„Bensőnk együtt érezzen.”

Bensőnk...

Milyen a bensőnk?

Mi van belül?

Mit takar?

Lehet természetéből kifolyóan valaki szép. Bensőleg is kisugározhat a szépség. Ami belül van, azt adja ki magából. Jó a közelében lenni, mert nincs benne álnokság. Őszintén együtt érez. Segít, ahol csak tud. Indul a lábával, a keze kész a segítésre. Mindenhol ott van. Ezt nem tüntetően, kihívóan teszi, hanem csendben és főleg önzetlenül.

A látszat viszont néha csal. Kirakat! Nincs benne együtt érzés, csak látszatra. Pont.

A benső ember belül a legszerényebb módon figyeli magát. Istennek akar tetszeni. Isten kedvét kutatja. Nem érdekli a külső máz, a másnak tetszés módja. Egyszerű, de nem elhanyagolt. Ez viszont mégis figyelemre méltó. Megfontoltan beszél. Vigyáz a benső tisztaságára. Mértékletes! Lehet tőle tanulni? Igen, nagyon sokat! „Én nem tudok ilyen lenni, de tanulom” – mondják.

Bármennyire eldurvult a világ, megalázó módon csattannak el a szavak, tiporják le a gyengéket, mégis a legnagyobb hangú ember a legsebzettebb!! Mert hiába kiabál, szid le másokat, belül a maszk, az álarc, a vastag páncél mögött a legérzékenyebb ember húzódik meg. Van neki szíve, sokszor túl nagy is, csak egyszer, vagy már sokszor kihasználták, és megkeményedett. Ez az a benső, amit meg lehet figyelni embereken. Szenved ettől. De védi magát...