„Élet halál között lebegtem. A hordágyon voltam tele csövekkel, mindennel, nem kaptam ágyat, mert halálomat várták. Elvesztettem az eszméletemet és nem tudom, hogyan kerültem az otthonomból a kórházba. Olyan dózisú gyógyszert kaptam, ami hat lónak elég lett volna. És íme, itt vagyok!! Tudok járni, az eszem is megvan! ÉS MOST JÖN A LÉNYEG! N E M G Y Ő Z Ö K   H Á L Á T   A D N I   A   J Ó I S T E N N E K,   H O G Y   M E G S E G Í T E T T!!!!” Igen!!! Aki élet halál között lebeg, az nem azt mondja, „piszok szerencsém volt”, hanem azt, hogy egy kéz, egy szív még akarta, hogy éljen!!! S ha valaki ezt ilyen mélyen megtapasztalja, az már sohasem engedi el Isten kezét!!

Köszönjük meg naponta Isten gondviselő szeretetét, hiszen sohasem tudhatjuk, mi történik a másik pillanatban. De azt is, hogy úgy vagyunk, ahogy vagyunk.

Számomra a tanulság ebből az élő példából az, hogy milyen jó nekem, hogy Isten tenyerén vagyok, és nem velem történt mindez. De megtörténhetett volna velem is. Törékeny az életünk. De a jó Isten minden körülmény közepette így is megmutatkozik.

Dicsőség mindörökké Istennek mindenért!