A Tábor hegyéről le kell jönni...

A nyaralás véget ér...

A Mladifest is...

Ami ott akkor jó volt, minden elmúlik...

Jön a hétköznapok gondja-baja. – De! Ha őszintén, hittel felismerjük Isten ajándékát a pihenésben épp úgy, mint a lelki töltekezésekben, akkor nem szabad úgy haza jönni, ahogy elmentünk. Mindenképpen meg kell látszódniuk a pihenés, a felüdülés „nyomainak”. Milyen kincsekkel, tapasztalattal, élménnyel tértünk haza? Mi változott meg bennünk?

Lelki értelemben Isten minden egyes találkozásban elrejt valamit. Tanul az ember.

Például!!!! Mit rejt a 70.000 égő gyertya Medjugorjéban? Milyen felkiáltójel számunkra? Mert JEL, az biztos! Méghozzá elgondolkodtató JEL! VILÁGÍTANI KELLENE! ŐRÁLLÓNAK KELLENE LENNÜNK!!!! Az „itt sem járnak, ott sincsenek” helyett. Vajon tényleg komolyan vesszük mi Krisztust?? Tényleg elhisszük, hogy a Szűzanya valóban ennyiszer üzen Medjugorjéban? Azoknak, akik tanúságot tettek, nekik könnyű volt az útjuk? Miben változott meg az életük? Miért vették komolyan a hitüket?

Az a börtönőr mit mondott ott azoknak az elitélteknek? Ezt nem kellett volna csinálni? Már megint mennyit hibázott? Nem lesz magából semmi?????? No ettől aztán senki nem kap erőre!!!! Hanem átéli, tudja, hogy abban a helyzetben az önbizalom, a vád nagyon vékony jégen van! Pont az érzékeny pontján keresztül ki tudja mondani „CSAK A SZÍV SZÁMÍT!” Próbáld meg újra! Sikerülni fog! Mennyire fontos ez! Erőt önteni abba, aki teljesen maga alatt van. Ő nem tud magán segíteni. Szüksége van biztató szóra. Kritikát kapott eleget, megvetést is.

Számomra ezek a tanúságtételek, épp úgy, mint a Szeretetláng fesztiválon is, mindig új erőt adnak.

Aztán jön a Golgota hegye... majd újabb Tábor hegye... és tesszük... a szívünk újra töltekezik... újra elindulunk.