Teréz anya breviáriuma

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
23

Szükségünk van az alázatra, hogy megóvjuk ma­gunkat a veszélytől, a bukásoktól, hogy szeretetszolgá­latunk valóban gyümölcsöt teremjen.

Jó és szép látni Krisztus alázatát, Krisztusét, aki „Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ra­gaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai ala­kot öltött, és hasonló lett az emberekhez." (Fil 2,6-7)

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Promoted products

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."