1964. szeptember 4.

Amint elindultam az ebédért – az öreg nővérek ugyanis nem főztek, hanem hozni kellett nekik az ebédet –, még utoljára térdet hajtottam az Úr Jézus előtt. Ő abban a pillanatban Szívének dobogását szívembe dobbantotta, s útközben csendes, halk szavakkal beszélgetni kezdett: „Erzsébetkém! Ne lepődj meg azon, hogy ilyen nagyon becézgetlek, fogadd csak el becéző szavaimat. Nem képzelgés ez benned. Azért is dobbantottam bele előbb Szívem dobogását a te szívedbe, hogy előre bizonyságot adjak. Feléd küldött áradozásaimból meríts még több erőt. Ugye, hiszed, hogy nagyon-nagyon szeretlek? Az elmúlt napok heves szenvedései, melyeket elviseltél Értem,Velem, ezek csak biztosítanak az Én állandó szeretetemről. S bármily nagy és hosszan tartó az Én hallgatásom és lelked szárazsága, bármily nagy is a lelki és testi szenvedés, (III/188) éppen ez az, mely meg nem téveszthet abban, hogy Tőlem való. Ezt nem lehet összetéveszteni semmiféle képzelgéssel.Tudnál-e Nélkülem magadban ennyi szenvedést elviselni? Ugye, nem? Én megosztom most is veled Szívem bánatát. Ó, mily kevés az, aki Velem érez! S Én ezeket a keveseket elhalmozom kegyelmeimmel, és igénybe veszem szerető szívük együttérzését. Ugye, most, hogy itt élsz közelemben, láthatod a lanyha lelkek Hozzám való hűtlenségét, és láthatod azt is, hogy amit kapok, az nem szeretettől izzó, ahogy Én azt a Nekem szentelt lelkektől elvárom.” /Ez is júniusban történt, 13-án, keresztelésem 51. évfordulóján./

Amint este kis szobámba léptem, abban a pillanatban az Úr Jézus elárasztott jelenlétével. Én megrendültem, mert annyira közel állt velem szemben, és így szólt: „Látod, testvérkém, csak ennyi az egész, ez a leheletszerű lepel választ el minket egymástól. S tudod, mi ez? Az élet, mely még itt a földön tartja tested. Én most kegyelmeim kiáradását növelem lelkedben.”

Akkor, mikor ez történt, nem is tudtam átelmélkedni az Úr Jézus szavait. Egy másik alkalommal újra visszaimádkoztam, és az a szó ragadta meg figyelmemet, hogy „leheletszerű lepel választ el minket egymástól, s tudod, mi ez? Az élet, mely még itt a földön fogva tartja tested.” Elmélkedésem közben arra gondoltam: „Imádott Jézusom, a bűneim, ó, bocsásd meg, hogy semmi el ne válasszon (Tőled)!” Ő akkor csak egyetlen szóval ezt mondta: „Bízzál!” Én még utána hosszan Előtte időztem. Nem tudom leírni örömömet, melyet az Ő szavai nyomán éreztem. Amikor azt írtam, közel állt velem szemben, nem láttam, csak éreznem engedte jelenlétét. Azért írom, nehogy félreértés legyen.