Dr. Benyik György - Igézők

Dr. Benyik György - Igézők
Hetente frissül

Dr. Benyik György:
Igézők - Elmélkedések a liturgikus év ciklusának olvasmányairól (Agapé, Szeged 2012)

Dr. Benyik György: Igéző

Biblián belüli magyarázat (Előszó a kötet elé)

Az Ószövetség és az Újszövetség nem csupán a Biblia egymás után íródott szövegeinek egyetlen kötetbe egybe szerkesztett változata, hanem a későbbi (újszövetségi) szövegek utalnak a korábbi (ószövetségi) szövegekre. A szentírási szövegeket nemcsak őrizték, hanem „használták” és értelmezték is a zsinagógában és a keresztény egyházban egyaránt. Ezért ezeknek a szövegeknek és a szövegekbe zárt isteni üzeneteknek többféle hallgatósága volt és van, ennél fogva igen gazdag az értelmezési története.

Minden szövegnek van egy ún. történeti értelme, amelyet az emberi szerző a maga korában az első hallgatóságának vagy olvasóinak akart közölni. Ez igen közel áll a szöveg születésének történeti eseményeihez, számos esetben ezekre és az ezt át élő zsidók vallási érzéseire reflektál és azt bátorítja, a hitetlenség megromlása esetén  ezeket korholja.

A későbbi olvasók számra ezek a szövegek modell értékűek lettek, éppen úgy lelki tápláléknak használták őket, mint elődeik, gyakran olyan intenzíven figyeltek oda a tanítására, hogy még ki is egészítették azt, a saját koruk igényei szerint.

A prófétai szövegeket csak később kezdték felolvasni a zsinagógákban, ahhoz hasonlóan, mint a Tóra, Mózes öt könyvének kommentárjait. A Kr.e. 4. századra már ezek a szövegek is nagy tekintélyre tettek szert és a babiloni fogságból visszatért zsidók spirituális táplálékául, a jövendő reménység ébrentartására használták. Egyre inkább úgy vélték, hogy  Mózes és a próféták olyan rendkívüli isteni megvilágosításban részesültek, hogy szövegeiknek nem csak első értelme van, hanem számos titkos tanítást rejtettek el a szövegekben, amelyet csak később fedeztek fel bennük. A Biblia szövegeinek olvasói és hallgatói tehát önkritikusak voltak, tanulni akartak ezekből a szövegekből és nem szórakozni, időt tölteni ezeknek a szövegeknek az olvasásával. A Biblia olvasója és hallgatója tehát különbözik a profán irodalom olvasójától, mert meg van győződve arról, hogy bizonyos vallási ismeretekre csak ezen szövegek olvasása és megértése kapcsán tehet szert.

A Kr.e. 2. században ezért olvasták többek között Qumránban (de a zsinagógában is) olyan lelkesen a prófétai szövegeket, mert bennük remélték megtalálni az eligazítást hétköznapi életükre és a történelem értelmére is.

A zsidók és a keresztények Isten szabadításának mikéntjét és a végső szabadító érkezésének időpontját és körülményeit is szerették volna megtalálni ezekben a szövegekben. A Jézust követő zsidók azonban mesterük tanítása nyomán olyan szemléletre tettek szert, amely megtanította őket úgy olvasni a prófétákat, hogy azokból felismerték a Messiás Jézus tetteit. Jézus működése nélkül az ószövetségi szövegek a keresztény értelmüket soha nem nyerték volna el és nem érte volna őket az a szerencsés meglepetés, hogy a zsidóságtól elkülönült keresztény egyház éppen olyan szorgalmasan őrizte az „Írásokat” vagyis az ószövetségi szövegeket, mint a Jézus életét és tanítását rögzítő evangéliumokat és az ősegyház levelezését.

Ennek egyik jele, hogy a próféták szövegeit a keresztény közösségekben is szívesen és rendszeresen felolvasták, és ezzel egy a zsidóságtól különböző, számban egyre gyarapodó másik közösségben is őrizték, sőt a pogány keresztények révén más népekkel is megismertették ezeket a szövegeket. A II. Vatikáni zsinat liturgikus reformja következtében megszaporodtak azok az ószövetségi szövegek, amelyeket a keresztény liturgiában felolvasunk. Ennek következtében új feladat vár az igehirdetőkre, amikor ezeket egy a születési körülményeitől lényegesen különböző másik vallási közösségben kell felolvasni, az isteni kinyilatkoztatás tanújaként. Ez a kötet azoknak akar segítséget nyújtani, akik egyszerre szeretnék megtudni az ószövetségi szövegek történeti értelmét és a keresztény értelmezését. Igyekeztem közérthető módon összegezni több évszázados értelmezési szokásokat, hogy az mai olvasó könnyebben találja meg benne az örökké élő isteni bölcsességet és használja azt saját hétköznapjai vezérlő fonalául.

Dr. Benyik György IGÉZŐKMt 4,12–23 „Gyertek, kövessetek!”Évközi 3. vasárnap

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
23

Mt 4,12–23 „Gyertek, kövessetek!”

Számos meghívási jelenetet olvashatunk az újszövetségi Szentírásban. Egy visszautasított meghívási jelenetet is, például arról a gazdag ifjúról, aki nem akarta Jézust követni, mert „sok vagyona volt”. Az a két szó, melyet a héber és a görög nyelvben a követésre használnak, többféle emberi magatartást fejez ki. A szolga követi urát, a legyőzött ellenségét, a hadsereg vezérét. Mindig valamilyen közösséghez való tartozásnak, illetve a tiszteletnek a jele a követés. Izrael is követi Istenét a kivonuláskor, tűzoszlopban, angyal vezetésével, vagy a szövetségláda által jelzett úton. A Jelenések könyve ezt a követést a vőlegény és a menyasszony között lévő kapcsolattal írja le. Ez a vezetés a Biblia további tanításában prófétai vezetéssé alakult, illetve a Sínai-hegyi kinyilatkoztatás után a törvény határozta meg az Isten követésének szabályait.

Az Újszövetség evangéliumaiban a követés legtöbbször valóságos fizikai követést is jelent, vagyis Jézus, a korabeli rabbik szokása szerint, tanítványaival életközösséget létesített. A tanítványok Jézussal együtt élve memorizálták szavait, és utánozták cselekedeteit, azaz életstílusát. Jézus elvárta tanítványaitól, hogy kiszakadjanak korábbi környezetükből. Jézus világossá teszi tanítványai előtt, hogy követőinek ugyanazt a sorsot kell vállalniuk, amit ő vállalt. Jézus követésre szólít fel. „Aki nincs velem, az ellenem van, aki nem gyűjt velem, az szétszór” (Mt 12,30) – mondta. Ezt a kijelentést Jézus nem ellenségeire, hanem tanítványaira vonatkoztatja. Különben az evangéliumban ezzel ellentétes választ is találunk („Aki nincs ellenünk, az velünk van” – Mk 9,40), amely azokra vonatkozik, akik ugyan nem Jézus tanítványai, de nem tekintik ellenségnek sem őt, sem tanítványait. Nehéz megállapítani, hogy ki az, aki valóban Jézushoz tartozik, hogy a kívülállók közül kik a Mester ellenségei, kik a toleránsak, és kik azok, akiket esetleg a tágabb baráti köréhez sorolhatunk.

Az apostoli levelekben mást jelent Jézus követése: a hívek feladata követni a feltámadt Krisztust. Az üdvözültek a Jelenések könyve szerint a Bárányt követik, és oda jutnak, ahol ő van.

A modern társadalom az önálló személyiségeket dicsőíti. Az egyéniség éppen abban nyilvánul meg, hogy senkit nem utánoz, hanem van bátorsága szembefordulni minden tekintéllyel. Sokan azzal vádolják a Katolikus Egyházat, hogy csak olyan híveket tud elviselni, akik követik főpásztorukat, plébánosukat és a Tanítóhivatal utasításait. Emiatt nem tekintik megfelelő nevelő intézménynek az Egyházat, mert nem egyéniségeket, hanem csak „értéktelen szolgai utánzókat” nevel. Akik ezeket a vádakat hangoztatják, megfeledkeznek arról, hogy az Egyház mindig Krisztus követésére szólít fel, az emberek követésére pedig csak annyiban, amennyiben azok valóban az isteni Mester nyomdokában szegődtek.

A modern társadalom is kénytelen hirdetések és propaganda útján a követendő személyeket bemutatni, mert különben irányíthatatlan lesz az emberi közösség. A kérdés csupán az, hogy ezek a sokszor látszatszabadságot ígérgető kampány-messiások, hoznak-e akkora áldozatot a céljaikért, és hogy azok olyan értékesek-e, mint Jézus céljai voltak. Ha mindkét kérdésre pozitív választ tudunk adni, kövessük őket, ha nem, legyünk egyéniségek, akik képesek vagyunk Krisztus követésére akkor is, ha a társadalmi hírharsonák másra szólítanak fel bennünket.

Jakab és János imája

Urunk! Oly nehéz megszabadulni hétköznapi életünk minden kötöttségétől, a haláltól, a bárkától vagy éppen szüleinktől, hogy nyomodba szegődjünk. Oly nehéz hallgatni rád, amikor így szólsz: „Kövessetek engem…!” Tudjuk: hívásodra késedelem és aggodalmaskodás nélkül kell válaszolnunk. Tudjuk azt is, hogy szabadon hagysz a döntésben, hiszen nem akarod ránk erőltetni magad. Tudjuk, hogy mindehhez be kell járnunk életünk árnyoldalait, szembe kell néznünk gyöngeségeinkkel, hitetlenségeinkkel, félelmeinkkel.

De most hozzád fordulunk, aki elkötelezed magad mellettünk, és gyenge hitünk segítségére sietsz: előtted állunk, hogy újra megfogd kezünket, és vezess azon az úton, amelyen járnunk kell. Urunk, követni akarunk téged. Legyél fényünk az úton. Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐKIz 49,3.5–6 „Szolgám vagy, Izrael”Évközi 2. vasárnap

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
16

Iz 49,3.5–6 „Szolgám vagy, Izrael”

S így szólt hozzám: „A szolgám vagy, Izrael, benned fogok megdicsőülni!” De én azt gondoltam: „Hiába fáradtam, haszontalanul tékozoltam erőmet.” Ám igaz ügyem az Úr előtt van, és jutalmam Istenemnél. Becses vagyok az Úr szemében, és Istenem az erőm. És most ezt mondja az Úr, aki már anyám méhétől fogva szolgájává tett, hogy visszavezessem hozzá Jákobot, és Izraelt köréje gyűjtsem: „Kevés az, hogy szolgám légy, s fölemeld Jákob törzseit, és visszatérítsd Izrael maradékát. Nézd, a nemzetek világosságává tettelek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.”

Deutero-Izajás könyvében egy prófétai meghívást, elbeszélést olvashatunk. A „szolga” kifejezés a prófétai szövegekben mindig a leghűségesebb Jahve követő csoport valamely tagjára vonatkozik. Itt a különlegesség, hogy a „szolga” szó az „Izrael” szóhoz kapcsolódik, amely a valláshoz hű csoportot, talán Izajás tanítványi körét jelzi. A prófétai meghívásokhoz tartozik a tiltakozás a meghívott részéről. Itt a tiltakozásnak funkciója van: a „belefáradtság” hangsúlyozása, amely a vallási misszió sikertelenségére utal. Erre az elbizonytalanodásra való válasz a „Becses vagyok az Úr szemében” (49,5b) kijelentés. A próféta vagy annak követői most nem a társadalom, hanem az Isten szemével tekintenek saját tevékenységükre, és azonnal felismerik annak szükségességét és értékét is.

A szakasz párbeszédekre épül. A szolga és Jahve párbeszéde nem mindig különíthető el pontosan, de a 6.vers Jahve biztatásának tekinthető, aki Izrael misszióját a világ misszió keretébe állítja be, amellyel Izrael vallási bezárkózása ellen foglal állást.

A fenti Izajás szöveg nagy hatást gyakorolt az újszövetségi szerzőkre. Úgy tűnik Pál ez alapján biztatja a Filippiben élő híveket: „Az életet tápláló tanításhoz ragaszkodjatok” (Fil 2,16). Lukács pedig Simeon szájába (Lk 2,32) adja ezt a próféciát „világosságul a pogányoknak… és dicsőségül népednek Izraelnek”, ezzel Deutero-Izajás szövegét Jézusra alkalmazza. Az ApCsel 1,8 versében arról olvasunk, hogy pünkösd után az ősegyház tagjai magukra értelmezték a fenti szöveget, és feladatuknak tekintették, hogy a pogányok között tanúságot tegyenek Jézusról:

„Tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig.” Pál piszidiai Antióchiában mondott beszédének is lényeges gondolata (ApCsel 13,47) a „pogányok világosságává teszlek”. Pál személyes meghívásának kulcsmondata lesz ez és a pogány keresztény missziót alátámasztó bibliai érv. A Jel 7,4-ben pedig a választott nép törzseiből sorolja fel szám szerint a megjelölt igazakat.

Alexendriai Kürillosz (412–444) meg volt győződve arról, hogy ebben a próféta az egyházról és annak missziójáról beszélt. Órigenész (184?–254) a prófétai meghívás belső kényszeréről elmélkedik hosszan. Az ókeresztény szövegmagyarázók kedvenc témája az „anyaméhtől való kiválasztás” gondolata. Ennek kapcsán arról elmélkednek, hogy az egész teremtés Isten alkotása, akit mindenki más hűségesen szolgál, tehát az embernek is szolgálnia kell Teremtőjét. Órigenész a „népek világossága” kifejezést magyarázva felhívja a figyelmet, hogy a Jánosevangélium már a kezdetén az Isten által küldött igazi világossággal foglalkozik, amely Jézus Krisztus, aki világosság az egyes embernek és a népeknek is. Ambrus (339–397), bár Jézust a zsidók közül született Megváltónak tartja, megváltásáról azt vallja, hogy föld végső határáig terjed, vagyis minden népre vonatkozik.

Az eredményes vallási misszió soha nem lehet puszta propaganda, hanem elkötelezett emberek tanúságtételére kell, hogy épüljön. Amint Deutero-Izajásnak szembe kellett néznie azzal az ellentmondással, hogy a választott nép nem minden tagját érdekli az üdvösség és Isten parancsa, úgy a keresztény igehirdetőnek is szembe kell néznie azzal az ellentmondással, hogy nem minden megkeresztelt keresztény tekinti feladatának sem a tanúságtételt, sem pedig az elkötelezett evangéliumi életet. Európában a vallási ismeretek, benne a keresztény tanok ismeretének háttérbe szorulásával sokkal erőteljesebben csökken azok száma, akik hajlandóak tanúságot tenni a hitükről. A felületes hitismeret, a még nem megélt hit, a nem elfogadott hit puszta ismeretanyag, vallástudományi információ. A megélt kereszténység hasonló a prófétai meghíváshoz, nem szűkkeblű, hanem természetesen motivált a tanúságtételre. Ahogy a tanúságtevők Izraelben kisebbségben voltak, úgy a keresztény tanúságtevők, a meggyőződéses keresztények a keresztény egyházban is kisebbségben vannak.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐKMt 3,13–17 „Ez az én szeretett Fiam!”Urunk megkeresztelkedése

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
09

Mt 3,13–17 „Ez az én szeretett Fiam!”

Jézus és Keresztelő János nyilvános találkozása a gondolkodó hívő emberben sok kérdést vet fel. Vajon először látták egymást, vagy már korábban is? Jézus miért döntött úgy, hogy megkeresztelkedik Jánosnál, a Jordánban? Mit élt át Jézus és János a keresztelkedés kapcsán?

Amennyiben erre a három kérdésre válaszolni akarunk, akkor alaposan felül kell vizsgálni bibliaolvasó szemléletünket. Vajon ezt a történetet pusztán a történész vagy a teológus szemével kell olvasni? Ez az elbeszélés csupán egy epizód, két ember találkozásának a krónikája, vagy a találkozás jelentőségének teológiai kiértékelése? Akik ezt a kérdést felteszik, gyakorta egymás ellen játsszák ki a történeti és a teológiai szempontokat. A történeti elemzésbe nem fér bele Isteni hangja, a galamb képében leereszkedő Szentlélek, mert nekik így csak szimbolikus jelentőségük lehet. A teológiai szempontú elemzés pedig gyakorta nem foglalkozik a megtörtént esemény történeti hitelével, mert csak a tanítás szimbólumainak megfejtésére koncentrál.

Régi igazság, a felismeréseknek és a gondolatoknak is van történelmi idejük, csak nehezebb bizonyítani. Biztosak lehetünk abban, hogy Keresztelő János és Jézus nem először találkozott egymással. Működésük idejét különbözően írják le az evangélisták, de János tudósítása látszik leginkább történetileg hitelesnek, miszerint Keresztelő János és Jézus nyilvános működésének volt párhuzamos periódusa is, amelyben azonban ennek a találkozásnak kulcsfontosságú szerepe van. János prófétai missziója a kijelentése alapján sajátos jelleget nyer. Különös, hogy sorsszerűen fogalmazzák meg a keresztelkedés tényét, „így töltsünk be minden igazságot” – ez a jézusi válasz, együttműködésre hívja fel a vonakodó Jánost.

Jézus szembesült a messiási eszmének korában elterjedt változataival: király, harcos szabadító, próféta és pap szerepelt az akkori elképzelések mögött. Jézus elfogadja a messiási címet és küldetést, annak minden nehéz feladatával együtt, de nem fogadja a korabeli értelmezését. Jézus a keresztelés kapcsán egy oldalra kerül a bűnösökkel, a megváltó Messiás nem felsőbbrendűségének hangsúlyozásával kezdi meg nyilvános működését, hanem a bűnösökkel érzett szolidaritás kinyilvánításával. Sokak szerint a 17b versben szereplő „ez az én Fiam” kijelentést lehetne úgy is értelmezni, hogy idézet Izajásból, ahol „ez az én szolgám” szerepel. Az Iz 42-ben olvasható „szolga” (ebed) szót a keresztény igehirdetés „Fiú”-ra (paisz) változtatta, hogy kiemelje Jézus sajátságos viszonyát az Atyával.

Jézus először néz szembe sorsával, és először sejlik fel Keresztelő János előtt a kortárs próféta igazi énje. János evangéliumából tudjuk, ezzel Keresztelőben nem zárult le a dilemma, vajon Jézus-e az eljövendő Messiás, hiszen még halála előtt is ezt tudakolja a tanítványaiból kiválasztott követeken keresztül. „Te vagy-e az eljövendő?” – firtatják a küldöttei. Nehéz volt elképzelni, hogy Jézus a megváltást úgy gondolta el, hogy kézen fogja a bűnös embert, és vele teljes szolidaritást vállalva, kivezeti a bűnből.

Jézus ezt a megbotránkoztató módszert választotta, nem Jánossal, nem kortársaival, nem a főpapokból alakult bírósággal egyetértésben, hanem az Atyával egyetértésben, hogy megmutassa: Isten legerősebb érzése az ember, a bűnös iránt a szeretet, pontosabban a megváltó szeretet. Ezt pedig meg kellett mutatnia, hogy első lehessen a bűnösök közül, aki az elveszetteket visszavezeti az Atyához.

Azóta is a legnagyobb tragédiát csak azok tudják átélni, akik szeretnek, vagy akik szeretetükkel Istenhez akarnak visszavezetni valakit, valakiket. Isten szeretetének drámája folytatódik az Egyházban, s ez teszi teljessé művét.

Alámerített imája

Köszönöm, Uram, hogy sorsközösséget vállaltál velem azzal, hogy közénk, a bűnösök közé álltál. Köszönöm, hogy velem együtt ott voltál a Jordánban, s mindig ott vagy, amikor megtisztulásra van szükségem. Mint szenvedő Szolga az én szenvedéseimben is jelen vagy, mert kinyilvánítottad, hogy egy utat akarsz járni velem. Hálát adok neked, hogy mindennap tanítasz arra, hogy az Atya akaratát cselekedjem, amint te is szüntelen azt kerested. Ez ad erőt ahhoz, hogy felismerjem: a te szeretett gyermeked vagyok. Szentlelked világosítson meg, hogy el tudjam fogadni ezt az általad felkínált szeretetet, és továbbadhassam embertársaimnak. Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik GyörgyIGÉZŐKVízkereszt Mt 2,1–12 A napkeleti bölcsek

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
06

A Bibliában mágusok szerepelnek, akiket Hérodotosz a tíz méd törzs egyikének tart (Hist. 1,101 sköv.). A törzsbe, nem annyira a születéssel, hanem inkább tanulással lehetett bejutni. II. Kambüzez lázadásukat hatalmas vérontással verte le, I. Dariosz viszont megerősítette hatalmukat, és uralkodása alatt visszaszerezték befolyásukat a papi rendre. A négy alapelemet tisztelték: a földet, a vizet, a levegőt és a tüzet. Foglalkoztak csillagjóslással, álomfejtéssel és titkos tudományokkal. A Bibliában ilyen tágabb értelemben említik őket. Jeruzsálem elfoglalásában részt vett a babiloni főmágus, Nergal. Sőt azt is jó tudnunk, hogy Dánielt és társait Nabukodonozor parancsára mágusoknak akarták kiképezni. A király az álomfejtés után – a könyv tudósítása szerint – babiloni főmágussá teszi Dánielt. Az evangélium a keletről érkező látogatókat, Jézus születésének tanúit is mágusoknak nevezi. Mindmáig nem tudjuk, hogy a szót szűkebb vagy tágabb értelemben használta-e az evangélium, azaz perzsa papoknak kell-e őket tekinteni, vagy sem. A magukkal hozott szimbolikus ajándékokból (arany, tömjén, mirha) arra következtethetünk, hogy keletiek voltak. Az arany a gazdagság jelképe, királyi ajándék. A tömjén, amely héberül „libana” (Libanon innen kapta a nevét), és DélnyugatÁzsiában élő boswellia-fa megkérgesedett nedvéből készült. Az ószövetségi illatáldozat anyaga ez a szemcsés halványsárga és vöröses, egy kevés illóolajat is tartalmazó anyag, mely parázson elégetve igen kellemes illatot áraszt. Izraelben mindig importárunak számított, Sábából szállították, Sába királynőjének országából, és a papi áldozat szimbolikus ajándéka volt. A mirha gyanta szintén kellemes illatú, a terebint fa bevagdosása által nyerték, olívaolajjal vegyítve drága illatszert készítettek belőle, a férfiak is használták. Fekhelyet és gyaloghintót is illatosították vele. Borhoz keverve kábító hatású. Jézus holttestét tömjén és áloé keverékével kenték meg.

A napkeleti mágusokat – illetve más fordításban a bölcseket – a legkorábbi keresztény ábrázolások Mithrász tisztelőiként festették meg, később viszont királyként. Valószínűleg a 72. zsoltár 10. verse, illetve Izajás 66. fejezetének 6. verse alapján. Csak az ajándékok számából lehet következtetni arra, hogy hányan lehettek, és csak a 6. századtól említik a nevüket: Gáspár, Melkolm, vagyis magyarosan Menyhért, valamint Boldizsár. A kitűnő angol bencés exegéta, Beda Venerabilis jelképesen Európa, Ázsia és Afrika képviselőit látta bennük. Történetüket a Jakab proto-evangéliumnak nevezett, és sohasem kanonizált írás még tovább színezi, de a mágusok története lényegében megfelel a bibliai változatnak. A 12. században a keresztes háborúk alatt, a bölcseknek tulajdonított néhány relikviát Kölnbe vitték, és ott tisztelik őket.

Jézus születésének történetét Máté evangélista a tanúságok fényében írta meg. Egyrészt Jézus születésével kapcsolatban az akkor szokásos tekintélyt, a korábbi írásokat faggatta. Ezért a gyermekségtörténetben szinte minden messiási helyet számba vesz, de ennél még tovább megy: megemlíti a pogány tanúkat is a titkos tudományokat művelő mágusok személyében. Az ő valóságos vagy szimbolikus alakjukon keresztül a pogányok hódolnak a megszületett gyermek előtt. Több ez, mint egyszerűen egy gyermek születésének a leírása, inkább egy győztes király titkos érkezésének szimbólumokkal megtűzdelt története. A görög epiphania, azaz a „győztes király megjelenése” kifejezésből ered a mai ünnep, a „vízkereszt” hivatalos neve, vagyis „az Úr megjelenése”. A bibliai szerző minden tudóst és hívőt odagyűjtött a gyermek Jézus jászolához. Csak a mi tudományunkat nem tehette oda, mert nem ismert bennünket. Csak az ismerte, illetve ismeri gondolatainkat, aki fogadta a pásztorok és mágusok hívő hódolatát.

A Háromkirályok imája

Urunk, hálát adunk neked, hogy napról napra fényedet, csillagodat mutatod nekünk. Köszönjük, hogy vezetsz minket életünk útján; vezetsz, mégpedig magad és embertársaink felé. Sokszor elveszítjük szemünk elől ezt a csillagot – elhomályosítják az élet útvesztői, saját gyengeségeink vagy a világ kuszasága. Viszont ez az aprócska Fény, te magad, tanítasz is minket. Arra oktatsz, hogy a környezetünket uraló önzés ellenére bátran adjunk, ajándékozzunk abból, amink van. Se többet, se kevesebbet, de amik vagyunk, azt teljesen. Taníts minket arra, hogyha adunk, akkor kapunk igazán, hogy nem szegényebbek, hanem általad gazdagabbak leszünk, ha odaajándékozzuk magunkat. Nyisd meg szemünket, hogy észrevegyük azokat a testvéreinket, akik a mi adományainkra várnak: figyelmünkre, jelenlétünkre, időnkre, energiánkra. Urunk! Adj bátorságot, hogy rálépjünk az ajándékozó szeretet útjára! Adj bölcsességet, hogy felismerjük: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (ApCsel 20,35b). Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐKJn 1,1–18 Jézus-himnuszKarácsony utáni 2. vasárnap

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
05

Kinek a fejében született meg a János-evangélium elején a Prológus néven szereplő himnusz? A kézenfekvő válasz lenne, hogy János evangélista fejében, aki az evangéliumot írta. Túl azon, hogy János kezünkben tartott evangéliumának a szerzői kérdése igen bonyolult probléma, ez a látszólag egyszerű válasz azért is nehezen elfogadható, mert miért kezdte volna az evangélista művét egy ilyen nehezen érthető himnusszal? Ha mégis ezt tette, akkor a könyv többi részét miért nem írta himnikus formában? Egyáltalán milyen műfajnak tekintsük ezt a tizennyolc verset? A kérdés nemcsak erre a szövegre vonatkozik, hanem az Újszövetség egyéb himnuszaira az evangéliumokban és az apostoli levelekben (például a Szeretethimnusz az 1Kor 13). Jézusról himnuszt találhatunk még a zsidó levélben (5,5–10), a filippi levélben (2,6–11) és a kolosszei levélben (1,15–20). Az utóbbiak jelzik, az őskeresztény himnuszköltészet közösségi és liturgikus eredetű. Azt a célt szolgálja, hogy a közösség a liturgia keretében Jézusról adott szempontból emlékezzék meg. Gondolatai távolabbról bekapcsolódnak a hellenista zsinagógaköltészet vonalába, amely mindig Isten műveit dicsőítette a világban és a történelemben.

Ezek alapján tehát könnyen elképzelhetőnek tarthatjuk, hogy János a saját közösségében található keresztény himnuszt használt fel arra, hogy evangéliuma elejére helyezze, azért, hogy a drámai prológusnak része legyen. Költői ritmikus lüktetése és a közösségben már ismertsége alkalmas volt arra, hogy ne a szinoptikus evangéliumok modorában adja elő Jézus földi születését, ne angyalokkal és más mennyei hírnökökkel figyelmeztessen a földi történet isteni üzenetére, hanem mindjárt az evangélium elején Jézus Krisztus isteni eredetének történetét adja elő.

Minden himnusz – és közöttük kiemelkedő helyen János prológusa – az őskeresztény egyház teológiai csúcsteljesítménye, amely Jézusról és az Isten műveiről felismert gondolatokat, esztétikailag csiszolt formában adja elő, és alkalmas arra, hogy a közösségben a liturgiát díszítő hitvallássá váljon. Ez volt a „térdeplő teológia” kezdete az ősegyházban: a teológiai eszmefuttatás Isten-dicsőítésbe tor-

43 kollt, a himnusz kifejezően fogalmazza meg az ősegyház Istenről való beszédének és Jézus Krisztus értelmezésének esztétikai kereteit. Az ősegyház hívője nem saját gondolataival akarta meglepni a közösséget, hanem hite kifejezésének legszebb formáit tette közkinccsé a közösség számára. Nem logikai rendbe szedett bölcselkedő beszédet fogalmazott meg, melyet a hellenizmus korában minden piacon lehetett hallani, hanem olyat, amely az egyén és a közösség lelkét Istenhez emeli. Nem csupán az észhez, hanem a szívhez is szóltak ezek a szövegek. Az a belső kényszer hozta őket létre, amely rokon a próféták történelem filozófiájával, ugyanis a történelemből csak azokat az eseményeket emeli ki, amelyekben megmutatkozik az Isten.

Az Újszövetségben Isten népének azok a kiemelt szószólói, akik Jézus művét hozzá tudják kapcsolni ehhez a világ teremtésétől kezdődő kinyilatkoztatási folyamathoz. Vagyis az a közösség, amely elkülönült szociológiai társadalmi értelemben a zsinagóga által összegyűlt vallási csoporttól, versenyre kelt vele, és annak Isten dicsőítő művét akarta folytatni. János – aki lelkileg mélyebben kötődik a zsidósághoz, mint Máté vagy más szinoptikus, beleszámítva a hellenista írót, Lukácsot is – az ószövetségi írások lelkét alkotó himnikus zsoltárokkal kel versenyre Jézus művének megfogalmazásában.

Isten bölcsességének művét fogalmazza meg, a megfeszített Krisztust, aki „a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság” (1Kor 1,23). János művében, evangéliumában nem botrány, hanem az isteni dráma része. Ennek a drámának bevezetése, foglalata és összegzése, nyitánya az említett prológus, mely bennünket az élet és történelmünk sajátos szemléletére oktat. Az egyházat építő, Istent dicsőítő ősegyház tagjai e himnusszal iratkoztak be az egyház építőinek és a hit hőseinek iskolájába.

A tanúságot tevő Keresztelő János imája
 
Köszönöm, Uram, hogy kegyelmedből rólad teszek tanúságot. Hittel megvallom, és hirdetem, hogy Jézus az Isten Fia. Ő az, aki elveszi a világ bűneit.
Köszönöm, hogy azt akartad, hogy megszülessek, és hogy szükséged van rám, Uram!
Hálás vagyok, hogy nekem is, mint minden embernek, küldetést adtál, amely hozzád köt egy életen át.
Boldoggá tesz, hogy küldetésemmel része vagyok szüntelen megváltói tevékenységednek.
Neked nincs múlt, sem jövő, csak állandó jelen.
Bűnbánatra szólító szavammal minden korban szolgálhatlak, mert az embernek minden időben szüksége van a megtérésre.
Hiszen a te szereteted is szüntelenül hívja az embert egy szebb, teljesebb életre, s Atyád boldog hajlékába. Amen.
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐKLk 2,16–21 „Az első hívő”Szűz Mária istenanyaságának ünnepe

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
01

A mai történet a pásztorok látogatásával kezdődik, és névadással ér végett (21. v.). A történetben valósággá válik az angyali prófécia, amikor Jézus azt a nevet kapja, amelyet az angyal mondott Máriának (21b).

A történet ugyan természetesen Jézus központú, de a főszereplői Mária és József. Az ismeretlen kis város messiási jelentőségű hellyé válik nemcsak az ószövetségi próféciák fényében, hanem mert a pásztorok szétkürtölik az angyali üzenetet. Nem a próféciát, hanem amit hallottak, és méginkább, amit láttak (17. v.). Sőt a pletykájuk nyomán országos méretű csodálkozás kezd kibontakozni. Mindezek a tények hozzátartoznak azokhoz az eseményekhez, amelyek jelentőségén Máriának el kell gondolkodnia. (A 19. vers kulcsfontosságú mariológiai szempontból.) Amikor világra hozta Jézust, mit tudott a gyermek jövőjéről? Különleges információi az Angyali üdvözletre vezethetők vissza (1,30–32). Mária titka ez az üzenet volt, mely a gyermek foganásáról és szüléséről előre értesítette, sőt a jövőjéről is közölt Mária számára nem éppen érthető dolgokat. Az üdvözletben használt kifejezések számunkra megszokottak, de a gyermek születése előtt hallani, hogy a „Magasságbeli fia”, vagy hogy „Dávid trónját birtokolja”, és azt a kijelentést, hogy „uralmának nem lesz vége” – mindent egy egyszerű asszonynak elég nehéz feldolgozni. Mivel a kifejezések inkább beleillenek az újszövetségi teológiába, talán még azt is megkérdezhetjük, hogy tartalmilag vagy szó szerint idézi-e Lukács ezeket a szövegeket. Lukács forrása valószínűleg Jézus anyja vagy szűkebb családi környezete, az átadás időpontja pedig Jézus felnőttkora, esetleg halála és feltámadása utáni időszak. Lukács tehát Mária élményéről akkor értesülhetett, amikor azt már a Szent Szűz jobban értette, mint amikor kapta. A mostani szöveg – „emlékezetébe véste szavaikat és szívében gyakran elgondolkodott rajtuk” (19. v.) – csak azt igazolja, hogy Mária a kinyilatkoztatás teljességét nem azonnal, egyetlen pillanat alatt, az Angyali üdvözlet idején értette meg, hanem ez a szokatlan üzenet végigkísérte életét. Valójában Jézus működése és megváltó ténykedése közben világosodott meg számára.

Mária életében Jézus megszületésével és a nyilvánosság elé lépésével új élet kezdődött. Az eseményeket csak a kétes értékű, mély pszichológiai exegézis segítségével lehetne végiggondolni. A Jézusról szóló minden történet kapcsán azt kellene elemezni, hogy a tömeg, a tanítványok, a gyógyítások szereplői, a farizeusok és nem utolsósorban Mária, hogyan értelmezték az eseményeket. Biztos, hogy Jézus nyilvános működése alatt a történet más gondolatokat ébresztett Máriában, mint Jézus hallgatóságában. A II. Vatikáni Zsinaton ezt ismerték fel a zsinati atyák, amikor Máriát az első hívőnek nevezték. Ő nem hagyta el gyermekét és misszióját akkor sem, amikor még a főapostol Péter is elfutott, és azt is letagadta, hogy valaha ismerte a Mestert. Mária lelki kapcsolata gyermekével sohasem szakadt meg. Ennek garanciája nem a testi anyaság empátiás képessége (mely minden édesanyát arra tesz képessé, hogy jobban megértse gyermekét, és bele tudja élni magát az ő lelkiállapotába), hanem Jézus jövendő missziójáról kapott előzetes kinyilatkoztatás töretlen hívő őrzése. Az biztos, hogy Mária Jézust nem úgy féltette, mint egy anya a sok ezer közül, akinek Józsue nevű gyermeke volt. Mária Jézus isteni missziójáért aggódott, és nem a földi karrierjéért. Sem a benne fogant és általa szült életet, sem a miatta kapott kinyilatkoztatást nem akarta elveszíteni. Csak ez a kettő avatta az ő életét küldetéssé, adott egészen egyedi értelmet és egyedülálló pozíciót biztosított abban a közösségben, amely csak Jézus feltámadása után jött létre. A Mária-tisztelet nem a katolikusprotestáns dogmatikai viták idején alakult ki, hanem már jelen van Lukács evangéliumában, az ősegyház teológiai megértésének terméke. Lukács ezért Máriát nem Jézus elmaradhatatlan kedves közeli rokonaként mutatja be, hanem mint olyan személyt, aki tudja, őrzi és segíti Jézus isteni küldetésének titkát. Az első hívővel, Máriával való azonosulásunk tehát nem érzelmi azonosulás egy első gyermekes kismamával, hanem az Egyház első igaz, tevékeny hívőjével.

A hazatérő pásztorok imája
Megváltó Istenünk! Eddig éltük saját kis életünk mint férjek, apák és pásztorok. Soha semmi igazán különös nem történt velünk. Semmi rendkívüli vagy kiszámíthatatlan nem bontotta meg hétköznapjaink megszokottságát – semmi természetfölötti, semmi csoda.
Álmodni sem mertünk angyalokról és Megváltóról, annyira lefoglalt saját korlátolt, kis életünk.
Fogadd el, Urunk, az egyszerű ember tiszta, határtalan háláját! Köszönjük, hogy meghívtál minket is, hogy boldogságodban osztozzunk.
Felfoghatatlan ez a megtisztelő, alázatos szeretet, amellyel hozzánk, bűnös emberekhez fordulsz.
Örömöt, reményt, fényt hoztál üres, bűnös életünkbe, önzetlen, tiszta szereteted által.
Új életre keltetted az embert! Hála és dicsőség neked, Istenünk! Amen.
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐKMt 2,13–15 Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját…Szent Család vasárnapja

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
29

Az Egyiptomba menekülés története angyali szózattal kezdődik, amely arra indítja Józsefet, hogy a családjával Egyiptomba meneküljön. A történet a 15. versben fejeződik be Ozeás próféta jövendölésével: „Egyiptomból hívtam meg a fiamat!” (Oz 11,1). Máté, aki a zsidó olvasóközönségnek szánta az evangéliumát, nagy figyelmet szentelt az ószövetségi idézeteknek. Ennek oka, hogy olvasói számára tekintélyek a próféták. S ha ki tudja mutatni, hogy azok jövendölései szerint alakul Jézus története, akkor az emberek levonják a következtetést, Jézus a Messiás. Az epizódot megelőzi a három napkeleti bölcs – más változatban király – látogatása (1–12. v.), követi a betlehemi gyermekgyilkosság története (16–19), majd folytatódik az elbeszélés az Egyiptomból való hazatéréssel (19–23. v.). Mindegyik elbeszélésben a zárómegjegyzés valamilyen prófétai idézetre utal.

Máté éppen úgy, mint Lukács, Jézus földi működése után írta meg a gyermekségtörténet epizódjait, népi gyűjtésből merítve az elbeszélések anyagát. Harminc-negyven évvel Jézus feltámadása után a Megváltó gyermekkora folklorizálódott, de a legfontosabb események nem homályosultak el. A Szent Család egyiptomi tartózkodását az apokrif irodalom sok epizódban részletesen meséli el. Ezeket a legendás epizódokat az Egyiptomban, a kopt keresztény szentélyek környékén őrizték. Érdekes, hogy ezeket a részleteket vagy nem ismerte, vagy nem idézte Máté. Neki annyi elegendő, hogy Jézus nyilvános működése előtt bemutassa az olvasónak a nyilvánvaló messiás királyt, akiről a próféták jövendöltek.

Már Jeromos arra panaszkodott, hogy a keresztény olvasók gyakran összetévesztik azt a Heródest, aki a gyermek Jézust üldözte, a Jézus perében szereplő Heródessel, aki az előbbinek a fia volt. Már Krizosztomosz és Jeromos szerint minden politikai és vallási vezető egyetértett abban, hogy a gyermek Jézust meg kell ölni. Beda Venerabilis a Szent Család üldözésében az egyházüldözés előképét látja: az üldözés mindig elmúlik, az Egyház azt túléli, és újra megtalálja békéjét.

A Szent Család üldözése amiatt következett be, mert a születendő gyermekhez isteni ígéretek társultak, amelyekről úgy érezte

37 Heródes, hogy veszélyezteti az ő hatalmát. Nagy Heródes hatalma ugyanis jogi szempontból igencsak kérdéses volt a zsidóság körében. Nem zsidó származású királyként, nehezen tölthette be jogosan a választott nép karizmatikus királyának a szerepét, aki kész tiszteletben tartani az isteni parancsokat is. Hatalmának isteni igazolása hiányzott. Nagy Heródes országlását csak a római császár hatalmi igénye alapozta meg. Jézus és a Szent Család soha nem dédelgetett politikai ambíciókat, de Heródes istentelen uralmát igazságtalannak tartotta.

Ma már a politikusok Európában nem törekszenek „isteni igazolás”-ra. A közvélemény-kutatásokban mérhető támogatottságra figyelnek csupán, és isteni helyett emberi ígéretekkel játszadoznak, hogy alattvalói támogatását megszerezzék hatalmi terveikhez. Az egyén véleménye, a család véleménye valójában nem számít, legfeljebb akkor, ha az népszerűbb lehet a vezető akaratánál vagy programjánál. A zsidó családok az ókorban nagyon szoros személyi, vallási és világnézeti kötődést adtak tovább. A család a hit bástyája volt, manapság azonban megszűnt ez a hatalomtól függetlenedni képes emberi autonómia. Sőt nem csupán a szentségre törekvés, hanem az összetartás is kihalt a családokban sok helyen. A megélhetés gondja oly erős, a túlélés olyan gyötrelmes parancs, hogy a szülők, majd a gyermekek könnyen feladják világnézetüket, vallásukat. A bibliai történetben viszont a családot éppen az üldözés erősíti meg az összetartásban. Az egyiptomi emigráció nem csökkenti, hanem növeli bennük a hitet. Nem hogy olvassák a prófétákat, hanem elkötelezettségükkel együtt élnek. Ezért a Szent Család nem pusztán gazdasági egység, hanem a hit egysége is. Ezért a Szent Család üldözése a későbbi hívek számára az Egyház üldözésének előképe, és összetartozása is az egyház és a hívek összetartozásának példája.

József imája Egyiptomban
Tudom, Uram, hogy az útjaid kifürkészhetetlenek, de sosem gondoltam, hogy mindez velem fog történni: egy idegen országban kell élnem, távol az otthonomtól, távol Izraeltől.
Sokáig nehéz és szokatlan volt. Hiányoztak a szent helyek, ahol dicsőíthetlek, Istenem!
De már megértettem, hogy bárhová sodor az élet; Te velem leszel. Neked az egész világ az otthonod, és én mindenhol megtalállak. Hálát adok a felismerésért, hogy téged minden szépben megláthatlak, s ott vagy minden ember lelkében.
Csodálatos érzés, hogy sosem vagyok egyedül.
Tudom, az én helyzetem különleges: az Isten Fiát nevelhetem, láthatom felnőni, kísérhetem életének egy részén.
Itt van az Isten a szemem előtt, pedig őt keresem.
Hálát adok, Istenem, Fiadért: Jézusért! Mert szeretetből eljött hozzánk, emberekhez, és itt is marad köztünk, hogy mindenki számára jelen legyen, Minden időben. Amen.
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐKJn 1,1–18 „Kezdetben volt az Ige”Karácsony, ünnepi mise

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
25

Jézus születését sokféleképpen el lehet mesélni, például úgy, ahogyan Máté evangélista teszi. Szinte minden ószövetségi messiási jövendölést átvizsgál, és lépésről lépésre igyekszik bizonyítani, hogy minden a próféták előre megmondott jövendölései szerint történt. Az effajta leírás legjobban azokra hatott, akik állandóan vizsgálták a prófétai tekercseket, és a homályos prófétai jóslatok közül igyekeztek kikeresni azt, amelyiknek beteljesedését bizonyítani tudták saját korukban. Elképzelésük szerint Isten a próféták jövendölése által szólt bele a történelembe. A leírás végén világosan bizonyított tételként áll az olvasó előtt a prófétáktól megjövendölt Messiás.

Lukács másféle érdeklődőknek szánta evangéliumát. Azoknak az olvasóknak, akik úgy gondolták, hogy minden a Római Birodalom császáraitól, kormányzóitól és helytartóitól függ. Ezért közli Jézusról, Augusztus császár uralkodása idején születik, aki a pax romanával ajándékozta meg a földkerekséget, és ezért közli Kirínusz szíriai helytartó nevét.

Jánosnak más a problémája az evangéliuma megírásakor. Ő a szeretett tanítvány, aki a Mesterével tartott mindvégig, azaz Jézus nyilvános működésének kezdetétől egészen a Golgotáig. Mások csak megírták ezeket az élményeket, János viszont átélte. Mielőtt megírta őket, hosszú éveken keresztül átelmélkedte őket. Időközben, harminc-negyven év távlatából azt is megtapasztalta, hogy Mestere egyesek szemében csupán tan lett, esetleg szimbolikus személy, mások szerint talán nem is volt valóságos hús-vér ember. Sokan Jézust tragikus hősnek tartották, akit élete legnehezebb pillanatában elhagyott az Isten.

János saját elképzelését nagy valószínűség szerint kölcsönzött himnusszal, pontosabban egy himnusz átírásával fogalmazta meg. Nem gyermekségtörténetet ír angyalokkal, pásztorokkal, keleti mágusokkal, számtalan homályos ószövetségi citátummal tűzdelve. Jézust mégis világtörténeti összefüggésbe állítja, de olyan történelemszemlélet alapján, amelyet nem a történészek alakítottak ki, hanem a próféták, akik az emberiség fejlődését figyelték. János úgy vélte, Jézus személyét csak úgy lehet megérteni, ha végiggondoljuk Istennek az emberekkel kapcsolatos tervét.

Jézus az emberiséggel kapcsolatos átfogó isteni tervnek volt része már a világ teremtésekor, sőt még előbb. Ezért mondja az evangélista: „Kezdetben volt az Ige”, ezért állítja: „minden őáltala lett”, csak másodlagos dolog, hogy jó pár évezred telt el – ha a teremtéstől számítjuk –, hogy „a világba jött”. Sőt Jézus újra teremtésének a jelentőségét hangsúlyozva János így fogalmaz: a világ „általa lett”. Nem hallgatja el a megváltás művének tragikus részletét sem, ezért mondja a Megváltóról: „Mégsem ismerte fel a világ.”

De akik felismerték, azok új minőséget kaptak, „Isten gyermekeivé lettek”. Sőt alázatosan megvallja, hogy „mindannyian az ő teljességéből merítettünk”, azaz János nem egyedül elmélkedte ki, amit gondolt, hanem Jézus Krisztustól tanulta.

A történelem egy bizonyos pontján mi is a világba léptünk; igaz, meg lett volna nélkülünk is a világ, mint ahogyan nélkülünk is meg lesz. De azért megkérdezhetjük magunktól, vajon világosságot gyújtunk-e, vagy pedig ahová csak megyünk, ott minden elsötétül tőlünk? Megkérdezhetjük magunktól, hogy tevékenységünkre jellemző-e, hogy „kegyelmet, kegyelemre halmozunk”, vagy nem teszünk mást, mint gyűlöletet gyűlölettel házasítunk?

A János-evangélium szövege egy elmélkedő keresztény tollából született, aki maga is beírta nevét a történelembe. A legenda szerint élete végén csak ezt ismételgette: „Fiacskáim, szeressétek egymást!” Ennek megvalósulásáért ma is könyörögnünk kell.

Krisztus, örök Ige!
 
Te már kezdetben Atyádnál voltál – tégy egyre tökéletesebbé Istennél való jelenlétemben!
Nélküled semmi sincs ezen a világon – ne engedd, hogy nélküled akarjam megoldani életem kérdéseit!
Benned élet volt és élet van – add, hogy a te életedből éljek!
A te világosságod bevilágítja a világ sötétségét – segíts napról napra a te fényedben járnom!
Te a világba jöttél – segíts felismernem küldetésemet a világban!
Te testté lettél – engem is arra hívsz, hogy testet öltsön bennem az Atya szeretete.
Te köztünk laktál – eszközöd akarok lenni abban, hogy ma is szállást találj az emberek között.
Te kegyelemmel és igazsággal vagy telve – töltsd meg bőségesen az én üres, törékeny cserépedényemet!
Te nyilatkoztattad ki nekünk az Atyát, akit soha, senki nem látott – add, hogy általam is láthatóvá váljék a láthatatlan Isten emberszeretete. Amen.
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐKLk 2,1–14 „Jászolba fektette”Karácsony, éjféli mise

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
24

A mai evangélium két jól elkülöníthető szakaszból áll. Az elsőben (2,1–4) Lukács Jézust a földi uralkodók körébe helyezi azzal, hogy Mária szülése a római adóösszeírás, a „cenzus” elrendelése miatt Jeruzsálem közelében, Betlehemben történik. Azt tudjuk, hogy olajfákat és gyermekeket is össze kellett írni, vagyis születése pillanatában Jézust nyilvántartásba vette a Római Birodalom. Ez azért fontos Lukács evangéliumában, mert a szegénység álruhájában érkező világ fejedelme, akinek jelentőségét édesanyja, Mária korábban már méltatta az öröménekében (lásd 1,46–56), sőt a templomban Zakariás pap (1,67–79) Dávid házából származó Messiásnak nevezte. A templom környezetében végzett anyaggyűjtése után, Lukács az evangéliumban kezdi bemutatni a hellének számára fontos anyagot. Jeruzsálem, a világváros után a vidék hagyománya jelenik meg az evangéliumban, de ez is össze van kapcsolva Augusztus császárral, aki a birodalomban megteremtette a békét, a „pax romaná”-t. A beszámoló végén azonban kiderül, hogy ebben a birodalomban a szegénység köntösében érkezett uralkodónak nem jutott hely.

Az evangélium betlehemi folklóranyagjában a Jézusról szóló tudósítás hírvivői az angyalok, akik közvetlenül társalognak a pásztorokkal. A betlehemes játékok idilli jelenetét gyermekkorunkban hallottunk, és ezt azóta is hamarabb ismerik meg az emberek, mint az evangéliumi történetet. A játékban a pásztorok a hívők előképei, az első hívők, akik először értesülnek a Messiás születéséről. Jóravaló, esetlen teremtmények, akik a történet szerint minden gyarlóságuk ellenére közel voltak az életszentséghez. Csupán egy angyali szóra máris hirdetni kezdték az isteni üzenetet. Ez a betlehemes játékok igazsága. A valóságban azonban a betlehemi pásztorok inkább voltak rablók, a társadalom peremén élő veszélyes elemek, mint isteni üzenetre váró jámbor szegények. Lukács tehát az Isten üzenetét nem a jámboroknak, hanem a bűnösöknek szánja.

A gyermekidill másodszorra ismétlődik. A Lukács-evangéliumban (2,7) olvassuk, hogy Mária megszülte gyermekét, „bepólyálta és jászolba fektette”, itt (12. v.) ez a jelenet messiási jel lesz, mert az angyalok azt hirdetik a pásztoroknak, „találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket...”. Lukács mesterien szerkeszt ebben a 14 versnyi összefoglalójában. Az első hét versben a földi uralkodókat térdepelteti a jászolhoz, a második hét versben pedig a birodalom minden szegény bűnös ördögét ide hozza a pásztorok személyében. A betlehemi barlang az égi és földi diplomácia találkozóhelye lesz. A gyermekké lett Isten a városon kívül, a senki földjén, egy barlangban magához rendeli a világot! A találkozás az emberi léleknek az a pillanata, amikor uralkodó és bűnös egyaránt elérzékenyül, ellágyul. Az a pillanat, amikor titok, az élet titka jelenik meg a világon: gyermek születik. Ebben a pillanatban, ha rövid időre is, minden felnőtt lelke mézédes lesz, és szeretettel telik meg. Ez a pillant a mennyországé, a palotában, a barlangban, a fényes külsőségek és az állatok között mindig az élet titkát és diadalát hirdeti. Körülgügyögik a síró csecsemőt. Ez Isten világba érkezésének pillanata. A gyermek kötetnyi próféciától jelezve érkezik. A múltja nagyon gazdag, a jelene szörnyű, a jövője pedig kilátástalan.

Nem is tudom, mi járhatott Lukács fejében, amikor isteni sugallatra, papiruszra vetette ezeket a mondatokat. Túl a nyilvános működés varázslatos jó hírén, túl a szenvedéstörténet félelmetes testi-lelki pokoljárásán, túl a Pál mellett átélt ázsiai missziós vesszőfutáson, túl az ősegyház idegettépő vitáin, túl a hisztérikus természetfelettibe kapaszkodáson, túl a nyelvek adománya extázisán, túl a nagylelkű adakozásokon. Itt az emberi szerző tollából nem is tinta, hanem kegyelem csordogál nem a papiruszra, hanem az olvasó lelkébe. Két elszánt, Istenben bízó szegény emberi lélek őrzi ezt a csodát, Mária és József. Az ifjú asszony, aki hisz abban ami vele történt, és az öregedő, csendes ács, aki forgácshoz szokott, és nem teológiához. Teszik a dolgukat, mert Isten a titkát, a gyermek életét, az ökör és a szamár lelkének melege mellett rájuk bízta. Talán minket is jelképez a gondoskodó József. Mi sem szoktunk teológiához, de lelkünkben ez az idill feléleszti a vágyat: gondozzuk Isten országát a földön, hogy az élhető idill el ne szálljon.

A jászol imája
 
Alig találok szavakat, Istenem, hálát és békét érzek.
Hálát, mert életre keltettél egy jászolt, aki most imájával téged szólíthat meg.
Érzem, hogy ez a kisgyermek különleges. Alig jött világra, máris Élet veszi körül.
Még csak ezután tesz majd nagy csodákat.
És békét érzek, mert a jelenlétéből szeretet sugárzik.
Tudom, hogy csak egy jászol vagyok, Uram, de fogadd el hálámat, kérlek!
Köszönöm, hogy új Életre keltettél!
Mielőtt kivágtak a földből, addig is éltem, csak másképp.
Mikor kivágtak, meghaltam, s egy darab élettelen fa lettem.
Ha te nem érkezel meg a világba, én még mindig nem tudnám, mit jelent igazán élni.
Már látom: régi énemnek meg kellett halnia, hogy téged magamba fogadhassalak, és általad új, igazi ÉLETre keljek.
Jelenléted, hogy végre itt vagy nekem, egész életemet teljessé teszi, tartalmat és értelmet ad nekem. Köszönöm. Amen.
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik GyörgyIGÉZŐKAdvent 4. vasárnapja

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
19

Mik 5,1–4a „Ő maga lesz a béke”

De te, (Betlehem) Efrata, bár a legkisebb vagy Juda nemzetségei között, mégis belőled születik majd nekem, aki uralkodni fog Izrael felett. Származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza. Ezért elhagyja őket az Úr, míg nem szül, akinek szülnie kell, és testvéréhez, Izrael fiaihoz vissza nem tér a maradék. Föllép és legelteti nyáját az Úr erejében, az Úrnak, az ő Istenének fenséges nevében. Letelepedhetnek, mert hatalmát kiterjeszti egészen a föld határáig. Ő maga a béke lesz.

Mikeás próféta a Kr. e. VIII. században tevékenykedett, Jotám, Acház és Hiszkija király napjaiban (Kr. e. 740–687), amikor Szamaria függetlensége megszűnt. Móreset Gátból származott (1,1), Juda déli részéről, és az ítélet prófétájaként tartották számon. Nevének jelentése: „Ki olyan, mint az Isten!” Nem politikai, hanem erkölcsi próféciákat hagyott ránk. A társadalmi igazságosság élharcosa volt, aki nem kapcsolódott egyetlen politikai csoportosuláshoz sem, viszont sem fejedelemtől, sem királytól nem riadt vissza. Abban az időben III. Tiglatpilézer asszír hadseregei Damaszkuszt igázták le, Szanherib 722-ben a tengerpartot vette birtokába, vagyis mozgalmas történelmi korban élt. A próféta mégsem a külső, hanem a belső erkölcsi veszélyre hívja fel a figyelmet. A könyv 1–5. fejezete és a 6–7. fejezete igen különböző. Utóbbit tartják azonban hitelesen Mikeás írásának. A próféta ellenfelei nem a vallásnak megfelelően, hanem politikusként gondolkodnak Izrael jövőjéről. A politikai Izraelt akarják tovább éltetni a vallási jellegzetesség sérülése árán is. Ez viszont azt jelentette, hogy elvetették Jahve uralmát. Annak ellenére, hogy a messiási elképzelések nem alkotják a prófétai működés központi célját, Mikeásnál nagy szerepe van ennek az eszmének. Az Újszövetség a könyvet a messiási eszme mellett Betlehem említése miatt értékelte igen nagyra, mert Jézus is ott született. Így ezzel a próféciával lehetett igazolni a Dávidmessiás szerepét (Mt 2,6 idézi Mik 5,2-t). A későbbiekben Mt 10,21; Mk 13,12 valamint Lk 12,53 inkább Mik 7,6-ra utalt. Betlehem városa többször szerepel az Ószövetségben mint Jeruzsálemnek egy termékeny kerülete, amelynek- neve a „kenyér házá”-t jelenti. Jákob egyik felesége Ráchel innen származott (Ter 35,16 sköv.), 24 aki egyébként az ún. egyiptomi József és Benjamin anyja volt, vagyis az üdvtörténetében fontos szereplők származnak tőle. Boász itt vette feleségül az istenfélő Rutot (Rut 1,1–2,19). Gyermekük Izáj és családja is itt lakott, ezért érkezett ide Sámuel próféta felkenni Dávid királyt (1Sám 16,1.17,12). Dávid pedig innen indul katonáskodó testvérei meglátogatására, amely út a Góliát ellen folytatott győzelmes párbajban végződött. Érthető, hogy Dávid a filiszteusokkal folytatott háborúban miért is kívánja meg a város vizét (2Sám 23,13 sköv). A Bírák könyvében dicstelen szerepbe került a város, amikor egy betlehemi levita a bálványimádásban segédkezett a környéken élőknek. Ezd 2,21-ből tudjuk, hogy a fogságból visszatérő zsidók között betlehemiek is voltak. Összesen 123 ember tért vissza (Neh 7,26) Babilonból. A város nevéhez fűződő prófécia csak beteljesíti a város teológiai karrierjét. Heródes vára, a Heródeion is a hely közelében állt, így az a népi prófécia, hogy itt született meg a messiás király, kiváltotta Heródes haragját, és előidézte a betlehemi gyermekek meggyilkolását. Mások viszont – mivel Jézus Názáretben nőtt fel – ezért vitatták, hogy alkalmazható-e rá ez a prófécia. A szövegeket a keresztény olvasók allegorikusan értelmezték az újszövetségben és egy kicsit meg is változtatták a szövegét. A megszületendő gyermek alatt Jézust értették, a maradékon a Jézust követő Izraelt, akit egyébként a zsidóság igaz vallását képviselő kisebbségi csoportnak tartottak. A prófétai szöveg Betlehem számbeli kicsinységét hangsúlyozza, viszont Augustinus és a keresztény magyarázók tekintélyi kisebbségről beszélnek, amely várost Jézus születése tesz igazán naggyá és világhírűvé. A keresztény olvasók úgy értelmezték, Jézus volt az, aki beteljesítette ezt a próféciát, amikor kora leghatásosabb vallási tanítójaként vezette Izrael maradékát az igaz vallásosság felé. Anynyi azonban igaz, hogy a prófétai szöveg zsidó és keresztény olvasata összecseng: buzdít az igaz vallásosság követésére. Egyformán nehéz volt Mikeásnak és Jézusnak, valamint a mai keresztény magyarázónak és olvasónak elmagyarázni, hogy a vallási értékeket mellőző történelmi megoldás, továbbá az Istennek ellentmondó politika nem vezet sehová.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik GyörgyIGÉZŐKAdvent 3. vasárnapja

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
12

Szof 3,14–18a Veled van az Úr!

Dalolj, Sion leánya, zengj éneket, Izrael! Örülj és ujjongj egész szívedből Jeruzsálem leánya! Nem hajtja végre rajtad az ítéletet az Úr, elűzte ellenségedet, Izraelnek az Úr a királya, ne félj többé semmi rossztól! Azon a napon így szólnak majd Jeruzsálemhez: Ne félj, Sion! Ne lankadjon kezed! Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító! Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével, örül majd neked ujjongó örömmel, mintha ünnepet ülne.

Szofoniás próféta a könyvének szövege szerint (1,1) Jozija, a vallási reformot végrehajtott király (Kr. e. 640–609) idején élt Jeruzsálemben. A kánonban Habakuk és Aggeus próféta között találhatjuk, a kispróféták sorában. A próféta feltehetően a reform előtt élt, mert könyvében ezért a reformért könyörög. Gyakorta utal az Úr napjára, amely sötét és haragvó nap. Visszatérő kijelentése, amely a próféciáit bevezeti a következő: „Így szól az Úr!” A könyv eleje az Istentől vezérelt pusztításokról beszél, de a 3. fejezettől az örvendetes újjáépítés lesz a könyv témája. Feltehetően ezek a tragikus szövegek nemcsak Joel (2,2) prófétára hatottak, hanem Márk és Máté végítéletről szóló jövendöléseire (Mt 27,45; Mk 15,33) is. Isten világ végi egyetemes ítéletének szövegeit inspirálták (Mk 5,3). Nagy hatást gyakoroltak Órigenészre, a II. századi afrikai apologétákra: Arnobiusra és Lactanciusra is. Ezek az Isten ítéletéről szóló szövegek ihlették Celanói Tamás (1255) ferences „Dies Irae…” kezdetű himnuszát is, amely a végítélet képét vetíti elénk, valamint Liszt Ferenc Haláltánc című zongoradarabját, amely a kozmikus pusztulás zenei megjelenítése. A zenében számos Rekviemben dolgozták fel, különösen a „Libera nos” tételeket ihlették Szofoniás tragikus szövegei. Luther pedig a Szof 2,3-at szívesen használta a megtérésre való felszólításra. Ennek ellenére a könyv második részében az örvendező szövegek jutnak túlsúlyba, amelyek közül talán a Jeruzsálem megmeneküléséről szóló örvendező himnusz (3,9–20) a legszebb. A próféta szerint a megtért nemzetnek dicsőséges jövőt, a megtért Jeruzsálemnek eszkatológikus örvendezést hoz a szabadító megváltó. A „Sion leánya” (14.v.) 22 kifejezés a megtért Izraelnek a szinonimája. Ez az ének szerkezetében és hangvételében hasonlít a Jahve intronizációs zsoltáraihoz (97. és 99.). Az öröm igazi oka az, hogy Jahve újra népe között van. A próféta átéli Isten közelségét, és ezt az örömet adja tovább, hasonlóan a zsoltároshoz. Isten közelségének öröme egészen speciális érzés, nem hasonlítható semmilyen más örömhöz. Ezt csak az igazán mély hívők tudják átélni. Ez az öröm akkor is megjelenik a hívő ember életében, ha a külső körülményei talán tragikusak. Ezt az ellentétet fogalmazza meg Keresztes Szent János az örvendező lélek énekében: „És szépségéhez nincs hasonló semmi, az ég és föld szokott belőle inni, bár éjszaka van.” Ez az isteni remény öröme készítette fel a prófétákat, hogy erősek legyenek a Messiás várásában. Az ünnepek kapcsán a karácsonyra készülő hívő embert a remény ellenére is megjelenő reménykedő öröm tölti el. Érkezik a megváltó, érkezik a szeretet Istene. Ez a karácsonyi készülődés varázsa. Az ünnep miatt vágyunk arra, hogy az ember és az Isten szeretet örömét, valójában a szeretet tiszta örömét átéljük. Ez az érzés ihlette Szent Ambrus himnuszát, a Deus Creator omnium (Isten világot alkotó) címűt, amelyben szintén a sötét szorongás és az öröm ellentéte fogalmazódik meg. „Hogy amikor az éj sötét elfátyolozza a napot, hitünk ne érjen éjszakát, s minden ködön ragyogjon át.“ A keresztényeknek ez a konfliktusok idején is megnyilvánuló öröme, a hit öröme a legerősebb misszionáló tényező. Erre nem képes a testi ember, a fogyasztásra berendezkedett emberek pedig nem is ismerik ezt az örömet. Csak a mélyen hívő, lélekben megtisztult és Istenben élő emberek. Ezért csak az ő ünnepük az advent után a karácsony.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik GyörgyIGÉZŐKAdvent 2. vasárnapja

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
05

Bár 5,1–9 „Nézd, mint gyűlnek egybe fi aid”

Jeruzsálem, vesd le a gyász s az ínség ruháját, s öltsd magadra mindörökre Isten dicsőségének szépségét! Öltsd fel Isten igazságának köntösét, s tedd fejedre az örök dicsőség koronáját, mert az Isten ismertté teszi fényességedet mindenütt az ég alatt. Isten ezt a nevet adja neked örökre: „Igazságosság békéje” és „Jámborság dicsősége”. Kelj föl, Jeruzsálem, állj a magaslatra, és tekints keletre! Nézd, mint gyűlnek egybe fiaid, napkelettől napnyugatig a Szentnek szavára, és ujjonganak, mert Isten megemlékezett róluk. Gyalog távoztak, ellenség hajtotta őket, de Isten vezeti vissza, s úgy hozza őket, mint királyi sarjakat. Isten parancsot adott, hogy hordják el mind a magas hegyeket s az örök halmokat, a völgyeket meg töltsék fel, hogy sík legyen a föld, és Izrael biztosan haladhasson Isten dicsősége alatt. Az erdők és az illatos fák Isten parancsára mind árnyékot nyújtanak Izraelnek. Isten vezeti majd Izraelt örömben, dicsőségének fényében, s kíséretül adja nekik irgalmát és igazságosságát.

Több önálló prófétai szöveget gyűjtöttek össze egy könyvben Báruk próféta neve alatt, aki Jeremiás próféta titkára volt. A közös bennük az, hogy utalnak Jeruzsálem 587-ben történt elestére. Ez az egyik legrövidebb prófétai könyv, amely máshol található a Biblia héber és máshol a görög szövegében. Jeromos csak a görög szöveget ismerte, és azt fordította latinra. Báruk próféta Jeruzsálem városának vigasztalójaként lép fel. A könyvre négy utalás fedezhető fel az Újszövetségben (Lk 13,29; Bár 4,37; Jn 3,13; Bár 3,29; 1Kor 10,20; Bár 4,7; Jn 1,4; Bár 3,38). A keresztény ős-atyák, főleg Jeremiás miatt, az átlagosnál is nagyobb figyelmet fordítottak rá. Theodoretus és Olimpidorus kommentálja a könyvet, a legrégibb idézetet pedig Ireneusnál találhatjuk (Adv. Haer.5.35.1–2), amely Jeruzsálemet az új világ vallási fővárosaként írja le. Különösen sokat idézték ezt a szerzőt a IV. századi vitairodalomban is. A jelen szöveg vigasztaló ének, amelyet a próféta Jeruzsálemnek címez, és hasonlóan a Jelenések könyve szövegeihez, egy győzedelmes bevonulásra hívja fel a figyelmet. Mindezt akkor teszi, amikor Jeruzsálem megalázott volt úgy, ahogyan a Siralmak könyvében olvashatjuk. Ekkor vizionálja, hogy ez a város majd egykor a hívek fővárosa lesz. 20 Arra a képzeletbeli eseményre koncentrál a próféta, amely később meg is történt, miszerint az elhagyott Jeruzsálembe visszatérnek a lakosok. Ez a gondolat némileg rokon Iz 51,17-tel, ahol a szöveg szerint a megszemélyesített Jeruzsálemet, de nyilván inkább annak csüggedt lakosait akarja felrázni e vigasztaló énekkel. A könyvben meglepő hangulati ellentét található a Jeruzsálemből távozó lakosok, akik gyalog mentek el (6.v.) az ellenség hajtásával, valamint a szent városba visszatérő új lakosok hangulata között, akiket most Isten vezet vissza Jeruzsálembe, amint azt a prófétai látomás jelzi. A szöveg eredeti történeti szituációja szerint a diaszpórában és a fogságban lévő nép vigasztalására született mint Jeremiás próféta könyvének függeléke. A szöveg azért került bele a görög kánonba, és a keresztények is azért fogadták el mint Jeremiás könyvének kiegészítését, mert a vigasztalás gondolatát ragadták meg belőle. Ezt a könyvet a már említett Jeremiás és a Deutero-Izajás próféta szövegeinek összefüggésében értelmezték. A szöveg jól használható a vallási és nemzeti katasztrófát átélt emberek vigasztalására. A 7. versben a hegyek lehordása és a völgyek feltöltése allegorikusan értendő. Nem a természet átalakítására vonatkozik, hanem az emberek és a népek között tornyosuló hegynyi problémák, a hívők és hitetlenek között húzódó szakadékok Isten általi feltöltését érthetjük rajta. Az üdvösség történetében a zsidó nép számtalanszor, az egyház történetében pedig a keresztények igen sokszor éltek át sötét periódusokat, amelyekben a megalázottság élménye nagyon közeli volt. A kilátástalanság jelentősen meghatározta mindkét vallási közösség életét. Isten történelmet irányító akaratát a hívek sem látták. Feltehetően így volt ez a szöveg keletkezésének idején is, amikor – a prófétát leszámítva –, talán senki sem hitt Isten történelmet irányító hatalmában. A prófétai szöveg fennmaradását feltehetően ez a rendkívüliség garantálta. A fogságból visszatérő zsidók felfedezték azt, hogy a próféta még előrelátóbb volt, mint a nép. Sötét korok és egyéni depresszió idején igazán erőt adó gondolatokat hordoz ez a vigasztaló szöveg.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."