1964. október 5.

Hétfőn reggel nagy fájdalmak leptek meg, alig tudtam felkelni, minden porcikám külön-külön fájt. Nagy nehezen mégis elindultam a szentmisére. Az Úr Jézus közben megtörte a lelkemben uralkodó nagy sötétséget, de valóban csak néhány pillanatra, és közben így szólt: „Ma sokat kell szenvedned, és nemcsak a szigorú böjtöt kérem tőled. Mert az a papi lélek, akiért ma hozod meg áldozataidat, csakis így fog megszabadulni a szenvedésektől és jut szent színem látására.” Amint a szentmiséről hazajöttem, testem egészen gyönge lett a fájdalmaktól. S ezek a nagy fájdalmak még egyre inkább fokozódtak. Majd néhány óra múlva nagy éhség kezdett erőt venni rajtam. Nem bírtam ki, az ájulás környékezett, és közben ennivalót vettem magamhoz. Most már több mint harmadik éve, hogy az Úr kérésére megtartom ezt a szigorú böjtöt a papi lelkek kiszabadításáért. Igen bántott, hogy a nagyon szenvedő papi lelket most nem tudom Isten szent színe elé segíteni. Ez a részvét lelkemben egyre jobban fokozódott. Nagy bánatomban megkérdeztem az Úr Jézust, mitévő legyek. Lelkemben csak a nagy sötétség és csöndesség volt. Az Úr Jézus nem adott választ ezen a reggelen.

1964. október 7.

Még ma is a szenvedô lélek iránti részvétre ébredtem, s amint erre gondoltam, a Szûzanya jóságos szavait hallatta lelkemben:

„Kármelita kisleányom, imádkozd el a teljes rózsafüzért, és vegyél részt egy erre a szándékra felajánlott szentmisén. Így az erôtlenséged miatti lemaradást behozhatod, s a szenvedô papi lélek Isten színe elé jut.” Én igen meghatódtam ezen a jóságos ajánlaton, és könnyezve köszöntem meg égi Anyánk segítô kezét, mely erôtlenségemben segít a lelkek kiszabadításában. Lelkembe visszatért az erô és a megnyugvás. Ne haragudjon az, aki valaha olvasni fogja, de úgy éreztem, ezeket a sorokat le kell írnom.

Mivel én gyakran esem bele abba a hibába, hogy kételkedem, azért ami most történt, az is okot adhatott volna a kétkedésre. Ugyanis megfeledkeztem arról, hogy ma Rózsafüzér Királynéja ünnepe van. Csak akkor eszméltem (rá) erre, amikor szentmise után az esperes atya röviden, néhány szóval beszélt róla. Ha én reggel az ébredésnél rögtön erre gondolok, ismét kételyem támadt volna, hogy a Szent Szûz szavait képzeletem találta ki, hogy a rózsafüzér elimádkozása által kisegíthetem a szenvedô lelket. Utána nem gyôztem hálálkodni emiatt, hisz a Szûzanya megerôsítette bennem szavainak teljes hitelességét.

Ez is még azon a reggelen történt:
Amint a szentmisére mentem, gondolatom kissé elkalandozott, de ez csak néhány percig tartott. Eközben az Úr Jézus fordult hozzám: „Kedves vagy te Nekem. De ne szórd szét gondolataidat! Csak Rám gondolj,mert ha nem így teszel,emiatt bánkódom. Ne okozz bánatot Nekem, és ne vedd rossz néven, hogy megfeddlek! Tudod, azt szeretem, ha isteni szavaim állandóan készenlétben találnak. Még egy perc is sok Nekem, amit máshol idôzöl. Én segítek neked, hogy állandóan csak Én, és senki más ne töltse be gondolataidat. Ne legyen egyetlen teremtmény sem, akit közénk engednél ékelôdni. Erzsébetkém, kedvesem! Isteni szavaimat, ó, fogd fel, gyûjtsd csokorba, írd le, hogy lássák majd mások is, hogyan kell bírni Istent, távol minden földi zajtól. Ne higgyétek, hogy ezt nem lehet.Te is élô isteni bizonyítékom vagy. Azért illesztettelek családod körébe, hogy lássák, hogyan kell és hogyan lehet egyszerre a családnak és Istennek élni, szolgálni. Erzsébetkém, érnek már olajos magvaid, Én boldogan érlelem. Örülj te is ennek, mert minél több és érettebb lesz, annál több lélekre hull majd vissza halálod után a kegyelem olajcseppje. Ez az Én ajándékom és a te szenvedéseid értéke, mely soha el nem vész és kegyelmeim által soha ki nem fogy. Elmélkedj errôl a jóságról, mely Istenségem határtalan szeretetének megnyilvánulása, s mely az égben fog csak igazán érvényre jutni.”