1981. december 12. Folytatás

Ebben az időben is az Úr Jézus állandóan betáblázta lelkemet az Ő rendkívüli isteni közléseivel, és így folytatódott az én nehéz életem, a fiam nagy bánatával együtt. A három kis árvát tizenhat éven keresztül neveltem. Ez alatt a tizenhat év alatt a fiam is súlyos beteg lett, nyolc évig le volt százalékolva. Így egyre nehezebb lett az életem, a három eleven fiú, a súlyos beteg apa és az Úr Jézus és a Szűzanya állandó kéréseinek és közléseiknek is teljes szívemből és erőmből eleget tettem, ahogy Ők irányítottak, vállalva minden megaláztatást, gúnyt és megvetést. Minden csúnya jelzőt megkaptam: hülyét, bolondot, eszelőst. De ebben a nehéz helyzetemben csodálatos kegyelmeket és határtalan nagy segítséget kaptam fizikai munkám végzéséhez.

Később, ahogy a gyermekek már kezdtek nőni, kilenc, tíz, tizenegy évesek lettek, az Úr Jézus közölte velem, hogy el kell vinnem a Szeretetlángot Rómába. Közöltem lelkiatyámmal az Úr Jézus kérését. Ő teljes odaadással elfogadta az Úr felszólítását. Előtte néhány hónappal nem mi kerestük, hanem az Úr Jézus hozta létre a kapcsolatot egy előttem eddig ismeretlen atyával. Az Úr Jézus közölte velem, hogy őt a gyóntatóm mellé rendeli, hogy ő is jöjjön velünk Rómába. Ő kételkedett és jelet kért. Az első kérése az volt, hogy őt harminc évig nem engedték Rómába, s ha ez sikerül, ő ezt hitelesnek veszi. Ő kapta meg leghamarabb az útlevelet. De neki ez nem volt elég, utána még egy jelet kért. Azt, hogy ő a fölszentelésének 50. évfordulóján azon a napon a szentmisét Rómában mutathassa be.

Pontosan úgy történt. Péntek délután repülőre ültünk, és másnap reggel volt az ötvenedik évforduló, s ő a Szent Péter bazilika altemplomában, XII. Piusz sírjánál mutatta be a szentmise-áldozatot. Egyedül én magam vettem részt rajta, még F. atya sem volt ott. Csak később tudtam meg, hogy ennek a papnak F. atya volt a gyóntatója.