Hamis tanú... Igaz tanú.

Ma hallottam felvételről egy nagyszombati prédikációban.

Valóban elhiszem, hogy Krisztus feltámadt, és erről tanúságot is teszek? Vagy... hát persze, hiszem… de... de??

Mit hiszek el belőle, és mit nem?

Ott voltam " lélekben " az utolsó vacsorán, a Getszemáni kertben és őszintén virrasztottam Jézussal? Jézus Főpapi imája nagyon megrendítő! „Óvd meg őket a gonosztól!” Féltő szeretettel kéri az Atyját. Akiket szeretünk, nemde ugyanezt mondjuk? Vigyázz magadra! Óvatosan vezess!... Akkor a világ értünk szenvedő Jézusa? Látja! Ott! A Getszemáni kertben mennyien csalódottan otthagyják, magára. Elvette a gyerekemet, az anyámat, nem kell ilyen Isten, aki „ennyire” szeret. Végig elmélkedjük a szenvedés történetét. És feltehetjük a kérdést: hogyan bírta ki? A kibírhatatlant? Végig, ott is imádkozott!

Aztán jön a hazugság... „Mondjátok, amíg mi aludtunk, a tanítványok ellopták Jézus testét”, mondták az őket megbízók.

Hoppá!!! Azonnali halál!! Aki a rábízott feladatot így teljesíti!! Ott nem lehet aludni! A másik! Az az agyonkínzott Jézus, földi teste „ennyire” erőt kapott, hogy három nap, és felugrik a sírból, és elhengeríti a követ, és fellöki az őröket, és áll a sír előtt, várja Mária Magdolnát meg az apostolokat???

Jézus megmondta!! Feltámadok! – minden szavát elhiszem, és tanúskodom róla! Nem voltam ott! De hittel hiszem, hogy igazat mond! És azt is, hogy jelen van a kenyér és a bor színében!!

De nem csak ott, hanem életem minden eseményében. Kiválasztott vagyok! Nem én teszem magam méltóvá, hanem ő tesz alkalmassá, minden méltatlanságom ellenére! Annyiszor megsegített, átsegített! És soha nem fog mentesíteni a kereszttől!

Drága Jézusom! Olyan jó, hogy vagy nekem! Olyan jó, hogy annyira szeretsz! Köszönöm minden tanításod, életed, szenvedésed, halálod, feltámadásod! Maradj velem! Maradj velünk! Mert a világ nélküled már rég nem lenne. Amen!!