintett országok helyi egyházainak, és arra bátorítom a kormányokat és a magánipart, hogy osszák meg egymással a rendelkezésre álló technológiát és kezeléseket, hogy senki se maradjon megfelelő orvosi ellátás nélkül.

Nicaragua szeretett népének: bátorítalak benneteket, hogy újítsátok meg a Jézusba vetett reményeteket. Ne feledjétek, hogy a Szentlélek mindig magasabb rendű tervezetek felé vezeti a történelmet. A Szeplőtelen Szűz oltalmazzon benneteket a megpróbáltatások idején, és éreztesse meg veletek anyai gyengédségét. A Szűzanya kísérje Nicaragua szeretett népét.

Továbbra is szomorúan követem az Ukrajnában és az Orosz Föderációban zajló harcokat, és az Ukrajnában nemrég elfogadott törvényekre gondolva féltem az imádkozók szabadságát, mert akik igazán imádkoznak, mindig mindenkiért imádkoznak. Az ember nem követ el gonoszságot azért, mert imádkozik. Ha valaki gonoszságot követ el a népe ellen, akkor bűnös lesz miatta, de nem követhetett el gonoszságot azért, mert imádkozott. Ezért aztán azok, akik imádkozni akarnak, hadd imádkozhassanak ott, ahol az egyházukat tartják. Kérem, ne szűnjön meg egyetlen keresztény egyház sem közvetlenül vagy közvetve. Ne nyúljanak az egyházakhoz!

És imádkozzunk továbbra is a háborúk végéért, Palesztinában, Izraelben, Mianmarban és minden más térségben is. A népek békét kérnek! Imádkozzunk, hogy az Úr adjon mindannyiunknak békét.

Köszöntelek valamennyieteket, rómaiakat és zarándokokat Olaszországból és sok más országból. Külön köszöntöm az Észak-Amerikai Kollégium új szeminaristáit, és jó felkészülési utat kívánok nekik; és azt is kívánom, hogy örömmel éljék meg papságukat, mert az igazi ima örömet ad nekünk. Köszöntöm a mozgás- és értelmi fogyatékossággal élő fiatalokat, akik a „befogadás stafétáján” vesznek részt, hogy megerősítsék, hogy az akadályok leküzdhetők. Köszöntöm barátaimat, a Szeplőtelen fiait.

Mindenkinek szép vasárnapot kívánok. Kérem, ne felejtsetek el imádkozni értem. Jó étvágyat és arrivederci (viszontlátásra)!

Kedves testvéreim, boldog vasárnapot!

A mai liturgia evangéliuma (Jn 6,41-51) a zsidók reakciójáról szól, akik Jézus kijelentésére, miszerint „én a mennyből szálltam le” (Jn 6,38), megbotránkoznak. Zúgolódnak egymás között: „Nem Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát, hogy a mennyből szálltam alá?” (Jn 6,42) Így zúgolódnak. Figyeljünk, hogy mit mondanak. Meg vannak győződve arról, hogy Jézus nem jöhetett a mennyből, mert ő egy ács fia, és mert az anyja és a rokonai hétköznapi, ismert, átlagos emberek, mint oly sokan mások. „Hogyan nyilvánulhatna meg Isten ilyen hétköznapi módon?” – mondják. Hitükben gátolják őket az Ő szerény származásával kapcsolatos előítéletek, és akadályozza őket az a feltételezés is, hogy ezért nincs mit tanulniuk tőle. Az előítéletek és a feltételezések milyen rosszat tesznek velünk! Megakadályozzák az őszinte párbeszédet, a testvérek találkozását: óvakodjunk az előítéletektől és a feltételezésektől! Megvannak a maguk merev sémái, és nincs hely a szívükben annak, ami nem illik bele, annak, amit nem tudnak katalogizálni és a biztonságuk poros polcain elhelyezni. És ez igaz: a mi értékpapírjaink oly gyakran le vannak zárva, porosodnak, mint a régi könyvek.

Pedig ezek az emberek betartják a törvényt, alamizsnát adnak, böjtöt és imaidőt tartanak. Sőt, Krisztus már számos csodát tett (vö. Jn 2:1-11; 4:43-54; 5:1-9; 6:1-25). Miért nem segít ez nekik abban, hogy felismerjék Őt a Messiásként? Miért nem segít ez nekik? Mert nem annyira azért végzik vallási gyakorlataikat, hogy meghallgassák az Urat, mint inkább azért, hogy megerősítést találjanak bennük arra, amit gondolnak. Elzárkóznak az Úr szava elől, és megerősítést keresnek a saját gondolataikhoz. Ezt mutatja az a tény, hogy még csak nem is veszik a fáradságot, hogy magyarázatot kérjenek Jézustól: csupán egymás között zúgolódnak ellene (vö. Jn 6,41), mintha egymást akarnák megerősíteni abban, amiről meg vannak győződve, és bezárkóznak, bezárkóznak egy áthatolhatatlan erődbe. És így képtelenek hinni. A szív bezárkózása: milyen fájdalmas, milyen fájdalmas!

Figyeljünk oda minderre, mert néha velünk is megtörténhet ugyanez, az életünkben és az imádságunkban: megtörténhet velünk, hogy ahelyett, hogy valóban meghallgatnánk, amit az Úr mondani akar nekünk, csak megerősítést keresünk tőle és másoktól abban, amit gondolunk, a meggyőződésünknek, az ítéleteinknek, amelyek előítéletek, a megerősítését. De Isten megszólításának ez a módja nem segít abban, hogy találkozzunk Istennel, hogy valóban találkozzunk vele, sem abban, hogy megnyíljunk az ő világosságának és kegyelmének ajándéka előtt, hogy növekedjünk a jóságban, hogy teljesítsük az ő akaratát, hogy legyőzzük a bezártságainkat és a nehézségeinket. Testvérek, a hit és az imádság, ha igaz, megnyitja az elmét és a szívet, nem pedig bezárja azokat. Ha olyan embert találtok, aki értelem és ima tekintetében bezárkózik, akkor az a hit és az az ima nem igazi.

Kérdezzük meg tehát magunktól: a hitéletemben képes vagyok-e valóban elcsendesíteni önmagamat, és meghallgatni Istent? Hajlandó vagyok-e befogadni az ő hangját a saját terveimen túl, és az ő segítségével legyőzni a félelmeimet is?

Mária segítsen bennünket abban, hogy hittel hallgassuk az Úr hangját, és bátran megtegyük az ő akaratát.

__________________________

Az Úrangyala után

Kedves testvéreim!

Ezekben a napokban emlékeztünk meg Hirosima és Nagaszaki városok atombombázásának évfordulójáról. Miközben továbbra is az Úrnak ajánljuk az említett események és minden háború áldozatait, megújítjuk intenzív imánkat a békéért, különösen a meggyötört Ukrajnáért, a Közel-Keletért, Palesztináért, Izraelért, Szudánért és Mianmarért.

Ma Szent Klára ünnepére emlékezem: szeretetteljes gondolataikat intézem minden 'Szegény Klarisszához', különösen a Vallegloria-iakhoz, akikhez gyönyörű barátság fűz.

Imádkozzunk a tragikus brazíliai repülőgép-szerencsétlenség áldozataiért is.

És üdvözöllek mindannyiótokat, rómaiakat és zarándokokat Olaszországból és sok országból, különösen a bergamói kisszeminárium diákjainak csoportját, akik gyalog jöttek Assisiből, egy többnapos zarándoklaton. Elfáradtatok? Nem? Nem, nem. Remekek vagytok!

Szép vasárnapot kívánok mindannyiatoknak. Nektek is, Immaculata fiúk: szép vasárnapot! És kérem, ne felejtsetek el imádkozni értem: ti, brazilok is ott, jól látom őket. Mindenkinek köszönöm! Jó étvágyat és arrivederci (viszontlátásra)!

Kedves testvéreim, boldog vasárnapot kívánok!

A mai evangélium Jézusról szól, aki a kenyerek és halak csodája után arra kéri az őt kereső tömeget, hogy gondolkodjanak el a történtekről, hogy megértsék az értelmét (vö. Jn 6,24-35).

Megették a megosztott ételt, és látták, hogy kevés forrásból is mindenki jóllakott és eltelt egy fiatalember nagylelkűsége és bátorsága révén, aki másokkal együtt bocsátotta rendelkezésre, amije volt. (vö. Jn 6,1-13). A jel egyértelmű volt: ha mindenki odaadja másoknak, amije van, Isten segítségével még kevésből is jut mindenkinek. Ne felejtsük el: ha valaki odaadja másoknak, amije van, Isten segítségével, még a kevéssel is mindenkinek lehet valamije.

A tömeg nem értette: összetévesztették Jézust valamiféle varázslóval, és visszamentek, hogy megkeressék, abban a reményben, hogy megismétli a csodát, mintha varázslat lenne (vö. 26. v.).

Útjuk során egy élmény főszereplői voltak, de nem fogták fel annak jelentőségét: figyelmük csak a kenyerekre és a halakra, a tényleges ételre összpontosult, amely azonnal elkészült. Nem vették észre, hogy ez csak egy eszköz volt, amelyen keresztül az Atya, miközben éhségüket csillapította, valami sokkal fontosabbat nyilatkoztatott ki számukra. És mit nyilatkozott ki nekik az Atya? Az élet útját, amely örökké tart, és a kenyér ízét, amely minden mértéket meghaladóan kielégít. Röviden: az igazi kenyér Jézus volt és Jézus, az Atya emberré lett szeretett Fia (vö. 35. v.), aki azért jött, hogy osztozzon szegénységünkben, hogy azon keresztül elvezessen minket az Istennel és testvéreinkkel való teljes közösség öröméhez (vö. Jn 3,16).

Az anyagiak nem adnak teljességet az életnek. Segítenek előrehaladni, és fontosak, de nem töltik be életünket. Erre csak a szeretet képes (vö. Jn 6,35). És hogy ez megtörténjen, a követendő út a szeretet útja, amely semmit sem tart meg magának, hanem mindent megoszt. A szeretet mindent megoszt.

És vajon nem ez történik-e a saját családunkban is? Mi is láthatjuk. Gondoljunk a szülőkre, akik egész életükben azért küzdenek, hogy gyermekeiket jól neveljék, és hagyjanak rájuk valamit a jövőre nézve. Milyen szép, amikor ezt az üzenetet megértik, és a gyerekek hálásak, és cserébe testvérként támogatják egymást! Milyen szomorú viszont, amikor az örökség miatt veszekednek – nagyon sok esetet láttam már, és ez szomorú –, és harcolnak egymással, és talán évekig nem is beszélnek többé egymással! Egy apa és egy anya üzenete, legértékesebb örökségük nem a pénz. Hanem a szeretet, amellyel gyermekeiknek adnak mindent, amijük van, ahogyan Isten is teszi velünk, és így tanítanak minket szeretni.

Tegyük fel magunknak a kérdést: milyen kapcsolatom van az anyagiakkal? Rabszolgájuk vagyok-e, vagy szabadon használom őket eszközként, hogy szeretetet adjak és kapjak? Köszönetet tudok-e mondani Istennek és testvéreimnek a kapott ajándékokért? És tudom-e, hogyan osszam meg őket másokkal?

Mária, aki egész életét Jézusnak adta, tanítson meg minket arra, hogy mindent a szeretet eszközévé tegyünk.

_________________________________________________

Az Úrangyala imádkozása után a Szentatya folytatta:

Kedves Testvéreim!

Múlt pénteken a libanoni Bkerke-ben boldoggá avatták Estephan El Douaihy pátriárkát. Bölcsességgel vezette a maronita egyházat 1670-től 1704-ig egy nehéz, üldöztetéssel is jellemzett időszakban. A hit tanítójaként és figyelmes lelkipásztorként a remény tanúja volt, mindig közel az emberekhez. A libanoni nép még ma is oly sokat szenved! Különösen a bejrúti kikötőben történt robbanás áldozatainak családjára gondolok. Remélem, hogy hamarosan jogot és igazságot szolgáltatnak. Az új Boldog tartsa fenn Libanonban az Egyház hitét és reményét, és járjon közben ezért a szeretett országért. Tapsoljuk meg az új Boldogot!

Nagy aggodalommal követem a Közel-Keleten zajló eseményeket, és remélem, hogy az amúgy is szörnyen véres és erőszakos konfliktus nem fog tovább terjedni. Imádkozom minden áldozatért, különösen az ártatlan gyermekekért, és együttérzésemet fejezem ki a Szentföldön élő drúz közösségnek, valamint Palesztina, Izrael és Libanon lakosságának. Ne feledkezzünk meg Mianmarról sem. Legyen bátorságunk a párbeszéd folytatásához, hogy azonnali tűzszünet legyen Gázában és minden fronton, hogy a túszok kiszabaduljanak, és hogy az emberek humanitárius segélyt kapjanak. A támadások, még a célzott támadások és a gyilkosságok sem jelenthetnek soha megoldást. Nem segítenek az igazságosság, a béke útján járni, hanem még több gyűlöletet és bosszút szülnek. Elég volt, testvéreim! Elég volt! Ne fojtsátok el a béke Istenének szavát, hanem legyen ez a Szentföld, a Közel-Kelet és az egész világ jövője! A háború vereséget jelent!

Ugyanígy aggódom Venezuela miatt is, amely kritikus helyzetben van. Szívből kérek minden felet, hogy keressék az igazságosságot, tanúsítsanak önmérsékletet, kerüljenek mindenfajta erőszakot, párbeszéd útján rendezzék a vitákat, és az emberek valódi javát viseljék a szívükön, ne pedig a pártérdekeket. Bízzuk az országot a venezuelaiak által annyira szeretett és tisztelt Coromotoi Szűzanya közbenjárására, valamint Boldog José Gregorio Hernandez imájára, akinek tanúságtétele mindannyiunkat összeköt.

Közelségemet fejezem ki India népe felé, különösen Kerala felé, akiket súlyosan érintettek az özönvízszerű esőzések, amelyek számos földcsuszamlást okoztak, ami emberéleteket követelt, sok embert kitelepítettek és jelentős károkat okozott. Kérem Önöket, hogy csatlakozzanak imáimhoz azokért, akik életüket vesztették, és mindazokért, akiket ez a pusztító katasztrófa érintett.

Ma, az Ars-i Szent Curé d'Ars emléknapján egyes országok az „Ars-i plébános” ünnepét ünneplik. Közelségemet és egyben hálámat fejezem ki mindazoknak a plébánosoknak, akik buzgón és nagylelkűen, olykor sok szenvedés közepette felajánlják magukat Istenért és az emberekért. Tapsoljuk meg plébánosainkat!

Köszöntöm Önöket, rómaiak és zarándokok Olaszországból és számos országból, különösen a Cseh Köztársaságból érkezett csoportot, a Szent Ursula-társakat, a Chiusa Sclafani és Siderno híveit, a San Vito dei Normanni fiataljait, a padovai Sacro Cuore plébánia fiataljait és a Sambuceto kerékpárosokat. Örömmel küldök üdvözletet a Fatimában megrendezésre kerülő Első Portugál Ifjúsági Fesztivál résztvevőinek. Kedves fiatalok, látom, hogy a tavalyi lisszaboni lelkesítő tapasztalat továbbra is gyümölcsöt hoz. Hála Istennek! Imádkozom értetek, és kérlek, imádkozzatok értem a jelenések kápolnájában.

Mindnyájatoknak boldog vasárnapot kívánok. Kérem, ne felejtsetek el imádkozni értem. Jó étvágyat az ebédhez. Arrivederci (viszontlátásra)!
 

Kedves testvéreim, boldog vasárnapot!

Ma a liturgia evangéliuma a kenyerek és halak csodájáról szól (vö. Jn 6,1-15). Egy csodáról, vagyis egy „jelről”, egy „jelről”, amelynek főszereplői három olyan cselekedetet hajtanak végre, amelyeket Jézus az utolsó vacsorán fog megismételni. Mik ezek a gesztusok? Felajánlás, hálaadás és megosztás.

Az első: felajánlás. Az evangélium egy fiúról mesél, akinek öt kenyere és két hala van (Jn 6,9). Ez az a gesztus, amellyel elismerjük, hogy van valami jó, amit adhatunk, és kimondjuk az „igen”-t, még akkor is, ha az, amink van, túl kevés ahhoz képest, amire szükség van. Ezt hangsúlyozzuk a szentmisében, amikor a pap felajánlja a kenyeret és a bort az oltáron, és mindenki felajánlja önmagát, a saját életét. Ez a gesztus kicsinek tűnhet, ha az emberiség mérhetetlen szükségleteire gondolunk, akárcsak az öt kenyér és két hal a több ezer fős tömeg előtt; de Isten ezt teszi a csoda anyagává, a legnagyobb csodához, ami létezik – ahhoz, amelyben Ő maga jelenvalóvá teszi magát közöttünk, a világ üdvösségéért.

Így értjük meg a második gesztust: a hálaadást (vö. Jn 6,11). Az első gesztus a felajánlás, a második a hálaadás. Ez azt jelenti, hogy alázatosan, ugyanakkor örömmel mondjuk az Úrnak: „Minden, amim van, a te ajándékod, Uram, és hogy megköszönjem, csak azt tudom visszaadni neked, amit te adtál nekem először, Fiaddal, Jézus Krisztussal együtt, hozzátéve, amit tudok; mindannyian hozzátehetünk egy kicsit. Mit adhatok az Úrnak? Milyen apróságot tudok adni? A gyenge szeretetemet”. Adni... azt mondani az Úrnak: „Szeretlek”; de mi, szegények, a mi szeretetünk olyan csekély, de ha odaadjuk az Úrnak, az Úr elfogadja. Felajánlás, hálaadás, és a harmadik gesztus a megosztás.

A szentmisében ez a szentáldozás, amikor együtt járulunk az oltárhoz, hogy együtt fogadjuk Krisztus Testét és Vérét: mindenki ajándékának gyümölcsét, amelyet az Úr mindenki számára táplálékká alakít át. Gyönyörű pillanat ez, a szentáldozás pillanata, amely arra tanít bennünket, hogy a szeretet minden gesztusát kegyelmi ajándékként éljük meg, mind azok számára, akik adják, mind azok számára, akik kapják.

Testvérek, nővérek, tegyük fel magunknak a kérdést: valóban hiszem-e, hogy Isten kegyelméből valami egyedit tudok adni testvéreimnek, vagy névtelenül érzem magam „egynek a sok közül”? Aktív vagyok-e a jó adásában? Hálás vagyok-e az Úrnak azokért az ajándékokért, amelyekkel folyamatosan kinyilvánítja szeretetét? A másokkal való megosztást a találkozás és a kölcsönös gazdagodás pillanataként élem meg?

Szűz Mária segítsen bennünket abban, hogy minden eucharisztikus ünnepet hittel éljünk meg, és minden nap felismerjük és megízleljük Isten kegyelmének „csodáit”.

_________________________________

Az Úrangyala után

Kedves testvéreim!

Biztosítom imáimat az Etiópia déli részén egy faluban végigsöprő nagy földcsuszamlás áldozataiért. Közel állok ehhez a súlyosan próbára tett lakossághoz, és azokhoz, akik segítséget nyújtanak.

És miközben a világon sokan szenvednek a katasztrófák és az éhínség miatt, mi továbbra is gyártunk és árulunk fegyvereket, és elemésztjük az erőforrásokat, amelyek a háborúkat táplálják, kicsiket és nagyokat. Ez olyan gyalázat, amelyet a nemzetközi közösségnek nem szabad eltűrnie, és ellentmond a most elkezdődött olimpiai játékok testvéri szellemének. Ne felejtsük el, testvéreim: a háború vereség!

Ma ünnepeljük a Nagyszülők és Idősek Világnapját, melynek témája: „Ne vess el engem öregségemben” (vö. Zsolt 71,9). Az idősek elhagyatottsága valóban szomorú valóság, amelyhez nem szabad hozzászoknunk. Sokuk számára, különösen ezekben a nyári napokban, a magány azzal a veszéllyel fenyeget, hogy nehezen viselhető teherré válik. Ez a nap arra hív bennünket, hogy halljuk meg az idősek hangját, akik azt mondják: „Ne hagyj el engem!”, és válaszoljunk: „Nem hagylak el téged!”. Erősítsük a nagyszülők és unokák, a fiatalok és az idősek közötti szövetséget. Mondjunk nemet az idősek magányára! Jövőnk nagyban függ attól, hogy nagyszülők és unokák hogyan tanulnak meg együtt élni. Ne feledkezzünk meg az idősekről! És egy nagy tapsot a nagyszülőknek, mindannyiuknak!

Üdvözlök mindenkit, rómaiakat és zarándokokat Olaszország és a világ különböző részeiből. Külön köszöntöm a Katolikus Apostolok Szövetsége Általános Kongresszusának résztvevőit; a bolognai Katolikus Akció fiataljait és a mantovai egyházmegye Riviera del Po-Sermide lelkipásztori egységének fiataljait; a veronai egyházmegye tizennyolc évesekből álló csoportját; és a Quartu Sant'Elena-i „Carlo Acutis” Oratórium animátorait.

Üdvözletemet küldöm azoknak, akik részt vesznek a Trastevere-i Madonna del Carmine ünnepének záróünnepségén: ma este lesz a Madonna „fiumarola” körmenete a Tiberis folyón. Tanuljuk meg Máriától, a mi Máriánktól, hogyan ültessük át az evangéliumot a mindennapi életben a gyakorlatba! Hallottam egy neokatechumenális éneket... Szeretném később újra meghallgatni!

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! És kérem, ne felejtsetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez, és arrivederci!

Sokmindenért szerettem volna köszönetet mondani az érseknek, de egy dologért különösen: hogy nem „beszélt” a betegekről... Megnevezte őket! Név szerint ismeri őket és ez példaértékű, mert a szeretet konkrét, a szeretet konkrét. Nagyon hálás vagyok az érseknek, mert neki ez a szokása. Minden ember, egészséges vagy beteg, kicsi vagy nagy, minden embernek van méltósága. A méltóság a névvel mutatja meg magát, és ő ismeri a nevét. Nagyon szép. Most már remélem, hogy ebben a tudásban fog továbbmenni, mert egyszer találtam egy hegyvidéki plébánost – három falu plébánosa volt –, és azt mondtam neki: „De mondd csak, te képes vagy név szerint ismerni az embereket?”, és ő azt válaszolta: „A családok kutyáinak a nevét is tudom!”. Most már remélem, hogy tovább megy, és tudja a kutyák nevét.

Kedves testvéreim!

A végső áldás előtt szeretnélek köszönteni mindnyájatokat, akik összegyűltetek ezen az impozáns téren. Köszönöm a püspök úr szavait és mindenekelőtt a látogatás előkészítését, és vele együtt mindazokat, akik sokféleképpen közreműködtek, különösen a liturgiáért – jó liturgikusok; taps a maestrónak és mindenkinek – és a sok szolgálatért; valamint a sok embernek, akik részt vettek az imádságban. Biztosíthatom Önöket, hogy közel állok a betegekhez – sokukat köszöntöttem –, a foglyokhoz, akik jelen akartak lenni, a migránsokhoz – Trieszt nyitott ajtó a migránsok előtt – és mindazokhoz, akik küzdenek.

Trieszt egyike azoknak a városoknak, amelyek hivatottak arra, hogy összehozzák a különböző népeket: először is azért, mert kikötő, egy fontos kikötő, majd azért, mert Olaszország, Közép-Európa és a Balkán kereszteződésében fekszik. Ilyen helyzetekben az egyházi és civil közösség számára az a kihívás, hogy hogyan lehet a nyitottságot és a stabilitást, a befogadást és az identitást ötvözni. Ezért azt mondanám: megvan, ami kell. Köszönöm! Önöknek „rendben vannak a kártyáik”, hogy szembenézzenek ezzel a kihívással! Keresztényként ott van az evangélium, amely értelmet és reményt ad életünknek; és mint polgároknak ott van az alkotmány, amely megbízható „iránytű” a demokrácia útján.

Tehát, előre! Előre! Félelem nélkül, nyitottan és szilárdan az emberi és keresztény értékekben, befogadóan, de az emberi méltóságot nem veszélyeztetve. Ezzel nem játszunk.

Ebből a városból megújítjuk elkötelezettségünket, hogy imádkozunk és dolgozunk a békéért: a meggyötört Ukrajnáért, Palesztináért és Izraelért, Szudánért, Mianmarért és minden háborútól szenvedő népért. A Grisa-hegyen Anyaként és Királynőként tisztelt Szűz Mária közbenjárását kérjük.