Valami nagyon szépet ISTENÉRTTeljesíteni Isten akaratát.

Reggeli ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
23
Teljesíteni Isten akaratát.
Az Úr Jézus azt mondja a mai evangéliumban: A feladatot, amelyet rám bíztál, teljesítettem. ... Én nem maradok tovább itt e világban.
Pál apostol pedig így beszél: Nem becsülöm sokra életemet, csak fussam végig pályámat, amelyet az Úr Jézus Jézus rám bízott, és tanúságot tegyek az Isten kegyelmét hirdető evangéliumról. Tudom azt is, hogy közületek, akiknek Isten országát hirdettem, nem lát többé senki.
Feladatot teljesíteni! Hűségesen kitartani! Jézus és Pál apostol is egyet akar. Azért él, ez volt a küldetése. Tudja, miért kiválasztott, mit kell tennie. Tiszta, egyenes beszéd. Nem lehet benne kételkedni! Jézus is kitartott, és Pál is.
Életem útján, melyre Jézus meghívott, hittel kell haladnom. Példaképek, előttünk járó szentek adnak példát erre. Nekik sem volt könnyű, nekik is megvolt, hogy az akkori nehézségek közepette hogyan lehet mégis tanúságot tenni. Élni ott, abban a helyzetben, tenni a dolgukat, és világítani.
Krisztus sem kímélte magát. Pál apostol pedig irgalmatlanul sokat szenvedett, de semmi nem törte le.
Nekünk, keresztényeknek annyi előttünk álló példakép van, hogy mindennap tudunk erőt bátorítást meríteni belőle. Még akkor is, ha sok-sok viharfelhő jön a fejünk fölé.
Ma, amikor egy új nap előtt állunk, soha ne feledjük, sokan számítanak ránk. Egy jó szó, egy kedves mosoly, hittel biztató szó megtétele vár bennünket a beteg váróban, a buszon, az utcán. Legyen nyitva a szemünk, és éljünk ezzel a Jézusi és Páli magatartással.
Áldott szép napot kívánok mindnyájatoknak!
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."