Kedves testvéreim, örömteli vasárnapot kívánok!

Az Egyház történetének első százada óta Jézus és a szamáriai asszony közötti párbeszéd, a vakon született ember meggyógyítása és Lázár feltámadása megvilágítja azok útját, akik húsvétkor megkapják a keresztséget és új életet kezdenek. Ezek a nagyszerű evangéliumi szakaszok, amelyeket ettől a vasárnaptól kezdve olvasunk, a katekumenek számára készültek, hogy segítsék őket a kereszténnyé válás útján. Ugyanakkor ezeket a szakaszokat az egész hívő közösség is újra meghallgatja, hogy segítse őket abban, hogy hitelesebb és örömtelibb keresztényekké váljanak.

Valóban, Jézus a válasz a szomjúságunkra. Ahogy a szamáriai asszonynak is sugallta, a vele való találkozás minden ember mélyén „örök életre szökellő vízforrást” (Jn 4,14) ébreszt. Hány ember keresi még ma is ezt a lelki forrást az egész világon! „Néha én is ott vagyok” – írja a fiatal Etty Hillesum a naplójában. „De gyakrabban kövek és kavicsok torlaszolják el a kutat, és Isten el van temetve alatta. Olyankor újra ki kell ásni.” [1] Kedves barátaim, nincs jobb energia, mint az, amelyet a szívünk felszabadítására fordítunk. Ezért a nagyböjt ajándék: a harmadik héten vagyunk, és most már intenzívebbé tehetjük az utunkat!

Az evangéliumban ez is meg van írva: „A tanítványai éppen visszaérkeztek, és meglepődtek, hogy egy asszonnyal beszélget” (Jn 4,27). Nem hajlandók elfogadni a mester küldetését a sajátjukként, ezért a Mesternek kell őket ösztönöznie: „Ugye, azt mondjátok: Még négy hónap, és itt az aratás. Íme, én azt mondom nektek: Emeljétek fel a szemeteket és nézzétek a földeket, aranysárgák már, készek az aratásra” (Jn 4,35). Az Úr mindmáig azt mondja Egyházának: „Emeljétek fel a szemeteket, és ismerjétek fel Isten meglepetéseit!” A mezőkön négy hónappal az aratás előtt gyakorlatilag semmit sem lehet látni. De ott, ahol mi semmit sem látunk, már munkálkodik a kegyelem, és gyümölcsei készen állnak a betakarításra. A betakarítás nagy: talán azért kevés a munkás, mert más tevékenységek elvonják a figyelmüket. Jézus viszont figyelmes. A szokás szerint egyszerűen figyelmen kívül kellett volna hagynia azt a szamáriai asszonyt, ehelyett Jézus beszélget vele, meghallgatja, és tisztelettel bánik vele – rejtett szándék és megvetés nélkül.

Hányan keresik az Egyházban ezt az érzékenységet, ezt a rendelkezésre állást! És milyen szép, amikor elveszítjük az időérzékünket, hogy figyelmet szenteljünk a velünk találkozó személynek, ahogyan ezt ebben a szakaszban látjuk.  Jézus lelkileg annyira Isten vágyából táplálkozott, hogy az embereket a legmélyebben elérje, hogy még enni is elfelejtett (vö. Jn 4,34). Így a szamáriai asszony az első lett a sok női evangelizátor közül. Tanúságtétele miatt az ő falujából, a megvetett és elutasított emberek közül sokan eljöttek Jézushoz, és bennük is tiszta vízként fakadt fel a hit.

Testvéreim, kérjük ma Máriát, az Egyház Anyját, hogy Jézussal és Jézushoz hasonlóan tudjuk szolgálni azokat a férfiakat és nőket, akik igazságra és igazságosságra szomjaznak. Ez most nem annak az ideje, hogy az egyházak egymás ellen legyenek, „mi” és „ők” egymás ellen álljanak: azok, akik Istent imádják, a béke emberei akarnak lenni, akik Lélekben és igazságban imádják őt (vö. Jn 4,23-24).

______________

Az Úrangyala után

Kedves testvéreim!

Mélységesen nyugtalanító hírek érkeznek továbbra is Iránból és az egész Közel-Keletről.  Az erőszakos cselekmények és a pusztítás, valamint a gyűlölet és a félelem általános légköre mellett aggodalomra ad okot az is, hogy a konfliktus továbbterjed, és a térség más országai, köztük a szeretett Libanon, ismét instabil helyzetbe süllyedhetnek.

Emeljük az Úrhoz alázatos imánkat, hogy a bombák mennydörgő robaja elcsendesedjen, a fegyverek elhallgassanak, és nyerjen teret a párbeszéd, melyben hallhatóvá válik a nép hangja. Ezt a szándékot a Béke Királynőjére, a Boldogságos Szűz Máriára bízom, hogy járjon közben a háború miatt szenvedőkért, és a szíveket a megbékélés és a remény útjára vezesse.

Ma, március 8-án, a Nemzetközi Nőnapot ünnepeljük. Megújítjuk a nekünk, keresztényeknek az evangéliumon alapuló elkötelezettségünket, hogy elismerjük a férfiak és nők egyenlő méltóságát. Sajnos sok nő gyermekkoruktól kezdve még mindig diszkriminációt szenved és az erőszak különböző formáinak van kitéve. Különösen irántuk fejezem ki a szolidaritásomat és értük ajánlom az imáimat.

Üdvözlöm az Amerikai Egyesült Államokból, Texasból, Kansas Cityből, Missouri államból és Fort Wayne-ből, Indianából, valamint Spanyolországból, Jerezből és Cádizból érkezett diákokat, továbbá a perui, panamai, hondurasi, mexikói és chilei zarándokcsoportokat.

Üdvözlöm a bresciai, castroliberói, gravina di pugliai, perugiai, valamint a római San Clemente Papa és San Pio da Pietrelcina plébániák híveit.

Üdvözlöm a római „Casa di Maria” közösséget, az Orvieto-Todi egyházmegye bérmálkozóit, a mantovai gyermekeket és a rovigói rögbi csapatot.

Mindenkinek áldott vasárnapot kívánok.

__________________________ 

[1] Etty Hillesum, Napló, London 1985, 58-59.