1964. március 1. – vasárnap

A szentmise alatt átelmélkedte velem az előző évben elmondott szavait, és a nagy csöndességben, mely lelkemet betöltötte, megrendítő, de jóságos szavaival így szólt: „Erre a felelősségteljes munkátokra különös áldásomat adom. Juttasd el kérésemet lelki vezetődön keresztül a Szentatyához. Általa kívánom kiosztani nagy kegyelmekkel járó áldásomat.”

Írás közben az Úr Jézus megkért, hogy ezeket is úgy, mint a többi közlést, írjam piros betűkkel:

„Juttasd el kérésemet a Szentatyához, aki által kiosztani kívánom a nagy kegyelmekkel járó áldásomat, melyet azokra a szülőkre adok, akik a teremtés e nagy munkájában isteni tetszésemet és akaratomat elfogadják. Rájuk minden alkalommal különös áldást adjanak. Ez az áldás egyedülálló, s csak a szülők részére adható meg. Minden gyermek születésénél rendkívüli nagy kegyelmeimet árasztom a családokra.”

Most, hogy szavait elmondta, már nem a kétely szorongása (volt bennem), hanem lelkem a rendkívüli kegyelmek kiáradására megrendült: „Ó, imádott Jézusom, mily kimondhatatlan a Te jóságod és irgalmad!” Ô lelkemet elárasztotta azokkal a kegyelmekkel, melyeket azok az édesanyák kapnak, akik az Ô tetszése és akarata szerint nevelik gyermekeiket. Ezzel kapcsolatban még mondott oly szavakat, melyeket ugyan felfogtam, de leírni nem tudok.

1964. március 3.

A reggeli szentmisén:
„Az Én békémet adom neked.Tudod, mi az Én békém? Amit a világ meg nem adhat. Ezt csak azok élvezik, akik a testet alárendelik a lélek fölséges szép igényeinek. Igen, ezek igazán élvezik az Én békémet, mely oly fölséges és megnyugtató. Éld csak ezt a fenséges, békét adó lelki nyugalmat!”