Valami nagyon szépet ISTENÉRTKét tábor

Reggeli ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
16
Két tábor
Mindig Két tábor van! Isten mellett és Isten ellen.
Isten mellett, akik hisznek és kitartanak ebben. Tisztán, becsületesen élnek, És az ellentábor, aki ezt szüntelenül cáfolja. Jézus idejében Őt vizsgáztatták. Szabad- e adót fizetni a császárnak? Mit mondasz erről a házasságtörő asszonyról ? stb.
Majd egész húsvéti időben olvassuk az Apostolok Cselekedeteit. Újra az a helyzet. És ma is.
Minden cselekedet mögött, amely segítő szándékkal bír, ott van a rosszindulat. Mert én tudom az igazságot, mert én jobban tudom.
Pált Jupiternek gondolták, Barnabást Merkurnak. Istenek szállltak le hozzánk- mondták. De hogy a Jóisten nevében tették, azt aztán el nem hiszik.
És MÉGIS a hit nem veszett ki! Isten él, a Fülöp- szigeteken élő elevenen, Afrikában is, mert Istent komolyan veszik. Azért van hivatás, azért van tele a templom, mert élő a hitük. Boldogok Isten közelében!
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."