Isten a tenyerén tart, hordoz téged!

    Megköszönted már? (Ébredéskor jött gondolat) Majd elmélkedés… És mi? Mi hordozzuk Őt? Úgy, mint Mária, aki a szeplőtelen fogantatás után útra kel Erzsébethez? Amikor szentáldozáshoz járulunk és Jézust magunkhoz vesszük, mi is Krisztus hordozóvá válunk! Élő tabernákulummá válunk, élő Isten élő Szentség házává. A testünk a Szentlélek temploma! Szavainkkal, tetteinkkel mennyire tudjuk Őt hordozni, magunkban megtartani? Elmondjuk, terjesztjük, dicsekszünk vele? Ki van a mi lelkünkben? Vagy… megáldozunk, elmondjuk az imáinkat, és kilépve a templomból a világ taposómalmába lépünk.

    Milyen szép szokást hallottam. Nem nálunk, valahol keleten, ahol összetett kézzel meghajolva a másik ember felé, azt mondják: „Köszöntöm a benned lakó Krisztust!” Nem az embernek szól, nem azt imádják, hanem a benne lakó élő Krisztust! Hordozzuk Krisztust, mint ahogy egy számomra nagyon tiszteletreméltó lelki testvéremet idézzem „Én egy kis csacsi vagyok, aki Jézust viszem a hátamon… Hordozom!” Eszembe jutott… igen! Jeruzsálemi bevonulásakor Jézus valóban szamárháton vonul be. De hogy én is lehetek ilyen kis „szamár”, erre nem gondoltam. Milyen csodálatos emberekkel hoz össze a jó Isten, és milyen áldás, kegyelem, öröm velük beszélgetni!! Építő jellegű, erős hittel megáldott emberek! Istennek legyen hála mindezért! (2019)