Szeretetláng Lelki Napló Teológiai értékelésDr. Kovács Zoltán Teológiai cenzor
Napi Ima3 imádkozás 
7. ÖSSZEGEZÉS
Összefoglalva az eddigi elemzést, megállapítom, hogy a Szeretetláng Lelki Napló üzeneteinek jelentős részében felismerhető a természetfölötti világ működésének jele. A lényegi részeket tekintve tehát constat de supernaturalitate97. A Szeretetlángról szóló részek biblikus szempontból megalapozottak, teológiailag tiszták, eretnekségre utaló tartalmat nem találtam bennük. Ha néhol a megfogalmazás – az ismert okok miatt – értelemzavaró is, a szövegkörnyezetből legnagyobbrészt egyértelműen kiderül, mit is akart a látnok írásban kifejezni.
Erzsébet asszony hitét, emberi és erkölcsi értékeit, az aszkézisben való előrehaladását, egészségi és pszichés állapotát, valamint a Szeretetlángra vonatkozó üzenetek tartalmát és teológiai összefüggéseit figyelembe véve megállapítom, hogy az allocutio-k hitelesek, tehát azok érzékelése nem szubjektív (patológiai, vagyis objektum nélküli, beteges érzékelés) szinten zajlott, hanem igen valószínű, hogy valós, objektív kegyelmi behatás következményei.
Az üzenetek tartalma és a körülötte felépült lelkiség világméretű elterjedése azt mutatja, hogy a Szeretetlángra vonatkozó közlések nem csupán a hívek „szimpátiáját” nyerték meg (placita fidelium), hanem a sensus fidei-t is megmozgatták, mely a teológia egyik legitim forrása, s amely biztos alapot képezhet a jövőben a consensus Ecclesiæ számára98. Ugyanezen a téren kell említést tennünk a hozzá kapcsolódó lelki gyümölcsökről is, melyek az Isten szeretetében és az Egyház hitében való növekedést segítették elő sok helyütt.
A Szeretetláng-üzenetekben – néhány rossz megfogalmazástól eltekintve – nagyrészt helyesen szerepelnek a szentháromságtan, a krisztológia, a pneumatológia, a kegyelemtan és a mariológia fogalmai. A connexio mysteriorum tehát nem zavaros, s az újszerűnek ható, de a keresztény misztikában valójában már ismert fogalmak („Szeretetláng”, „sátán megvakítása”) is teológiailag jól beleillenek az Egyház tanításába. Teljes szinkronban állnak a Depositum Fidei-vel az egyes aszketikai gyakorlatok is, melyeket az üzenetek magukban foglalnak.
-----------------------------------------------
97 Vö. PERRELLA S. M., Le apparizioni mariane, 86.
98 Vö. PERRELLA S. M., Le apparizioni mariane, 92.
A Pápa IMASZÁNDÉKA Az öngyilkosság megelőzéséért 2025 november
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a nappal VASÁRNAP
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával Fülöp-szigetek
XIV. Leó pápa VIDEÓJA Az öngyilkosság megelőzéséért 2025 november
XIV. Leó pápa üzenete a szegények 9. világnapjára „Te vagy, Uram, az én reménységem”
IGE naptár Évközi 33. vasárnap – Szegények világnapja
Napi szent SKÓCIAI SZENT MARGIT
A nap Szentje SKÓCIAI SZENT MARGIT
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 1Pt 3,1–9 Evangélium Mt 18,21–35 Skóciai Szent Margit királyné
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Lipót
Skóciai Szent Margit Skócia védőszentje Özvegy és királynő (1045-1093)
Napi ÚTRAVALÓ Évközi 32. hét kedd
Az élet IGÉJE 2025 november Boldogok a békeszerzők mert őket Isten fiainak fogják hívni. Mt 5,9
A Szentek kincsesháza Boldog Columba Marmion Jézus Krisztus, lelkem Pásztora,
Sajgó Balázs atya elmélkedése Félelemből kegyelembe az Évközi 33. vasárnapra
Angelus – Úrangyala
Istenes versek Weöres Sándor: GYEREKKOR
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Ki mennyit lát?
Bibliaolvasó Kalauz – Szabó Sándor Péter „Meghasonlás támadt közöttük” ApCsel 15,36–41
Napi Ige és Gondolat Emberi léptékkel 2025 november 15. szombat
KILENCED Krisztus, a Mindenség Királya ünnepére Harmadik nap
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére