Boldogság!
Boldogok!

Vannak ma örömteli, felszabadult, vidámsággal, erővel, tiszta szívvel járó emberek?

Mi a boldogságuk titka? Miért ragyog az arcuk? Reményteli a mosolyuk? Boldogok! Boldogságuk oka, hogy az életük Istenben elrejtett, de nem titkos élet. Tükörkép! Benső lelki világukat ragyogják kifelé. Nem játsszák meg magukat. Tudják, hogy az életüket Istentől kapták. Örülnek a nyíló virágnak, a sok kedves találkozásnak, hálával van tele a szívük.

Ez a boldogság? Nem az, hogy van pénzem, házam, sőt, még hatalom is a kezemben? Ó, de ki biztosítja, hogy meddig? Vagy annak örülök, hogy sikerült jól megalázni a másikat, kihasználni a jóságát? Ettől boldog vagyok?

Az igazi boldogság akkor van, ha örülök mások örömének, ha tudtam egy mosolyt csalni valaki arcára, ha belekaroltam, hogy együtt menjünk…

De a mai evangéliumban Jézus más boldogságról beszél. Ha hazudnak rólad, ha ártatlanul bántanak, ha kitaláltak rólad olyant, ami nem igaz. Amikor azt mondják, „bocsáss meg, ha megbántottalak, de azt hiszem, hogy nem, de ha mégis” – Mit lehet erre mondani? Hogyan lehet ezt a kitekert mondatot érteni? Sohasem gondoltam volna, hogy a hátam mögött így reagál… Érthetetlen! Ezt csak ezzel a boldogság mondással lehet Jézus elé vinni. Nem értem, de Uram, add, hogy el tudjam engedni! Nem az a fontos, ki és miért mondta, hanem alázattal (nem könnyű) „lapozok” egyet.

Boldogság? Öröm? Add, Jézusom, hogy megértsem, hogy ez is benne szerepel az életem nagy könyvében.