1964. október 9. – péntek

„Engedd meg, hogy kérjek és panaszkodjam újra. De előbb még megmondom neked, hogy mennyire szeretlek. Becsülj meg Engem! Mert az isteni szeretet is megbecsül és megtisztel téged. Látod, rád bízom panaszos szavaim továbbadását. Szeressetek Engem! S vegyétek fontolóra mindazt, amit értetek tettem. Én, az Istenember ilyen egyszerű szavakkal kérlek. Fáj a sok megbántás. Én olyan mellőzött vagyok, s az fáj a legjobban, hogy a Nekem szentelt lelkek is mellőznek, nincs idejük arra, hogy Velem törődjenek. A rendelkezésre bocsátott időből mindenre, csak Énrám nem fordítotok. Ó, ti balgák! Minden perc elmúlik, (de) a Rám fordított idő, mely végtelen értékű, nem vész el soha, hanem egybeolvad az örökkévalósággal. Igen, az Istenre fordított idő az, amelyről könnyű lesz számot adni. Miért nem tesztek mindent Értem? Hisz ez olyan egyszerű. Nem kell hozzá semmi egyéb, csak tiszta lélek. A lelki tisztaság már istenivé tesz benneteket. Aki eszi az Én Testemet és issza az Én Véremet, az Énbennem van és Én őbenne. Merüljetek el ezen szavaimban! Ha az Isten van bennetek, hogyne istenülnétek meg ti is?

Erzsébetkém! Most hozzád szólok még külön is. Reád árasztott szeretetemet hétszeresen megpecsételtem. Önátadásod által a megérdemelt jutalom olyan, mint egy pecsétes okmány, mely isteni szeretetem bizonyítéka. Ezáltal biztosítalak rendkívüli szeretetemről. Ugye, ez meglep? Látom, nehezen fogod fel. Az isteni titkok világosságát árasztom reád. Csak elmélkedj Istenségem titkairól! Én lépésről-lépésre bevezetlek, már itt a földön elindítlak e csodálatos világba. Azért kérlek most ismét, becsülj meg úgy, mint senkit és semmit itt a földön. Így cselekedj szüntelenül.”