19001 ima található a honlapon, összesen 22360 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

    Egyéb kategóriák

    A Pápa hangja

    A Pápa hangja
    Változó frissítés

    Ferenc pápa megnyilatkozásai

    Ferenc pápa üzenete a hivatások 56. világnapjára

    Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    11
    Ferenc pápa üzenete a hivatások 56. világnapjára

    Kedves Testvérek!

    A tavaly októberi, a fiatalokról szóló szinódus eleven és termékeny tapasztalata után nemrégiben Panamában megünnepeltük a 34. Ifjúsági Világtalálkozót is. Két olyan találkozás volt ez, amely lehetővé tette, hogy az Egyház egyrészt a Szentlélek szava felé fordítsa figyelmét, másrészt megismerje a fiatalok életét, kérdéseiknek, az őket nyomasztó terheknek és a szívükben lakozó reményeknek sokaságát.

    Ezen a világnapon ahhoz a gondolathoz szeretnék visszatérni, amit a fiatalokkal is megosztottam Panamában: az Úr hívása az ígéretek hordozóivá tesz minket, és egyúttal azt kéri, hogy vele és érte kockázatot is vállaljunk. Szeretnék ezért röviden e két szempontnál elidőzni: ígéret és kockázat – együtt elmélkedve arról az evangéliumi szakaszról, amely a Galileai-tenger mellett játszódik és az első tanítványok meghívásáról szól (Mk 1,16–20).

    Két testvérpár, Simon és András, illetve Jakab és János épp a napi munkájukat végzik, mint halászok. Eme megerőltető foglalkozás gyakorlása során megismerték a természet törvényeit, és néha szembe is kellett szállniuk velük, amikor szembeszél fújt és a hullámok hányták-vetették a csónakot. Néhanapján megérte a nehéz munka, és gazdag volt a fogás, máskor az egész éjszaka sem volt elég ahhoz, hogy megtöltsék a hálókat, így fáradtan és csalódottan tértek vissza a partra.

    Jól ismert élethelyzet ez, amelyet mindegyikünk összevethet a szívében lakozó vágyakkal: olyan feladatnak látunk neki, amelyről azt reméljük, hogy gyümölcsöző lesz, a „lehetőségek tengerén” haladunk, keresve a megfelelő utat, amely kielégítheti a boldogság utáni vágyunkat. Az ember időnként örvendezik a gazdag halfogás miatt, máskor meg bátorsággal kell felvérteznie magát, mert a hullámok hányta hajót kell kormányoznia, megint máskor azzal a csalódással kell számolnia, hogy ott áll majd üres hálókkal.

    Mint minden meghívástörténetben, most is egy találkozásról van szó. Jézus a halászok mellett elhaladva megpillantja őket, és közeledik feléjük… Olyan pillanat ez, mint amikor azzal a személlyel találkoztunk, akivel eldöntöttük, hogy házasságban megosztjuk egymással az életünket, vagy mint amikor a megszentelt élet vonzását megéreztük: egy találkozás meglepetését éltük át, és ugyanebben a pillanatban megsejtettük egy olyan öröm ígéretét, amely képes betölteni az életünket. Így fordult Jézus azon a napon a Galileai-tenger partján e halászok felé, „megtörve a normalitás bénultságát” (Szentbeszéd a megszentelt élet 22. világnapján, 2018. február 22.). És rögtön egy ígéretet is tett nekik: „Emberek halászaivá teszlek titeket” (Mk 1,17).

    Isten megszólítása egyáltalán nem valamiféle beavatkozás az ember szabadságába, nem ketrec vagy egy reánk nehezedő teher, sokkal inkább egy szeretetteljes kezdeményezés, amellyel Isten hozzánk fordul, és arra hív, hogy „szálljunk be” egy nagy tervbe, amelyben ő a részvételünket kívánja. Ebben a hívásban pedig a tenger sokkal tágasabb horizontját és egy sokkal gazdagabb halfogás lehetőségét nyitja meg számunkra.

    Isten terve ugyanis az, hogy életünk ne vesszen el a banalitásban, ne ragadjon bele a mindennapi szokások tunyaságába és ne maradjon tétlen olyan döntések előtt, amelyek új értelmet adhatnak neki. Az Úr nem akarja, hogy megelégedjünk azzal, hogy tengünk-lengünk; nem akarja, hogy azt higgyük, lényegében nincs semmi, ami megérné a szenvedélyes erőfeszítést; nem akarja, hogy kioltsuk belső nyugtalanságunkat vagy lemondjunk új utak kereséséről. Ha néha megajándékoz egy „csodálatos halfogás” élményével, azért teszi, mert segíteni akar, hogy felismerjük, közülünk mindenki – különféle módon – valami nagyra hivatott, és hogy életünk ne akadjon meg az értelmetlenség hálójában, ami megbénítja a szívet. A hivatás tehát meghívás arra, hogy ne a parton álldogáljunk hálókkal a kezünkben, hanem azon az úton kövessük Jézust, amelyet ő eltervezett a mi számunkra és a körülöttünk élő emberek javára és boldogságára.

    Természetesen e meghívás elfogadása a döntés bátorságát kívánja. Amikor az első tanítványok meghallották, hogy Jézus egy nagyobb küldetésben való részvételre hívja őket, „azonnal otthagyták hálóikat és követték őt” (vö. Mk 1,18). Ez azt jelenti, hogy az Úr hívásának követéséhez teljesen oda kell adnunk magunkat és vállalnunk kell egy teljesen újszerű kihívás kockázatát; mindent el kell hagynunk, ami a mi kis hajónkhoz akar kötni minket és megakadályoz abban, hogy egy végleges döntést meghozzunk. Mindez részünkről azt a merészséget kívánja, hogy szüntelenül törekedjünk felfedezni a tervet, amelyet Isten a mi életünkről elgondolt. Alapjában véve, ha a meghívás végtelen tengere előtt állunk, nem elégedhetünk meg azzal, hogy a biztonságos hajóból vessük ki hálóinkat, hanem rá kell bíznunk magunkat az Úr ígéreteire.

    Itt mindenekelőtt keresztény élethivatásunkra gondolok, amelyet mindnyájan elnyertünk a keresztségben, ami arra emlékeztet minket, hogy életünk nem a véletlen terméke, hanem ajándék – annak ajándéka, hogy Isten szeretett gyermekei vagyunk, akik az Egyház nagy családjában gyűltek össze. Épp ott, a keresztény közösségben születik és fejlődik a keresztény életünk, mindenekelőtt a liturgiának köszönhetően, amely elvezet Isten szavának befogadására és a szentségi élet kegyelmébe. Itt tanítanak minket kiskorunktól fogva az imádság művészetére és arra, hogy mindent testvériesen megosszunk egymással. Éppen azért, mert új életet ad és Krisztushoz vezet, az Egyház az Édesanyánk, ezért szeretnünk kell őt, és ha arcán a gyengeség vagy a bűn ráncait látjuk, segítenünk kell, hogy egyre szebbé és ragyogóbbá váljon, hogy a világban Isten szeretetének tanúja lehessen.

    A keresztény élet azon döntésekben mutatkozik meg, amelyek nemcsak a mi egyéni utunknak adnak világos irányt, hanem a társadalomban is hozzájárulnak Isten országának növekedéséhez. Olyan döntésekre gondolok, mint Krisztusban házasságot kötni és családot alapítani, kitartóan dolgozni munkaköri-szakmai hivatásokban, elköteleződni a szolidaritás és a felebaráti szeretet mellett, társadalmi és politikai felelősséget vállalni stb. Ezek olyan hivatások, amelyek az igazságosság, a szeretet és a jóság ígéreteinek hordozóivá tesznek minket, nemcsak saját magunk számára, hanem annak a társadalmi és kulturális környezetnek javára is, amelyben élünk, amelynek bátor keresztényekre és Isten országának hiteles tanúira van szüksége.

    Az Úrral való találkozásban néhányan megérzik a megszentelt élet vagy a papi hivatás rendkívüliségét. Ez a felfedezés egyszerre fellelkesít és meg is ijeszt. Az ember arra érez meghívást, hogy emberhalásszá váljon az Egyház hajójában, mégpedig önmaga teljes odaadottságában, illetve elköteleződve az evangélium és testvérei hiteles szolgálatában. Merészséget kíván meg a döntés, hogy mindent hátrahagyjunk azért, hogy az Urat kövessük, egészen neki szenteljük magunkat azért, hogy művében részt vehessünk. Számos belső ellenállás akadályozhatja egy ilyen döntés meghozatalát. Néhányakban akadályt jelenthet a túlságosan világias környezet, amelyben Isten és az evangélium számára látszólag nem akad hely, mások elbátortalanodnak és egyfajta „reményfáradtságba” süllyednek (Szentbeszéd a lelkipásztorok, szerzetesek és világi mozgalmak tagjainak tartott szentmisén, Panama, 2019. január 26.).

    Nincs annál nagyobb öröm, mint életünket az Úrért kockáztatni. Különösen nektek, fiataloknak szeretném mondani: Ne legyetek süketek az Úr hívására! Ha ő titeket erre az útra hív, akkor ne húzzátok vissza az evezőket a csónakba, hanem bízzátok rá magatokat. Ne hagyjátok, hogy eltántorítson benneteket a rátok törő bénító félelem a magaslatok láttán, amelyekre az Úr meghív. Mindig gondoljatok arra, hogy az Úr azoknak, akik hálóikat és csónakjukat elhagyják az ő követéséért, megígéri egy új élet örömét, ami eltölti a szívet és lelkesít hivatásuk ösvényén haladva.

    Kedves testvérek, nem mindig könnyű hivatásunkat felismerni és életutunkat ennek megfelelően alakítani. Épp ezért a hivatások ügye mindig az egész Egyház elköteleződését kívánja, azaz lelkipásztorokét, szerzetesekét, lelkipásztori munkatársakét és nevelőkét, hogy különösen a fiatalok számára a meghallgatás és a megkülönböztetés lehetőségeit elérhetővé tegyék. Ifjúság- és hivatáspasztorációra van szükség, ami mindenekelőtt az imádság, Isten szavának tanulmányozása, az adoráció és a lelki nevelés által segít abban, hogy Isten tervét felismerjük.

    Ahogy a panamai ifjúsági találkozó alatt többször is elhangzott: Szűz Máriára kell tekintenünk. Ennek a fiatal lánynak az életében a hivatás egyszerre volt ígéret és kockázatvállalás. Nem volt egyszerű a küldetése, de soha nem engedte, hogy a félelem felülkerekedjen rajta. „Az ő igenje egy olyan ember igenje volt, aki fel akarta vállalni a veszélyeket, és mindent egy lapra tett fel, miközben nem volt semmi más garanciája, mint az a bizonyosság, hogy hordozója lesz a kapott ígéreteknek. És így én is személy szerint kérdezlek titeket: az ígéret hordozóinak érzitek-e magatokat? Milyen ígéretet hordoztok a szívetekben, mi mozgat titeket? Máriának kétségtelenül nehéz küldetése volt, de a nehézségek nem jelentettek számára elég okot arra, hogy nemet mondjon. Világos volt számára, hogy történhetnek bonyodalmak, de az is, hogy ezek nem ugyanazok a nehézségek, amelyeket akkor tapasztalnánk, ha a gyávaság megbénítana minket azért, mert nem tudunk mindent előre és egyértelműen” (Vigília a fiatalokkal, Panama, 2019. január 26.).

    Ezen a napon imádkozzunk közösen az Úrhoz, hogy segítsen felfedezni életünkben az Ő szeretettervét, és adjon bátorságot annak az útnak a vállalásához, amelyet személyesen mindegyikünknek szánt.

    Kelt Rómában, 2019. január 31-én, Bosco Szent János emléknapján

    Ferenc pápa

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Ferenc pápalevele a világ ifjú közgazdászainak, vállalkozóinakÚj lélekkel töltsük meg a gazdaságot

    Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    01
    Ferenc pápalevele a világ ifjú közgazdászainak, vállalkozóinak Új lélekkel töltsük meg a gazdaságot

    Hitre, nemzetiségre való tekintet nélkül, a fiatal közgazdászok, vállalkozók olyan új világ építésén fáradozzanak, amely senkit sem rekeszt ki, tiszteletben tartja a környezetet, a teremtett világot és megfelel Isten tervének - szól Ferenc pápa buzdítása. A mai gazdasági struktúrák elidegenítenek, kirekesztenek, nem hallják meg a föld szegényeinek aggasztó kiáltásait.

    Gazdasági egyezmény Szent Ferenc lelkiségének megfelelően

    Levelében a pápa megállapítja, hogy olyan gazdaságra van szükség, amely életet ad és nem gyilkol, befogad és nem rekeszt ki, humanizál, nem elembertelenít, ápolja, nem pedig kirabolja a teremtett világot. A találkozó jó alkalom lesz arra, hogy a pápa és gazdasági szakértők kölcsönösen megismerjék egymást és „egyezményt” kössenek, hogy megváltoztassák a mai gazdaságot és lelket adjanak a holnap gazdasági életének.

    Assisi évszázadok óta az emberi testvériség jelképe

    Újból lélekkel kell megtölteni a gazdasági életet! – írja levelében a pápa.  Erre pedig a legmegfelelőbb hely Assisi, amely évszázadok óta az emberi testvériség jelképe és üzenete. Szent II. János Pál a béke kultúrája ikonjául választotta, Ferenc pápát pedig egy új gazdaság megteremtésére ihleti. Itt fosztotta meg magát Szent Ferenc minden világiasságtól, hogy Istent válassza élete vezércsillagául. Szegénnyé vált a szegényekkel együtt. A szegénységet választotta és ebből a választásából fakadó nézete ma is rendkívül időszerű gazdasági téren. Reményt adhat jövőnknek, nem pusztán a szegények, hanem az egész emberiség, közös otthonunk, az Anyaföld számára.

    Tudatára kell ébredni a strukturális problémák súlyosságának

    Ferenc pápa levelében utal Laudato si’ enciklikájára, amelyben hangsúlyozta, hogy a környezetvédelem nem választható el a szegények iránti igazságosságtól és a világgazdaság strukturális problémáinak megoldásától. Javítani kell tehát azokon a növekedési modelleken, amelyek nem képesek biztosítani a környezet tiszteletben tartását, az élet befogadását, a család gondozását, a szociális egyenlőséget, a munkások méltóságát, a jövő nemzedékek jogait. Tudatára kell ébredni a problémák súlyosságának és olyan új gazdasági modellt kell megvalósítani, amely a szeretetközösség kultúrájának gyümölcse, a testvériségen és az egyenlőségen alapul.

    Mindnyájunk felelőssége, hogy meghalljuk a föld egyre aggasztóbb kiáltásait

    Assisi szent Ferenc a legkiválóbb példája a gyengék iránti gondoskodásnak és az átfogó ökológiának. A Keresztre feszített Jézus Ferenchez intézett szavai „Menj, és javítsd meg omladozó házamat, mert látod, hogy romokba dől", mindnyájunkra vonatkoznak: az egyházra, a társadalomra, szívünkhöz szólnak. Sürgető szükség van egy egészséges gazdasági életre és egy fenntartható fejlődésre – írja Ferenc pápa.

    Levelében idéz Christus vivit k. szinódus utáni apostoli buzdításából, amelyben arra buzdítja a fiatalokat, hogy legyenek a változások főszereplői, mivel övék a jövő. Legyenek a világ építői és fáradozzanak egy jobb világ megvalósításán (vö. 174. pont).

    A fiatalok legyenek a főszereplői egy új humanizmus megvalósításának

    A pápa a fiatal gazdasági szakértőkkel közösen kívánja előmozdítani – egy „közös egyezmény” révén – a globális változás folyamatát, amelybe bele kell vonni nem pusztán a hit ajándékával rendelkező személyeket, hanem minden jóakaratú embert, hitre, nemzetiségre való tekintet nélkül. Olyan testvériség ideálja kapcsoljon mindenkit egybe, amely különös figyelmet fordít a szegényekre és a kirekesztettekre. A pápa arra buzdítja a fiatalokat, hogy legyenek a főszereplői ennek az egyezménynek, közösen ápolják egy új humanizmus álmát, amely válaszol az emberek és Isten tervének elvárásaira. Levelét a pápa áldásával zárja, arra kérve a címzetteket, hogy ne feledkezzenek meg imádkozni érte.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Isten szeret benneteket az egyháznak szüksége van rátok„Krisztus él” - Christus vivit!

    Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    02
    Isten szeret benneteket az egyháznak szüksége van rátok „Krisztus él” - Christus vivit!


    Ferenc pápa szinódus utáni apostoli buzdítása a fiatalokhoz: Isten szeret benneteket, az egyháznak szüksége van rátok!

    „Krisztus él” (Christus vivit!).

    „Krisztus él és azt akarja, hogy te is élj!” – így kezdődik az apostoli buzdítás, amely meghatározza a pápa üzenetének hangvételét és tartalmát. A dokumentum zárósora buzdítássá teszi azt a szó igazi értelmében: „Az egyháznak szüksége van a lendületetekre, a megérzéseitekre, a hitetekre”. „Amikor elérkeztek oda, ahová mi még nem jutottunk el, várjatok meg minket türelmesen.” Ferenc pápa üzenete nemcsak a fiatalokhoz szól, hanem Isten népe egészéhez. A pápát az októberi szinóduson elhangzott számos gondolat és beszélgetés ösztönözte a dokumentum írásakor, amelyet kilenc fejezetre osztott.

    1. fejezet: Isten Szava és a fiatalok
    A pápa az Ószövetségből vett példákkal kezdi apostoli buzdítását és bemutatja, hogy egy olyan korban, amikor a fiatalokat nem igazán vették figyelembe, a Szentírás egyes szövegei kifejezik, hogy Isten másként tekintett rájuk. Az Újszövetség alapján arra emlékeztet, hogy Jézus számára a kor nem jelentett kiváltságokat és a fiatalsághoz nem társult az a képzet, hogy kevesebbet érne vagy kisebb méltósággal rendelkezne.

    2. fejezet: Az örökké fiatal Jézus
    A pápa ezek után azzal folytatja, hogy bemutatja az örökké fiatal Jézust, mint egy olyan egyház példáját, amely fiatal, amikor önmaga és különböző mer lenni. A Szentatya elismeri, hogy Jézust nem mindig vonzóan és hatékonyan mutatják be. Éppen ellenkezőleg, vannak olyan fiatalok, akik az egyházat ellenszenvesnek, zavarónak találják. Olyan egyházat akarnak, ami meghallgat, nem pedig olyat, ami elítél.

    3. fejezet: Isten jelene
    A fiatalok többet jelentenek, mint a világunk jövője. Most is segítik, hogy gazdagabbá váljon. Ezért nem elégedettek a kész válaszokkal és a „konfekció” megoldásokkal. A pápa megvizsgálja a különböző kihívásokat, mint a migráció, az emberek kihasználása, a szexualitás, a digitális világban zajló élet pozitív és negatív oldalai. Foglalkozik a gyermekek elleni visszaélés kérdésével is. A fiatalok segítségével ez a sötét pillanat lehetőséggé válhat egy korszakalkotó reformra.

    4. fejezet: Három nagy igazság
    A buzdítás negyedik fejezetében Ferenc pápa három nagy igazságra hívja fel a figyelmet. Az első: „Isten szeret téged” olyan szeretettel, amely inkább a kiengesztelődés, mint a tiltás és inkább a jövő, mint a múlt iránt aggódik. A második: „Krisztus üdvözít téged” azáltal, hogy mindig megbocsát és vállán hordoz minket. A harmadik: „Krisztus él”, amelynek felismerése segít, hogy felhagyjunk a panaszkodással és a jövő felé tekintsünk.

    5. fejezet: A választás kora
    Ferenc pápa a választás koraként jellemzi a fiatalságot és azt javasolja, hogy ne féljünk kockáztatni és hibákat ejteni. Az ötödik fejezetben a Szentatya a közjóért cselekvés és a jelenben élés témáit tekinti át. Arra hívja a fiatalokat, hogy legyenek a változás főszereplői és bátor misszionáriusok.

    6. fejezet: A fiatalok és az idősek
    A pápa emlékezteti a fiatalokat, hogy milyen fontos fenntartani a kapcsolatot az idősekkel. Ezáltal hasznát vehetik tapasztalataiknak. Megállapítja továbbá, hogy az idősek álmot álmodnak, a fiatalok pedig látomásokat látnak. Ha a fiatalok gyökeret eresztenek azokban az álmokban, akkor bepillanthatnak a jövőbe.

    7. fejezet: Ifjúságpasztoráció
    Az ifjúságpasztoráció áll a 7. fejezet középpontjában. A pápa szerint az ifjúságpasztoráció legyen rugalmas és egyben alkalom az együtt haladásra. A fiatalokat a szeretet nyelvtana érinti meg, nem az, ha prédikálnak nekik. A pápa hangsúlyozza, hogy olyan új megközelítéseket kell kitalálni, amelyek kreatívak és merészek. A művészetek, a sport, a környezetvédelem mind a pozitív lelkipásztori tevékenység területei.

    8. fejezet: Hivatás
    A hivatásunkra válaszolni annyit jelent, hogy ápoljuk és fejlesztjük mindazt, ami mi vagyunk – írja a pápa. Ez kifejeződésre juthat a szentségi házasságban, amelyben a szeretet szenvedélyes és a szexualitásnak két célja van: szeretni és életet adni. A Szentatya továbbá ösztönzi a fiatalokat, hogy gondolkodjanak el a megszentelt élet hivatásán és ne hagyják figyelmen kívül annak a lehetőségét, hogy Istennek szenteljék magukat.

    9. fejezet: Megkülönböztetés
    Az apostoli buzdítás utolsó fejezetében Ferenc pápa emlékeztet: a megkülönböztetés bölcsessége nélkül könnyen a változó trendek prédájává válhatunk. A hivatás ajándék, amely igényeket is támaszt velünk szemben. Annak érdekében, hogy élvezni tudjuk Isten ajándékait, késznek kell lennünk arra, hogy kockázatokat vállaljunk.

    A pápa utolsó szavai a dokumentumban arra ösztönöznek, hogy merjünk kockáztatni: „Kedves fiatalok, örömteli reményem az, hogy megfutjátok az előttetek álló versenyt, túlszárnyalva azokon, akik lassúak és félnek!”.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Ferenc pápa üzenete a Víz világnapjárahosszútávú vízprojekteket kell készíteni

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Márc
    22
    Ferenc pápa üzenete a Víz világnapjára hosszútávú vízprojekteket kell készíteni

    Közös összefogásra van szükség a közjó keresésében

    A Föld szárazsága újabb régiókra terjed ki, ahol a lakosság egyre inkább szenved a fogyasztásra alkalmas vízforrások hiánya miatt. Senkit ne hagyjunk hátra! Ez annyit jelent, hogy elkötelezzük magunkat ennek az igazságtalanságnak a felszámolására. Közös összefogásra van szükség a közjó keresésében és ahhoz, hogy a másikban egy konkrét arcot lássunk. Csak így rendelkeznek majd a megfelelő intézkedések a találkozás ízével és azzal a képességgel, hogy választ adjanak erre az igazságtalanságra.

    A fiatal nemzedékek nevelése

    Az, hogy ne hagyjunk senkit hátra, azt is jelenti, hogy konkrét tényekkel válaszolunk a problémára: nemcsak karbantartjuk és javítjuk a vízstruktúrákat, hanem be is kell fektetni a jövőbe. A fiatal nemzedékeket a vízzel való törődésre kell nevelni. Ennek tudatosítása prioritás kell legyen egy olyan világban, amelyben mindent kiselejtezünk, leértékelünk és ahol nem értjük meg a rendelkezésünkre álló erőforrások jelentőségét. A fiatal nemzedékek – a Föld minden lakójával együtt – arra kaptak meghívást, hogy értékeljék és védelmezzék a vizet. Ez a feladat azzal kezdődik, hogy tudatára ébredünk: vannak olyan személyek, akik elszenvedik a klímaváltozás elkerülhetetlen következményeit és vannak olyanok, akik áldozatául esnek a víz kihasználásának és szennyezésének. Ez a nevelési kihívás új felfogást alakít ki a vízről azáltal, hogy a következő nemzedékeket a Föld erőforrásainak értékelésére és szeretetére tanítja.

    Hosszútávú vízprojekteket kell kidolgozni

    Mindannyian a jövő építői vagyunk. A nemzetközi közösség befektet Földünk jövőjébe. Ferenc pápa olyan finanszírozási tervek kidolgozását szorgalmazza, amelyek hosszútávú vízprojekteket is magukba foglalnak. Ez az elkötelezettség vezet majd el oda, hogy átalakuljon az a szemlélet, amely a vizet pusztán árucikknek tekinti, amelyet kizárólag a piac törvényei szabályoznak. 

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Ferenc pápa üzenete a papi és szerzetesi hivatások 56. ImavilágnapjáraBátorság, hogy kockáztassunk Isten ígéretéért

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Márc
    18
    Ferenc pápa üzenete a papi és szerzetesi hivatások 56. Imavilágnapjára Bátorság, hogy kockáztassunk Isten ígéretéért

    Kedves fivérek és nővérek,

    miután tavaly októberben megéltük a fiataloknak szentelt szinódus élénk és termékeny tapasztalatát, a közelmúltban Panamavárosban ünnepeltük a 34. Ifjúsági Világnapot. Ez a két fontos találkozó lehetővé tette, hogy az egyház meghallgassa a Lélek hangját és a fiatalok életét, kérdéseiket, fáradtságaikat is, amelyek rájuk nehezednek és reményeiket, amelyek bennük laknak.

    Ezen a hivatásokért szóló idei Imavilágnapon visszatérve éppen arra, amit megoszthattam a fiatalokkal Panamavárosban, szeretnék arról elmélkedni, hogy az Úr hívása hogyan tesz bennünket egy ígéret hordozóivá, és ugyanakkor bátorságot kér, hogy kockáztassunk Ővele és Őérte. Szeretnék röviden elidőzni ennél a két szempontnál – az ígéret és a kockázat – veletek együtt szemlélve az első tanítványok meghívásának evangéliumi jelenetét a Galileai-tónál (Mk1,16-20).

    Számolnunk kell a kudarcokkal is

    Két testvérpár – Simon és András Jakabbal és Jánossal együtt – végzi mindennapi munkáját, mint halász. Ezt a fárasztó mesterséget folytatva megtanulták a természet törvényeit, amelyekkel olykor dacolniuk kellett, amikor ellenszél fújt és hullámok dobálták a bárkákat. Egyes napokon bőséges halfogás révén megtérült a kemény fáradozás, de máskor egy egész éjszaka serény munkája  sem volt elég, hogy megtöltse a hálókat és fáradtan, csalódottan tértek vissza a partra.

    Ezek azok a hétköznapi élethelyzetek, amelyekben mindannyian megmérettetünk vágyainkkal, amelyeket szívünkben hordozunk, elkötelezzük magunkat olyan tevékenységekben, amelyek remélhetőleg gyümölcsözők lesznek, előrehaladunk a sok lehetőség „tengerén”, keresve a helyes útirányt, ami kielégítheti boldogság iránti szomjúságunkat. Olykor jó halfogásnak örvendünk, máskor azonban bátorsággal kell felfegyvereznünk magunkat, hogy kormányozzunk egy hullámok által ide-oda dobált bárkát, vagy számolni kell azzal a kudarcérzéssel, hogy a hálók üresek maradnak.

    Az Úr meghívása nem korlátozza szabadságunkat

    Mint minden egyes meghívás történetében, ebben az esetben is sor kerül egy találkozásra. Jézus arra jár, látja azokat a halászokat és közeledik feléjük... Így történt azzal a személlyel is, akit kiválasztottunk, hogy együtt éljünk házasságban, vagy amikor megéreztük a megszentelt élet vonzerejét: megéltük egy találkozás meglepetését és abban a pillanatban megsejtettük egy olyan öröm ígéretét, amely képes életünket kielégíteni. Így, azon a napon, a Galileai-tó közelében, Jézus találkozott azokkal a halászokkal, megtörve a „normalitás bénaságát” (Homília a Megszentelt Élet XXII. Világnapján, 2018. február 2.) És azonnal egy ígérettel fordult feléjük: „Én emberhalászokká teszlek titeket” (Mk 1,17).

    Az Úr meghívása tehát nem Isten beavatkozása szabadságunkba; nem egy „ketrec” vagy egy teher, amit vállunkra helyeznek. Éppen ellenkezőleg, szeretetteljes kezdeményezés, amellyel Isten elénk jön és meghív, hogy lépjünk be egy nagy tervbe, amelynek részeseivé akar tenni bennünket, kilátásba helyezve egy szélesebb tenger és egy bőséges halászat látóhatárát.

    Az Úr ad értelmet életünknek

    Isten kívánsága ugyanis az, hogy életünk ne váljon a nyilvánvaló rabjává, ne vonszolódjon mindennapi szokásokba a tehetetlenség révén és ne maradjon tétlen azok előtt a választások előtt, amelyek értelmet adhatnának neki. Az Úr nem akarja, hogy beletörődötten éljünk napról napra, arra gondolva, hogy nincs semmi, amiért érdemes lenne szenvedélyesen elkötelezni magunkat, eloltva belső nyugtalanságunkat, hogy új útvonalakat keressünk hajózásunk számára. Ha néha megtapasztaltatja velünk a „csodálatos halfogást”, az azért van, mert fel akarja fedeztetni velünk, hogy mindnyájan – más módokon – meghívást kaptunk valami nagyra, és hogy az élet nem maradhat belegabalyodva az értelmetlenség hálóiba és abba, ami érzésteleníti a szívet. A hivatás végeredményben egy meghívás arra, hogy ne álljunk meg a parton, kezünkben a hálókkal, hanem kövessük Jézust az úton, amelyet nekünk szánt, a mi boldogságunkért és a körülöttünk lévők javára.

    Bátran vállaljuk a kockázatokat, hogy részt vegyünk az Úr tervében

    Ahhoz, hogy ezt az ígéretet átöleljük, természetesen, bátorságra van szükségünk, hogy merjünk kockáztatni egy választást. Az első tanítványok, amikor meghallották Jézus hívását, hogy vegyenek részt egy nagyobb álomban, „mindjárt ott is hagyták a hálót és csatlakoztak hozzá” (Mk 1,18). Ez azt jelenti, hogy az Úr hívásának befogadásához teljes egészében be kell vetnünk magunkat és kockáztatnunk kell, hogy szembesüljünk egy eddig még soha nem tapasztalt kihívással; mindent el kell hagynunk, ami a kis csónakunkhoz szeretne kötözni bennünket, megakadályozva, hogy végleges döntést hozzunk; azt a merészséget kéri tőlünk, amely erőteljesen arra ösztökél, hogy felfedezzük Isten életünkre vonatkozó tervét. Lényegében, amikor a hivatás széles tengere előtt állunk, nem folytathatjuk hálóink foltozását a biztonságot nyújtó bárkán, hanem bíznunk kell az Úr ígéretében.

    A keresztségben mindnyájan meghívást kaptunk

    Mindenekelőtt a keresztény életre szóló meghívásra gondolok, amelyet mindannyian megkapunk a keresztséggel és amely arra emlékeztet bennünket, hogy életünk nem a véletlen gyümölcse, hanem annak az ajándéka, hogy az Úr szeretett gyermekei vagyunk, az egyház nagy családjában összegyűlve. Éppen az egyházi közösségben születik és fejlődik a keresztény lét, mindenekelőtt a liturgiának köszönhetően, amely bevezet minket Isten Szavának meghallgatásába és a szentségek kegyelmébe; kora gyermekkorunktól kezdve itt avatnak be bennünket az imádság művészetébe és a javakban való testvéri osztozásba. Az egyház, éppen azért, mert új életre kelt és elvisz bennünket Krisztushoz, a mi anyánk; tehát szeretnünk kell akkor is, amikor észrevesszük arcán a törékenység és a bűn ráncait, és hozzá kell járulnunk, hogy mindig szebbé és ragyogóbbá tegyük, hogy tanúságot tehessen Isten szeretetéről a világban.

    A keresztény élet továbbá azokban a választásokban jut kifejezésre, amelyek, miközben pontos irányt adnak hajózási útvonalunknak, hozzájárulnak ahhoz is, hogy Isten országa növekedjen a társadalomban. Gondolok itt a Krisztusban való házasság és családalapítás választására, csakúgy, mint a többi hivatásra, amelyek kapcsolódnak a munka és a foglalkozások köréhez, a karitatív tevékenység és a szolidaritás területét érintő elkötelezettséghez, a társadalmi és politikai felelősségekhez és így tovább. Olyan hivatásokról van szó, amelyek a jó, a szeretet, az igazságosság ígéretének hordozóivá tesznek bennünket, nem csak saját magunk, hanem a szociális és kulturális környezetek számára is, amelyekben élünk, amelyeknek szükségük van bátor keresztényekre és Isten országa hiteles tanúira.

    A fiatalok félelem nélkül válaszoljanak az Úr meghívására

    Az Úrral való találkozásban valaki érezheti a megszentelt életre vagy a papságra szóló meghívás vonzerejét. Olyan felfedezésről van szó, amely lelkesít és ugyanakkor megrémiszt, mivel arra érzünk meghívást, hogy váljunk „emberek halászává” az egyház hajóján, önmagunk teljes odaadása, az evangélium és a testvérek hűséges szolgálatára szóló elkötelezettség révén. Ez a választás magában hordozza azt a kockázatot, hogy mindent elhagyunk, hogy kövessük az Urat és teljesen Őneki szenteljük magunkat, hogy műve munkatársaivá váljunk. Sok belső ellenállás akadályozhatja az ilyen típusú döntést, mint bizonyos nagyon szekularizált környezetekben, ahol úgy tűnik, nincs többé hely Isten és az evangélium számára, el lehet bátortalanodni és bele lehet esni „a remény fáradtságába” (Homília a papok, a megszentelt életet élők és a világi mozgalmak miséjén, Panamaváros 2019. január 26.).

    Mégis, nincs nagyobb öröm, mint kockáztatni életünket az Úrért! Különösen nektek, fiataloknak szeretném mondani: ne legyetek süketek az Úr hívására! Ha Ő meghív benneteket erre az útra, ne húzzátok be az evezőket a bárkába és bízzatok Őbenne. Ne hagyjátok, hogy megfertőzzön benneteket a félelem, amely megbénít bennünket a magas hegycsúcsok láttán, amelyeket az Úr ajánl fel nekünk. Mindig emlékezzetek rá, hogy azoknak, akik ott hagyják a hálókat és a bárkát, hogy kövessék Őt, az Úr egy új élet örömét ígéri meg, amely megtölti a szívet és lelkesíti az utat.

    Hivatástisztázás és hivatásgondozás

    Kedveseim, nem mindig könnyű tisztázni hivatásunkat és életünket a helyes irányba terelni. Ezért szükség van egy megújult elkötelezettségre az egész egyház – papok, szerzetesek, lelkipásztori felelősök, nevelők – részéről, hogy főleg a fiatalok számára felkínálják a meghallgatás és a hivatástisztázás alkalmait. Szükség van ifjúsági és hivatásgondozó lelkipásztorkodásra, amely segít felfedezni Isten tervét, különösen az ima, az Isten Szaváról való elmélkedés, a szentségimádás és a lelki vezetés révén.

    A hivatás Mária számára is ígéret és kockázat volt

    Mint ahogy többször is felmerült a panamavárosi Ifjúsági Világnap idején, Máriára kell tekintenünk. Ennek a lánynak a történetében is, a hivatás egyidejűleg ígéret és kockázat volt. Küldetése nem volt könnyű, ő azonban mégsem engedte meg, hogy a félelem kerekedjen felül. „Az övé olyan személynek az „igenje” volt, aki tevékenyen részt akar venni, aki kockázatot akar vállalni, aki mindenét felteszi egy lapra minden más garancia nélkül, mint annak a bizonyossága, hogy tudja, egy ígéret hordozója. Mindnyájatoktól megkérdezem: érzitek, hogy egy ígéret hordozói vagytok? Milyen ígéretet hordozok szívemben, milyen ígéretet szeretnék kibontakoztatni? Máriának kétségkívül nehéz lehetett volna a küldetése, de a nehézségek nem szolgáltattak okot arra, hogy „nemet” mondjon. Bizonyára nála is jelentkezhettek bonyodalmak, de nem olyan bonyodalmak, mint azok, amelyek akkor következnek be, amikor a gyávaság bénít meg bennünket, mert előzetesen nem tisztáztunk vagy biztosítottunk be mindent”(Imavirrasztás a fiatalokkal, Panamaváros, 2019. január 26.).

    Ezen a napon egyesüljünk imában, kérve az Urat, hogy fedeztesse fel velünk életünkre vonatkozó szeretettervét, és adjon nekünk erőt, hogy kockázatot vállaljunk azon az úton, amelyet Ő kezdettől fogva nekünk szánt.

    A Vatikánból, 2019. január 31-én, Bosco Szent János emléknapján

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Ferenc pápa nagyböjti üzeneteVigyük el Krisztus reménységét a teremtet világnak

    Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

    Márc
    02
    Ferenc pápa nagyböjti üzenete Vigyük el Krisztus reménységét a teremtet világnak

    Kedves Fivérek és Nővérek!

    Évről-évre az Anyaszentegyház révén Isten megadja hívő népének, hogy „a megtisztult lélek örömével várják Húsvét szent titkának ünnepét: […] hogy a megváltás misztériumaiból merítve eljussanak a Krisztusban való új élet teljességére” (Nagyböjti I. prefáció). Így előre haladhatunk Húsvétról Húsvétra, annak az üdvösségnek a beteljesedése felé, amelyet már megkaptunk Krisztus húsvéti misztériumának köszönhetően: „Mert üdvösségünk távlata a remény” (Róm 8,24). Ez az üdvösség misztérium, amely már működik bennünk a földi élet során, dinamikus folyamat, amely magába foglalja a történelmet és az egész teremtett világot. Mint ahogy Szent Pál mondja: „A sóvárgással eltelt természet Isten fiainak megnyilvánulását várja (Róm 8,19)”. Ennek távlatában szeretnék felkínálni néhány kiindulási pontot elmélkedésünkhöz azzal a céllal, hogy a közelgő Nagyböjtben kísérjék el a megtérés felé vezető utunkat.

    1. A teremtett világ megváltása

    Krisztus kínszenvedése, halála és feltámadása, Húsvéti Szent Háromnapjának ünneplése, a liturgikus év csúcspontja minden alkalommal arra szólít bennünket, hogy járjuk végig a felkészülés útvonalát, annak tudatában, hogy hasonulásunk Krisztus képmásához (vö. Róm8,29) Isten irgalmasságának felbecsülhetetlen adománya.

    A bűn negatív ereje még mindig jelen van világunkban

    Ha az ember Isten gyermekeként él, ha megváltott személyként él, aki hagyja, hogy a Szentlélek vezesse (vö. Róm 8,14) és fel tudja ismerni és a gyakorlatban meg tudja valósítani Isten törvényét, kezdve attól, amely beleíródott szívébe és a természetbe, akkor jót tesz a teremtett világnak is, együttműködve megváltásában. Ezért a teremtett világ – mondja Szent Pál – sóvárogva vágyik az után, hogy megnyilvánuljanak Isten gyermekei. Vagyis mindazok, akik élvezik Jézus húsvéti misztériumának kegyelmét, azok éljék meg teljesen annak gyümölcseit, amelyek elrendeltetése, hogy elérjék teljes érettségüket az emberi test megváltásában. Amikor Krisztus szeretete átalakítja a szentek életét – szellemét, lelkét és testét – ezek dicsőítik Istent és az imával, a szemlélődéssel, a művészettel ebbe bevonják a teremtményeket is, mint ahogy ezt csodálatraméltón mutatja Assisi Szent Ferenc „Naphimnusza” (Naptestvér éneke) (vö. Laudato si’Enciklika, 87). De világunkban a megváltás által teremtett összhangot még továbbra is mindig fenyegeti a bűn és a halál negatív ereje.

    2. A bűn romboló ereje

    Valóban, amikor nem élünk Isten gyermekeiként, gyakran romboló magatartással fordulunk felebarátunk és a többi teremtmény felé, – de saját magunk felé is – többé kevésbé tudatosan azt vélve, hogy saját akaratunk szerint bánhatunk velük. Ekkor a féktelenség kerekedik felül, olyan életstílushoz vezetve, amely túllép azokon a határokon, amelyeket tiszteletben kellene tartanunk emberi létünk és a természet érdekében. Ez az életstílus azokat az ellenőrizhetetlen vágyakat követi, amelyeket a Bölcsesség könyve az istenteleneknek tulajdonít, vagyis azoknak, akiknek nem Isten jelenti cselekedeteik vonatkozási pontját, és reményük sincs a jövő számára. (vö. 2,1-11). Ha nem irányulunk szüntelenül Húsvét felé, a Feltámadás látóhatára felé, akkor világos, hogy végül a mindent és azonnal, a mindig többet birtokolni logikája érvényesül.

    A teremtett világ kertje pusztasággá válik a bűn hatására

    Tudjuk, hogy minden baj oka a bűn, ami attól kezdve, hogy megjelent az emberek között, megszakította a szeretetkapcsolatot Istennel, a többiekkel és a teremtett világgal, amelyhez mindenekelőtt testünk révén kapcsolódunk. Miután megtört a  szeretetkapcsolat Istennel, csorba esett azon a harmonikus kapcsolaton is, amely  a környezethez fűz, amelyben élnünk kell, így a kert pusztasággá alakult át (vö. Ter 3,17-18). Arról a bűnről van szó, amikor az ember azt képzeli, hogy a teremtett világ istene, annak abszolút ura és azt nem a Teremtő által akart célnak megfelelően, hanem saját érdekét követve használhatja, a teremtmények és a többiek kárára.

    Amikor felhagynak Isten törvényével, a szeretet törvényével, akkor az erősebbnek a gyengébb feletti törvénye érvényesül. A bűn, amely az ember szívében lakozik (vö. Mk 7,20-23) – és úgy nyilvánul meg, mint birtoklási vágy, mértéktelen jólét után sóvárog, figyelmen kívül hagyja a többiek javát és gyakran a sajátját is – a teremtett világ, a személyek és a környezet kihasználásához vezet, a szerint a kielégíthetetlen kapzsiság szerint, amely minden vágyat jognak tekint és amely előbb vagy utóbb azt is elpusztítja, aki uralma alá vetette.

    3. A bűnbánat és a megbocsátás gyógyító ereje

    Ezért a teremtett világnak sürgető szüksége van rá, hogy megnyilvánuljanak Isten gyermekei, azok, akik az „új teremtmények” lettek: „Mindaz, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi tovatűnt, lám valami új valósult meg” (2Kor 5,17). Valóban, megnyilvánulásukkal maga a teremtett világ is „ünnepelhet egy húsvétot”: megnyílva új egeknek és az új földnek (vö. Jel21,1). És a Húsvét felé vezető utunk éppen arra szólít bennünket, hogy újítsuk meg keresztény arcunkat és szívünket a bűnbánat, a megtérés és a megbocsátás révén, hogy megélhessük a húsvéti misztérium kegyelmének teljes gazdagságát.

    Nagyböjt a megtérés szentségi jele

    A teremtett világnak ez a „türelmetlensége”, ez a várakozása akkor teljesedik be, amikor Isten gyermekei megnyilvánulnak, vagyis amikor a keresztények és minden ember határozottan belép ebbe a „vajúdásba”, ami a megtérés. Az egész teremtett világ, velünk együtt, arra kapott meghívást, hogy felszabaduljon „a mulandóság szolgai állapotából” és belépjen „Isten fiainak dicsőséges” szabadságába (Róm 8,21). A Nagyböjt szentségi jele ennek a megtérésnek. Arra szólítja a keresztényeket, hogy még buzgóbban és konkrétabban testesítsék meg személyes, családi és társadalmi életükben a húsvéti misztériumot, különösen a böjtölés, az ima és az alamizsnálkodás révén.

    Böjtölni azt jelenti, hogy megtanuljuk megváltoztatni magatartásunkat a többiek és a teremtmények felé: a kísértésből, hogy mindent „felfaljunk”, hogy kielégítsük falánkságunkat jussunk el ahhoz a képességhez, hogy szeretetből szenvedünk, ami betöltheti szívünk ürességét. Imádkozni azt jelenti, hogy le tudunk mondani a bálványimádásról és énünk önelégültségéről és kimondjuk, hogy szükségünk van az Úrra és irgalmasságára.Alamizsnálkodni pedig annyit jelent, hogy kilépünk abból az ostoba életből, hogy mindent magunknak halmozunk fel, abban a tévhitben, hogy biztosíthatunk magunknak egy olyan jövőt, ami nem a miénk. És így ismét megtaláljuk annak a tervnek az örömét, amelyet Isten helyezett el a teremtett világban és szívünkben, azt, hogy szeretjük Őt, testvéreinket és az egész világot, és ebben a szeretetben megtaláljuk az igazi boldogságot.

    A teremtett világ váljon ismét az Istennel való szeretetközösség kertjévé

    Kedves fivérek és nővérek, Isten Fiának „nagyböjtje” az volt, hogy belépett a teremtett világ pusztaságába, hogy az ismét az Istennel való szeretetközösség kertjévé váljon, amilyen volt a kezdetek bűne előtt (vö. Mk 1,12-12; Iz 51,3). A mi Nagyböjtünk legyen ugyanennek az útnak a végigjárása, hogy elvigyük Krisztus reménységét a teremtett világnak is, amely „a mulandóság szolgai állapotából fölszabadul Isten fiainak dicsőséges szabadságára” (Róm 8,21). Ne hagyjuk, hogy hiába múljon el ez a kedvező időszak! Kérjük Istent, segítsen nekünk, hogy megvalósítsuk a valódi megtérés útvonalát. Hagyjunk fel az önzéssel, a magunkra szegezett tekintettel és forduljunk Jézus Húsvétja felé; legyünk felebarátai nehézséggel küzdő fivéreinknek és nővéreinknek, osszuk meg velük spirituális és anyagi javainkat. Így, konkrétan befogadva életünkbe Krisztus győzelmét a bűn és a halál felett, a teremtett világra is ráirányítjuk átalakító erejét.

    Vatikán, 2018. október 4.

    Assisi Szent Ferenc ünnepén

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Ferenc pápa betegek világnapjaIngyen kaptátok, ingyen is adjátok Mt 10,8

    Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Feb
    11
    Ferenc pápa betegek világnapja Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok Mt 10,8

    Kedves Testvérek!

    „Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok” (Mt 10,8). E szavakkal küldi Jézus az apostolokat az evangélium hirdetésére, hogy Isten országa az adakozó szeretet tettei által terjedjen.

    A betegek 27. világnapja alkalmából, amely ünnepélyes keretek között 2019. február 11-én Kalkuttában veszi kezdetét, az Egyház mint édesanya arra emlékezteti gyermekeit, különösen is a betegeket, hogy az ajándékozás ingyenes gesztusai – mint az irgalmas szamaritánus cselekedete – jelentik az evangelizáció leghitelesebb módját. A betegápolás szaktudást és gyengédséget igényel, ugyanakkor spontán és egyszerű gesztusokra is szüksége van, amelyek teljesen ingyenesek, mint például egy simogatás, amelyek segítségével tudtára adhatjuk a másik embernek, hogy ő értékes számunkra.

    Az élet Isten ajándéka, ahogy Szent Pál apostol is int bennünket: „mid van, amit nem kaptál?” (1Kor 4,7). Mivel ajándék, életünket sem tekinthetjük egyszerűen a tulajdonunknak vagy egy birtokolható tárgynak, különösen nem az orvostudomány és a biotechnológia eredményeit látva, amelyek az embert könnyen arra csábíthatják, hogy engedjen a kísértésnek, és manipulálja az „élet fáját” (Ter 3,24).

    A selejtezés és az érzéketlenség kultúrájával szembesülve haladéktalanul rá szeretnék mutatni arra, hogy az odaadás modelljének kihívást kell jelentenie az individualizmus és a mai össztársadalmi pazarlás számára azért, hogy előmozdíthassa a népek és kultúrák között az együttműködés lehető legszélesebb spektrumának kialakulását. A dialógus mint az odaadás szükséges előfeltétele megnyitja az emberi fejlődés és növekedés előtt a szükséges kapcsolatokat, amelyek így áttörhetik a társadalomban már begyakorlottnak, hagyományosnak számító hatalomgyakorlási formák kereteit. Az odaadás nem azonos az ajándékozással, csak akkor nevezhetünk egy gesztust odaadásnak, ha valaki saját magát is átadja benne: épp ezért nem korlátozódhat a tulajdon vagy bármely más tárgy egyszerű átadására. Az odaadás épp abban különbözik az egyszerű ajándékozástól, hogy az ember saját magát tárja fel benne, és kifejezi, hogy a másik emberrel kapcsolatba kíván lépni. Az odaadás mindenekelőtt egymás kölcsönös elismerése, ami a társadalmi kötődés nélkülözhetetlen ismertetőjele. Az odaadásban visszatükrözzük Isten szeretetét, amely abban érte el csúcspontját, hogy Jézus, az Isten Fia emberré lett és kiáradt ránk a Szentlélek.

    Minden ember szegény, rászoruló és szükséget szenvedő. Amikor megszületünk, az élethez szükségünk van szüleink gondoskodására, és életünk egyetlen szakaszában sem lehetséges, hogy teljesen függetlenedjünk másoktól és lemondjunk a segítségükről, senki sem tudja teljesen levetni magáról a kiszolgáltatottság kötelékeit. Mindez annak az állapotnak a sajátossága, amelyet „teremtettségnek” nevezünk. Ennek az igazságnak az őszinte felismerése segít minket, hogy alázatosak maradjunk és bátran gyakoroljuk a szolidaritást mint az élethez szükséges nélkülözhetetlen erényt.

    Ez a felismerés felelős és felelősségtudatot ébresztő cselekvésre indít minket, egy olyan értéket szem előtt tartva, amely egyszerre egyéni és társadalmi is. Amikor az ember saját magát nem mint önálló és önmagába záródó világot szemléli, hanem mint egy olyan lényt, amely természeténél fogva szorosan kapcsolódik másokhoz, akiket kezdettől fogva testvérének tart, akkor válik lehetségessé a szolidáris és a közjóra irányuló cselekvés. Ne féljünk beismerni azt, hogy szükséget szenvedők vagyunk, és képtelenek arra, hogy mindent biztosítsunk magunknak, amire szükségünk van, mert egyedül és kizárólag a saját erőnkre támaszkodva nem tudjuk legyőzni a korlátainkat. Ne féljünk ettől a felismeréstől: Isten saját magát megalázta Jézusban (vö. Fil 2,8), és lehajolt hozzánk, lehajol szegénységünkhöz, hogy segítsen minket – megajándékozva mindazzal, amit magunktól soha sem érhetünk el.

    Ezen ünnepélyes világnap kezdetén örömmel és csodálattal tekintek Indiában Kalkuttai Teréz anyára, úgy mint az irgalmasság példaképére, aki a szegények és a betegek számára megtapasztalhatóvá tette Isten szeretetét. Ahogyan a szentté avatásán mondtam: „Teréz anya egész létezésével az isteni irgalmasság nagylelkű szétosztója volt, aki mindenkinek a szolgálatára állt az emberi élet befogadása és védelmezése által, legyen szó a meg nem született vagy a magára hagyott és kiselejtezett életről. (…) Lehajolt a teljesen legyengült, az út szélén meghalni hagyott emberekhez, elismerte Istentől kapott méltóságukat. Felemelte hangját a világ hatalmasai előtt, hogy ismerjék be vétkességüket az épp általuk teremtett szegénységből fakadó bűncselekményekben. A bűncselekményekben! Számára az irgalmasság volt az a »só«, amely megízesítette minden tettét, és az a »fény«, amely beragyogta mindazok sötétségét, akiknek már könnyük sem maradt, hogy sírjanak szegénységük és szenvedésük miatt. Az ő missziója a városok és az emberi létezés peremterületein úgy áll ma is előttünk, mint beszédes tanúságtétel Istennek a szegények legszegényebbjeihez való közelségéről. ” (Homília, 2016. szeptember 4.).

    Szent Teréz anya segít minket abban, hogy megértsük: a cselekvés egyetlen kritériuma az önként adott szeretet kell, hogy legyen, tekintet nélkül nyelvre, kultúrára, bőrszínre vagy vallásra. Az ő példája arra indít minket, hogy az öröm és a remény új horizontjait nyissuk meg a rászoruló emberiségnek, különösen is a szenvedőknek, akiknek megértésre és gyengédségre van szükségük.

    Az emberi cselekvés ingyenessége a kovász az önkéntesek számára, akiknek szolgálata nagy fontossággal bír a szociális és betegápolási szektorban, és ékes módon utánozza az irgalmas szamaritánus lelkiségét. Megköszönöm azon önkéntes szervezetek munkáját, akik a betegek szállításával, elsősegéllyel, vér-, szövet- és szervadományozás koordinálásával foglalkoznak, és bátorítom őket. Ennek a munkának különleges terepe – ahol jelenlétetek különösen is tükrözi az Egyház figyelmét – a betegek jogainak védelme, mindenekelőtt azoké, akik speciális ellátást igényelnek betegségük miatt. Ez az önkéntes szolgálat, amelyet a kórházakban és az otthonápolás területén végeztek, és ami a testi ápolástól egészen a lelki-spirituális támogatásig terjed, alapvető jelentőségű. Sok beteg, egyedülálló és idős embernek, akik pszichés és mozgásszervi problémákkal küzdenek, ez nagy hasznára szolgál. Arra hívlak titeket, hogy továbbra is legyetek jelei az Egyháznak e szekularizált világban. Az önkéntes segítő önzetlen barát, akivel a beteg megoszthatja gondolatait és érzéseit, aki odafigyelésével segíti őt, hogy az ápolás passzív alanyából egy kölcsönös viszony aktív résztvevőjévé és szereplőjévé váljon, új reményt nyerjen, és képessé váljon a terápia elfogadására. Az önkéntes a szolgálatával értékeket, magatartásmintákat és olyan életformát ad tovább, amelynek középpontjában az adás kovásza áll. Így kap az ápolás emberi arcot.

    Az önzetlenség dimenziójának mindenekelőtt a katolikus egészségügyi intézményeket kell áthatnia, mivel azok tevékenysége az evangéliumi magatartás alapján áll, működjenek akár a világ fejlettebb, akár a szegényebb vidékein. A katolikus intézményeknek a szolidaritást és az önzetlenséget kell megvalósítaniuk, válasznak kell lenniük a profit mindenáron való hajszolásának, az „adok, hogy adj”, a kizsákmányolás logikájára, ami nem veszi figyelembe az embert.

    Arra hívlak mindnyájatokat, hogy mozdítsátok elő az önátadás és az önzetlenség civilizációját, amihez elengedhetetlen, hogy legyőzzük a profitorientált gondolkodásmódot és a selejtezés kultúráját. A katolikus intézmények nem válhatnak az üzleti folyamatok áldozatává, fontosabbnak kell tartaniuk az emberekről való gondoskodást, mint a profitot. Mind jól tudjuk, hogy az ember egészsége kapcsolatokra épül, emberi kapcsolatoktól függ, és bizalomra, barátságra, szolidaritásra van szüksége. Ez olyan érték, amelynek teljességét akkor tapasztalja meg az ember, ha megosztja másokkal. Az öröm, ami az önzetlen adást kíséri, jele a keresztény ember egészségének.

    Mindnyájatokat Máriára bízom, aki Salus Infirmorum, a Betegek Gyógyítójára. Ő segítsen minket, hogy azokat az adományokat, amelyeket a dialógus és a kölcsönös elfogadás szellemében elnyerünk, megosszuk egymással; segítsen, hogy mint testvérek éljünk, hogy mindegyikünk a másik szükségleteit is szem előtt tartsa, nagylelkűen, szívből adjon és így megtapasztalja az önzetlen adományozás örömét. Nagy szeretettel biztosítlak mindnyájatokat arról, hogy imádságban közel vagyok hozzátok, és szívből adom apostoli áldásomat.

    Vatikán, 2018. november 25., 
    Krisztus, a Mindenség Királyának főünnepén

    Ferenc

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Küldetésünk

    Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."