1966. május Folytatás

(20) Szentgyónás közben én nem tudtam felfogni azt, amit mondott. Csak az én lelki vakságomról beszéltem és arról, hogy szabadítson meg végképp hazug állításaimtól. Ő látván lelkem vergődését, azt mondta, nem tettem semmit, ami bűn lett volna. Értsem meg, nem vagyok rosszakaratú. Ő már évek óta ismer, tehát vállalja lelkemért a felelősséget. Engem már a kétségbeesés fojtogatott, hogy ő sem lát tisztán? S ezt meg is mondtam neki. Ő a gonosz megtévesztését tárta elém, s közben éreznem kellett, hogy a gonosz lélekkel viaskodik, hogy megszabadítson aljas ocsmányságaitól. Közben olyan szavakat használt, melyekre hirtelen azt mondta, szentgyónás közben nem is illik ilyesmit mondani, de a gonosz felháborító szemtelensége késztette őt erre. Gyóntatómnak is éreznie kellett az én lelkemben uralkodó kínos, zűrzavaros sötétséget. Majd szigorú szavakkal rám szólt, hogy értsem meg, nem a Gy. K. vagy a civil ember mondja nekem, hogy bűneim meg vannak bocsátva, hanem maga az Úr Jézus az, akinek ítélőszéke előtt vagyok. Ő oldoz fel engem, s ha az Isten ítélőszéke előtt állva én még mindig ellenállok, akkor aztán tényleg vétkezem. Majd hivatkozott arra, hogy engem az Úr Jézus nagyon-nagyon szeret, és ezt a sok kegyelmet, melyet nekem ad, nagyon-nagyon köszönjem meg. S még mintegy erősítésül megvilágította lelkemben, hogy csak halálom után tudom meg igazán, hogy az a sok szenvedés, melyet én az Úr kezéből elfogadok, mennyire érdemszerző. Szóval, ez a szentgyónás ismét igen nehéz volt mindkettőnk részére, hiszen közös erővel kellett megküzdenünk a gonosszal. Ő már, szegény, ökölbe szorított kezekkel viaskodott a gonosz lélek kitartó támadásával. A feloldozás szavai után lelkemre hirtelen fényesség áradt. Megszabadultam a gonosztól úgy, ahogy ez eddig még soha nem történt meg velem.

Másnap az Úr Jézus szelíd szavakkal ugyan, de mégis szemrehányást tett. Én ugyanis szentgyónás közben gyóntatómnak azt mondtam, hogy nem megyek hozzá többé, mert nem akarom zavarni őt kínos helyzetemmel. Amint most az Úr Jézus szólt, igen megszégyenültem. „Mondd, nem gondolod, hogy Engem is megkérdezz, mi az Én akaratom? Én megvilágítom előtted, hogy lásd tisztán. Lelkedbe világosságot gyóntatód által derítettem, és most szigorúan megfeddlek, hogy helytelenül cselekszel, ha ezután is ilyen hosszú időn át hordozod a sötét zavart lelkedben. Hogy szorosabb kapcsolatban légy gyóntatóddal, azért ezután nem Én, (IV/21) hanem csakis ő lesz az, aki által lelkedben fényt derítek. Ezt azért teszem, hogy alázatosságod mind tökéletesebben táplálkozzon. Most még annyit, hogy mondd ezt meg gyóntatódnak, és lásd be előtte alázatosan helytelen cselekedetedet.”

Én az Úr Jézus kérését a legközelebbi szentgyónásnál meg is tettem.