Kedves testvéreim, boldog vasárnapot kívánok!

Amikor az evangéliumot hallgatjuk, gyakran halljuk, hogy Jézus csodákat tett, amelyek olyan cselekedetek, amelyek kinyilatkoztatják irántunk tanúsított különleges odaadását és azt az üdvösséget, amelyet a világnak hoz. Az Úr életünknek értelmet adóként jelenik meg, aki megszabadít minket a gonosztól és a bűntől.

Azzal, hogy visszaadja a látást a vakoknak és a hallást a süketeknek, Krisztus nem csupán csodákat művel, hanem azt hirdeti mindenki számára, hogy közel van az Isten országa. Így a mai evangélium (Mt 14,13–21) arról tanúskodik, hogy Jézus nemcsak azok érzékeit állítja helyre, akiknek hiányoznak, hanem jó dolgokkal is tölti meg az érzékeinket. A süketnek, aki visszanyeri hallását, az Úr hirdeti a hallandó Jó Hírt; a vaknak, aki visszanyeri látását, megmutatja a megváltás számára végbemenő csodálatos művét. Hasonlóképpen Jézus ételt ad az éhezőknek. A kenyerek megszaporításának története rámutat arra, hogy az Úrral való találkozás tápláló élmény. A sivatagban, vagyis amikor szükségben vagyunk, Krisztus az élet kenyere. Vele bőségesen teljesülnek szükségleteink: „Mindnyájan ettek, és jól is laktak”, és „tizenkét kosár lett tele a maradékkal” (20. v.). Ez a szám arra világít rá, hogy az Úr ajándéka egyetemes, és hogy irántunk tanúsított gondviselő törődése soha nem szűnik meg.

Kedves barátaim! Krisztus valóban csillapítja az emberiség éhségét, az igazság és az élet iránti vágyunkat. Cselekedete megtanít bennünket arra, hogy semmi sem vész kárba, ha megosztjuk. A felhalmozás és a pazarlás éppen ellenkezőleg, ugyanazon gonoszság két oldala: kapzsiság. Ez a lelki betegség elzsibbasztja az érzékeket, amelyek a gazdagságtól megrészegedve odáig jutnak, hogy az emberek megfeledkeznek azokról, akik éhségtől sírnak és szomjúságtól kiáltanak. Így hát a romlást árasztó gazdagsággal szemben ott vannak azok kinyújtott kezei, akiknek nincs mit enniük, és azok leégett otthonai, akiknek nincs békéjük.

A háború és az arrogancia sivatagaival szembesülve gondoljunk arra a jóságra, ahogyan az Úr „föltekintett az égre, és megáldotta”, majd „megtörte a kenyeret és odaadta” a tanítványainak, hogy azok szétosszák a tömegnek (vö. 19. vers). A szeretetnek ebben a csodájában Jézus jellegzetes cselekedeteit ismerjük fel, amelyek az Utolsó Vacsora során érik el a csúcspontjukat, hiszen akkor adta nekünk Isten Fia saját életét ember testvérünkként. Miközben az Eucharisztia kegyelmében részesülünk, kötelezzük el magunkat arra, hogy mindennapi cselekedeteinkben tanúskodjunk annak szépségéről, azzal kezdve, hogy megáldjuk az ételeket az asztalnál a családdal és a barátokkal. Jézus mellett még a nyaralás is a testvéri nyugalom idejévé válhat, ha kinyújtjuk a kezünket a körülöttünk lévő rászorulók felé.

Kérjük tehát Szűz Máriát, szerető Édesanyánkat, hogy segítsen bennünket, hogy növekedjünk a szeretetben, hogy senkinek ne hiányozzon a mindennapi kenyere.

________________________

Az Úrangyala után

Kedves testvéreim!

Aggodalommal követem a Ceutában kialakult nyugtalanító helyzetet, és imádkozom Istenhez, hogy Afrika Szűzének közbenjárására békét, stabilitást és igazságosságot hozó megoldások szülessenek.

Imádkozzunk továbbra is a békéért, hogy végre véget érjenek a háborúk az egész világon, és a konfliktusokra diplomáciai megoldásokat találjanak.  Emlékezzünk az ellenségeskedések minden áldozatára, különösen a leggyengébbekre és a legvédtelenebbekre: a gyermekekre, az idősekre és a betegekre.  Az Úr vigasztalja meg a szenvedőket, és áldja meg azok munkáját, akik segítséget és vigaszt nyújtanak.

Ezekben a napokban ünneplik az „Assisi bűnbocsánat”-ot.  Szent Ferenc 1216-ban szerezte meg ezt a búcsút III. Honorius pápától, miután – miközben a Porcinkulában imádkozott – látomásban megjelent előtte Jézus és Mária, akiket angyalok vettek körül.  Köszönjük az Úrnak ezt a nagy ajándékot, és őrizzük meg, különösen assisi szegény embere halálának nyolcszázadik évfordulóján, aki 1226. október 3-án halt meg a Porcinkulában.

Üdvözöllek mindnyájatokat, rómaiakat és a különböző országokból érkezett zarándokokat: különösen a Saccolongo és Creola (Padova) plébániákról érkezett „Giovanissimi”-ket, az altamurai Bosco Szent János plébániáról érkezett fiatalokat, valamint a Castelfranco Veneto-i Lelkipásztori Együttműködés fiataljait, akiket papjaik kísérnek.

Mindnyájatoknak boldog vasárnapot kívánok.

Forrás: https://www.vatican.va/content/leo-xiv/en/angelus/2026/documents/20260802-angelus.html