Tihanyi Bencés Apátság prédikációi

Tihanyi Bencés Apátság prédikációi
Hetente frissül

Tihanyi Bencés Apátság prédikációi

Tihanyi Bencés Apátságprédikációiévközi 2. vasárnap

Reggeli ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
19

Kedves Testvérek!

Keresztelő Szent János a tanítványainak ezt mondja Jézusról: „az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” Ez a kép Jézusról kapcsolatban van a zsidó vallásnak azzal a gyakorlatával, hogy Istennek áldozatokat mutattak be a bűnök kiengesztelésére. Állatokat is föláldoztak, amik között bárányok is voltak. Ez a kép annyiban alkalmazható Jézusra, hogy Ő valóban feláldozta önmagát, az életét azért, hogy az emberiséget kiengesztelje az Atyával. A bűn kiengesztelésének a bűnös emberiség nevében kellett történnie. A véges ember azonban erre képtelen éppen véges, teremtett volta miatt. Jézus azonban emberként képes az emberiség nevében kiesdeni a bocsánatot azért, mert egyben Isten is, aki isteni szinten képes az Atyához fordulni. Ő, aki önmagában egyesíti az embert az Istennel, képes összekötni az embert az Atyával. Ő egész mivoltában az az engesztelés, aki egyedül elfogadható az Atya előtt.

A 20. században fölvetették azt a kérdést, hogy milyen Isten az, akinek emberáldozatra volt szüksége ahhoz, hogy kiengesztelődjék? Arról azonban megfeledkeztek, hogy az Atya és a Fiú nem úgy állnak szemben egymással, mint két ember, akiknek mások az érdekeik, akiknek szenvedést lehet okozni, akiket a jogaikban meg lehet sérteni. Isten Szentháromság, akinek három „személye” az egyetlen isteni természetben él. Istenben nincs három értelem, nincs három akarat, három különböző szeretet, mert Isten egy. A különbség közöttük csakis abban a módban van, ahogyan megélik az egymással való viszonyt. Az Atya nem Fiú és nem Szentlélek. A Fiú nem Atya és nem Szentlélek. A Szentlélek nem Atya és nem Fiú. De ezen kívül ők tökéletesen egy. A kereszténység nem három Istenben hisz, hanem az egyetlen Istenben, akinek ez az egységet és többséget egyesítő léte a legnagyobb titok, misztérium számunkra. Az Atya tehát nem odalökte a zsidók és rómaiak kezébe a Fiút, aki mindezt nem akarta, legfeljebb elviselte. És a Fiú nem úgy viselte ezt el, mint akit az Atya kiszolgáltatott. Ő éppen úgy akarta az emberiség megváltását, ahogy az Atya akarta, és ennek a módját is éppen úgy akarta, ahogyan az Atya. Döbbenetes világossággal fogalmazza ezt meg Jézus Krisztus: „Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. Senki sem veszi el tőlem, hanem én adom oda magamtól. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, és hatalmam van arra, hogy ismét visszavegyem” (Jn 10,17-18).

És mindebből az is következik, hogy az Atya, aki odaadta értünk a Fiút, ebben az odaadásban magát is odaadta. Jézussal együtt az Atya is föláldozta értünk önmagát. Természetesen ennek a módját nem tudhatjuk. Mi csak a názáreti Jézus földi sorsát tudjuk érzékelni. De végül is ki kell mondanunk, hogy Jézusban az Atyaisten és a Fiúisten váltott meg minket. Ez az irántunk való szeretet hatalmas extázisa a Szentlélekben valósult meg. A Zsidókhoz írt levélben olvassuk: Krisztus „az örökkévaló Lélek által önmagát ajánlotta föl Istennek” (9,14).

A Jelenések könyve többször is a mennyei dicsőségben élő Jézusról, mint Bárányról beszél. De annyira megrendíti Jézus önfeláldozása, hogy a halálának a jeleit, sebhelyeit még a dicsőségesen uralkodó Krisztuson is látja. Így fogalmaz: „És láttam, hogy a trón közepén és a négy élőlény, valamint a huszonnégy vén között mintegy megölve ott áll a Bárány” (Jel 5,6). Ugyancsak a Zsidókhoz írt levél hangoztatja, hogy Jézus „örökre üdvözíteni tudja azokat, akik általa járulnak Istenhez, örökké él ugyanis, hogy közbenjárjon értük” (Zsid 7,25). Jézus közbenjárása nem szavakkal történik, hanem megkínzott, keresztre feszített testének feltámadása által dicsőségesen ragyogó sebhelyeit mutatja fel a mennyei Atyának, aki mindörökké tudatában van Fia szeretetének, és a „mintegy megölve” a trón közepén álló Bárányt látva, Benne, mint egy tükörben a maga önfeláldozását, az emberiség iránti szeretetét láthatja.

De egyoldalúak lennénk, ha Jézusban csak a Bárányt látnánk. A Jelenések könyve egy másik nevet is ad Jézusnak, az oroszlánét. Az egyik vén ezt mondja a látnoknak: „Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid sarja” (Jel 5,5). Jézus egyszerre Bárány és Oroszlán, aki az élete föláldozásáig elmenő szeretetében egyszerre legyőzi a halált és minden gonoszságot. Ezért Jézusnak odaadni az életünket nem egy kudarcra ítélt vállalkozás. Szent Pál a korintusiakhoz írt levélben, a mai szentleckében üdvözli „mindazokat, akik segítségül hívják Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak nevét” (1Kor 1,2). Jézus nevét segítségül hívni: ezt fölfoghatjuk úgy is, mint a kereszténység meghatározását. Keresztény az, aki segítségül hívja Jézus nevét. Ez megvallása egész létünk kérdésességének, és odafordulás Ahhoz, akitől a megoldást biztosan várhatjuk. SOS! Mentsd meg lelkünket! Ámen.

Nyiredy Maurus OSB, Balatonfüred-Kerektemplom

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Tihanyi Bencés ApátságprédikációiUrunknak a Jordánban való alámerítkezése

Reggeli ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
12
Tihanyi Bencés Apátság prédikációi Urunknak a Jordánban való alámerítkezése

Kedves Testvérek!

Keresztelő Szent János a Megváltó érkezésére való felkészülésként a bűnbánatot hangsúlyozta. Ezt egy rítussal is kifejezte: az embereket alámerítette a Jordán vizébe, majd kiemelte őket belőle. Az alámerítés valaminek a végét fejezte ki, a kiemelés az új kezdetet. A keresztények átvették ezt a rítust, de egészen más értelmet adtak neki. Az alámerítés jelképezte Jézus halálát, a kiemelés pedig feltámadását. A keresztények számára ez kifejezte azt, hogy ebben a rítusban Jézus halála és feltámadása eseménnyé válik számukra, vagyis meghalnak a bűnnek és feltámadnak egy új életre, az Istennel való kapcsolat életére. Ez az áteredő és személyes bűneikből való megigazulást jelentette. Mindkét rítust keresztelésnek nevezik, de sejthető, hogy a kettő olyan messze van egymástól, mint – a szólás szerint – Makó Jeruzsálemtől. Ebben a szentbeszédben a keresztény keresztség legfontosabb sajátosságait szeretném röviden bemutatni.

A megigazulás, a bűnbocsánat a keresztség egyik oldala. A másik az, hogy a keresztség által nemcsak bűnbocsánatot kapunk, de új kapcsolatba léphetünk Istennel. Ez egy közeli kapcsolat. Az Újszövetség ezt így fejezi ki: Isten gyermekei lettünk. Nem a szolgaság lelkét kaptuk, hanem a gyermekké fogadás Lelkét, akiben így szólíthatjuk Istent: Édesapánk. Ez a gyermeki viszony azt is jelenti, hogy Jézus Krisztussal együtt örökösei is vagyunk Édesapánknak, az Istennek. Ez az üdvösség, az örök élet.

Ha Isten Édesapánk, akkor Jézus Krisztus, a Fiúisten a testvérünk. Szent Pál ezt a Krisztussal való kapcsolatot a keresztséggel köti össze: „Mindannyian, akik megkeresztelkedtetek, Krisztust öltöttétek magatokra” (Gal 3,27). A ruha mindig valami lényegeset mond el az emberről. Ha Krisztust öltöttük magunkra, ha Krisztusba öltöztünk, akkor ez azt sugározza, hogy Krisztushoz tartozunk, az övéi vagyunk. Ennek pedig az a következménye, hogy azonosulunk Vele, követjük Őt, hozzá válunk hasonlóvá, egész életünk Őt sugározza, tükrözi. Ez azt is jelenti, hogy a Vele való ilyen szoros kapcsolatunk, barátságunk lelkesít, boldoggá tesz, örömmel tölt el minket. Ezt maga Jézus fogalmazza meg: „Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen” (Jn 15,11).

A keresztségünk az eddigiek szerint belső kapcsolatba hoz bennünket a Szentháromsággal. A Jézussal való meghalás és feltámadás a keresztségben a Szentháromság közelségébe, életébe visz be bennünket. Szent Péter apostol szerint „az isteni természet részeseivé válunk” (vö. 2Pét 1,4). Ezt a részesedést kegyelemnek szoktuk nevezni, sőt megszentelő kegyelemnek. Ez azt jelenti, hogy Istennek egészen tetszésére vagyunk, örömét találja bennünk. Ezért Szent Pál a Szentlélek templomainak nevez bennünket. És pontosan ezért a teológia meg meri fogalmazni azt, hogy keresztény voltunk itt a földön már megkezdett örök élet. Hiszen az örök élet nem más, mint hogy „Jézus által a Szentlélekben szabad utunk van az Atyához” (Ef 2,18). Ha Istenben élünk, már most a mennyországban vagyunk, még ha a földi zarándoklás kihívásai, veszélyei között is. Természetesen adódik ebből az a következtetés, hogy ez a puszta emberi létnél sokkal magasabbra emel bennünket. Ennek a megkezdett örök életnek az erejével egészen másként lehet viszonyulni a világhoz, az emberekhez, a szenvedéshez, a halálhoz, a művészethez, a tudományhoz, mindenhez.

Jézus Krisztus úgy alapította meg az Egyházat, hogy ennek az Istennel kapcsolatban levő bensőséges, örömteli életnek a hirdetője, tanúsítója, közvetítője legyen. Az Egyházat Szent Pál a Krisztussal való benső kapcsolat miatt Krisztus Testének mondja. Ha a keresztség ebbe az isteni életbe, a Szentháromsággal való közösségbe vezet be bennünket, akkor az Egyházzal is kapcsolatba hoz minket. Megkeresztelkedni ezért azt is jelenti, hogy a katolikus Egyház tagjaivá válunk.

Szent Pál szerint a mennyei Atya „Krisztus lába alávetett mindent, és Őt tette mindenek fölött való Fővé az Egyházban, amely az Ő teste és teljessége annak, akit Isten teljesen betölt” (Ef 1,22-23). Az Egyház azáltal lesz Krisztus teljessége, hogy általa minél többen hisznek Krisztusban, élik meg életüket, és üdvözülnek. Így mi is hiteles keresztény életünkkel hozzájárulhatunk ahhoz, hogy Krisztus egyre teljesebbé válhasson Megváltóként az Egyház által. Föl tudjuk fogni keresztény életünknek a rangját? Természetesen ezt most még csak a hitben tehetjük, de a hit a tapasztalás elevenségéig mélyülhet el bennünk. Ezért természetes az, hogy számon tartjuk megkeresztelésünk helyét és idejét. A keresztelő kutat az Egyház anyaméhének szokták nevezni, amelyben megszületnek Krisztus tagjai, Isten népe. Örüljünk megkeresztelt voltunknak és éljünk tudatosan benne! Ámen.

Nyiredy Maurus OSB, Balatonfüred-Kerektemplom

Fénykép: a tihanyi apátsági templom keresztelőkútja. Püspöki Apor képe.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Tihanyi Bencés ApátságprédikációiKarácsony 2. vasárnapja

Reggeli ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
05

Kedves Testvérek!

A rendszerváltás előtt vallásos irodalom alig volt hazánkban. Így Ausztriában alakult meg egy könyvkiadó, amelyik magyar nyelven jelentetett meg vallásos műveket. Ezeket aztán becsempészték Magyarországra. Így jelent meg 1972-ben „Ki nekem Jézus Krisztus?” címmel egy könyv, amely két francia katolikus lap közvélemény kutatását közölte. Az első rész címe: „Jézus Krisztus: találkoztam Vele”. Majd ezt olvassuk: „Az iskolás és a mérnök, az orvos és az iparos: 72 tanúságtétel.” A második rész címe: „Nekem szól ez a kérdés”. Ebben A-tól Z-ig a francia szellemi élet kiválóságai mondják el Jézussal való kapcsolatukról a gondolataikat. De számunkra különösen is fontos a könyv függeléke. Ugyanis ebben magyar orvosok, költők, színészek, egyházi emberek, tudósok válaszolják meg a kérdést.

Ebben a részben egy magyar marxista filozófus is megnyilvánul. Ez különösen azért fontos, mert gondolatai a „másik oldalról” jönnek. Lukács György tanítványaként már előbb megfogalmazta egy könyvében, hogy a marxistáknak felül kellene bírálniuk a vallással kapcsolatos gondolataikat. A vallást az elmaradottak világnézetének tartják, de például a Názáreti Jézust nem lehet a butaság, az elmaradottság termékének tekinteni. Szerinte Jézusban jelenik meg az igazi ember. Ezért a Jézus alak vonzó ereje messze meghaladja azoknak a körét, akik hisznek benne. A vallás alkotta meg, de alakjának jelentősége messze túlnyúlik a vallás hatókörén. Azt is felfedezi, hogy a mitológiai istenek éppen olyan elesettek, bűnösök, mint az emberek, bosszúállók, irigyek, gyilkolnak is. Ezzel szemben Jézusban nincs se irigység, se féltékenység, se bosszú, se gyűlölet. Ugyanakkor sorsa tejesen egyéni. Egyéni a viszonya korához, a korban érvényes törvényekhez, illetve szokásokhoz; egyénien alkalmazza az érvényesnek vallott isteni, erkölcsi törvényeket. Egyéni végül a halála is; halála az ő halála, saját sorsához tartozik.

Figyelemre méltó az a gondolata is, hogy a kereszténység sokszor elidegenítette a vallástól az embereket a maga történetével. Ugyanakkor viszont a kereszténység sokszoros megújulási képessége abból ered, hogy mindig vissza tudtak térni Jézushoz, és belőle új életre tudtak kelni.

Ezzel a háttérrel nagyon is aktuális az evangéliumi részlet: „Mi mindannyian az Ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, Ő nyilatkoztatta ki” (Jn 1,16-18).

Jézus Krisztus a tökéletes ember. Ő azonban tökéletes emberként egyben személyében Isten Fia, Isten is. Ebből azonban az következik, hogy ha mi igazi emberek akarunk lenni, ez nem történhet meg a nélkül, hogy Jézushoz ne válnánk hasonlóvá. Ebből a hasonlóságból azonban nem hiányozhat Isten. Jézus nem gondolható el az Atyával való kapcsolata nélkül. Ez a kapcsolat az Ő élete. Ha pedig Jézus az ember modellje, akkor az ember sem képzelhető el Isten nélkül. A teljesség, a teljes emberség számunkra csak ez által valósulhat meg. Isten nélkül, Jézus nélkül ember sincs!

Nagyon fontos ez a két szó: kegyelem és igazság. A kegyelem nem egy dolog, hanem viszonyt kifejező szó. Isten szeret bennünket, kapcsolatba akar velünk lépni, közeledik hozzánk. Ezt a hozzánk való közeledését nevezzük kegyelemnek. Ez a közeledés az Ő részéről Ajándék. Istennek hozzánk való közeledése terén Jézus nélkülözhetetlen és megkerülhetetlen. Jézus megszületésével a mi igaz emberségünk is megszületett. Jézus a kegyelem: Istennek, az Atyának hozzánk való közeledése, velünk való egyesülése Ajándék. De Jézussal együtt az Atya ember voltunkat is nekünk ajándékozta. Minél inkább válunk eggyé Jézussal, annál inkább válunk emberré. És ez a mi igazságunk. Az az ember igazsága, hitelessége, ha egyesül Jézussal, az igaz emberrel.

Rengeteg ember él a világban, akik még nem ismerik Jézust. Hogyan juthatnak ezek az emberek kapcsolatba Jézussal, ha a kultúrájuk elválasztja őket Tőle? Csókay András idegsebész egy napilapunkban Karácsony előtt leírta ezt a mondatot: „Krisztus a szeretet – a szeretet Krisztus.” Minden kultúrában legfőbb értékként ott van a szeretet. A szeretettel együtt ott van Krisztus is, ha az a kultúra Őt képtelen is felfogni. Éppen a szeretet révén tudattalanul is Krisztusban vannak, Őbenne élnek. Az Egyháznak, nekünk, feladhatatlan feladatunk, hogy hirdessük nekik Jézus Krisztust, megismertessük velük. De ha ez az igehirdetés nem is éri el őket, anonim módon, a szeretet révén Krisztusban vannak. A szeretet a mentő híd. És mi sem feledkezhetünk meg arról, hogy mi, akik hiszünk Jézus Krisztusban, csakis a szeretet által lehetünk hitelesek Őbenne kortársainknak. Ámen.

Nyiredy Maurus OSB, Balatonfüred-Kerektemplom

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Tihanyi Bencés ApátságprédikációiSzűz Mária, Isten anyja

Reggeli ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
02

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Tihanyi Bencés Apátságprédikációidecember 29.

Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
30

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Tihanyi Bencés ApátságprédikációiSzent Család

Reggeli ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
29

Kedves Testvérek!

A család kapcsán néhány fontos dologról… Szinte minden korban elhangzik ez a kijelentés: „A család válságban van.” Erről napjainkban is lehetne sok mindent mondani. Annak tudatában kell lennünk, hogy minden emberi közösséget, így a családot is emberek alkotják. Ha ezt tudatosítjuk, rájöhetünk, hogy nem a család van válságban, hanem azok az emberek, akik a családban élnek. A család válsága a benne élő emberek, házastársak, szülők, gyerekek válsága. A családban élő embereknek kellene arra ráébredniük, hogy a család nem önmagában jó vagy rossz. A család a benne élő emberektől lesz kiegyensúlyozott, békés, összetartó vagy éppen feszültséggel, veszekedésekkel, erőszakkal, végül szétszakadással sújtott.

Azt is szokták mondani, hogy minden ember jónak születik. Ha elvileg ezzel egyet is értünk, azért annak is tudatában kell lennünk, hogy egyikünk sem nulláról kezdi az életét. Kétségtelen, és ez a keresztény hit egyik alapigazsága, hogy minden ember lelkét, a személyiségének azt a magját, amely végül is meghatározza egész életét, Isten teremti. Ez azt jelenti, hogy létének kezdetén az ember már kapcsolatban van Istennel, aki szereti és akarja őt. De Istennek ez a lelket teremtő tette akkor történik, amikor a házastársak szeretetben való együttlétében a gyermek megfogan, élete elkezdődik ebben a világban. Bármennyire is Isten teremti őt, ez a teremtő aktus benső kapcsolatban van azokkal a szülőkkel, akik életre hívják őt. Ezért mondtam, hogy egyikünk sem nulláról kezdi az életét. Az életünk történetéhez hozzátartozik a családunk története is. Génjeinkben ott rejtőzik több nemzedék, különösen is a szüleink élete. Nagyban ettől is függ, hogy hogyan nőttünk föl, milyen elgondolásokkal indultunk neki az életnek, milyen értékeket tartottunk fontosnak, hogyan alakítottuk a családtagjainkkal, a kortársainkkal való kapcsolatainkat, hogyan bántunk a tehetségeinkkel, hogyan neveltük magunkat, milyen alapon választottunk pályát, hogyan közeledtünk a másik nemhez, milyen elvárásokkal kötöttünk házasságot? Hogy hogyan alakult a jellemünk, mivé fejlődtünk, az sokban függött a környezetünktől is. Az a mondás, hogy minden ember jónak születik, tehát rengeteg történelmi tényezőtől is függ.

Szoktak beszélni természetes erkölcsről. Ezen azokat a tulajdonságokat értik, amelyek adva vannak az emberségünkkel. Igaz az, hogy ennek a természetes erkölcsnek fő sarkpontjai a Tízparancsolatban fogalmazódnak meg. A Tízparancsolat pedig rögtön Istennel szembesít minket. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy a természetes erkölcs is Isten akaratát, az emberről alkotott gondolatát tükrözi, vagyis erkölcsiségünk nem függetleníthető Istentől. Már az a tény is erről beszél, hogy Isten a maga képére teremtett bennünket. Ha nem is lehetünk azonosak Istennel, de ha képe vagyunk, akkor valamilyen mértékű hasonlóságnak kell lennie közte és közöttünk. Ez pedig azt jelenti, hogy emberi életünk minősége elképzelhetetlen és megvalósíthatatlan Istennel való kapcsolatunk nélkül.

Óhatatlanul szembesülünk azzal a ténnyel, hogy a múlt század ötvenes éveitől kezdve két-három generáció Isten nélkül nőtt fel és nélküle alakította az életét. Természetesen ezt a kijelentést is óvatosan kell kezelnünk. Minden embernek van lelkiismerete, és hogy a lelkiismeretében ki hogyan ismerte fel Istent, hogyan fogalmazta meg és élte meg a Vele való kapcsolatát, azt nem tudhatjuk. De annyit mindenképpen megállapíthatunk, hogy a társadalom többsége minden olyan külső segítség nélkül élte az életét, amely segíthette volna Istennel való kapcsolatának alakításában, és ezzel összefüggésben emberi élete minőségének alakításában is. Gondolhatunk itt a hitoktatásra, a szentségekben való részesülésre, azokra a szellemi-lelki hatásokra, amelyek az Egyházban való élettel összefüggésben óhatatlanul érhették volna az embereket, a kultúra alakulására. Az tény, hogy a bűn, a kegyelemtől való megfosztottságunk miatt, amelyet minden ember örököl megszületésével – ezt nevezzük áteredő bűnnek – az értelmünk elhomályosult, akaratunk rosszra hajló lett. Ennek pedig következménye, hogy az Isten nélkül élő társalom óhatatlanul elembertelenedik, és ez nyomot hagy a társadalom egészén, a családon is, hogy ne mondjam, pokollá teheti az életet.

Éppen ezért hallatlanul fontos, hogy azok, akik ebben a világban még kereszténynek vallják magukat, életük minőségével legyenek hatással a környezetükre. Az élet csak az által változhat meg, válhat emberileg jobbá, élhetőbbé, ha a keresztények a maguk élete által egy tisztább, egymásra figyelőbb, becsületesebb, örömtelibb életet sugároznak. Hallatlanul fontos, hogy mi valóban átéljük keresztény voltunk örömét, annak a nagyszerűségét, hogy Jézus sónak, kovásznak, világosságnak, hegyre épített városnak, tájékozódási pontnak küld bennünket a világba. Ámen.

Nyiredy Maurus OSB, Balatonfüred-Kerektemplom

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Tihanyi Bencés Apátságprédikációidecemeber 26.

Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
27

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Tihanyi Bencés ApátságprédikációiSzent István első vértanú

Reggeli ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
26

Kedves Testvérek!

Ma Szent István első vértanú ünnepe van. Volt idő, amikor vértanúságról hallva általában a római keresztény üldözések során kivégzettekre gondoltunk. Az volt az érzésünk, hogy a vértanúság a messzi múlt eseménye volt. Nekünk túl sok közünk nincs hozzá. Aztán a szocializmus éveiben bizony megtapasztaltuk, hogy nemcsak papokat és szerzeteseket, de hitvalló világi keresztényeket is bebörtönöztek, állásukból elküldtek, háttérbe szorítottak, hittanos gyerekeket a pedagógusok az egész osztály előtt megaláztak, a hittanra beíratottak szüleit az iskolaigazgatók azzal fenyegették, hogy nem engedik tovább tanulni a gyerekeiket, az egyházi gimnáziumokban végzetteket legfeljebb műszaki egyetemre vették fel, sem orvosi, sem jogi, sem tanári pályára nem engedték őket. Természetesen az egyetemi felvételi vizsgákon lehetőleg kigúnyolták őket a hitük miatt. Egy pannonhalmi diákról terjedt el ez a történet: orvosi egyetemre jelentkezett. A felvételi vizsgán az egyik professzor azt kérdezte tőle, hogy ha majd operálnia kell, akkor a Bibliával a kezében fog operálni? Mire a fiú talpraesetten ezt válaszolta: „Nem, de bizonyára a professzor úr sem Marx Tőkéjével a kezében operál!” Természetesen nem vették fel. Szent II. János Pál pápa az ezredforduló táján megbízott történészeket, hogy derítsék fel, 20 évszázad alatt mennyi vértanúja lehetett a kereszténységnek? Ennek során derült ki, hogy éppen a 20. században volt a legtöbb vértanú. Napjainkban pedig arról hallhatunk, hogy a világban a legüldözöttebb vallás a kereszténység. Néhány héttel ezelőtt Budapesten tartottak egy konferenciát több száz résztvevővel a világ minden tájáról a világban folyó keresztényüldözésről. Ha hazánkban véres üldözés pillanatnyilag nem is folyik, de a különböző sajtóorgánumokban bőségesen kigúnyolnak, sarlatánsággal vádolnak olyan újságírókat, akik bizonyos szakterületeken komoly elkötelezettséggel és felkészültséggel nyilvánulnak meg.

Ha ennek a vallás ellenes magatartásnak az okait keressük, Jézus Krisztus szavaira kell fölfigyelnünk. Ezt mondta tanítványainak: „A zsinagógákból kizárnak majd titeket. Igen eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy Istennek tetsző szolgálatot tesz. Mindezt azért teszik, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem. Én pedig azért mondtam ezt nektek, hogy amikor eljön az órája, emlékezzetek rá, hogy megmondtam nektek” (Jn 16,2-4). És a mai evangéliumi részletben hallhattuk: „Miattam mindenki gyűlölni fog titeket” (Mt 10,22).

Magyarországon felnőtt két-három generáció, amely azon kívül, hogy hitoktatásban nem részesült, otthon sem kapott vallásos nevelést, médiában, tankönyvekben, minden elképzelhető területen csak arról hallott, hogy a vallásos emberek milyen sötétek, tudományellenesek, konzervatívok. Természetes, hogy tele vannak bizalmatlansággal és gyanakvással. Ugyanakkor pedig emberségükből kifolyólag ismételten szembesülnek Istennel, a hittel, felmerülnek bennük kérdések, amikre válaszokat nem kapnak, és lelkiismeretük sem hagyja talán nyugodni őket. Ez jelenthet akkora belső feszültséget, hogy agresszívvé válnak a vallással és a vallásos emberekkel szemben.

Mi következik mindebből? Először is az, hogy mindennek ellenére ne gyűlöljünk senkit. Ez kevés! Szeressünk! Jézus nyilvános működése alatt többször idézte az ószövetségi törvényt: „Szeresd embertársadat, mint magadat” (Lev 19,18). De halála előtt már így fogalmazott: „Ez az én parancsolatom: szeressétek egymást azzal a szeretettel, amellyel én szerettelek benneteket” (Jn 15,12). Jézus tudja, hogy ez a szeretet hitelesíti Őt az emberek előtt: „Legyenek mindannyian eggyé, ahogy Te, Atyám bennem vagy és én Tebenned. Ők is legyenek bennünk, hogy elhiggye a világ: te küldtél engem” Jn 17,21). És ne féljünk! Jézus bíztat bennünket: „A tanítvány nem följebb való a mesterénél, sem a rabszolga uránál. Elég a tanítványnak, hogy olyanná legyen, mint a mestere, és a szolgának, mint az ura. Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni” (Mt 10,24-25.28). Aztán az is következik, hogy legyünk fölkészültek. Ismerjük a hitünket, és ismerjük a körülöttünk élők kérdéseit, problémáit. És az is fontos, hogy merjünk párbeszédbe elegyedni. Ne rejtőzködjünk. Ha valaki a környezetünkben vallásellenes kijelentéseket tesz, nyugodtan merjük elmondani neki, hogy ez miért nem igaz. És a döntő mondat: „Aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül!” Ámen.

Nyiredy Maurus OSB, Balatonfüred-Kerektemplom

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Tihanyi Bencés ApátságprédikációiKarácsony

Reggeli ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
25

Kedves Testvérek!

Meg kell vallanom, hogy régen nem küszködtem annyit egy szentbeszédre készülve, mint most, a karácsonyi beszédem kapcsán. Hogyan lehet Jézus Krisztus születéséről úgy beszélni, hogy ne jámbor szólamokat mondjak, de úgy beszéljek róla, hogy az megragadja, megérintse a hallgatóimat?

Ebben a küszködésben eszembe jutott a 20. századi francia filozófus, Jean-Paul Sartre. Ő a korának nagy ateistája. Önéletrajzi írásában megvallja, hogy egész élete fő feladatának tartotta, hogy istentelenné váljon. Nem az volt számára a probléma, hogy Isten van, hanem az, hogy nem ő az isten. Nem sokkal a halála előtt kórházba került. A kórházban az egyik tanítványa interjút készített vele. Ebben az interjúban azt mondta – és ez volt számomra a megdöbbentő – hogy lehet, hogy már csak néhány éve van, de reményben hal meg. Mit jelent az, hogy egy ateista reményben hal meg? Azt jelenti, hogy bármennyire is Isten nélkül élte az életét, és tudatosan kapcsolta ki az Istent az életéből, itt a határnál mégis kifejezi, hogy hisz abban, hogy nem a halálé a végső szó, hogy van még élet a halálon túl is. De ha van élet a halálon túl is, akkor van Isten! Abban a bizonyos önéletrajzi írásában azt is megvallotta, hogy bár minden erejével azon volt, hogy ateistává legyen, de ezt egy szinte megvalósíthatatlan törekvésnek érezte. És tulajdonképpen ez a kettő együtt pontosan azt fejezi ki, hogy az ember nem tud elkészülni Istennel. Isten valósága annyira benne van emberségében, hogy állandóan beleütközik, ha ezt nem is akarja. Az ember elképzelhetetlen Isten nélkül.

Mi ennek az oka? Az, hogy hitünk szerint Isten szeretetközösség, vagyis Szentháromság. Az Atya megteremti az embert. De ebben a teremtésben számára a modell az a Fiúisten, aki majd Jézus Krisztus néven emberré lesz. És ahogy a Fiú elképzelhetetlen az Atya nélkül, úgy az ő képmására teremtett ember is elképzelhetetlen Isten nélkül. Az ember nem tud elkészülni önmagával, a maga emberségével őseredeti modellje, Jézus Krisztus, azaz Isten nélkül.

A Szentírás első lapjain az ember szembesül azzal, hogy ha szembeszáll Istennel, meghal. A kígyó azt ígéri neki, hogy dehogy fog meghalni, ellenkezőleg, olyan lesz, mint az Isten. Valahol az ember éppen az által lett ember, homo sapiens, hogy a zsigereiben ott élt az istenné levés vágya. A baj az volt, hogy ezt rossz úton kereste. Úgy gondolta, hogy a maga erejéből, a maga teljesítményeként lesz isten. Ez pedig tévút. Jézus Krisztusban éppen az igazi ember jelent meg ezen a világon, aki viszont személyében Isten. És az ember éppen azáltal válhat, ha nem is Istenné, de istenivé, hogy hisz Benne, követi Őt, és így megvalósítja az Atyának a világra és az emberre vonatozó eredeti tervét, akaratát. Vagyis embernek lenni Isten nélkül nem lehet. És a nagyszerű az, hogy Isten Jézus Krisztusban hallatlanul vonzó és szimpatikus módon jelent meg. Az Ószövetségben Mózes számára egyszer megjelent Isten egy égő, de el nem égő csipkebokorban. Mózes a nevét kérdezte. Ezt a választ kapta: „Én vagyok az Aki vagyok!” (Kiv 3,14). A szentírástudósok szerint Isten itt nem örökkévalóságát akarta kinyilatkoztatni. Ezt a nevet ki kell egészíteni, mondjuk így: „Én vagyok, aki számotokra vagyok itt, azért, hogy megmentselek titeket.” Joseph Ratzinger szerint, amikor Jézus így kezdi önmagáról szóló mondatait: „Én vagyok…”, akkor tulajdonképpen erre a jelenetre utal vissza. És így folytatja: az út, az igazság, az élet, a kenyér, a világosság, a feltámadás, a kapu, a pásztor.” Ezek mind olyan dolgok, amelyek nélkül nem tudunk élni. Ha ezek hozzátartoznak az életünkhöz, akkor viszont azt is ki kell mondanunk, hogy ha mindez Jézus, akkor Jézus az életünk értelme, nélküle nincs értelme az életünknek.

Jézus életének egy megkapó jelenete. Édesanyja és unokatestvérei egy alkalommal megkeresték Őt. Éppen tanítványaival volt együtt. Jelezték neki, hogy anyja van itt a rokonaival, Őt keresik. Mire Jézus így válaszolt: „Ki az én anyám és kik a testvéreim? – Kezével tanítványai felé mutatott, és így szólt: – Íme, az én anyám és testvéreim! Mert aki megteszi mennyei Atyám akaratát, az az én fivérem, nővérem és anyám” (Mt 12,48-50). Szent Pál apostol sora a lényeget fejezi ki: „Akiket az Atya előre ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy hasonlóvá legyenek Fia képmásához, hogy Ő legyen az elsőszülött sok testvér között” (Róm 8,29).

Elnézést, de az jutott eszembe, hogy mennyire vágyom arra, hogy ha egyszer valamikor borotválkozás közben a tükörbe nézek, Jézus arca ragyogjon rám. Pontosan ez jelentené azt, hogy valóban hiteles az életem, hogy tényleg ember lettem, önmagam lettem, mert hasonlóvá váltam Hozzá. És ha Jézust úgy látjuk, mint aki kinyilatkoztatta Istent, és ez az Ő irántunk való kegyelme és dicsősége, akkor mi Jézushoz hasonlítva lehetünk Isten dicsősége, megvalósult akarata. Ámen.

Nyiredy Maurus OSB, Balatonfüred-Kerektemplom

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Tihanyi Bencés Apátságprédikációidecember 25.

Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
24

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Tihanyi Bencés ApátságprédikációiAdvent 4. vasárnapja

Reggeli ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
22

Kedves Testvérek!

Jézus gyermekségéről két evangéliumban olvashatunk. Mindkettő már abban is eltér egymástól, hogy központi szereplőjük más. Szent Lukács evangéliumában a központi alak Szűz Mária, míg Szent Máténál Szent József áll a középpontban. Ez utóbbinak az az oka, hogy Szent Máté evangéliuma zsidó környezetben játszódik. Szent Máté zsidó, az általa vezetett közösség is zsidókból állt. Így természetes, hogy az előbb hallott részletnek is zsidó atmoszférája van. Szent József csak a gyermekség történetben szerepel. Talán ebből következik, hogy ritkán beszélünk róla. Ez a mai szentbeszéd legyen egy ritka kivétel.

A mai evangéliumban fontos József származása. Dávid király családjából való. Ez azért fontos, mert Dávid király kapta Istentől az ígéretet, hogy a Messiás – mi inkább Megváltóról beszélünk – az ő családjából születik majd. Ezért kellett a népszámláláskor Betlehembe menniük, ami Dávid városa volt. Jézusnak Betlehemben, Dávid városában kellett megszületnie. Ennek a királyi származásnak József jelen életkörülményei között már nincs nyoma. Kétkezi munkás, ács, ami igazában a mai asztalosnak felel meg. Isten megszólítja őt az Ószövetségben többször előforduló álomban. Ekkor tudja meg, hogy Mária nem volt hűtlen hozzá, a benne jelentkező gyermek Isten ajándéka, a teremtő Szentlélektől van, tehát nyugodtan elfogadhatja feleségének. Józsefen keresztül Jézus Dávid királlyal kerül kapcsolatba. Itt már beteljesedik az ígéret, hogy a Megváltó testében Dávid nemzetségéből ered. Később ennek nagy lesz a súlya. Azok az emberek, akik Tőle majd gyógyulásukat kérik, Dávid Fiának szólítják. Ezzel elismerik Őt Megváltónak, és éppen ebben a hitben várják Tőle gyógyulásukat. Jézus nem engedte, hogy Messiásnak szólítsák az ehhez a névhez fűződő korabeli elképzelések miatt, amelyekkel Ő nem tudott azonosulni, de a Dávid Fia elnevezést soha nem utasította vissza. Szent Lukács evangéliumában Mária szüzessége azt hangsúlyozza, hogy Jézusnak nincsen emberi apja, Ő egészen a mennyei Atyához tartozik, mint Fiú. Itt viszont azt halljuk, hogy dávidi származása szerint Benne Isten ígérete teljesedik be. Mint Dávid Fia, Ő a Megváltó.

Ez az evangéliumi szakasz József meghívásának, új életre való küldésének ábrázolása. József fölnevel egy gyermeket, akit nem ő nemzett, együtt fog élni egy asszonnyal, akivel nem lesznek saját gyermekei. A társadalom előtt családja egy szokványos család lesz, a gyermeknek ő fog nevet adni, mintha apja lenne. Fel fogja nevelni az emberré lett Istent, akinek életében az ószövetségi próféták jövendölései teljesednek be. És József, annyi megszólítottal ellentétben, egy szót sem szól, nincsenek kérdései, nem vitatkozik, nem keres kifogásokat. József engedelmeskedik. A Szentírás így jellemzi őt: „igaz ember”. Ennél többet nem lehet, de nem is kell mondani. József élete ettől kezdve két csodálatos ember – Jézus és Mária – „árnyékában” telik el. Ez az árnyék azonban nem sötétség, hanem csodálatos Világosság. Ha József élete nem is volt szokványos élet, de biztosak lehetünk abban, hogy boldog élet volt.

Szent Józseffel kapcsolatban még két dolgot érdemesnek tartok megjegyezni. Az egyik: a múlt században, ha eltérő hangsúlyokkal is, de fontos ünnep volt május elseje, a munka, illetve a munkások ünnepe. A negyvenes évek közepén XII. Pius pápa május elsejét Szent József, a munkás ünnepévé tette. Ebben a gesztusban nagyon jelentős gondolat fogalmazódott meg. Az tudniillik, hogy az Egyház számára mindig is fontos volt, hogy jelen legyen a világban, az ünnepeiben is kifejezze azt, hogy van mondanivalója a világnak. Éppen egy olyan világban, ahol a szocializmus ki akarta irtani a társadalomból a vallásosságot, különösen is a kereszténységet, a pápa gesztusa kifejezte, hogy szolidáris a munkásokkal, nem nézi le, nem tartja fölöslegesnek a küzdelmüket a társadalmi igazságosságért, a munkások jogaiért. Nem véletlen, hogy a kapitalizmus kibontakozásának idejében, XIII. Leó pápa szociális kérdésekkel foglalkozó, 1891-ben kiadott körlevele után a modern pápák szinte kivétel nélkül megnyilvánultak társadalmi és szociális kérdésekkel kapcsolatban. És az is döntő, hogy éppen a XIII. Leó alatt elinduló Eucharisztikus Világkongresszusok mind foglalkoztak az adott időben és helyen legégetőbb szociális és társadalmi kérdésekkel. Ezért természetes, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az előttünk álló Eucharisztikus Világkongresszus kapcsán nagy körlevelet adott ki „Megújulás a szeretetben” címmel korunk négy kiemelt társadalmi problémájáról. Ez a négy terület: a népesedés, a nevelés-oktatás, a szegénység és a népmozgások. És a második megjegyzés sem kevésbé fontos. Az Egyház Szent Józsefet az Anyaszentegyház védőszentjének tekinti. A Szent család atyja oltalmazza Jézus Krisztus népét, családját, az Egyházat! Ámen.

Nyiredy Maurus OSB, Balatonfüred-Kerektemplom

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."