19001 ima található a honlapon, összesen 22360 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

    Egyéb kategóriák

    A Pápa hangja

    A Pápa hangja
    Változó frissítés

    Ferenc pápa megnyilatkozásai

    Ferenc pápa Urbi et Orbi áldása a járvány idejénSenki sem menekülhet meg önmagában

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Márc
    27
    Ferenc pápa Urbi et Orbi áldása a járvány idején Senki sem menekülhet meg önmagában

    „Aznap alkonyatkor” (Mk 4,35). Így kezdődik az evangéliumi szakasz, amelyet az imént hallottunk. Már hetek óta úgy érezzük, leszállt az este. Sűrű árnyékok borultak tereinkre, utcáinkra és városainkra; uralmuk alá hajtották az életeinket, mindent megsüketítő csönddel és vigasztalan ürességgel töltve el, amely minden dolgot megbénít jártában: érezni lehet a levegőben, észre lehet venni a gesztusokban, elárulják a tekintetek. Rémültté és elveszetté váltunk. Akárcsak az evangéliumi szakaszban szereplő tanítványok, felkészületlenül miránk is ránk tört a váratlan és vad vihar.

    Ráébredtünk, hogy mindannyian ugyanabban a bárkában vagyunk, mind törékenyek és irányt vesztettek, ugyanakkor mégis fontosak és szükségesek vagyunk, mindannyian arra nyertünk meghívást, hogy evezzünk együtt, hisz mindannyiunknak szüksége van a kölcsönös támasznyújtásra.

    Ebben a bárkában… itt vagyunk mindannyian. Akárcsak azok a tanítványok, akik egy hangon szólalnak meg, és szorongásukban ezt mondják: „Elveszünk” (v. 38), mi is ugyanígy rájöttünk, hogy nem tudunk külön-külön, a magunk erejéből előre jutni, hanem csakis együttesen.

    Könnyen magunkra ismerhetünk ebben az elbeszélésben. Sokkal nehezebb azonban megértenünk Jézus magatartását. Miközben a tanítványok természetesen izgatottak és reményvesztettek, Ő a tatnál van, a bárkának azon a részén, amelyik először süllyed el. És mit csinál? A háborgás ellenére békésen alszik, bízva az Atyában – ez az egyetlen alkalom, amikor azt látjuk az evangéliumban, hogy Jézus alszik. Amikor aztán felébresztik, majd lecsillapítja a szelet és a vizeket, odafordul a tanítványokhoz, és megrovóan így szól hozzájuk: „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?” (v. 40).

    Próbáljuk megérteni! Miben is rejlik a tanítványok hitének a hiánya, amely szemben áll Jézus bizalmával? Ők továbbra is hittek Benne, hiszen Őt hívták segítségül. De figyeljük meg, hogyan szólítják meg őt: „Mester, nem törődöl vele, hogy elveszünk?” (v. 38). Ez egyáltalán nem érdekel Téged: úgy gondolják, hogy Jézus közönyös velük szemben, nem törődik velük. Közöttünk, családjainkban az egyik legfájdalmasabb dolog az, amikor ezt mondják:

    „Nem törődsz velem?”. Olyan mondat ez, amely megsebez, és elszabadítja a szív viharait.

    Jézust is megrázza. Hiszen senki sem törődik jobban velünk, mint Ő. És valóban: ahogy megszólítják, rögtön megmenti reményvesztett tanítványait.

    A vihar leleplezi sebezhetőségünket, és lemeztelenítve elénk állítja hamis és felszínes biztonságérzéseinket, amelyek segítségével meghatároztuk életeink forgatókönyveit, a terveinket, a szokásainkat és prioritásainkat. Megmutatja, hogy engedtük elaludni, hátra maradni azt, ami táplálja, fenntartja és erősíti az életünket és a közösségünket. A vihar feltárja mindazon elhatározásainkat, amelyekkel úgymond „be akartuk csomagolni” és el akartuk felejteni azt, ami táplálta népeink lelkét; mindazokat a próbálkozásainkat, amelyekkel látszólag „üdvös” szokások révén „anesztetizáltuk” magunkat, s képtelenné váltunk arra, hogy megszólítsuk a saját gyökereinket és felidézzük időseink emlékezetét. Ezzel pedig megfosztottuk magunkat attól az immunitástól, amely ahhoz szükséges, hogy szembenézzünk ezzel a viszontagsággal.

    A vihar által lehullottak a sztereotípiák álarcai, melyekkel álcáztuk az „egónkat”, amelyet soha nem érdekel semmi más, csak önnön imázsa; ugyanakkor újra lelepleződött az az (áldott) közösséghez tartozásunk is, amelyet nem tagadhatunk meg: testvérként összetartozunk. Testvérként összetartozunk.

    „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?”. Uram, a te Igéd a mai estén szíven üt és miránk vonatkozik, mindannyiunkra. Ebben a mi világunkban, amelyet Te nálunknál is jobban szeretsz, a lehető legnagyobb sebességgel robogtunk előre, úgy éreztük, erősek és mindenre képesek vagyunk. Epekedtünk a haszonra, engedtük, hogy felemésszenek minket a tárgyak és megrészegítsen a sietősség. Nem álltunk meg a hívásodra, nem tértünk észre a háborúkkal és a bolygószintű igazságtalanságokkal szemben, nem hallottuk meg sem a szegényeknek, sem a mi súlyosan beteg bolygónknak a kiáltását. Folytattunk mindent rendíthetetlenül, és

    úgy gondoltuk, örökre egészségesek maradunk egy beteg világban.

    Most, amikor háborgó tengeren hajózunk, tehozzád esdeklünk: „Kelj fel, Urunk!”

    „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?” Urunk, te egy felhívással fordulsz felénk: a hit felhívásával. Nem is annyira arról van szó, hogy higgyük: Te létezel, hanem sokkal inkább arról, hogy Hozzád menjünk és bízzunk Benned. Ennek a nagyböjtnek az idején visszhangzik a Te sürgető felhívásod: „Térjetek meg”, „térjetek vissza hozzám teljes szívetekből” (Joel 2,12). Arra hívsz meg minket, hogy a próbatétel jelen idejét a döntés idejeként éljük meg. Nem a Te ítéleted ideje ez, hanem a mi ítéletünké: annak az ideje, hogy döntsünk, mi az, ami számít, és mi az, ami elmúlik. Külön kell választanunk azt, ami szükséges, attól, ami nem az. Annak az ideje van, Urunk, hogy az életünk útját újból Feléd és a többi ember felé irányozzuk. Magunk körül láthatunk megannyi példás útitársat, akik a félelem közepette is a saját életük odaajándékozásával válaszoltak. Ez a Szentlélek hatékony ereje, amely bátor és nagylelkű felajánlásokba fordult át, azokban öltött testet. Ez a Szentlélek élete, amely képes megszabadítani, értékelni és megmutatni, hogy életeinket olyan – legtöbbször elfeledett – közös személyek szövik egybe és tartják fenn, akik soha nem jelennek meg a magazinok címlapjain, sem a legújabb showműsorok hatalmas kifutóin, ám napjainkban mégis kétségkívül ők írják történelmünk leginkább döntő fontosságú történéseit:

    az orvosok, az ápolók, a bevásárlóközpontok dolgozói, a takarítók, a gondozók, a szállítók, a rendfenntartók, az önkéntesek, a papok, a szerzetesek és még sokan mások, akik megértették: senki sem menekülhet meg egyedül, önmagában.

    A szenvedéssel szemközt mérlegre kerül, valójában mennyire fejlettek a népeink; ugyanakkor felfedezzük és megtapasztaljuk Jézus főpapi imáját: „legyenek mindnyájan egy” (Jn 17,21). Hány és hány ember gyakorol minden áldott nap türelmet és sugároz reménységet, óvakodik attól, hogy ne a pánikot, hanem a közös felelősségvállalást terjessze. Hány és hány apa, anya, nagyapa és nagyanya, tanár mutatja meg apró és hétköznapi gesztusokkal a gyermekeinknek, miként nézzenek szembe ezzel a válsággal s jussanak túl rajta, újragondolva a szokásaikat, felemelve a tekintetüket és imára indítva őket. Hányan imádkoznak, tesznek felajánlást és járnak közben mindannyiunk javára.

    Az imádság és a csöndes szolgálat: ezek a mi győztes fegyvereink.

    „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?” A hit kezdete az, ha tudatosul bennünk: rászorulunk az üdvösségre. Nem vagyunk elégségesek önmagunknak, egyedül elsüllyedünk: szükségünk van az Úrra, ahogyan a régi hajósoknak szükségük volt a csillagokra. Hívjuk meg Jézust életünk bárkájába! Bízzuk Rá a félelmeinket, mivel Ő legyőzi azokat! Akárcsak a tanítványok, mi is meg fogjuk tapasztalni, hogy ha Ő a fedélzeten van, nem fogunk hajótörést szenvedni. Ez ugyanis Isten ereje: mindazt, ami velünk történik, képes jóra fordítani, még a legrosszabb dolgokat is. Elhozza a csendes időt a viharainkba, mivel ha Isten velünk, az élet nem hal meg sohasem.

    Az Úr megszólít minket, és viharunk idején arra hív meg, hogy ébredjünk fel, aktivizáljuk a szolidaritást és a reménységet, mivel ezek szilárdságot, támaszt és értelmet adhatnak ezeknek az óráknak, amikor látszólag minden hajótörést szenved.

    Az Úr felkel, hogy felébressze és új élettel töltse meg húsvéti hitünket.

    Van horgonyunk is: a keresztje által megmenekültünk. Van kormánykerekünk: a keresztje szabadulást hozott nekünk. Van reménységünk: keresztje által meggyógyultunk, Ő magához ölelt minket, hogy semmi és senki ne szakíthasson el bennünket az Ő megváltó szeretetétől. Az elkülönítésben, amikor mindannyian szenvedünk szeretteink és a velük való találkozásaink hiányától, megtapasztaljuk rengeteg dolognak a hiányát. De újra meghalljuk a minket megmentő üzenetet: Ő feltámadt és közöttünk él! Az Úr a keresztjéről meghív minket arra, hogy újra ráleljünk az életre, amely miránk vár, fordítsuk tekintetünket azok felé, akik szólongatnak bennünket, erősítsük meg, ismerjük fel és mozdítsuk elő a kegyelmet, amely bennünk lakozik. Ne oltsuk ki a pislákoló mécseslángot (vö. Iz 42,3), amely soha nem betegszik meg, hanem hagyjuk újraéledni a reményt.

    A kereszt átölelése azt jelenti, hogy bátorságra lelünk mindannak az átöleléséhez, ami jelen korunkban idegenkedést, visszatetszést kelt bennünk, és legalább egy pillanatra hátrahagyjuk a mindenhatóság és a birtoklás zaklatott vágyát, hogy ily módon teret nyissunk azon kreativitás előtt, amelyet csakis a Szentlélek tud felszítani. Azt jelenti, hogy megleljük a bátorságot olyan helyek felleléséhez, ahol mindannyian megérezhetik: meghívást nyertek; és amelyek lehetővé teszik a vendégszeretet, a testvéri érzület és a szolidaritás új formáinak a megélését. Keresztje által megmenekültünk, hogy befogadjuk a reményt, és engedjük, hogy ez a kereszt megerősítsen és fenntartson minket az összes lehetséges úton-módon. Ez segít majd abban, hogy képesek legyünk megőrizni önmagunkat és másokat is. Ha átöleljük az Urat, akkor a reményt öleljük át: íme, a hit ereje, amely megszabadít a félelemtől és reménnyel ajándékoz meg minket.

    „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?” Kedves Testvéreim, erről a helyről, amely Péter sziklaszilárd hitét hirdeti, ezen az estén mindannyiótokat az Úrra szeretnélek bízni, a Szűzanya közbenjárását kérve, aki a nép üdve, a tengernek csillaga a vihar idején.

    Ezek a kolonnádok átölelik Rómát és az egész világot. Innen szálljon le rátok vigasztaló ölelésként Isten áldása.

    Urunk, áldd meg a világot, adj egészséget a testnek, vigasztalást a szívnek! Azt kéred tőlünk, hogy ne féljünk. Ám hitünk gyönge, mi pedig félelemmel teltek vagyunk. Te, Urunk, ne hagyj magunkra minket a vihar tombolása idején. Ismételd el újra: „Ne féljetek!” (Mt 28,5). Mi pedig Péterrel együtt „minden gondunkkal hozzád fordulunk, mert neked gondod van ránk” (vö. 1 Pt 5,7).

     

    Fordította: Török Csaba

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Ferenc pápa üzenete Hivatások 57. Imavilágnapjára:Dicsőítsük Istent életünkkel!

    Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

    Márc
    26
    Ferenc pápa üzenete Hivatások 57. Imavilágnapjára: Dicsőítsük Istent életünkkel!

    Életünk utazását idézi elénk az evangéliumi történet, amelyben Jézus arra kéri tanítványait, hogy szálljanak bárkába és menjenek előre a túlsó partra. Életünk bárkája valójában lassan halad előre, mindig nyugtalanul, mert egy boldog kikötőt keres. Készen áll, hogy szembe nézzen a tenger kockázataival és lehetőségeivel, de alig várja, hogy a kormányzótól kapjon egy iránymutatást, amely végre a helyes útra tereli. Néha előfordulhat, hogy eltéved vagy elkápráztatják az illúziók ahelyett, hogy a ragyogó világítótornyot követi, amely a biztonságos kikötőhöz vezet, vagy a nehézségek, kétségek és félelmek ellentétes irányú szeleinek kihívásával találkozik.

    Félelem, hogy nem sikerül

    Ezt élik meg a tanítványok is, amikor Jézus követéséhez el kell dönteniük, hogy saját biztonságukat elhagyják és felvállalják az átkelést. Ez nem egy könnyű döntés, mert közeledik az éjjel és szembeszél fúj. Felerősödik a félelem, hogy nem sikerül átjutni és, hogy nem igazán alkalmasak a feladatra. Az Evangélium azonban rámutat, hogy ezen az úton nem vagyunk egyedül. Az Úr csatlakozik tanítványaihoz, felszáll a bárkára és elállítja a szelet. Ezért választotta a pápa a hála kifejezést üzenete egyik kulcsszavának.

    Önmagunk és életterveink megvalósítása nem az elszigetelt „énünk” belső döntésének matematikai eredménye. Éppen ellenkezőleg, mindenekelőtt egy válasz arra a hívásra, ami az Égből érkezik hozzánk. Az Úr jelöli ki a partot, ami felé haladnunk kell és ehhez megadja a bátorságot, hogy felszálljunk a bárkára. Ő válik kormányosunkká, hogy elkísérjen bennünket – mutat rá Ferenc pápa.

    A szívünk rémképei

    A bárkában levő tanítványok első reakciója a félelem, amikor meglátják Jézust közeledni feléjük. Azt hiszik, hogy kísértet, de Jézus arra buzdítja őket, hogy legyenek bátrak. Ez a hivatások szempontjából a második fontos kifejezés, amit Ferenc pápa kiválasztott. Gyakran a bennünk levő rémképek bénítanak meg bennüket. Erre egy példát is idézett. Amikor arra kapunk meghívást, hogy elhagyjuk életünk biztos partját és felvállaljunk egy új életállapotot, mint a házasság, a felszentelt papság, a megszentelt élet, az első reakciónk gyakran a „hitetlenkedés kísértete”. Nem lehet, hogy ez a hivatás nekem való... Valóban ez a jó út számomra? Az Úr éppen tőlem kéri ezt? Ilyenkor aztán elkezdünk „mentségeket” keresni és kalkulálni, amik miatt elveszítjük a lendületet, mert azt hisszük, hogy tévedtünk. Házasságot kötni vagy az Úr szolgálatára felszentelődni bátorságot igényel – írja a pápa. Az Úr tudja ezt, ezért mondja azt, hogy ne féljetek, veletek vagyok.

    Szegezzük Jézusra tekintetünket!

    Minden hivatás kötelezettségvállalással jár, ezért választotta a pápa harmadik kifejezésként a „fáradtságot”. Arra figyelmeztet: ha hagyjuk, hogy eluralkodjon rajtunk a felelősség, a jövőbeli nehézségek gondolata, akkor azt kockáztatjuk, hogy elsüllyedünk. Ha azonban Jézusra szegezzük a tekintetünket, akkor előre tudunk haladni. Ő kinyújtja felénk a kezét, amikor a fáradtság vagy a félelem miatt felmerül a kockázat, hogy elsüllyedünk és megadja a szükséges lendületet, hogy örömmel és lelkesedéssel éljük meg a hivatásunkat.

    Bátorság, ne féljetek!

    Ferenc pápa visszatér üzenetében az evangéliumi jelenetre, amikor Jézus a viharban áll és rámutat: a mi életünkben és a történelem forgatagában is az Úr működik és megment bennünket. Azokra az emberekre gondolok – írja a pápa –, akik fontos feladatokat töltenek be a társadalomban, valamint a házasemberekre, akiket szeretek „bátraknak” nevezni, továbbá azokra is, akik felvállalják a megszentelt életet és a papi hivatást. Ismerem a fáradtságukat, a magányukat, amelyek időnként elnehezítik a szívüket. Tudatában vagyok a megszokás veszélyének, amely lassanként kioltja a hivatás lángoló tűzét, valamint ismerem korunk bizonytalanságának súlyát, a jövőtől való félelmet is. Bátorság, ne féljetek! – buzdít a pápa.

    Dicsőitsük Istent, mert megment minket

    Jézus kinyújtja a kezét és megment bennünket. Ennek a következménye a pápa által választott negyedik kifejezés a „dicsőítés”. Szűz Mária a mestere ennek: hálás azért, mert Isten rá tekintett, és pusztán a hitből merítve életét az Urat dicsőítő énekké tette. A Hivatások világnapjára írt üzenete végén Ferenc pápa arra hívja az egész egyházat, hogy tegye meg ugyanezt az utat annak érdekében, hogy mindannyian felfedezzük és elfogadjuk Isten hívását. Ajánljuk fel életünket, mint egy Istent dicsőítő éneket testvéreinkért és az egész világért.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Ferenc pápa üzenete az Ifjúsági Világnapra:változtassátok meg a világot!

    Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

    Márc
    05
    Ferenc pápa üzenete az Ifjúsági Világnapra: változtassátok meg a világot!

    A pápa üzenettel fordul a fiatalokhoz a 35. Ifjúsági Világnap alkalmából, amelyet április 5-én Virágvasárnap tartanak világszerte egyházmegyei szinten. A világnap idei témája: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” (vö. Lk 7,14). A pápa február 11-én, a Lourdes-i Szűz Mária emléknapján írta alá a dokumentumot. Ez az első üzenet a három közül, amelyekkel évente a fiatalokhoz fordul a 2022-ben Lisszabonban megrendezésre kerülő Ifjúsági Világtalálkozóig. A pápa most arra buzdítja a fiatalokat, hogy ne idegenedjenek el az élettől, hanem változtassák azt széppé a világ és az egyház számára.

    A következő Ifjúsági Világtalálkozóhoz vezető három állomást összekötő út kulcsszava a „felkelni” kifejezés, amely többször megjelenik a „Christus vivit” kezdetű apostoli buzdításban is. A fiatalokról rendezett szinódus után kiadott pápai dokumentumon túl a kifejezés feltűnik azokban a témákban is, amelyet a pápa kijelölt a következő évek Ifjúsági Világnapjaira: 2021-re „Kelj föl! Légy tanúja annak, amit láttál" (vö. Ap.Csel 26,16),  2022-re pedig „Mária útra kelt és sietett” (vö. Lk 1,39).

    Tudjuk jól, hogy mi keresztények is elesünk és mindig újra fel kell állnunk

    Ferenc pápa üzenetében emlékezteti a fiatalokat, hogy a „felkelni” ige az életre kelés, a feltámadás jelentését is hordozza magában. Javasolja nekik, hogy olvassák el a naimi ifjú feltámasztásának evangéliumi részletét, mint személyes meghívást arra, hogy tegyenek egy konkrét lépést Krisztus követése felé. „Az Evangélium nem említi a feltámasztott ifjú nevét, amely arra hívja az olvasót, hogy azonosuljon vele. Jézus mindannyiunkhoz szól: Kelj föl! Tudjuk jól, hogy mi keresztények is elesünk és mindig fel kell újra állnunk. Csak az nem esik el, aki nem jár az úton, de nem is halad előre. Ezért kell befogadni Krisztus beavatkozását és tenni egy hitbeli lépést. Az első lépés: elfogadjuk, hogy fel kell állnunk” – írja a pápa üzenetében a fiataloknak.

    Csak Jézus hozhatja vissza az életet oda, ahol már kialudt

    Ezt követően Ferenc pápa leírja azokat a halált hozó körülményeket, amelyek érinthetnek bennünket: elbukás, depresszió, reményvesztés, apátia, materialista és bálványimádó élet, amely értelmetlenné válik. Az evangéliumi ifjú valóban meghalt, de visszatért az életbe, mert rátekintett Valaki, aki azt akarta, hogy éljen. Ez ma is minden nap megtörténhet azokkal, akik nem találnak okot arra, hogy tovább éljenek. Csak Jézus hozhatja vissza az életet oda, ahol az már kialudt. Amikor visszaadja nekünk az életet, akkor visszaad minket másoknak.

    A pápa kulturális fordulatot javasol a fiataloknak

    A pápa végül kulturális fordulatot javasol a fiataloknak üzenetében. Ma gyakran kapcsolatban vagyunk, de nincs köztünk kommunikáció. Az elektronikai eszközök használata, ha nem kiegyensúlyozott, hozzá ragaszthat bennünket a képernyőhöz. Egy olyan kultúrában, amely el akarja szigetelni a fiatalokat és egy virtuális világba csalja őket, Jézus szava, hogy „kelj föl” meghívást jelent egy olyan valóság felé, amely túl van a virtuális világon. Arra hív, hogy álmodjunk, kockáztassunk és kötelezzük el magunkat a világ megváltoztatására. Így Jézusnak köszönhetően tanúságtevővé válhat az, aki halott volt. Megérezheti Isten gyengédségét minden élőlény iránt, különösen is éhező, szomjazó, beteg, ruhátlan, bebörtönzött testvére iránt és közel léphet hozzá, ahogy Jézus is tette. Megérintheti, mint Jézus és tovább adhatja az életet azoknak, akik belül meghaltak, akik szenvednek vagy elvesztették hitüket és reményüket.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Ferenc pápa Nagyböjti üzenete 2020Krisztus nevében kérünk, engesztelődj ki Istennel!

    Napi Ima10 imádkozás /layout/img/logo.png

    Feb
    24
    Ferenc pápa Nagyböjti üzenete 2020 Krisztus nevében kérünk, engesztelődj ki Istennel!

    Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel! (2Kor 5:20)

    Kedves Testvérek!

    Az Úr ebben az évben is megadja nekünk az előkészület különleges időszakát azért, hogy megújult szívvel tudjuk ünnepelni Jézus halálának és feltámadásának titkát, ami az élet alapját jelenti minden keresztény ember és az egész keresztény közösség számára. Szívünkkel és lelkünkkel szüntelenül ide kell visszatérnünk. Ez a titok nem szűnik meg abban a mértékben növekedni bennünk, amilyen mértékben mi megérinteni engedjük magunkat spirituális dinamizmusától és csatlakozunk hozzá szabad és nagyvonalú válaszunkkal.

    1. A húsvéti titok mint a megtérés alapja

    A keresztény ember öröme a kerygmából, Jézus halála és feltámadása örömhírének a meghallgatásából és befogadásából fakad. Ez összefoglalja a szeretet titkát, ami „annyira valós, annyira igaz, annyira konkrét, hogy egy hiteles és őszinte dialógus kapcsolatát kínálja számunkra” (Christus vivit apostoli buzdítás, 117). Aki hisz ebben az üzenetben, az visszautasítja azt a hazugságot, hogy életünk csak magunktól függene, miközben valójában az Atya szeretetéből születik, az Ő akaratából arra, hogy életünk legyen és bőségben legyen (vö. Jn 10,10). Ha azonban mi a „hazugság atyjának” csábító szavára hallgatunk (vö. Jn 8,45), fennáll a veszély, hogy az értelmetlenség mélyébe zuhanunk és már itt a földön megéljük a poklot, ahogy ezt sajnos számos személyes és kollektív emberi tapasztalat is alátámasztja.

    Az idei év nagyböjtjében azt szeretném üzenni minden kereszténynek, amit a Christus vivit kezdetű apostoli buzdításban a fiataloknak már megírtam: „Tekints a megfeszített Krisztus kitárt kezeire, hagyd magad mindig újra megváltani. És amikor közeledsz, hogy megvalld bűneidet, higgy szilárdan az irgalmasságban, ami megszabadít téged a bűntől. Szemléld Krisztus vérét, amelyet nagy szeretetében kiontott és hagyd magad megtisztítani általa. Így mindig újjászülethetsz” (CV 123). Jézus halála és feltámadása nem egy múltbeli történés: a Szentlélek erejében a húsvéti esemény mindig aktuális és lehetővé teszi, hogy Krisztus testét szemléljük és megérintsük a sok szenvedő emberben.

    2. Sürgető megtérés

    Gyógyító hatású, ha a húsvéti titkot, amelynek az isteni irgalmasság ajándékát köszönhetjük, mélyebben is szemléljük. Az irgalmasság megtapasztalása tulajdonképpen csak egy személyes, szemtől szembeni találkozásban lehetséges a megfeszített és feltámadt Úrral, „aki szeretett engem és feláldozta magát értem”. Egy dialógusban, ami szívtől szívig, barát és barát között zajlik. Ezért annyira fontos az imádság nagyböjt idején. Ez több, mint egy kötelesség, ez egy szükségszerűség kifejeződése: viszonzása Isten szeretetének, ami mindig megelőz és segít minket. Igen, a keresztény ember abban a tudatban imádkozik, hogy nem méltó erre a szeretetre. Az imának különböző formái lehetnek, de ami Isten szemében valójában számít, az az, hogy az ima eléri és végül megpuhítja a mi kemény szívünket, hogy egyre jobban megtérjünk az Ő akaratához.

    Ebben a különleges időszakban hagyjuk ezért magunkat – mint Izrael népe – a pusztába vezetni (vö. Oz 2,16) azért, hogy végre meghallhassuk vőlegényünk szavát, hogy Őt mélyebben magunkba fogadjuk és készségesebben kövessük. Minél inkább hagyjuk, hogy magukkal ragadjanak az Ő szavai, annál inkább meg fogjuk tapasztalni nekünk ajándékozott ingyenes irgalmasságát. Ne hagyjuk a kegyelem eme idejét haszontalanul elmúlni abban a téveszmében, hogy mi magunk határozhatjuk meg megtérésünk idejét és módját.

    3. Isten szenvedélyes vágya a gyermekeivel folytatott párbeszédre

    A tényt, hogy az Úr újra és újra felajánlja számunkra a megtérés e különleges idejét, soha nem szabad magától értetődőnek vennünk. Ennek az új lehetőségnek a hála érzését kell ébresztenie bennünk és fel kell ráznia restségünkből. A rossz néha drámai jelenléte ellenére is életünkben – de az Egyház és a világ életében is – ez az időszak, ami a ritmusváltás lehetőségét kínálja, Isten rendíthetetlen akaratát fejezi ki arra, hogy nem szakítja meg az üdvösség dialógusát velünk. Jézusban, a megfeszítettben, akit Isten „bűnné” tett értünk (2Kor 5,21) ez az akarat elért arra a pontra, hogy minden bűnünket Fia vállára tegye, egészen – XVI. Benedek pápa szavaival – „Istennek az önmaga ellen fordulásáig” (Deus caritas est enciklika, 12). Mert Isten az ellenségeit is szereti (vö. Mt 5,43–48).

    A dialógus, amelyet Isten minden emberrel folytatni akar Fia húsvéti misztériuma által, nem olyan beszéd, mint ami Athén lakóit jellemezte. Ezek „semmi mással nem töltötték az időt, csak azzal, hogy újdonságot mondjanak vagy halljanak” (ApCsel 17,21). A fecsegés e fajtája, amelyet az üres és felszínes kíváncsiság diktál, minden idők világiasságára jellemző és ma is belopakodik az életünkbe a kommunikációs eszközök elhibázott használatán keresztül.

    4. Gazdagság, amelyet az ember megoszt, nem pedig magának halmoz fel

    A húsvéti titkot állítani az élet középpontjába azt jelenti, hogy együttérzéssel fordulunk a megfeszített Krisztus sebei felé, amelyek a mai napig is jelen vannak a világban – a háborúk ártatlan áldozataiban, az életellenes beavatkozásokban a meg nem születettektől egészen az idős emberekig, az erőszak számos megnyilvánulásában, a környezeti katasztrófákban, a föld javainak egyenlőtlen elosztásában, az emberkereskedelem minden formájában és a profit iránti csillapíthatatlan vágyban, ami nem más, mint bálványimádás.

    Ma is fontos minden jóakaratú embert meghívni arra, hogy javaiból továbbadjon valamit a nélkülözőknek. Az ilyen alamizsna egy igazságosabb világ felépítésében való személyes részvétel formája. A felebaráti szeretetnek megfelelő megosztás az embert emberibbé teszi, a felhalmozás viszont azzal fenyegeti, hogy csúffá válik, mivel önzésébe zárkózik. A gazdaság strukturális dimenzióin szabad és kell is, hogy túllépjünk. Ebből kifolyólag az idei nagyböjtben, 2020. március 26–28. között fiatal közgazdászokat, vállalkozókat és changemakereket hívtam meg Assisibe, hogy segítsenek egy, a jelenleginél igazságosabb és befogadóbb gazdasági modell kidolgozásában. Az Egyházi Tanítóhivatal többször is megfogalmazta, hogy a politika a felebaráti szeretet kiemelt formája (vö. XI. Piusz pápa beszéde a FUCI [Katolikus Egyetemi Ifjúsági Szövetség] tagjaihoz, 1927. december 18.) – ezt lehet majd a gazdaságról is elmondani, ha az ember az evangélium, a nyolc boldogság szellemével tölti be.

    A következő nagyböjtre kérem a Boldogságos Szűz Mária közbenjárását, hogy befogadjuk a meghívást az Istennel való kiengesztelődésre, szívünket a húsvéti titokra irányítsuk és az Istennel folytatott nyitott és őszinte dialógusra megtérjünk. E módon azok lehetünk, aminek Krisztus a tanítványait mondta: a föld sója és a világ világossága (vö. Mt 5,13–14).

    Ferenc

    Kelt a Lateráni Szent János Bazilikában, 2019. október 7-én, Rózsafüzér Királynőjének emléknapján.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Ferenc pápa szinódus utáni apostoli buzdítása Querida AmazoniaEgy amazóniai arculatú egyházért

    Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

    Feb
    12
    Ferenc pápa szinódus utáni apostoli buzdítása Querida Amazonia Egy amazóniai arculatú egyházért

    „Querida Amazonia…” - „A szeretett Amazónia teljes tündöklésében, drámájában és titkában megmutatja magát a világnak”

    Az első részben (2-4. pont) a pápa kifejti a buzdítás lényegét. A szöveg sok utalást tartalmaz az amazóniai vidék püspöki konferenciáinak dokumentumaiból, de a térség költőinek verseiből is. A pápa a buzdításban papírra vetette mindazt, amit a szinódus „kiváltott belőle”, ugyanakkor nem kívánja sem megismételni, sem helyettesíteni a záródokumentumot, amit olvasásra ajánl. Az egész egyház „gazdagodhat és impulzusokat kaphat” belőle, melyet az amazóniai helyi egyháznak „alkalmaznia kell”. Az 5-7. pontban a pápa megosztja az „Amazonas-medencével kapcsolatos álmait”, melynek sorsa mindenkit érdekelnie kell, hiszen ez a föld a miénk is. „Négy nagyszabású álmot” fogalmaz meg. Az első, hogy Amazónia „harcoljon a legszegényebbek jogaiért”. Második álma az, hogy „védjék meg a térség kulturális gazdagságát”; a harmadik az „ellenállhatatlan természeti kincsek megőrzésére” vonatkozik, míg a negyedik, hogy a keresztény közösségek „képesek legyenek elköteleződni és megtestesülni Amazóniában”.

    Társadalmi álom: az egyház álljon az elnyomottak oldalán

    Querida Amazonia első fejezete az ún. „társadalmi álommal” foglalkozik (8.). Aláhúzza, hogy a „valóban ökológiai hozzáállás a társadalmat is érinti”. Nem elég tehát a környezet megőrzésével foglalkozni. „Igazságtalanságról és bűncselekményről” beszél (9-14.), emlékeztetve rá, hogy már elődje, XVI. Benedek is felszólalt az „amazóniai környezeti pusztítás” ellen. Az őslakos népek „ki vannak szolgáltatva” a helyi és a külső erőknek egyaránt. Az olyan gazdasági műveletek, amelyek növelik a pusztítást, a gyilkosságokat, a korrupciót, megérdemlik, hogy „igazságtalannak és bűncselekménynek” minősítsük őket. Ferenc pápa II. János Pállal vallja, hogy a globalizáció nem szabad, hogy új gyarmatosítássá váljon.

    A szegényeket hallgassák meg Amazónia jövőjével kapcsolatban

    Ekkora igazságtalanság láttán „fel kell háborodnunk és bocsánatot kell kérnünk” (15-19.) A „szolidaritás és a fejlődés hálózatát” kell kiépíteni, mely mindenki elkötelezettségét igényli, a politikai vezetőkét is. A „közösségi szellemről” szólva (20-22.) a pápa figyelmeztet, hogy az őslakos népek emberi kapcsolatait „áthatja az őket körülvevő természet”. Ezért „gyökereiket vesztik”, amikor a „városokba kényszerülnek költözni”. Az első fejezet végül a „silány oktatással” (23-25), illetve a „társadalmi párbeszéddel” foglalkozik (26-27). A korrupció megmérgezi az államot és annak intézményeit. Ferenc pápa annak a reményének ad hangot, hogy Amazóniában elindul a „társadalmi párbeszéd”, elsősorban a „legutolsókkal”, hogy az „ő hangjuk legyen a legerősebb”.

    Kulturális álom: gondozni az amazóniai sokszínűséget

    A szinódus utáni buzdítás második fejezete a „kulturális álomról” szól. A pápa rögtön tisztázza, hogy „Amazónia előmozdítása” nem egyenlő a „kulturális gyarmatosítással” (28.), sokkal inkább a sokoldalúság megőrzését (29-32.) jelenti. Amazóniai poliéderről beszél. Küzdeni kell a „posztmodern gyarmatosítás ellen”, „bele kell kapaszkodni a gyökerekbe” (33-35.). Idézi Laudato si’- enciklikáját és a Christus vivit – kezdetű apostoli buzdítását, aláhúzva, hogy az „emberi lény fogyasztói személetű megközelítése” a kultúrák homogenizálására törekszik, aminek hatása különösen a fiatalokon jelentkezik. Tőlük azt kéri a pápa, hogy vállalják gyökereiket, és „szerezzék vissza a megsebzett emlékezetet”.

    Az őslakosok ne zárkózzanak el, kultúrák közötti találkozásra van szükség

    A buzdítás 36-38. pontja a „kultúrák közötti találkozásról” szól. A „látszólag fejlettebb kultúrák” is tanulhatnak azoktól a népektől, amelyek a „természethez kötődően kifejlesztették kulturális kincsüket”. A különbözőség ne legyen „határvonal”, hanem inkább „híd”, az „őslakosok ne zárkózzanak el teljesen”. A második fejezet záró pontjai (39-40), a „veszélyeztetett kultúrák és népek” jogainak védelmére mutat rá. Ők ugyanis „nehezen maradhatnak meg sértetlenül”, ha a környezet, amelybe születtek, „tönkremegy”.

    Ökológiai álom: egyesíteni a környezetvédelmet és a személyek gondozását

    harmadik fejezet a pápa „ökológiai álma”, mely konkrétabban kapcsolódik Laudato si’ – kezdetű enciklikájához. A bevezetőben (41-42.) aláhúzza az Amazonas-medencében élő ember szoros viszonyát a természettel. Úgy vegyük gondjainkba testvéreinket, ahogy az Úr gondot visel ránk – ez az „első számú ökológia, amire szükségünk van”. A természetvédelem és a szegények gondozása „elválaszthatatlan” egymástól – figyelmeztet Ferenc pápa, majd a vízvédelem kérdésével foglalkozik (43-46.). Idézi Pablo Neruda chilei költőt és más helyi szerzőket, akik az Amazonas-folyó szépségeit zengik költeményeikben. Ezzel segítenek megszabadulni a „technokrata és fogyasztói paradigmától, amely megfojtja a természetet”.

    Hallgassák meg Amazónia kiáltását, a fejlődés legyen fenntartható

    Meg kell hallgatni „Amazónia kiáltását” (47-52.), hiszen bolygónk egyensúlya függ annak egészségétől – sürget buzdításában a pápa. Erős helyi és nemzetközi érdekek működnek, ugyanakkor nem az a megoldás, hogy „nemzetköziesítjük” az Amazonas-medencét, hanem az „egyes országok vezetőinek felelősségét” kell növelni. A fenntartható fejlődés megköveteli, hogy az ott lakókat tájékoztassák a rájuk vonatkozó tervekről. „Normatív rendszert” kell teremteni, ahol „áthághatatlan korlátokat” szabnak. A pápa a „szemlélődés próféciájára” hív (53-57.) Ha meghallgatjuk az őslakos népeket, akkor megtanuljuk szeretni Amazóniát, nemcsak „használni”. „Teológiai helyet találhatunk benne, ahol Isten megnyilvánul és hívja gyermekeit”. A harmadik fejezet utolsó pontjai (58-60.) az ökológiai nevelés és szokások kialakításának kérdésével foglalkoznak. Az ökológia ugyanis nem pusztán technikai kérdés, hanem mindig magában foglal „egy nevelői aspektust is”.

    Egyházi álom: kialakítani az amazóniai arculatú egyházat

    Cherida Amazonia – utolsó, legvaskosabb fejezete „közvetlenebbül” a katolikus lelkipásztorokhoz és hívekhez szól, és az „egyházi álomra” összpontosít. Ferenc pápa azt kéri, hogy egy „nagy missziós igehirdetésen” (61.) és az „Amazóniában elengedhetetlen igehirdetésen” ( 62-65.) keresztül fejlesszék ki az „egyház amazóniai arculatát”. Nem elegendő a „társadalmi üzenet” eljuttatása. Ezeknek a népeknek „joguk van az evangélium hirdetéséhez”, különben „minden egyházi struktúra” egy NGO-vá, nem kormányzati szervezetté válik. A fejezet jelentős része az inkulturációról szól. A Gaudium et spes – zsinati konstitúcióra utalva a pápa megállapítja (66-69.), hogy az inkulturáció folyamata „az evangélium fényében kiteljesíti” mindazt a jót, ami az amazóniai kultúrákban megtalálható.

    Az evangélium megújult inkulturációja Amazóniában

    A pápa ezután a lehetséges „inkulturációs utakat jelöli meg Amazónia számára” (70-74.). Az őslakos közösségekben meglévő értékeket „számításba kell venni az evangelizálásnál”. Mivel sokan szegénységben élnek, a „szociális és a spirituális dimenzió” karöltve kell, hogy működjön az inkulturációban (75-76.).

    Mindenki jusson hozzá a szentségekhez, különösen a szegények

    Az apostoli buzdítás az „amazóniai életszentség kiindulópontjairól” szólva (77-80.) megállapítja, hogy azok nem kell, hogy „más helyek modelljeit” másolják. „Lehetséges úgy felfogni egy őslakos szimbólumot, hogy azt szükségszerűen bálványimádásnak minősítenénk”. Fel lehet mutatni az értéket egy „spirituális jelentéssel teli” mítoszban, hogy közben ne tartsuk azt „pogány tévedésnek”. Ez érvényes bizonyos vallási ünnepekre is, mivel – jóllehet szükségük van egy „megtisztulási folyamatra” – „szent értelmet hordoznak”.

    Querida Amazonia következő szakasza a liturgia kultúrába való beágyazását taglalja (81-84.). A pápa megállapítja, hogy már a II. vatikáni zsinat is sürgette az „őslakos népek liturgikus inkulturációját”. Az Amazóniával foglalkozó püspöki szinóduson „felmerült az a javaslat, hogy dolgozzanak ki egy úgynevezett amazóniai rítust”. A „szentségeket hozzáférhetővé kell tenni mindenki, főleg a szegények előtt”. Az egyház nem alakulhat át „vámmá” – utalt a pápa Amoris laetitia - kezdetű apostoli buzdítására.

    A latin-amerikai püspökök küldjenek misszionáriusokat az Amazonas-medencébe

    Ehhez a témához kapcsolódik a „papi szolgálat inkulturációja” (85-90), amelyre az egyháznak „bátor” választ kell adnia. „Nagyobb gyakorisággal kell biztosítani az eucharisztia megünneplésé”t. Ehhez pedig fontos „pontosabban meghatározni, hogy mi a pap feladata”. A választ a papi rend szentségében találjuk meg, amely csak a papot hatalmazza föl a szentmise bemutatására. Akkor hát miként tudjuk „biztosítani a papi szolgálatot” a legtávolabbi vidékeken? Ferenc pápa arra szólítja a püspököket, különösen Latin-Amerikában, hogy „legyenek nagylelkűbbek”. Irányítsák Amazónia felé azokat, akik „missziós küldetést éreznek magukban”, és gondolják újra a papképzést.

    A világiak vállaljanak főszerepet a közösségekben

    A szentségek után a buzdítás az „élettel teli közösségekkel” foglalkozik (91-98.), amelyekben a „világiaknak fontos felelősséget” kell vállalniuk. A pápa szerint nem csupán arról van szó, hogy „támogatni kell a felszentelt papok nagyobb jelenlétét”. Ez „korlátozott” célkitűzés marad akkor, ha nem serkent „új életet a közösségekben”. „Új, világi szolgálatokra” is szükség van. Csakis a „világiak meghatározó főszereplésével” tud az egyház válaszolni az „Amazóniában jelentkező kihívásokra”. Sajátos helyet foglalnak el az Istennek szentelt személyek is a pápa olvasatában. Az alapközösségek is jelentős szerepet játszanak, akik megvédték a szociális jogokat. Bátorítja továbbá a Pánamazóniai Egyházi Hálózat (Repam) és a „vándor misszionárius csoportok” tevékenységét.

    Új teret adni a nőknek anélkül, hogy klerikalizálnánk őket

    Külön teret szentel a pápai dokumentum a nők erejének és ajándékának (99-103.). Elismeri, hogy az Amazonas vidékén egyes közösségek csak az „erős és nagylelkű nők jelenlétének köszönhetően” maradtak meg. Az egyházat azonban nem szabad „funkcionális struktúrákra” szűkíteni. Ha így lenne, akkor a nők csak akkor jutnának szerephez, ha felvennék őket a papi rendbe. Ferenc pápa szerint el kell utasítani a nők klerikalizálását, viszont el kell fogadni a női hozzájárulást, amely meghosszabbítja „Mária erejét és gyengédségét”. Új női szolgálatok megteremtését szorgalmazza a pápa, melyek a püspökök nyilvános elismerésével befolyással vannak a közösségek döntéseire.

    A keresztények együtt harcoljanak a szegények megvédéséért

    Amazóniában „ki kell tágítani a látóhatárt a konfliktusokon túlra” (104-105.);” meg kell haladni a korlátolt megközelítésekt”, melyek a „részleges szempontok foglyai”. Az apostoli buzdítás negyedik fejezete az „ökumenikus és vallásközi együttélés” témájával zárul (106-110.). A pápa arra szólítja a híveket, hogy „találjanak helyet a párbeszédre és az együtt cselekvésre a közjó érdekében”. „Hogy is ne harcolnánk együtt?  Hogyan ne imádkoznánk együtt és dolgoznánk vállvetve azért, hogy megvédjük Amazónia szegényeit?”

    Ajánljuk Amazóniát és népeit Mária oltalmába

    Ferenc pápa Querida Amazonia – kezdetű szinódus utáni apostoli buzdítását egy imával zárja Amazónia Anyjához (111.). „Anyánk, nézz le Amazónia szegényeire, mert házaikat alantas érdekekből lerombolják (…). Érintsd meg a hatalmasok érzékenységét, hogy még ha halljuk is, hogy már késő van, te arra hívsz minket, hogy mentsük meg azt, ami még él”.

    http://w2.vatican.va/content/francesco/en/apost_exhortations/documents/papa-francesco_esortazione-ap_20200202_querida-amazonia.html

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Ferenc pápa üzenete a Betegek 28. világnapjára Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatoks akik terhet hordoztok, én megkönnyítlek titeket

    Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

    Feb
    09
    Ferenc pápa üzenete a Betegek 28. világnapjára Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok s akik terhet hordoztok, én megkönnyítlek titeket

    Kedves testvérek,

    Jézus szavai: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket” (Mt 11,28), megmutatják a kegyelem titokzatos útját, amely feltárja magát az egyszerű szívűeknek, felfrissülést ad a kimerülteknek és megfáradtaknak. Ezek a szavak az Emberfia, Jézus Krisztus szolidaritását fejezik ki az elnyomott és szenvedő emberiséggel. Hány és hány ember szenved testben és lélekben! Jézus mindenkit hív magához – jöjjetek hozzám –, megkönnyebbülést és felfrissülést ígérve nekik. „Amikor Jézus ezt mondja, olyan emberekre gondol, akikkel minden nap találkozik Galilea utcáin: egyszerű emberek, szegények, betegek, bűnösök, kirekesztettek sokasága. […] Ezek az emberek mindig követték Jézust, hogy hallgassák szavát, amely reményt adott nekik – Jézus szavai mindig reményt adnak!” (Úrangyala imádság, 2014. július 6.).

    Jézus e meghívása a 28.  világnapon mindazoknak szól, akik betegek és terheket hordoznak, akik szegények és tudják, hogy teljesen Istentől függenek, akiket a próbatételek súlya megsebez, akiknek gyógyulásra van szükségük. Jézus Krisztus nem törvényeket szab azoknak, akik sebzettségük, fájdalmuk és gyengeségük miatt félelemben élnek, hanem irgalmát, vagyis gyógyító személyes jelenlétét ajándékozza nekik. Jézus a megsebzett emberiségre tekint. Az ő szeme lát és meglát, mert a mélybe tekint; tekintete nem közömbös, hanem a teljes emberen nyugszik, és elfogad mindenkit a maga egészségi állapotában, senkit sem utasít el, mindenkit meghív arra, hogy életébe belépjen és megtapasztalja az ő gyengédségét.

    2. Miért ápol Jézus Krisztus ilyen érzéseket? Mert ő maga is a gyengeség útját választotta, megtapasztalta az emberi szenvedést, és magától az Atyától kapta a megerősítést. Valójában csak azok fogják tudni, hogyan kell másoknak vigaszt nyújtani, akik saját magukon tapasztalták meg mindezt. A szenvedésnek különféle súlyos formái vannak: gyógyíthatatlan és krónikus betegségek, mentális problémák, rehabilitációt vagy palliatív ellátást igénylő bajok, különféle fogyatékosságok, gyermekkori és időskori betegségek... Ilyen esetekben néha az emberiesség hiánya is fellép, ezért az ember egész valóságát szem előtt tartó gyógyításra van szükség, arra, hogy személyes kapcsolatot alakítsanak ki a beteggel, amelyben az orvosi ellátást a személyes gondoskodás egészíti ki. Betegség esetén az ember nemcsak testi épségét illetően érzi magát veszélyeztetettnek, hanem kapcsolati szinten, értelmi, érzelmi és lelki dimenziójában is. Ezért a terápián túlmenően támogatást, gondoskodást, figyelmet vár el – egyszóval: szeretetet. Emellett a betegnek családja is van, amely ugyancsak szenved és éppúgy szüksége van arra, hogy valaki melléálljon és támogassa.

    3. Kedves beteg testvérek, a betegség lehetőséget ad számotokra, hogy különleges módon tartozzatok azokhoz a megfáradtakhoz és terheket hordozókhoz, akik magukra vonják Jézus tekintetét és magukhoz fordítják szívét. Onnan érkezik számotokra a fény a sötétség perceibe és a reménység a kétségbeesés pillanataiba. Jézus arra hív, hogy menjetek hozzá: „Jöjjetek”. Benne fogjátok megtalálni az erőt ahhoz, hogy legyőzzétek a félelmeket és kétségeket, amelyek a test és a lélek eme éjszakájában felmerülnek bennetek. Igen, Krisztus nem kész válaszokat adott nekünk, hanem szenvedésével, halálával és feltámadásával megszabadít minket a gonoszság hatalmától.

    Ebben a helyzetben biztosan szükségetek van egy helyre, ahol békét találtok. Az Egyház szüntelenül és egyre jobban törekszik arra, hogy az irgalmas szamaritánus – azaz Krisztus – fogadója legyen (vö. Lk 10,34), az a ház, amelyben megtaláljátok az ő családiasságban, vendégszeretetben és nyugodt légkörben megtapasztalhatóvá váló kegyelmét. Ebben a házban olyan emberekkel találkozhattok, akik Isten kegyelmével meggyógyultak a gyengeségükből, és segíthetnek nektek a kereszthordozásban saját sebeik feltárásával, hogy túl tudjatok tekinteni a betegség láthatárán, és így életetek fényt és levegőt kapjon.

    Ez a beteg testvéreinkért végzett munka magában foglalja az egészségügyi dolgozók, orvosok, ápolók és ápolónők, egészségügyi és adminisztratív munkatársak, segítők és önkéntesek szolgálatát is, akik hozzáértő módon tevékenykednek azért, hogy megtapasztalhatóvá váljon Krisztus jelenléte, aki vigaszt nyújt és gondoskodik a betegekről, sebeiket ellátva. De ők is emberek, gyengeségekkel és betegségekkel. Különösen is igaz rájuk, hogy „miután Krisztus felüdített és megvigasztalt bennünket, nekünk is az a feladatunk, hogy felüdülést és vigaszt nyújtsunk testvéreinknek, szelíden és alázatosan, követve a Mester példáját” (Úrangyala imádság, 2014. július 6.).

    4. Kedves testvérek, akik az egészségügyi rendszerben tevékenykedtek, fontos szem előtt tartanotok, hogy minden diagnosztikai, megelőző, terápiás intézkedés, minden kutatási, ápolási és rehabilitációs munka a beteg személyére irányul, ahol a „személy” főnév mindig elsőbbséget élvez a „beteg” jelzővel szemben. Ezért cselekedeteiteknek mindig az emberi személy életére és méltóságára kell irányulnia, nem tehettek engedményeket az eutanázia különféle formáival, az asszisztált öngyilkossággal vagy az élet befejezésére irányuló bármilyen tettel szemben, még akkor sem, ha a betegség gyógyítása kilátástalannak mutatkozik.

    Tekintettel a korlátok megtapasztalására és az orvostudomány esetleges kudarcára az egyre problematikusabbá váló klinikai esetek és rossz diagnózisok kapcsán, arra vagytok meghívva, hogy megnyíljatok a transzcendens dimenzió előtt, amely feltárhatja számotokra foglalkozásotok teljes értelmét. Gondoljatok arra, hogy az élet szent és Isten tulajdona, ezért sérthetetlen, és nem rendelkezhetünk felette (ld. Donum vitae instrukció 5; Evangelium vitae enciklika 29–53.). Az életet a fogantatástól a halálig el kell fogadni, meg kell védeni, tiszteletben kell tartani, és támogatni kell: ezt kívánja mind az értelem, mind pedig az Istenbe, az élet szerzőjébe vetett hit. Bizonyos esetekben vállalnotok kell a lelkiismereti okból való tiltakozást, hogy az életre és az emberre kimondott „igen” mellett megmaradjatok. Mindenesetre a keresztény szeretet ihlette szakmaiságotok szolgálja leginkább az igazi emberi jogot, az élethez való jogot. Ha meggyógyítani nem is tudtok valakit, még mindig segítségére lehettek olyan gesztusokkal és eljárásokkal, amelyek megkönnyebbülést és enyhet nyújtanak számára.

    Sajnos a háború és az erőszakos konfliktusok miatt mind az egészségügyi dolgozók, mind a betegek gondozására és ellátására szolgáló struktúrák újra és újra támadások célkeresztjébe kerülnek. Egyes vidékeken a politika arra is igényt formál, hogy az orvosi ellátást a saját javára manipulálja, ezáltal korlátozva az egészségügyi rendszer jogos függetlenségét. Valójában azonban azokat támadni, akik a társadalom szenvedő tagjainak szolgálatára szentelik magukat, senkinek sem válik javára.

    5. A betegek 28. világnapján gondolok arra a sok testvérre is szerte a világon, akik nem jutnak orvosi ellátáshoz, mert szegénységben élnek. Ezért arra kérem a világ minden országának egészségügyi hatóságait és kormányait, hogy miközben számolnak a gazdasági realitással, ne hagyják figyelmen kívül a társadalmi igazságosságot sem. Hangsúlyozom, hogy a szolidaritás és a szubszidiaritás elveinek ötvözésével közös elkötelezettség születik annak érdekében, hogy mindenki hozzáférhessen a megfelelő ellátáshoz egészségének védelme és helyreállítása érdekében. Szívből köszönöm az önkénteseknek, akik a betegek szolgálatában állnak, hogy számos esetben kompenzálják a strukturális hiányosságokat, és a gyengédség és jelenlét gesztusaival tükrözik Krisztusnak, az irgalmas szamaritánusnak a képét a világ felé.

    Minden embert, aki a betegség terhét hordozza, családtagjaikat és az egészségügyi dolgozókat is a Boldogságos Szűz Mária, a betegek gyógyítója oltalmába ajánlom. Szeretettel biztosítalak titeket arról, hogy imáimban mellettetek vagyok, és szívből adom apostoli áldásom.

    A Vatikánból, 2020. január 3-án, Jézus Legszentebb Nevének emléknapján,

    Ferenc

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Ferenc pápa a szerzeteseknek: Lássátok a kegyelmet keressétek a felebarátot és reméljetek!„Szemem meglátta üdvösséged” (Lk 2,30)

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Feb
    02
    Ferenc pápa a szerzeteseknek: Lássátok a kegyelmet keressétek a felebarátot és reméljetek! „Szemem meglátta üdvösséged” (Lk 2,30)

    AZ ÚR BEMUTATÁSÁNAK ÜNNEPÉN, A MEGSZENTELT ÉLET 24. VILÁGNAPJÁN

    Ferenc Pápa Homiliája

    Vatikán-bazilika, 2020. február 1., szombat

    „Szemem meglátta üdvösséged” (Lk 2,30). Ezek Simeon szavai, akit az evangélium egyszerű emberként mutat be: „igaz és istenfélő ember” – mondja a szöveg (Lk 2,25). De az emberek közül, akik azon a napon a templomban voltak, csak ő látta meg Jézusban az Üdvözítőt. Mit látott? Egy gyermeket: egy kicsiny, törékeny és egyszerű gyermeket. De ott meglátta az üdvösséget, mert a Szentlélek felismerteti vele abban a csöppnyi csecsemőben „az Úr Felkentjét” (Lk 2,26). Karjába véve megérezte hitében, hogy benne Isten beteljesítette ígéreteit. És akkor ő, Simeon, elmehetett békében: látta a kegyelmet, amely többet ér, mint az élet (vö. Zsolt 63,4), semmi mást nem várt.

    Kedves megszentelt testvérek és nővérek, ti is egyszerű férfiak és nők vagytok, akik megláttátok a kincset, amely többet ér, mint a világ összes vagyona. Érte olyan értékes dolgokat hagytatok el, mint az anyagi javak, a saját család alapítása. Miért tettétek? Mert beleszerettetek Jézusba, benne láttatok meg mindent, és mivel pillantása elrabolt benneteket, elhagytatok minden mást. A megszentelt élet ez a látás. Annak látása, ami számít az életben. Az Úr ajándékának tárt karokkal fogadása, ahogyan Simeon tette. Ez az, amit a megszentelt személyek szemei látnak: Istennek a kezükbe adott kegyelme. A megszentelt személy az, aki mindennap magára néz, és azt mondja: „Minden ajándék, minden kegyelem.” Kedves testvérek és nővérek, nem mi érdemeltük ki a szerzetesi életet, az a szeretet ajándéka, amelyet kaptunk.

    Szemem meglátta üdvösséged. Ezeket a szavakat minden este elismételjük a befejező imaórában. Velük fejezzük be a napot, lényegében azt mondjuk: „Uram, üdvösségem tőled jön, a kezem nem üres, hanem tele van kegyelmeddel.” Képesek vagyunk meglátni a kegyelmet – ez a kiindulópont. Visszanézni, értelmezni saját élettörténetünket és meglátni benne Isten hűséges ajándékát: nemcsak az élet fontos pillanataiban, hanem törékenység, a gyengeség, a nyomorúság időszakaiban is. A kísértő, az ördög épp nyomorúságainkra, üres kezünkre utal állandóan: „Sok év eltelt, és nem lettél jobb, nem valósítottad meg, amire képes lettél volna, nem engedték, hogy azt tedd, amit szerettél volna, nem mindig voltál hű, nem vagy képes…”, és így tovább. Mindannyian jól ismerjük ezt a történést, ezeket a szavakat. Látjuk, hogy ebben részben van igazság, és olyan gondolatok és érzések után megyünk, amelyek összezavarnak bennünket. Ezzel pedig azt kockáztatjuk, hogy elveszítjük az iránytűt: Isten ingyenességét. Mert Isten mindig szeret bennünket és állandóan adja magát nekünk, nyomorúságainkban is. Szent Jeromos sok mindent adott az Úrnak, de az Úr többet kért. Ő viszont megkérdezte: „De, Uram, mindent odaadtam neked, mindent, mi hiányzik még?” – „A bűneid, a nyomorúságaid. Add nekem nyomorúságaidat!” Amikor az Úron tartjuk tekintetünket, akkor megnyílunk a megbocsátás előtt, amely megújít bennünket, és az ő hűsége megerősít bennünket. Ma feltehetjük magunknak a kérdést: „Én kire irányítom a tekintetem: az Úrra vagy magamra?” Aki képes előbb meglátni Isten kegyelmét, az felfedezi a lehangoltság és a világias tekintet ellenszerét.

    Mert ez a kísértés fenyegeti a szerzetes életet: a világias tekintet. Az a tekintet, amely már nem látja Isten kegyelmét mint az élet főszereplőjeként, és valami pótlékot keres: egy kis sikert, érzelmi vigaszt, azt csinálni végre, amit akarok. Csakhogy a megszentelt élet, amikor már nem Isten kegyelme körül forog, akkor önmaga felé fordul és önmagába zárkózik. Elveszíti lendületét, leereszt, stagnál. És tudjuk, mi történik: követeljük saját tereinket és saját jogainkat, megengedjük magunknak a pletykálást és a gonoszkodást, dühöngünk minden nem működő apróság miatt, és panaszlitániákat ismételgetünk – a panaszok, „panaszatya”, „panasznővér” – a testvérekről, a nővérekről, a közösségről, az Egyházról, a társadalomról. Már nem látjuk az Urat minden dologban, hanem csak a világot, a maga működésmódjaival, és a szívünk összezsugorodik. Így a megszokás és gyakorlatközpontúság rabjaivá válunk, közben pedig növekszik bennünk a szomorúság és a lehangoltság, melyek teljesen lemondóvá tesznek bennünket. Ide vezet a világias látásmód. Nagy Szent Teréz mondta nővéreinek: „Jaj a nővérnek, aki azt ismételgeti, hogy »jogtalanságot követtek el velem szemben«, jaj neki!”

    Hogy helyesen tekintsünk az életre, kérjük, hogy meg tudjuk látni Isten irántunk tanúsított kegyelmét, mint Simeon. Az evangélium háromszor is megismétli, hogy Simeon szoros kapcsolatban volt a Szentlélekkel, aki betöltötte, inspirálta, indította őt (vö. Lk 2,25–27). Meghitt, szoros kapcsolatban állt a Szentlélekkel, vagyis Isten szeretetével. A megszentelt élet, ha szilárd marad az Úr szeretetében, akkor látja a szépséget. Látja, hogy a szegénység nem gigászi erőfeszítés, hanem egy felsőbbrendű szabadság, amelyet valódi gazdagságként Isten ad nekünk és másoknak. Látja, hogy a tisztaság nem szigorú meddőség, hanem a birtoklás nélküli szeretet útja. Látja, hogy az engedelmesség nem fegyelem, hanem az anarchia feletti győzelem Jézus stílusában. Az egyik földrengés sújtotta területen, Olaszországban – ha már szegénységről és közösségi életről beszélünk – volt egy romba dőlt bencés monostor, egy másik monostor viszont felajánlotta a nővéreknek, hogy költözzenek át hozzájuk. De ők csak rövid ideig maradtak náluk: nem voltak boldogok, az otthagyott helyre, az elhagyott emberekre gondoltak. Végül úgy döntöttek, hogy visszatérnek, és két lakókocsiból áll majd a monostoruk. Ahelyett, hogy egy nagy, kényelmes monostorban éltek volna kényelmesen, ott bolhákként zsúfolódtak össze, de boldogok voltak a szegénységben. Ez az elmúlt évben történt. Gyönyörű dolog!

    Szemem meglátta üdvösséged. Simeon látja a kicsi, alázatos, szolgálni jövő és nem szolgálatot váró Jézust, és önmagát szolgaként határozza meg. Azt mondja ugyanis: „Most elbocsátod, Uram, szolgádat szavad szerint békességben” (Lk 2,29). Aki Jézusra figyel, az megtanul szolgáló életet élni. Nem várja, hogy a többiek induljanak el, hanem elkezdi keresni felebarátját, ahogy Simeon kereste Jézust a templomban. A megszentelt életben hol van a felebarát? Ez a kérdés: hol van a felebarát? Mindenekelőtt a saját közösségünkben. Kérnünk kell annak kegyelemét, hogy tudjuk keresni Jézust testvéreinkben és nővéreinkben, akiket kaptunk! Ott kezdődik el a szeretet gyakorlása: azon a helyen, ahol élsz, testvéreid és nővéreid befogadásával, szegénységeikkel együtt, ahogyan Simeon fogadta az egyszerű és szegény Jézust. Manapság sokan csak akadályt és bajt látnak másokban. Szükség van olyan tekintetekre, amelyek keresik a felebarátot, odalépnek a távoliakhoz. A szerzetes férfiaknak és nőknek, akik utánozni akarják Jézust, az a feladatuk, hogy bevigyék a világba magának Jézusnak a tekintetét, az együttérzés pillantását, a távoliakat fürkésző nézést, amely nem elítél, hanem bátorít, felszabadít, vigasztal: az együttérzés pillantását. Az evangélium szövege refrénként, sokszor mondja Jézusról: „megesett rajta a szíve”. Jézus mindannyiunk felé leereszkedik!

    Szemem meglátta üdvösséged. Simeon szeme azért látta meg az üdvösséget, mert várta (vö. Lk 2,25). Olyan szeme volt, amely várt, remélt. A világosságot kereste, és meglátta a nemzetek világosságát (vö. Lk 2,32). Öreg volt, de reménytől csillogott a szeme. A megszentelt személyek nézése csak reménytől csillogó pillantás lehet. Tudni kell remélni! Ha szétnézünk magunk körül, könnyen elveszíthetjük a reményt: a nem működő dolgok, a hivatások számának visszaesése… Továbbra is fenyeget a világias pillantás kísértése, amely megsemmisíti a reményt. De nézzük csak az evangéliumot, és figyeljük meg Simeont és Annát: idősek voltak, egyedül éltek, mégsem veszítették el a reményt, mert kapcsolatba álltak az Úrral. Anna „nem távozott el a templomból, böjttel és imával teljesített szolgálatot éjjel-nappal (Lk 2,37). Itt rejlik a titok: nem szabad eltávozni az Úrtól, a remény forrásától. Megvakulunk, ha nem nézünk mindennap az Úrra, ha nem imádjuk őt. Imádnunk kell az Urat!

    Kedves testvérek és nővérek, köszönjük meg Istennek a megszentelt élet ajándékát, és kérjünk tőle új tekintetet, amely képes látni a kegyelmet, tudja keresni a felebarátot, és tud remélni! Akkor a mi szemünk is meglátja majd az üdvösséget!

    Fordította: Tőzsér Endre SP

    http://w2.vatican.va/content/francesco/en/homilies/2020/documents/papa-francesco_20200201_omelia-vitaconsacrata.html

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Ferenc pápa kommunikációs üzenete Beszéld majd el a fiaidnak és unokáidnak Kiv 1,20pusztító történetek helyett a jót mondjuk el

    Napi Ima5 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jan
    24
    Ferenc pápa kommunikációs üzenete Beszéld majd el a fiaidnak és unokáidnak Kiv 1,20 pusztító történetek helyett a jót mondjuk el

    Ferenc pápa kommunikációs üzenete: pusztító történetek helyett a jót mondjuk el

    „Beszéld majd el a fiaidnak és unokáidnak (Kiv 1,20) Az életből történelem lesz.” Ferenc pápa az elbeszélés értékéről ír üzenetében, majd arra szólít, hogy győzzük le a kísértést a pusztító történetek elmesélésére, amitől sajnos a katolikus világ sem mentes.

    A történetek segíthetnek megérteni és elmondani, hogy kik vagyunk, mert az ember elbeszélő lény, és történetekbe kell „öltöznie”, hogy megőrizze saját életét. Ferenc pápa ezt húzza alá üzenetében, amelyet az 54. Tömegkommunikációs Világnapra írt, és amelyet Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentjének liturgikus ünnepén, január 24-én tettek közzé. Ma, amikor a szó eszköz és megosztó erejű, és ettől a betegségtől sajnos a katolikus világ is szenved, akkor a kommunikáció úgy lesz hiteles, ha épít, nem pedig rombol. Ha alázatosan keresi az igazságot, és ha a bennünk lévő szépről beszél a hamis és ártó történetetek helyett. Szükségünk van a jó történetek igazságának levegőjére – figyelmeztet a pápa.

    A Szentírás, a „történetek története”

    A történetmesélés (storytelling) technikája egyre divatosabb a kommunikációban, legyen szó reklámról vagy politikáról. Ferenc pápa azonban nem a nagyvilági értelemben használja a történetmesélést, hanem rámutat annak mélyebb értelmére, vagyis hogy megörökíti azt, hogy milyenek vagyunk Isten szemében. A pápai üzenet témája is erre utal: „Beszéld majd el a fiaidnak és unokáidnak (Kiv 1,20) Az életből történelem lesz.” A Szentírás a történetek története; a Biblia megmutatja nekünk, hogy Isten teremtő, de ugyanakkor mesélő is. Éppen az elbeszélésen keresztül hívja életre a dolgokat, majd a teremtés csúcspontján megalkotja a férfit és a nőt, mint szabad beszédpartnereit. Néhány nappal Isten szavának első vasárnapja előtt (január 26. – a szerk.), amelyet Ferenc pápa Aperuit Illis – kezdető apostoli levelével alapított meg, a tömegkommunikációs világnapi üzenet is arra szólít, hogy forgassuk a Szentírást. Annál is inkább, mert a Biblia Isten és az emberiség nagy szeretettörténetét beszéli el. Másfelől pedig, ahogy a témául választott Kivonulás könyve tanítja, Istent elsősorban nemzedékről nemzedékre elmesélve ismerjük meg, ahogy mindig jelen van.

    Kerüljük a kísértést a hamis és ártó történetek mesélésére

    Az üzenet nagy teret szentel a romboló történeteknek, amelyekkel Ferenc pápa már a 2018-as kommunikációs világnapi üzenetében foglalkozott az álhírek kapcsán. Óvakodjunk a kígyó kísértésétől, amelyik a történelem fonalába egy nehezen oldódó kemény csomót helyez el. Vannak olyan történetek, amelyek elkábítanak minket, és elhitetik velünk, hogy a boldogsághoz birtokolnunk, fogyasztanunk kell. A pápa elítéli a pletykálkodást, amit szinte észre sem veszünk, az erőszakot és a hamisságot, amit fogyasztunk. Ennek az a vége, hogy romboló, provokatív történetek terjednek, melyek fölőrlik és elszakítják az együttélés törékeny szálait. Az emberi méltóság forog veszélyben, amit a nem ellenőrzött információk kombinációja meztelenít le a banális és hamis módon meggyőző szövegek által, amik a gyűlölet hirdetésével csapnak le. Legyen bátorságunk visszautasítani ezeket a fenyegetéseket – buzdít a pápa. Ebben a sok sebből vérző világban hozzuk újra felszínre az igazságot, hogy kik vagyunk valójában, még a hétköznapok rejtve maradó hősiességében is.

    Isten szemében nem létezik jelentéktelen emberi történet

    Jézus története megmutatja nekünk, hogy Isten mennyire szívén viseli az ember sorsát, és hogy számára nem léteznek jelentéktelen, vagy apró emberi történetek. A Szentlélek műve nyomán minden történet, még a legelfeledettebb is remekműként születhet újjá, az evangélium függelékévé válva. Szent Ágoston Vallomásai vagy a Karamazov-testvérek gyönyörűen leírják Isten és az ember szabadságának találkozását. A pápa arra buzdít, hogy olvassuk a szentek történeteit, és osszuk meg egymással az „evangélium illatát árasztó” történeteket, amelyeket ismerünk. Soha nem hiábavaló elmesélni Istennek a mi történetünket, mert senki nem statiszta a világ színpadán, és minden ember története nyitott a lehetséges változásra. Ezért tehát akkor is, amikor a rosszat mondjunk el, fölismerhetjük a jót és helyet adhatunk neki. A 2020-as Tömegkommunikációs Világnapra írt üzenete végén a pápa Máriához imádkozik, hogy hallgassa meg történeteinket és őrizze meg azokat. A Szűzanya oldja meg azt a sok csomót, amelybe bele van gabalyodva az életünk, és segítsen a béke és a jövő történeteit építenünk.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Ferenc pápa üzenete a Betegek világnapjára Az életet mindig védelmezni kellJöjjetek hozzám mindnyájan akik elfáradtatok..."

    Napi Ima5 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jan
    03
    Ferenc pápa üzenete a Betegek világnapjára Az életet mindig védelmezni kell Jöjjetek hozzám mindnyájan akik elfáradtatok..."

    Kedves Testvérek!

    Jézus mindenkinek felkínálja irgalmasságát

    1. Jézus szavai: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve: én felüdítelek titeket” (Mt 11,28), a kegyelem titokzatos útját jelölik, amely enyhülést kínál fel az elfáradtaknak, kifejezik Jézus szolidaritását az elcsüggedt és szenvedő emberiséggel – kezdi üzenetét a pápa, hangsúlyozva, hogy Jézus Krisztus nem törvényeket kényszerít a szenvedőkre, hanem felkínálja irgalmasságát.

    Jézus is megtapasztalta a szenvedést és az Atya vigasztalását

    2. Jézus Krisztus maga is megtapasztalta az emberi szenvedést és ő maga is vigaszt kapott az Atyától. Csak az tud vigaszt nyújtani másoknak, aki személyesen megtapasztalta a szenvedést – fejti ki üzenetében a pápa, majd felsorolja a szenvedések különféle súlyos fajtáit, mint a gyógyíthatatlan és krónikus betegségek, pszichikai patológiák, olyanok, amelyek rehabilitációt, palliatív ellátást igényelnek, gyermekkori és időskori betegségek. Hangsúlyozza, hogy a gyógyítás mellett a gondozásra is szükség van az átfogó, mindenre kiterjedő gyógyuláshoz, mivel a beteg, testi integritásán túl, sérültnek érzi kapcsolati, értelmi, érzelmi és spirituális dimenzióját is. Ezért támogatást, buzdítást, figyelmet, vagyis szeretetet igényel.

    Az egyház az Irgalmas Szamaritánus „szállása”

    3. A betegekhez fordulva a pápa arról biztosítja őket, hogy mivel „elfáradtak és meg vannak terhelve”, különösen magukhoz vonzzák Jézus tekintetét és szívét. Jézusban lelnek erőre a test és a lélek „éjszakájában” felmerülő nyugtalanságok idején, Tőle érkezik számukra a fény a sötétség perceiben, a csüggedéskor a remény. Krisztus nem adott nekünk recepteket, de kínszenvedésével, halálával és feltámadásával megszabadít bennünket a rossz terhétől – írja Ferenc pápa, majd hozzáteszi: az egyház egyre inkább arra törekszik, hogy az Irgalmas Szamaritánus (vö. Lk 10,34), vagyis Krisztus „szállása” legyen. A betegek felépülését segítő munkába illeszkedik az egészségügyi dolgozók, orvosok, ápolók, adminisztratív alkalmazottak, önkéntesek szolgálata, akik szakértelemmel tevékenykednek és érezhetővé teszik Krisztus jelenlétét, aki vigaszt kínál fel és magára vállalja a beteg ember sorsát, ápolva sebeit.

    A nyitottság a transzcendenciára teljessé teszi az egészségügyi dolgozók szaktudását

    4. Az üzenet negyedik pontjában a pápa az  egészségügyi dolgozókhoz fordul. Minden diagnosztikai, megelőző, terápiás, kutatási, gyógyító és rehabilitációs beavatkozás a betegre irányul, ahol a „személy” főnév mindig megelőzi a „beteg” melléknevet. Tehát cselekedeteiket szüntelenül összpontosítsák a személy méltóságára és életére, anélkül, hogy valaha is engednének eutanázia jellegű, segített öngyilkosságra vagy az élet kioltására irányuló aktusoknak, még akkor sem, ha a betegség állapota visszafordíthatatlan.

    Az élet szent és sérthetetlen, Isten a szerzője

    Az orvostudomány korlátozottságának és lehetséges kudarcának tapasztalatai szerint az egyre problematikusabb klinikai esetekkel és az aggasztó diagnózisokkal szemben az egészségügyi dolgozók arra kaptak meghívást, hogy megnyíljanak a transzcendentális dimenziónak, amely feltárja szakterületük teljes értelmét. A pápa utal a Hittani Kongregáció „Donum vitae” 1987-es instrukciójára és Szent II. János Pál 1995-ben kibocsátott „Evangelium vitae” k. enciklikájára, amely leszögezi, hogy az élet szent és Istenhez tartozik, ezért sérthetetlen és elérhetetlen (vö. Donum vitae, 5; Evangelium vitae, 29-53). Az életet fogantatásától haláláig be kell fogadni, meg kell védeni, tisztelni és szolgálni kell: ezt követeli meg egyidejűleg mind az értelem, mind az Istenbe, az élet szerzőjébe vetett hit.

    Olykor szükség van a lelkiismereti okból történő szolgálatmegtagadásra

    Bizonyos esetekben az egészségügyi dolgozók számára a lelkiismereti okból történő szolgálatmegtagadás a szükséges választás, mert csak így maradhatnak  következetesek az életre és a személyre mondott „igen”-jükkel – figyelmeztet rá a pápa. Felidézi azokat a helyzeteket, amikor  a háború és az erőszakos konfliktusok az egészségügyi személyzetet és a betegek befogadásával foglalkozó struktúrákat veszik célba, illetve amikor a politikai hatalom, saját javát előtérbe helyezve korlátozza az egészségügyi szakma helyes autonómiáját. Valójában senkinek semmi haszna nincs abból, ha megtámadják azokat, akik a társadalom testének szenvedő tagjait szolgálják.

    Mindenki részesülhessen egészségügyi ellátásban

    5. Ferenc pápa az üzenet utolsó pontjában felhívást intéz, a világ minden kormányához és az egészségügyi intézetekhez, hogy a szolidaritás és a szubszidiaritás elveit összeegyeztetve mindenki számára biztosítsák az egészségügyi ellátást. Köszönetét fejezi ki az önkénteseknek, akik a betegeket szolgálják, sok esetben pótolva a struktúrák hiányosságait és a gyöngédség gesztusaival visszatükrözik Krisztus, az Irgalmas Szamaritánus képmását. Végül Szűz Mária, a Betegek Gyógyítója oltalmába ajánlja mindazokat a személyeket, akik a betegség terhét viselik, hozzátartozóikkal és az egészségügyi dolgozókkal együtt. Mindnyájukat imáiról biztosítva küldi szívből jövő Apostoli áldását.

    Vatican, 3 January 2020

    http://w2.vatican.va/content/francesco/en/messages/sick/documents/papa-francesco_20200103_giornata-malato.html

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Küldetésünk

    Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."