Mert Isten nem mozdulatlan és önmagába zárt, hanem az Atya, a Fiú és a Szentlélek közötti tevékenység, közösség, dinamikus kapcsolat, amely megnyílik az emberiség és a világ felé. Isten belső életének ez a dinamizmusa adja az életet.

A magányosság által jellemzett társadalomban, ahol a radikális individualizmus a hangsúlyt a „mi”-ről az „én”-re helyezte át, ami a mások iránti valódi törődés hiányához vezetett, a sport – különösen a csapatsportok – megtanítanak az együttműködés, a közös munka és az osztozás értékére, melyek Isten saját életének középpontjában állnak.

Egy egyre inkább digitalizált társadalomban, ahol a technológia közel hozza egymáshoz a távol lévő embereket, de gyakran távolságot teremt a fizikailag közel lévők között, a sport értékes és konkrét eszköznek bizonyul az egyének összehozására, az egészségesebb test-, tér-, erőfeszítés- és valós időérzék kialakítása révén. Segít megőrizni az egészséges kapcsolatot a természettel és a való élettel, ahol a valódi szeretet megtapasztalható.

Versengő társadalmunkban, ahol úgy tűnik, hogy csak az erősek és a győztesek érdemlik meg az életet, a sport megtanít minket arra is, hogyan veszítsünk. Arra kényszerít minket, hogy a vesztés művészetét megtanulva szembesüljünk törékenységünkkel, korlátainkkal és tökéletlenségünkkel. Ezeknek a korlátoknak a megtapasztalása révén tudjuk megnyitni a szívünket a reménynek. Nincs olyan sportoló, aki soha nem követ el hibát, soha nem veszít.

Testvéreim, arra biztatlak benneteket, hogy ellenezzetek mindenfajta erőszakot és elnyomást. A világnak nagyon nagy szüksége van erre! Ma sok fegyveres konfliktus van. Folytassuk imádkozásunkat a világbékéért.