Szilveszter Barát elmélkedése Úgy kell élnünk életünk örökkévalósítható lehessenÁldozócsütörtök

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
21
Szilveszter Barát elmélkedése Úgy kell élnünk életünk örökkévalósítható lehessen Áldozócsütörtök

Szentírási részek: ApCsel 1,1-11; Mt 28, 16-20.

Ha kezünkbe vesszük az Újszövetségi Szentírást és figyelmesen tanulmányozzuk, akkor megállapíthatjuk, hogy szent Lukács evangéliumát azzal fejezi be, amivel az Egyházról szóló írását, az Apostolok Cselekedeteit kezdi (hisz mindkét könyvnek ő az írója): vagyis Jézus mennybemenetelével.
A Jézusról szóló írás éppen azért az egyetlen igazi örömhír az emberiség számára, mert Jézus a mennyből, az Atyától jött közénk a földre, és emberségünket az Atyához vitte, miközben isteni személyével mindig is az Atyánál volt.

A Szentlélek alkotta meg Mária méhében az örök Ige, Jézus testét, és a Szentlélek dicsőítette meg ugyanezt a testet, vagyis feltámasztotta, és felmagasztalta az Atya jobbjára.

Szent Lukács két könyve abban is megegyezik, hogy mindkettő a Szentlélek elküldésével kezdődik. Amint Krisztus földi teste a Szentlélektől fogantatott Mária szíve alatt, úgy Titokzatos Teste, az Egyház is a Szentlélektől fogantatott Pünkösd napján, és benne teljesedik ki az utolsó napon. Ebből azonban az is következik, hogy az Egyház, amelyet mi megkeresztelt emberek alkotunk, az Egyház is oda fog fölemelkedni, ahol már a Fő, Krisztus van emberi természetével: a mennybe, az Atya jobbjára.
Igazából ebből a hitből forrásozik a mai ünnepi szentmise bevezető könyörgésének kérése: „Mindenható Istenünk, hadd ujjongjunk szent örömmel és hadd vigadjunk gyermeki hálaadással, mert szent Fiadnak, Krisztusnak mennybemenetele a mi fölemelkedésünk: ahová ugyanis a Fő eljutott dicsőségben, oda kapott meghívást az egész test, az Egyház, reménységben.”

Ahhoz, hogy jobban megérthessük Krisztus mennybemenetelének lényegét, gondolnunk kell arra, ami ennek ellenpólusa, arra, amit a Hiszekegyben így fogalmazunk meg „Szála alá poklokra”. Jézusnak a nagyszombati poklokra szállása és a föltámadása utáni negyvenedik napon történt mennybemenetele az egyetlen üdvösségtörténeti eseménynek a két szélső, legtávolabb eső pontja.

Van a halálban valami, ami nem is halál – valójában ettől félünk, s talán most a járványos, karanténos időszakban még félelmetesebbé vált – a bűnbe esett ember magánya, egyedülléte, életének értelmetlensége, egyfajta élőhalott állapot, ami Krisztus halála előtt se a mennyországhoz, se a pokolhoz nem tartozott, hiszen mindkettő még zárva volt, ezt nevezték az alvilágnak. Ide szállt le a jó Pásztor, beteljesítve a zsoltáros szavait: „Ha leszállnék az alvilágba, jelen vagy ott is”(138.zs.).

Így aztán nincs többé az emberi életnek olyan helyzete, amelyben az Isten jelen ne lenne. Nem csak a földi élet poklaiban, hanem a halál utáni sötétségben, a magányban is velünk van.
Amikor Krisztus alászáll az alvilágba, azért teszi, hogy kiemelje a bűnös embert léte értelmetlenségéből. Oda ment tehát Krisztus, ahová a bűnös ember zuhant. Ez nem a megsemmisülés, annál is mélyebb, annál is rosszabb, fájdalmasabb. Ez az értelmetlen lét, az örökre magára maradt ember létezése. Ezek után lett Krisztus, a valóságos Isten és valóságos ember, a mi égbe vezető ajtónk, az Atyához vezető utunk, és a mi üdvösségünk, vagy, ahogy Ő maga mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam” (Jn 14,6).

A mai napon, Áldozócsütörtökön, a szomszédos Kézdialmás és  szülőfalum Nyárádremete búcsús ünnepén, a nagyszombati alászállásnak az ellentétére tekintünk, vagyis Krisztus mennybemenetelére. Ezt a Hiszekegy így fogalmazza meg: „Fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján”.
E kijelentés nem Jézus Krisztus isteni személyére vonatkozik, hiszen a második isteni személy mindig is a mennybe volt, hanem emberi testére és lelkére. Erre mondja Szt. János apostol: senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le: az Emberfia (Jn.3,13).

A mennybemenetel tudomására adja az emberiségnek azt a titkot, hogy a mi testünknek is lesz örökké-valósított formája, hogy Isten felveszi emberségünket az Ő dicsőségébe, sőt a megdicsőülés valamiképpen kiterjed a világmindenségre is.
Mindez annak köszönhető, hogy a második isteni személy egykor emberi testet, emberi természetet vett magára. De teste, amit értünk vett föl, nem jelmez, nem népviselet, amit azért öltött magára, hogy ismerőseinek bemutassa, hanem ezáltal velünk, emberekkel egylényegű lett, amint istenségében egylényegű Atyjával. Vagyis örökre ember is lett. Tehát nem a műkedvelő átmeneti rajongásának szintjén ember, hanem az isteni szeretet valóságában, amely végleges, örökkévaló és soha le nem törölhető bélyeggel jelöl meg mindent, amit magáévá tesz.
Tehát a második isteni személy nemcsak emberré lett, hanem ember is marad egy örökkévalóságon át. Ez azt jelenti, hogy az Úristennek van feltámadott arca, van feltámadott szíve, teste.
S mindez nem az Atyaistenért történt, Ő érte Krisztus Isten maradt, hanem „érettünk, a mi üdvösségünkért” testesült meg, lett emberré, hogy „emberarcú” örökkévalóságunk legyen.

Krisztus mindent magával vihetett a mennybe, mert nem volt egyetlen érzése, gondolata, szándéka sem, amely az Atyáéval ellenkezett volna. Minket is magával vihet, akiknek üdvösségéért leszállott a mennyből a földre, akiket szent vérével megmosott a bűntől, és kiváltott a halál fogságából. Magával vihette Galilea, Júdea szépséges tájait, mert az Atya iránti szeretetében látta őket. Semmit sem látott nélküle, tőle függetlenül.

Most már az embereken, rajtunk múlik, hogy mit választunk: akarunk-e Vele a mennybe emelkedni? Ha igen, akkor az égbe szálló Krisztus tanítása és példája szerint ne a mulandó földi dolgokat keressük, hanem inkább az örökkévalókat. Ha igen, akkor, úgy kell élnünk, hogy életünk: emberi kapcsolataink, döntéseink, szavaink, cselekedeteink örökké-valósíthatóak legyenek.

Vigyázzunk, mert a legédesebb és legbensőségesebb emberi szeretet sem menthető át az örökkévalóságba, ha az az Isten törvényein, vagyis az ő szeretetén, az egyetlen igazi és örök valóságon kívül volt.

A mennybemenetel itt és most történik velünk, amikor nap, mint nap elvetünk mindent magunktól, ami összeegyeztethetetlen Krisztus törvényével, tanításával, szeretetével, és vállalunk mindent, amit szeretete megkíván tőlünk, ami Isten nagyobb dicsőségét, embertársaink javát és lelkünk üdvét szolgálja.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."