Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma van Szent István „születésnapja”, ahogyan az első keresztény generációk mondták, abban a bizonyosságban, hogy nem csak egyszer születünk. Sőt, a hit szemével látni azt jelenti, hogy többé még a halálban sem csupán sötétséget látunk, mert a vértanúság a mennybe való születés. Nem mi választjuk, hogy a világra jöjjünk, de aztán sok olyan élményben részesülünk, amelyek során egyre tudatosabban kell eldöntenünk, hogy „a fényhez jövünk”, hogy a fényt választjuk. Az Apostolok cselekedeteinek a beszámolója arról tanúskodik, hogy azok, akik látták István vértanúságát, megdöbbentek arcának és szavainak fényétől. Így írják le: „A főtanács tagjai mind őt figyelték, és olyannak találták arcát, mintha angyalé volna” (ApCsel 6,15). Ilyen az arca annak, aki nem nézi közönyösen a történelmet, hanem szeretettel válaszol rá. Minden, amit István tesz és mond, Jézusban megnyilvánult isteni szeretetet képviseli, a sötétségünkben ragyogó Fényt.

Drága barátaim, Isten Fiának közénk születése arra hív minket, hogy Isten gyermekeként éljünk. Ezt azáltal teszi lehetővé, hogy vonz minket olyan emberek alázatossága révén, mint Mária, József és a pásztorok, akikkel azon az éjszakán Betlehemben találkozunk. Jézus és azok szépségét, akik az ő életét utánozzák, azonban elutasítják, mert vonzereje kezdettől fogva provokálja azok reakcióját, akik a hatalomért küzdenek, akiknek igazságtalan cselekedeteit leleplezi az a jóság, amely feltárja szívük szándékait (vö. Lk 2,35). A mai napig azonban egyetlen hatalom sem tud diadalmaskodni Isten műve felett. A világ minden táján vannak olyanok, akik nagy áron is az igazságosságot választják, akik a félelmüknél előbbre valónak tartják a békét, és akik a szegényeket szolgálják, nem pedig önmagukat. Akkor a remény kihajt, és mindennek ellenére van értelme ünnepelnünk.

A világ jelenlegi bizonytalan és szenvedéssel teli helyzetében az öröm lehetetlennek tűnhet. Ma azokat, akik hisznek a békében, és Jézus és a vértanúk fegyvertelen útját választották, gyakran kigúnyolják, kizárják a nyilvánosságból, és nem ritkán azzal vádolják őket, hogy ellenségeiket és ellenfeleiket támogatják. A keresztényeknek azonban nincsenek ellenségeik, csak testvéreik, akik akkor is azok maradnak, ha nem értik meg egymást. A karácsony misztériuma olyan örömet hoz nekünk, amelyet azok kitartása motivál, akik már testvériségben élnek, akik már felismerik környezetükben, még ellenségeikben is, Isten gyemekeinek eltörölhetetlen méltóságát. Jézushoz hasonlóan István is másoknak megbocsátva halt meg, egy fegyverekenél is valóságosabb erőnek köszönhetően. Ez egy már mindannyiunk szívében jelen lévő önzetlen erő, amely ellenállhatatlanul felébred és megosztódik, amikor más szemmel kezdünk nézni a felebarátunkra, figyelmet és elismerést adva neki. Igen, ez az, amit újjászületésnek, a világosságba való visszatérésnek nevezünk, ez a mi „karácsonyunk”!

Imádkozzunk most Máriához, és szemléljük őt, aki áldott minden asszony között, aki életet ad, és az önteltséget figyelmességgel, a bizalmatlanságot pedig hittel ellensúlyozza. Szűz Mária vezessen minket az ő minden félelmet és fenyegetést úgy felolvasztó örömébe, ahogyan a hó elolvad a nap előtt.

_______________________________

Az Úrangyala után

Kedves testvéreim!

Újból szívből békét és nyugalmat kívánok nektek Urunk születésének fényében.

Üdvözöllek mindannyiatokat, római híveket és a sok országból érkezett zarándokokat.

Szent Istvánról, az első vértanúról megemlékezve, kérjük közbenjárását, hogy erősítse hitünket és támogassa azokat a közösségeket, amelyek a leginkább szenvednek keresztény tanúságtételük miatt.

Kérem, hogy alázatosságának, bátorságának és megbocsátásának példája kísérje azokat, akik konfliktushelyzetekben elkötelezettek a párbeszéd, a megbékélés és a béke előmozdítására.

Mindnyájatoknak boldog ünnepnapot kívánok!

Forrás: https://www.vatican.va/content/leo-xiv/en/angelus/2025/documents/20251226-angelus.html