A Pápa hangja

A Pápa hangja
Változó frissítés

Ferenc pápa megnyilatkozásai

Ferenc pápamissziós világnapi üzeneteA keresztség jegyében és az Egyház küldetésében

Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
20
Ferenc pápa missziós világnapi üzenete A keresztség jegyében és az Egyház küldetésében

Az egyház misszióját még inkább az evangélium szelleméhez igazítsuk    

     2019. október hónapjára arra kértem az egész egyházat, hogy rendkívüli missziós időszakként élje meg azt, így emlékezve XV. Benedek pápa Maximum illud kezdetű apostoli levele kihirdetésének (1919. november 30.) századik évfordulójára. Apostoli kezdeményezésének prófétai előrelátása megerősített abban, hogy megújítsuk az egyház misszionáriusi elkötelezettségét, misszióját még inkább az evangélium szelleméhez igazítsuk, hogy a meghalt és feltámadt Jézus Krisztus üdvösségét hirdesse és vigye el a világnak.

Felismerjük a Jézus Krisztus melletti hitdöntésünk missziós értelmét

     Jelen üzenet címe azonos az októberi missziós hónap témájával: megkeresztelve és küldve: Krisztus Egyháza misszióban a világban. E hónap megünneplése mindenekelőtt abban segít minket, hogy felismerjük a Jézus Krisztus melletti hitdöntésünk missziós értelmét, azon hitét, amelyet kötelezettség nélkül, ajándékként kaptunk a keresztségben. Istenhez tartozunk, mint gyermekei és ez soha nem egyénileg megy végbe, hanem mindig egyházi módon: az Istennel – Atyával, Fiúval és Szentlélekkel – való közösségből sok más testvérünkkel együtt új élet születik számunkra. Ez az isteni élet pedig nem árucikk, amit eladni – el akarjuk kerülni a prozelitizmust –, hanem gazdagság, amelyet átadni, közölni és hirdetni kell: ez a misszió értelme. Ingyen kaptuk ezt az ajándékot és ingyen adjuk tovább (vö. Mt 10,8) anélkül, hogy ebből bárkit is kizárnánk. Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, eljutva az igazság megismerésére és az irgalmasság megtapasztalására az Egyháznak köszönhetően, amely az üdvösség egyetemes szentsége (vö. 1Tim 2,4; 3,15, II. Vatikáni Egyetemes Zsinat, Lumen Gentium dogmatikai konstitúció, 48).

Az Egyháznak állandó és tartós misszionáriusi megtérésre van szüksége

     Az Egyház misszióban van a világon: a Jézus Krisztusba vetett hit a dolgokat helyes megvilágításba helyezi, mert lehetővé teszi, hogy Isten szemével és szívével lássuk a világot; a remény megnyit minket az isteni élet örök láthatárára, amelyben már valójában részünk van; a szeretet pedig, amelyet előre megízlelünk a szentségekben és a testvéri szeretetben, a föld végső határáig mozdít minket (vö. Mik 5,3; Mt 28,19; ApCsel 1,8; Róm 10,18). Egy Egyháznak, amely elmegy a legvégső határokig, állandó és tartós misszionáriusi megtérésre van szüksége. Hány szent, hány hitben élő nő és férfi tanúskodik arról, hogy ez a határtalan megnyílás lehetséges és megvalósítható, mutatja meg nekünk, hogyan lépjünk ki önmagunkból irgalmasan, a szeretettől sürgetve és éli elénk az ajándékozás, az áldozat és az ingyenesség logikáját (vö. 2Kor 5,14–21)! Aki Istent hirdeti, legyen Isten embere (vö. Maximum illud apostoli levél).

A világban mindannyian küldetésben vagyunk

     Ez egy olyan megbízás, amely személyesen érint mindannyiunkat: én mindig misszió vagyok; te mindig misszió vagy; minden megkeresztelt ember maga egy-egy misszió. Aki szeret, az megmozdul, kilép önmagából, vonz és vonzódik, átadja önmagát a másiknak és életet adó kapcsolatokat teremt. Senki sincs, aki Isten szeretete számára haszontalan és jelentéktelen lenne. A világban mindannyian küldetésben vagyunk, mert minden ember Isten szeretetének gyümölcse. Még ha apám és anyám hazugság, gyűlölet és hűtlenség által elárulná is a szeretetet, Isten soha nem lép vissza az élet ajándékozásától és minden gyermekét mindig is részesíti isteni és örökkévaló életében (vö. Ef 1,3–6).

     Ennek az életnek a keresztség által leszünk részesei, ezáltal kapjuk meg a hitet Jézus Krisztusban, aki győztes a bűn és a halál felett, megújít minket Isten képére és hasonlóságára és beletagoz minket Krisztus testébe, az Egyházba. Ebben az értelemben tehát a keresztség valóban szükséges az üdvösséghez, mert biztosítja számunkra, hogy az Atya házában mindig és mindenütt fiak és leányok vagyunk, nem pedig árvák, idegenek vagy rabszolgák. Ez, ami a keresztény emberben szentségi valóság – melynek tökéletessége az Eucharisztia –, minden férfi és nő hivatása és rendeltetése marad, akik megváltásra és üdvösségre várnak. A keresztség ugyanis az isteni ajándék ígéretének megvalósulása, amellyel Isten az embert gyermekévé teszi a Fiúban. Természetes szüleink gyermekei vagyunk, de a keresztségben miénk lesz az eredeti atyaság és az igazi anyaság is: akinek az Egyház nem édesanyja, annak Isten nem lehet atyja (vö. Szent Ciprián, Az egyház egységéről, 6).

Küldetésünk Isten atyaságában és az Egyház anyaságában gyökerezik

    Küldetésünk tehát Isten atyaságában és az Egyház anyaságában gyökerezik, mivel a keresztséghez szorosan kapcsolódik az a megbízás, amelyet Jézus a húsvéti küldetésben megfogalmazott: ahogy az Atya küldött engem, úgy küldelek én is titeket, eltöltve Szentlélekkel a világ kiengeszteléséért (vö. Jn 20,19–23; Mt 28,16–20). A keresztény ember részese ennek a küldetésnek, azért, hogy senki se nélkülözze a fogadott fiúságra való meghívás örömhírét, valamint személyes méltóságának és az emberi élet belső értékének bizonyosságát a fogantatástól kezdve egészen a természetes halálig. Amikor a terjeszkedő szekularizáció Isten aktív atyaságának kifejezett és kulturális visszautasításává fejlődik történelmünkben, akadályává válik minden valódi testvériségnek, ami az egymás élete iránti kölcsönös tiszteletben nyilvánulna meg. Jézus Krisztus Istene nélkül minden különbség pokoli fenyegetéssé válik és lehetetlenné teszi az emberi faj gyümölcsöző egységét és benne a testvéri elfogadás megvalósulását.

A misszió kiszólítja a missziós hithirdetőt otthonából, családjából, hazájából…

     Az üdvösségre szóló egyetemes meghívástól motiválva, amelyet Isten Jézus Krisztusban részünkre felajánl, XV. Benedek arra szólít fel, hogy lépjünk túl minden nacionalista és etnocentrikus elzárkózáson, vessünk véget a gyarmati hatalmak beavatkozásának az evangélium hirdetésébe, valamint ezen államok gazdasági és katonai érdekei érvényesítésének. A pápa Maximum illud apostoli levelében emlékeztetett arra, hogy az egyház missziójának Isten akarta egyetemes jellege megköveteli, hogy kilépjünk a hazánkhoz és nemzetünkhöz fűződő exkluzív kapcsolatból. A kultúra és a közösség megnyílása Jézus Krisztus üdvösséghozó újdonsága előtt megköveteli minden indokolatlan etnikai és egyházi bezárkózás leküzdését. Az egyháznak ma is szüksége van férfiakra és nőkre, akik keresztségük erejében nagylelkűen válaszolnak a meghívásra, amely kiszólítja őket otthonukból, családjukból, hazájukból, nyelvi közegükből és helyi közösségükből. A népekhez szól küldetésük, a világban, amelyet még nem alakítottak át Jézusnak és az Ő szent egyházának szentségei. Isten szavát hirdetve, az evangéliumról tanúskodva és a Szentlélekben való életet ünnepelve ők bűnbánatra hívnak fel, keresztelnek és felkínálják a keresztény üdvösséget; mindezt az egyes ember személyes szabadságának tiszteletben tartásával és párbeszédet folytatva azon népek kultúrájával és vallásával, amelyekhez küldetésük szól. A „missio ad gentes”, amely az egyház számára mindig szükséges, alapvető módon járul hozzá minden keresztény szüntelen megtérésének folyamatához. A Jézus húsvétjába vetett hit, az egyház keresztelési küldetése, az önmagunktól és saját otthonunktól földrajzi és kulturális értelemben vett eltávolodásra ösztönző hívás, a bűntől való megváltás, valamint a személyes és társadalmi bajoktól való megszabadulás szükségessége megköveteli a missziót a föld legvégső határáig.

Amazónia példája kapcsán egyetlen kultúra se maradjon önmagába zárva

     A Pán-amazóniai Szinódussal való gondviselésszerű egybeesés arra indít engem, hogy aláhúzzam: a misszió, amelyet Jézus Lelkének ajándékával reánk bízott, továbbra is aktuális és szükséges ezen területek és az ott élők számára. A megújult Pünkösd tágra nyitja az egyház kapuit azért, hogy egyetlen kultúra se maradjon önmagába zárva, egyetlen nép se zárkózzék el, hanem nyitott legyen a hit egyetemes közösségére. Senkinek sem szabad saját egójába zárkóznia, belevesznie etnikai és vallási hovatartozásának önközpontúságába. Jézus húsvétja széttöri a világok, vallások és kultúrák szűk korlátait és arra hív minden közösséget, hogy növekedjen a férfi és nő méltóságának tiszteletben tartásában és törekedjen mindig teljesebben megtérni a feltámadt Úr igazságához, aki minden ember számára valódi életet ajándékoz.

Latin-Amerika, Karib-térség: A Szentlélek irányította őket az evangélium útjaira

     Ebben az összefüggésben XVI. Benedek szavai jutnak eszembe, amelyeket 2007-ben mondott nekünk, latin-amerikai püspököknek a brazíliai aparecidai találkozónk kezdetén; szeretném megismételni itt e szavakat és azonosulni velük: „De milyen jelentőséggel bírt a keresztény hit elfogadása Latin-Amerika és a Karib-térség országai számára? Azt jelentette számukra, hogy megismerik és elfogadják Krisztust, az ismeretlen Istent, akit őseik – anélkül, hogy tudták volna – gazdag vallási hagyományaikban kerestek. Krisztus volt a Megváltó, aki után csendben vágyakoztak. Azt is jelentette, hogy a keresztvízzel megkapták az isteni életet, amely Isten fogadott gyermekeivé tette őket és megkapták a Szentlelket, aki azért jött, hogy megtermékenyítse kultúrájukat, amennyiben megtisztította és növekedésnek indította azt a megszámlálhatatlan sokaságú magot és csírát, amelyet a Megtestesült Szó beléjük öntött, és így irányította őket az evangélium útjaira. [...] Az Isten Igéje, amikor Jézus Krisztusban testté lett, egyúttal történelemmé és kultúrává is vált. A prekolumbián vallásokhoz való visszatérés utópiája – elválva Krisztustól és az egyetemes egyháztól – nem előrehaladás, hanem visszalépés. Ez valójában visszafejlődés, visszatérés egy, a múltban lehorgonyzott történelmi korszakhoz.” (Megnyitóbeszéd, 2007. május 13. Insegnamenti III, 1 [2007], 855–856.)

A Szűzanya számára Fia küldetése a kereszt lábánál saját küldetésévé is vált   

     Mária, édesanyánk, reád bízzuk az Egyház küldetését. A Szent Szűz Fiával egyesülve a megtestesülésétől kezdve elindult és teljes mértékben rész vett Jézus küldetésében, egy olyan misszióban, amely a kereszt lábánál a saját küldetésévé is vált: az Egyház anyjaként közreműködni abban, hogy világra hozza a Szentlélekben és a hitben Isten új gyermekeit.

     Végül szeretnék röviden szólni a Pápai Missziós Művekről, amelyet már a Maximum illud is a misszió eszközeként ajánlott. A Pápai Missziós Művek az Egyház egyetemességében, mint egy globális hálóban végzi szolgálatát, amely a pápát missziós erőfeszítésében támogatja részben imával – a misszió lelkével –, részben a keresztények karitatív adományaival szerte a világon. Hozzájárulásaik segítik a pápát a részegyházak evangelizálásában (Hitterjesztés Műve), a helyi papság képzésében (Szent Péter Apostol Műve), a világ gyermekeinek missziós tudatosságra nevelésében (Szent Gyermekség Műve) és a keresztények misszionáriusi tudatának kialakításában (Missziós Unió). Megújítva támogatásomat e Művekhez, kívánom, hogy 2019 októberének rendkívüli missziós hónapja hozzájáruljon misszionáriusi szolgálatuk megújulásához szolgálva az én szolgálatomat.

     Szívből adom áldásomat a misszionáriusokra és mindazokra, akik keresztségük révén bármilyen módon részt vesznek az egyház missziójában.

Vatikánváros, 2019. június 9., Pünkösd főünnepén. Ferenc pápa

MKPK Sajtószolgálat

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Ferenc pápaMotu propriója, Isten Szava vasárnapja„Aperuit illis” - „Megnyitotta nekik”

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
30
Ferenc pápa Motu propriója, Isten Szava vasárnapja „Aperuit illis” - „Megnyitotta nekik”

Ferenc pápa Motu proprióval megalapította Isten Szava vasárnapját
Szeptember 30-án, a bibliafordító Szent Jeromos egyházatya emléknapján tették közzé a Vatikánban Ferenc pápa „Aperuit illis”, magyarul „Megnyitotta nekik” kezdetű Motu Proprióját, mely megalapítja Isten Szava vasárnapját és azt az egyházi évközi időszak harmadik vasárnapjára teszi. A dokumentum annak a jubileumnak a kezdetén látott napvilágot, mely Szent Jeromos (347-420) halálának 1600. évfordulójára emlékezik. A Bibliát latinra fordító egyházatya erős mondása szerint „Aki nem ismeri a Szentírást, nem ismeri Krisztust!”.


Ferenc pápa apostoli levele válasz sok-sok hívő kérésére, akik azt óhajtották, hogy az egyház ünnepelje meg Isten Szava vasárnapját. A levél idézi az emmausz-járás jól ismert történetének egyik jézusi szavát (Lk 24,45): „Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat”. A pápa apostoli levelében a II. Vatikáni Zsinatra utal, mely nagy lökést adott a Szentírás újrafelfedezésének a Dei Verbum konstitúcióval, valamit XVI. Benedek pápa 2008-as püspöki szinódusával, mely „Isten Szavát értelmezte az Egyház életében és küldetésében”. Az ebből született Verbum Domini apostoli buzdítás Ferenc pápa szerint „nélkülözhetetlen tanítás a közösségek számára, mert elmélyíti Isten Szavának átalakító erejét, és főként a liturgikus cselekményben mutatkozik meg annak valóban szentségi jellege”.

Az új ünnep elhelyezése a liturgikus év során szándékosan kerül az évközi időszak kezdetére, mely így január második felében az ökumenikus imahéthez kapcsolódik, amikor el lehet mélyíteni a kapcsolatokat a Biblián keresztül a zsidó hívekkel és együtt lehet imádkozni a keresztények egységéért a többi keresztény felekezet tagjaival.

Ferenc pápa levele arra buzdít, hogy ezt a vasárnapot ünnepnapként éljük meg, a liturgiában a Biblia trónusra helyezésével, mely nyilvánvalóvá teszi, hogy Isten Igéjének normatív, meghatározó értéke van a közösség számára. A püspökök ezen a vasárnapon avathatják a lektorokat, akik a lektorátus missziójával Isten Szava meghirdetésének fontosságát hangsúlyozzák.

A Szentírás nem lehet kevesek öröksége, még kevésbé pár privilegizált személy könyvgyűjteménye. Némelykor bizonyos tendenciák monopolizálni próbálják a szent szöveget, fenntartva azt bizonyos köröknek vagy kiválasztott csoportoknak. De ez nem lehet így! – szögezi le Ferenc pápa, hiszen a Biblia az Úr népének a könyve, mely annak meghallgatásában a szórványból a megosztás révén az egység felé halad. Isten Szava egyesíti a hívőket és egy, egyetlen néppé teszi őket.

Ferenc pápa kitér ebben az apostol levélben is a homíliára való előkészület fontosságára. A pásztorok nagy felelőssége, hogy mindenkivel megértessék a Szentírást, egyszerű nyelvezettel, mely alkalmas a meghallgatásra. Nem szabad improvizálni, rögtönözni a szent szövegek magyarázatánál. Ne legyen terjengős a prédikáció és ne használjon idegen szempontokat. Az elmélkedés és az imádság a szent szövegek felett képessé tesz arra, hogy a szív szólaljon meg úgy, hogy megérintse a hívek szívét.

Az apostoli levél kitér az emmauszi tanítványok idézett történetében az Írások kifejtése és az Eucharisztia kapcsolatára. Amiként a Dei Verbum zsinati apostoli konstitúció tanít annak „a Szentírás üdvözítő céljáról, spirituális jellegéről és a megtestesülés alapelvéről”. A Biblia nem történeti könyvek, sem pedig időrendi események gyűjteménye, hanem teljes egészében az ember átfogó üdvösségére irányul. A könyvek tagadhatatlan történetisége nem feledtetheti ezt az elsődleges célra irányultságot, vagyis az üdvösségünket. A Bibliában minden erre irányul és az üdvösség történeteként mutatkozik meg, melyben Isten beszél és cselekszik.

Éppen az üdvösség céljának elérése érdekében a Szentlélek alakítja át az emberi szót Isten Szavává, amely szerep ennélfogva alapvető jellegű. A Szentlélek szerepe nélkül könnyen kap fundamentalista magyarázatot, amitől távol kell maradni, ahogy az Apostol is emlékeztet: „A betű öl, a Lélek éltet” (2Kor 3,6). A Szentírást ugyanazzal a lelkülettel kell értelmezni, mint ahogy megírták. Jézus Krisztussal a Kinyilatkozatás beteljesedett, de a Szentlélek tovább folytatja a tevékenységét, továbbra is sugalmazza az Egyházat a Szentírás tanításában.

Végül Ferenc pápa apostoli levelében a Megtestesülés tényét figyelembe véve hangsúlyozza, hogy nem lehet semmiféleképpen elkülöníteni a Szentírást és a Hagyományt, mert azok együtt alkotják a Kinyilatkoztatás egyetlen forrását. Amikor a Szentírást a Szentlélekben olvassuk, ahogy azt írták, akkor az mindig új és tápláló marad. Segít abban, hogy kilépjünk az önzésünkből a megosztás és a szolidaritás útjára. Ehhez kérte Ferenc pápa Szűz Mária segítségét Isten Szava befogadásának a zarándokútján.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Ferenc pápaFedezzük fel istengyermeki felelősségünket!Pápai üzenet a teremtésvédelem napjára

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
02
Ferenc pápa Fedezzük fel istengyermeki felelősségünket! Pápai üzenet a teremtésvédelem napjára

Isten jó világot teremtett

Ferenc pápa üzenete Isten szemével tekint a világra, aki mindent jónak teremtett. A bűn azonban tragikus pecsétet tett a világra és így az ember válasza Isten adományára a bűn, az önérdekbe zárkózás, a kapzsiság és a kizsákmányolás. A helyzet az utóbbi évtizedekben romlott drasztikusan, ami a környezetszennyezés, a fosszilis tüzelőanyag megmaradó használata, a föld kizsákmányolása, az őserdők kiirtása révén aggasztó mértékben megemelte a föld átlaghőmérsékletét.

A bűn következménye

A jéghegyek olvadása, a vízgyűjtő medencék elhanyagolása, a műanyaghulladék növekedése mind ennek a jele. Itt az idő tehát, hogy újra felfedezzük istengyermekségünk felelősségét, hogy bűnbánatot tartsunk és megtérjünk a gyökereinkhez, mert Isten kedves teremtényei vagyunk. Az üzenet emlékeztet arra, hogy az Assisi Szent Ferenc tranzitusáig tartó imaidőszak ökumenikus jellegű, hiszen együtt tartjuk az ortodox testvéreinkkel, akik ezt harminc éve kezdeményezték.       

A teremtett világ Isten „első könyve”

A pápai üzenet emlékeztet, hogy a ferences Szent Bonaventúra tanítása nyomán nekünk is úgy kell tekintenünk a teremtett világra, mint Isten „első könyvére”, amelyben minden teremtett dolog „Isten szavaként” szólal meg, mint napjaink „közösségi hálója”. Döntéseink nyomán válasszuk az egyszerűbb és a környezetet mind jobban tisztelő életet. Tekintsünk a mai fiatalokra, akik tőlünk öröklik meg a földet.    

Közös felelősségünk a fellépés

Az üzenet szerint imádságaink és felhívásaink az ügyben érzékenyebbé tehetik a politikai felelősöket, a kormányokat, hiszen Mózes szavai nyomán nekünk is az „életet kell választanunk az eljövendő nemzedékek számára”. Az ENSZ következő közgyűlése fontos lehetőséget rejt a közös ház megóvása érdekében, amint az októberi püspöki szinódus is Amazónián keresztül a teremtett világ védelmét célozza.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Ferenc pápaa szegények 2019-es világnapjáraA szegények nem csalatkoznak a reményben

Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

Jún
13
Ferenc pápa a szegények 2019-es világnapjára A szegények nem csalatkoznak a reményben

A szegény bízik Istenben és reményében nem csalatkozik

„De ő nem feledkezik meg soha a szegényről, s aki bajban is remél, nem csalódik soha.” (vö. Zsolt 9,19). Ez az igazság ma is hihetetlenül aktuális, mert a hit képes visszaadni a szegényeknek a reményt, amit elveszítettek az igazságtalanságok, a szenvedés és az élet bizonytalansága miatt. A zsoltáros leírja a szegény helyzetét és elnyomója arroganciáját. Úgy tűnik, hogy visszatér szavaiban a kérdés azóta is: Hogyan engedheti meg Isten ezt az egyenlőtlenséget? Múlnak az évszázadok, de a gazdagok és szegények közötti különbség nem változik, mintha a történelem nem tanítana semmire. A zsoltár szavai tehát nem a múltra vonatkoznak, hanem leírják jelenünket Isten ítélete előtt.

A szegénység megjelenési formái

Ma számos új rabszolgaság létezik világunkban, amelynek férfiak, nők, fiatalok és idősek milliói esnek áldozatul. Családok, akik kénytelenek elhagyni szülőföldjüket, hogy máshol keressenek megélhetést. Árvák, akik elveszítették szüleiket, vagy akiket erőszakkal elszakították tőlük, hogy kizsákmányolják őket. Fiatalok, akik munkát keresnek, de rövidlátó gazdaságpolitikák miatt nem jutnak foglalkozáshoz. Az erőszak, a prostitúció, a kábítószer áldozatai, akiket megaláznak. Hogyan feledkezhetnénk el a bevándorlók millióiról, akik számos rejtett érdeknek esnek áldozatául, akiktől megtagadják a szolidaritást és az egyenlőséget? És gondoljunk a hajléktalanokra és a kirekesztettekre, akik a városok utcáin tengetik életüket – sorolja üzenetében a pápa. Hányszor látjuk a szeméttelepen turkálni élelem és ruházat után a szegényeket, akiket gyakran a társadalom élősködőinek tartanak, veszélyesnek vagy tehetetlennek ítélnek. Egyfajta ellenséges szerkezet kitalálásával igyekeznek megszabadulni jelenlétüktől az utcákon is, mely utolsó menedékük. Zavarónak minősülnek, ezért inkább nem veszünk róluk tudomást, hangjuk pedig nem elég erős a társadalomban, ezért egyre inkább a peremre szorulnak.

A szegény bízik az Úrban, aki soha nem hagyja el őt

A zsoltár a szomorúság, az igazságtalanság, a szenvedés és a keserűség ellenére a szegények szép meghatározását adja: „Akik ismerik nevedet, reménykednek benned, Uram, soha nem hagyod el a téged keresőket” (vö. Zsolt 9,11).  A szegény tehát a Szentírásban a bizalom embere. A szegény tudja, hogy Isten nem hagyja el őt, ezért mindig érzi jelenlétét. Segítsége túlmutat a szenvedésen, amiben él, hogy felszabadító erejével átalakítsa a szívét.

A szegény ember puskaporos hordó, robbanásra kész

Ez az állandó refrén folyton visszatér a Szentírásban: hogyan segíti Isten a szegényeket. Meghallgatja őket, közbelép érdekükben, védi, óvja, felemeli, megmenti a szegényeket. Így tehát soha nem közömbös vagy néma, amikor a szegények hozzá fohászkodnak. Igazságot tesz, és nem feledkezik el róluk, nála menedéket találnak és segítséget. A pápa megállapítja: építhetünk falakat és korlátokat abban az illúzióban, hogy ezzel megvédjük gazdagságunkat a többiek rovására, akik kint maradnak. Az Úr napja azonban ledönt minden akadályt az országok között, és a kevesek arroganciáját sokak szolidaritása váltja föl. Ahogy Don Primo Mazzolari mondta: A szegény ember folyamatos tiltakozás igazságtalanságaink ellen; egy puskaporos hordó. Ha meggyújtod, a világ fölrobban.

Egyre több a szegény

Jézus nem félt azonosulni velük: „Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg” (Mt 25,40). Jézus egy nagylelkű, irgalmas, jóságos és kegyelmes atyát akart megmutatni nekünk, aki elsősorban azoknak ad reményt, akik csalódottak és jövő nélküliek. A nyolc boldogság rögtön így kezdődik: „Boldogok vagytok ti, szegények” (Lk 6,20). Paradox módon éppen a szegényekhez tartozik az Isten Országa, mert ők képesek befogadni azt. A századok múlásával mit sem vesztett aktualitásából ez a boldogmondás: a szegények egyre többen vannak és egyre szegényebbek. Jézus pedig azt kéri tőlünk, hogy adjunk reményt nekik.

Az egyház közel áll a szegényekhez

Az egyház hivatása az, hogy senki ne érezze magát idegennek vagy kirekesztettnek, mert mindenki részt vesz az üdvösség közös zarándoklatában. Arra kaptunk meghívást, hogy a szegényekben érintsük meg Krisztus testét, szolgáljuk őket, mert ez a hiteles evangelizálás. A szegények felemelése az evangélium hirdetéséhez tartozik, ennek volt nagy apostola a nemrég elhunyt Jean Vanier. Ő volt a „szent a szomszédból”, aki maga köré gyűjtötte a fiatalokat, férfiakat és nőket, hogy az üdvösség valódi bárkája legyenek. Tanúságtételével, amellyel szeretetet és mosolyt adtak annyi gyenge és törékeny embernek, megváltoztatta életüket.

Szemléletváltásra van szükség

Az utolsók iránti elkötelezettség Krisztus tanítványai számára prioritás kell, hogy legyen. A keresztények vállalása a Szegények Világnapja kapcsán nem szabad, hogy szociális kezdeményezésekben merüljön ki – figyelmeztet a pápa. A mai fogyasztói társadalomban, ahol a selejt kultúrája uralkodik, a felületes és múló jólét vonzásában nem könnyű tanúságot tenni a keresztény reményről. Mentalitásváltásra van szükség ahhoz, hogy újra felismerjük a lényegest, és Isten Országa hirdetésének szenteljük magunkat. A reményt a vigasztaláson át is közvetítjük, amikor áldozatvállalásunkban érezhetővé válik az ingyenes szeretet, mely nem vár ellenszolgáltatást.

A szegények nem számok, hanem személyek

Ferenc pápa azt kéri az önkéntesektől, hogy növekedjenek odaadó szolgálatukban és ne elégedjenek meg a szegények anyagi szükségleteinek kielégítésével. Fedezzék föl a bennük rejlő jót és kezdjenek valódi testvéri párbeszédet velük. A szegényeknek elsősorban Istenre van szükségük, szeretetre. Néha kevés is elég ahhoz, hogy visszaadjuk a reményt: elég megállni, rájuk mosolyogni, meghallgatni őket. A szegények nem pusztán számok, lépjünk túl a statisztikán és lássuk meg bennük a személyt! A szegények hozzásegítenek az üdvösséghez, mert rajtuk keresztül megláthatjuk Jézus Krisztus arcát. Így lesz tehát a hit szemével nézve a szegénységnek, a nélkülözésnek üdvözítő ereje.

Fölragyog majd az igazság napja

Üzenete végén a Szentatya arra kér minden keresztény közösséget, hogy kötelezzék el magukat a remény és a vigasz nyújtásában, és ezáltal a Szegények Világnapja erősítse meg mindenkiben az együttműködés szándékát, hogy mindenki érezhesse az emberi közelséget és szolidaritást. Malakiás próféta szavai kísérjenek minket, aki egy más jövőt ír le nekünk: „De fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek, és sugarai gyógyulást hoznak” (Mal 3,20).

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Ferenc pápa üzeneteCsaládi Gazdaságok ENSZ évtizedének nyitónapjára2019-2028

Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
29
Ferenc pápa üzenete Családi Gazdaságok ENSZ évtizedének nyitónapjára 2019-2028

A Családi Gazdaságok Évtizede kezdeményezés célkitűzése az éhezés felszámolása 2030-ra és az Agenda 2030 keretrendszerben szereplő Fenntartható Fejlődési Célok közül a második feladat megvalósítása: „Fel kell számolni az éhezést, el kell érni az élelmiszerbiztonságot és a jobb táplálkozást, valamint elő kell segíteni a fenntartható mezőgazdaságot”.

A család szerepe a mezőgazdaságban

Ebben a kontextusban Ferenc pápa felhívja a figyelmet a család fontos szerepére. A család ugyanis olyan kapcsolati hálózat, amelyben megtanulunk másokkal és a világgal harmóniában élni. Ez termékeny talajt és példát ad a fenntartható mezőgazdaság megvalósításához, ami nemcsak erre a területre, hanem az emberiség egészére és a környezetvédelemre is jótékony hatással van. Ilyen értelemben a család segít abban, hogy értékeljük az emberiség, a teremtett világ és a mezőgazdaság közötti összekapcsolódást.

A szubszidiaritás elvének alkalmazása

A családi élet a szubszidiaritás alapelvének példája, ami formálni tudja a társadalmi rendet. A pápa azt javasolja, hogy a hatóságok működjenek együtt a családokkal a vidéki területek fejlesztésében anélkül, hogy szemelől tévesztenék a közjót és biztosítsanak elsőbbséget a leginkább rászoruló emberek szükségleteinek a megfelelő szubszidiaritás alkalmazásával. Az ún. „alulról építkező szubszidiaritás”, ami segít, hogy figyeljünk szomszédainkra, megmutatja, hogy a családi gazdaságokban szükség van a női géniusz sajátos hozzájárulására. A fejlődő országokban a nők jelentősen részt vesznek ugyanis a mezőgazdasági tevékenységben, fontos szerepet játszanak annak minden fázisában.

A fiatalok foglalkoztatása a mezőgazdaságban

A legkevésbé fejlett országokban megjelenő élelmiszerválság, továbbá a gazdasági és pénzügyi krízis új erőfeszítésekhez vezetett, amelyeknek köszönhetően a mezőgazdasági tevékenység nemcsak a foglalkoztatás, hanem az egyének és a közösségek fejlesztésének is eszközévé vált. A fiatalok foglalkoztatása a mezőgazdaságban azon túl, hogy a munkanélküliség elleni küzdelem egyik lehetősége, új energiákat is hozhat a szektorba, amely stratégiai jelentőségű lehet számos ország nemzeti érdekei terén.

Az oktatási rendszer jobban válaszoljon a mezőgazdaság szükségleteire

Ferenc pápa üzenetében felhívja a figyelmet: át kell értékelni az oktatási rendszert, hogy jobban tudjon válaszolni a mezőgazdasági szektor szükségleteire és ezáltal segítse a fiatalok munkapiaci integrációját. Ösztönözni kell a fiatalok tehetségének kibontakoztatását a mezőgazdaságban azáltal, hogy megfelelő oktatási lehetőségeket biztosítanak számukra és olyan gazdaságpolitikát alkalmaznak, amely a változás és a fejlődés megteremtőivé teszi őket közösségeikben, az ökológia figyelembe vételével. Az oktatási rendszer alakuljon át a tudás puszta közvetítéséből egy olyan ökológiai kultúra előmozdítójává, amelyben új gondolkodásmód, politika, nevelési program, életmód és spiritualitás van jelen, amelyek ellenállnak a technokrata szemléletnek (vö. Laudato si, 111). A családban ezeknek az értékeknek az átadása átformálhatja a helyi közösségek és a nemzetközi világ életét.

Növelni kell a társadalmi tudatosságot a rászorulók szükségletei iránt

A FAO-nak küldött üzenete végén Ferenc pápa a főigazgatóhoz fordulva rámutat: a Családi Gazdaságok Évtizede azon túl, hogy hozzájárul az éhezés felszámolásához, ösztönzőleg hat a társadalmi tudatosság növelésére az alapvető szükségleteket is nélkülöző embertársaink iránt. Megfelelő struktúrákat kell biztosítani a népeknek, amelyek segítik őket megszabadulni az éhezéstől. Ez csak összefogás eredményeként valósulhat meg, amelyet egy olyan szemlélet vezérel, amely figyelembe veszi az alapvető emberi jogokat és a nemzedékek közötti szolidaritást, mint a fenntarthatóság alapját.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Ferenc pápaa migránsok és menekültek világnapjáranemcsak migránsokról van szó

Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
27
Ferenc pápa a migránsok és menekültek világnapjára nemcsak migránsokról van szó

A közömbösség globálissá válása kizárással fenyegeti a migránsokat, a menekülteket, a földönfutókat és az emberkereskedelem áldozatait. Ez a jelenség egy morális hanyatlás vészharangja és tovább terjed a leselejtezés kultúrája területén, hiszen akik nem lépnek be az anyagi, a lelki és társadalmi jólét szabályai közé, azokat kirekesztik. Ezeknek a veszélyeztetett embereknek a jelenléte felhívás arra, hogy visszaszerezzük keresztény létünk és emberségünk néhány fontos szempontját. Éppen ezért nemcsak a migránsokról van szó, hanem mindnyájunkról, mert amikor gondjainkba vesszük őket, mi magunk gyarapodunk. 

A félelem baj, ha intoleránssá, bezárttá tesz bennünket és rasszistává

Első pontként a félelmeket említette a pápa: nemcsak migránsok félelméről van szó, hanem a miénkről is. A jelenkor nehézségei csak növelik a félelmet a „másik”, az ismeretlen, a kitaszított, az idegen iránt. Ez különösen is tapasztalható ma azokkal a migránsokkal és menekültekkel szemben, akik az ajtóinkon kopogtatnak védelem, biztonság és jobb jövő reményében. Igaz, a félelem megengedett, amennyiben nem vagyunk felkészülve erre a találkozásra. Mindez akkor lesz probléma, ha intoleránssá, bezárttá és rasszistává tesz bennünket, anélkül, hogy azt észrevennénk. Így a félelem megfoszt annak a lehetőségétől, hogy találkozzunk velük, akik különböznek tőlünk.    

Fogadjuk be azt, aki nem tudja viszonozni

Nemcsak a migránsokról van szó, hanem a szeretetről – írja Ferenc pápa üzenete, utalva Jézus szavára, aki viszonzás nélküli szeretetet vár el tőlünk, hiszen a szeretet cselekedetein keresztül mutatjuk meg a hitünket. A szeretet legmagasabb foka pedig annak gyakorlása azok felé, akik nem tudják sem viszonozni, sem megköszönni azt. Arról van szó, hogy milyen arcot kívánunk adni a mai társadalomnak. A népek fejlődése attól függ, hogy milyen mértékben hat meg a kopogtatás az ajtónkon, hogy a belépő tekintete miként hitelteleníti a rabszolgasorsba taszító hamis bálványokat és hogyan szabadít fel alóluk.      

A cselekvő szeretet emberibbé tesz  

A bibliai szamaritánus irgalmassága és együttérzése jegyében nemcsak migránsokról van szó, hanem a mi emberségünkről. A szamaritánus résztvevő magatartása nem magyarázható csak értelmi szinten, hanem megérinti emberlétünk legérzékenyebb húrjait is és arra indít, hogy a másik felebarátjává váljak, és felismerve az ő szenvedését, azonnal akcióba lépjek. A pápa a gyengédség terét hangsúlyozza, melyet a mai világ oly könnyen elvet. Megnyílni a másik számára, nem tesz szegényebbé, hanem inkább gazdagít, mert emberibbé tesz.

Nemcsak a migránsokról van szó, hanem arról is, hogy ne zárjunk ki senkit sem

Ahogy Jézus kéri, hogy a kicsinyek közül senkit meg ne vessünk, úgy ma nemcsak a migránsokról van szó, hanem arról is, hogy ne zárjunk ki senkit sem. A mai világ minden nap még inkább elitista és kíméletlen a kirekesztettekkel szemben. A szegény országok még szegényebbé válnak természeti kincseikben és emberi erőforrásaikban, kevés privilegizált javára. Ferenc pápa a háborúk kapcsán megjegyezte, hogy amíg azokat csak a világ néhány helyén vívják, addig a fegyverkereskedelem behálózza az egész világot. Mindennek a kárvallottjai mindig a szegények, a hátrányos helyzetűek, akiknek csak időnként hull le néhány szem morzsa a gazdagok asztaláról. Ezzel szemben a „kilépő egyház” félelem nélkül mer kezdeményezni és elébe megy a távollévőknek is. A kizárólagos fejlődés tovább gazdagítja a gazdagokat és tovább szegényíti az amúgy is szegényeket – hangsúlyozta a pápa.

Nemcsak a migránsokról van szó, hanem arról is, hogy az utolsóknak adjuk az első helyeket  

Nemcsak a migránsokról van szó, hanem arról is, hogy az utolsóknak adjuk az első helyeket – hangzik a pápai üzenet ötödik pontja. Jézus azt kéri, hogy vessük el evilág gondolkodásmódját, mely a másikon felülkerekedést vallja. Ezzel szemben a keresztény ember mottója így hangzik: „Előbb az utolsók!”. Az individualista lelkület termékeny talaj a felebarát iránti közömbösség számára, mely adásvétel tárgyának tekinti csak őt. Nemde ez az érzés nyilvánul meg a társadalom szegényei és kirekesztettjei iránt? És köztük milyen sok a migráns? – veti fel a kérdést a pápa üzenete.

Nemcsak a migránsokról van szó, hanem arról a teljes emberről és minden személyről

Nemcsak a migránsokról van szó, hanem a teljes emberről és minden személyről – lép tovább a pápa üzenete és Jézus szavára utal, aki azért jött, hogy mindenkinek élete legyen, bőséges élete. Jézus küldetése abban áll ugyanis, hogy mindenki elnyerje az élet adománya teljességét, éppen ezért az emberi személyt kell a központba állítani, lelki képességeivel együtt. Ez pedig kivétel nélkül minden emberre vonatkozik az egyenlőség jegyében. A fejlődés nem egyszerű gazdasági növekedés, hanem átfogó jellegű és az egész embert érinti.

Nemcsak a migránsokról van szó, hanem arról is, hogy Isten és az ember országát építsük

Nemcsak a migránsokról van szó, hanem arról is, hogy Isten és az ember országát építsük – folytatódik a pápai üzenete, mely a „migránsok korszakának” nevezi a jelen kort, melyben sok ártatlan lesz áldozata a technikai és határtalan fogyasztás uralta fejlődés nagy átverésének. Paradicsomot ígérnek, de közben nem látják azt, hogy a migráns és a menekült nem csak egy probléma, hanem embertestvérünk, akin segítenünk kell.

A migránsok iránti négy-parancsolat: befogadni, védelmezni, előmozdítani és integrálni

Végül utolsó pontként a Szentatya felidézte azt a négy tevékenységi formát, a migránsok iránti négy-parancsolatot, melyet korábbi migráns világnapi üzeneteiben már bőségesen kifejtett. Eszerint a keresztény ember feladata, hogy befogadja a migránsokat és menekülteket; gondoskodjon az ellátásukról, támogassa őket az életükben és segítse őket abban, hogy beilleszkedjenek a befogadó társadalomba.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Ferenc pápatömegtájékoztatás 53. világnapjára…hiszen tagjai vagyunk egymásnak Ef 4,25

Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
25
Ferenc pápa tömegtájékoztatás 53. világnapjára …hiszen tagjai vagyunk egymásnak Ef 4,25

„…hiszen tagjai vagyunk egymásnak” (Ef 4,25)
A közösségi oldalaktól az emberi közösségig.

 

Kedves testvérek, 
amióta az internet létezik, az Egyház mindig

síkra szállt azért, hogy azt az emberek közötti találkozások és a szolidaritás szolgálatába állítsa. Ezzel az üzenettel szeretnélek titeket újra meghívni arra, hogy elgondolkodjunk kapcsolatokon alapuló létmódunk jelentőségéről és alapjairól, illetve napjaink kommunikációs környezetének kihívásai felől szemléljük az embernek az egyedüllét elkerülésére irányuló vágyát.

A hálózat és a közösség metaforái
A média világa napjainkban oly mértékben jelen van mindenütt, hogy szinte elválaszthatatlan a mindennapi életünktől. Az internet korunk erőforrása, olyan tudás és kapcsolatok tárháza, amely egykor elképzelhetetlen volt. Szakértők azonban, látva a mélyreható változások okozta veszélyeket, amelyek az internetes tartalmak használata, elterjedése és előállítása miatt lépnek fel, azt hangsúlyozzák, hogy mindez már globálisan fenyegeti a hiteles értesülések utáni vágyat és a megbízható információcserét. Az internet nagyszerű lehetőség arra, hogy a tudáshoz hozzáférjünk, egyúttal azonban olyan fórum is, amely különösen hajlamos a félreinformálásra, tények és emberi kapcsolatok tudatos és célzott elferdítésére.
Szükséges felismernünk, hogy a közösségi oldalak, noha arra szolgálnak, hogy szorosabban összekössenek minket és segítséget tudjunk nyújtani egymásnak, lehetővé teszik személyes adatok manipulatív felhasználását is egyesek politikai vagy gazdasági előnyökhöz juttatása érdekében, miközben az ember és jogai iránti elvárható tisztelet sokszor súlyosan sérül. A különféle statisztikák azt mutatják, hogy napjainkban minden negyedik fiatal internetes zaklatás áldozatává válik. [1]
E háttér összetettségét látva hasznosnak tűnik még egyszer elgondolkodni az internet lényegét alkotó metaforán, a hálón, azért, hogy az abban rejlő pozitívumokat újra fel tudjuk fedezni. A háló formája arra hív, hogy figyelmünket a kapcsolati vonalak és csomók sokaságára fordítsuk, amelyek biztosítják a világháló stabilitását centrum, illetve hierarchikus vagy vertikális szerveződési rend nélkül is. A háló ezen elemek egyenletes eloszlásának köszönhetően működik.
Rátérve az antropológiai dimenzióra, a háló metaforája egy másik nagy jelentőségű képződményre, mégpedig a társadalomra utal. Egy társadalom erőssége attól függ, hogy mennyire összetartó és szolidáris, hogy mennyire uralkodik benne a bizalom érzése és mennyire képes közös célokat követni. A közösség, mint a szolidaritás hálója kölcsönös figyelmet és dialógust követel, aminek első lépése, hogy felelősségteljesen bánjunk nyelvi eszközeinkkel.
Mindannyiunk számára egyértelmű tehát, hogy a közösségi hálózatok nem jelentik automatikusan ugyanazt, mint a közösség. Jó esetben az itt kialakuló közösségek összetartást és szolidaritást hordoznak, de sokszor csak egyének gyülekezetei olyan témák vagy érdekek mentén szerveződve, amelyek az egyénektől csak gyenge elköteleződésre számíthatnak. Emellett a szociális hálókban az együvé tartozás sokszor mások, a csoporthoz nem tartozók kirekesztésére épül. Az ember olyan tényezők alapján határozza meg magát, ami elválaszt, nem pedig az alapján, ami összeköt, és ezzel platformot teremt a gyanúsítgatásoknak és az előítéletek számos formájának (etnikai, szexuális, vallási stb. alapú megkülönböztetés). Ez pedig táptalajává válik olyan csoportosulásoknak, amelyek kizárják a sokszínűséget és erősítik a digitális területen szabadjára engedett individualizmust, sőt, néha a gyűlölet valódi lavináit is megindítják. Aminek egy, a világra nyíló ablaknak kellene lennie, kirakattá válik, amelyben az ember csak saját nárcizmusát teszi közszemlére.
Az internet lehetőséget kínál arra, hogy megkönnyítsük a másokkal való találkozást, de vezethet még mélyebb bezárkózáshoz is, és miként a pók hálója, csapdává válhat. Különösen a fiatalokat csábítja el az az illúzió, hogy a közösségi oldalak mindent képesek megadni kapcsolatok tekintetében, amire szükségük van. Ez végül ahhoz a veszélyes jelenséghez vezet, hogy e fiatalok internetes remetékké válnak, akik teljes egészében elidegenednek a társadalomtól. Ez a drámai dinamika pedig a társadalom kapcsolati-szervezeti törésében nyilvánul meg, egy olyan törésben, amelyet nem hagyhatunk figyelmen kívül.
Ez a sokarcú és alattomos valóság számos etikai, társadalmi, jogi, politikai és gazdasági természetű kérdést vet fel és kihívást jelent az Egyház számára is. Miközben a kormányok a megfelelő szabályozás útjait keresik, hogy a szabad, nyitott és biztonságos internet eredeti ideálját megóvhatják, mindnyájunknak lehetősége és felelőssége az, hogy az internet pozitív felhasználását segítsük elő.
Egyértelmű, hogy a kapcsolatok megsokszorozása önmagában nem elegendő a kölcsönös megértés előmozdítására. Annak tudatában tehát, hogy egymás iránt az interneten is felelősséggel tartozunk, hogyan találhatjuk meg hiteles közösségi identitásunkat?

Mint tagok, össze vagyunk kötve egymással
Egy lehetséges választ egy újabb metaforából, a test és a testrészek képéből kiindulva vázolhatunk fel, amellyel Szent Pál az emberek közötti kölcsönös kapcsolatot írja le, ami az őket egyesítő organizmus belső rendjét biztosítja. „Hagyjátok el tehát a hazudozást, beszéljen mindenki őszintén embertársával, hiszen tagjai vagyunk egymásnak” (Ef 4,25). A „tagokként-egymással-összekötöttség” az a fontos motiváció, amellyel az apostol arra ösztönöz bennünket, hogy felhagyjunk a hazugsággal és az igazat mondjuk: az igazság megőrzésének követelménye abból a szükségszerűségből fakad, hogy a kölcsönös közösségi kapcsolatunkat nem tagadhatjuk meg. Az igazság ténylegesen a közösségben nyilvánul meg. A hazugság lényege ellenben az önző visszautasítás, azaz az egy testhez tartozásunk megtagadása és annak elutasítása, hogy másoknak odaajándékozzuk magunkat, amivel az ember egyúttal az önmagára találás egyetlen útját is elveszíti.
A test és tagjainak szimbóluma abban segít minket, hogy elgondolkodnunk identitásunkról, ami közösségünknek és különbözőségeinknek is az alapja. Mint keresztények egy test tagjaiként értelmezzük magunkat, amelynek feje Krisztus. Ez a szemlélet segít minket abban, hogy ne lehetséges vetélytársakként tekintsünk másokra, hanem még ellenségeinket is úgy lássuk, mint emberi személyeket. Így már nem egy ellenfél vonatkozásában kell meghatároznunk önmagunkat, hanem a Krisztustól tanult befogadás perspektívájában, amely új módon tárja fel a különbözőséget, mint a kapcsolat és a közelség szerves alkotórészét és feltételét.
Az ember megértésre és kommunikációra való képességének gyökere az isteni személyek szeretetközösségében rejlik. Isten nem magányos, hanem közösség, szeretet és egyúttal kommunikáció, és mivel a szeretet mindig közöl, ezért közli önmagát, hogy másokkal találkozzon. Isten azért, hogy velünk és számunkra közölje önmagát, alkalmazkodik nyelvünkhöz és a történelemben valódi dialógust kezdeményez az emberiséggel (vö. II. Vatikáni Zsinat, Dei Verbum dogmatikai konstitúció 2.).
Mivel minket saját képére alkotott Isten, aki saját maga is közösség és önközlés, emberi életünkben mi is vágyat érezünk a szívünkben a közösségi élet és a közösséghez tartozás iránt. „Mert életünkben semmi sincs oly sajátos, mint az, hogy közösségileg egymással élünk, egymásra szükségünk van” – írja Nagy Szent Bazil. [2]

A környezet, amelyben jelenleg élünk, mindnyájunkat arra hív, hogy az interneten kapcsolatokat építsünk és az internet által is bizonyítsuk emberségünk interperszonális karakterét. Nekünk, keresztényeknek még inkább küldetésünk, hogy azt a közösséget megtapasztalhatóvá tegyük, ami hívő identitásunkat jellemzi: a hit végső soron nem más, mint kapcsolat és találkozás. Isten szeretetének hatása alatt azt az ajándékot, ami a másik személy maga, megoszthatjuk, elfogadhatjuk, megérthetjük és válaszolhatunk is rá.
A személy és az individuum éppen a Szentháromság mintája szerinti közösség miatt különbözik egymástól. A szentháromságos egy Istenbe vetett hitből adódik, hogy szükségem van valaki másra ahhoz, hogy önmagam lehessek. Csak akkor vagyok igazán ember, igazán személy, ha a másik emberrel kapcsolatba lépek. A személy fogalma az embert mint ajándékot határozza meg, aki a másik ember felé fordul és másokkal együttműködik. Az individualitásból a személyességbe való átmenet által válik életünk emberibbé. Az emberré válás hiteles útja az individuumtól, ami a másikban riválist lát, a személy felé tart, aki a másikat, mint útitársát ismeri fel.

A „like”-tól az ámenig
A test és tagjainak szimbóluma arra emlékeztet minket, hogy a közösségi oldalak használata annak a fizikai találkozásnak a kiegészítése, amiben a két fél teste, szíve, szeme, pillantása részt vesz. Amennyiben az internetet az ilyenfajta találkozás kiegészítőjeként vagy ennek reményében használjuk, az megfelel sajátos természetének és erőforrássá teszi a társadalom számára. Ha egy család azért használja az internetet, hogy a családtagok hatékonyabban tudjanak egymással kapcsolatot tartani, majd ezután egy asztalhoz ülnek és szemtől szemben találkoznak egymással, akkor az internet valóban erőforrás. Ha egy keresztény közösség az internet segítségével koordinálja tevékenységét és ezt követően közösen ünnepli az Eucharisztiát, akkor az internet erőforrás. Ha a közösségi háló eljuttatja hozzánk a szép vagy szomorú eseményeket és tapasztalatokat, melyek testileg távol vannak tőlünk és ezzel segít abban, hogy közösen imádkozzunk és felfedezzük a jót, akkor az internet erőforrás.
Ily módon a diagnózisból továbbléphetünk a kezelés felé, miközben megnyitjuk az utat a dialógushoz, a találkozáshoz, a nevetéshez, a szeretetteljes gesztusokhoz… Ez már olyan háló, amilyet akarunk. Egy háló, amely nem válhat csapdává, hanem szabad emberek szabadságát és társadalmának védelmét szolgálja. Maga az Egyház is egy, az eucharisztikus közösségből szőtt háló, ahol az egység nem like-okra, hanem az igazságra, az ámenre épül, amellyel mindenki kifejezésre juttathatja a Krisztus Testéhez tartozását és embertársainak elfogadását. 

Kelt Vatikánban, 2019. január 24-én, Szalézi Szent Ferenc emléknapján.


Ferenc pápa

[1] Azért, hogy ezt a tendenciát megfékezzük, egy, a cybermobbingot megfigyelő nemzetközi szervezet létesült vatikáni székhellyel. 

[2] Vö. Részletes szabályok (Regulae fusius tractatae), III, 1; XVI. Benedek pápa, Üzenet a Tömegtájékoztatási eszközök 43. világnapjára (2009).

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Ferenc pápa üzenetea hivatások 56. világnapjára

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
11
Ferenc pápa üzenete a hivatások 56. világnapjára

Kedves Testvérek!

A tavaly októberi, a fiatalokról szóló szinódus eleven és termékeny tapasztalata után nemrégiben Panamában megünnepeltük a 34. Ifjúsági Világtalálkozót is. Két olyan találkozás volt ez, amely lehetővé tette, hogy az Egyház egyrészt a Szentlélek szava felé fordítsa figyelmét, másrészt megismerje a fiatalok életét, kérdéseiknek, az őket nyomasztó terheknek és a szívükben lakozó reményeknek sokaságát.

Ezen a világnapon ahhoz a gondolathoz szeretnék visszatérni, amit a fiatalokkal is megosztottam Panamában: az Úr hívása az ígéretek hordozóivá tesz minket, és egyúttal azt kéri, hogy vele és érte kockázatot is vállaljunk. Szeretnék ezért röviden e két szempontnál elidőzni: ígéret és kockázat – együtt elmélkedve arról az evangéliumi szakaszról, amely a Galileai-tenger mellett játszódik és az első tanítványok meghívásáról szól (Mk 1,16–20).

Két testvérpár, Simon és András, illetve Jakab és János épp a napi munkájukat végzik, mint halászok. Eme megerőltető foglalkozás gyakorlása során megismerték a természet törvényeit, és néha szembe is kellett szállniuk velük, amikor szembeszél fújt és a hullámok hányták-vetették a csónakot. Néhanapján megérte a nehéz munka, és gazdag volt a fogás, máskor az egész éjszaka sem volt elég ahhoz, hogy megtöltsék a hálókat, így fáradtan és csalódottan tértek vissza a partra.

Jól ismert élethelyzet ez, amelyet mindegyikünk összevethet a szívében lakozó vágyakkal: olyan feladatnak látunk neki, amelyről azt reméljük, hogy gyümölcsöző lesz, a „lehetőségek tengerén” haladunk, keresve a megfelelő utat, amely kielégítheti a boldogság utáni vágyunkat. Az ember időnként örvendezik a gazdag halfogás miatt, máskor meg bátorsággal kell felvérteznie magát, mert a hullámok hányta hajót kell kormányoznia, megint máskor azzal a csalódással kell számolnia, hogy ott áll majd üres hálókkal.

Mint minden meghívástörténetben, most is egy találkozásról van szó. Jézus a halászok mellett elhaladva megpillantja őket, és közeledik feléjük… Olyan pillanat ez, mint amikor azzal a személlyel találkoztunk, akivel eldöntöttük, hogy házasságban megosztjuk egymással az életünket, vagy mint amikor a megszentelt élet vonzását megéreztük: egy találkozás meglepetését éltük át, és ugyanebben a pillanatban megsejtettük egy olyan öröm ígéretét, amely képes betölteni az életünket. Így fordult Jézus azon a napon a Galileai-tenger partján e halászok felé, „megtörve a normalitás bénultságát” (Szentbeszéd a megszentelt élet 22. világnapján, 2018. február 22.). És rögtön egy ígéretet is tett nekik: „Emberek halászaivá teszlek titeket” (Mk 1,17).

Isten megszólítása egyáltalán nem valamiféle beavatkozás az ember szabadságába, nem ketrec vagy egy reánk nehezedő teher, sokkal inkább egy szeretetteljes kezdeményezés, amellyel Isten hozzánk fordul, és arra hív, hogy „szálljunk be” egy nagy tervbe, amelyben ő a részvételünket kívánja. Ebben a hívásban pedig a tenger sokkal tágasabb horizontját és egy sokkal gazdagabb halfogás lehetőségét nyitja meg számunkra.

Isten terve ugyanis az, hogy életünk ne vesszen el a banalitásban, ne ragadjon bele a mindennapi szokások tunyaságába és ne maradjon tétlen olyan döntések előtt, amelyek új értelmet adhatnak neki. Az Úr nem akarja, hogy megelégedjünk azzal, hogy tengünk-lengünk; nem akarja, hogy azt higgyük, lényegében nincs semmi, ami megérné a szenvedélyes erőfeszítést; nem akarja, hogy kioltsuk belső nyugtalanságunkat vagy lemondjunk új utak kereséséről. Ha néha megajándékoz egy „csodálatos halfogás” élményével, azért teszi, mert segíteni akar, hogy felismerjük, közülünk mindenki – különféle módon – valami nagyra hivatott, és hogy életünk ne akadjon meg az értelmetlenség hálójában, ami megbénítja a szívet. A hivatás tehát meghívás arra, hogy ne a parton álldogáljunk hálókkal a kezünkben, hanem azon az úton kövessük Jézust, amelyet ő eltervezett a mi számunkra és a körülöttünk élő emberek javára és boldogságára.

Természetesen e meghívás elfogadása a döntés bátorságát kívánja. Amikor az első tanítványok meghallották, hogy Jézus egy nagyobb küldetésben való részvételre hívja őket, „azonnal otthagyták hálóikat és követték őt” (vö. Mk 1,18). Ez azt jelenti, hogy az Úr hívásának követéséhez teljesen oda kell adnunk magunkat és vállalnunk kell egy teljesen újszerű kihívás kockázatát; mindent el kell hagynunk, ami a mi kis hajónkhoz akar kötni minket és megakadályoz abban, hogy egy végleges döntést meghozzunk. Mindez részünkről azt a merészséget kívánja, hogy szüntelenül törekedjünk felfedezni a tervet, amelyet Isten a mi életünkről elgondolt. Alapjában véve, ha a meghívás végtelen tengere előtt állunk, nem elégedhetünk meg azzal, hogy a biztonságos hajóból vessük ki hálóinkat, hanem rá kell bíznunk magunkat az Úr ígéreteire.

Itt mindenekelőtt keresztény élethivatásunkra gondolok, amelyet mindnyájan elnyertünk a keresztségben, ami arra emlékeztet minket, hogy életünk nem a véletlen terméke, hanem ajándék – annak ajándéka, hogy Isten szeretett gyermekei vagyunk, akik az Egyház nagy családjában gyűltek össze. Épp ott, a keresztény közösségben születik és fejlődik a keresztény életünk, mindenekelőtt a liturgiának köszönhetően, amely elvezet Isten szavának befogadására és a szentségi élet kegyelmébe. Itt tanítanak minket kiskorunktól fogva az imádság művészetére és arra, hogy mindent testvériesen megosszunk egymással. Éppen azért, mert új életet ad és Krisztushoz vezet, az Egyház az Édesanyánk, ezért szeretnünk kell őt, és ha arcán a gyengeség vagy a bűn ráncait látjuk, segítenünk kell, hogy egyre szebbé és ragyogóbbá váljon, hogy a világban Isten szeretetének tanúja lehessen.

A keresztény élet azon döntésekben mutatkozik meg, amelyek nemcsak a mi egyéni utunknak adnak világos irányt, hanem a társadalomban is hozzájárulnak Isten országának növekedéséhez. Olyan döntésekre gondolok, mint Krisztusban házasságot kötni és családot alapítani, kitartóan dolgozni munkaköri-szakmai hivatásokban, elköteleződni a szolidaritás és a felebaráti szeretet mellett, társadalmi és politikai felelősséget vállalni stb. Ezek olyan hivatások, amelyek az igazságosság, a szeretet és a jóság ígéreteinek hordozóivá tesznek minket, nemcsak saját magunk számára, hanem annak a társadalmi és kulturális környezetnek javára is, amelyben élünk, amelynek bátor keresztényekre és Isten országának hiteles tanúira van szüksége.

Az Úrral való találkozásban néhányan megérzik a megszentelt élet vagy a papi hivatás rendkívüliségét. Ez a felfedezés egyszerre fellelkesít és meg is ijeszt. Az ember arra érez meghívást, hogy emberhalásszá váljon az Egyház hajójában, mégpedig önmaga teljes odaadottságában, illetve elköteleződve az evangélium és testvérei hiteles szolgálatában. Merészséget kíván meg a döntés, hogy mindent hátrahagyjunk azért, hogy az Urat kövessük, egészen neki szenteljük magunkat azért, hogy művében részt vehessünk. Számos belső ellenállás akadályozhatja egy ilyen döntés meghozatalát. Néhányakban akadályt jelenthet a túlságosan világias környezet, amelyben Isten és az evangélium számára látszólag nem akad hely, mások elbátortalanodnak és egyfajta „reményfáradtságba” süllyednek (Szentbeszéd a lelkipásztorok, szerzetesek és világi mozgalmak tagjainak tartott szentmisén, Panama, 2019. január 26.).

Nincs annál nagyobb öröm, mint életünket az Úrért kockáztatni. Különösen nektek, fiataloknak szeretném mondani: Ne legyetek süketek az Úr hívására! Ha ő titeket erre az útra hív, akkor ne húzzátok vissza az evezőket a csónakba, hanem bízzátok rá magatokat. Ne hagyjátok, hogy eltántorítson benneteket a rátok törő bénító félelem a magaslatok láttán, amelyekre az Úr meghív. Mindig gondoljatok arra, hogy az Úr azoknak, akik hálóikat és csónakjukat elhagyják az ő követéséért, megígéri egy új élet örömét, ami eltölti a szívet és lelkesít hivatásuk ösvényén haladva.

Kedves testvérek, nem mindig könnyű hivatásunkat felismerni és életutunkat ennek megfelelően alakítani. Épp ezért a hivatások ügye mindig az egész Egyház elköteleződését kívánja, azaz lelkipásztorokét, szerzetesekét, lelkipásztori munkatársakét és nevelőkét, hogy különösen a fiatalok számára a meghallgatás és a megkülönböztetés lehetőségeit elérhetővé tegyék. Ifjúság- és hivatáspasztorációra van szükség, ami mindenekelőtt az imádság, Isten szavának tanulmányozása, az adoráció és a lelki nevelés által segít abban, hogy Isten tervét felismerjük.

Ahogy a panamai ifjúsági találkozó alatt többször is elhangzott: Szűz Máriára kell tekintenünk. Ennek a fiatal lánynak az életében a hivatás egyszerre volt ígéret és kockázatvállalás. Nem volt egyszerű a küldetése, de soha nem engedte, hogy a félelem felülkerekedjen rajta. „Az ő igenje egy olyan ember igenje volt, aki fel akarta vállalni a veszélyeket, és mindent egy lapra tett fel, miközben nem volt semmi más garanciája, mint az a bizonyosság, hogy hordozója lesz a kapott ígéreteknek. És így én is személy szerint kérdezlek titeket: az ígéret hordozóinak érzitek-e magatokat? Milyen ígéretet hordoztok a szívetekben, mi mozgat titeket? Máriának kétségtelenül nehéz küldetése volt, de a nehézségek nem jelentettek számára elég okot arra, hogy nemet mondjon. Világos volt számára, hogy történhetnek bonyodalmak, de az is, hogy ezek nem ugyanazok a nehézségek, amelyeket akkor tapasztalnánk, ha a gyávaság megbénítana minket azért, mert nem tudunk mindent előre és egyértelműen” (Vigília a fiatalokkal, Panama, 2019. január 26.).

Ezen a napon imádkozzunk közösen az Úrhoz, hogy segítsen felfedezni életünkben az Ő szeretettervét, és adjon bátorságot annak az útnak a vállalásához, amelyet személyesen mindegyikünknek szánt.

Kelt Rómában, 2019. január 31-én, Bosco Szent János emléknapján

Ferenc pápa

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Ferenc pápalevele avilág ifjú közgazdászainak, vállalkozóinakÚj lélekkel töltsük meg a gazdaságot

Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
01
Ferenc pápalevele a világ ifjú közgazdászainak, vállalkozóinak Új lélekkel töltsük meg a gazdaságot

Hitre, nemzetiségre való tekintet nélkül, a fiatal közgazdászok, vállalkozók olyan új világ építésén fáradozzanak, amely senkit sem rekeszt ki, tiszteletben tartja a környezetet, a teremtett világot és megfelel Isten tervének - szól Ferenc pápa buzdítása. A mai gazdasági struktúrák elidegenítenek, kirekesztenek, nem hallják meg a föld szegényeinek aggasztó kiáltásait.

Gazdasági egyezmény Szent Ferenc lelkiségének megfelelően

Levelében a pápa megállapítja, hogy olyan gazdaságra van szükség, amely életet ad és nem gyilkol, befogad és nem rekeszt ki, humanizál, nem elembertelenít, ápolja, nem pedig kirabolja a teremtett világot. A találkozó jó alkalom lesz arra, hogy a pápa és gazdasági szakértők kölcsönösen megismerjék egymást és „egyezményt” kössenek, hogy megváltoztassák a mai gazdaságot és lelket adjanak a holnap gazdasági életének.

Assisi évszázadok óta az emberi testvériség jelképe

Újból lélekkel kell megtölteni a gazdasági életet! – írja levelében a pápa.  Erre pedig a legmegfelelőbb hely Assisi, amely évszázadok óta az emberi testvériség jelképe és üzenete. Szent II. János Pál a béke kultúrája ikonjául választotta, Ferenc pápát pedig egy új gazdaság megteremtésére ihleti. Itt fosztotta meg magát Szent Ferenc minden világiasságtól, hogy Istent válassza élete vezércsillagául. Szegénnyé vált a szegényekkel együtt. A szegénységet választotta és ebből a választásából fakadó nézete ma is rendkívül időszerű gazdasági téren. Reményt adhat jövőnknek, nem pusztán a szegények, hanem az egész emberiség, közös otthonunk, az Anyaföld számára.

Tudatára kell ébredni a strukturális problémák súlyosságának

Ferenc pápa levelében utal Laudato si’ enciklikájára, amelyben hangsúlyozta, hogy a környezetvédelem nem választható el a szegények iránti igazságosságtól és a világgazdaság strukturális problémáinak megoldásától. Javítani kell tehát azokon a növekedési modelleken, amelyek nem képesek biztosítani a környezet tiszteletben tartását, az élet befogadását, a család gondozását, a szociális egyenlőséget, a munkások méltóságát, a jövő nemzedékek jogait. Tudatára kell ébredni a problémák súlyosságának és olyan új gazdasági modellt kell megvalósítani, amely a szeretetközösség kultúrájának gyümölcse, a testvériségen és az egyenlőségen alapul.

Mindnyájunk felelőssége, hogy meghalljuk a föld egyre aggasztóbb kiáltásait

Assisi szent Ferenc a legkiválóbb példája a gyengék iránti gondoskodásnak és az átfogó ökológiának. A Keresztre feszített Jézus Ferenchez intézett szavai „Menj, és javítsd meg omladozó házamat, mert látod, hogy romokba dől", mindnyájunkra vonatkoznak: az egyházra, a társadalomra, szívünkhöz szólnak. Sürgető szükség van egy egészséges gazdasági életre és egy fenntartható fejlődésre – írja Ferenc pápa.

Levelében idéz Christus vivit k. szinódus utáni apostoli buzdításából, amelyben arra buzdítja a fiatalokat, hogy legyenek a változások főszereplői, mivel övék a jövő. Legyenek a világ építői és fáradozzanak egy jobb világ megvalósításán (vö. 174. pont).

A fiatalok legyenek a főszereplői egy új humanizmus megvalósításának

A pápa a fiatal gazdasági szakértőkkel közösen kívánja előmozdítani – egy „közös egyezmény” révén – a globális változás folyamatát, amelybe bele kell vonni nem pusztán a hit ajándékával rendelkező személyeket, hanem minden jóakaratú embert, hitre, nemzetiségre való tekintet nélkül. Olyan testvériség ideálja kapcsoljon mindenkit egybe, amely különös figyelmet fordít a szegényekre és a kirekesztettekre. A pápa arra buzdítja a fiatalokat, hogy legyenek a főszereplői ennek az egyezménynek, közösen ápolják egy új humanizmus álmát, amely válaszol az emberek és Isten tervének elvárásaira. Levelét a pápa áldásával zárja, arra kérve a címzetteket, hogy ne feledkezzenek meg imádkozni érte.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Isten szeret benneteketaz egyháznak szüksége van rátok„Krisztus él” - Christus vivit!

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Ápr
02
Isten szeret benneteket az egyháznak szüksége van rátok „Krisztus él” - Christus vivit!


Ferenc pápa szinódus utáni apostoli buzdítása a fiatalokhoz: Isten szeret benneteket, az egyháznak szüksége van rátok!

„Krisztus él” (Christus vivit!).

„Krisztus él és azt akarja, hogy te is élj!” – így kezdődik az apostoli buzdítás, amely meghatározza a pápa üzenetének hangvételét és tartalmát. A dokumentum zárósora buzdítássá teszi azt a szó igazi értelmében: „Az egyháznak szüksége van a lendületetekre, a megérzéseitekre, a hitetekre”. „Amikor elérkeztek oda, ahová mi még nem jutottunk el, várjatok meg minket türelmesen.” Ferenc pápa üzenete nemcsak a fiatalokhoz szól, hanem Isten népe egészéhez. A pápát az októberi szinóduson elhangzott számos gondolat és beszélgetés ösztönözte a dokumentum írásakor, amelyet kilenc fejezetre osztott.

1. fejezet: Isten Szava és a fiatalok
A pápa az Ószövetségből vett példákkal kezdi apostoli buzdítását és bemutatja, hogy egy olyan korban, amikor a fiatalokat nem igazán vették figyelembe, a Szentírás egyes szövegei kifejezik, hogy Isten másként tekintett rájuk. Az Újszövetség alapján arra emlékeztet, hogy Jézus számára a kor nem jelentett kiváltságokat és a fiatalsághoz nem társult az a képzet, hogy kevesebbet érne vagy kisebb méltósággal rendelkezne.

2. fejezet: Az örökké fiatal Jézus
A pápa ezek után azzal folytatja, hogy bemutatja az örökké fiatal Jézust, mint egy olyan egyház példáját, amely fiatal, amikor önmaga és különböző mer lenni. A Szentatya elismeri, hogy Jézust nem mindig vonzóan és hatékonyan mutatják be. Éppen ellenkezőleg, vannak olyan fiatalok, akik az egyházat ellenszenvesnek, zavarónak találják. Olyan egyházat akarnak, ami meghallgat, nem pedig olyat, ami elítél.

3. fejezet: Isten jelene
A fiatalok többet jelentenek, mint a világunk jövője. Most is segítik, hogy gazdagabbá váljon. Ezért nem elégedettek a kész válaszokkal és a „konfekció” megoldásokkal. A pápa megvizsgálja a különböző kihívásokat, mint a migráció, az emberek kihasználása, a szexualitás, a digitális világban zajló élet pozitív és negatív oldalai. Foglalkozik a gyermekek elleni visszaélés kérdésével is. A fiatalok segítségével ez a sötét pillanat lehetőséggé válhat egy korszakalkotó reformra.

4. fejezet: Három nagy igazság
A buzdítás negyedik fejezetében Ferenc pápa három nagy igazságra hívja fel a figyelmet. Az első: „Isten szeret téged” olyan szeretettel, amely inkább a kiengesztelődés, mint a tiltás és inkább a jövő, mint a múlt iránt aggódik. A második: „Krisztus üdvözít téged” azáltal, hogy mindig megbocsát és vállán hordoz minket. A harmadik: „Krisztus él”, amelynek felismerése segít, hogy felhagyjunk a panaszkodással és a jövő felé tekintsünk.

5. fejezet: A választás kora
Ferenc pápa a választás koraként jellemzi a fiatalságot és azt javasolja, hogy ne féljünk kockáztatni és hibákat ejteni. Az ötödik fejezetben a Szentatya a közjóért cselekvés és a jelenben élés témáit tekinti át. Arra hívja a fiatalokat, hogy legyenek a változás főszereplői és bátor misszionáriusok.

6. fejezet: A fiatalok és az idősek
A pápa emlékezteti a fiatalokat, hogy milyen fontos fenntartani a kapcsolatot az idősekkel. Ezáltal hasznát vehetik tapasztalataiknak. Megállapítja továbbá, hogy az idősek álmot álmodnak, a fiatalok pedig látomásokat látnak. Ha a fiatalok gyökeret eresztenek azokban az álmokban, akkor bepillanthatnak a jövőbe.

7. fejezet: Ifjúságpasztoráció
Az ifjúságpasztoráció áll a 7. fejezet középpontjában. A pápa szerint az ifjúságpasztoráció legyen rugalmas és egyben alkalom az együtt haladásra. A fiatalokat a szeretet nyelvtana érinti meg, nem az, ha prédikálnak nekik. A pápa hangsúlyozza, hogy olyan új megközelítéseket kell kitalálni, amelyek kreatívak és merészek. A művészetek, a sport, a környezetvédelem mind a pozitív lelkipásztori tevékenység területei.

8. fejezet: Hivatás
A hivatásunkra válaszolni annyit jelent, hogy ápoljuk és fejlesztjük mindazt, ami mi vagyunk – írja a pápa. Ez kifejeződésre juthat a szentségi házasságban, amelyben a szeretet szenvedélyes és a szexualitásnak két célja van: szeretni és életet adni. A Szentatya továbbá ösztönzi a fiatalokat, hogy gondolkodjanak el a megszentelt élet hivatásán és ne hagyják figyelmen kívül annak a lehetőségét, hogy Istennek szenteljék magukat.

9. fejezet: Megkülönböztetés
Az apostoli buzdítás utolsó fejezetében Ferenc pápa emlékeztet: a megkülönböztetés bölcsessége nélkül könnyen a változó trendek prédájává válhatunk. A hivatás ajándék, amely igényeket is támaszt velünk szemben. Annak érdekében, hogy élvezni tudjuk Isten ajándékait, késznek kell lennünk arra, hogy kockázatokat vállaljunk.

A pápa utolsó szavai a dokumentumban arra ösztönöznek, hogy merjünk kockáztatni: „Kedves fiatalok, örömteli reményem az, hogy megfutjátok az előttetek álló versenyt, túlszárnyalva azokon, akik lassúak és félnek!”.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Ferenc pápa üzenetea Víz világnapjárahosszútávú vízprojekteket kell készíteni

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Márc
22
Ferenc pápa üzenete a Víz világnapjára hosszútávú vízprojekteket kell készíteni

Közös összefogásra van szükség a közjó keresésében

A Föld szárazsága újabb régiókra terjed ki, ahol a lakosság egyre inkább szenved a fogyasztásra alkalmas vízforrások hiánya miatt. Senkit ne hagyjunk hátra! Ez annyit jelent, hogy elkötelezzük magunkat ennek az igazságtalanságnak a felszámolására. Közös összefogásra van szükség a közjó keresésében és ahhoz, hogy a másikban egy konkrét arcot lássunk. Csak így rendelkeznek majd a megfelelő intézkedések a találkozás ízével és azzal a képességgel, hogy választ adjanak erre az igazságtalanságra.

A fiatal nemzedékek nevelése

Az, hogy ne hagyjunk senkit hátra, azt is jelenti, hogy konkrét tényekkel válaszolunk a problémára: nemcsak karbantartjuk és javítjuk a vízstruktúrákat, hanem be is kell fektetni a jövőbe. A fiatal nemzedékeket a vízzel való törődésre kell nevelni. Ennek tudatosítása prioritás kell legyen egy olyan világban, amelyben mindent kiselejtezünk, leértékelünk és ahol nem értjük meg a rendelkezésünkre álló erőforrások jelentőségét. A fiatal nemzedékek – a Föld minden lakójával együtt – arra kaptak meghívást, hogy értékeljék és védelmezzék a vizet. Ez a feladat azzal kezdődik, hogy tudatára ébredünk: vannak olyan személyek, akik elszenvedik a klímaváltozás elkerülhetetlen következményeit és vannak olyanok, akik áldozatául esnek a víz kihasználásának és szennyezésének. Ez a nevelési kihívás új felfogást alakít ki a vízről azáltal, hogy a következő nemzedékeket a Föld erőforrásainak értékelésére és szeretetére tanítja.

Hosszútávú vízprojekteket kell kidolgozni

Mindannyian a jövő építői vagyunk. A nemzetközi közösség befektet Földünk jövőjébe. Ferenc pápa olyan finanszírozási tervek kidolgozását szorgalmazza, amelyek hosszútávú vízprojekteket is magukba foglalnak. Ez az elkötelezettség vezet majd el oda, hogy átalakuljon az a szemlélet, amely a vizet pusztán árucikknek tekinti, amelyet kizárólag a piac törvényei szabályoznak. 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Ferenc pápa üzenetea papi és szerzetesi hivatások 56. ImavilágnapjáraBátorság, hogy kockáztassunk Isten ígéretéért

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Márc
18
Ferenc pápa üzenete a papi és szerzetesi hivatások 56. Imavilágnapjára Bátorság, hogy kockáztassunk Isten ígéretéért

Kedves fivérek és nővérek,

miután tavaly októberben megéltük a fiataloknak szentelt szinódus élénk és termékeny tapasztalatát, a közelmúltban Panamavárosban ünnepeltük a 34. Ifjúsági Világnapot. Ez a két fontos találkozó lehetővé tette, hogy az egyház meghallgassa a Lélek hangját és a fiatalok életét, kérdéseiket, fáradtságaikat is, amelyek rájuk nehezednek és reményeiket, amelyek bennük laknak.

Ezen a hivatásokért szóló idei Imavilágnapon visszatérve éppen arra, amit megoszthattam a fiatalokkal Panamavárosban, szeretnék arról elmélkedni, hogy az Úr hívása hogyan tesz bennünket egy ígéret hordozóivá, és ugyanakkor bátorságot kér, hogy kockáztassunk Ővele és Őérte. Szeretnék röviden elidőzni ennél a két szempontnál – az ígéret és a kockázat – veletek együtt szemlélve az első tanítványok meghívásának evangéliumi jelenetét a Galileai-tónál (Mk1,16-20).

Számolnunk kell a kudarcokkal is

Két testvérpár – Simon és András Jakabbal és Jánossal együtt – végzi mindennapi munkáját, mint halász. Ezt a fárasztó mesterséget folytatva megtanulták a természet törvényeit, amelyekkel olykor dacolniuk kellett, amikor ellenszél fújt és hullámok dobálták a bárkákat. Egyes napokon bőséges halfogás révén megtérült a kemény fáradozás, de máskor egy egész éjszaka serény munkája  sem volt elég, hogy megtöltse a hálókat és fáradtan, csalódottan tértek vissza a partra.

Ezek azok a hétköznapi élethelyzetek, amelyekben mindannyian megmérettetünk vágyainkkal, amelyeket szívünkben hordozunk, elkötelezzük magunkat olyan tevékenységekben, amelyek remélhetőleg gyümölcsözők lesznek, előrehaladunk a sok lehetőség „tengerén”, keresve a helyes útirányt, ami kielégítheti boldogság iránti szomjúságunkat. Olykor jó halfogásnak örvendünk, máskor azonban bátorsággal kell felfegyvereznünk magunkat, hogy kormányozzunk egy hullámok által ide-oda dobált bárkát, vagy számolni kell azzal a kudarcérzéssel, hogy a hálók üresek maradnak.

Az Úr meghívása nem korlátozza szabadságunkat

Mint minden egyes meghívás történetében, ebben az esetben is sor kerül egy találkozásra. Jézus arra jár, látja azokat a halászokat és közeledik feléjük... Így történt azzal a személlyel is, akit kiválasztottunk, hogy együtt éljünk házasságban, vagy amikor megéreztük a megszentelt élet vonzerejét: megéltük egy találkozás meglepetését és abban a pillanatban megsejtettük egy olyan öröm ígéretét, amely képes életünket kielégíteni. Így, azon a napon, a Galileai-tó közelében, Jézus találkozott azokkal a halászokkal, megtörve a „normalitás bénaságát” (Homília a Megszentelt Élet XXII. Világnapján, 2018. február 2.) És azonnal egy ígérettel fordult feléjük: „Én emberhalászokká teszlek titeket” (Mk 1,17).

Az Úr meghívása tehát nem Isten beavatkozása szabadságunkba; nem egy „ketrec” vagy egy teher, amit vállunkra helyeznek. Éppen ellenkezőleg, szeretetteljes kezdeményezés, amellyel Isten elénk jön és meghív, hogy lépjünk be egy nagy tervbe, amelynek részeseivé akar tenni bennünket, kilátásba helyezve egy szélesebb tenger és egy bőséges halászat látóhatárát.

Az Úr ad értelmet életünknek

Isten kívánsága ugyanis az, hogy életünk ne váljon a nyilvánvaló rabjává, ne vonszolódjon mindennapi szokásokba a tehetetlenség révén és ne maradjon tétlen azok előtt a választások előtt, amelyek értelmet adhatnának neki. Az Úr nem akarja, hogy beletörődötten éljünk napról napra, arra gondolva, hogy nincs semmi, amiért érdemes lenne szenvedélyesen elkötelezni magunkat, eloltva belső nyugtalanságunkat, hogy új útvonalakat keressünk hajózásunk számára. Ha néha megtapasztaltatja velünk a „csodálatos halfogást”, az azért van, mert fel akarja fedeztetni velünk, hogy mindnyájan – más módokon – meghívást kaptunk valami nagyra, és hogy az élet nem maradhat belegabalyodva az értelmetlenség hálóiba és abba, ami érzésteleníti a szívet. A hivatás végeredményben egy meghívás arra, hogy ne álljunk meg a parton, kezünkben a hálókkal, hanem kövessük Jézust az úton, amelyet nekünk szánt, a mi boldogságunkért és a körülöttünk lévők javára.

Bátran vállaljuk a kockázatokat, hogy részt vegyünk az Úr tervében

Ahhoz, hogy ezt az ígéretet átöleljük, természetesen, bátorságra van szükségünk, hogy merjünk kockáztatni egy választást. Az első tanítványok, amikor meghallották Jézus hívását, hogy vegyenek részt egy nagyobb álomban, „mindjárt ott is hagyták a hálót és csatlakoztak hozzá” (Mk 1,18). Ez azt jelenti, hogy az Úr hívásának befogadásához teljes egészében be kell vetnünk magunkat és kockáztatnunk kell, hogy szembesüljünk egy eddig még soha nem tapasztalt kihívással; mindent el kell hagynunk, ami a kis csónakunkhoz szeretne kötözni bennünket, megakadályozva, hogy végleges döntést hozzunk; azt a merészséget kéri tőlünk, amely erőteljesen arra ösztökél, hogy felfedezzük Isten életünkre vonatkozó tervét. Lényegében, amikor a hivatás széles tengere előtt állunk, nem folytathatjuk hálóink foltozását a biztonságot nyújtó bárkán, hanem bíznunk kell az Úr ígéretében.

A keresztségben mindnyájan meghívást kaptunk

Mindenekelőtt a keresztény életre szóló meghívásra gondolok, amelyet mindannyian megkapunk a keresztséggel és amely arra emlékeztet bennünket, hogy életünk nem a véletlen gyümölcse, hanem annak az ajándéka, hogy az Úr szeretett gyermekei vagyunk, az egyház nagy családjában összegyűlve. Éppen az egyházi közösségben születik és fejlődik a keresztény lét, mindenekelőtt a liturgiának köszönhetően, amely bevezet minket Isten Szavának meghallgatásába és a szentségek kegyelmébe; kora gyermekkorunktól kezdve itt avatnak be bennünket az imádság művészetébe és a javakban való testvéri osztozásba. Az egyház, éppen azért, mert új életre kelt és elvisz bennünket Krisztushoz, a mi anyánk; tehát szeretnünk kell akkor is, amikor észrevesszük arcán a törékenység és a bűn ráncait, és hozzá kell járulnunk, hogy mindig szebbé és ragyogóbbá tegyük, hogy tanúságot tehessen Isten szeretetéről a világban.

A keresztény élet továbbá azokban a választásokban jut kifejezésre, amelyek, miközben pontos irányt adnak hajózási útvonalunknak, hozzájárulnak ahhoz is, hogy Isten országa növekedjen a társadalomban. Gondolok itt a Krisztusban való házasság és családalapítás választására, csakúgy, mint a többi hivatásra, amelyek kapcsolódnak a munka és a foglalkozások köréhez, a karitatív tevékenység és a szolidaritás területét érintő elkötelezettséghez, a társadalmi és politikai felelősségekhez és így tovább. Olyan hivatásokról van szó, amelyek a jó, a szeretet, az igazságosság ígéretének hordozóivá tesznek bennünket, nem csak saját magunk, hanem a szociális és kulturális környezetek számára is, amelyekben élünk, amelyeknek szükségük van bátor keresztényekre és Isten országa hiteles tanúira.

A fiatalok félelem nélkül válaszoljanak az Úr meghívására

Az Úrral való találkozásban valaki érezheti a megszentelt életre vagy a papságra szóló meghívás vonzerejét. Olyan felfedezésről van szó, amely lelkesít és ugyanakkor megrémiszt, mivel arra érzünk meghívást, hogy váljunk „emberek halászává” az egyház hajóján, önmagunk teljes odaadása, az evangélium és a testvérek hűséges szolgálatára szóló elkötelezettség révén. Ez a választás magában hordozza azt a kockázatot, hogy mindent elhagyunk, hogy kövessük az Urat és teljesen Őneki szenteljük magunkat, hogy műve munkatársaivá váljunk. Sok belső ellenállás akadályozhatja az ilyen típusú döntést, mint bizonyos nagyon szekularizált környezetekben, ahol úgy tűnik, nincs többé hely Isten és az evangélium számára, el lehet bátortalanodni és bele lehet esni „a remény fáradtságába” (Homília a papok, a megszentelt életet élők és a világi mozgalmak miséjén, Panamaváros 2019. január 26.).

Mégis, nincs nagyobb öröm, mint kockáztatni életünket az Úrért! Különösen nektek, fiataloknak szeretném mondani: ne legyetek süketek az Úr hívására! Ha Ő meghív benneteket erre az útra, ne húzzátok be az evezőket a bárkába és bízzatok Őbenne. Ne hagyjátok, hogy megfertőzzön benneteket a félelem, amely megbénít bennünket a magas hegycsúcsok láttán, amelyeket az Úr ajánl fel nekünk. Mindig emlékezzetek rá, hogy azoknak, akik ott hagyják a hálókat és a bárkát, hogy kövessék Őt, az Úr egy új élet örömét ígéri meg, amely megtölti a szívet és lelkesíti az utat.

Hivatástisztázás és hivatásgondozás

Kedveseim, nem mindig könnyű tisztázni hivatásunkat és életünket a helyes irányba terelni. Ezért szükség van egy megújult elkötelezettségre az egész egyház – papok, szerzetesek, lelkipásztori felelősök, nevelők – részéről, hogy főleg a fiatalok számára felkínálják a meghallgatás és a hivatástisztázás alkalmait. Szükség van ifjúsági és hivatásgondozó lelkipásztorkodásra, amely segít felfedezni Isten tervét, különösen az ima, az Isten Szaváról való elmélkedés, a szentségimádás és a lelki vezetés révén.

A hivatás Mária számára is ígéret és kockázat volt

Mint ahogy többször is felmerült a panamavárosi Ifjúsági Világnap idején, Máriára kell tekintenünk. Ennek a lánynak a történetében is, a hivatás egyidejűleg ígéret és kockázat volt. Küldetése nem volt könnyű, ő azonban mégsem engedte meg, hogy a félelem kerekedjen felül. „Az övé olyan személynek az „igenje” volt, aki tevékenyen részt akar venni, aki kockázatot akar vállalni, aki mindenét felteszi egy lapra minden más garancia nélkül, mint annak a bizonyossága, hogy tudja, egy ígéret hordozója. Mindnyájatoktól megkérdezem: érzitek, hogy egy ígéret hordozói vagytok? Milyen ígéretet hordozok szívemben, milyen ígéretet szeretnék kibontakoztatni? Máriának kétségkívül nehéz lehetett volna a küldetése, de a nehézségek nem szolgáltattak okot arra, hogy „nemet” mondjon. Bizonyára nála is jelentkezhettek bonyodalmak, de nem olyan bonyodalmak, mint azok, amelyek akkor következnek be, amikor a gyávaság bénít meg bennünket, mert előzetesen nem tisztáztunk vagy biztosítottunk be mindent”(Imavirrasztás a fiatalokkal, Panamaváros, 2019. január 26.).

Ezen a napon egyesüljünk imában, kérve az Urat, hogy fedeztesse fel velünk életünkre vonatkozó szeretettervét, és adjon nekünk erőt, hogy kockázatot vállaljunk azon az úton, amelyet Ő kezdettől fogva nekünk szánt.

A Vatikánból, 2019. január 31-én, Bosco Szent János emléknapján

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."