Valami nagyon szépet ISTENÉRTIsten csodája? Isten jelenléte? Isten ereje?

Reggeli ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

Aug
08
Isten csodája? Isten jelenléte? Isten ereje?
Miközben erről gondolkodtam, eszembe jutott valaki, aki Celldömölkön élt. Ormándi Erzsébetnek hívták. Amit hallottam róla: beteg volt, de betegsége ellenére papok, hívek látogatták. Mély hite, szavai erőt sugároztak. Aki nála járt, nemcsak adott azzal, hogy meglátogatta, hanem érezte benne a szentet.
Nem tudom, mert bár akkor élt, amikor már elkezdődtek a kiscelli Szűzanyával való találkozásaim, Erzsikével mégsem találkoztam. De sokan, sokat meséltek róla.
Celldömölk egyik szentje. Szoktuk-e kérni az Ő közbenjárását, akik személyesen ismertük?
Milyen emlékeitek vannak róla, Celldömölkiek?
Az Ő emléke is egy drágakő!
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."