1964. március 6. – péntek – 4.

Hogy az Úr Jézus eme beszélgetését mások is megérthessék, ehhez fel kellene tárnom annak a papi léleknek az Úrhoz való vonzalmát úgy, ahogy azt az Úr Jézus nekem látnom engedte. Ez egy egészen egyedülálló és különös formában kialakult fejlemény, melyet, ahogy az Úr Jézus mondja, az illető javára akar fordítani, hogy általam az Ő közelébe kerüljön. Ezért az Úr Jézus […] a körülményeket úgy alakította, hogy én a megaláztatások szünet nélküli pergőtüzében éljek az illető papi személy közelében. /Ez az a papi személy, akiről az első füzetben is szó volt már, akit akkor még egyáltalán nem is ismertem. Az Úr Jézus megmutatta, vagyis lelkébe engedett látni, és erre igen megijedtem. Roszszul lettem. Olyan ez a lélekbe látás nekem, hogy majd belehalok a szenvedésbe./Másnap reggel szombat volt, és az Úr Jézus a beszélgetést újra folytatta: „Nem tudjuk soha kitársalogni magunkat. Ugye, kisleányom, ez a te véleményed is? De ez nem baj, most csak merülj el csendes imádásomban munkád közepette is, és folytasd szavaidat ott, ahol Én megszakítottam, hogy »áldott legyen az Isten, mint igaz Isten és igaz Ember.«”

Ez az előző napokban történt, csak most írom le. Figyelmeztetett az Úr Jézus:
„Leányom! Igen, erre van a legnagyobb szükséged: az erősség Lelkére.Vigyázz! Meg ne fogyatkozzon lelked ereje! A gonosz úgy áll lesben, hogy szemét egy pillanatra sem veszi le rólad. Azért támaszt benned gyakran alaptalan zavart, mert ő még mindig remél.A te lelked reménye a Szeretet Lelkéből táplálkozzon, kinek ereje megfélemlíti a sátánt és megtöri hatalmát. Ez az Én kérésem és sugallatom, amely, ha felfogod és magadévá teszed, lelkedben elnémítja a gonosz zavaró lármáját, mely lelked csendességébe üvölt bele.”