1964. szeptember 20–23.

Az Úr Jézus többször is kért: „Leányom, szedd rendbe földi dolgaidat. Az idô gyorsan halad, s te úgy repülsz Felém, hogy a sebességet szinte már nem is érzed. Szédítô távolság van lelked és a föld között. Kedvesem, várlak szeretô szívvel, az isteni Szív kimondhatatlan szeretetével.”
 

1964. szeptember 24.

„Leányom! Most, miután pihentél, ne lepődj meg azon, hogy a szenvedések ismét elárasztják lelkedet. Ugye, érzed a gonosz kísérletezéseit? Ne bánkódj, hisz Én veled vagyok s benned működöm. Sötét körülötted minden, és gátlásaid ismét előtörnek lelkedből? Mondtam már, így lesz ez halálod napjáig. Mint az éj és a nappal, úgy váltakozik lelkedben a fény és a sötétség. Én nem engedem az éjt állandóan uralkodni lelkedben, de a nappalt sem. Nem akarom, hogy állandóan világosságod legyen. Hidd el Nekem,így kell ennek lennie.Én tudom,mi válik lelked hasznára.Te csak add át magad továbbra is isteni tetszésem követeléseinek!” 

Ezekben a napokban a gonosz olyan eszközt használt velem szemben, mellyel eddig még nem zavart ennyire. Most valósággal megbénított. Este lefekvés előtt elővettem az Úr Jézus leírt szavait, hogy visszaimádkozzam. A gonosz valósággal rám förmedt, hogy ezt meg ne merjem tenni, mert ilyenkor táplálom hazugságaimat. S rám akarta erőszakolni, hogy az Úr Jézus leírt szavai lelkem kárára vannak. Én bizonytalanságomban az Úr Jézushoz menekültem: „Imádott Jézusom, ne haragudj, nem akarok tetszésed ellen cselekedni.” Ő kis idő múlva így szólt: „Nem baj, Erzsébetkém, szólok Én hozzád ismét. Csak légy összeszedett, hogy lelkedben isteni szavaim csengését meghalld!”

1964. szeptember 29.

Így szólt az Úr Jézus: „Vonulj el lelki magányba, hogy felfoghasd és befogadhasd elmédbe azt a tanítást, amelyet neked készítek.”

1964. szeptember 30. – péntek

A gonosz állandó támadásával szemben kell állnom. Csak néhány szóval írom le ezt a sok kínos gyötrelmet, melyet állandó támadásaival bennem okoz, hogy hazug vagyok, és nehogy azt higgyem, hogy bármi is mentesít engem. A szentáldozásaim is mind szentségtörőek, és én csak bűnt bűnre halmozok. Ó, ez a szenvedés igen fájdalmas és fárasztó, sokszor úgy érzem, egészen el fogok veszni! Lelkemben nincs semmi fény és semmi vigasz. A legjobban az fáj, hogy éreznem kell azt, hogy megbántom az édes Üdvözítőt, és mélységes alázattal kérem állandóan bűneim bocsánatát. De a gonosz nem hagy nyugodni egy pillanatig sem. Mindent latba vet. Most az Úr Jézus által kért lelki magányt akarja mindenképpen megakadályozni, hogy ezt csak lustaságom fokozására és hazug képzelődésem ápolgatására akarom tenni. A lelkiismeret-vizsgálat közben kértem Jézust, adjon fényt, hogy lássam, mi is az, amit tennem szabad. De nem látok semmit magamban. Vagy önteltségem miatt nem veszem észre bűneimet? Mit tehetek mást? Újra és újra leborulok az Úr Jézus lábaihoz, könnyeim hosszan peregnek, már alig látok. Bűneim mélységes bánatával kérem az Úr Jézust: „Uram, add, hogy lássak! Engedd meg, Uram, Jézusom, hogy csak mint a villanás, annyi ideig szűnjön meg bennem a gyötrő kín, de csak akkor, ha ez nem ellenkezik szent akaratoddal.” Jézus hallgat. Egészen messze érzem Őt magamtól. Tudom, hogy nem érdemeltem meg eddig sem ezt a sok kegyelmet és jelenlétének érzetét.