Valami nagyon szépet ISTENÉRTA mai tanúságtétel kapcsán,
Reggeli ima3 imádkozás 
amit a felvidéki Mária rádióban hallgattam, melyet Kerek József készített, eszembe jutott, hogy a Szentségimádásról, hogy milyen jó lenne, ha otthonunkban is lehetne úgy imádkozni és Szentségimádást végezhetnénk. De egyszerre jött egy másik gondolat, hogy amikor szentáldozáshoz járulunk, nem „hozzuk magunkkal” haza Jézust? Milyen „szentséghordozók” vagyunk? Visszük ezt a nagy vendéget, amerre csak megyünk? Mennyit beszélünk a bennünk lakozni, velünk beszélni akaró Jézussal? A világban nagyon sok ember szenved a közömbösségtől, a kirekesztettségtől, attól az „Én központú” világtól, ami csak az egó, a magam, csak magam és utoljára is magam van előnyben.