Kedves testvéreim, boldog vasárnapot kívánok!

A mai evangélium azt beszéli el, hogy Jézus a viharban a Galileai-tó vizén járva közeledik a tanítványaihoz (vö. Mt 14,22–33).

A kenyér és hal csodája után (vö. Mt 14,13–21) a Mester arra biztatja a tanítványait, hogy szálljanak bárkába és induljanak el, míg ő visszavonul a hegyre, hogy egyedül imádkozzon. Miután elhagyták a partot, a tanítványok a szél kényének-kedvének kiszolgáltatva nehezen haladtak előre. Azután, hogy egy csodás jel főszereplői voltak, most tehetetlenül és félve találják magukat a hullámok és az ellenszél fenyegetése előtt.

Ahogy az éjszaka véget ért, Jézus a háborgó vizeken át közeledett feléjük, és a rettegő tanítványok kísértetnek vélték őt (26. v.). De Jézus így szólt hozzájuk: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” (27. vers). Az Úr jelenléte mindent megváltoztat: Péternek még sikerül néhány lépést is tennie a hullámokon át felé; de aztán elveszíti a bátorságát, süllyedni kezd, és Jézus megmenti. Amikor ezután a Mester beszáll a bárkába, a vihar lecsillapul, és a tanítványok szívéből spontán hitvallás tör ki: „Te valóban az Isten Fia vagy!” (33. vers).

Ahhoz, hogy ezt felismerjék, nem volt elég, hogy egyszerűen csak tanúi voltak egy csodának, és az sem, hogy a nép szemében sikeresnek bizonyultak; hanem meg kellett tapasztalniuk a saját gyengeségüket, és abban fel kellett ismerniük Isten jelenlétét. Csak ez a tapasztalat nyithatta meg a szemüket és a szívüket az Ő közelségére, hogy még a vihar közepette is békét találjanak.

Később Jézus így szólt hozzájuk: „Ha volna hitetek és nem kételkednétek … ha azt mondanátok ennek a hegynek: »Emelkedj fel, és vesd magad a tengerbe«, meglenne” (Mt 21,21). Ez hasonló ahhoz, amit a tavon tapasztaltak: Krisztus békéje, aki a hegyen imádkozott, eljutott hozzájuk a tomboló víz közepette is.

Ez a csoda tehát valami fontosat tanít nekünk. Először is, hogy ne ragadjon el minket a siker, és soha ne legyünk önteltek. Ugyanakkor azt is, hogy ne essünk kétségbe, még a sötét pillanatokban sem, amikor tehetetlennek érezzük magunkat a problémákkal szemben, és erőfeszítéseink ellenére úgy tűnik, mintha inkább hátrafelé haladnánk, mint előre. Bármilyenek is legyenek a körülmények, Jézus nem hagy el minket, és ha alázatosan befogadjuk őt az életünk hajójába – az imádság, a szentségek és az Ő Igéjének hallgatása révén –, benne békét, világosságot és erőt találunk az utazásunkhoz.

Mária, aki hitéért áldottnak hirdettetett (vö. Lk 1,45), segítsen bennünket abban, hogy bizalommal átadva magunkat Istennek éljünk.

________________________

Az Úrangyala után

Kedves testvéreim!

Továbbra is aggodalommal követem a szudáni, különösen az el-Obeid városában kialakult tragikus helyzetet. Miközben lelki együttérzésemet fejezem ki az ország egész népének, ismételten felszólítom a hatóságokat, hogy biztosítsanak humanitárius folyosókat a civil lakosság számára. Ugyanakkor sürgetem a nemzetközi közösséget, hogy támogassa az azonnali tűzszünet elérése érdekében tett erőfeszítéseket. Imádkozzunk azért, hogy az Úr erőt adjon a szenvedőknek, megtérítse az erőszakot szítók szívét, és megadja a régóta várt békét.

Továbbra is elszomorító hírek érkeznek arról, hogy ártatlan embereket ölnek meg és sebesítenek meg Ukrajnában és Oroszországban. Ezek az események egymást követik, sőt egyre gyakrabban fordulnak elő, ami egyre több civil áldozatot eredményez, köztük gyermekeket is. Gondolataim az áldozatok családjaival, a sebesültekkel és mindazokkal vannak, akik a folytonos konfliktus miatt szenvednek. Ennyi fájdalom láttán újra szívből jövő felhívást intézek a humanitárius jog tiszteletben tartására, valamint arra, hogy mindkét fél szüntesse be a polgári célpontok elleni támadásokat. A háború csak újabb háborút szül, és hatalmas szenvedést okoz. Ideje véget vetni az erőszak ezen ördögi körének, és teret engedni a diplomáciának és a párbeszédnek, hogy megnyíljon az út a béke felé.

Most pedig szeretettel üdvözöllek mindnyájatokat, rómaiakat és a különböző országokból érkezett zarándokokat!

Különösen köszöntöm a milánói érsekség Szent Mária Magdolna Közösségének fiataljait, akik végigjárták az utat Sziénától Rómáig; továbbá az ennai cserkészeket, akik a római dombokon táboroztak; valamint a páduai egyházmegye Pernumia városából érkezett fiatalokat.

Az oly sok ifjúsági csoport jelenléte, akik úgy döntöttek, hogy a nyári szünetük egy részét képzésekre és a barátság ápolására szentelik, a remény jele, akárcsak a fiatal ferencesek együttléte, akikkel múlt csütörtökön Assisiben volt szerencsém találkozni.

Mindannyiatoknak, fiatal férfiaknak és nőknek, akik engem hallgattok, szeretném az emlékezetetekbe idézni, hogy ezekben a napokban a liturgikus naptár csodálatos példákat kínál nekünk szent férfiakról és nőkről, és arra buzdítalak benneteket, hogy ismerjétek meg jobban őket. Tegnap volt a nagy Szent Domonkos, a Prédikátorok Rendjének alapítója; ma Keresztes Szent Teréz Benedikta, Edith Stein, az auschwitzi koncentrációs táborban meggyilkolt kármelita, aki Európa társvédőszentje; holnap Szent Lőrinc, a római egyház diakónusa; holnapután pedig Assisi Szent Klára napja, aki elhagyta a kényelmes életet, hogy szegény és alázatos Jézust kövesse, honfitársa, Szent Ferenc nyomdokaiba lépve. Kedves fiatalok, engedjétek, hogy az evangélium e példamutató tanúi ihlessenek benneteket!

Köszönöm mindnyájatoknak, hogy eljöttetek, és áldott vasárnapot kívánok nektek!

Forrás: https://www.vatican.va/content/leo-xiv/it/angelus/2026/documents/20260809-angelus.html