Valami nagyon szépet ISTENÉRTA technika előnye, hátránya

Reggeli ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
13

A technika előnye, hátránya

Pénteken a gyógyszertárban szerettem volna kiváltani a gyógyszereimet.

Nem tudtam elképzelni, mi történt. Mint kiderült, a rendszer nem engedte belépni abba a nem tudom micsodába. Talán negyedóráig is várakoztunk sikertelenül. És reggel 9 óra óta az ment az ország gyógyszertáraiban, - mondták.

Manapság minden számítógépes rendszeren működik. Ha leállna valami folytán, óriási katasztrófa lehetne.

Nagyon sok előnye van, de ha zárlat lépne fel, akár minden odaveszne.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."