Szilveszter Barát elmélkedése „Elástam a földbe a talentumodat.”Évközi 33. vasárnap

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
14
Szilveszter Barát elmélkedése „Elástam a földbe a talentumodat.” Évközi 33. vasárnap

„Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak” (Mt 25, 14-30) – olvastuk az imént az evangéliumi szakaszból. Jézus beszéde emberi beszéd, tehát megérthető, mert Isten az emberhez emberi módon akart szólni, de ennek ellenére, nagyon fontos tudatosítani, hogy az, aki hozzánk beszél az evangéliumokban, az a Második Isteni Személy, aki egyedül látja Istent, és tudja, mi van odaát, és arra sincs szüksége, hogy valaki kioktassa, mi lakik az emberben, mert egyedül ő ismeri a maga teljességében az embert.

Éppen ezért nemcsak arra érdemes odafigyelni, amit azonnal megértünk például az imént elhangzott talentumokról szóló példabeszédéből, hanem talán még inkább megéri arra figyelni, amit nem egészen értünk, vagy ami szokatlan, esetleg jámbor érzéseink ellen van; mert aki itt beszél, az, maga az élő Isten, nem csupán egy a próféták közül, vagy egy a vallásalapítók közül.
Tehát érdemes a mai evangéliumi szakasznak azon pontjain elidőzni, amelyek megleptek és zavarba hoztak bennünket. A talentumokról szóló példabeszédben szinte bántja az ember jámbor érzelmeit az, hogy aki csak egy talentumot kapott, még rosszul is járt. Igaz, nem kereskedett vele, de hát, ha mindegyik a "rátermettsége" szerint kapott talentumot, akkor ez az utolsó a legkevésbé volt rátermett. 


Mi az, ami zavart engem ebben az esetben? Rájöttem. Az a jámborkodó látásmód, amely úgy gondolja, hogy aki tehetségtelen vagy egy kicsit ütődött, az mindjárt szent is (vagy legalább jó szándékú). Hát nem okvetlenül van ez így. Még gonosz is és lusta is lehet. Nem én mondom, maga az Úr jelenti ki: „Te gonosz és lusta szolga!”
A rátermett, az öttalentumos pedig mindig gyanús egy kicsit. Sikerember: a világban is, az egyházban is. Bizonyára belül nincs egészen rendben minden - gondoljuk. Ezt persze az irigység láttatja így velünk, mert igenis előfordulhat, hogy a tehetséges, rátermett ember még jó is és szentségre törekvő. Az irigy ember fizikailag szenved, ha látja irigysége "tárgyát". 


Az áteredő bűn megmaradt következményeként van meg bennünk az a bonyolultság és zavar, amely eleve szakralizálja a tehetségtelent és gyanúsítja a tehetségest; ez egészen odáig mehet, hogy megöljük a tehetséges ártatlant - Ábeltől kezdve Szent Johannán át a mai napig. Vajon nem ennek a pszichológiai mechanizmusnak az örvényébe került bele maga Jézus Krisztus is? Nem pont akkor határozzák el halálát, amikor egyik legnagyobb csodáját műveli, feltámasztja Lázárt, s ennek következtében sokan hittek benne? Mert nem az Atyaisten végezte ki őt, hanem mi, emberek!
Az evangéliumi szakasz záró kijelentése még megdöbbentőbb. Sokan olyan éllel idézgetik az Úr Jézus szájából származó kijelentést, amely szinte Isten káromlásává változik; használják, hogy megállapítsák: végül is nincs igazság; nincs végső igazságszolgáltatás: illetve a végső igazságszolgáltatás nem igazságos; vagyis Isten nem igazságos; „mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék, és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van”.
Azonban ha az utolsó félmondatra figyelünk – akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van – és ezt elkezdjük boncolgatni, akkor hamar rájövünk arra, hogy elhamarkodott következtetést vontunk le! Ha valakinek nincs, akkor hogyan lehet elvenni tőle azt, amije van? Ez ellentmondás. Nem! Ellentmondás akkor lenne, ha mi magunk állítottuk volna elő saját magunkat, de hogy teremtmények vagyunk (a nemlétezésből előhozottak), így mindenünk, amink csak van, Istentől van: az övé, mi használatra kaptuk csupán. Használatra: az élet ajándékát, az értelem és az akarat, a szeretet és a cselekvés képességét, a kegyelmet, a személyes hivatást, vagyis mind azt, ami szükséges az üdvösségre! És ezzel élni kell Isten dicsőségére.

Téved az, aki, úgy akarja kezelni saját magát, kapott képességeit, talentumait, mint valami letétbe helyezett tárgyat. Ezek a talentumok bizományban vannak nálunk, kölcsönként kaptuk őket. Magvak ezek, melyeket nem megállapodott, végleges dologként adott nekünk az Úr. Nem azért, hogy aludjanak bennünk, hanem dinamikus eszközként kaptuk, amivel gazdálkodnunk kell, hogy gyümölcsözhessenek. A világnak minden egyes ember remény, ígéret éppen azért, mert ezekkel a talentumokkal nagyot érhet el. A belé helyezett bizalom és hit alapján Isten nagyot vár el az embertől.
Sokat vár tőlünk, azoknak a talentumoknak megfelelően, melyeket az egyes emberbe Ő maga helyezett el. Vigyázat! Aki úgy látja, keveset kapott, abban a veszélyben van, hogy felmentve érezheti magát Istennek ettől a csendes felszólításától, ettől az elvárásától. Sőt, bizonygathatja is, hogy nem érzi magát megszólítva. Hogy is lehetne az, hogy őtőle várnak még valamit! – A túlzsúfolt ember, arra hivatkozik, hogy nincs ideje, nincs ereje, hogy személyes családján kívül még valamire elkötelezze magát. Én mégis megkérdezném őt, tényleg nem tudna hetenként legalább egy órát biztosítani arra, hogy másoknak a szolgálatára legyen, vagy valamit a közért tegyen? Van, aki gyönge egészségére hivatkozik, hogy tartósan fáradt, nincs kedve, lendülete. Ami van, abból csak a maga hétköznapjaira futja. Más azt hozza fel védekezésül, hogy szűkösek az anyagi körülményei, alig telik a költségekre. Pedig tudjuk, hogy azok a leginkább nagylelkűek, akiknek a legkevesebb a pénze, ideje és energiája. Talán éppen ők értik meg a leginkább azt, hogy mások számára mit jelent a szükség. Mert nem a nagy összeg számit, hanem az adni- tudás. 


Most érezzük, mennyire helytelenül járt el, azaz egytalentumos szolga, amikor kijelenti: „Elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom!” Tehát a gazdag ember, vagyis Isten nem igazságtalan, amikor átveszi tőle azt, ami nem is volt az övé. Ami az övé lehetett volna, az a kamatoztatás. Ezt nem tette. Sorsa az örök kárhozat! Miért? Mert ő maga saját magát helyezte bele az Isten dicsősége nélküli, csak vegetáló életbe.
Az is "zavaró" a példabeszédben, hogy ugyanazt mondja az öt talentumot kétszeresére növelőnek, mint a két talentumot kapott szolgának, aki még két talentumot szerzett: „Jól van, te derék és hűséges szolga!” Mert Istent soha nem hatja meg a mennyiség, hanem csupán az odaadás mértéke: és ezt kellene jól megragadnunk nekünk, akik úgy hisszük, csupán egy talentumot kaptunk. Szerezzünk még másfelet, és akkor Urunknak nagyobb örömet szerzünk, mint az öttalentumos. 


Az is érthetetlen, hogy a jutalom nem illeszkedik a szerzett javak nagyságához: „Menj be Urad örömébe”. Igen, mert minduntalan fölrobbannak a tisztán földi, e világi valóságok, és a példabeszédbe berobban Isten országának, a mennyországnak a végtelensége, melyhez mérten a tíz talentum ugyanannyi, mint a négy; de amely azokra vár, akik bő termést hoztak.
„Menj be urad örömébe”! Azt is ki kell emelnünk, hogy nem a saját örömünk lesz az, ami ránk vár, hanem Urunknak, az Istennek az öröme. Ezért ne fantáziálgassunk a mennyországról, mert abba a veszélybe kerülhetünk, hogy elfog az unalom, és megrémülve vesszük észre, hogy oda nem is kívánkozunk. Érthető, hisz a mi kicsi örömeink végtelenre nagyítva rémséges férgeket, sötétségeket tartalmaznak; mert nem egészen tiszták, vagy, mert mulandó örömök azok. 


Urunk öröme vár ránk! Vállalkozzunk! Kockáztassunk! Cselekedjünk! De főleg szeressünk! Szeressünk ingyenesen, ott, és ahol nincs szeretet.
„A legnagyobb rossz a jóakaró és jótékony szeretet hiánya – mondja Szent Kalkuttai Teréz anya” –, a szörnyű közönyösség az útszélen tengődő felebarát iránt, akit gyötör a kizsákmányolás, a korrupció, a szegénység és a betegség”.

Ezért hát ne rejtsük el az igazi talentumainkat: a képességünket, hogy tudunk szeretni. Ne féljünk gyökeresen megváltoztatni az életünket, hiszen a másoknak való önátadásban valósítjuk meg életünket a maga teljességében.
Ha ebben a szellemben törekszünk megélni mindennapjainkat, akkor életünk végén, a nagy találkozón ezt fogjuk hallani: „Jól van, te derék és hűséges szolga, menj be Urad örömébe!”

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."