Szilveszter Barát elmélkedése Azok számára, akikkel találkozunk,legyen Istenre mutató az életünk Évközi 2 vasárnap

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
17
Szilveszter Barát elmélkedése Azok számára, akikkel találkozunk, legyen Istenre mutató az életünk Évközi 2 vasárnap

Szentírási részek: 1 Sám 3,3b-10. 19 // Jn 1,35-42 

 Naponta találkozunk emberekkel, azonban vannak olyan találkozások, amelyek sorsdöntők – irányt szabnak az életünknek. A mai szentírási szakaszok ilyen sorsdöntő találkozásokról szólnak.
Az első olvasmányban (1 Sám 3, 3-10) Sámuel, aki kisgyerekkora óta figyelmes volt Isten hívására, aki az Úrnak szolgált gyermekkorától Éli főpap mellett, sok mindent megtanult, de egy nagyon lényeges dolog kimaradt a tanulmányaiból, mégpedig hogyan lehet felismerni az Úr hangját, ha az Úr szólítja. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy még sohasem volt személyes Isten-élménye. Egy éjszaka ezt is meg kellett tanulnia, tapasztalnia. „Az Úr templomában aludt, ahol az Isten ládája volt. Az Úr megszólította: „Sámuel, Sámuel!” Kezdetben azt gondolta, hogy a főpap szólítja, de mint kiderült Isten szólt hozzá. Éli pedig meg tanította arra, hogy miként viselkedjen, ha még egyszer szólítja az Úr, s ezáltal ajkáról az Istenre figyelés örök érvényű mondata hangzik el: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!”. És ettől fogva már begyakorolt szokásává lett, mert ezt olvassuk: „Sámuel növekedett, az Úr pedig vele volt, és nem hagyta, hogy egyetlen szava is meghiúsuljon.”

Az esemény főszereplője az Úr. Itt az válik világossá, hogy Isten tud és akar az emberrel párbeszédet kezdeményezni, közölni akaratát, beszélni vele, ha az ember fogékony rá. Isten, az Úr mindig ugyanígy viszonylik hozzánk, éppen ezért figyeljünk az Ő szavára.

Sámuel hallgatott az Úr szavára. A mai evangéliumi szakaszban Keresztelő János, aki Jézusra mutat, az utolsó ószövetségi próféta két tanítványa is készségesen elfogadja a Jézusról szóló tanúságtételt, és csatlakozik az Úrhoz. Ahhoz az Úr Jézushoz, aki mint Isten Fia a legteljesebb üzenetet, kinyilatkoztatást hozta az Atyától, és akinek egész lénye, egész élete maga az Üzenet.

A kinyilatkoztatás célja kettős: először is általa segít bennünket Istenünk abban, hogy bár az eredeti bűn erősen megrongálta bensőnket – tisztánlátásunkat, ösztönvilágunkat, akaratunkat –, mégis rátaláljunk az emberhez méltó helyes életmódra. A kinyilatkoztatás által másodszor azt közölte mennyei Atyánk, hogy emberfeletti, isteni stílusú életre és boldogságra hívott meg mindnyájunkat, és erre az életformára oktat, a kinyilatkoztatott igékkel. Ez az életforma a Szentlélek irányítása alatt áll, és az örök életbe torkollik.

„Nézzétek, az Isten báránya” - szól Keresztelő János hallgatóihoz. E szavak hallatára a két tanítvány: András és János, akik Keresztelő Jánossal voltak, Jézus nyomába szegődtek, követték Őt és „aznap nála maradtak”. Hogy mennyire meghatározó és sorsdöntő volt ez a rövid ideig tartó, Jézussal való találkozás, hogy milyen mély nyomot hagyott a két tanítvány életében, az kiderül abból, hogy az evangélista még öreg korában is visszaemlékszik arra, hogy „ez a tizedik óra körül volt”. Illetve abból, hogy most már ők maguk válnak hírvivőkké és visznek másokat is Jézushoz. Ahogy András teszi, aki először testvérével, Simonnal találkozik, és elmondja, hogy „megtaláltuk a Messiást” és „elvitte Jézushoz”, Aki a Péter nevet adja Simonnak (Jn 1,35-42), aki az Egyház sziklaalapja lesz.
Az Isten megtapasztalása, a személyes Isten élmény keresztény mivoltunk alappillére és hordereje. Lehet, hogy mi is úgy lettünk keresztények, hogy más valaki beszélt Jézusról, vagy, mert hívő szüleink megkereszteltettek bennünket. De ne feledjük, keresztény mivoltunk csak akkor válik majd nagykorú hitté, ha személyes tapasztalat igazolja azt, ha rádöbbenünk arra, hogy az Úr a mi szerető Istenünk, és állandó jelenlétében élni boldogság, Vele lenni jó. E tapasztalat nélkül, Isten élmény nélkül, keresztény mivoltunk életképtelen, s nem jelent egyebet, mint egy hagyományőrző közösséghez tartozni.

Néha talán úgy gondoljuk, hogy nem is olyan nehéz dolog, kereszténynek lenni, hiszen hol másutt találnánk olyan nemes értékeket, mint keresztény vallásunkban? De minden ember életében bekövetkezhet egy olyan pillanat – pl. mélységes csalódás abban, akiben tökéletesen megbíztunk, egy súlyos, gyógyíthatatlan betegség, a legkedvesebb személy halála, a meg nem értések, jóakaratunk sorozatos félre magyarázása, – tehát egy olyan pillanat, amikor minden elmélet kevésnek bizonyul, amikor csak a személyes tapasztalat által szerzett hit-bizonysága marad meg, amikor csak ez képes átsegíteni bennünket az élettel járó nehézségeken.

A Jézus nyomába szegődő tanítványok magatartását kellene követnünk, ha igazán Krisztus-követő keresztény életet akarunk élni, hiszen hányszor hangzik el a szentmise keretében is: „íme, az Isten báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit”.
Igaz, sokan még azok közül is, akik időnként felkeresik a gyóntatószéket, azt állítják: „Nekik nincs bűnük”. Nincs bűnük, s közben haragban élnek a másik emberrel, nincs bűnük, miközben mások becsületébe gázolva, hazugságot terjesztenek róluk, nincs bűnük, miközben adott szavukért nem merik vállalni a felelősséget, s az igazság helyett a hazugságot pártfogolják, nincs bűnük, fűt-fát ígérnek embertársuknak, de adott szavukat gerinctelen módodon nem tartják meg, s még folytathatnánk a felsorolást.

S ha nincs bűn, akkor magától értetődik, hogy nincs szükség az Isten bárányára, az Úr Jézusra sem, aki egyedül képes elvenni a világ bűneit, s megszabadítani annak következményeitől.
Szent János apostol első levelében olvassuk: „Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, önmagunkat csaljuk meg és az igazság nincs bennünk”(Jn 1,8). Márpedig elég gyakran hallani „nem öltem, nem loptam, nem káromkodtam, más bűnöm nincsen”. Csakhogy a bűn legtöbbször lélektani jelenség: jóra való restség, a jó megtételének elmulasztása, az igazság elferdítése, önzés, szeretet hiány, felelőtlen ítélkezés, pletykálás, haragtartás, megbocsátani nem akarás… Igen, a bűn legtöbbször lélektani jelenség, ami nem szerepel a rendőrség nyilvántartásában, s amit nem lehet kézzel-fogható módon bizonyítani, de attól még bűn marad.

A mai kor emberének nagy bűne: a vélt bűntelensége. Ez a sátán egyik nagy diadala az emberen, mert számára az a legnagyobb nyereség, ha el tudja hitetni az emberrel, hogy nincs bűn, a bűn helyett, inkább életrevalóság, minden helyzethez való alkalmazkodási képesség, ügyesség, jó gazdasági érzék, találékonyság, talpraesettség van, s természetesen mindez az én érdekeimet szolgálja, s nem másokét.
Keresztelő János körül hatalmas tömeg tolong, valamennyien bűnösnek érzik magukat, mert a bűnbánat keresztségében akarnak részesülni. És ebből a tömegből lép ki Jézus, az egyetlen ember, aki bűntelen. Ő az Isten megtestesült tisztasága, aki „hozzánk hasonlóan, mindenben kísértést szenvedett, de bűnt nem követett el” (Zsid 4,15).

A világ, békére és jólétre vágyakozik, miközben agyonhallgatja, hogy valamennyi probléma gyökerén a bűn rágódik, márpedig a bűn nem az ember javát, békéjét, s boldogságát szolgálja. Mi keresztények a bűntől is szabadulni szeretnénk, mert tudjuk, hogy minden önzés, békétlenség, széthúzás, harag, gyűlölet keltés a bűnből forrásozik. Ezért fordulunk Isten ártatlan báránya felé és minden szentmisében kérjük: te, aki elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk, te, aki elveszed a világ bűneit, adj nekünk békét.
Sorsunk Isten és a bűn között van kifeszítve, de tudjuk, hogy aki szembefordul a bűnnel, aki egy őszinte szentgyónásban szabadulni akar tőle, s aki nem azonosul a bűnnel, annak Isten báránya meghozza az üdvösséget, megadja az egységet és a lelki békét.
Szent Péter apostol írja: „A hibátlan és szeplőtelen Báránynak vére váltott meg bennünket”(1Pt 1,18-19). Nagy titok ez számunkra: Krisztus meghal értünk a kereszten, hogy minket a bűntől megszabadítson.

Hogy e titokból valamit megérthessünk, a szeretet nyelvére kell lefordítanunk. Isten szereti az embert, ezért teremtette, és mert szereti a bűnös embert is, ezért küldte Fiát a földre. Jézus a megtestesült Szeretet, a legnagyobb Szeretet. Márpedig nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért (Jn 15,13). Ettől a szeretettől vezetve az ártatlan Bárány kilép a sorból és elindul a keresztúton, vállalja a legnagyobb áldozatot, a kereszthalált. Ebben a képben ott van az emberiség története és a világ drámája. Akit ez nem érint meg, akit ez hidegen hagy, az nem ismeri az embert, az nem ismeri Jézust, és nem érti meg az isteni üzenet lényegét sem, tudniillik, hogy a szeretet győz a bűn fölött.

A szentáldozás előtt szoktuk mondani: „Boldogok, akiket meghív asztalához Jézus, az Isten Báránya". Mikor a zsidók kivonultak Egyiptomból, a „rabszolgaság házából”, elfogyasztották a húsvéti bárányt, és amikor Jézus indult el, hogy megszabadítson bennünket a bűn rabszolgaságából, nagycsütörtökön saját testét és vérét tette az asztalra, az oltárra. Szeretetből adta magát értünk a kereszten és szeretetből adja magát nekünk a szentáldozásban is. Nem más ez, mint szeretetének fönntartása a világ végezetéig. Hozzánk is azért jön a szentáldozásban, hogy ezt a szeretetet fölszítsa és fönntartsa a szívünkben, s aztán rajtunk keresztül kiárassza a világra.
Vajon, hogy olyan kevés a minket körül vevő világban a szeretet, nem azért van, mert nem élünk a szentáldozás lehetőségével, vagy pedig nem jól élünk vele?

Ezen a világon a legnagyobb dolog a szeretet, amit az ember életében megvalósíthat, de a leghamarabb a szeretetbe fáradhatunk bele, különösen, amikor annak gyakorlása akadályokba ütközik. Sokszor érthetetlen módon pontosan azok részéről, akiknek életében érvényre szeretnénk juttatni. Éppen ezért folyton erősíteni kell ezt a szeretetet: a Krisztus életéből vett példák által, az imádság, a szentmise, a szentségek, különösen Krisztus Testének vétele által.

A Bárány, a kereszt, az átváltoztatott kenyér és bor, mind arról beszélnek, általuk az Isten azt üzeni, hogy van egy másik világ is a földi, az anyagi, a látható dolgok mögött. Egyedül ez adja meg a láthatók értelmét, súlyát és célját.
Merjük kimondani Sámuellel: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!” Merjük megkérdezni Keresztelő János tanítványaival: „Mester hol laksz?” És akkor az Úr válaszolni fog: jöjjetek, nézzétek meg. S ha vele tartunk, akkor megtaláljuk az Istent, az embert és igazi önmagunkat is ebben a békétlen, gyűlölettől átitatott, szeretetre éhes és mindenféle lelki, erkölcsi, anyagi és egészségi válsággal küszködő világban.
Akkor minden látszat ellenére rádöbbennünk arra, hogy Ő ma is itt van közöttünk, hogy nem költözött ki ebből a néha oly szörnyűnek látszó világból, és szívünk megtalálja azt a békét, amelyet Sámuel megtapasztalt azon az éjszakán, amikor meghallotta az Úr szavát, és az első tanítványok megtapasztaltak ott a Jordánon túl, amikor Jézus nyomába szegődtek, vele találkoztak és aznap nála maradtak.

Összegzésül elmondhatjuk, hogy a szentírási szakaszok szereplőinek magatartása számukra is ösztönzők kell, hogy legyenek. Nekünk is nyitott szívvel, nyitott lelki hallással kell keresnünk az Urat, és ha valahol felleljük, időzzünk el ott. Szenteljünk időt, és energiát vallásos-lelki életünkre. Úgy ahogyan a testi tápláléknak is ahhoz, hogy beépüljön a szervezetünkbe emésztésre, azaz időre van szűksége, úgy a lelki táplálék is időt igényel. Például a szentáldozás utáni tudatos Jézusra figyelés, a kitartóan olvasott Szentírás, lelki könyvek érlelik az Istennel való találkozásunkat.
Ugyanakkor az is fontos, hogy azok számára, akikkel találkozunk, legyen Istenre, Jézusra mutató az életünk. A megtalált lelki értékeket örömmel osszuk meg másokkal és segítsünk egymásnak a lelki előrehaladásban.
Így az Istennel és egymással való találkozásink, emberi értékei mellett, olyan maradandó értéket fognak képviselni, amelyek ha nem is látványosan, de mégis meghatározóan befolyásolják környezetünk életét, valamint saját életünket,– és ami legfontosabb, hogy ezek Isten előtt is maradandóak lesznek.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."