Valami nagyon szépet ISTENÉRTJel

Reggeli ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Feb
21
Jel
Örökké eltörölhetetlen jel az Isten.
A keresztet soha nem lehet eltüntetni, a rajta függő Istent semmivé tenni.
Meg vagyunk jelölve a keresztség szentsége által ezzel a jellel.
Ha imádkozunk, keresztet vetünk, kis keresztet rajzolunk a homlokunkra,
akár egy pici gyermeknek.
Végigkísér minket, velünk van ez a jel.
A niniveiek hittek Jónásnak. Komolyan vették szavait. Manapság pedig mindenféle horoszkópokban, jósnőben, ilyen olyan energiahelyekben hisznek.
Beengedik a gonosz erőket.
Isten szavát, aki mindig igazat mondott, azt nem hiszik el, ó-divatúnak, túlságosan magas- nak gondolják, szavait nem értik.
Sokféle jel van. Kiben is hiszünk valójában?
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."